Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-23 / 168. szám
1969. július 23, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Érdemes megnézni Túrkeve egy hónapig ad helyet múzeumában a Közlekedési Múzeum vándorkiállításának amelynek megtekintése élményt jelent felnőtteknek, gyermekeknek egyaránt. A gyermekrajzok fantáziagazdagságról tanúskodnak. remek színhatásúak. A képek jól rendezettek. Joggal kiérdemelték, hogy az egész ország lássa őket. Tudomásom szerint a megye más városában nem „vendégeskedik” a kiállítás, pedig érdekes és sokoldalú. Különösen nevelőknek és diákoknak volna ajánlatos, tanulságos megszemlélni. Kelemen Pálné Túrkeve Nincs, nincs... Több alkalommal kerestem a besenyszögi vasboltban betonacélt. A válasz mindig egyértelmű volt: nincs és nem is tudják, mikor kapnak. A napokban ismerőseim hívták fel a figyelmemet, hogy van a boltban betonvas. Siettem hát. hogy végre megvegyem a szükséges mennyiséget. A bolt udvarán valóban volt karikára tekercselt betonacél. „Ez a vas nem eladó, azért vettem csak át, mert az állami gazdaságnak szüksége van rá. Egyébként én nem vagyok hajlandó ilyen vasat kis tételekben szétvagdosni és bajlódni vele” — mondta a.z eladó. Ezek szerint kénytelen vagyok Szolnokon, vagy a környező községek valamelyikében vásárolni betonvasat. Ehhez azonban fuvarost kell fogadnom, amely jól megdrágítja a vásárlást. Csak tudnám, hogy miért nem árusít az fmsz kis tételekben? Klszely István Besenyszög Hiába várunk intézkedésre Áz Ady Endre út 18-as számú ház előtti közkifolyó aknájában feltehetően csőrepedés van. mert az akna tavaly ősz óta vízzel van tele. Sőt a víz már_ régen az aknához közel levő árokba folyik, amelynek teteje zöld lepedékes és lassan olyan bűzt terjeszt, hogy az ablakainkat sem merjük kinyitni. Az áporodott, büdös víz fertőzési lehetőséget rejt magában. Érthetetlen előttünk, hogy hónapok óta mégsem intézkednek az illetékesek. Arra kérem a szerkesztőséget. juttassa el sérelmünket oda, ahol orvosolják is. Szilágyi Lajosné Martfű Követni kellene a jó példát A város peremkerületében lakom. Többször megtörténik. hogy várakoznom kell sorstársaimmal együtt az autóbuszra. Bizony, elég fárasztó csomagokkal, gyermekkel álldogálni a megállóknál. Ügy hallottam, hogy a járműjavító saját erőből készített fedett buszvárót. Sok vállalat, intézmény példát vehetne róluk. Nem ártana a megállóknál egy-két padot is elhelyezni. Számtalanszor látom azt, amint a MÁV-kórház előtt acsorognak a látogatók, az elbocsátott betegek. Autóbuszra várnak. Bizonyára ők is hálások lennének egy ilyen kezdeményezésért. A Kristály cipőbolt mellett — valószínűleg spontán kezdeményezés — a kapubeugróban elhelyeztek néhány padot. Követni kellene a jó példát! L. F. Szolnok 0 estő- mázoló, ács- állványozó, vasbeton- szerelő, építőgépész, bádogos, üvegező, vasszerkezeti lakatos szakmunkás tanulókat keres beiskolázásra az 1969/70 — tanévre — intézeti bentlakás, napi háromszori étkezés, ösztöndíj biztosítása mellett. Jelentkezés levélben Dunaújváros, Dózsa Gy( u. 35. ♦ 26. sz. Állami Építőipari Vállalat Szakmunkásképző Intézet Olcsóbban Örömmel tölt el — bizonyára rajtam kívül másokat is —. hogy a kedvező időjárás szinte megsokszorozta a mezőgazdaság, a konyhakertészetek termékeit. Ugyanakkor bosszankodom, amikor dél elmúltával a piactéren megyek keresztül. Különböző zöldségfélét látok a szemétbe ki öntve. Jóllehet, nem talált az áru gazdára és adhatnák tulajdonosának egyáltalán nem volt Ínyére, hogy haza szállítsa, tehát megszabadult tőle. A reggeli órákban mégsem adják olcsóbban a zöldféléket. Kitartják az árát a végtelenségig a termelők. Pedig ők is. a vásárlók is jobban járnának. Sebestyén István Szolnok Ötlet A napokban olvastam a Néplap kerthelyiségekkel, szabadtéri szórakozóhelyekkel foglalkozó cikkét. Szeretném hozzáfűzni, hogy érdemes lenne kibővíteni ezt a kezdeményezést a komolyzene területére is. Bizonyára akadna zenekar, amely szívesen adna ilyen hangversenyt ötletként felvetném, hogy a Damjanich Múzeum hangulatos udvarán milyen szépen hangzana a barokk muzsika. Ezzel bővülne Szolnok kissé szegényes művelődési hálózata is. egybekötve a szórakozással. Molnár Edit Szolnok Hiába ágálunk A Néplap július 12-i számában munkatársuk szóvá- tetW. hogy milyen helytelen és egészségtelen eljárás az. amikor egyik-másik üzletben a kenyérosztályon ugyanaz az eladónő szedi a pénzt, aki a kenyeret méri a péksüteményt adja. Ez ellen a módszer ellen már mások is felemelték a szavukat sőt a Néplap március 19-i számában is írtak errőL A jelek szerint a kereskedelem illetékes szervei nem veszik komolyan ezt a kérdést. De az egészségügyi hatóságok talán beleszólhatnának ebbe a dologba. M. M. Szolnok a papíripari vÁllal at SZOLNOKI PAPÍRGYÁRA felvesz papírnemű feldolgozó üzemrészéhez önálló GRAFIKUST ♦ Jelentkezés személyesen a gyáregység személyzeti osztályán. Szolnok, Vöröshadsereg u. 8—12. MÁV Villamos Felsővezeték Építési Főnökség Bp. X. Kőbánya-felső pu. FELVÉTELRE keres vasipari szakmunkásokat férfi és női segédmunkásokat budapesti, ceglédi, szolnoki munkahelyekre. Jó kereseti lehetőség, 44 órás munkahét MINDEN SZOMBAT SZABAD! Munkaruhát, védőruhát, ingyenes munkásszállást és az összes MÁV utazási kedvezményeket biztosítjuk (dolgozó és családtagjai részére belföldi és külföldi vasútra szabad jegy, díjmentes áruszállítás). Jelentkezés: a Személyzeti Csoportnál. Bp. Kőbánya- felső pu. Ingyen utazhat a szeptember 14-i Csehszlovákia—Magyarország vb selejtező labdarúgó mérkőzésre. HA RÉSZTVESZ A N É P L A P JÚLIUS 27-ÉN INDULÓ REJTVÉNYPÁLYÁZATÁN Mindenki pályázhat, aki figyelmesen végig olvassa Pintér István: TEA 5 DOLLÁRÉRT című folytatásos kémtörténetét. Főnyeremény: kétszemélyes prágai utazás, és belépőjegy a mérkőzésre. Egyéb értékes tárgynyeremények: világvevő rádió, kerékpár, sportfelszerelések, stb. A pályázat részletes feltételeit a július 27-i lapszámunkban ismertetjük. M JOGI TANáCSflDö Kezdő szakemberek munkabérének új szabályozása A munkaügyi miniszter a 109/1969. Mü.M. számú utasításával a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben a kezdő szakmunkások munkabérének szabályozásáról szóló — a 112/1967. Mü.M. számú utasítással kiegészített — 107/1961. Mü.M. sz. utasítást hatályon kívül helyezte. A hatályon kívül helyezett rendelkezés szerint tanulóképzés útján szakmunkás képesítést nyert szakmunkások személyi alapbérét a képesítés megszerzését követő munkaviszonyuk első hat hónapjában a képzési időtől s egyéb szempontoktól függően 4— 7,20 forint között lehetett megállapítani. Az új szabályozás a fenti korlátozást megszüntette, s akként rendelkezik, hogy a kezdő szakmunkások személyi alapbérét a továbbiakban a munkások besorolásáról szóló 113/1967. Mü.M. számú utasítás alapján kell megállapítani. E jogszabályi rendelkezés szerint az állami ipari és építőipari vállalatoknál a munkások által betöltött munkaköröket, szükség esetén munkákat a képzettségi igény és a munkavégzés körülményeinek figyelembevételével a jogszabály I. melléklete szerint kategorizálni kell. Az egyes munkák besorol lását ugyancsak a jogszabály melléklete szerinti kimutatás alapján kell elvégezni.' Az említett besorolási táblázatok szerint például 3 szakmunkákat 7—16 forintig terjedő bértételek között le-; hét besorolni a munkakörülményi fokozatoktól függően.’ Vállalati szinten a munkások besorolási rendszerét a kollektív szerződés határozza meg. Az új szabályozás lényegében azt jelenti, hogy a szakmunkásbizonyítvány kézhezvételét követően, ha normál erőkifejtést kívánó normál munkakörülmények mellett dolgozik. a fiatal szakmunkás munkabére 7— 12 forint között állapítható meg. a kollektív szerződés rendelkezéseinek megfelelően. Felemelte a munkaügyi miniszter a középiskolai és az egyetemi, vagy főiskolai végzettséggel rendelkező gyakornokok bértételeit is. Az új szabályozás szerint az egyetem, vagy főiskolai végzettségű gyakornokok munkabérét 1100—1500 forintos, a középiskolai végzettséggel rendelkező gyakornokok bérét 850—1350 forintos bérhatárok között lehet megállapítani. Szem jón Komisszarenko: Tet tenéré Zsilkint, az ifjú technikust tetten érték. — Fenomenális! — leckéztette őt a vezető mérnök az egész műhely előtt. — Szóval újságot olvasunk... És azt tudja-e. hogy mi lenne, ha az ország valamennyi ifjú technikusa munkaidőben olvasna?.„ Zsilkin nem tudta. — Írjon jelentést az igazgatónak! — kiabált a vezető mérnök, s elmarva az újságot, nekilódult az osztályvezetőhelyettes irodájának. — Itt van, gyönyörködjön, alighogy megkezdődött a munkanap, Zsilkin, ez az ifjonc technikus már... — Adja csak ide gyorsan7 — A főnök helyettese ki- ragadta az újságot s futott a főnökhöz: — Tessék, gyönyörködjön! Azonnal indultak mindketten a főmérnökhöz. — Haladéktalanul jelenteni kell az igazgatónak1 —* hörögte a főmérnök. Nagy tömeggé dagadva — útközben csatlakozott hozzájuk a helyi szakszervezeti bizottság elnöke és a személyzeti osztály vezetője. — nyomultak be az irodába. — Tessék, gyönyörködjön! — A főmérnök az igazgató orra alá dugta az újságot. Feszült csend támadt. — Javaslom, hogy hangosan olvastassák a szöveg — szólt végül a helyi szakszervezeti bizottság elnöke. S a személyzeti osztály vezetője, akinek n legkellemesebben zengett a hangja, szóról-szóra felolvasta a kedvenc csapat tegnapi mézeiméről hírt adó kimerítő beszámolót... Molnár Sándor fordítása postájából Qlvasöh* iffá