Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-24 / 247. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. október 24. Hogy látja a megyei titkár ? Pozsonyban fogadott ben- ra. Mikulás Valentovic, aki niinket a nyugat-szlovákiai lapunk számára a következő kerületi pártbizottság titká- nyilatkozatot adta: A konszolidáció elején tartunk — A CSKP Központi Bizottságának legutóbbi ülésén megállapították azt az alapvető tényt, hogy a politikai konszolidációnak még csak az elején vagyunk. Egyelőre nem lehet ideális helyzetről beszélni. A következő öt pontban kell további előrehaladást elérnünk: 1. A marxizmus—leniniz- mus alapján felújítani a pártegységet, hogy a párt tevékenysége forradalmibb, aktívabb legyen. 2. Megújítani a párt vezető szerepét a társadalomban, mindenek előtt az állami és tömegszervezetben, a Nemzeti Frontban, a gazdaságban és a kultúrában. 3. Megvalósítani a legfontosabb gazdasági tennivalókat. 4. Megerősíteni a szocialista állam funkcióját, a munkáshatalom szervezeti rendszerét. 5. Megerősíteni kapcsolatunkat testvéri kommunista pártokkal, mindenekelőtt a szocialista államokkal. Alapvetően internacionalista politikát folytatni. Ettől függ, hogy sikerül-e a teljes konszolidáció — hangsúlyozta Valentovic elvtárs, majd kifejtette, hogy igen sokan egyoldalúan ítélik meg a problémákat. Nem lehet azt állítani, hogy az összes probléma 1968. januárja előtt keletkezett. Ekkor is, de utána is. Január éppen azért történt, mert az előző vezetés bürokratikus volt. Január után azonban egy másik szélsőség egy sokkal veszélyesebb irányzat alakult ki, amely aláásta a szocialista építést. A párton belüli jobboldali irányzat elvetette a szocializmus nemzetközi törvényszerűségeit, s olyan régi jelszavakat szedett elő, amelyeket már 1948. elvetett. A pártban a jobboldali opportunisták támadták a demokratikus centralizmust. Helyette a kisebbség jogairól beszéltek. Vita indult, hogy egyáltalán kötelező-e betartani a párthatározatokat. Vagy köteíesek-e betartani a párt határozatait azok a kommunisták, akik az állami és tömegszervezetekben dolgoznak. Be kell-e tartani a nemzetgazdaság irányításában a tervszerűség törvényeit? Nyíltan arról beszéltek, hogy a CSKP csak az egyik párt a Nemzeti Arcvonalban és a partnere a Nemzeti Arcvonalnak. Hallatlan zűrzavar kezdődött az ideológiai fronton. Mindezeknek alapján meggyengült a politikai hatalom. A jelen legnagyobb problémája éppen az, hogy sok ideológiai kérdés tisztázatlan. így alakult ki, hogy a nyílt antiszocialista, anti- szovjet politikai irányzat ellen a jelenlegi harc politikai súlypontja a jobboldali veszély ellen irányuL A májusi plénum óta — amióta Gusztáv Husák lett a párt első titkára — fordulatról beszélhetünk. Sikerült az egész párton belül —, így a kerületen belül is — ideológiai harccal, személycserékkel megerősíteni a demokratikus centralizmust, betartani az alapvető marxista—leninista elveket. A nyugat-szlovákiai kerület pártszervezetei támogatják a párt jelenlegi politikáját, egyes párttagok azonban még nem értenek ezzel egyet, nem tudnak még megszabadulni a kispolgári opportunista nézetektől. Akik viszont nem értenek egyet a párt politikájával, nem maradhatnak a párt vezető tisztségeiben. Leváltották a trnavai (nagyszombati) járási pártbizottság elnökségének néhány tagját és ideológiai titkárát. A trencséni járási pártbizottság élén teljesen új elnökség, áll, s más helyeken is történtek személycserék. A járásokban azonban olyan a helyzet, hogy biztosítva van a párt politikája. Mit kell még tennünk ? Befejezni — politikai, ideológiai eszközökkel — azt a harcot, amely a jobboldali veszély elhárításához elkerülhetetlen. El kell érni, hogy az alapszervezetek élén is a marxizmus—leninizmus szilárd bázisán álló vezetők legyenek; hogy a pártszervezetek vissza szerezzék alkalmasságukat a vezetésre. A sajtó, a rádió, a televízió —, amely április előtt a jobboldal kezében volt — helyesen tájékoztatja a közvéleményt, pozitívan harcol a párt politikájáért. Nagy szerepe volt és lesz abban, hogy a széles közvéleménynyel megismertesse a jobboldali veszély okait és leküzdésének módját. A pártszervezeteknek azonban most már fokozottan a gazdasági front felé kell for- dulniok, hogy javuljanak a gazdasági eredmények a fel- szabadulás 25. évfordulója alkalmával tett felhívás szellemében. A munkafegyelem, a minőség, a termelést kapacitások kihasználása, a termelékenység és a fizetés egészséges egyensúlyának megteremtése sok feladatot ad számunkra. A múlt év januárja előtt, de főleg azután a mi gazdasági reformunkat a kapkodás, a szocialista tervszerűség mellőzése jellemezte. Jelenleg fő feladat: az alapvető kérdésekben biztosítani a nemzetgazdaság megfelelő tervszerű fejlődését. A nemzetközi együttműködés szélesítését a KGST keretében. A szocialista állam olyan befolyásának megerősítése, amelynek alapján a nemzetgazdaságban megvalósulhatnak az államérdekek. 1970-re átmeneti tervet készítünk, majd elkészítjük az 1971—75-ös időszakra szóló tervünket. A kérdések bonyolultak, ezért a rövid interjú keretében mindenre kitérni nem lehet, nem szólhattam például arról, milyen változás történt a közbiztonsági szervekben, amelyek áprilisig ott sem léptek közbe, ahol kellett volna, most pedig már kezdik betölteni alapvető feladatukat. Ezt az alkalmat is megragadom arra, hogy lapjukon keresztül biztosíthassam a magyar elvtársakat, marxista—leninista módon, internacionalista módon dolgozunk azért, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban ismét fellendüljön a szocialista építőmunka hazánk és az egész szocialista tábor hasznára — fejezte be lapunknak adott nyilatkozatát Mikulás Valentovic elvtárs. Rácz Lajos Á „segítőkész" lovag Láng Lajos 26 éves kőműves, tatabányai lakos a vasútállomáson fültanúja volt egy 16 éves kislány és egy szolgálatot teljesítő vasutas beszélgetésének. így tudta meg, hogy a fiatal lány — aki az egyik Komárom megyei faluba akart Tatabányáról hazautazni — lekéste az utolsó esti vonatot. Megszólította a lányt, s felajánlotta, hogy motorjával falujába viszi. A „segítőkész lovag” azonban egy lakatlan területre száguldott áldozatával. A lelketlen fiatalember kihasználva utasa ijedtségét erőszakoskodott vele, amj ellen a kislány nem tudott védekezni. A lány megjegyezte a motorkerékpár rendszámát és feljelentette ismeretlen támadóját. A tatabányai városi bíróság Láng Lajost nem jogerősen három és fél évi szabadságvesztésre ítélte. Gyermek a kosárbörtönben Az amerikai St. Petesburg városában a park látogatóinak különös látványban volt részük. Egy fiatal anya ült a pádon, és a gyermeke egy szokatlan fémzárkában játszadozott. Természetesen többen felháborodottan felelősAz ágy történetéről Ha esténként kényelmesen kinyújtózunk megszokott ágyunkban, aligha gondolunk arra, hogy az ágy igen érdekes fejlődésen ment át. Minden korszak rányomta bélyegét. S a változások során sokszor igen szórakoztató fejleményekre került sor, amelyekről az utóbbiakban ismertetünk néhányat. Amíg a régi görögök csupán szegény pásztomép- ként éltek, nem voltak ágyaik, a földön aludtak. — Amikor meggazdagodtak, kitalálták az ágyat, s a gazdagsággal párhuzamosan kialakultak — az adóhivatalok is. Miután annak idején még nem folytattak pontos könyvvitelt. az adóhivatalok nem tudták megbízhatóan ellenőrizni az egyesek vagyonát sem, az adókivetésnél kénytelenek voltak becslésekre támaszkodni. S az egyik zseniális adóbeszedőnek támadt az az ötlete, hogy a polgárokat ágyaik után kell megadóztatni: minél nagyobb az ágy, annál magasabb az adó. S tudják-e, ki találta ki a hálóingeket? — Csodálkozni fognak: a régi rómaiak! Selyemből készült hosszú, bő hálóingeket viseltek. Valószínűleg náluk volt a legma- gasabbrendű ágykultúra is, hiszen minden alkalomra külön ágyakat használtak: ségre vonták az anyát. A 23 éves Liza Stanton kijelentette. hogy Tommy igen rakoncátlan gyerek, akire nagyon nehéz felügyelni. A fémkosárból a gyerek nem tud eltűnni, az anya pedig foglalkozhat a naP* teendőivel. volt egy étkezési ágyuk, (az előkelőségek fekve étkeztek), de rendelkeztek olvasóágy- gyal, beszélgetőággyal, ágy- gyal az íráshoz, s külön ágyuk volt a házasélethez, valamint az alváshoz, s természetesen halottas-ágyuk is volt. A halottas-ágyat már életükben elkészíttették a rómaiak, mert az igazi római lenézte a halált, s nem vette túlságosan tragikusan. A középkorban viszont már megszűnt az ágyak megadóztatása, és talán ez az oka annak, hogy az ágyak akkoriban erősen megnőttek. A lovagvárakban gyakoriak voltak a négy-öt méter széles ágyak. Ezekben éjszakánként az egész család együtt aludt. S ha vendégek érkeztek, akkor a vendégeket is a közös ágyba invitálták. Egyébként ebben az időszakban találták kj baldachi- nos ágyakat is. Ennek semmiféle vallási oka nem volt, hanem gyakorlati meggondolásokból csinálták: akkoriban ugyanis a várakban csak úgy hemzsegtek „ bolhák és a poloskák. S hogy védekezzenek a szoba mennyezetéről lehulló poloskák ellen, az ágyak fölé baldachinokat emeltek. Egyes családokban akkoriban szokás volt az is, hogy mielőtt lefeküdtek volna a közös ágyba, először nagyarányú bolha- és poloska-vadászatot rendeztek. Alexandra és a kalóz November elsején a Magyar Posta nyolc értékből álló sorozaton azt az utat mutatja be, amelyet az ember a Holdra lépésig megtett. Légrády Sándor grafikus- művész terve alapján az első bélyeg Verne fantasztikus regényét kelti életre, a második érték már tudományos elgondolást, Ciolkovszkij 1903-ból származó űrállomás-tervét viszi bélyegre. Ezután a megvalósulás fázisai következnek: Luna—1, Ranger—7, Luna—9, Apollo—8, Szojuz—4 és 5. A befejező értéken a holdraszállás főpróbáját, az Apollo—10 útját látjuk. Az egyes bélyegek érdekes, rakéta kiadásoknál kissé szokatlan rózsaszínes, lilás árnyalatokban pompáznak, a művész fantáziájának segítségével bemutatva a kozmosz rendkívüli és az űrpilóták elbeszéléséből megismert látványát. Alexandra volt a legszebb nő Siófokon. Olyan szép. mintha egy képes * magazinból vágták volna ki. Különben tényleg onnan vágták ki: maneken volt ugyanis, a magassága 175, mellbősége 110, csípője 50 cm, a haja derékig ért és fekete, a bőre aranybarna, a szemle égszínkék. A férje gyáros. Attól a pillanattól kezdve, hogy meg- érkeztek, Siófok• Alexandra körül forgott. Áz étteremben minden szem és száj feléje fordult, gyermekeikkel labdázó atyák kezéből feléje szálltak a piros-pöttyös gömbök, 8 a viz is hozzá sodorta a gyengébb úszókat, akik között föltűnően sok volt a férfi. Egy filmet forgattak éppen olt, s a film férfi főszereplői is Alexandra körül kezdtek forogni. A férj odaadása nem ismert határt. A színészcsoportot minden este vendégül látta a bárban, mert Alexandra szeretett táncolni. Délelőttre harminc személyes vitorláshajót bérelt, délutánra motorcsónakot és vízi sít, esté- ré egy könnyű búvárt, akinek az volt a feladata, hogy Alexandra horgára föltüz- delje a, közeli halászati szövetkezettől vásárolt óriás pontyokat. A férfi igazán bőkezű volt, gavallérosan fizetett mindenkinek, forinttal, szivarral, vacsorameghívássai, pezsgővel. Egy napon Alexandra egyedül gázolt bele a vízbe. A férj a partról nyugodt fölénnyel nézte szép alakját. Hirtelen azonban kis vitorlás hajó bukkant föl a für- dőzők között és kecsesen Alexandrához siklott. Három óra múlva tűntek fel ismét. A férj vastag pénztárcáját megmarkolva eléjük sietett. — Darling! — kiáltotta a nő férjének — ez volt a legkellemesebb napom ezen a nyáron. Ha tudnád, micsoda különbség van e kis kalózhajó és azok között a nagy behemót, harminc személyes vitorlások között! Köszönd meg te is ennek a fiúnak! — Thank You! — mondta a gyáros és végignézett a félmeztelen, nyurga, farmer- nadrágos fickón. Aztán tárcájába nyúlt, elővett tíz darab száz forintost és legye- zőszerűen széttárva a fiú felé nyújtotta. Rábízván a döntést, mennyit akar? A fickó elpirult, foltos és festékes farmerje zsebébe nyúlt, előhúzott néhány tízest, szétnyitotta, mint a kártyalapokat és megkínálta velük a férjet. — Thank You — mondta még egyszer a férfi és eltette a százasokat. Töprengve ment vissza a partra. Sehogyan sem tudta megérteni a fiút. Szalay Károly Míg a régi görögök és később a germánok is meztelenül aludtak, majd a rómaiak kitalálták a hálóinget, később hosszú ideig szokássá vált, hogy teljesen fölöltözve aludtak. — Mihelyt ismét rátértek a hálóöítözék viselésére, azonnal egy kuriózumot is kitaláltak: a dupla hálóinget házasfelek számára. A férj és a feleség közösen öltötte fel ezt a furcs3 hálóalkalmatosságot, és mindegyikük egyik karját dugta csak be a hálóing ujjába. Különösen Franciaországban kimondott díszágyakat készítettek, amelyeknek a megvásárlását csak a nemesség engedhette meg, magának. XIV. Lajos francia királynál minden hivatalos fo-' gadás a hálószobájában zajlott le. A nagyúr eközben ágyban maradt. CSEHSZLOVÁKIAI JEGYZETEK 3. Hogy látja a megyei titkár ?