Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-18 / 164. szám

Az Apollo—11 túl a félúton „Eddigi kapcsolatunk a biztosíték: tovább erősödik népeink barátsága" Eszi—magyar barátsági nagygyűlés Szolnokon HOUSTON (MTI) Az Apollo—11 asztronau­tái csütörtökön magyar idő szerint 15.32 órakor túljutot­tak a Holdhoz vezető út fe­lén. Ekkor már 25. órája vol­tak úton és űrhajójuk, amelynek orrán készenlét-' ben áll a Hold felszínére le­szálló Hholdkomp, óránként 5600 kilométeres sebességgel száguldott A megadott idő­ben az Apollo—11 mind a Földtől, mind a Holdtól 193 048 kilométer távolság­ban volt. Ez volt az űrhajósok szá­mára a nap fő eseménye. Egyébként — mint Kiss Csa­A Minisztertanács csütör­tökön ülést tartott. A kor­mány elnöke beszámolt a magyar párt- és kormány- küldöttségnek a Bolgár Nép- köztársaságban tett látoga­tásáról és ottani tárgyalá­sairól. A Minisztertanács a beszámolót jóváhagyólag tu­domásul vette és úgy hatá­rozott* hogy * a szerződést megerősítés végett a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa elé terjeszti. A honvédelmi miniszter jelentést tett a magyar ka­tonai delegációnak a Román Szocialista Köztársaságban tett látogatásáról. A kor­mány a küldöttség tapaszta­latait hasznosnak ítélte és a beszámolót tudomásul vette. A művelődési és a kohó- és gépipari miniszter közös előterjesztése alapján a kor­mány elhatározta, hogy a dunaújvárosi felsőfokú kohó­ipari technikum átszervezé­ba. az MTI washingtoni tu­dósítója jelenti — az asztro­nautáknak könnyű napjuk volt. Armstrong, Aldrin és Collins csaknem tízórás pi­henőt kapott a szerdai rajt és a.7. azt követő bonyolult manőverek után; Csak a Föld—Hold távolság közötti félútra költötték fel őket. A nap többi része a felszerelés ellenőrzésével, navigációs mérésekkel telt el. Néhány műszaki instrukciót kaptak, azután rádión felolvasták ne­kik a nap híreinek kivona­tát. Mint a Reuter tudósítója (Folytatás a 2. oldalon.) sével a nehézipari műszaki egyetemen kohó- és gépipari főiskolai kart hoz létre, >— amely Dunaújvárosban mű­ködik. A honvédelmi miniszter előterjesztésére a Miniszter- tanács úgy döntött, hogy a katonai főiskolák végző nö­vendékeinek tisztté avatását a jövőben összevont, nyilvá­nos avató ünnepség kereté­ben alkotmányunk ünnepén, augusztus 20-án a parlament és az állami zászló előtt ren­dezik meg. Áz első nyilvá­nos tisztavató ünnepségre — 1969. augusztus 20-án dél­előtt 10 órakor kerül sor. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter napi­renden kívül tájékoztatást adott a mezőgazdasági mun­kák állásáról, megállapítot­ta, hogy a kedvezőbb időjá­rás hatására a termés beta­karítása meggyorsult és jó ütemben folyik. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Tegnap délután öt órakor Szolnokon, a városi tanács épületének nagytermében észt—magyar barátsági nagy­gyűlésen vettek részt a me­gyénkben tartózkodó észt tu­rista csoport tagjai, s váro­sunk számos lakója. A meg­jelenteket, — köztük Csáki Istvánt, az MSZMP KB tag­ját, a megyei pártbizottság első titkárát, Oláh Jánost, a Hazafias Népfront megyei titkárát. Sípos Károlyt, a vá­rosi pártbizottság első titká­rát, Szigeti Lászlót, a városi tanács vb-elnökhelyettesét, A. G. Kurocskint, a turista csoport vezetőjét és Vajka Hercmannt, a csoport egyik, az elnökségben helyet fogla­ló tagját valamint a hazánk­ban ideiglenesen állomásozó szovjet katonai alakulatok képviselőjét. a megjelent társadalmi és tömegszerveze­tek képviselőit — Agócs Má­tyás. a Hazafias Népfront városi titkára köszöntötte. Ünnepi beszédet Hack Márton, az MSZBT megyei elnöke mondott. — Huszonkilenc évvel ez­előtt, 1940. július 21-én Észt­ország a nép akaratát érvé­nyesítve hasonlóan szomszé­dos Balti köztársaságokhoz, Lettországhoz és Litvániához, visszaállította a szovjet ha­Tegnap délután négy óra­kor ünnepélyes keretek között avatták fel a 2 millió 300 ezer forintos költséggel épült egy emeletes tanácsházat Jászalsószentgyörgyön. — A húsz helyiségből álló épület­ben helyet kapnak a községi pártszervezet, valamint a tö­megszervezetek munkatársai. Az avatóünnepséggel egybe­kötve került sor a „Társadal­talmat és egyenjogú szocia­lista köztársaságként csatla­kozott a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségéhez, a Szovjetunióhoz. — mondta beszéde bevezetőjében, majd így folytatta. — az észt nép történetében július 21-e azóta is hasonlóan a mi felszaba­dulásunk napjához. április 4-hez, a legnagyobb nemzeti ünneppé, a nemzeti egység és felemelkedés szimbólumá­vá magasztosult. E jelentős évfordulón mi is őszinte együttérzéssel ünnepelünk a velünk nemcsak érzésben, de nyelvben és közös múltban is rokon, hozzánk közel álló, velünk érdekközösségben ha­ladó, jövőjét boldogan építő testvérnéppel. Az előadó emlékeztetett arra. hogy a szolnokiak az általános baráti érzéseken túl. szinte családtagként ülik az ünnepet, mivel Szolnok város és megye, valamint Tallinn az Észt SZSZK fő­városa között igazi testvéri kapcsolat -alakult ki az utób­bi évek alatt. Ünnepi meg­emlékezésében ismertette Észtország történelmi múlt­ját, beszélt arról, hogy az észt nép fiai évszázadokon át súlyos és változatos sike­rű harcokat vívtak társadal­mi munkáért” kitüntetés arany, ezüst és bronz foko­zatának átadására. Ugyancsak tegnap délután adta át Csinger József me­gyei tanácstag Bállá Zoltán­nak, a jászalsószentgyörgyi tanács vb elnökének a köz­ségfejlesztési versenyben el­ért harmadik helyezéséért a vándorzászlót és az 50 ezer forintos pénzjutalmat. mi felszabadulásukért. El­mondta azt is, milyen óriási szenvedést zúdított a H. vi­lágháború az észt népre, amikoris az ország a német fasizmus megszállása alá ke­rült. s felszabadulásuk óta milyen hatalmas fejlődésen ment keresztül az észt gazda­ság, tudomány és kultúra. Az előadó példákkal illusz­trálta, hogy Észtországban milyen fejlett a gépgyártás, az elektromos ipar, a mező- gazdaság. Részletesen szólt Hack Márton arról a baráti kap­csolatról is, amely Szolnok megyét, várost és Tallinn! összeköti. Példának említette a kölcsönösen megrendezett képzőművészeti kiállítást, az úttörőik csereüdültetését, az egyre gazdagodó sportkap­csolatokat, valamint azt, hogy egyre több észt munkás- és értelmiségi dolgozó látogat Magyarországra és viszont. Beszéde befejezéseként a Szovjet Észtország nagy nem­zeti ünnepén őszinte szívvel tolmácsolta a város, a megye lakóinak üdvözletét, s kívánt az észt népnek sok sikert hazája építéséhez. Az észt turista csoport ne­vében Á. G. Kurocsikin szó­lalt fel. Tolmácsolta a tal- linni városi pártbizottság és a városi tanács üdvözletét, köszönetét mondott a baráti fogadtatásért. Beszédében kifejtette többek között: „Ed­digi kapcsolatunk a biztosí­ték arra. hogy tovább erő­södik népeink barátsága”. Hta: Jövő heti rádió és tv műsor Kállai Gyula a Május 1. Ruhagyárban Kállai Gyula, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke csü­törtökön a Május 1. Ruha­gyárba ' látogatott. Társasá­gában volt Nagy Richárd, az MSZMP VIII. kerületi bi­zottságának első titkára és Gérnyi Kálmán, a budapes­ti pártbizottság gazdaságpoli­tikai osztályának vezetője; Az országgyűlés elnökét Kovács József vezérigazgató és Hart Jánosné, a gyár párt- bizottságának titkára fogad­ta. A vállalat gazdasági és politikai vezetői tájékoztat­ták Kállai Gyulát a Május 1. Ruhagyár tevékenységéről, majd ewütt megtekintettek több munkatermet. A ven­dégeknek rövid divatbemu­tatót is rögtönöztek, ahol a jövő év ruhamodelljeit is felvonultatták. Az üzemlátogatás után Kál­lai Gyula időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről tá­jékoztatta a párt és tömeg­szervezeti aktivistákat. Jók a terméskilátások Augusztus közepére várható az aratás befejezése Főiskolai kar Dunaújvárosban Tisztavatás augusztus 20-án A Minisztertanács ülése Tanácsház avatás JászalsószenigYÖrgyön — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — | Tiltakozás Világszerte megdöbbenést keltett a dél-koreai bábre­zsim újabb gaztette: Szö­ulban kivégezték Kim Dzong The-t, az Egyesült Forradalmi Párt szöuli bi­zottságának elnökét. Az al­jas gyilkosságról értesülve a Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Központi Bizottsága táviratot küldött Phenjanba, a Koreai Szoci­alista Dolgozó Ifjúsági Szö­vetség Központi Bizottságá­nak. A távirat hangsúlyoz­za: a magyar ifjú kommu­nisták mélységes megren­düléssel és felháborodással értesültek az USA agresszo- rok érdekeit szolgáló' dél­koreai rezsim újabb gyilkos­ságáról. Meggyőződésünk, hogy az ügy, amelyért Kim Dzong The, a kiváló koreai hazafi életét áldozta, győz­ni fog. Új típusú kaputelefon Üjtípusú titkos és olcsó hangos-haputelefont állított elő a Baranya megyei Sze­relőipari Vállalat. Társashá­zakban a kapubejárat és a lakások közötti közvetlen be­szélgetésre használható. A beszélgetés csak a kiválasz­tott lakással lehetséges, a többi lakó nem hallhatja és nem zavarhatja meg. A vál­lalat tervei szerint a hangos kaputelefon egy lakásra jutó költsége nem lesz több hat­száz forintnál. 1970-ben kez­dik a sorozatgyártást. Ipari vásár Szegeden Pénteken immár 24. alka­lommal nyitja meg kapuit a Szegedi Ipari Vásár. Dél- Magyarország iparának e ha­gyományos seregszemléjén — mint dr. Csikós Ferenc, a szegedi városi tanács vb-tit- kára csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón elmondotta — 104 hazai és 23 jugoszláv üzem, illetve vállalat mutatja be termékeit együttesen 12 ezer négyzetméternyi terüle­ten. A .vásár iránti érdek­lődésre jellemző, hogy 80 vál­lalat részvételi igényét hely hiányában el kellett utasíta­ni. A hagyományokhoz híven a Szegedi Ipari Vásáron az idén is elsősorban a könnyű- és az élelmiszeripar vonul­tatja fel termékeit. A július 18-tól július 27-ig nyitvatartó vásárhoz több rendezvény kapcsolódik. Ebben az idő­szakban rendezik meg példá­ul a II. szegedi ipari -tudomá­nyos konferenciát is. Brazíliai export Fél évig tartózkodott Bra­zíliában, valamennyi na­gyobb városban járt, 24 ezer kilométeres utat tett meg Mészáros László, a SZIM esztergomi marógépgyárának művezetője. A gyár eddigi legnagyobb tőkés megrende­lését teljesítve, 99 nagyértékü gépet helyezett üzembe a brazíliai iskolákban. Vala­mennyit a trópusi éghajlat­nak megfelelően, s több spe­ciális igény figyelembevételé­vel készítették. Az esztergomi gépekkel elégedettek a távoli országban. A jövő hónapban újabb szállítmányokat indí­tanak útnak Braziliába. A szállítmányban több olyan gép is lesz, amely az idei BNV-n nagydíjat nyert. Látványos bemutató Átengedték — ideiglenesen — a helyiséggondokkal küz- ködő Néprajzi Múzeumnak a Magyar Nemzeti Galéria 10 teremből álló földszinti te­remsorát, hogy itt kerülhes­sen szellős környezetben a közönség elé a népi kerámiák nagyszabású kiállítása. Szom­bat délben nyílik a látványos bemutató, amelynek sajtóis­mertetését csütörtökön tar­totta Kresz Mária, a Nép­rajzi Múzeum 18 000 tárgyat számláló kerámiagyűjtemé­nyének vezetője. Sok százas válogatásban a gyűjtemény legjava került most vitrinek­be és a polckígyókkal meg­nagyobbított falakra. Két hó­napig szerepel majd a Galé­riában az érdekes kiállítás, amelyet szeptembér végén a Budapesten összeülő nemzet­közi művészettörténeti konfe­rencia résztvevőinek is be­mutatnak.— Meztelen kutyák A napokban ismét új, rit­ka állatok érkeztek a buda­pesti állatkertbe. Most ka­pott itt szállást az állatkert fennállása óta első ízben szőrtelen kutya. A hivatalos „anyakönyvi bejegyzés” sze­rint kubai meztelen kutyákat — egy-egy hímet és nőstényt — dr. Heinrich Dathe pro­fesszor, a berlini állatkert igazgatója küldte ajándékba. A meleget szerető kopasz ku­tyákat a tigrisház napos ki­futójában láthatja a közön­ség. Két nap óta lakója az állatkertnek egy óriási vörös kenguru is. Hollandiából kaptuk cserébe a budapesti víziló-szaporulatért. (Tudósítónktól) Sok gondot és aggodalmat okozott az elmúlt hetek hű­vös, csapadékos időjárása. Lassan indulhatott meg a kalászosok betakarítása. Az őszi árpa idejében beérett ugyan, de aratása a szokott­nál jóval hosszabb ideig tartott. Ez érthető is, hiszen alig akadt olyan nap, ami­kor ne esett volna az eső. Ennek ellenére befejezéshez közeledik a több mint 42 ezer hold ősziárpa aratása, melyből az átlagtermés me­gyei szinten meghaladja a 15 mázsát. Az őszibúza aratása még csak a napokban kezdődhe­tett meg a felázott talajok miatt. Másrészt még kom­bájn aratásra nem voltak érettek a búzatáblák. A né­hány napja beköszöntött iga­zi aratási idő kedvezett a búza érésének és most már a kombájnok teljes kapacitás­sal ' dolgoznak. Megyénkben több mint 190 ezer hold búzát kell beta­karítani. Ebből július 15-ig mintegy 15 ezer holdat arattak le. A termelőszövetkezetek 830 kombájnnál rendelkeznek. A napi teljesítmény kombáj­nonként átlagosan nem ha­ladja meg a 9—10 holdat Ezt a telíesítményt figye­lembe véve az aratás 25—30 nap alatt fejeződhet be. A kombájnok teljesítményénél azt is számításba kell venni, hogy holdanként az átlagter­més 15 mázsa körül van. A búza érésének elhúzódá­sa és az időjárási szélsőség a terméskilátásokat bizonyos mértékig csökkentette. — Az őszi búzákon megjelent a gombafertőzés (a gyökere­ken) és a foltonként találha­tó nagyarányú lisztharmat fertőzés kisebb arányú szo­rulást eredményezett. A ga­bonafelvásárló és feldolgozó vállalat vizsgálatai szerint különösen a korán learatott olasz búzákban a szorulás méréke 20 százalékos volt. A kártevők megielenése és az általuk okozott veszteség szerencsére nem általános a megyében, csak néhány üze­met érint. A szakemberek felmérései, valamint az ed­digi tényszámok azt igazol­ják, hogy megyei szinten az őszibúza átlagtermése meghaladja a holdanként! 15 mázsát. Ä legfontosabb feladat most az, hogy zavartalanul üzemelhessenek a kombáj­nok és betakarítógépek. Azok az üzemek cselekszenek he­lyesen, ahol a kombájnok­hoz állandóan szerelőket, megfelelő szakembereket biz­tosítanak, hogy minél keve­sebb legyen a gépek meghi­básodásából «redő munka­kiesés, _____ I XX. évf.164 sz. 1969. íulius is., péntek. EHBaíIfll« S8 ?«Br*"»gÍI gp VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 80

Next

/
Thumbnails
Contents