Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-03 / 178. szám

8

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1969. augusztus 3.

CYPRIAN EKWENSI:

A

szavanna

törvénye

MEGGYES LÁSZLÓ: LACKÓ

ANYAM ENEKELT

Ä szavannában kóborló nomád tehénpásztorok életének egyik fó törvénye: a

férfi megszöktetheti szíve választottját. legyen az lány vagy asszony, özvegy vagy aggszűz. De jaj neki. ha menekülés közben nyomára bukkannak. Akkor viszont nyert ügye van. ha eléri salát otthonát mielőtt megfognák.

Történetünk estéién Mo- dio. a fivér hevesen veszekedett nővérével. AminávaL

— Vidd a kezedet innen

— kiáltott a lány. — Hozzám ne merj nyúlni!

— Allahr» mondom — dühöngött Modio —. hiába próbálsz ellenszegülni.

— Hazudsz! — sikított a lány. — Még ma éjjel Yailá- nál leszek. Öt választottam férjül.

— És mi lesz JamávaL akit apánk választott számodra? Mi lesz a marhákkal. amiket ő fizetett érted?

— Az a ti dolgotok — mondta a lány. — Engedj eL te ördög! Megőrültél?

A fiú felkapta nővérét az egyik kunyhóba cipelte, s rácsapta az ajtót. Amina fiatal volt élete legvirágzóbb éveit élte. Hosszú, síma haja leomlott a hátán,, a por- ba. arcán barázdát szántót-* tak a könnyek

— Maradj; te nyomorult!

— hallotta kintről a fivére hangját majd a retesz kattanását és távolodó lépteit

..Kell. hogy legyen remény” — gondolta. Semmi sem választhatja el őt YallátóL Vajon az ő hibája-e. hogy nem szereti Ja- mát? Az apja előbb elfogadta a marhákat és neki csak aztán szólt. Ám a kérőről kiderült, hogy roggyanótér- dű. gyáva alak. aki könyör- gött és rimánkodott. amikor n sharro-n a szokások szerint megkorbácsolták. Kiállta ugyan a korbácsolást az igaz. de nem úgy. ahogy férfihez illik s Amina megalázónak érezné. ha hozzá kellene mennie. Apia Járnának szánta őt. de neki bezzeg nem lesz dolga vele. amikor a többi lány majd csipkelődni kezd. hogy gyávához ment feleségül. ..És hogy van a téried? Az a híres férjed? Ha. ha. ha.”

Yalla követte el a hibát mert nem tartotta be a megegyezésüket. Pedig egvszerű volt. Neki és Yallának azelőtt kellett volna elmenekülniük a táborból, mielőtt Jama elhozta a bikát. a menvasszonvi váiságdíj első részletét. Yallának oda kellett volna jönni a kunyhójukhoz azon az órán. amikor a sakálok üvölteni kezdenek a szavanna fölött. Ott várt a dorowafa alatt a férfire; akit szeretett. A magas. Széles vállú. hullámos hald férfire, aki be tudia törni a legmakacsabb bikát. apia istállójának legvadabb póni- ját is. Aminá szerette széles mellkasára haitani a feiét. Müven más is az ő Yallála, mint Jama. Vaion Jama meg tudná-e védeni otthonukat a forgószéltől, ami végigseper a szavannán? Túliáma-e a vad kutyák, a hiénák. n leopárdok és az oroszlánok eszén, amikor azok megpróbálják megtámadni a csordát?

Neki ígérték, amióta csak az eszét tudia. Ötszáz darab marha szép ár. de ő nem eladó-. •

Aznap este. még a veszekedés előtt Yalla eljött az ő tanyájukra. Megállt a dorowafa alatt és fütyürészett neki. Amina óvatosan kikémlelt. Eelőttük nyújtózott a szavanna: minden az övék. Yalláé és az övé. ha most mennek. Ismét hallotta Yalla hangját a megbeszélt jeladást s nem habozott többé.

Szaladt Nem vitt magával semmit, még egy fakanalat sem. És ekkor állította meg a bátyja. Nem is sejtette, hogy egész idő alatt ott leselkedett egy közeli fa mögött Egész falkányi vad kutya volt vele; ráeresztette mindet Yallára. Aminát pedig megragadta, s csak nevetett a lány fenyegetőzésén, karmolásain, átkain. *

Most pedig a kunyhó foglya. mégsem tudta elképzelni; hogy Yalla sosem lesz az övé. Bizonyára módot talál rá a férfi, hogy kiszabadítsa őt innen és magával vigye mielőtt Jama a menyasszonyi válaságdíinak mind az ötszáz marháját elhozza. Dehát honnan tudhatná meg Yalla. hogy ő most hol van. avagy hogy mikor jön Jama a marhákkal. Mindennek vége — gondolta Amlna. és úira sírt Verte az ajtót kiáltozott és fe- .nyegetőzött

Közben a többi fivére is

hazatért a mezőről, s azon vitatkoztak, hogyan nyergel- jék fel áz esküvői lovat Aztán egyikük úgy vélekedett hogy neki majd fekete fátylat kell viselnie, de a másik leintette, hogy fehér a szokás. Micsoda badarságok! A legidősebb bátyja kijelentette. hogy ő mag» fog a menyasszony mögött lovagolni: egy pillanatig sem bízik abban a lánvban — mondta — azok után. amiket Modioval tett. És mindez ötszáz marha miatt—

Amina hirtelen rádöbbent hogy csend öleli körül. A kis helyiség levegője nyomasztóan nehézzé vált. s neki egyszeriben köhögnie kellett. Aztán meghallotta a fivére rekedt hangiát.

— Tűz van! — kiáltotta a hang. — Hozzatok vizet!— Tűz van!

Amina megrezzent Kicsiny börtönét betöltötte a nehéz füst. Az elkeseredés meg- százszorozta az ereiét, úgy vetette magát az ajtóra. A füst most már tódult be a réseken, repedéseken. Odakint pedig a fiúk üvöltöztek, megpróbáltak a riadt állatokat kordában tartani. Amina már fulladozott. Hogy lehet. hogy rá nem is gondolnak? A teheneik fontosabbak nekik, mint az 6 élete?

Egv kemény kéz belökte a kunyhó ajtaját, s érdes férfihang szólt rá:

— Kövess! Yalla vagyok:

Amina felvidult, de sző

nem lőtt ajkára. Érezte, hogv n friss levegő átjárja a tüdejét. látta a sárga, ég felé lövellő lángokat. Megpillantotta a fivéreit, akik rohangálva gyékényeket, teieskö- csögökeí pénzes zacskókat hordtak ki a kunyhóból.

— Fiúk. ott van a nővérünk! Fogjuk meg!—

— Yalla — zokogott Amina. — Mit csináljunk? Jönnek utánunk.

Próbálják meg. A kunyhóm öt mérföldnyire van ide. Kemény halsz« lesz.

Amina érezte, hogv kariába kapja és ráülteti felnyergelt lovára Száguldottak. Mögöttük jöttek a fivérek. Irgalmatlan és ügyes lovasok. akiket hevített a düh. Hallotta a mögöttük vágtató lovak patáinak csattogását. Allah, mi lesz lesz velünk?

Nyíl suhant él mellettük. Jobb lenne feladni az egészet.

— Yalla. forduljunk meg

és menjünk haza; Hasztalanul rohanunk;

A férfi hangos, dörgő kacagása szinte megrémítette. Vajon a mérgezett nyílon nevetett amely, ha eltalálja egész életére megmerevíti a derekát, s örökké tartó köhögést okoz? Lovuk zihált a kettős súly alatt Sziklásdombos terepre értek, ahol igazán megmutatkozott ki a jó lovas. Itt az a hely ahol a férfi elveszti őt vagy megnyeri mindörökre. Száz helyen sajgott a teste, de az előttük lebegő cél bátorságot öntött belé.

Amina látta meg először a távolban pislogó fényt

— A kunyhóm — szólt Yalla. — Az én magányos kunyhóm.

— Ä mi kunyhónk; talán így gondoltad. — Mindketten nevettek. Aztán Yallah félnyögött

— Eltaláltak! X hátam..; Yalla lecsúszott a nyeregből. S újabb mérges nyilak suhantak mellettük, miközben „ távolság egyre csők-" kent köztük és üldözőik között

— Ha meghalok, menj tovább; Az én kunyhómban már nem nyúlhatnak hozzád: Ott—

Amina hátra pillantott, észrevette legidősebb bátyját a sötétben. Yallának még a mászáshoz sem volt ereje. Amina vonszolta őt maga után. A közelből birkabége- tés hallatszott. Elérték Yalla tanyáját, de még nem voltak benn a kunyhóban.

— Megállj, tolvaj!

Néhány méternyire a

kunyhótól, a tojóház mögött Amlna lehaiolt. aztán telies erejéből megragadta Yallát és belökte « kunyhóba, maga pedig valósággal beesett utána. A férfi megkönnyebbülten sóhaitott fel:

— A fertőtlenítőt—

Amina bátviai felsorakoztak Yalla kunyhója előtt.

— Tolvaj! — kiabálták. — Add vissza a nővérünket!

— Ti vagytok « tolvaiok

— szólt vissza Yalla. — Hát nem elloptátok a mennyeg- zői lovat?

— Apánk és Jama nem nyugszik maid. míg nem kárpótoltátok őket a marhákért.

— Bízzátok rám — szólt Yalla. Aminának meg azt mondta: — A fertőtlenítőt—

A fivérek megfordították lovaikat és lassan visszaügettek saját tanyájukhoz. Az egvikük megszólalt:

— Ez a Yalla igazi férfi. Felgyújtja a tanyánkat, elrabolja a nővérünket és tolvajnak nevez bennünket, mert visszavettük a saiát lovunkat. amelvet egy másik vőlegénv számára nyergel- tünk föl. Hiába, a szavanna törvénye, ö nyert

Fordította: Zilahi Judit

— Cyvrian Fkwensi nigériai író. az .,ibo törzsből szár- mazik. Tanulmányait a hazáiabeli Ibadanban. maid Angliában végezte.

..Városi emberek’* cimü regénye. mely a nigériai fővárosban. 'Laaosban iát- szódik. az első modem regénynek számít Nigériában.

Anyámnak szép althangja volt bármilyen rangos angyali kórusban lehetett volna szólista. De nem volt, mert nem is nagyon járt templomba. Istenfélő volt, de valahogy a templomot kerülte. Csak nagy ünnepeken ment, de akkor nekünk is mennünk kellett. Elvált szegény, első férjét nem szerette. Anyám azt hitte, bűnét a jóisten sohasem bocsátja meg, ezért ritkán járult a színe elé, inkább csak távolról, titokban imádta;

Három nagy ünnep volt nálunk '« családban. Ha sZalórinát pirítottunk hátul az Udvaron, a fűben. Ha édesanyám szitában kukoricát pattogatott. És amikor vasalt és énekelt. A szalonnasütés szertartását mindenki ismeri, a városi ember is. A kukóricapattogatást már kevésbé, pedig nagyon egyszerű munka ez is. Tüzet raktunk száraz venyigéből, szitába egy bögre hegyes kukoricát szórtunk, és édesanyám forgatta a tűz fölött. Én időnként vizes ruhát cseréltem a szita tetején, a kukorica így nem tudott megszökni, és a vizes rongy hűsítette anyám kezét. Szegény, magát látta bennem, ezért minden munkát rám bízott. Amikor inasnak küldött és öcsémet a gimnáziumba íratta, azt mondta, neki szüksége van rám, te így is boldogulsz. Apámmal gyakorta veszekedtek ezen, anyám bizonygatta, hogy az öccsére hasonlítok, akit én nem is ismertem, mert a kommün után agyonverték a fehérek. Csizmadia-legény volt H.- ban, öntudatos szervezett munkás, nem illett akkoriban az efféle abba az elmaradott porfészekbe.

Apám sem magáról beszélt, a bátyjára hivatkozott, Sándorra, akinek gyermekkorában, harangozás közben a nyakára tekeredett a kötél, és felrántotta a gyermek nagybátyámat. De ő ügyes volt és bátor. Kiszabadította magát és tovább húzta a harangot. Később egy jégtáblán állva, több mint egy órát utazott a zajlló hegyi patakban. Apám arra célzott, hogy nemrég én is eltűntem a patak jege alatt korcsolyástul, nagvkabátostul. de valahogy mégis partra evickéltem. Amikor hazamentem, kihámozott jéggé fagyott páncélomból és egy kutyakorbáccsal vert, ijedtében. Aztán rumos teát adott, ágyba dugott és azt mondta, ne haragudjak. Szeretete mindenkivel szemben egyértelmű volt, mindenkit azzal kínált, amit ő Is szeretett. Imádta az erős paprikát és Szuszi nevű farkaskutyáját. Amikor evett, az állatnak is dobott egy-egy jó falatot, és hozzá egy darab erős zöldpaprikát. A kutya mindig prüszkölt, de nedves, barna szeme hűségesen csillogott. Apámnak is ilyen szép, nagy Ő2ikészeme volt, és olyan foga, mint 9 farkaskutyáé. A rumos teát is nagyon szerette, ezért kaptam a verés után én is, mert engem is nagyon szeretett. Akkoriban, ha valakivel valami jót tett, még nedvesebb lett a szeme. Később, hogy öregedett, ha vele tettek jót, akkor köny- nyezett.

Félnőttem, elkerültem szülőfalumból, ritkán találkoztunk. Hazalátogattam. Az utcán találkoztunk, kegyetlenül fújt a szél, alig bírt vele, már nagyon sovány volt, külseje szegényes, sajnáltra méltó, mintha megrokkant volna. Fején ócska, nyűtt lapos sapka, levettem és mesz- szire hajítottam, fejébe nyomtam új kalapomat. Elvittem a boltba, s mikor kijöttünk, mindene új volt. Bementünk kedves kis kocsmájába, marhapörköltet ettünk, savanyú cseresznyepaprikával. nagy- fröccsöt ittunk, boldog volt. én Is könnyeztem Visszafelé a vonaton eszembe jutott miként figyelmeztette egyszer húsvét előtt anyámat, a gyerek nagyon kopott, így nem mehet locsolkodni. Akkor elvittek ugyanabba a ruhásboltba. Mintha n skatulyából húztak volna ki, dfszzsebken- dőm is volt. Klein Marci bácsi, a boltos, egy nagy könyvbe felírta az egészet. Nagyszombaton. a feltámadási menetben teli torokkal énekeltem anyámmal az allelu- ját.

Szeme ott lebegett előttem a vonat félhomályában, lassan elnyomott az álom. Másnap az értekezleten éppen én beszéltem. A titkárnő elém tett egy cédulát: „Édesapja éjszaka meghalt, most telefonált az öccse.. "

— Az öntudat, elvtársak — folytattam gépisen, és a sós

víz elmosta a cetlin a betflJ két

Anyám tíz év múlva halt meg. Mentem be a szerkesztőség forgóajtaján, a portás köszönt és azt mondta:

— őszinte részvétem, szegény mama... reggel hatkor telefonált a nővére. Állva halt meg, a tűzhely mellett .,.

A tüzet körülültük, az édes illatú kukorica pattogott, ropogott, gyűlt a vájdlingban, sokan voltunk . Nagy pásztó az ilyesmi,-alig lehet kivárni a végét. ...

Mégis ' a legnagyobb öröm nálunk a vasalás volt. A faszenes, parazsas vasalót is rámbízta anyám. Kiküldött az udvarra, lehasaltam, fújtam a parazsat, aztán himbáltam nagy ívben jobbra- balra. Amikor fehéren iz- zott, visszavittem. A tiszta ruha vasalt, friss szaga elhódított, anyám szép althangon énekelt: „ .. Udvarunkban

van egy kerek halastó.,.”

A mi udvarunkban csak fű nőtt. És egy nagy öreg eperfa bólogatott, de én elképzeltem a halastavat, — amelyben puszta kézzel fogom a halakat és rakom anyám fazekába, és akkor nem kell szegénynek annyit dolgoznia, csak főzzük, sütjük a jó halat, utána epret szedünk és eszünk, és mindannyian énekelünk: „...Abban fürdik három fekete holló . ; .

Hárman voltunk testvérek, igaz, az öcsém szőke, de hát mit számított az?

Elaludtam, és távolról hallottam anyám szép hangiát. Mindig elaludtam, édes szívvel. pedig a dal nem is nekem szólt, öcsém egyéves volt, én hat. öt is rámbízták. ringassam álomba. Kegyetlen volt és zsarnok, sfrós. Hiába raktunk lepedőt, takarót á szoha ablakára, a hűs sötétben sem aludt. Amikor már nem bírta, bejött a konyhából anyám és énekelt neki. Én azonnal álomba an- dalodtam, az öcsém csak figyelt nagy kék szemével és hallgatott.

Mostanában rosszul alszom, az Orvos Tardylt írt fel. és nappali kísérőnek Seduxent.

— Nem lehetne altatódalt? — kérdeztem. Az orvos intelligens fickó, egy szót sem szólt, pedig sokan álltak kívül is a fehér ajtón.

Suha Andor

*