Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-08 / 233. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. október 8. 1969. OKTÓBER 8„ SZERDA KOPPÁNY NAPJA A Nap kél: 5.52. nyugszik: 17.11 órakor. A Hold kél: 2.18, nyugszik: 16.06 órakor. Várható időjárás: kevés felhő. Időnként megélénkülő változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. V Az alcsiszigeti meteorológiai állomás jelzése szerint tegnap Szolnokon a legalacsonyabb hőmérséklet 3,1, a legmagasabb pedig 18,3 Celsius fok volt 215 évvel ezelőtt, 1754. ok 4 tóber 8-án halt meg HENRY FIELDING (ejtsd: Filding) angol író. a realista regény úttörője. Szerette a kalandos történeteket, melyek alkalmat adtak érdekes jellem- és életkörülmények bemutatására. Pátyája kezdetén vígjátékokat. misztikus drámákat írt és lapot szerkesztett. Egy lelenc gyermek sorsát bemutatva, a Tom Jones című művével megalkotta az első nagyszabású, polgári realista regényt. Utolsó művével (Amália) az erkölcsi kérdéseket állította előtérbe, ■ír 1 95 éve, 1874. október 8-án halt meg VITEZSLAV HÁ- LF.K cseh költő. Szerelmi lírájának gyűjteménye „Estéli dalok” címmel jelent meg. írt regényt és elbeszéléseket is és ezekben a cseh paraszti életet realista eszközökkel ábrázolta. Smetana több művét zenésítette meg. ☆ Vargo Jenő öt éve, 1964. október 8-án halt miig Varga Jenő magyar származású szovjet közgazdász Pékmunkás volt, majd kereskedelmi dolgozó. Képzettségét felnőtt korában szerezte, és kereskelelmi iskolai tanár lett. A Társadalom Tudományok Szabadiskolájának egyik állanló előadója volt. 1906-ban belevett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, 1907 után a Népszava közgazdasági rovatának munkatársa, majd szerkesztője lett. ö elemezte először marxista alapon a magyar kartellizálás folyamatát. Az 1918-as Polgári Demokratikus Forradalom idején egyetemi tanár, a Magyar Tanácsköztársaság pénzügyi, majd szociális termelési nénbiztosa. a Népgazdasági Tanács elnöke, a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagja volt. Az ellen- forradalom elől Becsbe emigrált, 1920-ban Moszkvába ment, ahol a Kommunista 1 n*em acionálé munkatársa lett, 1927—47 között a moszkvai Világgazdasági és Világ- politiknt Intézet vezetőjeként működött. Ekkor választották a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagjává. 1946-ban részt vett Magyarországon a stabilizációt előkészítő munkában. K. A. Tiszaparti huligánok Méltóságteljesen és vakító fehéren siklanak a holt Tisza tükrén. Ha még nem láttam vt>lna hattyút, azt hinném: aÁ’ök. Pedig csak rajnai ludak. Á kép nyugodt, békés hangulatot áraszt. Aztán véget ér a déli fürdőzés, a hófehér csapa t ki ballag a kocsi útra. És jaj a járókelőknek! Nagy hanggal kiválik a fehér tömegből két gunár, a üldöriőbe veszd a boltból hazafelé igyekvő asszonyokat. Az iskolás gyerekek már nagy 'jvben elkerülik ezt az utcát. Kis idő múltán megjelenik a gazdasszony és fürgén tereli az udvarba a nagyhangú imposztorokat. — Máskor délre már nem hagyjon kint őket. ne huligán- kodjanak de most nagyon el voltam foglalva — mondja. — Libát vágtam. Négy és félliter zsírja lett... Lám csak. bealkonyult a Tisza-partd huligánoknak. — rónai — — EZERÖTSZÁZ társadalmi munkaórát ajánlott fel a Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalatának Kun ftóla szocialista brigádja ver- seii^yváll adásában. amelyet hazánk felszabadulásának 25. évfordulója és a Lenin centenárium tiszteletére tett. A vállalást többi szociaista brigádját ^csatlakozásra szólította fel — TANÁCSTAGOKAT és választókerületi bizottsági tagokat hív meg tanácskozásra október 10-én Szolnokon a Barátság Klubba a népfront városi bizottsága és a városi tanács végrehajtó bizottsága. A társadalmi tulajdon védelméről és a tiszta, virágos Szolnokért mozgalommal kapcsolatos tennivalókról beszélgetnek; Autós büfé Tavaszra új színfottal gazdagodik Karcagnál a 4-es számú főútvonal. A helybéli ÁFÉSZ 220 ezer forintot költ az új létesítményre, amely előreláthatólag még az idén elkészül. — A SZÖVETKEZETI versenybizottságok elnökei részére értekezletet tart a Kö- zéptiszavidéki és Jászsági Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége október 10-én délelőtt 9 órakor a szövetség székhazában. A szocialista munkaversennyel kapcsolatos feladatok megbeszélése szerepel napirenden; t — ARANYLAKODALMUKAT ünnepelték október 4- én Szolnokon a Nemzeti Étteremben rokonok és ismerősök körében Bágonyi Ferenc és Lankus Mária, Szolnok, Ságvári körút 20 szám alatti lakosok, akik 1919. október 4-én kötöttek házasságot. — ASZTALOS Lászlóné Szolnokon a Kolozsvári felüljárónál. álló tehergépkocsit kikerülve, körültekintés nélkül tért át kerékpárján a külső forgalmi sávba és ösz- szeütközött Papp Ferenc által vezetett Velorex gépkocsival. Az asszony súlyosan megsérült. KRÓNIKA 1944. október 8. A Kremlben az éjszaka folyamán Horthy delegációja elé terjesztették a szövetséges hatalmak feltételeit tartalmazó fegyverszüneti szerződést A német 1. páncélos hadosztály északi irányból eredménytelenül kísérletezik Szeghalom visszafoglalásával. A német hadseregcsoport parancsnokság a Debrecent fenyegető szovjet támadást két páncélos hadosztály találkozó irányú csapásával kísérelte meg elhárítani. A 7-én éjszaka Örkény térségéből elindult német 13. páncéloshadosztály reggel áthalad Szolnoknál a Tisza-hí- don. hogy Kisújszállás—Karcag felé Püspökladány irányába támadjon és ott egyesüljön a Berettyóújfalu körzetéből Bihamagy bajom— Püspökladány irányába támadó német 1. páncéloshadosztállyal. Kisújszállásnál azonban a szovjet 7. gépesített hadtest egységei megállítják és déltájban harcra kényszerítik a német 13. páncélos hadosztályt A szovjet harckocsik; amelyeket gyalogság követett. a németeket először a város nyugati részébe szorítják, majd este 6 óra tájban már a várostól nyugatra levő erdőt is birtokukba vették, s ezzel elvágták a városban maradt németeket a hadosztály többi részétől. Szovjet páncélos jár- őrök a hajnali órákban Mezőtúr felől behatoltak Törökszentmiklós külterületére s megütköztek az ott őrszolgálatot teljesítő német csapatokkal, majd Mezőtúr— Kuncsorba felé visszahúzódtak. Valószínű, innen történt Martfű—Rákóczi falva térségén át a szovjet csapatok átkelése a Tiszán Tiszavár- kony körzetében. A debreceni mű úttól délre eső helységek — szinte egyidősben szabadultak fel. Túr- kevénél a délelőtt folyamán ütközetre került sor, de már a délután folyamán a szovjet csapatok elfoglalták a várost Kengyelre is délelőtt érkeztek meg a szovjet járőrök. amelyeket délután a sereg zöme is követett, s Kuncsorba is felszabadult Karcagon e napon jelentek meg a város kiürítését elrendelő plakátok. A szovjet 18. harckocsi- hadtest hadosztályai súlyos harcokat vívtak a tiszai átkelőhelyeket makacsul védő német—magyar csoportosítással és Szentestől is kiverték az ellenséget Ezután az 57. lövészhadtest csapataival együtt megkezdték az átkelést és hídfő létesítését a Tisza jobb partján; Sikerrel harcoltak a front balszárnyán a szovjet 46. hadsereg és a román 1. hadsereg csapatai is. 8-án elérték a Tiszát. Kunszentmártonnál hajnalban harcok fejlődtek ki. s délben a csongrádi Mámai- rétre vezető kompot már a szovjet katonák tartották megszállva. E napon felszabadult: Kisújszállás, Túrkeve. Kunszent- márton, Cserkeszőllő, Mesterszállás, Mezőhók, Tisza- földvár, Kuncsorba és Tisza- várkony. M—s. A postás nem csönget Az Mós hölgy már régóta várta fia küldeményét. Morfondírozott magában — idáig mindig pontosan küldte a pénzt. Délelőttönként kiállt az udvarra, ott leste a postást. — Van már pénz kedveském? — kérdezte. A postás tagadólag ingatta a fejét. A néni még jobban elszomorodott. Szinte megtévesztésig hasonló jelenetek játszódtak le Jánoshidán, még néhány háznál. Igaz, egyik helyen diák várta a pénzt, máshol sürgős vásárlásra érkezett volna a családi „gyorssegély”. De pénz nem jött. Tizenkét nevű ember A tűrelmetlenkedők közül sokan mentek a postára reklamálni. Mindnyájan Turóczi Kálmán körzetébe tartoztak. A postás hamarosan vallott: az utalványozott pénzeket elsikkasztotta. Nagyon egyszerű módszerrel operált. Az átvételt igazoló rovatot ő maga írta alá. Tizenkét szenvedő alanya volt „üd- vös” ténykedésének. Turóczi lelkiismeretesen, — mert szakmájában fő a pedantéria — mindnyájuknak alá hamisította a nevét. ígyösz- szesen 6 ezer forintnyi összeget szerzett jogtalanul. Turóczi védekezésül azt mondta, hogy „baja” volt a hírlapok elszámolásánál és ezt a megoldást látta a legmegfelelőbbnek a pótlásra. A jászberényi bíróság tíz hónap! szabadságvesztéssel sújtotta a „megtévedt” bűnöst. Azonban nem ez volt az első eset Turóczi életében, hogy a máséhoz nyúlt. Sikkasztásért már egyszer négy hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Mennyire nem tanul az ítéletből, mutatja, hogy alig egy hónappal az ítélet meghozatala után újra kezdte a sikkasztást E példa szerint azonban nem tanultak azok sem, akik tudtak félrelépéséről, mégis újra lehetőséget teremtettek neki a visszaeséshez. Turóczi megtérítette a kárt De mi a biztosíték arra. hogyha ismét pénz közelébe kerül, nem okoz-e hasonló kellemetlenséget embertársainak? «— kékesi _ sz|Kaz A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 ódakor: Fejünk felől a tetőt, Kunhegyesen délután 3 és este 8 órakor a Csárdáskirálynő. —f-------------1 MOZ» L ___ J i Sz olnok Vörös Csillag: Az ah világ professzora, Tisza: A hét aranyember. Jászberény Lehel: A fehér szoba. Kisújszállás Ady: Gábor diák. Kunhegyes Szabad- szünnap. K unsre tn marton Körös: szünnap. — Mezőtúr Béke: szünnap. — Dózsa: A tűzön nincs átkelés. Szabadság: Z6iráf az ablakban. Tiszafüred Tisza: Hét katona meg egy lány. Tö- rökszentmlklós Dózsa: Az ujjlenyomat, Hannibál tanár úr (f. s.) Túrkeve Vörös Csillag: Mint a bagoly nappal........ i RÁ DIÓ —— SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Eseménynaptár. — Lario Lanza énekel. — Válaszol a jogász. — Szabad szombat. — Beat fórum. KOSSUTH RADIO: 9.S9: Bohémélet. Részletek Puccini operájából. — 9.00: A műhelyben beszélik L — 9.15: Porter zenés játékaiból. — 10.05: Az NDK Kultúrájának Hete. — 10.Z5: Szlmfónlkus zene. — 11.30: A Szabó-család (ism.)- 12.30: Tánczenei koktél. —■ 13.15: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14.00: Bellini: A kalóz — Jelenet a II. felvonásból. — 14.18: Az élő népdal. — 14.30: Nőkről — nőknek. — 15.10: Kóruspódium. 15.20: Magyar századok (ism.) — 16.05: Két versenymű. — 16.48: A műhelyben beszélik. III. rész. — 16.55: Az első csók. Dsida Jenő verse. — 17.20: Bárdos Lajos köszöntése. — 17.54: Van űj a Nap alatt. — 18.10: KI volt a magyar tanáruk? (ism.) — 19.25: Bobby Solo énekel. — 19.48: Lemezek közt válogatva... — 20.28: Népdalcsokor. — 21.03: Visszhang. — 21.33:' Farkas Gabi és Helntje énekel; a Rokokó-együttes Játszik. — 22.20: Két kantáta. — 23.12: Népdalok. — 0.10: Operaáriák. PETŐFI RADIO: 8.05: Lakatos Antal népi zenekara játszik. — 8.45: Tallózás a világsajtóban (ism.) — 9.00: Ezer- egy délelőtt. — 11.55: Néhány perc tudomány. — 12.00: Két quintett. — 13.05: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 13 25: Gluck—Mottl: Balettszvit. Kettőtől—hatig... 14.00: Magyar fúvószene. — 14.16: Orvosi tanácsok. A kérges tenyérről. 14.21: A gerilla együttes műsorából. — 14.30: Hírek. Körzeti Időjárás, — 14.35: Ro«sini-ériák. 14.51: A műhelyben beszélik, n. 15.01: Wolf Péter táncdalaiból. — 15.11: Falusi percek. 15.16: Liszt: IX. magyar rapszódia. — 13.30: Hírek. — 15.33: Bélyeggyűitők ötnerce. —15.38: Kedvelt régi melódiák. — 16.20: Irodalmi érdekerségek. 16.30: Hírek. 16.33: Losonczy DeA tv mai műsorából ajánljuk ÍRÓK, KÖNYVEK, KRITIKUSOK. Az adásban ezúttal a fiatal, tehetséges Somogyi Tóth Sándorral beszélget Faragó Vilmos kritikus, az író nemrégiben megjelent új regényéről, a Gabiről, amelyben a gyerekek szemszögéből ábrázolta Somogyi Tóth a felnőttek világát Az interjú során természetesen érinti az előző regényt is, a Próféta voltál szívem címűt, amelyből sikeres film is készült. A műsor 18.05 órakor kezdődik. AZ ARANY MEG AZ ASSZONY, tévéjáték. A lírai játék a XV. századba, Wolfgang lőcsei polgár házába kalauzolja el a nézőt. Az idős, jómódú kereskedő itt él tündöklőén szép, fiatal feleségével, Annával. Kettőjük csendes életébe robban be Kázmér lengyel király délceg zsoldoskatonája... — A történet magva voltaképpen egy anekdota, melybSl Krúdy megejtsen költői históriát kerekített. , A tévéjátékot 2030 órai kezdettel láthatjuk. xe6: Rapszódia. — ».49: Hgv. a stúdióban. — 16.55: Az el-* bő csók, Dsida Jenő verse. — 17.00 ötórai tea. Közben: 17.30— 17.33: Hírek. — 18.00: Hírek. Idő járásjelentés. —» 18.10: Rövi- debb úton... — 18.22: Mozart: Don Juan Kétfelvonásos opera. — Közben: — 20.25: Üj könyvek (Ism.) — 20.28: Az operaközvetítés folytatása. — 21.52: Atlasz. Világgazdasági figyelő. — 22.12: Tánczene. — 23.10: Kamarazene. URH; 18.10: Tánczenei koktél (Ism.) 18.55: Dvorzsäk: IX. „Üj világ** szimfónia. 19.35: Budapesti Zenei Hetek. — Közben: 20.28: Kül-. földi tudósoké a szó. — Kb. 20. Ä: A hangverseny közvetítés folytatása. — Kb. 21.15: Orosz áriák. — 21.45: A jazz kedvelőinek. — 21.58: Mai német szerzők műveiből. fELEVÍZIÖ BUDAPESTS 8.5§: Ki volt dr. Sorge? Francia—olasz—japán film (ism.) — 11.10: Horgászat kedvtelésből. — Finn kisUlm. — 17.58: Hírek. — 18.05: Írók, könyvek, kritikusok. — 18.15: Zenei Figyelő. — 18.55: Esti mese. — 19.05*: A Teleimpex különkiadása Jugoszláviából. —i 19.35: Provence daltelt mezői.« titi jegyzet. — 20.00: Tv-híradó. *— 20.20: Az arany meg az asz-* szony. Tv-játék. — 20.55: AC Milan—Estudiantes La Plata. Lab-* darúgó Világkupa Döntő. Közvetítés Milánóból. A szünetben: Kb. 21.45: Tv-híradó — 2. kiadás. POZSONY: 16.30: Hírek. — 17.40: Gyermek és ifjúsági műsor. — 19.00: Tv- híradó. — 19.50: Filmműsor. — 20.55: AC Milano—Estudiantes La Plata labdarúgó döntő. — 22.45: Tv-híradó. BECS: 16.30: Gyermekműsor 6 éves kortól. — 17.15: Nemzetközi ifjúsági magazin. 17.35: Lassie. Egy kutya története. — 18.00: Francia nyelvlecke.— 18.50: Kedvess Bili bácsi (20. rész). — 19.30: Tv-híradó. — 20.06: Sporthírek. — 20.15: Van Gogh. Tv-játék. -- 22.35: Tv-híradó. BELGRAD: 17.15: Magyar nyelvű adás. — 17.45 Nincs probléma Hvaron. — 18.30: Ütirajzírók meséi. — 19.00: Egészségügyi felvilágosítás. 20.30: Belgrádi zenei esték. — 21.00: Labdarúgás: Milan—Estudiantes. 22.45: Üj tetők alatt. BUKAREST: 17.35: Zenés NDK tr-fltaL *■* 18.00: A nemzetgazdasági kiállít tásróL — 19.00: Filmmúzeum. — 20.55: Labdarúgás: AC Milan—Eo- tudiantes La Plata. Helyszíni közvetítés. GYERMEKHALANDÓSÁG ’ OLASZORSZÁGBAN Giovanni de Ton! gyermekgyógyász drámai felhívást tett közzé: a gyermek- halandóság Olaszországban igen magas, az ország civilizációjának színvonalához képest. De Toni professzor kimutatja, hogy a gyermek- halandóság Olaszországban nem mntat csökkenő tendenciát, mint más európai és Európán kívüli országban. Ezer újszülött közül egy éves kora előtt 45 hal meg. NEIL ARMSTRONG ŰRHAJÓZÁSI MÜZEÜM Ohio államban társadalmi összefogással Neil Armstrong űrhajózási múzeumot rendeznek be az Apollo—11 sikeres útjának és a repülés Ohio-állambeli úttörőinek (például a YVright-testvérek) emlékére. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szerettünk TÖRÖK ERNÖNB elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították. Török család Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok Megyei Bizottsága és a Szolnok Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 120—93. 123—20, 120—69, 119—32 Telex: 09—33—57 Szolnok, Kossuth tér 1. Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: 120—94 Szolnok, Kossuth tér 1. Az előfizetés díja egy hónapra 20.— forint. Index-szám: 25 069 Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc Á PROBST német Nagycirkusz vendégjátéka Október hóban csak 3 napig SZOLNOKON a MÁV állomás melletti sportpályán 10-én este 19 órakor Il-én délután 15 órakor és este 19 órakor 12-én délután 15 órakor este 19 órakor és wvpk elővételben válthatók a Magyar Hirdetőnél (Beloiannisz üt 13. Telefon: 119—50), valamint a város központjában felállított elővételi pénztárkocsinál, Az előadásokhoz sűrített autóbuszjáratok indulnak! Tekintse meg a PROBST NAGYCIKUSZ állatkertjét! Nyitva reggel 9 órától.