Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-29 / 173. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. július 29. Honvéd sikerekkel fejeződött be az országos lovasbajnokság II. fordulója A hét vége egyik kiemel­kedő sporteseménye volt az országos lovasbajnokság má­sodik fordulója, amelyet Szol­nokon. a Tlsza-ligetben ren­deztek meg. A háromnapos versenysorozat nagy megle­petése a gyér érdeklődés. A három nap alatt alig valami­vel több mint ezer ember nézte végig a küzdelmeket. Pedig mint a napi esemé­nyek beszámolóiban is írtuk, a színvonalra nem lehetett panasz. Az ország legjobb lovasai és lovai vettek részt a bajnokság második fordu­lójában. Közülük néhányat említve, indult Ákos (BHSE) és Suti (Határőr Dózsa), mindketten magyar bajno­kok, Szávai (BLK), a leg­utóbbi Európa-bajnokság ezüstérmese, Balogh I. (BH­SE), Gróf (Dalmadi ME- DOSZ) ifjúsági válogatott. Az érdeklődők láthattak olyan fiatal tehetségeket, mint a 13 éves Komláti István, az igari Lenin Tsz lovasa, aki a tapasztalt versenyzők kö­zött is nagyszerűen megállta helyét és több helyezést ért el. Sőt megnyerte a Tsz leg­jobb lovasa címet Ami a rendezést illeti, ar­ról csak a dicséret hangján A Tsz legjobb lovasa címet nyert Komláti István Csérl 5sz nevű lovával az akadály felett. Fotó: Novák Deme József két aranyérme az országos ifjúsági kajak—kenu bajnokságon Nemcsak az ellenfelekkel, hanem a kánikulai hőség­gel is meg kellett küzdenj az országos serdülő, ifjúsági és junior bajnokság résztvevői­nek a hét végén megrende­zett országos bajnokságon. Kilencezerhe'tvennégy neve­zés érkezett be 30 egyesület­től, melyet a versenybíróság 149 versenyszámra osztott be. Ebből a Szolnoki VÍZIG SK versenyzői 13 verseny­számban álltak rajthoz. Eredményük örvendetes. De­me József hosszú és rövidtá­von győzelmet aratott, az MTE serdülő leánynégyese Előkészületi labdarúgó mérkőzések Kunhegyes—Abádszalók 10:2 3:1, Kunhegyes, 130 néző, vezet­te: Bakó. A mérkőzés végig sportszerű, )óiramú volt, jól hozzájárult mindkét csapat őszi Idényre történő felkészüléséhez. A gólokon Jákó S.. Nagy I., Szabó E., Gorzás, Dobák I., Dobák II., Illetve Szabó J. ,ön- gól), Borsos osztozkodtak. Kunhegyes Ifi—Abádszalók Ifi 10:1 (5:1). Martfű—Szabó L. SE 6:1 (3:0), Martfű, vezette: Terenyel. Va­sárnap délelőtt rekkenő hőség­ben lejátszott mérkőzésen Nagy I. vezérletével meglepően ötle­tesen játszó martfűi csatársor szép akció-gólokat lőtt. A ven­dégek mérsékelt teljesítményt nyújtottak. G.: Nagy I. (3), Me­zőteleki, Sütő n., Kontér, ill. Oláh. és a kajaknégyes rövidtávon a második helyen végzett. Hosszútávú eredmények: K—1. serdülő fiú 2000 méter: 7. Martossy L. VÍZIG (har­minckét induló), K—2 férfi ifj. 5000 méter: 12. Horváth Gy. Buczkó J. VÍZIG (hu­szonkilenc induló), K—1 fér­fi ifjúsági 5000 méter: baj­nok: Deme József VÍZIG (huszonynyolc induló) C—1, férfi ifjúsági 5000 méter: 6. Munkácsy L. VÍZIG (tizen­nyolc induló). Vasárnap délután került sor a rövidtávú döntőkre, A Szolnoki MÁV II. osztályú atlétái Budapesten, a Népsta­dionban vettek részt az országos bajnokságon. Atlétáink váltako­zó sikerrel szerepeltek. Katona József diszkoszvetésben 47.10 méterrel bajnokságot nyert és Szabóhé ötpróbában 4037 ponttal a második lett. Halmai Emil 5000 méteren negyedikként fu­tott célba és a i0 000 métert fel­adta. Említésre méltó ered­ményt ért el Szabóné az ötpró­ba keretében a 100 méteres gát­futásban is, ahol megyei csúcsot javított. Nővére, Nagyné sérü­lése miatt csak egy számban in­dult. A 200 m-es gátfutásban 3l.3-mal ötödik lett. Sajnálatos, hogy Varga Sán­dor nem vett részt e versenyen. melyek során az egyik leg- imponálóbb győzelmet K—1 500 méteren, Deme József a VÍZIG versenyzője aratta. C—1 férfj junior 1000 mé­ter: 6. Deme Elemér VÍZIG, K—1 férfi, ifjúsági 500 mé­ter: bajnok Deme József. C—1 férfi junior 500 mé­ter: 7. Deme Elemér. K—1 serdülő fiú 500 m.ier: 9. Martossy L. A VÍZIG versenyzői 35 pontot szereztek, mellyel a 30 egyesület közötti hivata­los pontversenyben a közép­mezőnyben végeztek. Nemcsak azórt, mert hármas­ugrásban esélyes volt a bajnoki cím megszerzésére, hanem mint utánpótlás válogatott keret­tagnak nem lett volna szabad kihagyni a versenyt. Varga a Balatonnál üdült, tudta hogy Vasárnap rendezik a II. osztályú atlétikai országos bajnokságot, sőt erre még külön is felhívták a figyelmét, ennek ellenére nem Indult. Kár lenne tehetségét — esetleges könnyelműség miatt elherdálnia. Eddigi legjobbja re- ménytkeltő. Nemcsak utánpót­lás. de esetleg nagy válogatott is lehet majd. Természetesen, ha komolyan veszi a verseny­zést és érzi annak súlyát, hogy utánpótlás válogatott lehet Líj megyei csúcs száz méteres női gáton lehet szólni A versenyszá­mok gyors egymásutánban követték egymást Jó volt a pálya is. Sajnos egyedül a nagy meleg volt az, amelyről nem szólhatunk dicsérőleg. A pályán, mint egy katlan­ban olykor 40 Celsius fokig is felemelkedett a hőmérő higanyszála. A szombat délutáni ered­mények: junior csapatver­seny 130 cm-es akadályon: 1. Határőr Dózsa (Nagy— Bajazzó n. 1., Harmat—Zor­don n. 1.. Rajos—Szenvedély n. 1., Krizsán—Ahmed n. 1. 19 hibapont, 2. Budapesti Lo­vas Klub 2o hp, 3. Bp. Hon­véd 36,5 hp. Egyéni: 1. Kri­zsán 0 hp, 2. Skoró (BLK) 4 hp, 3. Kecskeméti (BHSE) 4 hp. Felnőtt csapatverseny: 140 cm: 1. Bp. Honvéd (Ákos —Őzike n. 1., Széplaki—An- tarll n. 1., Barnabás és Ju­hász—Merán n. 1.) 20 hp, 2. Határőr Dózsa 40 hp, 3. BLK 41% hp. Egyéni: 1. Ákos 0 hp, 2. Bognár (BLK) 8 hp, 3. Juhász 8 hp. Vasárnapi eredmények: — Könnyűosztályú díjlovaglás: 1. Hársvölgyi (BLK), Manda­rin n. 1., 2. Dallos (Bp. Hon­véd). Pala vessző n. L, 3. Hársvölgyi (BLK), Orkán n. 1. — Ifjúsági csapatverseny: 1. Bp. Honvéd „A” (Hevesi, Nosza n. 1., Hargitai, Mara n. 1.; Bács, Valuta n. 1.; Ba­logh I., Nimfa n. 1.), 2. BLK, 3. Bp. Honvéd „B”. Egyéni ifjúságiak: 1. Szávay (BLK), Görög n. 1. 4 hibapont, 2. Krucsó (Mezőhegyes). Pedáns n. 1,8. 3. Balogh I. 8. Vadász­ugratás, 140 cm: 1. Suti Vosz- tok n. 1. 77,6 mp, 2. Ákos, Rebeka n. 1. 78,8 mp, 3. Kri­zsán Ahmed n. 1. 88,8 mp. Junior díjugratás, 130 cm: 1. Bognár, Hadfi n. L 0 hiba­pont 32,8 mp, 2. Krizsán Ah­med n. 1. 4 hp, 30,6, 3. Bar­nabás Triccs-Traccs n. 1. 4 hp. 33,5 mp. Díjugratás 160 cm; 1. Ákos, Márta n. 1. 8 hp, 2. Ákos, Őzike n, 1. 8 hp, Széplaki, Antaril n. 1. 8 hp. Vigasz szerencseugratás, 1 perc időtartam: 1. Baloghi (Mezőhegyes), Orgonavirág n. 1. 30 pont, 2. Somogyi Gabriella (BLK) Bulcsú n. 1. 30 pont, 3. Kovács (Mező­hegyes), Szabó n. 1. 29 pont. A versenyek után nagy si­kert aratott a fogatok és a lóidomítás bemutatója. A Lehel újabb bravúrja a nyári kupában Jászberényi Lehel—Szolnoki MTE 5:0 (0:0) Jászberény, 400 n, vv.: Dombai. Lehel: Vasas — Sándor, Benke, Nagy — Oláh (Fekete I.) Szonda — Bugyi, Keresztesi (Bathó), Sárközi, Bányai, Fülöp. Edző: Bíró István. SZMTE: Nagy P. — Heidrich, Árvái, Molnár — Papp I., Papp II. (Balogh) — Csorna (Sze herényi), Sebők, Imri, flagy F., Halmi. Edző: Czigony István: Álmos iramban kezdtek — — a nagy meleg miatt — a csapatok. Az első helyzet az MTE kapuja előtt adódott. Fülöp beadását Papp I. hát­ra fejelte és a védők nehezen tisztáztak. A 22. percben az MTE szerezhetett volna gólt de a labda a kapu előtt sü­vített el. A 35. percben Hal­mi közelről lőtt kapura, de a labdát Vasas kiütötte és az ellentámadás során Kereszte­si került gólhelyzetbe. Az el­ső félidő eseménye, hogy Szonda közelről sem tudott gólba találni. Szünet után élénkebb lett a játék. Az 59. perc hozta a Lehel első gólját. Jobbolda-r li szögletrugás után Fülöp a balsarokba rúgta a lab­dát, 1:0. Nyolc perc múlva Fülöp egyéni alakításával már 2:0. A 73. percben Bu­gyi elfutott a jobbszélen, be­adását Bathó egyből a léc alá továbbította. 3:0. Újra­kezdés után Bathó megsze­rezte a hazai csapat negye­dik gólját is. Az ellentáma­dások során Imri két eset­ben gólhelyzetben hibázott. A 88 percben Szonda—Bu­gyi—Fülöp—Szonda volt a labda útja és a fedezetjáté­kos közelről beállította a végeredményt, 5:0. Közepes iramú és színvo­nalú mérkőzésen a hazai csa­pat pontos összjátékával a II. féflidőben teljesen szétzilál­ta a vendégek védelmét. A jól játszó hazai csapatból ki­emelhető Vasas, Benke, Szonda, Bugyi, Sárközi, Fü- löp játéka, míg az MTE-ből Papp II., Imri, Nagy F. di­csérhető. — lászló — A NYAKI kupa Állasa Tiszai csoport 1. Kecskemét S 3 1 1 12: 6 7 2. Jászberény 5 2 1 2 9: 8 5 3. Szó. MTE 5 2 1 2 10:12 5 4. Budafok S 1 1 3 10:15 3 Tartalékoson is győzött a MAY a vasutas kupában Szolnoki MÁV—Pécsi VSK 3:2 (1:1) MÁV-sporttelep. 250 n., v.: Halász M. Sz. MÁV: Fehér — Füle, Sánta, (Szebeni), Csősz — Varga I. Pintér II. — Kelemen, Kalmár, Urbán, Földesi, Kucser (Kórodi). Edző: Tóth László. A több mint harminc fokos hőség rányomta bélyegét a találkozóra. Lanyha volt az iram és sok hibával játszot­tak a csapatok. Az első húsz percet enyhe MÁV mezőny­fölény és néhány formás tá­madás jellemezte. A 22. percben a kapu előterében Kelement felvágták és 11- eshez jutott Szolnok. A bün­tetőt Varga értékesítette. 1:0. A gól után a pécsiek fokoz­ták az iramot és Vessző a 28. percben védelmi hibával kiegyenlített. 1:1. Szünet után az 50. perc­ben a pécsiek egy rajtaütés- szerű támadása sikerrel járt és Szárazi lövése az oldal­kapufáról a hálóba perdült. 1:2. A MÁV erősíteni pró­bált, de a körülményesen szőtt támadásait visszaverte az időnként túl kemény pé­csi védelem. A hajrában mégis sikerült az eredményt megfordítani. A 80. percben Földesi perditett átadását a jókor érkező Urbán közelről értékesítette. 2:2. Öt perc múlva Kalmár sikeres cselek után váratlan lövéssel meg­szerezte a győztes gólt is, 3:2. A MÁV kupacsapata ezen a mérkőzésen nem tudta megismételni eddigi jó telje­sítményét. A védelem sokat bizonytalankodott, a fedeze­tek rossz átadásai és a tá­madósor egyénieskedése meg­bénította az együttes csapat­játékát. A látottak ellenére az újabb két pont megszer­zéséért mégis elismerés illeti a MÁV fiataljait. H, tiV, A VASUTAS KUPA ALLASA 1. Szív. MÁV S 4 1 — 18:8 9 2. Szó. MÁV 5 3 __ 2 10:11 6 3. Cegléd 4 2 — 2 7: 9 4 4. Szeg. VSE 5 2 — 3 9:13 4 5. Misoklc 5 1 1 3 5: 9 3 6. Pécsi VSK 4 1 — 3 10: 9 2 Bata negyedik Szófiában Két ezüst éremmel rajtoltak a magyar olimpiai re­ménységek Szófiában. Gábor Judit. a MAFC atlétája ge­relyhajításban egyéni csúcsot dobott és második lett. A másik ezüs érmet az Olajbányász távolugrója, Kandár Tibor szerezte, akinek eddigi legjobb eredménye is kevés lett volna a győzelemhez. Csakúgy, mint Bata Erzsébet­nek 1500 méteren. A Szolnoki MÁV atlétája idei leg­jobb eredményét nem tudta megismételni és 4:49,9-cel a negyedik helyen végzett. Vasárnap 800 méteren állt rajthoz Bata Erzsébet és egyéni csúcsát megközelítve ebben a számban is negye­dik lett. Az Olimpiái Reménységek Tornáján kint levő magyar sportvezetők rövid nyilatkozata szerint Bata tel­jesítményével elégedettek. Gratulálunk sikeres szerepléséhez. Három első hely az ifjúsági atléták országos seregszemléjén Szombatom és vasárnap Dunakeszin rendezték meg rekkenő hőségben, nem ép­pen jó pályán és a szoká­sosnál kedvezőtlenebb kö­rülményeik között az ifjúsági atléták országos seregszem­léjét. A versenyen 15—17 éves fiatal atléták vehettek részt, akiket a MASZ a ko­rábban elért eredményeik alapján meghívott. Megyén­ket a korábbi éveknél ke­vesebb létszámú csapat kép­viselte. Az elért eredmé­nyekkel viszont elégedetteK lehetünk. Hack Márton, a Szolnoki MÁV atlétája 100 méteren 11.5-te! második lett. Két ötödik helyezést ért el a jászberényi Dobák, a vágta­számokban 100 és 200 méte­ren 11,5 és 24,0 mp-cel. A 110 méteres gáton is kép­viselve voltunk a döntőben. Bagó, a Jászberényi Vasas versenyzője 17 mp-es idejé­vel hatodikként ért célba. Jól tartotta magát 3000 mé­teren a 5jz. MÁV futója, Bózsó is és az ötödik helyet szerezte meg. Az ugró és dobó számok­ban már bajnokokat is kö- szönthetünk megyénk fiatal atlétái között. A távolugrás­ban Hack 630 cm-rel a do­bogó második fokára került: A rúdugrást a Sz. MÁV at­létája nyerte. Kocsis 310 cm-rel első lett. Az újdon­sült bajnok a rossz pálya miatt nem érte el a szokott formáját, s így talán éppen az ifjúsági válogatottságtól esett el. öt a törökszent­miklósi Balogh követte. Ke­zéből 45,26 méterre repült a diszkosz és ezzel az ered­ménnyel a 16 évesek cso­portjában bajnokságot nyert. A harmadik első hely Szep­esik (Sz. MÁV) nevéhez fú4 ződik, aki a 16 éves kala­pácsvetők között 44,44 m-t dobott és aranyérmet szer­zett. Ezzel kárpótolta ma­gát a diszkoszvetésben el­ért gyengébb eredményéért. Ott ugyanis 33,76-tal csak hatodik lett. Totó eredmények 1. Budafok—Kecskemét 2 0:2 2. Jászberény—Szó. MTE 1 5:0 3. Cegléd—Szfv. MÁV 2 1:4 4. SZVSE—Miskolc 1 2:0 5. Szó. MAV-PVSK 1 3:2 6. Almásfüzitő—BVSC 1 3:2 7. EVTK—Izzó 2 4:7 8. KKFSE—KISTEXT 2 1:3 9. Pénzügyőr—Esztergom i S:2 10. Papp J. SE—Borsodi B. 1 2:1 11. Gyula—Mezőkövácsháza 1 3:1 12. Szarvas—Szegedi D. 1 2:0 13. Pécsi Ercb.—Máza-Sz. x 3:3 +1 14. Bauxltb.—Keszthely x 1:1 Sportbarátság A szolnoki MÁV Jármű­javító Vállalat dolgozóinak egy csoportja június végén üzemlátogatáson vett részt az NDK-belI eberswaldi vasúti üzemben. — ahol a szakmai tapasztalatcsere mellett — sportvomalon is felvették a kapcsolatot. A szolnokiak akkori látogatá­sát most viszonozta a kelet­német vasúti üzem küldött­sége és több napos szolnoki tartózkodásuk során szomba­ton találkozott a hét üzem labdarúgó csapata a MÁV sporttelepen. ☆ Szolnoki MÁV—Lokomo­tiv Eberswald 5:3 (3:0). — MÁV füvespálya. 250 néző, vezette: Bállá Gyula. A mérkőzést rövid ünnep­ség vezette be, amelyen a két csapat virágcsokorral, illetve Mubzászlőval kö­szöntötte egymást. A szol­nokiak teljes első csapatuk­kal léptek a játéktérre. A Danka (Váraljai). Sülé, Abo- nyi. Rozmis, B Nagy. Föl­desi (Varga E.) Urbán, (Csurgói), Tóth XI.. Pintér I., Szolnoki. Dobos II. összeté­telű gárda biztató, helyen­ként ötletes, friss játékkal végig irányította a mérkő­zést és 5:0-ra is vezetett. A vendégek a nagy hőség el­lenére a mezőnyben jól küz­döttek. — az első félidőben egy 11-est is kihagytak — de csak a hajrában tudtak szépíteni. A szolnokiak gól­jait 5. p. Tóth II.. 31: p. Szolnoki. 39. p. Tóth II.. 49. p. Tóth II.. 55. p. Szolnoki szerezte. A végig sportszerű ,1 barátságos jellegű találkozó jól szolgálta a hét vasutas üzem baráti kapcsolatát. H. Gy. 1

Next

/
Thumbnails
Contents