Szolnok Megyei Néplap, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-06 / 258. szám

Téli gondoskodás a munkásokr Befejezték az őszi munkákat Teljesítették vállalásaikat a kuncsotbai Vörös Október Tsz tagjai Felkészülnek a Szolnok megyei építők a hideg fogadására A kívülállók alighanem furcsállják, hogy ilyen kelle­mes időben, e „tavaszias no­vember” elején azt firtattuk: mit tettek és tesznek ezek­ben a napokban az arra hi­vatottak az építkezések mű­szaki és emberi vonatkozású téliesítéséért — magyarán a kemény hideg ellen. Pedig nincs ebben semmi különös: a télre való felkészülést me­gyénk építőipari vállalatának vezetői még kánikulában kezdik el, a feladatok meg­határozásával. Az idén is egy júliusi főépítésvezetői megbe­szélésen döntöttek erről „fő vonalakban”. S csak termé­szetes: azóta sokat tettek az elhatározott feladatok végre­hajtásáért, hogy minél felké­szültebben fogadják a mí­nusz-fokos napok beköszön­tését. — A téliesités legfőbb cél­ja: a kollektíva együtt tartá­sa, a szokásos kenyérkereseti lehetőség biztosítása — lehe­tőség szerint — a nagy hide­gek időszakában is — sum­mázta Rédler Károly igaz­gató. — A több mint három és félezres létszám mintegy 95 százalékát akarjuk foglalkoz­tatni — fűzte hozzá Patay Árpád műszaki igazgatóhe­lyettes. Mint elmondotta: en­nek megefelelően teremtették meg a téli munkavégzéshez szükséges feltételeket. A ko­rábbihoz hasonló mennyiség­ben szerezték! be a hideg el­leni védekezést biztosító anyagféleségeket: nádpallót, ponyvát, fóliát, tüzelőanya­gokat. Bővítették a téliesítést szolgáló gépparkjukat: a ta­valyihoz képest tízzel növel­ték nagyteljesítményű, úgy­nevezett melegtermelő gépeik számát Ezek között újdonsá­got képvisel az a hat hőlég­fúvó, — amely gáztüzeléssel működik. Még a júliusi megbeszélé­sen meghatározták: milyen belső munkákat hagynak el télre az építkezé­seiken. Patay elvtárs ezzel kapcsolatban — de más vo- natkozában is — optimista. Mint elmondotta, különösen sok embert fognak — megfe- ■* lelő átcsoportosítással — fog­lalkoztatni a belső építési- szerelési munkákon. De nem kisebb bizakodással és bizta­tással szólott arról is, hogy a télen — már decemberben — megkezdik Szolnok városköz­pontjának építési-alapozási munkáit, s a hideggel is da­colva folytatják majd a la­kásépítést a megyeszékhelyen és vidéken egyaránt. Har­madsorban pedig a rájuk vá­ró mélyépítési feladatok kö­zül nagy volumenű csőfekte­tési, — felszín alatti — köz­műépítési munkát végeznek majd el a tél hónapjaiban. — Csak anyaghiánynak ne legyen! Ha lesz elég cemen­tünk, kavicsunk men envéb, a munkavégzéshez szükséges építő- és szerelőipari anyag- féleségünk, akkor „bőven” eleget dolgozhatunk majd a hideg időben is. Erre jól fel­készültünk a teljesítéssel — összegezte véleményét az igaz­gató. E tekintetben a múlthoz képest komoly fejlődésről ad­hatnak számot. Egymillió hat­százezer forint értékű védő­ruhát biztosítanak dolgozóik­nak a télen, s igyekeznek a legteljesebb ellátást nyújtani egyéb védőfelszerelés dolgá­ban is, részben a kollektív szerződés előírásai, másrészt az építésügyi és városfejlesz­tési miniszter 40/1968. számú Utas'f"c<>Han foglaltak szerint. Ez utóbbi rendelkezés tá- mosztotta követelményeknek — a közzététel óta eltelt esz­tendő alatt is — több tekin­tetben eleget tettek már, s még inkább eleget tesznek, szisztematikus törekvéseik realizálásával, a jövőben. — Korszerűsítették például több munkahelyi étkezde berende­zését, s az új felvonulási te­rületeken már minden egész­ségügyi és szociális alapköve­telményt kielégítő feltételt megteremtenek — tájékozta­tott Schmidt Tibor tervgaz­dasági osztályvezető. Ez irányú munkájukat egyébként — mint hozzáfűz­te — a szakszervezeti szer­vek is „árgus szemekkel” kísérik, s velük egyetértésben a maximumot igyekeznek nyújtani dolgozóiknak. Hat­százzal bővítették például az öltözőszekrények számát. Más jellegű beszerzéseik is számottevőek a téli felkészü­lés szempontjából. (m — r — n) Békés atomrobbantás a Szovjetunióban Újra Lindsay New-York polgármestere Enyhülés Libanonban Politikai gyilkosság Brazíliában Külpolitikai tudósításaink a 2, oldalon Hazánk felszabadulása 25. évfordulója tiszteletére a kuncsorbai Vörös Október Tsz tagjai, KISZ fiataljai is csatlakoztak az MSZMP Köz­ponti Bizottsága és a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsa felhívásához. A szö­vetkezet tagjai becsülettel eleget tettek erre az évre szóló vállalásaiknak. A tsz-ben az ősziek beta­karítását, a kenyérgabona vetését november 2-án, a mélyszántást pedig 5-én befe­jezték. Kukoricából 240 hold átlagában — öntözés nélkül — 23,30 mázsa átlagtermést takarítottak be. mely a szö­vetkezet fennállása óta a legjobb eredmény. A szövet­Az MSZMP Szolnok me­gyei Bizottsága oktatási igaz­gatóságának öthónapos párt­iskoláján kedden délután elő­adást tartott Jurij Vlagyimi- rovics Liszenko, a történe­lemtudományok kandidátusa, az SZKP Központi Bizottsá­ga mellett működő Marxiz­mus— Leninizmus Intézet tu­dományos főmunkatársa. A Tíszamenti Vegyiművek Szolnok egyik legvízigénye- sebb üzeme. Az értékes víz — ugyanis ott hűtésre szolgál; felmelegszik, de nem szeny- nyeződik el. Az első lépcső­ben felhasznált vizet eddig a gyárból visszaengedték a Ti­szába. így volt ez mindaddig, amíg nem támadt az a sze­rencsés ötlet, hogy az egyszer már kiemelt vizet termőföl­di öntözésre is fel lehet hasz­nálni. A szolnoki Állami Gazda­ság a javaslat megvalósításá­hoz megfelelő terepet szol­gáltatott. Szántóföldi területe ugyanis határos az üzemmel. kezetiek több mint 2 ezer hold őszi kalászost vetettek el. Gondoskodtak az állatál­lomány takarmány ellátásá­ról is, 15 vagon lucemaszé- nájuk és 220 vagon jó minő­ségű silójuk van. Földjeiket megfelelő táp­anyaggal látták el, kiszórták és alászántották a szerves- és műtrágyát. összesein 1500 holdon végezték el a mély­szántást A tsz traktorosai most a környező közös gaz­daságoknak segítenek. Az őszi munkákban becsü­lettel helytálltak a tsz tagjai, kommunistái és KISZ fiatal­jai. Gyakran éjszaka, sőt va­sárnap is dolgoztak. Főként a gépkocsivezetők, traktoris­A közelgő Lenin-centená- rium emlékére tartott elő­adás témája; hogyan vizsgál­ta és értelemzte Lenin a nemzeti érdekek és a proletár internacionalizmus kérdései­nek összefüggését, és milyen következtetések vonhatók le ebből a mai korban? így a vizet rövid úton, ol­csón oda lehet juttatni. A vegyiművek és a gazdaság vezetői között létrejött a megállapodás, és idén nyá­ron már az öntözési idény­ben óránként 50—60 köbmé­ter vizet irányítottak az üzemből a szántóföldre. A kezdeményezés bevált A tervek szerint évente mintegy másfél, kétezer katasztrális hold terület ilyen megoldású öntözésére rendezkedik be a gazdaság. Évente öt hónapos öntözési idényt véve alapul csaknem egymillió köbméter vizet tud az öntözőrendszer­be juttatni így a vegyiművek. ták és a rakodóik. A tsz ve­zetői, szakemberei, brigádve­zetői megfelelően szervezték az őszi munkákat. Méltón ünnepelték községük negyed­száza dós felszabadulásának évfordulóját. A tsz vezetői, tagjai már a zárszámadás előkészítésén dolgoznak. Az idén különö­sen jó évet zárnak. Az egy tagra jutó személyes jöve­delem a tavalyihoz képest — 23 700 forint volt — az idén emelkedik- Nem feled­keznek meg azonban a közös alapok növeléséről sem. A korábbi évekhez hasonlóan a személyes jövedelem és a fehalmozás aránya 70:30 szá­zalék lesz. Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 52. évfordulója alkalmából ered­ményes munkájuk elismeré­séül — Sári Mihálynak, az MSZMP Szolnok megyei bi­zottsága osztályvezetőjének és Szekeres Lászlónak, — az MSZMP jászberényi járási bizottsága első titkárának a Munka Érdemrend arany fo­kozata kitüntetést adomá­nyozta. Kedves ünnepség színhelye volt tegnap a Tisza-ligeti KISZ tábor. Fehér József, a KISZ Szolnok megyei bizott­ságának első titkára kitünte­téseket adott át a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 52. évfordulója tiszteletére. Bensőséges ünnepséget tar­tottak tegnap délelőtt az MHSZ megyei vezetésénél is. A honvédelmi munka leg­jobbjait, a tartalékos állo­mányban, a honvédelmi mi­niszter előléptetéssel tüntette ki. Kedden délután a Magyar Nők Országos Tanácsának székházában ugyancsak ki­tüntetések átadására került sor. Megyénk asszonyai kö­zül Szabó Istvánnét a kun­szentmártoni járási vezető óvónőt hívták meg a benső­séges ünnepségre. Szabó Ist­vánná, a járási nőtanács pe­dagógiai bizottságának titká­raként végzett kiemelkedő munkájáért a Munka Érdem­rend arany fokozatát kapta. Szovjet tudós előadása a pártiskolán Kooperációval kétezer hold öntözés [ hírek — tudósítások — hírek — tudósítások — hírek — tudósítások. — hírek - tudósítások A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács szerdán ülést tartott. — Meghall­gatta és jóváhagyólag tu­domásul vette a Külügymi­nisztérium beszámolóját a hét szocialista ország kül­ügyminisztériuma képviselői­nek október 30—31-i prágai tanácskozásáról. A kormány megerősítette, hogy a Ma­gyar Népköztársaság nem­zetközi tevékenységében egyik fő feladatának tekinti az európai biztonsági kon­ferencia előkészítését és mielőbbi megtartását. Dr. Tímár Mátyás, a kor­mány elnökhelyettese tájé­koztatót adott a magyar— NDK gazdasági és műszaki­tudományos együttműködési bizottsága Berlinben, október 24 és 27 között tartott 8. üléséről. A Központi Népi Elllenőr­zési Bizottság elnöke és az építésügyi és városfejlesztési miniszter közös jelentése alapján a kormány foglalko­zott a magánlakásépítés egyes kérdéseivel. A tizenötéves lakásfejlesz­tési terv a 2., 3. és 4. ötéves terv keretében 1 millió la­kás felépítését irányozta elő, ebből 600 ezret állami, 400 ezret pedig magánerőből. Az előterjesztés megállapította, hogy ez az arány az eddig eltelt idő alatt megváltozott: a 2. és a 3. ötéves terv ke­retében az előirányzatnak nagyobb részét teljesítették magánerőből. _A belkereskedelmi, a me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint a Szövet­kezetek Országos Szövetségé­nek elnöke beszámolt a la­kosság burgonya-, zöldség- és gyümölcsellátásra való fel­készülésről. A jelentés meg­állapítja: a téli ellátás szem­pontjából legfontosabb élel­miszerekből jobb volt a ter­més mint tavaly és a felvá­sárlás megfejelő ütemben fo­lyik. Az állami és szövetkezeti kereskedelmi vállalatok bur­gonyából, zöldség-főzelékfé­lékből és gyümölcsből olyan mennyiséget készleteznek, amelyből a lakosság ellátása az új termésig zökkenőmen­tesen biztosítható. A Minisztertanács „ beszá­molót elfogadta. Felhívta az illetékes minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit hogy a lakosság té­li élelmiszerellátáshoz szük­séges további intézkedéseket tegyék meg. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Évek óta kitüntetésekkel A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szol­noki szocialista, üzemének dolgozói a felszabadulási ver­seny keretében sok jelentős munkát végeznek. Egy ta­nyai iskolának például tv-t és hozzá antennát ajándékoz­nak. Az üzem naplójában a versenyek eredményeiről már évek óta sok jelentős bejegyzés van. 1967-ben a „Petőfi” la­katos szocialista brigád a megyei pártbizottság és az SZMT emlékplakettjét nyer­te el. Tavaly a „Május 1” brigád, a KISZ megyei vb- től kapott jutalmat és elis­merő oklevelet. Ugyancsak tavaly három brigád soron- kívül kapta meg a szocialista címet. Az idén pedig a „Kossuth” ifjúsági szocialista brigád kapta meg a megyei pártbi­zottság és az SZMT emlék­plakettjét. A már évek óta elért eredmények után a na­pokban tanácskoztak a bri­gádvezetők és vállalták, hogy Szolnok város felszaba­dulásának tiszteletére meg­szabott feladataikon kívül * fűthető műszerszekrény la­katos munkáit, 2 mérőkörös műszeregység összeszerelését elvégzik, ami összesen 150 ezer forint plussz termelési értéket jelent Ezt a munka­felajánlásukat a brigádok a negyedszázados felszabadulá­si évforduló méltó megünnep­lése nyitányának szánták. S jelenlegi vállalásaikat újabb szorgalmas munka követi. Felavatták Szolnokon Fáy András emléktábláját Szolnokon a Szántó utcai „Fáy András”- lakásszövetke­zet B épületének falán teg­nap délelőtt ünnepélyesen le­leplezték Fáy András emlék­tábláját. — Az emléktábla avatás — mint azt Szigeti László, a szolnoki városi tanács vb el­nökhelyettese beszédében megemlítette — a Világtaka­rékossági Nap eseménysoro­zatának egyik mozzanata. — Nem véletlen ez, hiszen Fáy András a pénztakarékos­ság gondolatának első kez­deményezője volt hazánkban, az első magyar takarék- pénztár megalapítója. Az emléktábla helyének megválasztása is jelképes. Itt hirdeti majd Fáy emlékét azok körében, akik szépülő, fejlődő városrészünkben pél­dáját adták a takarékosság, emberj összefogás erkölcsi, anyaid erejéneki ^ ■ I I . .. . ■ ,,.. ' " '* ■ T . ' ' 1 " * ........... ' 1 .................. ' ........ mm i . - ■■ i i ■ - ... .. I . ■■■ XX . évi. *58. sz. 1969. novemb cr 6., csütörtök.

Next

/
Thumbnails
Contents