Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-28 / 250. szám

1969. október 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A pártélet időszerű kérdései Közös és egyéni felelősség A rról panaszkodik a termelőszövet­kezeti párttitkár, hogy bár öttagú a vezetőség, neki magának kell minden ügyben eljárnia. Kell, mert kü­lönben nem mozdulna semmi, maradna, ahogyan van. Az üzemi pártszervezetben arról hallunk, hogy döcög a munka, mert a reszortfelelősök csak töredékét végzik el annak, ami feladatként vár rájuk. Másutt viszont azt vetik a gazdasági vezetők sze­mére, hogy csakis és kizárólag a pártszer­vezet titkárával tárgyalnak, mintha a párt­vezetőség többi tagja s a közöttük lévő munkamegosztás nem létezne. Az önként vállalt tisztség terheinek egyenlő viselése az egészséges, a gyakor­latban érvényesülő munkamegosztás, a ve­zetés kollektivitása a pártalapszervezetek egy részében tény, másik részében viszont óhaj csupán. Ezekben a kommunista kö­zösségekben vezetőség ugyan van, de: nem vezet. Sokféle ága-boga van annak, mi mdden- től fügig a kollektív vezetés elvének gya­korlati érvényesítése. Kétségtelenül nagy szerepet játszik benne a vezetőség tagjai­nak okos, igényes kiválasztása. Nem jó dolog öt vagy hat tisztség mellé egy újabbat adni, s vállalni. Az sem biztató, ha valakit csak hosszas kapacitálás után lehet megnyerni a vezetőség tagjának, s még kevésbé, ha a feladatkörök egymás közötti megosztásakor figyelmen kívül hagyják a rátermettséget, tudást, tapasz­talatot. A jó választás, a közösség igé­nyessége a bizalom megadásában már alap az eredményes tevékenykedéshez. Ez az alap azonban csak akkor szilárd és tartós, ha kiegészül még valamivel. Az átgondolt, tervszerű munka igényével, s az ehhez szükséges feltételek megteremtésével. Napjainkban, az egyre bonyolultabbá váló gazdasági tevékenység, a hivatalok­kal szembeni megnövekedett követelmé­nyek nem adnak módot arra, hogy a kom­munista közösségek ötletszerűen nyúlja­nak egyik vagy másik kérdéshez. Ahol ez történik, ott rögtön kiderül: a vezetőség nem fontolta meg, mit és hogyan akar, lem határozta meg, tagjai miért és mi­ként felelősek. Ha így, az eseményekkel sodródva dolgozik a vezetőség, nem képes többre maga az egész pártszervezet sem. Ezért nem formai, szervezeti, hanem na- gyonis tartalmi kérdés: a vezetőség gon­dot fordít-e a munkaterv kidolgozására, taggyűlésen való alapos megvitatására, vagy csak a látszatnak eleget téve vetnek papírra valamit. Érdékes tapasztalatot fogalmazott meg az egyik üzemi pártszervezet titkára. Mi­közben arra ügyeltünk — _ mondotta —, nehogy elsikkadjon a vezetőség közös fe­lelőssége a tagság előtt a végzett mun­káért, illetve azért, amit elmulasztottunk, figyelmen kívül hagytuk a vezetőség tag­jainak egyéni felelősségét. Azt, hogy első­sorban tőle kell számonkémi; mi történt a rábízott területen, az oktatásban éppúgy, mint a tagdíjfizetésnél. A tapasztalat, me­lyet tömören megfogalmaztunk, aligha csak egyetlen helyen érvényes. A kollektivitás, mint vezetési stílus, munkamódszer, ném­ái! ellentétben az egyéni felelősséggel, sőt, egyik sem lehet meg a másik nélkül, A pártalapszervezetek némelyikében ép­pen erről feledkeznek el. Arról, hogy vi­lágosan elhatárolják egymástól a teendő­ket, s kimondják, ki miért felel szemé­lyesen. Ahogy maga a tagság sem gyako­rolja azt a jogát, hogy a vezetőség egy- egy tagjától kér számadást taggyűlésen. Beéri azzal: a vezetőség ezt tette, vagy azt nem tette. Holott elsősorban egy-egy reszortfelelős munkájáról, esetleg mulasz­tásáról van szó, s csak másodsorban a vezetőség, mint közösség, mint testület tevékenységéről. Ami szorosan ehhez tartozik: a vezető­ségnek állandó és szigorú kontroll alatt kell dolgoznia. A tagság figyelme ez « kontroll. Ne álljon elő az a furcsa helyzet, hogy a vezetőség csak a két évenként sorra kerülő vezetőségválasztó taggyűlésen kap elismerést és kritikát. Az időben el­hangzott szó mindennél többet ér! Ha valahol azt látják, hogy a titkár futkos minden után — akár azért, mert csakis magában bízik, akár azért, mert a töb­biek ráhagyják a munkát — ne várjanak a figyelmeztetéssel. Kérjék számon: miért a titkár egymaga jelenti a vezetőséget? Furcsának tűnhet a megfogalmazás, de jogos. Senlki nem születik úgy, hogy tudja, ismerje egy közösség irányításának min­den csínját-bínját. A vezetés- tudomány és művészet, ma már ez közhely. Kevesebb szó esik arról, hogy a vezetést — annak minden formáját — tanulni kell. Tanúim, minden lehetséges módon. Például úgy is, hogy a pártvezetőségek tagjai ne restelljék a szomszédban tett látogatást. Igen sok, hasznos, útmutató tapasztalat halmozódik föl egy-egy helyen. Olykor a szomszéd­ban, a másik műhely, a másik termelő- szövetkezet kommunista közösségében. Mégis, kivételnek számit az az eset, ami­kor a példa követésre, a módszer átvevőre talál. Erős és gyenge pártszervezetek, ve­zetőségek működnek egymás mellett, s bizony pazarlás veszni hagyni azt, ami könnyen megszerezhető lenne: a szom­szédok eredményeinek, sikereinek titkát E gyéni adottságok^ s a közös megértás, a teendők világos meghatározása, a bizalomra érdemesek iránti igé­nyesség, s a közeg, amelyben tevékeny- • kedni kell — külön is, együttesen is be- folyásolói annak, vezet-e, s miként vezet azok csoportja, akik az elsők az egyenlők között Állandó megújulást, tudás- és ma­gatartásbeli készenlétet kívánó feladat a pártvezetőség tagjának lenni. S mind töb- ben vannak, akik így vállalják a tiszt­séget, akik nem csak tudják, de gyako­rolják is, hogy a vezetőségnek, annak minden tagjának, a választóik bizalmá­nak megfelelő felelősséggel vezetnie kell! M. O. Szolnokon dolgozzák fel Rongybabák a mérlegen Az idei rongygyűjtő he­tektől — október 1-től no­vember 9-ig tart — mint minden évben, most is sokat vár a MÉH. Elsősorban azt hogy sikeres kampány ese­tén jelentősen csökken majd a papírgyártáshoz és géptisz­Folynak a népszámlálás előkészületei. A községi és a városi tanácsok vezetői kijelölték a népszámlálási körzeteket Egy-egy körzet­ben kétszáznyolcvan—három­száz ember lakik. Mivel a számlálást a pedagógusok végzik, így a téli szünetet az iskolákban január I2-ig meghosszabbítják, A megyében előrelátható­lag 58 oktatást tartanak. Az ország összes népszámlá­lási anyagát a Szolnokon épülő számítóközpontban dolgozzák majd fel. A megöreged és a magány ellenszere Akik életük alkonyán is a munkaszeretetről vallanak Lehet hogy azok a nyugdíjasok, akikről az alábbi­akban szó lesz. erősítenek egy szabályt Azt a bizo­nyos szabályt, hogy az öregség, a magány és a felesle­gessé válás érzése egymást kíséri. Ezek a példák azon­ban mást akarnak mondani. Kisbabával a karján A kerti ajtó csikorgására kedves arcú asszony dugja ki a fejét a konyhából, mi­közben a karján egy fél év körüli kisfiúval tejbegrízt kavargat a tűzhelyen. Bemu­tatkozom. ő hellyel kínál a száradó babaholmik, apró játékok között. — A pici nem az enyém, illetve én csak a nagymama vagyok — feleli mosolyogva az érdeklődésre Komár Má­ria nyugdíjas varrónő. —> Nekem már két nagylányom van, de amióta nyugdíjas Tauzik Dezsőné, nyugdíjas takarítónőt egyedül találtam otthon az új bútorokkal be­rendezett lakásban. Lánya, akivel együtt lakik, délután fél ötig dolgozik. Addigra ő kitakarít, bevásárol, megfőz, kimos, kivasal, s aztán lepi­hen egy kicsit. — Tudja kedves, ez kez­detben jó volt. így a 18 évi munka után. Jólesett, hogy reggel nem kell korán kelni és sietni, hogy pontosan be­érjek. De most már kipihen­tem magam, s hiányzik a munka. Voltam a fiamékkal is Dunaújvárosban, eljároga- tok a művelődési házba fil­met nézni, esténként itt a tévé. Mégis túl sok lett az vagyok, újra gyereket neve­lek. A családom alig várta, hogy leteljen a tíz év, s újra itthon vezessem a háztartást. Pihenésről egyelőre és re­mélem még sokáig, szó sincs. Rengeteg munka adódik a kicsi körül. Aztán azon gon­dolkozom, ha tavaszra böl­csődébe adjuk a kisfiút, visz- szamegyek varrni. Legalább a főszezonban, ősztől tava­szig. Mert a pénz is kell. Az asszonylányomék bútorra gyűjtenek, s míg tud az em­ber, ad a gyerekének. időm. El is határoztam, ha lehet, tavasszal visszamegyek dolgozni. Legalább fél napra. Cipészműhely a kiskonyhában — Augusztus óta. amióta nyugdíjas vagyok, még min­dig adtak a ház körül valami barkácsolni, javítani, izerelni valót. Nem hagytak unatkoz­ni. Most végre leültem egy kicsit — mondja szinte sza­badkozva Takács Sándor, volt raktárvezető, akit egy ké­nyelmes nyugágyban szunyó­kálva találtam. A szobában büszkén mutatja munká­ja eredményeit: a toa­lett tükörből átalakított tévé és könyvespolcot, néhány ügyes berendezési tár­gyat. sőt festményeket is. — Most egy darabig pihenek, meccsre járok, tévét nézek, aztán ha megkapom az ipar- engedélyt, a kiskonyhában berendezek egy cipészmű­helyt, s ott majd eldolgozga­tok. A kertészkedő doktor bácsi Kálmándy doktor bácsit sok felnőtt ismeri Szolnokon még a gyerekkorából. Har­mincegy évig vizsgálta, gyó­gyította a kis betegeket. — Most is bejárok a ren­delőbe, s ha nincs ez a munkalehetőség az én éle­temben nagy törést okozott volna a nyugdíjba vonulás. Odabent a délelőttök gyor­san elrepülnek. Délután pe­dig. amíg jó az idő. kertész­kedem, s ha majd már a szobába szorulok, előveszem a múltat. Megpróbálom papír­ra vetni az élményeimet. Az­tán itt a házimunka is. A fe­leségem mindig • gondoskodik arról, nehogy unatkozzam. Nem általános példák? Lehet. De ezeket is ugyan­úgy az élet produkálta, mint az ellenkezőket. Egy biz­tos, -a rendszeres foglalkoztatás, a régi munkatársak­kal fenntartott kapcsolat, s az. hogy az idős emberek munkájára is igényt tart a társadalom, képes feledtetni velük az idő múlását, H. M. Legalább fél napra MASZEK, VACV TEMPO? — Cserbenhagytak a fuva­rosaink. — Ezzel fogadott Bíró Zoltánná, a tiszaföld- vári TEMPÖ vezetője. Va­lamikor nyolc lovaskocsival végeztük a szállítást, ma mindössze két fuvarosunk van. Az embereink kivál­tották az ipart és önállósí­tották magukat. — Milyen juttatásban ré­szesültek az Itt dolgozók? — A bevétel 68 százalé­kát kapták és azokat a szo­ciális juttatásokat, amelyet bármely más üzemnél. Egyre többen hagyják ott a TEMPÓ-t. Miben látja az okokat Kertész Miklós, a Szolnok megyei TEMPÓ Ksz elnöke? — Az előzmények az új mechanizmus bevezetéséig nyúlnak vissza. Az AKÖV elvesztette a szállítási mono­polhelyzetét Olyannyira, hogy ma már szinte min­denki fuvarozhat — Megindult hát a ver­seny. Ügy gondoljuk, ezzel a szállíttatok járnak a leg­jobban. — Ez nem olyan egysze­rű, A sok magánfuvaros miatt a TEMPÓ szolgálta­tását kevesebben veszik igénybe. Jóllehet s magán- fuvar drágább. Bár rendelet írja elő, hogy a maszekok is kötelesek menetlevelet ki­tölteni és azon a kötött díj­szabásnak megfelelő fuvar­díjat feltüntetni, sajnos azonban ezt senki nem el­lenőrzi kellő eréllyel. Így aztán előfordul, hogy nem tartják be az előírásokat. Nem ritka az sem hogy az előírtnál többet kérnek a fuvarért. Tehetik, hiszen leg­többször semmi írásos nyo­mot nem hagynak maguk után. Akik tehát itt hagytak bennünket, azok általában többet kémek — többet ke­resnek. — Ha a TEMPÖ olcsóbb, miért él meg mégis a drá­gább maszek? — Ez a probléma másik oldala. A szállítások nagy­része a TÜZÉP-telepeken zajlik. Ezek vezetőivel a ma­gánfuvarosok jobb kapcsola­tot tudtak teremteni mint a mi embereink. Volt olyan TÜZÉP-vezető, akinek szö­vetkezetünk 5 százalékos üz­letszerzési jutalékot ajánlott fel. Miért miért nem, még­sem élveztünk elsőbbséget a telepen. — pb — SIMON EMIL: NYUQALOM tításhoz használatos rongy behozatalára fordítandó de­viza összege. A Szolnok—Heves megyei MÉH Vállalat is értékelte az október 19-ig tartó gyűjtés eredményeit, s e szerint a tavalyi számo’-hoz viszonyít­va első helyen Törökszent- miklós álL A tavalyinál már most 19 nap után 11 száza­lékkal több rongy gyűlt ösz- sze a telepen. Eddig 37 má­zsát adtak át a rongygyűjtők Törökszentmiklóson. Második helyen Karcag áll, a tavalyi kampány hasonló időszaká­hoz viszonyítva 69, és har­madik helyen Szolnok 67 százalékkal. Az ötszázas létszám alatti iskolák közötti versenyben kiemelkedik a fegyvernek! I-es számú iskola, amelynek tanulói Paksi Elek csapatve­zető irányításával több mint 15 mázsa rongyhulla­dékot szolgáltattak be. Ez fejenként több mint 3 kilós teljesítményt jelent. Az egyik úttörő raj zsákjából — amikor a mérlegre öntötték a hulladékot. — öt nagyon ré- fz_ rongybaba is előkerült, A holt ágban lovakat fü- rösztöttek. Prüszkölő horka- násuk, meg a kísérő embe­rek kiáltozása felhallatszott a magas partra. Dobai a takaró fűben he­vert. Gyönyörűséggel nézte, ahogy a feszes bőrű állatok kirúgták magukat a vízből, s az eleven fényben száradtak. Szerette a déli nyugalmat, a pihenő csendjét. Ha csak te­hette. elhúzódott a többiek­től, feküdt, nézelődött, gon­dolkozott. Nem is hallotta a köze­ledő lépéseket, az oldalról rá- vetődő árnyékra figyelt fel. — Szép jószágok mi? — kérdezte valaki. A hangjáról felismerte Kovácsot. Bosszankodott, hogy a pihenőjében megza­varta. Azt is tudta hogy egy­könnyen nem rázhatja le. Dörmögve válaszolt. — Azok. — Még így a közösben is fejlődnek. Szívtós fájtál — mondta nevetve Kovács. Dobai behunyta a szemét, maga elé képzelte a másik U- lás szájaszélét, barnás fogait, cserzett bőrét. A legszíveseb­ben felugranék. De máskü­lönben jó itt a fűben, s a lovak látványa is köti. Ko­váccsal óvatosan lehet be­szélgetni. Az ember annyit mondjon csak: esik az eső. Másnapra ebből már az ke­rekedhet, hogy az igazgatót gyalázta. Hirtelen kinyitotta a szemét. Kovács mellé gug­golt. — Na mi az, elállt a sza­vad? — Most éppen a csöndet szeretném. Te még sose kí­vántad? — Majd a sírban. No, meg most is. Pontosan azért ke­restelek meg itt. S nagyon jó. hogy megtaláltalak. Dobai felfigyelt. Mit akar­hat tőle Kovács, ami ennyire sürgős, fontos lenne? — ezen tűnődött. Kovács lehasalt mellé, sut­togom fogta a hangját. — A sógorom üzent érted, — Értem? — Tudod, a sógor nem fu­kar ember. Mindig a szive volt a legnagyobb! — Ciga­rettát kotort elő a zsebéből, rágyújtott. — Kétezer téglá­ját kellene elfuvarozni. Dobai nem felelt. A csönd­ben jól hallatszott a lovak dobbantása. Kovács várako­zással nézett rá. — Megdolgozok egész nap, meg is fizetnek. Nincs szük­ségem a külön munkára! — mondta Dobai. — Csak a bolond veti el a pénzt! — Az ilyen fuvar nem tisztességes ügy. A magad véreit akarod megcsalni? — Az én véreim? — kun­cogott Kovács. — Véreim, amióta az én véremet ma­gukba szívták! — Keressetek más valakit! — mondta haragosan Dobai és elfordult. — Gondolhattam volna! — dohogott Kovács. — Mondtam is a sógornak: nem vagy te Tóth Ernő! Dobai villámgyorsan fel­pattant, s nézett le a fekvő emberre. — Tóth Ernő? Hogy jón ide a neve? Kovács elsápadt, a szája moslyra húzódott, aztán re­megve meggörbült, ráncokba szaladt a homloka. — Nem tudom — mondta kínnal. — Csak úgy eszembe jutott. Dobai előtt, mintha képen látta volna, hirtelen minden megvilágosodott. Két hónap­ja Tóth Ernő Kovácsék ta­nyája közelében felborult a vontatójával, s meghalt. — Megállapították, hogy pálin­kát itíott. Egyébként nem volt szokása az italozás, a felesége azt vallotta, hogy bizonyára ráerőszakolta vala­ki. De ki? Sohasem derült fény arra sem. mit keresett Kovácsék felé? Kovács, a só­gora meg a két asszony jaj- veszékelve mondták, hogy ők csak a csattanásra figyeltek fel, futottak kifelé, s látták szegény Ernőt a felborult vontató alatt. Akárhányszor kérdezők őket, mindig ezt mondták. Tóthnak semmi keresni valója nem volt arra­felé. Senki sem küldte oda, különben is: lejárt a munka­ideje. — Szóval hozzátok indult? •— kérdezte keményen Dobai. Kovács is felállt, ruhájá­ról leszedegette a bogáncsot, s a rátapadt fűszálakat. — Nem tudom, miről be­szélsz, testvér — mondta ba­rátságos hangon. Már indult is, néhány lépés után meg­állt, visszafordult. — A fuvar, az semmi. Csak tréfáltam. — Várj! — kiáltott utána Dobai. Kovács, mintha nem hal­lotta volna, ment tovább, görnyedten. akár a terhet ci- pelők. Dobai tehetetlenül nézte. Visszafordult a víz fe­lé. A lovakat már elhajtot­ták teljes lett a csend, s u niruaalom. Akkor arra gon­dolt, hogy amíg fel nem de­ríti az igazságot nem hever­het a fűben a déli szünetben, nem nézegethet gondtalanul. Egyszerre megfordult s ro­hanni kezdett Kovács után.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents