Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-21 / 244. szám
1969, október 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s A LELKIISMERET A félig lehúzott redőnyön tábla lógott: Leltár miatt zárva”. Kopogtattam. Béniről a táblára mutogattak. Nem tágítottam, kinyílt az üzlet ajtaja. Mondtam, hogy Gizikével akarok beszélni. Igen vele, és éppen most. Ha nem haragszanak meg, egy órácskára elrabolom. Giziké jött. Üdvözlés, bemutatkozás. — Valaki jönni fog hozzád — mondták. Valaki majd fel fog keresni. Igen, itt dolgozom a földművesszövetkezetnél. Adminisztrátor vagyok tavaly április óta. Előtte? Mikor? Három és fél év előtt? Hiszen maga úgyis tudja. Nem ismeretlen a sorsom, ugye? A szomszéd megyében. kórházban dolgoztam. Ha óhajtja, elmondhatom. őszinte legyek? Nem szívesen emlékezem. De ha akarja?! — Szóval már elmondták magának, hogy mit jelentett nekem a kórház, s én a kórháznak. Na, ennek igazán örülök, mert nekem rém kellemetlen lett volna. Nem az, hogy mennyire szeretem az ápolónői munkát. Inkább az öndicséret... Csak annyit, hogy a kötözőbe helyeztek. Ez rangot jelent a sebészeten. De visszamentem az osztályra. Betegeklcel foglalkozni... — Vőlegény jelöltem volt. egy makói gépésztechnikus. _Nem. azután nem tudtam volna visszamenni abba a városba. Elmaradt. De visszatérve az előbbire, azt mondta Feri, hagyjam ott a kórházat, mert ha megesküszünk, úgy sem enged három műszakban dolgozni. Menynyit vitatkoztunk, míg ráálltam. Jól van. otthagyom a kórházat, de a hivatásomat ■nem. Elmegyek körzeti ápolónőnek. Mondtam a főorvos- úrnak. hogy mi a szándékom». Azt mondta, szó sem lehet róla. Értsem meg, nem enged. Tudtam, hogy ettől én még otthagyhatom a kórházat, de mégis jól esett. Hízelgett az önérzetemnek. Szükség van rám. ragaszkodnak hozzám. Másnap szabadnapos voltam, ekkor hozták az osztályra Sanyit. Motorbaleset, csúnya, horzsolt sebek. Édesanyja a portáról futott vissza Szabó doktornőhöz. hogy Sanyikának nehogy tetanusz injekciót adjanak. mert hat éves korában, tehát hét évvel korábban, majdnem belehalt. Túl érzékeny rá. — Következő nap dolgoztam. Vizit alatt lemer. tem a reggeliért. Szabó doktornő mondta a főorvos úrnak, hogy Sanyi édesanyja mit mondott. Ennek ellenire a vizit füzetben és a kórlapon tetanusz injekció szerepelt. A főorvosúr utasítása. Reggeli után megkezdtem a gyógyszerek és az injekciók beadását. Óh, még rágondolni is szörnyű. Sanyika belehalt. Felboncolták, a halál oka: túlérzékenység. Elképzelheti, hogy milyen lelkiállapotban dolgoztam egy hétig, mert csak egy hét után tartózta*- tak le. Miért csak egy hét után? Hiszen már másnap tudták a halál okát. Ha én voltam a bűnös, miért nem tartóztattak le azonnal? — Az idegeim'... Egy kicsit várni kell, míg ez a remegés... Azt hittem, megőrülök. Mit követtem el? Hiszen az osztályon még a segédápoló- nő. a Nagyné is adott be injekciót, akit mi tanítottunk be. Ha tudom, hogy szabálytalanságot követek el, akkor sem adtam volna be, ha. kényszerítenek rá. Még akkor is, amikor előzetes letartóztatásba kerültem, altkor sem hittem egy verc'g sem, hogy nekem ebből valami bajom lesz. Hiszen a vizitfüzet és a kórlap... De a kihallgatások... Akkor láttam, hogy mindkettőt meghamisították. A munkatársaim vallomásai, a szembe, sítések... Hiszen ez tébolyda. Hát nem azt. mondják, ahogyan az osztályon ment a munka? Mi van itt? — gondoltam. Mi lett az emberekből, a kollégáimból? És mi lesz így velem? Nem hiszi el. hogyan néztem ki akkor. Megijedtem saját magamtól. Aztán egy nap jött a nyomozást vezető százados: Azt mondta: — Giziké, nemsokára kimehet, mert már nem maga az elsőrendű vádlott, hanem a főorvos úr. Maga csak harmadrendű. Van igazság a világon. Hát vége lesz ennek a szörnyű, lidérces álomnak? — Mégsem engedtek ki. Ekkor már a tizedik hónapja voltam előzetesben. Mindennap azt kérdeztem kétségbeesve. hogy mi lesz már, mikor mehetek haza? Azután elérkezett a tárgyalás napja, s a bíró elé mégiscsak elsőrendű vádlottként kerültem. Nem részletezem. Az igazságügyi orvosszakártö megállapította, hogy a legkisebb dózis is a gyermek halálát okozta volna. Az utasítás injekció volt. Bárki adja be, vége... Hiába. Három és fél évet kaptam. Foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyéztetés. Kalocsán töltöttem le. A büntető intézet egészségházában dolgoztam reggel hattól este hatig. Ezután a bölcsödében megnéztem a kicsinyeket, hőmé- rőztem, s ha komolyabb baj volt, értesítettem az intézet főorvosát. — Nekem a három és fél év alatt senki egy rossz szót nem szólt. A börtönigazgató hozzájárulásával perújrafelvételt kértem, elutasították. A szüleim? Tönkrementek bele. Itt a faluban nincs olyan ember, aki még csak kételkedve is nézne rám. Ismernek. A szemem soha sem sütöttem le, a fejem nem hajtottam le. Az én lelkiismeretem tiszta. És ez a fontos. — A kiszabott büntetést letöltöttem. Most má- mindegy lenne, de most sem mondhatok mást. Lelkiismeretem szerint ártatlan voltam. Négy év... Ennyire tiltottak el a foglalkozásom gyakorlásától. Kegyetlenül hosszú idő. Most a gimnáziumot végzem levelező úton. Másodikos vagyok. A munkám? Soha nem tudnám megszokni. A szüleim pedig könyörögnek, nehogy mégegyszer visszamenjek ápolónőnek. Hiába, ez nekem nem megy. Az én világom a kórház. Higyje el, most létezek, de nem élek. Jövő áprilisban már lehetne kérvényezni az eltiltás törlését... Jaj, de nem merem, érzem, nincs hozzá erőm. Mi lesz ha nem sikerül. Vagy mégis engedik talán? Mondja, legalább biztasson, adjon egy kis erőt. Gondolja? Jaj, istenem. Szolnokra szívesen m'ennék. De miért is ábrándozom? Nem tehetek róla, de olyan könnyen sírok... Az idegeim... Bognár János Világnézetünk alapjai Egy kísérleti tantárgy tapasztalatai A megye hét középiskolájának kilenc negyedik osztályában tanítják a világnézetünk alapjai nevű tantárgyat. Van olyan iskola, ahol már négy éve folyik az oktatása, néhányban csak az idén vezették be. Jászapáttn, a Mészáros Lőrinc Gimnáziumban második éve foglalkoznak vele a negyedikesek. ■— Kísérleti jelleggel is szükséges és hasznos volt a bevezetése — mondja Gurzó László, igazgató. — A tanulók többsége érdeklődéssel és szívesen foglalkozik a tárgy- gyal. Ezt bizonyítja, hogy iskolánkban három „Világnézetünk alapjai* szakkör működik, összesen körülbelül ötven taggal. Eredetileg csak két szakkör megindítását terveztük, de annyian jelentkeztek, hogy három lett belőle. Az első év tapasztalatai máris meggyőzőek. — Elsősorban a történelem- tanulásban mérhető le a fejlődés. Az érettségin általában sokkal jobb feleletet adtak azok a tanulók, akik tanulták ezt a tantárgyat. A ■fogalmakat pontosan tudták használni. Ezt igen fontosnak tartom, hiszen a fogalom tartalmának ismerete nélkül az érzelmi azonosulás is nehezen képzelhető el. A világnézetünk alapjai azonban nemcsak a történelemre épít és nemcsak arra hat vissza. Az egész tananyag felhasználható az oktatásban. Szintetizál, összefüggéseket tár fel, dialektikus látásmódra nevel. — A legtöbb fogyatékosság éppen abból ered, hogy a tanulók nem mindig látják meg a szükségszerű összefüggéseket — mondja az igazgató. — Kísért a tantárgyi szemlélet A szaktanárok ugyan gyakran felhívják a figyelmet arra, hogy egy-egy törvényszerűség hogyan illeszthető be a tudományos világnézet kialakításába. A diákok azonban a régi beidegzödött sémák alapján hajlamosak arra, hogy amit például matematikából tudnak, azt csak matematika órán tudják, s nehezen alkalmaznák önmaguk- tól fizikai feladatok megoldásakor. Ugyanez a veszély kísért a világnézetünk alapjainál is. Az idén másfél hónapja folyik a tanítás, tehát körülbelül tizennyolc világnézetünk alapjai órán vettek részt a negyedikesek. Ez átfogó ismeretek megszerzésére még kevés, de ahhoz elegendő, hogy felmérjék, mit várhatnak az új tárgytól. — Megtanítja szabatosan beszélni az embert — mondja lakonikusan Gara Irén. Rapi Judit magyarázza meg a kijelentést: — Pontos definíciókat ad, tisztázza a fogalmákat s ezzel hozzásegít ahhoz, hogy megsejtett dolgokat pontosan ki tudjon fejezni az ember. Az órákon is gyakran vitatkozunk, ehhez föltétlenül szükséges, hogy pontosan ismerjük a fogalmakat, különben nem tudnánk használni őket. — Különösen a történelem érettségi ,J3” tételeinek kidolgozásakor lehet majd felhasználni. — Szinte összefogja több tantárgy anyagát. Lehetővé teszi, hogy az egészet felülről nézze az ember, a legnagyobb egységben. B. A. Szezonvégi vámmérleg Gyári történetek Rajongj a művezetőért Az idegenforgalmi idény befejeztével a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága megállapította, hogy a nemzetközi forgalomban az utasok nagy többsége betartotta a vámszabályokat, mind a magyar, mind a külföldi turisták általában tiszteletben tartják a törvényes rendelkezéseket —, mégis a vám- és pénzügyőrség több tízmillió forintos csempészési kísérleteket leplezett le. Rajtavesztett például az a nyugati kereskedő, aki 360 orkánkabátot, 110 szettet. 60 ingpulóvert. 21 000 borotva- pengét, 20 zsebrádiót, 160 harisnyanadrágot akart becsempészni az országba. P. J. magyar kisiparos Opel- Olympia gépkocsijának motorját cserélte ki külföldön, s így 112 000 forint értékű árut akart illegálisan Behozni, amit azonban ugyancsak lelepleztek; Az idén csupán a Budapest—Bécs vonatokon 300 000 forint értékű árunak nem találták a tulajdonosát. Előfordult, hogy a vagonok különböző rejtett helyeire dugtak különféle értékeket, s tulajdonosaik végül is jobbnak látták sorsára hagyni az árut. Az egyik másodosztályú osztrák kocsi mennyezetéből például 44 orkánkabát, ugyanannyi szivacskosztüm, 23 zsebrádió, 20 gázöngyújtó, 200 garnitúra golyóstoll került elő. Egy másik kocsin az ülés alatt 299 nylonkendőt, 300 golyóstollat, továbbá nyloningeket, orkánkabátokat, nylonharisnyákat találtak. A kislány három hónapja dolgozik a műhelyben. Csendes. szerény gyerek, nem jött kérkedően, — vagy hencegve — pedig szakközépiskolát végzett, érettségizett szakmunkás. A művezetőnek s a többi, hatvan munkatársának nincs ilyen képzettsége. Az iskola, a tanulás nem volt hiába: a lányka tud dolgozni, győzi a futószalag iramát, nem csinál selejtet sem. Az első munkás hónapját 1600 forint bérrel fizették ki. A második már gyengébben sikerült, a harmadik méginkább. És a művezetőnek, csoportvezetőnek, a technikumot levelező tanfolyamon most végző gyakorReggel óta tárgyal a munkaügyi döntőbizottság. Fegyelmi határozattal, azonnali hatállyal elbocsátottak egy szakmunkást. _ A fiatalember sérelmesnek tartja az ügyet. A főművezető és a művezető kész megokolni az elbocsáj- tást. A döntőbizottság elnöke azonban nem nekik, hanem a szakszervezeti bizottság titkárának ad először szót: — Kérem a döntőbizottságot, hatálytalanítsa az elbo- csájtást. A sérelmező választott szakszervezeti tisztség- viselő, felsőbb szakszervezeti szerv egyetértésének előzetes kikérése nélkül határozott a főművezető. A döntőbizottság elnöke — sok vihart átélt már ebben noknak — mindenkinek baja van a lánnyal. Korholják, szidják, megszégyenítik. A munkagépe állandóan hibás — neki a szerelő sem javít szívesen. Napok óta álmatlanok az éjszakái. Töri a fejét, mit tehetne. Megkérdezte egy régj iskolatársát. Az kuncogott, s emí- gyen adott tanácsot: — Menj fel a személyzetishez, s kérd meg: helyezzen más műhelybe, s a világért se árulja el az ottaniaknak, hogy érettségizett szakmunkás vagy! Aztán kérj naponta tanácsot, segítséget a munkádhoz. Légy időnként buta és a művezetődért rajongó!.,. a székben — bólint. A főművezető azonban kifakad: — Tehát ezt az embert nem lehet fegyelmezni, nem lehet megbüntetni?... — Nem, ezt az embert, a választott szakszervezeti tisztségviselőt nem lehet így, szó nélkül kivágni a gyárból. (Mondom a vállalati jogtanácsosnak: tanuljatok, gyerekek ... Felnevet, s a vállalat nevében 6 is szót kér:) —- Kérem a jövőben nagyobb körültekintéssel, a törvények, rendeletek szellemében járjanak el. A fegyelmi elsődlegesen nevelő hatású legyen. Pár perc múlva két munkás beszélget a gyárudvaron: — Nevelték a főművezetőnket, hallottad ?... Nevelik a főművezetőt MIT LEHET TUDNI? Nemrég egy társaságban néhány asszony sarokba szorított: micsoda dolog, hogy még mindig agglegény vagyok, miért nem nősülök meg? Amikor szóhoz jutottam, kétségbeesetten magyaráztam: nem bennem van a hiba, mert hiszen én házasodnék, de nem találok megfelelő asz- szonyt. Rögtön valla tóra fogtak. Milyen feleséget szeretnék? Tömören vázoltam: legyen fiatal és csinos, de főképpen legyen jólelkű, szolid és házias. Az asszonyok szokatlan figyelemmel hallgatták szavaimat Harmadnap levél várt otthon. A társaságból az egyik asszony írta. „Nagyon örülnénk, ha kedden este eljönne hozzánk. Véletlenül ott lösz a férjem unokahúga. Csinos, szolid, házias. Mit lehet tudni? Szeretettel várjuk. Bodro- giné.’* Mit lehet tudni? — ismételtem magamban eltűnődve. És a meghívást bejegyeztem a naptáramba; Negyednap ismét jött a postás. Újabb levelet hozott. Szintén az asszonytársaságból. Jöjjek el. Ott lesz ez és ez. Kedves, szolid, házias. Ezt is előjegyeztem. Aztán néhány napig még jöttek az invitáló levelek. Feketére, vacsorára, kártyapartira. Ezeket is előjegyeztem. Megkezdtem a látogatásokat. Remekül ment a dolog. Minden este jól éreztem magam és későn jártam haza. Egyik éjszaka hazafelé menet régi barátommal akadtam össze. — Jó, hogy találkoztunk — mondta. — Tudom, nősülni akarsz. Bemutatnálak egy remek kislánynak. Gyere jövő héten szerdán este hozzánk. Megnéztem a naptáramat. A szerda este még szabad volt. — Rendben van. öregem, elmegyek. És bejegyeztem ezt is a naptáramba. Jókedvűen indultam hazafelé, a jövő héten már nem lesz gondom a vacsorára. (Vrf L) I
