Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-12 / 237. szám

A tudatlanság vására Egy francia újságíró évek óta gyűjti az aranyköpéseket a tanulók dolgozataiból, s nemrégen A tudatlanság vá­sára címmel kötetbe is fog­lalta őket. Történelem — A piramisok a fáraók Sírjai voltak. Egy sirterem meg egy étterem volt ben­nük és számtalan folyosó, hogy -a későbbi kutatókat megtévesszék. — Mohamed, egy állomás- főnök fia, tevesofőr volt, Utána jós lett, új vallást te­remtett, majd 622-ben vissza­vonult a Koránba. — A pápák mindig Rómá­ban laktak, agglegények vol­tak, 8 ez a szokás apáról- íiúra szállt. Az első pápát Éomulusnak hívták. Földrajz — Nappal Földünk a Nap körül, éjjel a Hold körül ke­ring. — Angliában az éghajlat ét a víz nedves. — New York azért marad el az időszámításban a greenwichitől, mert Ameri­kát később fedezték fel. Matematika — Határozott szómnak azt a számot nevezzük, amelyet szabad szemmel is látha­tunk. — A kör sarkok nélküli Kárt görbe vonal, azért zárt, hogy ne tudjuk, hol kezdő­dik. — A négyzet olyan mérta­ni kép, amelynek minden végében egy egyenes sarok van. — A nyolcszög olyan négy­szög, amelynek nyolc oldala van. — A paralelepipedon olyan állat, amelynek lábai párhu­zamosak. Ürtudomány — A Holdnak vannak la­kói, ezt bizonyítja az, hogy éjjel ki van világítva. — Az Északi-csillag a Nagy Medve farkán van; Különböző fogalmak — Az egyiptológus az az ember, aki "átkormányozza a hajókat a Szuezi-csatomán. — Sivatagnak azt a síksá­got nevezzük, ahol kőolaj te­rem. — Az örökléstan tudomá­nya magyarázza meg, hogy­ha nagyapánknak és apánk­nak nem születtek volna gyermekei, mi utódok nél­kül maradnánk. Fizika — Archimédesz törvénye; első változat: minden vízbe mártott tárgyat elveszettnek tekinthetünk, ha fél érán be­lül nem bukkan fel. Máso­dik változat: minden folya­dékba mártott test nedves lesz. (Agerpres) , » REND AZ REND — Mielőtt belépsz, töröld meg a lábad! •— (A Quick karikatúrája} Egy kiváló vállalati futballista •— Mi az, ez a kartárs alszik *z Íróasztalnál? — Hát hol aludjon szegényke? A meccsen?... BÚCSÚZTATÓ Most Dúsa Gergely következett a gyár közismert halott- búcsúztatója. Hogy tudott beszélni] A múltkor is fellndultan, könnyeivel küszködve mondta az özvegy: — Csoda, hogy szegény Jánosom föl nem támadt tőle. De legalább hall­hatta volna, ki is volt 8. Hát igen, így harmonikusabb lett volna, annyi viszont tény. hogy most is nagyon kitett magáért Gergely bá. Szem nem maradt szárazon, hangja szárnyalt, minden szava r szívbe hatolt, a lélek mélyére. De Mállásra is olyan meg­indító volt. Lehajtotta a fejét, majd megtörte« felemelte, és sóhajtott hozzá, sőt a kezét is tördelte, hogy beleropogtak a poreogói. És papír nélkül csinálta az egészet, mintha abban a minutában találta volna W, pedig hát... — Hát itt hagysz bennünket édes jó Madari Mard, szemünk fénye, gyárunk büszkesége, áldozatos életű család­atya, hű férj, jó barát, fájdalmas veszteség ez, pótolhatatlan munkatársunk. Valaki hangosan felzokogott, amit Innen is, onnan Is nagy orrfúvások körítettek. Ziháló Kopogásokkal telt meg a levegő. Gergely hangja, ha lehet, még borúsabb zengéssel telt meg. s bánatos szünetet tartva csukladozva folytatta. — Szinte... szinte el sem... hisszük... pór napja még... mellettem ültél az ebédlőben... etted a grízes tésztát... hol szidtad... hol etted... és holnap már... holnap már nem ülsz mellettem... neked már hiába fúj a reggeli sziréna... nem lépsz be a gyárba... Ebbe« a pillanatban tiltakozó rikoltás vágta ketté • letargikus szavalatot, Madari Marci bácsi nem bírta meg­állni, hogy meg ne szakítsa a nyugdíja» búcsúztatót. — Hadd el már Gergely! Hát már miért ne lépnék be a gyárba?! Te talán nem Járnál be azért a havi ötszázért? Nagy S. József Részeg szemmel — Milyen forgalmas ma ez az úti És egyáltalán hon­nan jön ez a sok udvariatlan fráter?.,. Hol az az utca, és hol az a ház A mi utcánk, oh de szép — volt mindezidáig. Csendes, kertes, szelíd kis városszéli utcácska. Úgy éltünk mi ott, mint egy nagy család. Pe­dig, lakik benne ma is vagy negyven családocska. A múlté már a csend, a béke, a családi békesség. Olykor vadul nézünk egy­másra, b köszönést is mu­lasztunk már. És nyomo­runk. ha leszáll az est, ki­abálunk szabad szombatokon 4s vasárnap, átkokat szórunk egymásra. s nyugtalanul for­golódunk álmatlan éjszakár Inkán. Még a gyerekeink is háborúznak: letépik egymás Ingét, megdobálják a ki­sebbeket. elgáncsolják egy­mást, összeverekszenek. A betört orrok, ráncos homlo­kok, álmatlan szemek, keser­nyés arcvonások utcája let­tünk. Persze, hogy virágokat sem Ültetünk a szomorú vasár­nap, fekete hétköznap ut- éóba. Pedig ez divat most. mint a vírusos torokgyulla­dás. Azt hiszik, betört hozzánk a technika? Majdnem. Nem, senki nem vett még autót, senki nem épített új házat, még hűtőgép is csak két- három szerénykedik nálunk. Tévé az van, mindenütt ta­lán. A tévé is rakoncátlan egy ideje. Fut a képe, berezonól az egíész. És búg, mint vala- mikor régen a galambok búgtak a háztetőn. — Űj csalód költözött a mi utcánkba. Éjjel nappal, szabadszombatokon és vasár­nap serény munka folyik a mi utcánk egyik kis házá­ban. Autók Jönnek és men­nek. motorkerékpárok dübö­rögnek, villanyfúró muzsikál a rádió helyett, s kalapácso­lások iszonyú hangja dörren, mint nyári nagy vihar Idején az ég. Az új lakd ugyanis autó­éi motorszerelő. Nem, nem maszek. Csak szorgos ember. Otthon Is dolgozik- ■. — Só — — Nagyon köszönjük a kitűnő estét. Igazán csak azt sajnáljuk, hogy otthon hagytak az ernyőnket I (A Welt­woche karikatúrája) LEV LOGINOV: Tekintélyes táska éti! — szólt rám asszo­nyom.— Micsoda név! Mennyivel ércesebben zeng: Péter! így hívták Nagy Pé­ter cárt is. A nép istenként Imádta! Te pedig, Peti, a munkahelyeden egy tapodtat sem Jutottál előbbre. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy veszek neked egy aktatáskát. Olyan szép nagy sárgát, mint egy érett dinnye. Egy ilyen táska tekintélyt ad az em­bernek, tiszteletet ébreszt. Nejem szentbeszédét kivé­telesen nagy figyelemmel hallgattam, mert igazat szólt: az utóbbi Időben tényleg rám jár a rúd. Nem választanak már be az elnökségekbe, fe­lelős kiküldetésre sem Jelöl­nek. s szinte borravalót ad­nak prémium címén. Elér­kezett hát a tettek ideje. Jól érti ezt a feleségem. Akta­táskával kell kezdenli Szép tekintélyes táskával. Bizony, nyugtalan voltam, « Izgultam Is egy Mcsit, ami- kör először mentem munká­ba a pompásan nyikorgó új táskával. Mindazonáltal hanyagul az asztalra dobtam, s azon vol­tam, hogy a lehető legtermé­szetesebben viselkedjem. így hát mindnyájan úgy tettek, mintha semmi sem történt volna: papírjaikba bújtak, s még csak véletlenül sem néztek rám. Egyedül Iva­nov, a közgazdász jegyezte meg táskámról nem éppen őszintén, hogy „csodálatos”, * meg is kérdezte, mennyibe került. Eltelt néhány naps Egy reggel aztán Nylkoláj Szer­gejevics, az irodafőnök kért, menjek vele a szobájába. (Meg kell jegyezni, ez volt az első eset. hogy magához hí­vott...) „Már kezdődik!” — csil­lant föl a szemem és büsz­kén követtem főnökömet — Foglaljon helyet Pjotr Ivanovics — mutatott a székre. — Hogy érzi magát? És kedves felesége? — Köszönöm az érdeklő­dést én és a feleségem is ragyogóan érezzük magunkat — Hát ez pompás! — örült a főnököm és szerfölött ked­vesen nézett rám. Ügy véltem, itt a legmeg­felelőbb pillanat hogy össze­barátkozzam a vezetőmmel. — És az ön nagyrabecsült, kedves neje őnagysága hogy’ érzi magát? — kérdez­tem nyájasan, miközben egymásra raktam a lábamat — Hát éppen arról van sző, hogy egy Mcsit gyengél­kedik. Nekem pedig annyi a munkám... Hiszen ön is tud­ja. Nagyon nehéz helyzetben vagyok. — Megértem önt Nyiko- láj Szergejevics és terhei­nek egy részét készséggel vállalom, mert hivatalunk si­kereit mindig saiát sikereim­nek is tekintettem. — Nagyon örülök, hogy nem kellett csalódnom ön­ben. Hej. ha ezt hallották volna munkatársaim! Hármójukat a frász törné, a többiek sár­gaságba esnének az irigység­től... Kényelmesebben helyez­kedtem el székemen. mi­közben Nylkoláj Szergejerics a páncélszekrényhez ment. Ebben őrzi a legtitkosabb iratokat! — Rendkívül fontos érte­kezlet lesz ma a minisztéri­umban: vállalatunk jövőjét eldöntő kérdések szerepeinek napirenden. Ilyen tanácsko­zásról lehetetlen hiányozni vállalatunk képviselőjének. Fölkeltem. Micsoda meg­bízatás! — önnél van az aktatás­kája? — kérdezte Nylkoláj Szergejevics és tovább kuta­tott a páncélszekrényben. „Tehát csakugyan megtört a jég" — villant át az agya­mon és határozottan rábó­lintottam. — És van benne egy Ms szabad hely? — Teljesen üres a táskám, Nyikoiál Szergejevics! — Csakugyan? Hát ez cso­dálatos! Nézze, üt van egy tyúk. Az enyém. Kérem, fá­radjon el vele a feleségem­hez. Mert ugye, kénvelmet- len lenne egy tyúkkal a hó­nom alatt menni a miniszté­riumba. Helyette ón fogtam a hó­nom alá a tyúkot, vissza­mentem a szobámba. Min­den kolléga láthatta, amint belegyömöszöltem abba n szép táskába. Ennek már több mint egy hónapja. De Nyikoláj Szer­gejevics felesége még mindig gyengélkedik... Fordította: Ferencz Győző

Next

/
Thumbnails
Contents