Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-27 / 172. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. július 27. A hét legjelentősebb eseménye a Hold elérésének tudományos sikere, Armstrong és Aldrin magyar idő szerint hétfő hajnali sétája földünk bolygóján. Azpta az Apollo—IX utasai épségben visz- szatértek Földünkre és a jelek szerint semmiféle változás nem következett be egészségi állapotukban: A páratlan tudományos expedíció eredményeinek feldolgozása folyik. A Hold-utazásról született számtalan cikk, és kommentár egyik visszatérő gondolata volt a Holdbéli Nyugalom-tenger összevetése a földi nyugtalansággal. konkrétabban az „ nagy ellentmondás, amely a bolygónk állapotai és a nagy tudományos vállalkozás között van. A pillanat nagyságát érezve. maga a nyugati sajtó is bizonyos számvetést tett és nem tagadhatta, hogy a földi problémák jelentékeny részében — és saját belső bajainak elhanyagolásában — felelősnek minősül éppen az első Hold utazást megvalósító Egyesült Államok. Az amerikai elnök sok bírálatot kapott odahaza, hogy politikai célokra próbálják kisajátítani a tudományos vállalkozást. s hogy merő propaganda okokból egybekötötte az Apollo—11 visszaérkezését a világk örülj útjának megkezdésével. Természetesen' Vietnam az a fő válság, amelyben Ni- xonnak döntenie kellene. Valójában persze az is döntés, hogy nem hajlandó a reális következtetések levonására. Erről tanúskodott a héten a párizsi értekezlet immár 27. ülése, amelyen a DNEF,.politikai rendezési javaslatának érdemi megválasztása helyett az amerikaiak sai- goni bábjuk legújabb ..elképzeléseit” és „javaslatait” szorgalmazták. Azokra természetesen csak lényegük leleplezése lehetett a VDK és a DVK képviselőinek válasza: a Thieu-féle „választások” valójában az igazán szabad és demokratikus, az amerikai csapatok jelenléte nélküli választások „helyettesítésére”. leien tériek próbálkozást, így. bár a harci' tevékenység némileg csökkent az utóbbi hetekben Dél-Vietnamban. a helyzet lényege változatlan. Éppen ezért fontos esemény, hogy, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány átvette a DNFF-től a hadműveletek irányítását és Dél-Vietnam. 35 körzetében. illetve tartományában forradalmi bizottságokat állított fel. amelyeknek egyik fő feladata a földreform végrehajtása. Jellemző a Ni- xon-kormány időhúzásának tarthatatlanságára, hogy némi hallgatás után egyre hangosabbak azok az amerikai körök, amelyek újabb eszka- lációs lépéseket sürgetnek. A maguk részéről így kíván elmozdulni a holtpontról. Nixon még a Csendesóceánon sajtóértekezletet tartott. amelyet az eddigieknél is általánosabb és félreért- hetőbb me^-ogr1 ■'-'ázások i'7- lemeztek. Jól példázza ezt a szokatlan tény. hogy három nagy nyugati hírügynökség — háromféleképpen értelmezhette az elnök szavait a szovjet—amerikai viszonyról, arról, a bizonyos csúcstalálkozóról. amelyet Nixon szívesen emleget konkrétabb meghatározás. — de nem „feltételek” — nélkül. Az elnök ázsiai villámlátogatásainak központi kérdéseként veti fel a vietnami kérdést: részben a jelenlegi amerikai álláspont, rendezési elképzelése támogatását várja (nyilvánvalóan amerikai gazdasági támogatás fejében), részben tapogatózik aziránt, hogy mi lesz — „Vietnam után”. Nixon állítólag módosítani kívánja az Egyesült Államok délkelet-ázsiai szerepét; Ezen a héten is egyik ösz- szecsapás a másikat követte a Közel-Keleten, a másik nagy válsággócban. Ezeknek az összecsapásoknak a jellege egyre súlyosabb: a napokban komoly légicsaták zajlottak lé az egyiptomi és az izraeli légierő között. Nasszer. az EAK elnöke az Arab Szocialista Unió szerdán megnyílt kongresszusán hangsúlyozta, hogy az EAK a Biztonsági Tanács határozatai. a politikai rendezés platformján áll. és a megszállt arab területek felszabadításáért harcol. Több fontos esemény történt ezen a héten kontinem- sünkön is. A legnagyobb jelentőségű az ünnepségsorozat, amelyet a lengyel jubileum alkalmából tartottak, mivel azon resztvettek a Lengyel- országgal szomszédos szocialista országok legmagasabb szintű vezetői, ez részben politikai megnyilatkozásokra, részben pedig egymás közti tárgyalásokra is lehetőséget adott. Különös ceremónia színhelye volt ezen a héten a spanyol főváros: az agg genera- lisszimus. Franco, végre elérkezettnek látta az időt. hogy kinevezze utódát. Juan Carlos de Bourbon herceget a spanyol trón várományosának jelölték ki — Franco távozása utánra. (A 31 éves Don Juan Carlos tízéves kora óta Franco közvetlen ellenőrzése alatt nevelkedett.) így tehát eldőlt a vita. hogy a Portugáliában levő Don Juan. vagy fia. Don Juan Carlos lesz-e Franco utóda. Maga Franco a keddi beiktatási beszédében igyekezett kerülni a monarchia „megszakadásának” témáiét, mindamellett kétségtelen, hogy a g 1931 óta betöltetlen spanyol trón várományosának kijelölésével a Franco- rezsim végleg rendezni akarja a kapcsolatokat fél-ellenzékével. a royalistákkal, hogy így próbálja helyzetét stabilizálni. Nehéz dolog lesz... Avar János Kártyáznak az űrhajósok HOUSTON A Hornet reipülőgépanva- haió fedélzetén Hawai felé tartó amerikai űrhajós hármas vesztegzár-lakhelyén kártyával, sakkal, televízióval és magnetofon hallgatásával enyhíti magánvát. Houstonból azt is köreHék. hogy a változatosság kedvéért néha eloeoecselnek a Holdról gyűjtött talajmintákkal is. amelyeknek egy kiN részét maguknál tartották. A talajmintákat szállító repülőgépek egyébként rendkívül becses terhükkel már megérkeztek Houstonba, s a kőzet-minták osztályozása és elemzése megkezdődött a .holdfogadó” laboratóriumban. A pótolhatatlan leieteket két repülőgép szállította a biztonság kedvéért, hogyha netán az egyiket baleset érné. a másik okvetlenül célhoz érjen. A három amerikai asztronauta a karanténlakhelyen hálaadó istentiszteleten vett részt. Miközben a 44 000 tonnás renülőgép-anyahaió han- gárfedélzetén felsorakozott a tisztikar és a legénység. Edwin Aldrin mikrofonon kollégái nevében is megemlékezett a korábban hősi halált halt amerikai asztronauták- ról. Időközben a houstoni központ tudósai megkezdték a Földünk útitársán elhelyezett négy szeizmográf ^üzeneteinek” értékelését. A szeizmográfok ugyan a vártnál sokkal jobban felhevül- tek, de houstoni közlés szerint, változatlanul jól működ- •ete. . MOSZKVA Pierre Harmel belga külügyminiszter szombaton hazautazott Moszkvából. — A belga külügyminiszter a szovjet kormány meghívására július 23—26 között hivatalos látogatáson tartózkodott Moszkvában. Andrej Gromi- ko szovjet külügyminiszter és belga kollegája megvitatták a kétoldalú kapcsolatok bővítésének kérdéseit, valamint a nemzetközi helyzet mindkét felet érdeklő problémáit. Moszkvai tartózkodása során Harmelt fogadta Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke is. HONGKONG A hongkongi obszervatórium szombaton reggel ötös erősségű földrengést észlelt. A mintegy öt másodpercig tartó rengés nem követelt emberáldozatot, illetve anyagi károkat kfnnedy-fok Pénteken este felbocsátották az Intelsat—3 hírközlő mesterséges holdat, amely 36 000 kilométernyi magasságban az Atlanti-óceán felett „lebeg” majd. FRANKFURT Frankfurtban pénteken este heves összecsapásokra került sor egy, a szélsőjobboldali NPD által szervezett választási gyűlés alkalmával. Mintegy ötszáz tüntető csapott össze a rendfenntartó erőkkel. Többen megsebesültek. NYUGAT-BERLIN Pénteken este Nyugat-Ber- linben összetűzésekre került sor rendőrök és ellenzéki beállítottságú tüntetők között. fH rendőr megsebesült; A rendőrség 25 tüntetőt letartóztatott; MEXICO-VÄRO» Mexico-városban pénteken este mintegy ötezer diák kormányellenes gyűlést tartott. A rendőrség a tömeg szétosz- latására könnyfakasztó gázt alkalmazott, mire hatalmas pánik keletkezett. Többtucat diák megsebesült. LOS ANGELES A Riverside-i bíróság kiadta a letartóztatási parancsot Leary ellen, miután a „Lőve In” rancson holtan találtak egy 17 éves lányt. A legfrissebb jelentés szerint Learyt letartóztatták, amikor sajtóértekezletet akart tartani, hogy megmagyarázza, hogyan halt meg a 17 éves lány. SEVILLA Csütörtökön este Sevillában mintegy száz ember tüntetett a rendszer ellen. A tüntetőket a rendőrség szétszórta. VARSÓ Szerencsétlenség történt csütörtökön a Katowice melleti „Zawadzki” szénbányában. Az egyik aknában, ahol 119 bányász végezte munkáját. mindeddig ismeretlen okok miatt víz- és iszapbetörés következett be. Harminchét bányászt sikerült azonnal kimenteni; később a mentőosztagok további 70 bányászt felszínre hoztak. A lennmaradt 12 bányász életéért folytatják a küzdelmet. MOSZKVA A CSKP prágai város; párt- bizottságának meghívására Merénylet Nixon ellen? MANILA (MTI) Nixon elnök Guam szigetéről megérkezett ázsiai kőrútjának első állomására. Manilába. ahol egy napot tölt. Guam szigetéről történt elutazása előtt az Egvesült Államok elnöke kijelentette, hogy az ázsiai országoknak az eddiginél fokozottabban kell gondoskodniuk saját ..védelmükről” és hogy az Egvesült Államoknak el kell kerülnie a vietnami viszályhoz hasonló konfliktusokba y'p!'4) A manilai nemzetközi repülőtéren Nixon érkezésével kapcsolatban rendkívül szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. olyannyira. hogy maga az Amerikai ügyvivő is csak nagy nehézségek közepette tudott átjutni a rendőrkordonon. A fülöpszigeti fővárosba történt megérkezésekor mondott beszédében az amerikai elnök a többi között kiielintette, hogy különösen Ázsiának a vietnami háború Utáni jövőiéről kíván tárgyalásokat folytatni. Hozzáfűzte ázsiai látoffatókörútiának egyik célja, hogv „kikérje” az ázsiai államférfiak tanácsát a világ különböző pontiéin támadt problémák megoldásával kapcsolatban. Nixon a továbbiakban arról elmélkedett, hogy az emberiség úi korszaka. a ..Hold-korszakba” érkezett. ..Meg vagyok győződve —> mondta —. hogv ha az emberiség embereket tudott fel- üVtatni a Holdra, akkor bé- '•ét is tudunk teremteni a Földön.” A Daily Mirror című Fülöp-szigeti napilap közlése szerint pisztolypárbaj folyt le a biztonsági erők és hat fériH között sz.ombaton délelőtt Makairtibgn (Manila külvárosa) az Intercontinental szálló közelében. A tervek szerint Nixon az Intercontinental szállóban az esti órákban mintegy kétórás megbeszélést folvtat majd OsmenáVal. a Fülön-szigeti köztársasági elnöki tisztségre törekvő liberális ellenzéki jelölttel. A pisztolypárba.i során a hat férfi egyikét megölték, a többi pedig egy ieepen elmenekült. A megölt férfi zsePrágába utazott a moszkvai pártbizottság küldötsége Viktor Grisin, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a moszkvai városi pártbizottság első titkára vezetésével. Andrej Gromiko szovjet és Pierre Harmel belga külügyminiszter szombaton a Szovjetunió és a Belgaluxemburgi Gazdasági Szövetség közötti gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési megállapodást írt alá. ÜJ DELHI Indira Gandhi indiai miniszterelnök kijelentette, hogy „csak maroknyi csoport” ellenzik a bankok államosítását — közli a PTI hírügy- ügynökség. A miniszterelnök hozzáfűzte, az indiai kormány azért határozta el magát a bankok államosítására, hogy a „betétesek érdekeit védelmezze” s a rendelkezésre álló pénzeszközöket tervszerűen használhassa fel. * A Német Szövetségi Köztársaság az 1969—1970. évben 268 000 000 nyugatnémet márka összeeű kölcsönt folyósít Indiának Ezt irányozza elő az a megállapodás, amelyet a két kormány .képviselői Űj Delhiben írtak alá. India 2.5 százalékos kamat mellett 30 éven beiül köteles a kölcsönt visszafizetni. A teljes kölcsön-összegből 99 millió márkáért India árukat vásárol Nyugat-Német- országban, 40 millió márkát pedig különböző létesítmények finanszírozására fordítanak. bében megtalálták az Intercontinental szálló belső elosztásának rajzát, ami a rendőrség szerint arra enged következtetni hogy a csoport célja Nixon elnök elleni merénylet előkészítése volt. Szombaton délelőtt Nixon. és Marcos 45 perces négyszemközti beszélgetést folytatott a Malacanang-palotá- ban. Vasárnap délelőtt Nixon Djakartába történő elutazása előtt, még egy rövid megbeszélést folytatnak. A Neues Deutschland szombati száma kommentárt fűz a nyugat-német szóvivő beismeréséhez, hogy az Egyesült Államok — feltehetően mérgesgázokat tárol nyugatnémet területen. A lap rámutat az ezzel kapcsolatos veszélyekre és felelőtlenséggel vádolja a nyugatnémet kormányt. Egyidejűleg hangsúlyozza: ez az eset is világosan mutatja, hogy mennyit ér a Szövetségi Köztársaság Nixon és Marcos tanácskozásával egyidejűleg Willam Rogers amerikai és Carlos Romulo Fülöo-szigetj külügyminiszter folytatott eszmecserét az elnöki palotának egy másik tanácstermében. A tanácskozás ideje alatt a Malacanang-palota előtt többszáz diák Amerika-elle- nes tüntetést rendezett A diákok különböző Amerika- ellenes plakátokat vittek magukkal. sókat hangoztatott szuveré- nitása. Kiemeli: a nyugatnémet kormány ezért nem tesz semmit a mérgesgázok tárolása ellen, mert revans- politikájából fakadóan aktívan támogatja az amerikai imperialistákat. A ..Berliner Zeitung”' egyik hírében nyugatnémet forrásokra hivatkozva arról számol be, hogy nyugatnémet tudósok is részt vesznek mér-; gesgázok kísérletezésében. , Elveti-e az EÁK a politikai megoldást ? Az A1 Ahram szombati számában közölte, hogy Joseph Sisco amerikai külügyi államtitkár moszkvai látogatásáról hazatérve Washingtonban több mint egyórás megbeszélést folytatott pénteken Asraf Gorballal, aki az Egyesült Államokban az EAK érdekeit képviseli. — Megbeszélésükön a közel-keleti helyzetben bekövetkezett legújabb fejleményekkel foglalkoztak. A lap utal arra is,- hogy Sisco moszkvai tanácskozásain javasolta az amerikai—szovjet kétoldalú tárgyalások új raf el vételét a közel-keleti válsággal kapcsolatban. Ugyanerről a kérdésről az AFP egy párizsi keltezésű kommentárban azt írja, hogy a nagyhatalmak tanácskozásai szeptemberben folytatódnak majd az ENSZ-közgyülés legközelebbi ülésszakán. Párizsi diplomáciai körökben azt a véleményt fejezték ki, a jelenlegi körülmények nem teszik lehetővé, hogy Jarring U Thant közel-keleti külön- megbízottja folytassa jószolgálati küldetését. Ezenkívül az Egyesült Államok és a Szovjetunió által a közel-keleti válság rendezésére előterjesztett tervezetek között még nagy eltérések vannak és a közeledést a jegyzékváltás hosszú folyamata fogja megelőzni — írja az AFP. Az A1 Ahram katonai szakírója a lap szombati számában kommentálta a pénteki izraeli légitevékenységet. Az ellenség pénteki akciója — írja a cikk — kétségbeesett pszichológiai kísérlet volt arra,-- hogy megőrizzék az izraeli légierő hatékonyságának legendáját. Az AFP egyik kairói keltezésű tudósításában kommentálja az ASZÚ kongresszus által elfogadott programot és abban azt találja figyelemre méltónak, hogy 1967 júniusa óta most első ízben hangsúlyozták ki a közel-keleti konfliktus katonai vonatkozását és nem a diplomáciai megoldás keresését. A tudósító hozzáteszi, hogy a megfigyelők ezt nem tekintik az EAK olyan szándéka kifejezésének, hogy a közeljövőben egy újabb arab —izraeli háborút akarna kirobbantani. Végül hozzáteszik, az EAK álláspontjának megmerevedése nem jelenti azt, hogy végleg lemondott volna a politikai megoldásról, de minél több idő eltelik. az egyiptomiak annál szkeptikusabbak egy ilyen politikai rendezés kilátásait illetően. R udnyánszky István, az MTI tudósítója írja: Az 1967-es közel-keleti háború folytatódik és Nasszer elnök az ASZÚ konresszusán hangsúlyozta, hogy az EAK kész a felszabadító csata megvívására. Egyes nyugati lapok az elnök szavait úgy értelmezték; hogy az EAK elutasítja a válság politikai megoldását. A kairói jólértesült körökben azonban hangsúlyozzák, hogy az arabok egyáltalán nem vetik el a politikai rendezés gondolatát és örömmel fogadnának minden olyan békés rendezést, amely igazságos. méltányos és tisztes- ges lenne. De ugyanakkor hangsúlyozzák azt a meggyőződésüket, hogy nem a diplomáciai tárgyalások a döntők, hanem a katonai erőviszonyok. Az EAK felkészült megszállt területei felszabadítására, minthogy Izrael elutasítja a békés rendezést, amelyet a Biztonsági Tanács előirányzott. lNfc«m az EAK, hanem Izrael utasítja el a Biztonsági Tanács határozatát! A Journal D’Egypte vezércikke világosan tükrözi az egyiptomi véleményt. Nevetséges az az állítás, hogy Nasszer elnök beszéde aláássa a politikai megoldást — írja a lap. — A kérdés az, hogy hol van ez a politikai megoldás? Mit értek a politikai megoldásra vonatkozó ígéretek? Ha Jarring misz- sziója másféléves ide-oda utazgatás után kudarcot vallott. A négyhatalmi konzultáció eredménytelen maradt. A szovjet—amerikai eszmecsere is eredménytelen. E siralmas helyzet láttán ki merészelhetné azzal vádolni Egyiptomot, hogy elveti a politikai megoldást? Az EAK nem vetette el a politikai megoldást, de érthető, ha már nem hisz benne. Tegyék lehetővé végre a tisztességes politikai megoldást, látni fogják- hogy elutasítja-e vagy pedig elfogadja-e Egyiptom? Az EAK nem fogja elvetni a politikai megoldást és nem fogja azt mondani, hogy csak a háborút akarja — írja a kairói lap. Mérgesgázokat tárolnak az NSZK-ban é p» IIQT a világpolitikában U U 11U I ■iilillllllllllLlllll]llllll8llllilllllllllljllilllllll[llllllllll1llllllllllllllllllllllilllllli;iiill.ii.;iiiliililllllii Változatlan Vietnam — Nixon útrakel — Harcok « • a Közel-Keleten — Ünnepség Varsóban — Franco utóda Tindenfelöl