Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-23 / 246. szám

1969. Október 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Á könyvterjesztés közgazdasági problémái és az „Olvasó népért" mozgalom Beszélgetés Szigeti Károllyal, a MÉSZÖV főosztályvezetőjével Gazdasági és kulturális éle­tünk fejlődéstörvényei együtt és egyszerre hatnak a könyv- terjesztésben. Ezeknek a tör­vényeknek sajátos kölcsön­hatásáról beszélgetünk most Szigeti Károllyal, az idei őszi, megyei könyvhetek megnyi­tását követően. — Hogyan ítéli meg ön, mint a kereskedelmi főosz­tály vezetője az ÁFÉSZ-ek könyvterjesztő tevékenysé­gét? — érdeklődtünk. — A szövetkezetek dicsé­retes munkát végeztek. Könyvterjesztő tevékenysé­gük sajátos népművelő mun­ka is egyben. Megyénkben 1968-ban 11 millió 120 ezer forint értékű forgalmat bo­nyolítottak le könyvesbolt­jaink, árudáink és bizomá­nyosaink. Ez az 1957. évi for­galomnak hozzávetőlegesen ötszöröse. Tizenegy-tizenkét esztendő alatt a szövetkezeti szektorban az egy lakosra eső átlagos könyvvásárlás 7 forint 27 fillérről 31 forint 70 fillérre emelkedett. Korábban még a boltvezetők is csak egy árucikket láttak a könyv­ben a sok cikk között, ma már általában az ÁFÉSZ-ek vezetői is tudják; a könyv­terjesztés kereskedelmi, s ugyanakkor szövetkezet- és művelődéspolitikai tevékeny­ség. Tíz év alatt jelentős ez a változás a szövetkezeti ve­zetők szemléletében. — Ügy tudom, hazánkban minden öt szövetkezeti köny­vesbolt közül — átlagot szá­mítva — négy veszteséges. Mi a helyzet Szolnok megyé­ben? — Nálunk a nyolc köny­vesboltból öt nyereséges. Kisújszálláson például két esztendő óta évente 15 ezer forint, Túrkevén 1967-ben 5 ezer. 1968-ban 15 ezer, Tö- rökszentmiklóson tavaly 38 ezer forint volt a bolt nye­resége. A szövetkezeti köny­vesboltokban egyéb kiegészí­tő cikkeket is meghonosítot­tunk. — hanglemezt. bé­lyeggyűjteményeket, egyéb kultúrcikkeket —, hogy ez­által is biztosítsuk, a bol­tok ne legyenek ráfizetése­sek. A főkönyvelők figyel­ték az áruk forgási sebessé­gét. Egy-két helyen a köny­vesbolt forgalmát nem köny­velték. s tartották nyilván el­különítve. Így eleve vállaltak az esetleges ráfizetést... — Hogyan sikerült elérni, hogy a ráfizetéses boltok is tovább működjenek? — Hangsúlyozni szeretném, a gazdaságirányítás régi rendszerében is. általában rá­fizetéses volt a könyvterjesz­tés. De a SZÖVOSZ a szö­vetkezetek kölcsönös támo­gatását szolgáló alapjából fe­dezte ezt. Ezzel a támogatás­sal. valamint azzal, hogy az utóbbi öt-hat esztendőben a párt-, a KISZ és a szak- szervezetek jelentős segítsé­get nyújtottak, s a tömeg­kulturális munka körébe vonták a könyvterjesztő te­vékenységet. fellendült ez a kulturális értékeket közvetí­tő kereskedelem; — A jelenlegi árrés. ál­lami támogatás és eszközle­kötési járulék viszonyai ho­gyan befolyásolják a könyv­terjesztés gazdaságosságát? — A könyv árrése 21 szá­zalék. Ez magasabb, mint ál­talában az áruk többsége ese­tében. Az állami támogatás is számottevő. Ennek ellené­re a könyvterjesztés ösztön­zői nem elég hatékonyak. Félnek a főkönyvelők a könyvtől. Ez az igazság. Rendkívül költséges ugyan­is a terjesztés. A könyveknek felét bizományosok ju+tatják el az olvasókhoz. Ök a könyvterjesztés tömegbázisát képezik, népművelő munkát is Végeznek. De kereskedel­mi szempontból mindez azt jeleni', honv a 21 százalékos árrés á’tű biztosított ősz- szegből 10 százalék a bizo­mányosnál marad. Ha az 503 bizományosnak havonta, vagy ahogy az ideális lenne, két hetente cseréljük a kész­letét, felújítjuk, akkor ennek fuvarja, különösen a távoli területeken, már nagy össze­geket és szállításikapacitást igényel. — Az eszközlekötési járu­lék ösztönzői és szabályzói hogyan hatnak a művelődés­ügyi feladatok ellátására? — Ha 8 millió forintot ve­gyes boltban „forgat meg” a kereskedelem, a forgásnak ideje 52 nap, élelmiszer bolt­ban 18—20 nap. Könyves­boltjainkban viszont ez az idő 220—260 nap. így aztán a könyv. — mint kulturális értékeket közvetítő iparcikk, — az áruk közt sajátos he­lyet foglal el. Nem valami kultúra ellenességből félnek tehát a főkönyvelők a könyv­től... — Nem ellentmondás ez az „Olvasó népért” mozga­lom időszakában? — Feltétlenül az. Hiszen ha a szövetkezet vezetőiét a gazdasági tevékenységről szá­moltatják be, elmarasztalják, miért tart nehezen mozgat­ható készleteket. Ha pedig ezen „segíteni” akar. s a könyvek árukészletét csök­kenti, azt is számonkérik tő­le, amikor a szövetkezet mű­velődéspolitikai tevékenysé­gét elemzik. Mi ezt az ellent­mondást megyénkben me­gyei és helyi szövetkezetpo­litikai munkával ellensúlyoz­tuk. Egyetlen könyvesboltot sem „építettek le”. De ezt pillanatnyilag a gazdasági szabályzók és ösztönzők ha­tásával szemben tettük, s tesszük a jövőben is. Sőt, fel­hívjuk a szövetkezeti vezetők figyelmét; az új irányítási rendszerre való áttérést kö­vetően foglalkozzanak is­mét a könyvterjesztés ügyé­vel, gondjaival. S azt kér­jük a párt-, a KISZ- és a szakszervezeti szervektől, szervezetektől, kísérjék is­mét figyelemmel ezt a tevé­kenységet. Korábban negy­ven—ötven író—olvasó talál­kozó is volt évente, most há­rom-négyről ha van tudomá­sunk; — Az ön véleménye sze­rint milyen központi intézke­dés szükséges ahhoz, hogy a könyvterjesztés terén jelent­kező ellentmondásokat fel­oldhassuk, a kereskedelmi s a művelődési ösztönzők job­ban összhangba kerüljenek? — Véleményem szerint a jelenlegi árrés és állami tá­mogatás mértéke megfelelő, ez nem növelhető. De ha a bankhitel kamata 5, illetve 7 százalék, s erre jön még a jelenlegi forgási sebességét megkövetelő eszközlekötési járulék, akkor nehéz a dol­ga a falusi terjesztésnek. Ezért olyan módosításra len­ne szükség, hogy a bank 210—240 nap forgási sebes­ségre is meghitelezhesse — könyvek esetében — a kész­letek beszerzését. Pillanat­nyilag ugyanis örökbecsű kulturális értékeket nem mer sokszor raktáron tar­tani a b'óltvezetö, vonzódik inkább a divatos bestselle­rekhez. Amiken gyorsan túl­ad. De ha két százalékos nye­reséget biztosan hozna egy- egy könyvesbolt, hatékonyab­ban tudnánk megoldani azt, amit a művelődés ügye tő­lünk vár. Zárszó helyett E beszélgetés tanulságai fel­hívják figyelmünket, a ke­reskedelmi ösztönzők a „di­vatos és felkapott művek” felé terelik akaratlanul a figyelmet. A kiadói munkát is idővel arra kényszerítik; lassanként évente ki kell maid adnunk Petőfi, Ady, József Attila, Juhász Gyula, Radnóti Miklós verseit, á helyesírási szabályzatot, az atlaszokat, a képzőművészeti albumokat, az általános, és szaklexikonokat? Miközben állandó nyomdai kapacitás­hiánnyal küzdünk. Több hó­napig sehol sem mernek kész­letet tartani — óvatosság­ból... Az utóbbi napokban több boltban Petőfi, József Attila, Radnóti Miklós összes ver­seit kerestem. Néhány helyen — már nem volt raktáron-•• Császtvai István Féiiucaf bosszúság Ügy látszik, tucatszám le­het belőle. Még csak az imént jelent meg az első eresztés, s máris milyen gyorsasággal összetorlódott a második. 0: Sokat olvasok, hallok mostanában arról: emelkedik a szolgálta­tások' színvonala. Értekezle­tek, konferenciák is tárgyal­nak róla. Aztán egyszerre jön a hideg zuhany. Belép az ember a szolnoki Patyolat átvevő helyére, karján a tisz­tításra szánt öltönnyel. S ott mered szembe vele a mell­bevágó felirat: a vállalási idő 50 nap. Hát, igen. A szolgáltatá­sok színvonalának emelkedé­se erősen emlékeztet a szu­perszonikus gépek repülésé­re. Minél magasabbra emel­kednek. annál kevésbé vesz. szűk észre. Szeretek régi feljegy­zések, újságcikkek kö­zött böngészni. Ezen is megakad a szemem: „Szolnokon a közelmúlt­ban egész érthetetlenül ma­gasak voltak a piaci árak. A legtöbb cikkben Budapesten a piaci ár alacsonyabb, mint a szolnoki. Ezt a különleges helyzetet néhány felhajtó és kofa eddig ki is használta.” Ejnye, de ismerős szöveg Ránézek a dátumra. A Tisza- vidék — a Magyar Kommu­nista Párt szolnoki lapja — közli 1947. július 6-án. Ak­kor még sem erre emlékez­tem. A memóriám nem nyú­lik ennyire vissza. Nem is kell. Huszonkét évre rá, a Néplap is erről cikkezett még Hiába, nincs új a nap alatt. S az egészet csak azért vetem papírra, hogy majdani 22 évvel utánam jö­vő szolnoki kollegám is tud­jon mihez hasonlítani. 3. A szolnoki cipőboltba is megérkeztek az NDK-ból importált mű­bőr férficipők. Nem olcsók, de szépek, s azt mondják sokáig megtartják tetszetős ragyogásukat. Ha megfele­lően ápolja az ember. Igaz is, hogyan kell ápolni? Van a dobozban használati utasí­tás. Németül. Vajon hányán tudjuk értékesíteni a hasznos tanácsokat? 4. A Vöröskereszt Csalá­di Lapjában olvasom, hogy megyénkből töb­ben könyvet nyertek a ke­resztrejtvény megfejtéssel. — Egy hölgy neve után ott áll: Tiszazug. A mi megyénk tá­^iiiiii'iifiiiiifiiiiiHiiiititiifiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiitjiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiii^ Suki mama fényképei seket írt — tipeg a szekrényhez Suki mama, s egy kockás füzetet rak ki­nyitva elém. „Ezt mind ő írta”, per­geti a lapokat. — Nézze csak, itt vannak az okle­velei, amiket mint kiváló dalszerző és cigányprímás kapott — mutat a falon függő bekeretezett dicséretekre. Az oklevelek alatt egy dundi, kreol­arcú, hatalmas feketeszemű kisfiú ké­pe néz ránk csodálkozva. A bájos gyer­mekkép mellett pedig egy vállas ko­moly pillantásé, jóképű kamasz ünne­pélyes pózban. — Ö az én drága nevelt fiam, itt amikor hozzámkerült, itt pedig amikor katonának vitték. Nagyon szeretem! Pedig elhagyott minket, mert sze­gyein, hogy cigányok vagyunk. Tudom a felesége a hibás, az rontotta el. Most már arra is rá akarja öt venni, hogy változtassa meg a nevét. Pedig hát nincs az én fiamon semmi szégyellni való, szakmát tanult, s most férfi sza­bó Pesten. Ez meg itt a kis unokám — mutat egy önfeledten nevető kis­fiú színes fényképére. — Az idén érett­ségizett, de őt se engedi hozzám az anyja. Suki mama. ha a családja el is fe­lejtette. mégsem maradt magára. Gon­doskodik róla a túrkevei tanács, be­járnak hozzá, segítenek neki a szom­szédok, s gyakran ebédelni híviák a távoli rokonok. Igaz, ő sem hagyja el magát. Fájós lábbal naponta kiiár a piacra, meglátogatja az ismerősöket, vigyáz az unokahúga kis babájára. Lá­togatásomkor is nagv munkában talál­tam. Testvére lányaival kifestette, ki­takarította a lakását, átmázolta a bú­torokat, rendezgette a rengeteg öreg holmit. Amikor a nagy sürgés-forgás okáról érdeklődtem, először íffv felelt: — kiszolgál most már ez a festés, amíg élek. Maid halkabban: meg nehogy rendetlenségben, váratlanul érjen, ha a fiam. meg a menyem mégis hazalá­togat... II. M. ja. De ugyan nagy gondban lehet a kiadóhivatal hová címezze a küldeményt? Csé- pára, Tiszainokára, Nagyrév­re, Tiszakürtre, talán Tisza- ugra? Ez mind s még a töb­bi is Tiszazug. Szívesen fel is ajánlom se­gítségemet. Keressenek meg az alábbi pontos címen: a Jászkunság szélén, a Tisza partján. dúlt a fásítási mozgalom. Akciók, jelszavakkal. Most a fordítottja van? Csendben irtják a fát. Jel­szavak, mozgalmak és csi- nadrat.., nélkül. De annál ha­tásosabban. 6. 5. A vízügyiigazgatóságtól felhívtak telefonon. Ha ____azt megírtuk, hogy a Zag yva töltés építés munká­latai során megkopaszodott a part, miért nem nézünk utána, hogy „ Tisza-ligetben is mennyi fát kivágtak a sportkombinát építői. Meg­néztük. Sajnos, elég sokat. A város legszebb része, a me­gyeszékhely kincse a Tisza- liget. Hány fővárosi, más vi­déki barátomat vittem már ki gyönyörködni benne. Építkeznek, vágják a fát. Hány helyen és hányszor? Fogynak a fák az utak men­tén, a városokból, „ falvak­ból. Felrémlik, korábban milyen nagy buzgósággal in­Nagy sajtóterjesztési kampány indult a me­gyében. Párt-, tömeg­szervezetek. mozgalmak tag­jai igyekeznek türelmesen meggyőzni embereket, fizes­senek elő az újságra, olvas­sanak, kapcsolódjanak be a nagyvilág áramába. A Szol­noki Állami Gazdaság tisza- várkonyi üzemegységvezető­je, Gyömrei István is sokat tesz azért, hogy mások lap­hoz jussanak. önakaraián kívül is ugyan. Mint mond­ja, az üzemegységbe 14 új­ság jár, de a posta nem vi­szi ki. Ö küld be érte em­bert mindig. Azám, a posta. Majd min­den lap impresszumában ott van: terjeszti a Magyar Pos­ta. Precíz fogalmazás. Csak terjeszti, az sehol nincs fel­tüntetve, hogy kézbesiti is. — borzák — Mikor kap áruházat Kunszentmárton ? Őszintén szólva, nagyon szegényes „ 11 ezer lakosú Kunszentmárton üzlethálóza­ta. A járási székhelyen mind­össze egy cipő-, egy méter­áru és egy konfekció és di­vatáru bolt van. Raktáraik szűkek és távol esnek. Né­hány évvel ezelőtt a kiske­reskedelmi forgalom még a legmagasabbak között volt a megyében, tavaly visszaesett, s az idén további csökke­nésre számítanak az ÁFÉSZ vezetői. Talán nincs vásárlóerő? Hogyne lenne. Csakhogy a kunszentmártoni és a tisza­zugi kis községek lakói in­kább Szentesre mennek ru­házati cikket vásárolni. Ott bővebb az eladótér, nagyobb a választék. Bár költségesebb — az utazgatás miatt — bevásárlás, de pénzükért megfelelőbbet kaphatnak. Sok éves gondjfl a hálózat- fejlesztés a szövetkezet ve­zetőinek, tagjaik is gyakran sürgették: építsünk áruházát. Az utóbbi években csupán erre spóroltak, nem fejlesz­tették a meglévő boltokat. Elkészült az új iparcikk áru­ház kiviteli terve. A beruhá­zási költsége 8 millió forint (plusz négymillió kell n for­góalapra). A megyei építőipari vállalattal is megállapodás született: 1970 elején hozzá­fognak a kivitelezéshez. A fedezetre is megállapo­dás született. Az ÁFÉSZ- nek 3 millió forint áll ren­delkezésére. Az MNB 1,4 millió forint hitelt ígért. A SZÖVOSZ igazgatósága pe­dig 1969. július 21-i ülésén 3 millió forintot szavazott meg az áruház építés támo­gatására. Kölcsönként. A helyi ÁFÉSZ-nek évente 1,2 millió forint a fejlesztési alapja, tehát pár év alatt visszafizethette volna. Csakhogy... Közbeszólt az MNB. Kimondta, hogy a SZÖVOSZ nem adhat hitelt. Pedig az alapszabálya is elő­írja, hogy a kölcsönös támo­gatási alapból segítenie kell a szövetkezetek fejlesztését. A bank nem szólna bele, ha a SZÖVOSZ vissza nem té­rítendő támogatást adna. De más szövetkezeteket is segí­teni kell, a kölcsön vissza­fizetése után. Az áruház építés ügye te­hát megfeneklett. A jelenle­gi helyzet szerint az 1971, év­végi nyitásból már semmi sem lesz. A pénzügyi szabá­lyok merevsége miatt. Kunszentmárton fejlődő, iparosodó kis város lesz. A megyei, járási és helyi szer­vek erőfeszítései nyomán egy-két év alatt kétezerrel nő az iparban foglalkoztatot­tak száma. A fizetőképes vá­sárlóerő tehát növekszik. Kunszentmárton viszont már rég kinőtte üzlethálózatát. A jelenlegi helyzeten minden­képpen változtatni kellene Még a merev pénzügyi sza­bályok, kötöttségek lazításá­val is. — m. I. — Jobb anyagellátás a fogászoknak Az Egészségügyi Miniszté­rium megállapította, hogy több rendelőintézetben a fel­nőtt- és a gyermek-fogászati rendelők anyagszükségletéi még mindig a néhány évvel ezelőtt érvényes normák alap­ján tervezik, holott egy múlt évi rendelkezés értel­mében a normák megszűntek és a tervezésben a tényleges szükségleteket kell figyelem­be vermi. Ennek a hibás ter­vezésnek a következménye azután, hogy ha a korona- és hídmunkákra, valamint a fogszabályozásra előirányzott fedezet kimerül, az intézet különféle jelzésekkel igyek­szik rábírni a fogorvosokat ezeknek „ munkáknak a csökkentésére. Ez semmiképp sem szolgálja a betegek ér­dekét. Ez az eljárás helytelen, hangsúlyozza a közlemény. A költségvetést mindenkor a tényleges szükséglet figye­lembevételével kell megter­vezni. A minisztérium azt is meg­állapította, hogy a magán­rendelőkben működő fogor­vosok, vizsgázott fogászok anyagátalányát szabályozó rendelkezés elavult, ezért előtérbe kell helyezni „ ter­mészetbeni anyagellátást, még pedig a rendelőintézetek fo­gászati szakrendeléseihez ha­sonló méstékben. A fogorvo­soknak a rendelőintézettől keli igényelniök az ellátást. Az intézet igazgatója szállí­tási nehézségek esetén, vagy más indokolt esetben felha­talmazhatja a fogorvost, hogy a szükséges és előzetesen engedélyezett anyagokat ma­ga vásárolja meg. Ilyenkor az intézet utólag téríti meg a költségeket. A fogászati ellátás zavar­talanságát segíti az az intéz­kedés is, amely szerint a fogorvos, vagy a vizsgázott fogász átalánydíj helyett kí­vánhatja, hogv a tanács ter­mészetben gondoskodjék a lakásával kapcsolatos rende­lő fenntartásáról, továbbá, hogy a községekben a körze­ti fogorvost 3000 forint egy­szeri letelepedési segély ille­ti meg. A töpörödött, ráncos kis öregasa- szony, egy ragyogó szép. lenszőke, nevetőszemű fiatal nő megsárgult arc­képét veszi elő a komódfiókból. — Ilyen voltam 47 évvel ezelőtt. Ez meq akkori uram, Nemes Nagy Ernő cirkuszigazgató — bök a mellette álló, kackiás bajuszt! jóképű férfire. — Ez itt a második uram, ő órás volt —* mutat a falra akasztott, megbámult fotográfiák dzsungeléból egy elégedett tekintetű, jó külsejű polgárra. Mellet­te az asszony sötét, fehérgalléros ruhá­jában, sima barna kontyával jólétet és biztonságot sugározva támaszkodik a cvikkeres úrhoz. Aztán retikülje mélyéből egy gyű­rött, szinte felismernetetlen fényképet bányász elő Suki Jóskáról, akit 30 évi házasság után két évvel ezelőtt teme­tett el. — A harmadik, agyvérzés vitte el szegény jó uramat — pityeredik el a rátörő emlékektől. — Milyen jó ember volt. Sose vert meg, mindig szépen beszélt, azt ígérte nyugodt, boldog öregségünk lesz. És itt hagyott. Ha látná hová jutottam... Körülnézek a szobában. Az avitt, pattogó fumérú asztal, a faragott he­verő, a megkopott, barokkos hegedű­szekrény, az óriási barna tükör és a rengeteg apró csecse-becse, gazdái egy­kori jólétét idézi. A szoba közepén terpeszkedő, gondosan letakart Schunda cimbalom, s a becsomagolt hegedűk pedig tulajdonosuk zenész mivoltát árulják el. — Suki Jóska nem járt egy isko­lát sem, mégis gyönyörű dalokat, ver­. _________

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents