Szolnok Megyei Néplap, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-30 / 278. szám
Mai bútor és ára A titokzatos usszonyt, akiről a következőkben megemlékezni szándékozom, ne úgy tessék elképzelni, mint a krimik rejtélyes hölgyét. Ö nem surrant, nem lopva jelent meg, nem váratlanul toppant elő, hamm szabályos beutalóval vonult be az üdülőbe a poggyászt szállító kiskocsi mögött, — Kovács Pálvé — nyújtotta kezét a gondnoknak, s tekintetében nyoma sem volt a sejtehnességnek. mosolyában a kétértelműségnek, hangjában a fátyolozottságnak. Számomra mégis már ott, azon nyomban titokzatos volt Álltam ugyanis a gondnok mellett, mint a többi beutalt és vártam, hogy elraktározzon. Nagyon rábámulhattam Kovácsnéra, mert egész egyértelműen közölte a gondnokkal. hogy a férje, aki nehézsúlyú bokszoló, csak harmadnap érkezik. Ettől kezdve csak lopva nézegettem, de szenvedélyesen. Szenvedélyem ugyanis; hogy dacolva silány arcmemóriámmal, próbálom megfejteni az utamba kerülő és ismerősnek tetsző emberek kilétét. Kovácsáé teltkoresd, s-ő- ke. mosolygós, olyan „harmincas'’ asszony volt. Végtelenül kedves, előzékeny, jókedvű, aki az első nap kedvence lett az üdülőnek — mind a gondnoknak, mind a személyzetnek, mind a beu* faliaknak. Csak nekem nem. Én gyötrődtem miatta. Hiába próbáltam ugyanis csodálatos módszeremmel elképzelni... Amikor hallottam, hogy Mancikának szólítják, arra gyanakodtam, tán avval a Mancikával azonos, aki a Bumeráng utcában fölöttünk lakott. Az a Mancika rázta a fejemre ilyen kedves mosollyal a porrongyot. És szőke volt, korban egyezik vele és... akkor a fülembe súgta az asztaltársnőm, hogy Kovácsné festi a haját. Az eredeti hajszíne barna... Hm! Megvan! Tíz évvel ezelőtt, amikor kórházban feküdtem, ott volt egy Mancika nevű barna ápolónő, az szúrta belém ilyen kedves mosollyal az injekciót. Épp közölni akartam vele közös múltunkra vonatkozó fölismerésemet. közeledtem az asztalához. Ebben a pillanatban Kovácsné rózsás arca elfehéredett. kapkodva vette a levegőt,. A szomszédja almahámozás közben megvágta az ujját. Egy csöpp vér kiserkent. — Ne haragudjatok, nem bírom a vért! — mentegetőzött a szőke asszony és szégyenlősen mosolyogva tói«* mőlygott. A következőkben íróasztal mögé ültettem, mert volt nekem dolgom egy ízben mosolygós hivatali hölggyel. Nem stimmelt. Fantáziám bóbitát kötött a fejére, mert egyszer volt, hol nem volt. egy pincérnő, aki mosolyogva szolgált ki. Nem egyezett a két arc. Már-már szabód a gazdát kiáltottam magamnak, és elhatároztam, hogy megkérdezem tőle: honnan ismerem — természetesen mielőtt megérkezik a nehézsúlyú férje. Vacsora utánra terveztem az akciót. Elkövetkezett a vacsora, ettem a spenótot tükörtojással és gyűjtöttem a bátorságot. Egyszerre lialk sikoly hullik. Látom, hogy a felszolgáló kislányt támogatják, Ott van mellette Kovácsné is. ö vette ki a. kezéből az almával tett tálcát. — Semmi, semmi! — ■mondja a lány magához térve — egy kicsit megszédültem. Tessék ideadni a tálcát! — Alem. édesliém, te csak. ülj nyugodtan, majd én kiosztom a gyümölcsöt — mondja Kovácsné és máris indul az asztalok között. Mindenki visszaül a helyére és türelmesen várja, hogy az önkéntes felszolgáló kedves mosollyal hozzá lépjen. Talán a harmadik asztalnál járhat, Mancika, amikor egy néni ültéből fölágaskodva az almák közé kotor. —Ne tessék válogatni, majd én adok! — reccsen rá a szép szőke asszony megráncolódott homlokkal: komor tekintettel. , — Megvan! — tört ki belőlem spontán a diadalordítás. ,. Értetlenül és megrökönyödve bámultak rám a többiek. Szégyenkezve lesütöttem o szemepiet, óz abroszt néztem. A fehér térítőn, mint filmvásznon, megjelent a gyümölcsüzlet, ahol elég gyakran szoktam vásárolni, egy mogorva szőke «sr szonvtól. Sólyom László A titokzatos asszony rHiinVnirn'iinimuinmiimmniii »mmnniTU H. FERRI: A hódítás iskolája Jól ismerek olyan férfiakat, akiknek tökéletes és biztos módszereik vannak a nők meghódításárai Néhá- nyan ajándékokkal halmozzák el az imádott nőt, de akadnak, akik kemények és durvák, aztán léteznek olyan férfitársaink is, akiknek só- hajtozásaltól és szerenádjaiktól hangos az utca. Közismert, hogy a férfiak ötlete, eredetisége a hódításban minden képzeletet felülmúl : általában mindany- nyiuknak kialakult az a különleges módszere, amely- lyel leveszik lábukról az olasz nóket. Közöttük is kiemelkedik régi barátom, Pietro Paolo Mattino módszere, aki tudományosan pszichológiai tényezőkre építi fel mindig megfontolt szerelmi históriáit. És természetesen mindenkor győztesként hagyja el a szerelmi viadal színhelyéi. Vegyünk egy klasszikus Pietro Paolo Mattino történetet példaként: a derék és szenvedélyes Pietronak megtetszik egy feketehajú, ébenfaszemű signorina. Milyen módszert alkalmaz ilyenkor egy szerelmi ügyekben járatlan átlagember? Sétálni, esetleg moziba hívja a lányt. De Pietro nem ezt leszi — a holdfényben ragyogó tengerparton a falevelek susogását csak hallgassák a kontárok — afféle ósdi Don Jüanok — 6 fényes nappal megáll az autóbusz- megállóban a kiszemelt lány előtt és érzelgős hangon mondja: — Drága kisasszony, engedje meg, hogy közelebbről megnézzem a ruhácskáját. Óh, istenemre mondom, ilyen csodálatos francia modellt időtlen idők óta nem láttam, pedig a női divatban én kiváló szakértő vagyok! Mondanunk sem kell, a ruha olcsó konfekció, Milánóban gyártották. . A megszólított leányzó elpirul, az elismerés hallatán és kissé zavartan válaszolja: — Uram, ön kitüntetett megszólításával. Ruháimat mindig magam varróm. Most már helyben vagyunk — gondolja a ravasz Pietro és közelebb lépve, folytatja: — Érthetetlen, kisasszony! Egyszerűen csodálatos, mint már bátorkodom kifejteni! Tudja, van ebben a ruhában valami nem mindennapi. Elegáns, feltűnő, nem is csoda, ha a férfiak és nők megfordulnak ön után az utcán! Ezt néhány percnyi hallgatás követi, majd Pietro újabb lemezsablont helyez a hódítás és kakaskodás tananyagából kissé húsos ajkára: — Bocsánat kisasszony, ha már megszólítottam és megismerkedtem önnel, beülhetnénk valahová, persze, persze, ha van számomra néhány perc, amelyet elrabolhatok. — Csakis az én számlámra, örömmel, uram! — így a lány; Ekkor újabb sakklépés következik. Pietro Paolo puhatolózva figyeli a kiszemelt lány minden pillantását, mozdulatát; biztosnak kell lennie abban, hogy milyen típusú férfinek áll erősebben ellen a lány: a muzikális, költői lelkületű, gyengéd férfinek, esetleg előnyben részesíti a zord, morcos, kissé durva ismeretleneket. A válasz ugyanis ettől függ. És lám, hősünk néhány pillanat alatt már döntött is. Hiába, az évtizedes, tökéletes gyakorlat! — Igaza van, kisasszony — mondja tehát Pietro Paolo — az emberek általában nem is tudják, hogyan kell a hölgyekkel bánni, hiszen ma már az egyenjogú nő valódi élettárs, azt hiszem, az elképzelésem erről már nem érdekli magát. A leányt természetesen érdekli, hogyne érdekelné és nagy kérlelések után tömören kifejti a már lázban égő Pietro: — Mindent- szívesen elmagyarázok magának, kisasz- szony, este a lakásomon. Róma, Via Veronese 59., magasföldszint 3... És este, a csendes, nyugalmas legénylakásba-n, ahol senki sem zavar — ha csak nem tekintjük zaklatásnak a házmestert, a háziasszonyt, az újságárust, a porszívó- ügynököt — Pietro kever két eredeti Pietro Paolo Mattino-féle koktélt, bekapcsolja a hangulatvilágítást (a fene egye meg, ez a lámpa még mindig ráz!), a lány mellé ül, akinek még a nevét sem tudja és halk muzsikaszó mellett megkezdi előadását, hogyan képzeli el a női egyenjogúságot... Fordította: Révész Mária »BÁTOR* DOLGOZÓ A külföld humora A TANÍTÓNŐ MEGLECKÉZTKTÉSE Női úrvezető áll vádlottá ként a chicagói bíró előtt. — Neve? — Jacteie Brown. — Kora? — Huszonnyolc. — Foglalkozása? — Tanítónő. — Pompás. Ilyen alkalom* ra vártam egész életemben! Most leül, és ötszázszor leírja szépírással: Ha piros a lámpa, útkerasztezésnél áthaladni —t tilos! LEHETSÉGES A rendőr megállítja Charlie Chaplint, aki gépkocsiját meg nem engedett sebességgel vezeti. Megbírságolja 20 dollárra, azután figyelmesen rátekint. — Ha nem csalódom már láttam valahol az ön arcát. — Ez nagyon lehetséges, — mosolygott Charíie Chaplin. — Látja! Azionnal tudtam, hogy nem először bírságolom meg. TRISTAN BERNARD — Már tudom, miért szereti,!: az angolok annyira a teát — állapította meg egyszer Tristan Bemard. — Miért? — Megkóstoltam a kávéjukat. HÁROM KÍVÁNSÁG Egy leány a strandon bizalmasan közli három férfivel: — Három kívánságom van: egy autó, egy arany karkötő és egy kutya. — Másnap mind a három «avallér megjelenik a strandon — egy-egv kölyökkutyával. VIKTOR KRILOV Egvszer megkérdezték Viktor Krilov drámaírótól: — Mi az oka annak, hegy sohasem nézi meg mások vígját ókának premierjét? — Nincs ebben semmi különös: nagyon fáj, ha valamelyik kollegám darabja megbukik. — S ha sikere van? — Az még jobban fáj.
