Szolnok Megyei Néplap, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-30 / 278. szám
A továbbfejlődés kedvező alapjai Ujahb gyár a községb Tiszafüred nagy napja Az MSZMP Központi Bizottságának háromnapos tanácskozásán szereplő, széleskörű napirendből a megvitatásra kerülő témák társadalmi, politikai hord- erejébői következik hogy , ez alkalommal még korántsem méltathatjuk érdeme szerint a tárgyalások teljes anyagát, csupán néhány megjegyzést fűzhetünk a megjelent közlemény legfontosabb megál- laptásaihoz, nevezetesen a gazdasági állásfoglaláshoz. A beható tanácskozás középpontjában állt a nép- gazdasági helyzet, az ez évi munka és a jövő évi nép- gazdasági feladatok megvitatása. Minden bizonnyal a széles néprétegek és különösen a gazdasági élet legkülönbözőbb posztjain tevékenykedők tapasztalataival és egyetértésével találkozik a múlt évben bevezetett gazdasági reformról elhangzott jelentős megállapítások egész sora: hogy a reform kedvező folyamatokat indított útjára, máris több a korszerű hazai termék, árucikk, sok hasznos gazdasági. kapcsolat jött létre, ésszerűbben, a korábbinál olajozottabban működik a gazdaság egész szerkezete. És ami a legfontosabb: a gazdálkodásból még ki nem küszöbölt régi hibákat és a ma tapasztalható újabb kezdeti nehézségeket egyaránt a reform alapelveinek még következetesebb érvényre juttatásával lehet és kell leküzdeni! Nyilvánvaló, hogy ez volt a gazdasági vonatkozású megbeszélések legfőbb következtetése és a Központi Bizottság ilyen értelemben foglalkozott a népgazdaság fejlődésének különböző jelenségeivel, a küszöbön álló teendőkkel. Az előbbiek sorából csupán annyit ragadunk ki, hogy míg az utóbbi évek ipar} produkciója megfelel a terveknek, addig a mezőgazdasági termelés, a nemzeti jövedelem, nemkülönben a munkások, a parasztok és az alkalmazottak egyéni jövedelme nagyobb mértékben nőtt, mint ahogy azt az előzetes tervekben megjelölték. Ezzel párhuzamosan kedvezően alakult hazánk külkereskedelme is. Mindebben jelentős szerepe volt már a reformnak és az azt előkészítő munkának, amely már jóideje éreztette hatását a gazdálkodásban. A jó összkép és számos vállalat dinamikus fejlődése mellett azonban még feltűnőbb a nem kis számú gyengén működő vállalat szövetkezet. A helyenként igen gyenge termelékenység, amely rontja az általános előrehaladást, olyan időszakban, amikor a széles körű munkaidőcsökkentés és a termelés szerkezetének nagyon is kívánatos átalakítása, tehát minél több új, kelendő gyártmány bevezetése amúgy is fékezi a termelékenység növekedését. Az egészében kedvező mezőgazdasági helyzetben pedig a korántsem kielégítő állattenyésztési eredmények figyelmeztetnek a legsürgősebb teendőkre. Itt említjük — részben ezzel összefüggésben — az áruellátást is, amely látnivalóan bővült mennyiségileg és választékában is, miközben egyes, olykor igen fontos, olcsóbb árufajtákból időnként hiány van, ami különösen a kisebb jövedelmű családoknak okoz gondot. Mindez megoldandó és megoldható a reform eszközeivel. A jövő évi tervek néhány lényeges vonása is arra mutat, hogy kedvező alapokat teremtettünk a továbbfejlődéshez. Hogy mást ne mondjunk: az előzetes számítások szerint mintegy hat százalékkal növekednék az ipari termelés, hasonlóképpen a nemzeti jövedelem is. 4,5—5,5 százalékkal az egy főre jutó reáljövedelem és már nem kevesebb, mint 70 ezer lakás felépítésével lehet számolni. A közleményből az is kitűnik, hogy a. Központi Bizottság a kívánatos aranyokon túlmenően, behatóan megvitatta » várható fejlődés nélkülözhetetlen tartalmi jegyeit is, utalt a legkeresettebb termékek folyamatos előállításának fontosságára, az építkezések okkal, joggal elvárt jobb minőségére és ütemességére, a nagyüzemi és a háztáji állattartás sürgősen megoldandó fejlesztésére, a nehéz felelősségteljes munka, az értékesebb teljesííméhy fokozott anyagi-erkölcsi megbecsülésére, a kiegyensúlyozottabb áruellátásra, az árszínvonal alakulásának állandó ellenőrzésére, az exportíeladatok jó teljesítésére a belföldi ellátás sérelme nélkül, mint olyan teendőkre amelyeket minden politikai és gazdasági pozícióban elsősorban kell szemelőtt tartani. És nem utolsósorban a társadalmi termelés hatékonyságára, ezen belül a munka termelékenységére, amelyek mindenképpen a legfontosabb alapok mindezek megoldásában. A játékot mindig halálos komolyan vesszük. Ki tudja, milyen lélektani rejtély vár felfedezésre abban: miért olyan igaz szívvel, fűtött szenvedéllyel játszanak a felnőttek? Amikor pénteken este a megyei rádiósvetélkedő zsűrije kihirdette, hogy — ha csak egy ponttal is — a tiszafüredi járás győzött Tö- rökszentmiklós ellenében, — Kifújta magát, s folytatta: — Azt mondtam magamban nagy nap ez a mai, a mi életünkben. S nemcsak arra gondolok, hogy tájunk hírnevét öregbítette a mai vetélkedő. A fővárosi tanácsnál tárgyaltunk a mai napon. Végleges döntés született. Hozzánk települ a Magyar Hajó- és Darugyár egy A Tiszamenti Vegyiművekben megkezdődött az új, évi 200 ezer tonna kapacitású kénsavgyár technológiai részlegének építése. Az alapokat a napokban kiásták. Ezt a munkát megelőzte öt kénsavtároló és két cseppfolyós-kén fogadására alkalmas tárolótartály betonalapjainak a lerakása. A vegyiművekben a most épülő lesz a negyedik kénsavüzem. A vállalat szakemberei az Művészetbarátok köre Karcagon, a Déryné művelődési házban november végén újjáalakult a művészetbarátok köre. Az első összejövetelen, november 27- én Fábián László kritikus tartott előadást a csehszlovákiai magyar irodalom legfiatalabb generációjáról, az úgynevezett Vetés nemzedékről. December 5-én 19 órakor Szentpái Monika önálló előadói estjét rendezik meg, 19-én pedig Németh Lajos esztéta a mai magyar képzőművészetről tart előadást. December 13-án kiállítás nyílik a Déryné művelődési házban Somogyi Árpád Kos- suth-díjas szobrászművész, Bőd László festőművész és Cs. Kovács Imre szobrász- művész alkotásaiból. Bemutatót terveznek Csá- nyi Miklós filmrendező rövidfilmjeiből. sokszáz fürediből robbant ki az örömteli újjongás. Dr. Erdélyi Ferenc, a járási tanács vb elnöke szót is kért: — Nagyon köszönöm mindenkinek, aki tett valamit színeink sikeréért. Budapestről jöttem haza, Gyöngyöstől kezdve már hallgattam a közvetítést és végigizgultam az utat: győzünk, vagy alul maradunk? üzeme. Nagy viták voltak még ma is. Végül a fővárosi tanács 18 millió forintot adott az üzem kitelepülésére. Több mint 70 millió forintos építkezés indul a volt gépjavító állomáson. — Négyszáz—négyszázötven füredi embernek ad majd kenyeret az új gyár. A véletlen úgy hozta, hogy utóbbi időben piackutatást végeztek, aminek során megállapították, hogy a kénsav termelési többletet a negyedik ötéves tervben elsősorban az ércfeldolgozó és műtrágyaipar, a műszál-, valamint műanyagipar a/, acél- termelés és különböző szervetlen termékek gyártása igényli. Az eddigieknél is korszerűbb technológiával működő automatizált új üzem, A tanácsok és a lakosság A járási és a városi tanács vb-vezetők és osztály- vezetők részére kilenc előadásból álló sorozatot rendezett ez évben a Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei bizottsága és a Szolnok megyei tanács végrehajtó bizottsága. A sorozat első előadására tegnap délelőtt került sor a megyei tanács nagytermében. Ez alkalommal dr. Papp Lajos miniszterhelyettes, a Minisztertanács tanácsszervek osztályának vezetője, a tanácsok és a lakosság kapcsolatáról beszélt. Előadásában foglalkozott a kapcsolat kialakulásáról, az azzal összefüggő időszerű feladatokról, arról milyen irányban fejlődik tovább a tanácsok munkája. Gépmunkás-tanfolyam ötvenhat részvevővel gép- munkás-tanfolyamot indítottak a közelmúltban a szolnoki bútorgyárban. A múlt évben befejezett rekonstrukció során termelésbe állított új, modern gépek és berendezések kezeléséhez jól értő, betanított munkásokat képeznek e tanfolyamon. Mint a szervezője. Cséplő Katalin mérnök elmondta: a jövő ősztől további, mintegy 50 fős turnusnak is lehetővé teszik ezt a képzést, amelyet követően, bizonyos feltételek teljesítésével szakmunkás-vizsgára is jelentéppen ezen a napon járt az újságíró is a Tiszafüredi Gépjavító Állomáson. Sza- lontai Miklós szakszervezeti titkár közölte nagy örömmel, milyen tervek megvalósulása előtt áll állomásuk. Már januárban, februárban elkezdik a toborzást és már akkor hatvan, hetven embert felvesznek. A szakmunkás többséget maguk akarják kinevelni. Már jövőre otven-hatvan ipari tanulót szerződtetnek. Tiszafüred boldog napja volt a pénteki. Érthető. A sokáig csak vegetálgató nagyfalu elindult a várossá fejlődés útján. Épül a II. Tiszai Vízlépcső, s ez máris felgyorsította az élettempót Tiszafüred körül. Gyárak épülnek, s készülnek a tervek üdülőtelepek, áruházak, szálloda megvalósítására. , amely 1971-ben készül majd el, nagyban hozzájárul a vúl- lalati termelékenység növeléséhez és az önköltség csökkentéséhez. Az új gyár építésével párhuzamosan most kezdték meg lakótelepen egy 200 személyes munkásszálló ala-. pozását is. 1970-ben pedig ugyanott egy 19 lakásos épületet építenek majd, amelyekben az új gyár dolgozóinak adhatnak otthont. kezhetnek majd az érdeklődők. Ehhez természetesen további tanulmányi követelményeknek is meg kell felelniük a szakmunkás bizonyítványra aspirálóknak. Házastárskereső szolgálat Csikesz Józsefné, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese szombaton megnyitotta a „Négy évszak” elnevezésű házastárskereső szolgálatot. Az új jellegű, az emberek legbensőbb személyes ügyeivel foglalkozó szolgálat a Fadrusz utcában kapott helyet. A gondolat megvalósítását egy szolgáltató szövet-' kezet szorgalmazta és a Magyar Tudományos Akadémia szociológiai csoportjának válás-szociológiai kutatásai is sürgették, alátámasztották ilyen jellegű szolgálat létrehozását. Megérkezett a narancs Megérkezett a déli-gyü- mölcsszezon első narancsszállítmánya: mintegy 200 tonna görög primőr narancs. A DÉLKER vállalat tájékoztatása szerint a naranccsal teli kocsikat közvetlenül irányították a határról az elosztóhelyekre, Budapestre és vidékre — egyebek között Debrecenbe, Miskolcra, Győrbe, Kaposvárra, Székesfehérvárra, Pécsre, Szegedre és Szolnokra — így hétfőn országszerte megkez1/Ha: Újra Szodomában Keserűmandula Jász-Kun Kakas Véres nap My Lai-ban A sport nem öncél a hadseregben Több termelési eredmény — magasabb személyi jövedelem Vagyonbiztosítás a tsz-ekben Beszterce ostroma Nagyon csodálkozom Süllyed az emlékmű — és az építők tekintélye Sakk-élet Egy értekezlet 15. évfordulóján Két perc nyelvművelés Mit mondanak a szemtanúk dődik a narancs árusítása. A jelzések szerint további görög szállítmány van úton és spanyol narancsot is adtak fel a DÉLKER címére. A jövő héten már minden napra várnak egy-egy szállítmányt és a mikulásig — a korábbi évek 200—300 tonnájával szemben — mintegy 400—500 tonna narancs kerül az üzletekbe. A megrendeléseket, a szállítási határidőket úgy ütemezték, hogy december második felében már folyamatos legyen a narancs-árusítás: az év végéig mintegy ötezer—hatezer tonna — a tavalyinál 25 százalékkal több narancs jön. Hétfőn jutalomsorsolás A lottó novemberi tárgynyereményeit hétfőn Mün- nich Ferenc utcai székhazában sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A húzáson a 47. játékhét szelvényei között összesen 1011 tárgynyereményt sorsolnak, ki. Főnyeremények: két egyenként két és félszobás öröklakás az 1. Galeotti 8. számú társasházban, egy Fiat 500-as és egy Renault 4-es személygépkocsi. Békekölcsön Az Országos Takarékpénztár egy hónap múlva, december 29-én és 30-án Budapesten rendezi a 11., a III. és a IV. békekölcsön 1969. második félévi sorsolását. (KS) Egy hét a világpolitikában * Szárazföldön az űrhajósok * ítélet Csehszlovákiában * Mindenfelől Mi ii.lnaliiiltni tudósításaink a 2. oldalon Munkaalkalom négyszázötven embernek Építik az új kénsavgyárat a Tiszamenti Vegyiművekben — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — jgp VIUG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XX^évf. 278. SZ. X969. november 30..vasárnap.