Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-17 / 190. szám

1969. augusztus It. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Mi lesz veled színjátszó Évről évre csökken a mű­kedvelő művészeti csoportok száma. Az 1962-es 14 945 cso­port 1968-ig 11 393-ra olvadt. — Hét esztendeje még több mint 10 millió résztvevő je­lent meg évenként a műso­ros estjeiken, tavaly már csak 7 és fél millió látoga­tóról adott számot a statisz­tika. (Országos adatok.) Vál­ságban volna a műkedvelő színjátszás és fiatal hajtása, az irodalmi színpadi mozga­lom? Az utóbbi esztendőkben végbement változásokat két­ségtelenül tükrözik a tevé­kenységét összegező statisz­tikai adatok, de ugyanakkor a számokkal semmiképpen sem érzékelhető útkeresés színezi át új munkaformáit. Napjainkban új eszközök, új hobbyk, új mozgalmak versengenek a szabad időn­kért. Az, hogy a tévé térhó­dítása hány millió — koráb­ban szabad — óráját köti le társadalmunknak, csaknem kiszámíthatatlan. A turizmus föllendülése, a rohamosan növekvő gépkocsipark, az ol­vasómozgalom mind azt su­gallja: „adj nekem a szabad idődből!” Sok helyen a szín­játszó mozgalomnak szinte kizárólagos színházpótló sze­repe volt. Nos, ott óriási ri­válisként jelent meg a tévéi magával hozva az ország tel­jes színésztársadalmának — És mindezek ellenére: ha a tévé a legjobb színészeket is szerepelteti a legjobb mű­vekben, akkor sem pótolhat­ja teljesen az eleven színhá­zat. A tájoló vidéki színhá­zak s az Állami Déryné Szín­ház évről évre kevesebb he­lyen rendez előadást — tehát az amatőr színjátszókra há­rul az a feladat, hogy sok­száz községben pótolják a SZÍNHÁZAT. A több tízezer amatőrben változatlanul él a játék vágya. A tévé, vagy a mégoly tökéletesen tájoló színházhálózat sem téríti el őket e szenvedélyüktől. ...Néhány hete érdekes fo­to jelent meg az egyik képes újságunkban: a város piacán, a sokadalomban, amatőr szín­játszók egy ódon népi komé­diát adnak elő. Másutt arról hall az ember: amatőr iro­dalmi színpadok tagjai — könyvtári rendezvényeken lépnek föl, klubdélutánok­hoz adnak műsort, munkás- szállásokra viszik el Tolsz­toj, Illyés és mások szavát minden valamirevaló pro­dukcióját Bonyolította a dolgot, hogy az irodalmi színpadi mozga­lom, amely az ötvenes évek végén bontakozott ki széle­sebb arányokban, sok he­lyütt rögtön az irodalom ér­tőihez kívánt szólni. Diva­tossá lettek a montázs-műso­rok. Ezek gyakran komoly irodalmi előképzettséget fel­tételeztek a nézőről. A szín­padtól inkább hagyományos színházi élményt remélő fa­lusi közönség például gyak­ran zavarba jött a harsányan modemkedő fényhatásoktól. Nehezen — vagy egyáltalán nem tudta követni a kép­zettársítást igénylő előadást és azzal az észrevétellel tá­vozott a színháztéremből: „Ez nekem magas. Csak azt nem tudom, miért nem magas az, amit Bessenyei, Sinkovits, meg a többiek csinálnak a Nemzetiben. Menetközben az is bizo­nyossá vált, hogy az irodal­mi színpadok az egyes társa­dalmi rétegek sok napi kér­désére tudnak gyors, korsze­rű választ adni. Éppen mű­soraik összetettsége segít ab­ban, hogy a riporttól a san­zonig, a jelenettől a regény- részletig mindenkor a leg- odaillőbb, legerőteljesebb vá­laszt keressék meg. A hagyo­mányos értelemben vett drá­ma az irodalmi színpadok ál­tal fölhasznált anyaghoz mérten csak késlekedve tud reagálni bizonyos jelenségek­re, problémákra. Kivirágzó­ban van az úgynevezett „do­kumentum oratórium”. Ezzel betör a színpadra sok olyan téma, amely például koráb­ban vállalati jegyzőkönyvek­ben szunnyadt, tsz-közgyű- lési felszólalás volt, vagy be­adványként porosodott vala­mely hivatal irattárában. Közelebb a közönséghez Sok jel arra mutat, hogy a színjátszó mozgalom éppen a technika robbanásszerű fej­lődésének korában válik az eddiginél népibbé: egyszerű­södik s közelebb lép a né­zőkhöz. Közelebb lép éppen az irodalmi színpadok vá­lasztotta aktuális témákkal és a szó fizikai értelmében is. Mind több előadást rendez­nek olyan helyeken, ahol a zenekari árok sem választja el őket a közönségtől. Pajták­ban, sokadalmakban, kerti ünnepségeken lépnek föl. — Közvetlenségük sok minden­ben emlékeztet a kabaré szü­letési körülményeire, amikor a hét egyik napján maguk a vendégek adtak műsort a vendégeknek. A „Ki mit tud” ötletét is alighanem ez a múltszázadi hagyomány adta. Az amatőr színjátszás meg­újhodásának bizonyságai nemcsak ezek a jelenségek, a tájoló falusi irodalmi szín­padok, tanyaszínházak. Ezt bizonyítják fesztiváljaik is. országos bemutató színpad­juk tematikai gazdagsága. És nem utolsósorban azok a vi­ták, amelyek a műfaj jövő­jéről ma is gyűrűznek. Feltehetően továbbra is feloszlanak csoportok; ott, ahol nincsenek meg a szín­vonalas munka személyi — vagy anyagi föltételei. — Éppen a tévé, a sok ORI- rendezvény, a tájszínházi előadások konkurrenciája kö­vetkeztében ma már nem le­het bármilyen produkcióval a közönség elé állni. A jó cso­portok pedig megszilárdul­nak és megtalálják azt a stí­lust, azt a- mondandót, ami a csoport tagjait a jó játék örömével tölti el s a csoport közönségének is a kor kívá­nalmainak megfelelő élményt nyújt. Bajor Nagy Ernő Változás és útkeresés Dokumentum oratórium Végre egy kis nyugalom Amikor a Holdat járt három űr­hajós kiszabadult a kéthetes ka­ranténból és az összesen több, mint egyhónapos távoliét után egynapos szabadságra hazamehetett a csa­ladjához, mindhárom elégedetten sóhajtott fel: — végre egy kis pi­henő, nyugalom. Végre, ha nem is több, de huszonnégy óra kikapcso­lódás. Nincsenek komputerek, tv- kamerák, műszerek, űrruha. Armstrong az első két órát az­zal töltötte el, hogy bejutott a Honston környéki kertes házuk ka­puján. Ugyanis már az utca végé­ben közrefogták kocsiját az újság­írók, fényképészek. — Milyen újra itthon?... Ha ha­zaér mit csinál először? ... Gon- dolt-e a Holdon a családjára?... Mit hozott onnan fentről a gyere­keknek?... — záporoztak a kér­dések. Végül a rendőrök segítségé­vel kiszabadult az ostrom gyűrű­ből, háza kapujában még álugrott két fotóst, akik csatornajavítónak öltözve egy frissen ásott gödörből csattogtatták gépeiket. Hárman a kerti ösvény almafáiról nyújtogat­ták elé mikrofonjukat, de ő egy ügyes nekiiramodással a pázsiton keresztülfutott. Mire a rádiósok lepottyantak a fáról már szerettei karjaiban volt. — Isten hozott drágám — üd­vözölte a felesége — majd elza­varta a gyerekeket és a megterí­tett asztalhoz vezette Armstrongot. — Igazán kedves vagy — dör- mögte Armstrong' — de nem is vagyok tulajdonképpen éhes. — Ugyan, csak pár falatot — drágám. o — De tényleg jól vagyok lakva, alaposan bereggeliztem mielőtt el­indultam haza. — Nézd, ezt a sült csirkét a Brownék küldték. Tudod, akik itt laknak a második házban. Vagy ebből a sült homárból? Az öreg Shcmith tegnap fogta személyesen. A lelkemre kötötte, hogy mondjam meg ez volt az idei legszebb fo­gása. Tálján gyümölcsöt szíveseb­ben ennél drágám? Jonhsonék ter­mése — tudod annak a feleségé­nek a húga tanítja az iskolában Fredet. — Nem tudom.;. — kezdte né­mi szomorúsággal Armstrong. — Nem sérthetjük meg őket drágám. Tudod mit mondanának. Hogy most már lenézed őket, mert a Holdon jártál. — Igen — nyögte elhalóan Armstrong. — Csak egy-egy falatot harapj pnindenből, eztán ami megmarad azt visszaküldjük mindenkinek. Megőrzik majd azt a csirkét, ami­nek a bal combját Te etted meg. Milyen büszkék lesznek! — Rendben van drágám — nyög­te Armstrong. Két óra múlva befejezte az evést. Enyhén szédült, pedig iga­zán csak egy-egy falatot evett a tizenkét fajta sültből, a hat féle halból, a tortákból, süteményekből, puddingokból, gyümölcsökből. Az asztalt félig elrágott, megkezdett ételek borították. A gyerekek az­zal foglalatoskodtak, hogy mind­egyik mellé egy kis cédulát írtak a küldő nevével nehogy a vissza­szállításnál keveredés legyen. — Gyere drágám a nappaliba. — Pihenj le a karosszékedbe és me­sélj. Milyen érzés volt, amikor a Holdra léptél? Armstrong belekezdett. Amikor ahhoz a részhez ért, hogy bal lá­bát lenyújtotta az utolsó lépcső­fokról és bakancsa orrával beletúrt a Hold-porba, felesége megszólalt: — Jaj, drágám most jut eszem­be: Synch megkért még a múlt héten, hogy említsem meg Neked, ha az űrruhád zsebében maradt esetleg egy kis Hold-kavics, ne fe­ledkezz meg róla. Gyűjti a külön­leges kőzeteket. — Igen, de.:. — És tudod a vízvezetékszerelő, aki tavaly is olyan ügyesen meg­csinálta a csőrepedést, az meg bé­lyeget gyűjt és szólt, hogy egy Holdon bélyegzett borítéknak na­gyon örülne. — Rendben van drágám. Szóval, amikor lenyújtottam a lábam ..; — És képzeld el drágám, milye­nek az emberek. A gyereknek az iskolában azt mondták, hogy ta­lán nem is volt igazi a közvetítés a Holdról, hanem trükkfelvétel. Hát most szólj hozzá, és ráadásul az a gyerek az apjátói hallotta ezt, amikor vendégség volt náluk és Rólad beszéltek. — Nem baj drágám. — De hogy lehet ilyet mondani a gyerek előtt? Hát nem fantasz­tikus? És az is felháborító, hogy Namaráné a benzinkútnál azt mondta a kútkezelő feleségének, hogy zsugoriak vagyunk, mert nem mondattam érted misét, mielőtt fellőttek. — Szóval, amikor a vad isme­retlenbe lenyújtottam a lábam ... — Tudod drágám, nem szoktam panaszkodni, de nagyon nehéz na­pok voltak, amíg Te ott fent jár­tál. A gyerekekkel is alig bírtam, mert mindig rakétát építettek a kertben. És a szomszédok állandó kérdezősködóse. Hogy veszünk-e új házat és hogy ezután nem lesz-e kevés a két hűtőszekrény, mert biztosan sok vendég jön és a szend­vicseket majd nem tudjuk hol tar­tani.-. Armstrong lehajtotta a fejét, szeme előtt vörös karikák táncol­tak, — És drágám szörnyűek voltak az ügynökök. Képzeld el az egyik azt akarta, hogy vegyek egy új Buickot, amire kétoldalt ráfestik a Holdat, meg a Nyugalom Tengerét. — Igen, a nyugalom — motyog­ta Armstrong. — Tényleg drágám, nem gondol­tál arra, hogy kéne egy új kocsit venni? Vasárnap a gyerekekkel mégis csak jobban mutatna egy olyán ezüstszínű. Tulajdonképpen most már meg is engedhetnénk magunknak... Armstrong arra riadt, hogy a felesége evőeszközökkel csörömpöl. Vacsorára terített. — Tudod drágám, nem akartam délelőtt mindent kipakolni abból, amit küldtek. Gondoltam, a rokono­két majd el teszem vacsorára. — Nem, nem — kezdte Armst­rong a tiltakozást. — Es jó lenne, ha most a gyere­kekkel is foglalkoznál egy kicsit. Ügy elvadultak, amíg nem voltál itthon. Hiába, minden az én nya­kamba szakadt erre a hosszú időre. És vacsora közben mesélhetnél a Hold-útról is. Armstrong nem várta meg a reg­gelt. Este kilenc órakor már újra az űrközpontban volt. Megviselt külse­jét betudták a Hold-utazás fáradal­mának. Megkereste ágyát a karanténban, hanyatt dőlt és elégedetten sóhajtott fel a csendes cellában. Fél órán be­lül megérkezett a másik két űrha­jós is. Szemük, mint az űzött vada­ké, tompán csillogott. Fáradtan bal­lagtak ágyukhoz, nagy sóhajtással ereszkedtek kényelembe. — Otthon minden rendben? — kérdezte Armstrong. — Oké. Minden a régi — vála­szolták egyszerre, kissé elhaló re­kedtes hangon. — Na, akkor pihenjünk végre egy kicsit Erdélyi György Vigasz esernyő ügyben Tudom, már sokan elvesz­tették esernyőjüket, de ta­lán kevesen vannak olyanok, mint én: tizenkét órakor vá­sároltam bambuszutánzatú nyéllel ellátott esernyőmet és negyedegykor már nem is volt birtokomban. A forgalmas posta egyik ablaka előtt felejtettem. Amikor két perccel később visszasiettem, már bottal üt­hettem az esernyő nyomát. De nem üthettem, mert meggyfabotomat alig egyhe­tes használat után vesztet­tem el. Az esernyő elvesztését még valahogy kihevertem volna, de ami azután jött... Ugyanis elkövettem azt a badarságot, hogy elpanaszoltam ember­társaimnak az ernyő-esetet. Az első. akinek említet­tem, másfél óráig vázoltai hogy ő mi mindent veszített el. Azután közölte: szórako­zottság elleni eredményes védekezés céljából újabban mindent magához láncolt Megmutatta csavaros ceruzá­ját, amelyet vékony lánc kö­tött örök időkre órájának úgynevezett tisztiláncához. A tisztilánc viszont nadrágzse­béhez volt erősítve. Eser­nyőjét csuklójához béklyóz­ta. tehát nem veszítheti el. Azt tanácsolta, kövessem ezt a módszert. Második számú vigaszta­lóm elmondotta: hallott egy esetet, amelynek szenvedő hőse a villamosmegállónál belebotlott ernyőjébe és a ke­rekek alá került. Legyek te­hát boldog, mivel már nincs esernyőm. A harmadik vigasztaló pa­pírt és ceruzát vett elő. — Mennyibe került az esernyő'? — kérdezte. — Száztizenhét forintba —• mondtam. — Mennyit költesz heten­ként totóra, lottóra? ^ 13 forint 20 fillért. Két totó, két lottó. — Egyet elhagyni. Ez heti 3,30, negyedévi 39 forint 60 fillér. — Mennyi feketét iszol na­ponta? — Három szimplát. De ül­ve... — Ezentúl mindennap csak kettőt iszol, állva. A megtakarítás negyedévenként 159 forint. Így tehát nem­csak megtérül az esernyő ára, hanem... Ez a beszélgetés egy presz- szóban zajlott le. Utána vé­gigsétáltunk az úton. Vigasz, talóm ekkor vette észre, hogy kalapját a presszóban hagy­ta. Vissza akart rohanni érte. — Nem lesz már ott — mondtam. — De tegnap vettem — siránkozott. — Gyönyörű nyúlszőr kalap volt! •— Ne izgulj! Ha húsz évig csak levest és főzeléket ebé­delsz, akkor nemcsak a kalav ára térül meg, hanem vehetsz magadnak a megtakarított pénzen egy Wartburg autót is — vigasztaltam barátomat Palásti Lászlc

Next

/
Thumbnails
Contents