Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-10 / 184. szám

1969. augusztus 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A jó tanár CSAK EGY KIS APRÓHIRDETÉS...? Németh Lászlónak van egy ilyen címet viselő kis eszme- futtatása. Ebben írja; egy középiskolai tanár munkájá­nak nyoma az életben, ha láthatatlan is, nem kisebb mint egy „középfokú" íróé. Azt hiszem, nagyon igaza ven. Engedtessék meg, hogy elújságoljak én is bizonysá­gul egy történetet. Utazom a Belgrad—Berlin expresszen. Nővé Zámkyban felszáll két, az utasokkal fel­váltva magyarul s szlovákul beszélgető férfi. Decin'oe mennek, jó ideig együtt uta­zunk... Amikor megtudják, hogy Szolnokról jövünk. az egyi­kőjük — negyven év körüli — megfogja a kezem. — Kérem, ha hazatér, adje át üdvözletem. Szolnokon la­kik az én egykori osztályfő­nököm, Molnár János bá­csi... Négy évig tanított ben­nünket... — Kitűnő tanár és fárad- hataVan propagandista volt — szól így a másik. Régi muzsikánk élesztgetői mind gyakrabban szólaltatják meg egy XVI. századi magyar kom­ponistának, Bakfark Bálintnak lant-fantáziáit. — Azok közé a régi muzsikusaink közé tarto­zik, akiknek nemcsak híre-neve, de megszólaltatható, lekottázott muzsikája is megmaradt. Külön vezetékneve, Bakfark — (amelyet Nyugat-Európában Bacfartnak, Bacfort-nak, írtak), a reneszánsz, ún. „tréfás” nevei ~ nomina iocosa — közé tarto­zik. a művész, akit eredetileg Greffnek hívtak, maga válasz­totta azt. Bakfark 1507-ben Bras­sóban született. Mint jó lant­zenész ifjan került Szapolyai Já­nos — előbb erdélyi vajda, majd 1527—1541 magyar király — ud­varába. Buda 1541 évi eleste után Szapolya János apósának, Zsigmond lengyel királynak krakkói udvarába ment. Ennek halála, 1548 után fiát, Zsigmond Ágost lengyel királyt szolgálta, mint a krakkói királyi zenekar igazgatója. Ekkor lengyelország- ban nemesi birtokot is kapott. Megjárta Nyugat-Európa udva­rait is. Egyik szerzemény-gyűj­A korszerű, mert az ösz- Bzefüggésekre figyelmet for­dító, s egyben térbeli és idő­beli távlatokkal is számoló tervezés a valóság minél pontosabb felméréséhez egy­re több sajátos segédeszközt igényel, az elektronikus szá­mológépektől a nagyformá­tumú térképekig, atlaszokig. Két esztendeje, 1967-ben je­lent meg Magyarország Nemzeti Atlasza, mely szak­körökben megérdemelt fi­gyelmet és elismerést keltett, néhány hónapja pedig — egy nagyszerű vállalkozás első eredményeként — a Magyarország Regionális At­laszai első, a Déli-Alföldet átfogó kötete. A dr. Radó Sándor Kos- suth-díjas egyetemi tanár vezette alkotói közösség, iga­zodva a kialakult tervezési körzetekhez, az ország hat ilyen tájegységének egyik tagjáról, a Bács-Kiskun, Bé­kés és Csongrád megyét át­fogó Dél-Alföldről készítet­te el nagyformátumú, 124 oldalon mintegy 160 térképet tartalmazó atlaszát. Nem túlzás azt állítani: hazánkban hasonló tematiká­jú, szemléletében és kiállítá­sában egyaránt hasonló igé- nyességű munka e műfajban még nem látott napvilágot; ez egyrészt az alkotókat, másrészt a vállalkozás gaz­dáját, a Kartográfiai Válla­latot dicséri. Miért jogos e megállapítás? Azért, mert máskülönben nehezen, vagy már alig áttekinthető ada­tokat, jellemzőket csoporto­sítottak egy-egy térképtáblán lehetővé téve a szemlélő — Most is tanít, az esti egyetemen tart előadásokat, — újságolnám. De, mint kiderül, tudják, — Tavaly egy szolnoki mérnökkel utaztam együtt — mondja Tánczos László (így hívják az egyik utitársamal, mint megtudom), — s ő mon­dotta, vizsgázott is nála... Mondja meg, hogy valameny- nyi egykori gútai tanítványa üdvözletét küldi.. Az üzenetet itthon átad­tam. S gyors ütemben végig­futottam a Németh LAszló-i számvetést. Ha egy tanár évente 800—1000 órát tart, s harminc-negyven embert ta­nít, ez harmincöt év alatt közel egymillió óra. Az író megír húsz könyvet, azt ki­adják öt-ötezer példányban, a húszat elolvassa — mond­juk — kétszázezer ember, egy-egy könyv pedig öt órá­ra köti le az olvasót, az kö­rülbelül ugyanennyi... Bárki utána számolhat. Így igaz. (Cs) teményét Párizsban 1564-ben ad­ták ki, a másik 1569-ben Krak­kóban látott napvilágot. 1570-ben Miksa király és császár hívta meg bécsi udvarába. Utóbb 1573 —75 körül Bakfark Itáliába ke­rült. Páduában a „magyar és né­met diákokat szórakoztatta lant­játékával”. s, ha megnézzük, kik voltak ekkor a páduai egye­tem magyar diákjai, megértjük miért bukkant fel itt Bakfark Bálint. A páduai diákok közt ott látjuk — Verancsics esztergomi érsek unokaöccsén, Faustuszon kívül Forgách Ferencet, Hunya­di Ferencet — Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel ki­rály (1571—1588) orvosait, de az ifjú Báthory Istvánt is, a len­gyel király fiaként nevelt uno- kaöccsét. Bakfark alighanem az ifjú Báthory kiséretével került Páduába. Itt is halt meg, 1576. augusztus 15-én, az egész Olasz­országot végigseprő pestis-jár­ványban. Neki tíz, fiának, Bak­fark Jánosnak (160?) két lant- szerzeménye maradt az utó­korra. gyors eligazodását, s annak a rendkívül fontos követel­ménynek a teljesülését, hogy a térképek elősegítsék a való­ság áttekintését, a teljes kép kialakulását egy-egy téma­körről. Nehéz ízelítőt adni abból, mi mindent dolgoztak fel az alkotók. Nem kerülték el a figyelmüket a tervezési kör­zet egyetlen, valamennyire is fontos jellemzője, fő vo­nása sem. Így — a többi kö­zött — a térkép világos nyel­ven ismerteti a Dél-Alföld elhelyezkedését, államigazga­tási szerkezetét, a földtani képződmények, a hévizek el­oszlását, a napsugárzás vál­tozó erejét, területrészen­ként, a talajvízforgalmat, a belvízlevezető csatornaháló­zat elhelyezkedését, a talaj- javítás lehetőségeit. De igen szemléletes térképek ábrá­zolják a népességeloszlást, az egy ipari, mezőgazdasági ke­resőre jutó eltartottak szá­mát, a mezőgazdasági műve­lés} ágakat, a szőlőterületet, az állatállományt, az ipar- fejlődést, a szállítási útvo­nalakat, az iskolahálózatot, a lakáshelyzetet, a víz- és csatornarendszert is, s mind­ezt községekig terjedő rész­letességgel. A kiragadott, s éppen ezért esetleges példák is érzékel­tetik, hogy az alkotói közös­ség alapos munkát végzett. Egy-egy oldal vizuálisan, sa­játos képernyőként vetíti a szemlélő — az államigazga­tási ember, a távlati tervező, a szállítási útvonalak helyes megválasztását latolgató ter­melőszövetkezet} vezető, a Elfelejtett magyar szavak Ma már aligha értenőik meg honfoglalás korabeli elődeink beszédét, ők sem a mienkét. Legfeljebb egy-egy időt álló szó csengene isme­rősen a fülünkbe. Így a test­részek elnevezésének leg­többje, amá évezredeken át alig változott. Nagy részük a távol élő rokon népeknél is megvan mai napig, alig mó­dosult változatban. így a kéz. száj, fül, szív. fej el­nevezése a finneknél, észtek­nél és a többi finnugor ro­kon népeknél ma is a fel­ismerhetőségig hasonló hang­zású és azonos fogalmat jelöl. Hasonló a helyzet az egyes számneveknél, valamint az időegységek elnevezésénél és a kezdeti foglalkozások máig fennmaradt szavainak Sok olyan szó volt viszont őseink nyelvhasználatában, aminek értelmét ma már nem ismerjük, illetve nem nevezhetők közismertnek, legfeljebb a nyelvészek tart­ják számon. Ez természetes folyománya az életmód vál­tozásának. Valamikor a ha­lász, vadász életmóddal és a nomád pásztorkodással ösz- szefüggésben olyan elnevezé­sek voltak használatosak, amelyeknek ma már nem sok értelmük van. Így a külön­böző vadászsólymok jelölé­sére legalább 50 féle szó volt a honfoglaló magyarság ide­jében; ma már ezeket egy­ségesen csak sólyomnak ne­vezzük. Senki sem gondol arra, hogy az Ákos vagy a Kartal név bizonyos fajta sólymot illetett. Arra sem gondolunk, hogy a honalapító Árpád neve tu­lajdonképpen az árpa szóból származik. Azt sem. sokan tudják ma már, hogy a Su­nyó dohánykertészt, a gerla borosedényt, az erge kátyút, a foncsik korbácsot jelentett. A sovány embert gernyének, az ászoktartót guntárnak hív­ták. A mai tipor szót dibol- nak mondták. A vezető em­bert fónagynak nevezték. Ez annak idején tehát a mai „elit fej”- megfelelője volt. népművelő elé azokat az ada­tokat és jellemzőket, melyek tükrözik a jelent, de egyben lehetőséget adnak a holnap és a holnapután átgondol­tabb,, ésszerűbb formálásá­hoz is. Ebben van a regioná­lis atlasz jelentősége. Abban, hogy újszerű, összefüggése­ket kutató, minden tényezőt számításba vevő szemléletet, felfogást sugall, s ezzel — kétségtelenül — a tervezés nagyobb eredményességét, mondhatni optimalitását szolgálja. Ami pedig külön kieme­lendő: az atlasz készítői sok témát dinamikusan, több időpontban meglevő helyze­tében ábrázolnak, azaz lehe­tővé teszik a folyamat fölis­merését, a fejlődési rend pontos ismeretét, jövőbeni tendenciájának világos meg­rajzolását és ezzel egyben a további tervek biztonságo­sabb megalapozását. Az ország hat tervezési körzetre oszlik — talán nem éndektelen a fölsorolás: Dél- dék, Északnyugati-Dunántúl, Észak-Alföld, Északi Iparvi­dék, Északnyugat-Dunántúl, Központi Iparvidék — tehát további öt atlasz a mostani­val együtt az ország teljes, részletes képét, gazdasági, ipari, kommunális szerkeze­tét állítja majd elénk. Re­mélhetőleg ez majd nem hosszú éveket jelent, hiszen a mostani első kötet sikere, s érdekessége sürgeti a mi­előbb} folytatást, a második és a további regionális at­laszok megjelenését. (m) Az olvasó hosszan kodása kiséri a sajtónkban rohamo­san szaporodó hirdetéseket; Már az újságok egyébből sem állnak, csak hirdetésekből,— mondják... Az olvasók megelégedése kiséri a sajtónkban rohamo­san szaporodó hirdetéseket. Nagyon jó dolog ez — mond­ják —, hiszen az ipari és me­zőgazdasági termelés, a ke­reskedelem fellendüléséről tanúskodik... Kinek van igaza, melyik olvasónak? Ha az újságban ténylegesen csak az apróhir­Az újsághirdetés gondolata Théopraste Renaudot nevű francia orvos nevéhez fűző­dik. Ö alapította 1612-ben Párizsban, a világ első hir­detési irodáját. A gondolat Montaigne — a XVI. század nagy francia prózaírója volt — fejében is megszületett. Montaigne azt szorgalmazta, hogy minden városban és faluban legyen egy hely,. — ahol a hivatalnokok feljegy­zik, ha valakinek szüksége van valamire, vagy el akar adni valamit, s 1633-tól a Bu­reau d’Odresses et de ren­contre — a címek és találko­zások hivatala — jegyzékeit már nyomtatásban is közzé­tették. Az 1700-as évek elején már kialakult az angol újsá­gok hagyományos módja, az első és a ngeyedik oldalon csak hirdetés van; Németországban 1721-ben alapítottak hirdetési újságot, de 1609-ben a strassburgi lap már közölte az Amsterdam­ból induló hajók menetrend­jét. Az újsághirdetéseket a Űgylátszik már a régiek is tudták, hogy a házasságok nem az égben köttetnek. A házassági hirdetések nagyjából egyidősek az ap­róhirdetéssel. Egy londoni lap közölte 1695-ben az első házassági ajánlatot: „Gentle­man, 30 éves, jelentékeny vagyon birtokosa, nőül ven­ne olyan fiatal úrihölgyet, aki legalább 3 ezer font ho­zománnyal rendelkezik.” — (közli: Ráth-Végh István: Sze­relem házasság, Bp. 1963. Gondolat.) A házassági hirdetések hangvétele bizony azóta sem sokat változott, csak tartal­mában észlelhetünk némi módosulást. A felszabadulás előtti há­zassági hirdetésekben még az ingatlan, a tőke volt az elsődleges: „Vidéki gazda­lány háromszáz hold örököse, józan életű... Elit szálloda tulajdonosa nővéreknél ne­detés az érdemi olvasnivaló — ami a szó átvitt értelmé­ben nem is olvasnivaló — akkor joggal zúgolódnak a hirdetések ellenzői, persze ez esetben sem a hirdetés a lú- das, hanem az újságot létre­hozó kollektíva. Az újságok hirdetési rova­ta hű tükre az egyes korok­nak, társadalmaknak» vissza lehet belőlük következtetni egyes, nagyobb jelentőségű politikai eseményekre, de mutatóik a gazdasági ten­denciáknak, sőt még az egyes gazdasági éveknek is. szükség szülte. Az akkori ki­adó vállalatok hamar felis­merték, hogy a hirdetések jövedelméből fedezni lehet az újságok költségeit. A modern tőkés sajtó el­képzelhetetlenül nagy teret szentel a hirdetéseknek. A New-York Times tiszta jö­vedelmének 80 százaléka a hirdetésekből származik. A nagy nyugati lapok általá­ban egy-egy hirdetési kon­szern befolyása alatt állnak, a hirdetők érdekei az újság tartalmát is befolyásolják. Ezek a lapok eltekintenek olyan cikkek megjelentetésé­től, amelyek a nagypénzű hirdetők üzleti érdekeit sér­tené. Egy példa: Upton Sinc­lair írja a The Bross Check című regényében, hogy félbe kellett szakítania egy egész­ségügyi cikksorozat közlését az egyik amerikai lapnak, — a cikkben az volt olvas­ható, hogy a keménykalap korai kopaszodást idézhet elő — mert a legpénzesebb hir­dető partner a kalapgyáros VOlt. j " '* veit kisasszonya... Gazdál­kodó kereskedő, nagy jöve­delemmel...” A hirdetések­ben eg'ytől-egyig fel van tün­tetve- hogy mekkora „vilá­giakkal” rendelkezik az ajánlkozó, vagy mi az igé­nye. „Nőül mennék keresz­tény életű földbirtokoshoz...” Argót is teremtett az apró- hirdetés, a „benősülne” szót. „Harmincegy éves fiatal­ember benősülne üzletbe... Benősülnók. öreg, de gazdag hölgy házába...” Napjainkban változott az „ideál”. Minden tisztelet azoknak, akik körülményeik miatt az újságok házasság- közvetítő hirdetéseikkel ke­resik párjukat, nem róluk lesz szó, hanem egyes „új életet kezdők” furcsaságairól; Mit tartalmaznak — több­ségében — napjaink házas­sági hirdetései? Találomra lapozzuk fel egyik vezető napilapunkat. — Tizennyolc házassági hirdetést közöl, eb­ből 16-ban szerepel a diplo­más, nagy jövedelmű, lakás van. lakás kell, kocsi van, kocsi kell megjelölés. Nézzük meg ezeket a hir­detéseket közelebbről. A régi, szán timen tali zmusnak nyo­ma sincs. Hol vannak már a „Vadgalamb”, „Kéz a kéz­ben”, „összetört szíveld* stb. jeligék?! Helyettük: „Duna­kanyar”, (ott van biztoß a kégli). „Szürke Mercedes” (Trabantos hirdetést nem ta­láltam). „Lakás szükséges” (Biztos nem albérletre gon­dol.) „Talentum!” (Nem is szerénytelen) jeligék a diva­tosak. Érthető, hogy a házasulni kívánók anyagiakkal is biz­tosított megélhetést keresnek maguknak, de úgy vélem a következő példák inkább a számítást, a kapzsiságot su­gallják. „Orvostanhallgató nősülne, háromszobás lakás igénnyel” Vagy: „Diplomás, több nyelven beszélő, anya­giakban rendezett elvált asz. szörny ismeretségét Keresem? Zöldövezeti lakással előny­ben.” A jelige: „Bizalom.” Nem is tudom hirtelen— Nem fest valami jól ez a kép sem: „Reprezentatív la­kás, balatoni villái, gépkocsi van.’! Többségükben gazdagodás: vágyról árulkodnak a mai házassági hirdetések^ is. A diploma csak belépő, ehhez még laikás és autó is kell, — OTP könyvecskével. íme napjaink említett fur­csa emberének partner-ideál­ja. Az 1695-ös angol gentle­man hogy is hirdetett: nőül venne olyan fiatal úrhölgyet, aki legalább háromezer font hozománnyal rendelkezik. — Minden stimmel. ebből a pénzből igen csak kijönne a dunakanyari villa, a belvá­rosi lakás és az autó is, fel­téve, ha nem nagyon magas az epekedő szívű kislány márka igénye. Nyelvlecke vacsoráért Mennyire megnyugtatóak a mai újságok álláshirdeté­sei. A rovatok teli vannak állás ajánlatokkal, alig né- hányan keresnek munkaal­kalmat, ezek is többnyire speciális esetek. Fordított helyzetet talá-t lünk, ha az 1930-as évek új­sághirdetéseit nézegetjük. —i Alig volt egy-egy álláskíná­lat és rengeteg munkanélkü­li... „Kultúrmérnök, pallért állást vállalna...” „Külföldi egyetemen végzett tanárnő elmenne dadának...” „Kosz­tért nyelvleckét adnék.’’ örvendetes jelenséget lá­tunk, ha a mai üzleti, keres­kedelmi hirdetéseket nézzük: Csak egy apró, — de sokat mondó példa — 15—16 évvel ezelőtt a mai „nemzeti ita­lunknak” a fekete kávénak nem volt kereskedelmi pub­likációja. Ma: Omnia, Bra­zil, Arnigó, Rio. kávéhirdeté­sek vetélkednek egymással a lapokban. Mi ebben a jó? A válasz talán fölösleges is: árugazdagság választék jele ez! Hasonló példa: az 1950-es években melyik tésztagyár tartotta fontosnak, hogy ter­mékeinek propagandát csi­náljon? Egyik sem. — eszi nem eszi... Megszámolni is nehéz lenne, hogy hány tész­tagyár, szövetkezet. hány száz féle árut hirdet. Vagy emlékezzünk az egyes cégek volt monopolhelyzetére, a tí­pusruhákra, a lódenkabátok- ra. Ma ugyanezek a vállala­tok a különböző újságokban, folyóiratokban, rádióban és televízióban versengenek, hogy minél ötletesebben hir­dessenek. minél több vásár­lót megnyerjenek új. válasz­tékos áruik megvételére. Nagy tükre az apróhirdetés mai életünknek is. Tiszai Lajos Felfedezett régi muzsikus Nagyszerű vállalkozás A valóság áttekintésének lehetősége Egy új sorozat első kötete: A Dél-Alföld Atlasza Pihenjen bombabiztos helyen Nyár van» idegenforgalmi fő szezon, nézzük a turizmus hirdetéseit. Nagyhirtelen ne­héz lenne összeszámolni, hogy hány országba, hány fajta kirándulást szerveznek idegenforgalmi hivatalaink. Maradjunk az általánosítás­nál: Szinte mindegyik euró­pai országba, sőt a Közel- Keletre is eljuthatnak a ma­gyar turisták. A hirdetések­ből is „kiolvashatjuk” tehát, hogy mennyire vagyunk ré­szesei a nemzetközi idegen- forgalomnak. Arra is követ­keztetni lehet a külfödi tu­ristautak publikációjából, hogy a különböző utazáso­kon nagyon sokan vesznek részt. Lapozzuk fel az utolsó „békeév” (1938) néhány na­pilapjának hirdetési mellék­letét. Mit ajánlott akkor az idegenforgalom? Nagyon ke­vés volt a témával összefüg­gő hirdetés. Négy újság kö­zül — egy hónap megjelené­si idő alatt — csak egyben találtam külföldi üdülésre ajánlatot. Igaz, „luxuskivite­lű” jeligére. Tengerparti vil­lát hirdettek, beépített úszó­medencével és teniszpályá­val; Elképzelhetjük, kik és hányán tölthették ott sza­badságukat. Olcsó, csoportos utazást a vizsgált időpontban nem hirdetett egyik napilap sem. Nézzük az 1942-es újságo­kat. Külföldi üdülési lehető­ség már egyáltalán nincs. — Balatoni magánpanziók hir­detéseit olvashatjuk: „Min­den kényelem... Diszkréció... Luxus... Üriasszony” satöbbi jeligékkel. A következő években ér­dekes módon felszökött az ..idegenforgalmi” ajánlatok száma. Csaknem általános volt az ilyen jellegű hirde­tés: Távol a világ zajától... Eszményien szép faluban... Messzi a hegyek mögött” satöbbi. Sőt, egy sokkal ki­fejezőbb is átcsúszott a cen­zúrán: „Bombabiztos helyen pihenési lehetőséget bizto­sítok”. Ezek a hirdetések már nem a nyári pihenést aján­lották, hanem a bombázott — vagy várhatóan légitáma­dásnak kitett — városokból menekülőknek kínáltak bú­vóhelyet. Ez volt a háborús Magyar- ország turizmusa. »I r I» ,A szívek összehoronálása Nincs többé kopasz fej

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents