Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-04 / 152. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. július 4. Száz éve született Kandó Kálmán Embervér a szeparátorban Az első villamosmozdonyt a berlini iparkiállításon mutatták be 1879-ben. Ez a kis háromlóerős gép, bár játékszernek látszott, a kiállítás tartama alatt 600 méter hosszú körvágányon több mint 80 000 utast szállított. Ez a villamos mozdony még nem vehette fel a versenyt a nagyvasútik gőzmozdonyaival. Versenyképessé, sőt jelenleg is leggazdaságosabbá magyar mérnök, Kandó Kálmán tette, akinek ebben az évben lesz születése századik évfordulója. Kandó Kálmán a legelsők között ismerte fel az elektromosság jelentőségét a közlekedésben; Egész életét a nagyvasúti elektromos vontatás megteremtésének és tökéletesítésének szentelte. Kandó egy francia villamos- sági gyárban készítette el első önállóan tervezett motorját, de ennek próbajáratását már a Ganz-gyárban végezte. Ez idő tájt írtak ki pályázatot az olasz vasutak az első nagyszabású vasút- villamosítás lebonyolítására, s a munka elvégzésére a Ganz-gyár kapott megbízást, amely Kandó elgondolásai alapján kidolgozott tervvel pályázott. E megbízatás alapján hajtotta végre 30 éves korában Kandó Kálmán a világ első nagytávolságú, nagyfeszültségű, váltakozó áramú fővasúti villamosítást az olasz Valtellina-vasúton, amelyet 1902; szeptember 4-én adtak át rendeltetésének. Kandó állandóan dolgozott mozdonya tökéletesítésén és az 1917-ben kidolgozott fázisváltós gépe lehetővé tette az 50 periódusú váltakozó áram közvetlen felhasználását. E rendszer első, kb 2700 lóerős próbamozdonya 1923. október 31-én futott végig ideiglenes felszereléssel ellátott fővonalszakaszon a Nyugati-pályaudvar és Aliig között A rák elleni világküzdelemről előző számunkban közölt „hadijelentésünk”-ben, továbbá híreinkben is ismételten hivatkoztunk a fehérvérsejtekkel kapcsolatos különféle kutatásokra. Megfigyelték például, hogy a szervezet éppúgy védekezik a számára idegenként viselkedő rákos sejtek ellen, mint más behatoló sejt (átültetett szerv, baktérium stb.) ellen. Mozgósítja az ú; n. immunapparátus védekező anyagait, amelyek főként bizonyos fehérvérsejtekben találhatók. A véradóktól származó fehérvérsejtek egyhar- madát kb. négyhónapi kezeléssel az amerikai Roosevelt Park Memorial óriáslaboratóriumában a testen kívül elszaporítva, alkalmassá tették különféle rákkeltő anyagok hatásának kivédésére. A fehérvérsejtek egy sajátos rákos betegség, a fehérvérűség — „vérrák”, leukémia — hordozói is lehetnek. Leukémiás betegek kitenyésztett fehérvérsejtjeinek 78 százalékában feltűnően gyorsan elszaporították az egyébként ártalmatlan vírusokat. A fehérvérsejtek jelentősek A rák okainak felderítésére. de a gyógyításra irányuló kutatásokban, sőt, a gyakorlati próbálkozásokban is nagyon megnőtt tehát a különféle fehérvérsejtek jelentősége. Nem kis nehézséget okoz azonban, hogy nem áll belőle túl sok rendelkezésre. Az egészséges ember 4—5 millió vörösvértestjére 6—9 ezer fehérvérsejt jut egy milliliter vérben A „minőségi” vérképben ötféle fehérvérsejtet lehet megkülönböztetni. Van közöttük többfajta „falósejt”, amely a szervezetbe jutó mikrobákat, idegen anyagokat bekebelezi, elemészti, eltávolítja a szervezetből. Más részük pedig bizonyos kórokozók elleni sajátos ellenanyagokat hordoz; A szervezet legkisebb bántál ma esetén gyorsan megnő egyik másik fehérvérsejt száma, vagy akár összmennyi- ségük is — egészséges emberben azonban kevés van belőlük. Pedig szaporán termelődnek, főként a csontvelőben és a nyirokszervekben. Csakhogy míg a vörösvér- testek kb. négy hónapig látják el zavartalanul oxigén- és széndioxidszállító feladatukat, a fehérvérsejtek alig 2—3 napig élnek. Legújabban sikerült olyan eljárást kidolgozni, amellyel viszonylag sok fehérvérsejthez juthatnak az orvosok — és ugyanezzel az eljárással tüzetesen megvizsgálhatják a betegek egyik vagy másik vérsejtfajtáját is. A francia- országi Villejuif-ban működő rákkutató és immungenetikai intézetben vették először használatba az amerikai IBM-gyár vérsejt-sze- parátorát, amelynek alapelve művesére emlékeztet. A művese lényege, hogy a rajta átbocsátóit vérből kiválaszt bizonyos szennyeződéseket, amelyeknek kiválasztására a beteg vese nem képes. A vérsejt-szeparátorokon is átvezetik a vért, de nem a szennyezőanyagokat választják ki belőle, hanem az éppen szükséges vértesteket vagy vérsejteket. Az effajta „véradás” voltaképpen abból áll, hogy a vérből kiszűrnek bizonyos megvizsgálandó vagy gyógyításra, kutatásra felhasználandó vérsejteket. A „lecsapolt” vérsejtmennyiség nagyon hamar, természetes úton pótlódik és maga a művelet semmiféle megerőltetéssel nem jár, alig veszi igénybe a szervezetet. (A DELTA júliusi számából.) (— rp —) Erre az indián ceremóniára a hollandiai Groningen-ben kerUlt sor, ahová Fekete Ló törzsfőnök vezetésével indián tánccsoportot hívtak meg Kanadából, hogy megünnepeljék a helyi dohánygyár fennállásának 150. évfordulóját. — (Telefoto — AP—MTI—KS) Milyen lobogót lenget a távol-keleti szél,..? m. A «kínai kérdés" ma és holnap Lenin tehát már 1919- ben hangsúlyozta: Kelet népeinek harca csak a fiatal szocialista állammal, a Szovjet Köztársasággal és a nemzetközi proletáriátussal, a világ kommunista és munkáspártjaival együtt vívott küzdelemben győzhet. Kelet elnyomott népeinek törekvéseit ezért a nemzetlcözi méretű osztályküzdelmekkel kell egybehangolni. Mindez egészen sajátos feladatok megoldását követeli az itt működő kommunista pártoktól. Miben áll valójában ez a sajátosság? Az utóbbi években marxista társadalomtudósok, köztük első helyen talán éppen a magyar Tökei Ferenc, rámutattak: Marx már a múlt század 50-es éveiben sajátos „gazdasági társadalomalakulat” - nak nevezte az ú. n. ázsiai termelési módot. Engels is a keleti népek fejlődésének évezredes stagnálását, s e stagnálás okait vizsgálva írta: „Az, hogy Keleten nincs földtulajdon, valóban az egész Kelet kulcsa.” Keleten már a legrégebbi időkben is a központi kormány szervezte a nagy közmunkákat; a csatornák építését, az öntözést. A berendezések működésének feltételeit a központi kormány biztosította. Ehhez adót sze- dett, s nagyarányú közmunkákat szervezett. Az eredetileg az egész közösség érdekeit szolgáló közmunkák és a termék-adó kötelezettség azután önmaga ellentétévé változott. A dolgozó milliók kizsákmányolásának sajátos formájává lett. A falvak hosszú-hosszú évszázadokon át rótták le kötelezettségeiket, miközben „teljesen különálló szervezettel bírtak, egy kis magának- való világot alkottak”. A Tőkében Marx jellegzetes példaként említi az óind faluközösséget, ahol kifejlődött ugyan a munka- megosztás és a kézműipar, de a termékek nem kerültek forgalomba, nem váltak áruvá. A termékek tömegét a közösség közvetlenül saiát szükségletére termelte. Így a föld-magántulajdon mellett az árutermelés az a másik tényező, ami nem vált általánossá e keleti társadalmakban. A parasztság ilyen módon sok-sok évszázadon át nem a föld-magántulajdonnal bíró földesúrral állt szemben; hanem „a közös földtulajdont realizáló állam- mai", azokkal a tisztviselőkkel, császári hivatalnok-réteggel. amely rendszeresen beszedte a termény és termékadót, s közmunkára hajtotta a népet Marx és Engels rámutattak a múlt század 50-es és 60-as éveiben; ilyen körülmények között egész történelmi korszakokon át meg tudott rekedni a társadalom fejlődésének menete Keleten. Sem az árutermelés, sem a kereskedelem nem lazította s oldotta fel e hagyományos és ősj kötöttségket. A termelés alapja a kisüzemi, kezdetleges eszközökkel dolgozó parasztgazdaság és a háziipamak valami sajátos egysége maradt. Egymástól elszigetelt falu- közösségeknek mesterségesen, a központi állam által szervezett hálózata alakult ki tehát Kínában. Háromezer esztendőn át azután, sajátos elszigeteltségben ezek a viszonyok konzerválódtak. Ez az ú. n. ázsiai termelési mód, — állapítja meg Tőkei Ferenc — valójában átmeneti állapot. Átmeneti viszonyokat képez az ősközösség és az antik rabszolgatartás viszonyai között. a tulajdonviszonyokat tekintve az ősközösségi formához áll közelebb, a termelési mód egésze s a társadalmi tagozódás szempontjából pedig nem tartozik sem az ősközösséghez, sem a rabszolgatartáshoz, s a feudalizmus viszonyai sem alakulhattak ki tiszta formában. Az állam kezén levő nagy földtulajdonnak, s az állami hivatalnokrendszer által biztosított kizsákmányolásnak viszonyai között kiépül a faluközösségeket mesterségesen egybeszervező központi állam. A termelés pedig a kezdetleges szerszámokkal dolgozó paraszti és kézműipari tevékenységen nyugszik. Mindezek a viszonyok a termékek túlnyomó többségét nem kapcsolhatják be a világpiacnak áramába. Sajátos elszigeteltségre kárhoztatják a néptömegek millióit. De nem alakul ki az egységes belső piac sem, az árutermelés és a forgalom viszonyai sem kapcsolhatják egybe a naturális gazdálkodást folytató faluközösségeket. A kínai nagy népi megmozdulások, — mint általában a parasztlázadások, (ha jelen esetben a parasztság sem európai értelemben vett paraszti állapotot jelent) — mérhetetlen elkeseredést, az elnyomás gyűlöletét, hatalmas indulati gyúanyagot hordoztak magukban. Ugyanakkor társadalomfejlődési koncepcióit tekintve — természetéből eredően — konzervatív minden ilyen parasztmegmozdulás. A faluközösségek védelmében s a földtulajdon kezdetleges, kialakuló formái ellen lázadtak a parasztok. A múlt században a tajping felkelés például, a föld köztulajdonba való visszavétele alapján szervezte meg „a parasztok államát”. Egyenlő földdarabokat juttatott a parasztok birtokába. E földeken, — mai terminológiánkkal élve — mint háztájin dolgoztak a parasztok, miközben demokratikus, egyenlő formák alapján adóztak a közhatalomnak, végeztek közmunkái* Házassági szokások Indiában Usha Kumari szerényen mosolygó, egyszerű lány. — Legfőbb vágya, hogy férjhez mehessen. Egyelőre azonban szorgalmasan kopog az írógépén délelőtt fél 10-től este 6-ig. és ezért a munkáért havi 200 rúpiát (24 rubelt) kap. Hogy tetszik-e neki ez a munka? „Nem különösebben, — hangzik az őszinte válasz. — De szükségem van a pénzre. hogy hozományt vehessek”. Indiában elterjedt szokás, hogy eljegyzéskor a menyasszony szülei közlik a vőlegény hozzátartozóival, hogy milyen összeget szándékoznak költeni a lakodalomra és mennyi hozományt tudnak adni a lányukkal. Dél-In- diában a vőlegény rokonai előre megérdeklődik a menyasszony hozományát alkotó ékszerek mennyiségét és minőségét is. A hozomány a társadalom minden rétegében divatban van. A jómódú embereknek ez csak ürügy arra, hogy gazdaságukkal dicsekedjenek. Drága hímzett szövetekkel, ritka népművészeti tárgyakkal, ékszerekkel, drágakövekkel stb. teli ládákat ajándékoznak lányaiknak. Még a nyomortanyákon lakó szegények is akkora hozományt adnak a lányukkal, hogy az értéke messze meghaladja lehetőségeiket. Egy takarítónő például eladta ékszereit és két tehenét, hogy hozományt tudjon venni a lányának. A takarítónő férjével együtt mindössze havi 120 rúpiát keres. Bár három kiskorú gyermekük van, 3000 rúpiát költöttek a legnagyobb lányuk esküvőjére. A szülök abban a percben gyűjteni kezdik a hozományt; amikor a családban leány- gyermek születik. Telnek- múlnak az évek. s a lepedők és a hímzett térítők száma szaporodik. Végül eljön a nagy ünnep. Az esküvő napján közszemlére bocsátják a hozományt, — a ruháktól a konyhaedényekig. S ha ezt a. szemlét a jelenlévők csodálkozó felkiáltás- sai kísérik. az apa szívét öröm tölti el: jól dolgozott és megmentette a lányát az olyan szemrehányásoktól, hogy üres kézzel ment az új családba. Vajon miért nem lázad fél senki e középkori hagyomány ellen? Hiszen a hozomány lényegében megvesztegetés. amellyel kényszerítik a vőlegényt, hogy a házasság igájába hajtsa a fejét. Az egyetemi és a főiskolai hallgaltók sokat beszélnek a szabadszerelemiről és a „barbár” indiai hagyományokról, de azért egyikük sem tesz semmit, hogy végre megszűnjenek ezek a hagyományok. Nincs fecske-vész Hírek érkeznek az ország különböző részeiből, hogy az idén kevesebb fecskét látni, mint azelőtt Szerencsére azonban — mint dtr. Pátkai Imre ornitológus elmondotta — nincs szó fecskeálloraá- nyunk katasztrófális pusztulásáról, inkább csak bizonyos területi átrendeződésről. Az idei hűvös, csapadékos időjárás miatt a repülő rovarok csak a vizek közelében tudnak megélni, mert a víz aránylag könnyen melegszik és viszonylag jól tartja a meleget. így némileg melegíti a közvetlenül felette fekvő levegőréteget is. A fecskék tehát Ide gyülekezkat. A régi hivatalnokok helyett paraszt-hivatalnokokat állítottak a helyi hatalmi szervek élére. Idővel azután „az adózás ismét kizsákmányolássá vált, a hivatalnokréteg bürokratikus-osztállyá, s a tajpingok állama belsőleg is elrothadt”. Annyit sem értek el. hogy a faluközösségek kiléptek volna elszigeteltségükből. Szun Jat-Szen-nek, a nagy kínai demokratikus forradalmárnak 1907-es politikai programjában ismét megjelentek a tajping felkelésnek egykori illúziói. Lenin — elismerve a kínai forradalmár érdemeit, — bírálja ezt a programot. Rámutat, hogy mindezek az elképzelések távol állanak a tudományos szocializmus tanaitól. Hiszen ha nacionalizáljuk is a földet, s ha szövetkezetekbe is tömörítjük a parasztságot. ettől még nem valósul meg a szocializmus. Élttől várni a szocializmus eljövetelét. paraszti ábránd csupán. A szocializmus na- rodnyik, esszer és anarchista felfogásával rokon koncepciók ezek. Jelentős politikai program lehet ugyan, reális történelmi célokat mozgósíthatja a tömegeket, ha demokratikus, paraszti programként hirdetjük. „Az egyenlősítés paraszti eszméi, amelyek reakciósak és utópisztikusak a szocializmus szempontjából, forradalmiak a polgári demokratizmus szempontjából” — állapította meg Lenin. De minden- kénoen félrevezető, tudománytalan teória, ha a szocializmus elveként hirdetik meg. Császtvai István (Folytatjuk.) nek, ahol megtalálják táplálékukat, a repülő rovarokat; mert másutt — nélkülük — elpusztulnának. Persze bizonyos létszám- csökkenés a fecskék között nálunk is megfigyelhető. Hiszen a növényvédőszerek megmérgezik a rovarokat és ezen az úton közvetve a velük táplálkozó madarakat is. Mi volt a „csórsz árka“? ^ Népünk gondolatvilágát — parasztemberét, tudósét, költőét egyaránt — századok óta foglalkoztatta a „Csörsz árkának” rejtélye, össz-hosz- szában több száz kilométer hosszú, látnivalóan ember kezmunkájával alkotott sánc- és árokrendszer ez. Helyrajzi megállapítások szerint két ilyen árokrendszer húzódik a Duna—Tisza közén. Az északi a Tárná folyótól. Dor- rnánd községen át a Tiszáig követhető. A másik délebbre, Gödöllőtől indul és Jászfény- szaru érintésével Tamaszent- miklós mellett éri el a Tiszát. A Csörsz árkához fűződő népmondáikat elsőként Székely István jegyezte fel a XVI. századi Világkrónikájában, melynek nincs történeti magva. Mások, Katona István. Szabó Karoly úgy vélték: a Csörsz nevezet Árpád vezértársának, Kurzánnak nevét őrzi. Ez sem áll helyet: Kurzán vára. — amelyet még a XIV. században is így neveztek — a mai Óbudán, a nagyobb római amfiteátrum helyén állt. — Ezekkel a találgatásokkal szemben nyelvészeink már a múlt században kiderítették, hogy a Csersz, Csörsz név a szlávok „Csertovszkij jarek” azaz „Ördög árka”, „ördög barázdája” elnevezéséből magyarosodéit el. Most régészeink, Patay Pál, Soproni Sándor, Bal ás Vilmos megállapították: a Csörsz árkának nevezett árok- és sáncrendszert a rómaiak építették a IV—V. században. Céljuk e hatalmas földmunkával az volt, hogy a pusztai barbárokat — szarmatákat, jazi gokat távqi tartsák fő határvonalunktól. a Dunától. E régészeti' fogalomtisztázás során (amely által egy új ismeretet nyertünk s egy régi babonával lettünk szegényebbek). megtalálták a rómaiak egyik erődmaradványát Hatvan határában is,’ s bebizonyosodott, hogy — közvetlenül a hunok hódítása (510 körül) előtt — Szolnok környékén is egészen a Tiszáig a rómaiak uralták a Duna—Tisza közét. ,i, BamamammmaMmmmmmmmammmmtBBmBmm
