Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-13 / 186. szám

1969. augusztus 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3-U4 Vásárolni és eladni tudni kell II. Vélemények a háztartási és vegyiárukról Pozsonyi Miklós, a Szol­nok—Békés megyei Élelmi­szer és Vegyiáru Nagykeres­kedelmi Vállalat áruforgalmi főosztályának vezetője és Ratkai Albert, a vegyiosztály vezetője szerint mosó-, tisz­tító- és háztartási szerek cso­portjába hat-hétszázféle cikk tartozik, s ezekből az utóbbi másfél évben örvendetesen növekedett a forgalom. Ta­valy január elsején átlagban tíz százalékos árcsökkenés volt, e forgalom forintérték­ben számítva mégis 17 száza­lékkal növekedett. Mosószap­panból a vegyiáru forgalom­nak csak egy százalékát nye­rik már a régebbi harminc helyett. Viszont mintegy 24—28 fé­le mosószer van az üzletek­ben, és az újabbak keresése sem fejeződött be. A válasz­ték ilyen bősége azonban sok ember megállapítása szerint csak látszat, mert a vásárlók gyakran nem is tudják meg­felelően megismerni egy-egy szer tulajdonságát, nem ér­keznek kitapasztalni hatását, mert máris másikat ajánla­nak a hirdetések, reklámok. Vannak olyanok, akik le­horgonyoznak egy-egy szer mellett. Beszéltem például egv hat gyermeket felnevelő, állásban lévő asszonnyal, aki minden új mosószert kipró­bált, de mint mondja vissza­tért az Ultrához, mert az ol­csóbb és ami szintén nem lényegtelen kétszeresen cso­magolt. Nem szóródik, s nincs belőle annyi veszteség, mint más, csak dobozolt mo­sóporokból* A Tomi kanalat kéz A Tomit, illetve a Tomi- családot, mint városunk ter­mékét nagyon vártuk. Amió­ta megjelent az üzletekben a nagy- és kiskereskedelem ta­pasztalatai szerint egyaránt visszaesett az Optima és a puna mosóporok forgalma. Dicsérjük a Tomit, de a ki­fogásokat sem hallgathatjuk el. Már csak azért sem, mert ezek közül néhány az üzemi szakemberek előtt is elhang­zott. Amellett, hogy ez a mo­sópor remekül oldódik, szé­pen tisztít és kellemesen il­latosít, — könnyen szóródik és körülményesen adagolha­tó. Sokak megállapítása sze­rint ajánlatos lenne hozzá akár a dobozban, akár külön áruként műanyag adagoló kanalat adni. A Luna 68 mosóporra is sokan esküsznek, mások a kellemes illatú és nagyhatású Mos—6 hívei. Most egyéb­ként megyeszerte a Biopont keresik a háziasszonyok, — mint minden foltot feloldó, nagyhatású szert. Megoldó­dik végre a Hypó-ellátás is, sőt a választék is bővül, — mert üvegben is és műanyag flakonban is forgalomba ke­rül, a karcagi ÁFÉSZ üzemé­nek jóvoltából. A mosogató szerek közül az Ultra-Daysi számíthat nagy sikerre, mert nem szá­rítja úgy a kezet, mint por elődje, ami miatt arról sokan lemondtak. Adagolása viszont ennek is körülményes, a leleményes háziasszonyok kifúrják a flakon fedőkupakját, hogy a kitöltés könnyebb legyen. Végre felfedezett az ipar egy nagy „újdonságot” is. A javított minőségű Csillag ci­pőkrémet úgy dobozolják, hogy a doboz könnyen nyit­ható és annak a színe utal a krém színére is. A tájékoztatásról A vevők tájékoztatása — egyébként még mindig kifo­gásolható a légjobb szaküz­letekben is. A különböző arc­krémek esetében, főleg az önkiszolgáló boltokban nem nézik jószemmel, ha a vevő kibontja a csomagot, s így tájékozódik a használati uta­sításról és a krém hatóanya­gairól. Jó volna többek kö­zött, hg több helyen lenné­nek különböző bemutatók és a dobozok is bővebb szöveg­gel ismertetnék az áruk mi­nőségét, hatóanyagát. — Így kevesebb lenne az eladók dolga, a vásárlóknak pedig könnyebb a keresett cikk ki­választása. Ezt nemcsak a külföldi, ha­nem hazai gyártmányú cik­keknél is sokan szóvá teszik. Nincs megfelelő tájékozta­tó például egyes nagyhatású rozsda-, gyümölcs- és tinta­folt stb. tisztítására alkalmas vegyszerek mellett sem. — Mindez pedig megkönnyítené a bolti eladók helyzetét es gyorsítaná a háziasszonyok bevásárlását. Egyszóval szük­ség lenne a jobb propagan­dára, ahhoz, hogy a célnak megfelelően minél olcsóbban vásárolhassunk. Borsi Eszter (Vége) A könyvek Bemutatjuk Népköztársaságunk intézményeit VI. A minisztériumok A Minisztertanács az ál­lamigazgatási feladatokat a különböző minisztériumok útján oldja meg. Mellettük csak speciális feladatokat bíznak a kormánynak köz­vetlenül alárendelt más or­szágos hatáskörű igazgatási szervekre. Az alkotmány az állam- szervezet szocialista felépíté­sének, általános elveinek alapján rögzítette a minisz­tériumok jogi helyzetét, va­lamint a miniszter és a mi­nisztérium egymáshoz való viszonyát. Eszerint a minisz­terek az egyes igazgatási ága­zatok. egyszemélyi felelős ve­zetői, A minisztériumok egyik csoportjába olyan miniszté­riumok tartoznak. amelyek az állami élet, az államigaz­gatás meghatározott terüle­teit irányítják. Ilyen pl. a Belügyminisztérium, a Hon­védelmi Minisztérium, az Igazságügyminisztérum, a Külügyminisztérium, a Mun­kaügyi Minisztérium, a Pénz­ügyminisztérium. A minisz­tériumok másik nagy cso­portját a gazdasági minisz­tériumok megjelöléssel illet­hetjük. A népgazdaság ága­zatai a következők: nehéz­ipar; kohó- és gépipar; köny- rvűiDar; közlekedés, posta és távközlés; építésügy: mező­gazdaság. erdészet és elsőd­leges faipar, élelmiszeripar; belkereskedelem; külkereske­delem. Az ország belső rendiének elsőrendűen fontos funkcio­nális szerve a Belügyminisz­térium; ennek keretébe tar­tozik a rendőrség, a tűzoltó­ság, a határőrség A Belügy­minisztérium útlevélosztá­lyán bírálják el az állam­polgárok útlevél-kérelmeit; a minisztérium illetékes szer­vei döntenek a különböző egyesületek alapításával, il­letve alakulásával kapcsola­tos ügyekben; a BM illeté­kes rendőrségi szervezeteinél kell engedélyt kérni külön­böző gyűlések, rendezvények tartásához, stb. Az Egészségügyi Miniszté­rium az ország egész köz­egészségügyi hálózatának a gazdája, vagyis felső fokon valamennyi egészségügyi in­tézmény szakfelügyeletét el­látja. a községi szociális ott­hontól és egészségháztól a járási, illetve megyei kórhá­zon át a központi klinikákig, az orvosegyetemekig. A Honvédelmi Miniszté­rium neve pontosan jelzi funkcióját: amellett, hogy a korszerű, ütőképes hadsereg biztosítása fontos kormány­zati feladat is, e miniszté­rium a gyakorlati gazdája honvédelmünk állandó szer­vezésének. fejleszíésének. Az Igazságügyminisztérium hatáskörébe tartozik az egész bírói apparátusunk, s a bör'- tönök. a büntetésvégrehaj­tási helyek felügyelete. A minisztérium fontos feladata új jogszabályok előkészítése, illetve a más tárcáknál folvó hasonló tevékenvség összefo­gása, koordinálása. A Külügyminisztérium ha­zánk külkapcsolatainak gaz­dája. A magvar diplomáciai karon, a nagykövetségeken és követté "^ken át őrködik ha­zánk külföldi államérdekein, a külföldön tartózkodó ma­gyar állampolgárok törvé­nyes jogain. A Munkaügyi Minisztérium dolgozza ki a munkajogi sza­bályozás elveit, az ezzel kap­csolatos jogszabályokat; biz­tosítja a szakmunkásképzést. a szakmunkástanuló-képzést; állami vonalon ő a gazdája a szociálpolitikának, a táíjsa- dalombiztosításinak és — egyebek közt — vizsgálja a kollektív szerződősek megkö­tését. végrehajtását, a mun­kaügyi döntőbizottságok mű­ködését, irányítja a pálya­választást segítő tevékenysé­get, stb. A Művelődésügyi Minisz­tériumhoz tartozik — elvi irányítás szempontjából — a népművelésügy; az alsó-, kö­zép- és felsőfokú (egyetemi) oktatás, a könyvkiadás és terjesztés; a film-, illetve a hanglemezgyártás és forgal­mazás: a tanszergyártás; a színházak, múzeumok stb. Végül — anélkül,' hogy részletekbe mennénk — a Pénzügyminisztérium hatás­köréről is mondjunk el any- nyit. hogy közreműködik a különböző éves és távlati ter­vek koncepcióinak megfele­lő pénzügyi politika kidolgo­zásában, a gazdaságfejlesztés kívánatos ütemének, a nép­gazdaság fő arányainak (fel­halmozás-fogyasztás) meg­határozásában; gazdasági és pénzügyi ellenőrzést végez a minisztériumoknál, orszá­gos hatáskörű szerveknél, a fővárosi, a megyei. a megyei jogú városi tanácsoknál, s természetesen ellátja a pénz­intézeteket (bankok. Orszá­gos Takarékpénztár. Állami Biztosító, stb.) felügyeletét. Újlaki László dr. új otthona Karcagon Karcag város főterén megnyílt a könyvek új otthona, A mo­dern könyvesbolt létesítése mint­egy félmillió forintba került. Ez­zel tovább bővült az Állami Könyvterjesztő Vállalat üzlethá­lózata. A megnyitás óta eltelt egy hónap alatt eddig 40 száza­lékkal nőtt a bolt készpénzfor­galma. Úgy látszik a kulturált környezet mégínkább vonzza a vásárlókat. Ami viszont nem válik az építők dicsőségére: a raktárba törött szennyvízelvezető azbesztcsövet szereltek be, így az emeleti mellékhelyiségek szennyvízéből egyelőre a köny­vesbolt raktárába is jut. Vajon meddig? Új halkonzervek A hazai gyártású olajos halféleségekből az ipar nem tudja kielégíteni az igénye­ket. Ezért a kereskedelem a harmadik negyedévben — újabb olajos halakat hoz for­galomba, a mintegy 30—40 fajta szardínia, olajos és pa­radicsomos hal érkezését vár­ják. Kapunk halkonzervet Marokkóból, Dániából, Spa­nyolországból, Norvégiából és Lengyelországból. Szov­jetunióból négyféle. Bulgá­riából ötféle hal érkezik. A legtöbbet pedig mintegy tíz­félét Romániából kapjuk. A konzervek ára aránylag mér­sékelt lesz, a legolcsóbb 6 forintos, a legdrágább pedig 15 forintos. Gondolatok a moszkvai nagy találkozó után Ä mai kapitalizmus új vonásai A moszkvai nagy ta­lálkozó fő dokumentuma részletesen elemzi azokat az új vonásokat, amelyek a je­lenkori modern kapitaliz­must jellemzik. Guss Hall, az Egyesült Államok Kom­munista Pártjának főtitkára felszólalásában többek kö­zött ezeket mondotta: „Ami­kor az‘imperializmusról be­szélünk, szem előtt tartjuk, hóin ez egy szüntelen vál­tozásban levő jelenség... Az antiimperialista erőknek fi­gyelembe kell venniük har­cuk során ezeket a változá­sokat. amelyek az imperia­lizmus harci terveiben tük­röződnek.” Éppen az utóbbi tíz évben bekövetkezett vál­tozások tudományos elemzé­se alapján foglalta össze a nagy tanácskozás a nemzet­közi kommunista és munkás- mozgalom. az egész antiimpe- rialista világfront harci stra­tégiáját és taktikáját. Em­lítsünk meg néhányat ezek közül az új sajátosságok kö­zül: 1 Mindenek előtt arra kell rámutatni, hogy erősödik a ielenkori imperializmus ál- lammonopolista jellege. Ez­zel szorosan összefügg, hogy ,a kapitalista államot elsősor­ban a hadigazdálkodás ki- szélesítésére. a monopóliu­moknak nyúitott hatalmas megrendelésekre használják »tä. Az imperializmus a történelemben példátlan ka­tonai gépezetet teremtett, amely ,, óriási emberi és anyagi erőforrásokat nyel el; fokozza a fegyverkezési ver­senyt. évtizedekre előre meg­tervezi az új fegyverek gyár­tását." Leovvid Brezsnyev. az SZKP főtitkára beszé- . dében határozottan rámuta­tott arra. hogy a legfejlet­tebb tőkés államokban roha­mosan növekszik a katonai­ipari komplexum, vagyis a legmodernebb monopóliu­mok és az állarmiPPítrátus katonai köreinek szövetsége. Ez viszont vészes befolyást gyakorol, ennek következté­ben az imperializmus egyre agresszívebb lesz. Gus Hall felszólalásából tudjuk, hogy az USA jelenleg 3405 kato­nai támaszpontot tart fenn a világban, messze államhatá­raitól. hogv e hallatlan ka­tonai arzenállal a világ csendőre szerepét játssza. Az imperializmus azonban az állammonopolista szabályozással sem képes le­küzdeni a kapitalizmus alap­vető ellentmondását, ismét és ismét válsággal terhes. s mindenekelőtt, már hosszabb ideje az egész tőkés rend­szert krónikus és heves va­luta és pénzügyi válság gyöt- ri. Másrészt — miután az ál­lam-monoDolkapitalizmus végsőkig fokozza a kizsák­mányolást — egyre szélesebb tömegek fordulnak vele szemben. Éppen ebből fakad a mai kapitalizmus másik sajátos­sága, amit a moszkvai fő dokumentum így fogalmaz meg; „fokozódott a kapita­lista rendszer kiegyensúlyo­zatlansága. Több országban társadalmi-politikai válsá­gok törnek ki. amikoris a dolgozók széles tömegei is­merik fel a mélyreható, dön­tő változások szükségességét”. Ennek lehetünk tanúi nan- íaínkban a hallatlanul ki- szélesedett sztráikmozgul- makban, tüntetésekben. a faii egveniogúságért vívott küzdelemben. Ma már ezek a társadalmi megmozdulások az imperializmus fellegvárát, az Egyesült Államok társa­dalmi berendezkedését is ostromolják. Üj forradalmi erők tűnnek fel. az egvrie- m-sbák mozgalmai, a néger lakosság harca. amelyek egvre inkább összeolvadnék a. pro’etáriátus küzdelmével. A termelőerők fejlődére méivrehrtóan megváltoztatja a le'-ffej’rHebb tőkés or­rálát, a tudományos és mű­szaki káderek, az értelmiség r-mr része — amelyet társa­dalmi körülményei régen a 'vnysnáaia körülményeihez hasonlítottak — ma eltolód­nak á munkásosztály társa­dalmi helyzete irányába. Ez tovább szélesíti az imperia- üzmusellenes erők táborát. Igaz — amint Berlinquer, az Olasz KP főtitkár-helyettese hangsúlyozta —• például a diákok viharos bevonulása a harcba új. bonyolult fel­adatok elé állította a kom­munista pártokat, hiszen ez egy rendkívül ellentmondá­sos áramlat. kétségtelen azonban, hogy ez a harci osztag, szintén az antiimpe­rialista tábor szövetségese, amelyet helyes irányba ori­entálni a kommunisták fel­adata. Elemezte a moszkvai ta­nácskozás a tudományos- műszaki forradalom társa­dalmi hatását is és megálla­pította, hogy ez meggyorsít­ja a gazdaság társadalmasí­tásának folyamatát, a „mo­nopóliumok uralmának vi­szonyai között ez a társa­dalmi antagonizmusok méq nagyobb méretekben és még kiélezettebben megvalósuló újratermeléséhez vezet. Nem­csak a kapitalizmus korábbi ellentmondásai éleződnek ki, hanem újak is keletkeznek.” Sajátossága a mai kapitalizmusnak az egyre jobban elmélyülő ideológiai válság is. ..A kapitalizmus abból a célból, hogy elrejtse kizsákmányoló és agresszív lényegét, különféle apologeli- kus koncepciókhoz folyamo­dik (népi kapitalizmus, a jó­léti állam, a bőség társadal­ma stb.). A forradalmi mun­kásmozgalom leleplezi eze­ket a hazug koncepciókat és erélyes harcot folytat elle­nük. llymódon elmélyíti az imperialista ideológia válsá­gát: a néptömegek mind­inkább elfordulnak ettől az ideológiától.” A kapi tál izmus egyenlőt­len gazdasági fejlődésének törvényszerűsége változatla­nul hat ás új ellentéteket szít a kapitalizmus táborá­ban. Ezeket az ellentéteket a szocializmus, a haladás erői­nek ki kell használniok. Több párt képviselője azon­ban kifejtette, hogy igaz, ez a gazdasági egyenlőtlenség ma erőteljesebben mutatko­zik, mint az első és a második világháború közötti időben, mégis az imperialis­ta hatalmak közötti^ ellent- jnondások másodlagosak, ke­vésbé valószínű az imperia­listák közötti háború. Elsőd­leges viszont az alapvető el­lentmondás; a szocialista és kapitalista világrendszer közötti osztályharc élesedése. Ebben a küzdelemben a szo­cializmus. a haladás pozíciói állandóan erősödnek. Egyre inkább beleszól a két hatal­mas erő küzdelmébe a szo­cialista világ állandóan nö­vekvő gazdasági és katonai hatalma. ..A szocializmus vi­lágrendszere mindenekelőtt növekvő gazdasági hatálmá­val járul hozzá az imperia­listaellenes erők közös ügyé­hez”. Amint Santiago Carillo, a Spanyolországi KP főtitká­ra hangsúlyozta: ..a műsza­ki-tudományos forradalom magában hordozza az anyagi előfeltételeket a szőrializnrr’s győzelméhez az egész vilá­gon.” E cél eléréséig azon­ban még igen hosszú és kemény harcok várhatók. „Hogy véget vethessenek az imperializmus bűnös tevé­kenységének, amely még szörnyűbb csapásokat hozhat az emberiségre, a munkás­osztálynak. a demokratikus és forradalmi erőknek, a népeknek egyesülniök kell és közösen kell fellépniük. Meg­fékezni az agresszort, meg­menteni az emberiséget az imperializmustól — ez a kül­detés jutott a munkásosztály és minden imperialistaelle­nes erő osztályrészéül, amely a békéért, a demokráciáért, o nemzeti függetlenségért és a szocializmusért harcol” — mondja a fő dokumentum. Rácz Lajos /

Next

/
Thumbnails
Contents