Szolnok Megyei Néplap, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-10 / 260. szám

1969. november 10. SZOLNOK MEGYÉI NÉPLAP 5 Az OTP Totó-pályázat nyertesei » • • Üzenet a tengerpartról} Hogy mik vannak...? Nem értek én bizony a futballhoz, beismerem. De annyit tudok, hogy nálunk nincs profi-futball. Ezt on­nan tudom, hogy mindig nyi­latkozzék, meg írják. Ezért szavamra, felajzotta a lelkemet amit az újságban olvastam. Hogy az egyik nagy reményekkel indult, de a csa­tákban elvérzett honi csapa­tunk üdvöskéit megkörnyé­kezték a nagycsapatok. Mivel környékezték meg? Hát ezzel-azzal. Hallottam fél füllel, hogy Kisért tízez­ret, Nagyért húszezret, Ko­vácsért meg Szabóért ugyan­annyit adtak. Nem hiszem én ezt! Hogy jönne ez ki? Ez egyenesen olyan embervásár forma len­ne. Nincs nálunk ilyen csú­nya profi-divat! Mert jól is néznénk ki, ha a nagyüzemek is, csak úgy megvennék a nagyobbmenő mérnököket a ktsz-ektőL A, ez teljesen lehetetlen. Nálunk amatőr világ van. ft Egy kis vasárnap reggeli tornára gyűltünk össze szom­baton, vagy jó kétszázan az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat szolnoki, 1-es számú élelmiszerboltja elé. Kint gyülekeztünk az ntcán, hogy lassan betornázzuk magun­kat a boltba. Apró, üreg nénike topogott előttem a sorban. Fázott, de türelmesebb volt a fiatalok­nál. Megszokhatta szegény a sorbanállást még a háború alatt, a jegyrendszer idején. Akkor is ilyen sorok álltak ám a boltok előtt, csak akkor minden nap. Most meg olyan­kor, amikor ráérnek a dolgo­zók: vasárnapokon. Mert sok a vevő, kevés a bolt. Már amelyik nyitva tart... Topogtunk, topogtunk, a nénike elunhatta a várakozást, mert odakérdezett a szom­szédjához: m Aztán mondja már lel­kem, maga még fiatal, job­ban ismeri ezt a mai világot, miért nincs ilyenkor több bolt nyitva? Hát annyi a vevő, mint réten a fűszál. Körbenéztem, ki, milyen választ ad a nénikének? Ott volt abban a sorban egy rend­őrtiszt, egy tanár, egy mér­nökházaspár, egy főkönyvelő, meg jómagam._ Lestünk egymásra, mint azok a bizonyos bibliai nagy- fülfiek. Mert akárhogy is benne- élünk a mai világban, ezt attól még nem igen lehet ér­teni.., ft Mindig mondtam, hogy a közmondások végtelenül böl­csek, lényeglátóak. Itt van például ez, hogy: „Sírva vi­gad a magyar”. Ülünk a szolnoki Béke ét­teremben úgy éjféltájt Egy- szercsak a komám „hullatja a könyeit”. Aztán én, aztán mindenki. Sírt az egész má­sodosztályú kocsma. — Pincér, miért sírunk? — Kérem tisztelettel ked­ves vendégek, azért tetszenek sírni, mert fertőtlenítik a konyhát. Hypóval, meg klór­ral, kérem tisztelettel. Nagy dolog ez! Nincs többé renitens vendég, aki ne tisz­telné ezután a zárórát. Csak éppen ki kell önteni egy kis klórt, meg egy kis hypót a konyhában... —ti— November 8-án este, a Szigligeti Színház előadásá­nak szünetében megrendezett sorsoláson a 13+1 találatos megfejtők közül az alábbiak nyertek: OMEGA porszívót: Tóth Tibor (Kunszentmártoni: ORBIT A zsebrádiót: özv. Sándor Jánosné (Szolnok); Állólámpát: Id. Kövesi Fe­renc (Szolnok); UNIPRESS kávéfőzőt: Bó- di Béláné (Szolnok); Autosyphon készüléket: Szívós Gyuláné (Kunhegyes); 10 db hanglemezt: Búzás Károly (Szolnok); Elektromos kávéőrlőt: Dr. Bódi Béla (Szolnok); 100 Ft-os vásárlási utal­ványt: Kiss Ilona (Kunhe­gyes), Bekényi Klára (Szol­Ä mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter rendele­tet adott ki a mezőgazdasági nagyüzemek élelmiszeripari, szőlőfeldolgozó és borászati működéséhez és árusítóhelyei ellátásához szükséges termé­kek beszerzéséről. A rende­let egyebek között kimondja, hogy a szőlőtermeléssel és feldolgozással, valamint a borászattal foglalkozó terme­lőszövetkezet — kapacitásai jobb kihasználására, a minő­ség javítására vagy a válasz­ték bővítésére — borszőlőt, mustot és bort más mezőgaz­dasági üzemtől, más tsz tag­jaitól, sőt egyénileg gazdál­kodó termelőtől is vásárol­hat. Erre eddig nem volt le­hetőség. A beszerzett áru mennyisége azonban nem ha­ladhatja meg a tsz, ideértve a háztáji gazdaságokat is — termésének mennyiségét A rendelet szerint füstö­lést. szappanfőzést, bérsütést, továbbá pálinkafőzést, bor­palackozást, pálinkapalacko­zást, hántolást, savanyítást aszalást, darálást a tsz a kül­ső megrendelő által feldolgo­zásra átadott nyersanyagból is végezhet. A termelőszövet­kezetek állandó árusítóhelye­in a közös gazdaság ezentúl a saját és a tagok háztáji termékein kívül, a szakmai üzletkör megtartása mellett — a korlátozott forgalmú ter­mékek kivételével — más termelőktől, valamint élel­miszeripari vállalatoktól és kereskedelmi szervektől be­szerzett árut is forgalomba hozhat. Tejcsarnokot üzem­ben tartó tsz tejet más me­zőgazdasági nagyüzemtől, vagy egyéni állattartótól ak­kor is vásárolhat, ha a te­jet feldolgozás nélkül egye­nesen a tejipari vállalatnak adja el, vagy közvetlenül a fogyasztók részére értékesíti. nők), Mohácsi Istvánná (Szol­nok). Kovács Istvánná (Kun­hegyes). M. Hortobágyi An­na (Szolnok). 10—10 db lottószelvényt: Katona János (Tiszafüred), Mohácsi Anna (Szolnok), Vetró B. János (Szolnok). Végh Miklósné (Tiszafüred), Mohácsi István (Szolnok). Juhász László (Szolnok). Paál Lászlóné (Szolnok). Vajkó Ferencné (Tiszafüred), Pótári István (Szolnok), Kövér Ist­ván (Tiszafüred). Vidéki nyertesek címére az OTP postán küldi ki a nyereményeket, a szolnoki nyertesek az OTP megyei igazgatóságán — hivatalos idő alatt — személyesen ve­hetik át- december 20-ig. Miniszteri rendelet jelent meg a méhészetről. A mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter egyebek között arról intézkedik, hogy a méhész­kedést — a külön jogszabá­lyok megtartásával — az erre alkalmas területen mindenki szabadon gyakorolhatja. Ház­tömbök területén azonban ti­los méhészetet létesíteni és fenntartani. A többlakásos lakóházak udvarán és közös használatú kertjében csak valamennyi lakás bérlőjének (tulajdonosának) hozzájáru­lásával lehet méhészkedői. A méhek vándoroltatásá­nál, az utak közelében való letelepedéskor a méhlaká- sok ki járati nyílásainak az úttal ellentétes irányba kell esniük. A méhészettől jobb­ra és balra 50—50 méteres távolságban jól látható he­lyen „Vigyázat, méhek!” — felirattal figyelmeztető táblát kell elhelyezni az utak men­tén. ft A mezőgazdasági és élel­mezésügyi, az egészségügyi, valamint a belkereskedelmi miniszter együttes rendeletet adott ki a természetes jég kitermeléséről, forgalomba hozataláról és felhasználásá­ról. A rendelet kimondja, hogy természetes jeget csak kijelölt helyen szabad kiter­melni; a jégnyerő helyeket helyszíni szemle alapján, a rendelkezésre álló legtisztább területen kell kijelölni. Ti­los a jég kitermelés olyan részről, ahol 500 méteres su­garú körön belül tisztított, vagy tisztítatlan szennyvíz ömlik be a tóba. A jégkiter­melés környékét egészség- ügyi szempontból gondosan ellenőrizni kell és a vizet is meg kell vizsgálni. Négy neves észt író kilenc novellája jelent meg a na­pokban magyar nyelven. Az írók közül a legfiatalabb hu­szonöt esztendős, de a leg­idősebb sem töltötte be har­mincötödik életévét. Így nemcsak e novellairo­dalom néhány szép mívű al­kotásával ismerkedhetünk, hanem az észt fiatalok életé­vel. gondolataival s — a no­vellákat olvasva — szemünk előtt kibontakozó arculatá­val. □ _ E sorok írójának újra ős újra kontrollálni kötelessé­ge; vajon nem a tallinniak- kal szövődő baráti kapcsola­tai befolyásolják ítéleteit? Nem színeződnek-e a novel­lákról megfogalmazott érték­ítéletei már eleve adott ro- konszenvnek érzésével, észt újságíró s rádiós kollegákkal való szolnoki találkozások kedves emlékével? Aztán újra s újra — e ké­telyek ellenére is — a felis­merés; finom mívű, kultu­rált írások ezek. Mély fele­lősségérzet jellemzi ezeket a novellákat. Olykor éppen a felelősségtől sarkallt kritikai vagy enyhén szatirikus hang­vétel. 0 Enn Vetemaa vegyészmér­nökként kezdte pályafutását, azután a tallinni Állami Konzervatórium zeneszerző tagozatán is diplomát szer­zett. „A megfáradt ember” című elbeszélésének költő s iroda­lomesztéta főhőse nem ha­gyományos értelemben hős. Valahogyan — a „Próféta voltál szívem” Szabados Gá­borjához hasonlóan — mind­inkább felőrlött vagy önma­gát őrlő egyéniség Lassan már történelemmé váló harcok s egykori téve­dések emlékét őrzi. Tévedé­seit pedig elevenebb lelkiis­merettel éli át újra és újra, mintsem néhány társa. (De té­vedni is eredendően „na- - gyobb tehetséggel" tévedett.) Ezért nem bír most sem erő­sebbnek mutatkozni. Áz ötvenedik éve felé kö­zeledő költő az utcán irigy­kedve figyeli a fiatalokat. Egy-egy futó kalandban még ifjú pályatársakat utasít ma­ga mögé a szerelmi vetélke­dő mezején. De olyan tisz­tán, felszabadultan nevetni, mint a mai fiatalok, már képtelen... Nem tud. nem akar vá­dolni senkit. Lelkiismerete pedig konokabb, minthogy mentegetődzne önmaga előtt. Azután, egy átvirrasztott éj­szakán, — amikor ismét fan­tázia és emlékek kevered­nek tudatának tengerében — felismeri, a fiatalok viszik tovább az egykor indított küzdelmet, alakítják az örö­kül kapott s formált, — vagy éppen olykor defor­mált — viszonyokat. Változatlan szenvedéllyel szereti a költő Tallinnt; a Tornyok terét, a Városháza tér köveit, az Ötvösök utcá­ját E városban bolyongva küzd fáradtságával és lelki- ismeretével... 0 Matí Unt huszonöt eszten­dős. Tartu-han végezte a bölcsészeti kart még — mint mondani szokás — ok­levelén „alig száradt meg a tinta”. A kötetben most meg­jelent novelláját azonban Mati Unt még öt esztendő­vel ezelőtt írta. Két darab­ját is bemutatták már az Észt Szovjet Szocialista Köz­társaságban. (Érdemes lenne talán felfigyelni nekünk is az „Ez a világ, és a másik” valamint a „Phaeton, a nap fiá”-na?) Elbeszélésének hőse egy érettségizett munkásifjú. Fia­tal életútján találkozott már hazugokkal, hí zelked őkkel, karrieristákkal. Mímelt, ru­tin és tiszta szerelemmel, önként vállalt kötelességből, becsületből végül azonban nem tiszta szerelmét, ha­nem „a kész helyzetet” te­remtő Mallé-t veszi el. Pihlak. a középiskola Kom- szomol titkára az iskolában valahogyan így agitálta; Lépj be az ifjúsági szövetségbe, én is beléptem, tanulha­tunk egyetemen, kaphatunk magasabb ösztöndíjat... A fiú nem akar egyetemre menni. Apja is munkás, ő is az lesz. S tudja „Pihlak hazudott... a Komszomol en­nek ellenére tiszta maradt Megmaradt a hitem, hogy Kulturális események sora gazdagítja a november 10. és 16. között Le Havre-ban megrendezésre kerülő ma­gyar hetet, amelyet együtte­sen szervez a Kulturális Kapcsolatok Intézete és a Le Havre-i városi tanács. A hét első napján megnyíló művé­szi fotókiállítás betekintést nyújt országunk és népünk mindennapi életébe. A ma­...a Forradalom nem sorvadt el... Elsorvadhat, ha nem vi­selünk rá gondot. ...magától persze nem éltető erő... A forradom azonban az embe­rekben él... S ha egy Pihlak halott, ez még nem jelenti a forradalom halálát...” Q Mats Traat „A rózsák meg a kávé” című elbeszélése egy nyugdíjas özvegyasszony ki­tűnő portréja. Arvo Válton egy másik írása a magányos, dolgozó nő (egy napilap ol­vasószerkesztőjének) finom vonalakkal vázolt lélekrajza. És több novellának — így a kötet cimét adó Előérzet­nek, Arvo Válton másik írá­sának hősei is munkások, egyszerű kétkezi dolgozók. Koruk jó néhány izgató gondjáról 5 kérdéseiről val­lanak az észt húszon- s har- mincegynéhány esztendősök­nek írásai. Nem szándékolt „izgalomkeresés” vagy „szen­zációs kényes kérdések” bor­zolása azonban egy-egy no­vella. Számvetés inkább az élettel, s ennek során szem- betalálkozás a valóságos konf­liktusokkal. Minden ilyen al­kalommal a küzdelemnek vál­lalása, hogy ne félreállva, — s eközben bolcselkedve — individualista kispolgár mód­ján, hanem az igaz ügyért kockázatot is vállalók csen­des hitével tudjanak küz­deni az igaz és szép szónak fegyverével. Nem romantikus lelkende- zés szól a fiatal észt írók el­beszéléseiből. Hanem életko­rukat is meghaladó (vagy ép­pen meghazudtolni látszó) bölcs felelősségérzet és elkö­telezettség. A nép, az egysze­rű emberek, a munka s az alkotó munkában és a tiszta­kezű becsületességben tovább élő forradalomnak ügye iránt. Császtvai István (*) Előérzet. Mai észt elbe­szélők. Európa Könyvkiadó. Bp. 1969. (Válogatta, fordí­totta és az életrajzi jegyzete­ket irta Bereczki Gábor.) gyár népművészetet reprezen­táló tárlattal Magyarország sokszínű folklórja mutatkozik be a francia város közönsé­gének. A kulturális hét kere­tében a Magyar Állami Ope­raház balettegyüttese két al­kalommal lép színpadra. Ma­gyar népzenével mutatkozik be a Rajkó-zenekar, pódium­ra lép a Sebestyén-vonós- négyes. ANNUS JÓZSEFI Két sültkrumpli Az öreg most is akkor jött át hoz­zánk, amikor vacsorához ültünk. Apám jó szóval invitálta: — Tartson velünk, István bátyám! — Csak isten áldásával — húzó­dott még hátrébb a kopott konyha­székkel —, az enyém már meg volt. Mi ettünk, ő beszélt: — Kicsit húz a vállam. Kinyom­tam máma a nagy akácot ott a far­mezsgyén. Tizenegy guriga lett a derekából, kilenc a vastagabb ágak­ból, meg tizenöt kéve gally. — Hű, a mindenit — rándított a nyakán apám két kanál között — Jó nagy volt! — Hát azt még az apám bátyja ültette. Alighanem kilencvenhét őszén, amikor az új portát is meg­vettük. — Akác jó tüzelő — szólt közbe anyánji is. — Az igen — bólogatott az öreg. — Reggel kivágja az ember, délben már főzhetsz vele. Ügy ég, mint az olaj! Anyám kibontotta az asztalkendő­be bugyolált, héjában sült krumplit. Forgattuk, fújtuk, hámoztuk. Sót, paprikát hintettünk rá, azzal ettük. Közben hallgattuk az öreget. A sültkrumpliról jut eszembe, — mondta az öreg — én fogoly vótam, amikor ott kint elkezdődött a zene­bona. Vagy két-három magyar tár­sunk, akik körül vótak aggatva lő­szerrel, meg pisztolyokkal, bejött egyszer a lágerbe. Azt mondják, aka- runk-e harcolni a burzsujok ellen? Felcsapunk-e Lenin katonájának? Ki az a Lenin? Az az orosz Kossuth Lajos, azt mondja az egyik társam, a halasi tanító. Na, mondom, akkor menjünk, ha már üzent! És men­tünk. Szuronyos puskát kaptunk, hat tölténnyel Azt mondják, ha elfogy, ott a bajonét. A fóradalom katonája nem mismásol. Nagy szükség persze nem vót a puskára. Leginkább strá- zsát álltunk. Ha néhány gyerek vagy asszony arra kódorgott, elég vót kia­bálni. Nacsak elég az hozzá, hogy jó fogós hajnalon Lenin palotája előtt álltam posztot. Hárman virrasztot- tunk kint a ház előtt, kettő a kapu­ban, a többiek bent a gangon. Or­mótlan nagy gang vót ám az! Pon­tosan ötven oszlop tartotta az ereszt, csupa vörös márványból! Mondom, hideg volt. Nem hűvösecske, mint itt januárban. Hohó! Ott olyan idő­ben még kiskabátban járkálnak. Ha­nem akkor a köpönyegben, de még a bundában is össze kellett húzódni. Kutya hideg volt! Ha az ember kö­pött egyet, hát az koppant a földön. Megfagyott, mire leért Nem egyszer láttuk, hogy röptiben lefagyott a ve­réb! Nacsak, elég az hozzá, ott to- porgok a drótozott bakancsban, ami­kor valaki mellém lép. Lenin volt. Annyira álltam tőle, mint ez a ste- lázsi. Azonnal megismertem. Kihúz­tam magam, összeütöttem a boká­mat. Kerestem a puskaszíjjat, hogy szabályos legyen a hapták, de Lenin nem engedte. Ügy nyújtotta parolá­ra a kezét, mintha csak földszomszé­dok lennénk. — Hova is való maga? — kér­dezte. — Én, kérem Vásárhelyre, Gor- zsára. Az öregapám Orosházáról gyütt oda annakidején. — Szóval magyar? — Igen. Pópity István, szolgála­tára! — Jól van, István. De akkor lesz igazán jó, ha maguknál is a parasz­té lesz a föld, aztán az hordja pad­lásra a búzát, aki learatta. — Milyen nyelven beszéltek? — kérdezte a húgom. — Hát magyarul! — Lenin tudott magyarul? — Lenin? Hát hogyne tudott vol­na! Tizenkét nyelven tudott. Ennyi országban bújdosott a cári pandúrok elől. Mert félt ám tőle a cár! De a nép sehol nem adta föL Nacsak, elég az hozzá, hát beszél­gettünk. Azt kérdi tőlem: — Aztán nem fázik itt, István? — Jobban csak a kezem, meg a lábam. — Na, fogja! Avval a zsebibe nyúlt, oszt kivett két olyanforma sültkrumplit, , mint az ott a szélin. A markomba nyomta. Jó meleg volt még. — Kszönöm, de akkor meg magá­nak nem marad... — Tegye csak el, nekem van még vagy tíz. Rakott az asszony... Ha­nem a lába ettől még megfagyhat Na, jöjjön. Belülkerültünk az ajtón, leültetett egy sámlira. Oldozni kezdte a ba­kancsát. — Hányas lába van? — kérdezte. — Negyvenegy — mondom. — Nagyszerű! Akkor ez pont jó magának. Cseréljünk! — No, de. i — Gyerünk tovaris, gyerünk! Ta­nulja meg, hogy mindig annak kell a jobb bakancs, aki nehezebb strá- zsát áll. El is cseréltük a lábbelit Lenin az én drótozott bakancsomban ment föl az irodájába... Nem tudom, István bátyám látta-e valaha Lenint Ha erősen rágondo­lok, én látom. De mindig az István bátyám dró­tozott bakancsában. M Uj rendeletek Magyar héi Le Havre-ban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents