Szolnok Megyei Néplap, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-08 / 130. szám

1969. június 8. SZOLNOK MEG V El NEFbAF 3 A Bezosztája—1 atyja A jövő: hektáronként több mint száz mázsa A napokban hazánk­ba látogatott P. P. Lukjanyenko szovjet akadémikus, a világhí­rű növénynemesítő, aki munkatársaival együtt évek óta dolgozik a nagyhozamú intenzív búzafajták kinemesíté­sén. Nevéhez fűződik a magyar kenyérgabona termesztésben sikere­sen bevált Bezosztája 1-es búzafajta kine­mesítése. Ezért a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa P. P. Lukjanyenko akadé­mikusnak a Munka Vörös Zászló Érdem­rendje kitüntetést ado­mányozta. A földművelők világszerte ismerik Pavel Lukjanyenko Állami- és Lenin-díjas aka­démikus nevét, akinek nagy­hozamú búzafajtái hozzájá­rulnak a gabonaprobléma megoldásához. Mintegy 30 búzafajta nemesítése fűződik nevéhez. A tudós a Kraszno- dári agrártudományi kutató intézetben dolgozik. ahol munkatársaival együtt arra törekszik, hogy dőlésmentes, a betegségekkel szemben el­lenálló, több szemet adó bú­zahibrideket adhasson, a me­zőgazdaságnak. Az intézet­ben rendelkezésükre áll az összes hazai és többezer kül­földi búzafajta, így a leg­merészebb keresztezésekkel hozhatják létre az új fajtá­kat A híres Bezosztája—I előd­jének, a Bezosztája—4-nek családfájában például meg­találjuk a különböző olasz, japán, spanyol, argentin és más fajtákat. A nyolcadik nemzetség irányított egyedi válogatásából született a Bezosztája—1, amelynek el­terjedése révén a Kubányban egész közigazgatási körzetek­ben gyűjtenek be hektáron­ként 40 vagy még több má­zsa búzát. Ennek segítségé­vel érték el, hogy e hatal­mas területen tavaly megha­ladták a hektáronkénti 30 mázsás átlagtermést. A Bezosztája—1-nek tíz éven át nem volt vetélytár- sa, s valószínű, nem is akadt volna, ha Lukjanyenko nem ad át 1967-ben az állami fajtakísérleti gazdaságoknak két újabb búzafajtát, a Kaukázust és az Aurórát. Ezek — mint a tudós min­den más nemesítési eredmé­nye, a korábbiakra alapul­tak. A krasznodári agrártudo­mányi kutatóintézetben az Auróra hektáronként 6,7 — a Kaukázus pedig 7,1 mázsá­val nagyobb termést ad, mint a Bezosztája—1. A Kubány­ban, öntözött területeken re­kordtermést adott a Kauká- zus-fajta, hektáronként 87,4 mázsát. A krasznodári ha­tárvidéken tavaly az Auróra hektáronként 68—70, a Kau­kázus pedig 66—72 mázsát termett. Ezek a fajták egyébként különösen a hegy­aljai körzetekben válnak be, és mint a Bezosztája—1 is, — kitűnően meghálálják az öntözést. Lukjanyenko akadémikus krasznodári agrártudományi intézete koordinálja a KGST- tágországok búzanemesítési tevékenységét. A testvéri or­szágok tudósaival fennálló szoros kapcsolatok, az új fajták kipróbálásának ered­ményei segítik a szovjet aka­démikus munkáját is. A vi­lághírű tudós most van al­kotóerejének teljében. Ele­gendő arra utalni, hogy évente 3 új búzafajtát ad át kipróbálásra az állami kísér­leti gazdaságoknak. Feltéte­lezhetjük tehát, hogy az utóbbi évtized munkássága csak előkészület a további sikerekhez. A tudós és munkatársai hektáronként 76—80 mázsás termést biztosító új hibridek létrehozásán munkálkodnak. A másik irányzat — az új, minden betegséggel szem­ben rendkívül ellenálló, ön­tözéses nagyüzemi termelés­re alkalmas fajta kutatása — ez annál fontosabb, mert a Szovjetunióban évről évre növekszik az öntözéses föld­művelés alá eső terület. A munka lényege — a produk­tívabb kalásznevelés. Míg a korábbi búzafajtáknál a szem az egész növény tömegének 30—35 százalékát tette ki, a Lukjanyenko-féle bú­záknál ez az arány eléri a 40, sőt néhol az 50 százalé­kot. Az intézetben azonban már vannak olyan fajták, amelyeknél ez az arány 85 százalék. E búzafajta kalá­sza szinte közvetlenül r föld­ből nő ki, így semmiképpen sem dől meg. Az akadémikus arra számít, hogy ez a fajta üzemi termesztésben hektá­ronként több mint száz má­zsát fizet. Ezek a fajták per­sze még nem holnap jelen­nek meg, de nemesítésükön teljes erővel dolgoznak. Jurij Zenyuk Két megrendítő június tizediké 1942. június 10-én a csehszlovákiai Lidicét, 1944. június 10-én a francia- országi Oradour-sur-Glane-t semmisí­tették meg a „bosszúálló” német fasisz­ták. Lidicét azért, mert Cseh- és Mor­vaország hóhérát, Heydrich SS-Ober- gruppenführert a nép haragja megölte; Oradourt pedig azért, mert a francia partizánok eredményesen harcoltak a fasiszta megszállók ellen hazájuk sza­badságáért. Negyed évszázadot megha­ladó idő pergett le azóta a történelem homokóráján, de a rettenet emléke a haladó emberiség idegeiben él: képte­lenség felejteni! Lidice tragédiája lényegében akkor kezdődött, amikor a hitlerista csapa­tok rátörtek Csehszlovákiára. Heydrich, a „Cseh-Morva Protektorátus” teljha­talmú ura, a nép megfélemlítése céljá­ból már 1941. október 14-ig 191 sze­mélyt végeztetett ki és sokezer em­bert gyötörtetett nyomorékká a Gestapo kínzókamráiban. Ezt a hóhért végülis a cseh antifasiszták megölték. A megszállók azonnal hozzáláttak a „megtorláshoz”, amelyről a Gestapo hi­valkodó jelentést készített. Eszerint a „Führer parancsára” bekerítették a 95 házból álló Lidicét. lakóit kiirtották vagy elhurcolták, a falut robbantások­kal a föld színével tették egyenlővé. A helyszínen megöltek 199 férfit, 191 nőt különféle fizikai és erkölcsi megsem­misítő táborokba hurcolták és a gyer­mekek közül 88-at Litzmannstadtba de­portáltak, a többit elnémetesítés céljából a birodalom területére szállították. Mindezzel azonban korántsem érték be: folytatták az antifasiszta személyiségek üldözését az egész cseh-morva ország- fészben. Hivatalos feljegyzések szerint 1942. május 28. és június 24. között to­vábbi 247 személyt — 208 férfit és 39 nőt — végeztek ki barbár módon. Az áldozatokat többnyire Heydrich meg­ölésének helyeslése címén lőtték agyon, vagy akasztották fel — de az előzetes kínzások következtében már szinte élő­holt állapotban. Oradour-sur-Glane sorsáról szintén hiteles adatok tanúskodnak. 1944. jú- eius lObén, szombaton a németek azért szállták meg a falut, mert annak ha­tárában partizánok működtek. A fér­fiakat összefogdosták és bezárták egy óriási pajtába, a nőket és a gyerme­keket a templomba terelték és rájuk csukták a nehéz vasajtót. Amikor meg­győződtek róla, hogy a házakban már senki sem bujkál, géppuskatűzzel leka­szálták a férfiakat, a templomban si­koltozó nőkre és gyermekekre gázgrá­nátokat dobtak és sorozatlövéseket zú­dítottak rájuk a templom ablakain ke­resztül. Végül aztán az egész falut le- öntötték gyúlékony anyaggal és lángra- lobbantották. Csodával határos módon mindössze öt felnőtt és egy gyermek élte túl a vérengzést. Ámde Lammerding SS-tábomok had­osztályának Der Führer ezrede tökéle­tes munkát akart. Kivárta a vonaton Oradourba hazatérő munkásnépet, s ezt is legyilkolta, a holttesteket pedig el­égette. Messzire világított a tűzvész az éjszakában, de az oltásra egybesereglő más falubelieket ugyancsak lőtték. Más­nap, vasárnap néhány bátor ember mégis belopta magát a még mindig égő, füstölgő faluba. Ezek döbbenten számolták össze a megszenesedett, ösz- szezsugorodott férfi-, női és gyermek­hullákat. A németek vasárnapról hét­főre virradóra visszatértek a községbe és hevenyészett sírokban igyekeztek el­rejteni áldozataik tetemét. A 85 ház­ból álló falu azonban — Lidicéhez ha­sonlóan — teljesen elpusztult. Az áldo­zatok teljes számát sohasem tudták megállapítani, mert a községben a bom­bázások elől sok városból odatelepített gyermek élt. A község lakói közül 642 felnőtt és 267 gyermek halt meg. Lidice és Oradour a háború után újjáépült. Azonban mindkét köz­ség tragédiája örök időkre a fasiszta barbárság szimbóluma lett. És ha arra gondol a kor embere, hogy Nyugat- Németországban, Olaszországban és másutt ismét kezd szervezkedni a fa­sizmus. egyáltalán nem egyszerű tör­ténelmi kuriózum az oradouri emlékmű felirata: „Souviens-toi! Emlékezz!” F. M. Kötélhúzás az építőipar és az építtetők között Az építőipari piacon évek óta tart a kötélhúzás a vál­lalkozók és a megrendelők között. Minthogy a fizetőké­pes kereslet nagyobb a ki­vitelezők kínálatánál: a be­ruházási piacon állandó a feszültség. Ez a közgazdasági atmosz­féra dominál megyénkben is? A közfelfogás szerint igen. Egyelőre azonban közvetlen bizonyítékunk nincs rá. Miért? Egyfelől, mert ponto­san nem ismerjük az építő­ipari piacunkon fellépő fi­zetőképes keresletet, másfe­lől az optimális kivitelezői kapacitás nagyságáról sincs használható adatunk. (Te­kintve, hogy ilyen jellegű információk beszerezhetetle­nek.) Induljunk ki abból a té­telből: ha a kínálat számot­tevően kisebb mint a keres­let, az építtető nem képes ellenállni a kivitelező árszint­emelő törekvéseinek. Ameny- nyiben megyénkben a vállal­kozók kiaknázták a piaci fe­szültség árfelhajtó voltát, úgy bizonyos, hogy kínála­tuk alacsonyabb volt a fize­tőképes keresletnél. Az 1968. évi népgazdasági terv számítási anyagában a kivitelezői építőipari alága- zat 11,7 százalékos eszköz- arányos nyereséggel szere­pelt, amit 9,7 százalékos ár- bevételirányos nyereséggel Akkor vajon milyen mó­don többszörözte meg építő­iparunk a nyereségét? Ho­gyan ért el a népgazdasági tervben számítottnál na­gyobb eszköz- és árarányos nyereséget? Annak ellenére, hogy a termelését és a ter­melékenységét számottevően nem emelte? Valószínűleg árfelhajtás­sal is. A piaci egyensúly várható hiánya miatt széles körben fenntartották a hatósági ár­maximálás rendszerét. Bizo­nyítékunk van rá, hogy a hatósági árszabályozás csak valamelyest fékezi le a kivi­telezők áremelési törekvé­seit. Egy pénzintézeti ellen­őrzés során kiderítették, hogy az építési vállalkozók a megvizsgált számlák és költ­ségvetések fő összegének hat százaléka erejéig jogtalan be­vételre tettek szert. Mégpe­dig általában partnereik be­leegyezésével. Ezekután feltehető a kér­dés, az építőipari piacon 1968-ban jellemző feszültség a közeli jövőben csökkenni, vagy növekedni fog? Az ÉVM adatközlése szerint a ténylegesen ki nem elégített kereslet mértéke 2 milliárd forintra tehető. Ez a megkö­tött szerződések összegének mintegy 15 százaléka. A tárca prognózisa 1969- re: az építőipari piacra to­vábbra is a feszültség lesz jellemző, amit az előirány­zott kapacitásnövelés csak részben enyhíthet. A megye építőiparának termelése a vállalati tervek szerint kb. 7—8 százalékkal lesz nagyobb, mint 1968-ban volt. Az állami-tanácsi és szövetkezeti építőipar együt­tes kínálata mintegy 900 millió forint. A tavalyi beruházások és az 1969. évi pénzügyi lehe­azonosítottak. A mi irány­tűnk a népgazdasági terv, ezért a megyei kivitelezők eredményeit ahhoz viszonyít­juk. (A tanácsi építő- és ja­vító vállalat, a TÖVÁL-ok, költségvetési üzemek, saját rezsis építőszervezetek nél­kül.) Nyereség 1968 (tény) Vállalkozó Eszk.-ök Árbev. százalékában AÉV 25.5 15,1 Épszer 16,5 11,4 Szövetkezeti 78,0 10,9 Táblázatunk alapján egy­értelműen megállapítható, hogy állami, tanácsi és szö­vetkezeti építőiparunk egy­aránt jóval magasabb esz­köz- és valamelyest nagyobb árarányos nyereséget produ­kált tavaly, mint amennyi­vel a népgazdasági terv szá­mítási anyagában kalkulál­tak. A Magyar Beruházási Bank megyei fiókjának évvégi je­lentéséből kitűnik, hogy épí­tőipari vállalataink termelé­se az 1967. évi korrigált in- dex-szel számított bázistelje­sítményhez mérten csak 1,5 százalékkal növekedett. Ez mind a népgazdasági tervben szereplő 7, mind az OT ké­sőbb becsült országos, 10 százalékos termelés felfutás­hoz mérten minimális. Másfelől az új árrendszer a kalkulációban figyelembe vehető „utánpótlási” árak. az időarányos gépköltség, s több úgynevezett pótlék jellegű költséget illetően a felek megegyezésétől teszi függővé az érvényesíthető árakat. Vagyis: a hatósági árszabá­lyozás nem teljesen zárt. Végezetül fogadjuk el az ÉGSZI májusi számában ol­vasható megállapítást: „A je­lenlegi árszint a piaci fe­szültség következtében mint­egy 5 százalékkal nagyobb, mint a kereslet-hínálat egyensúlya mellett lenne.” Közvetett módszerrel, úgy véljük, eljutottunk annak bi­zonyításáig, amit fentebbi tételünkben állítottunk. Vagyis, hogy az építtetők nem tudtak ellenállni a ki­vitelezők árszint-emelő mód­szereinek. Ebből következik, az a megállapítás, hogy megyénk építőipari piacán a fizetőképes kereslet nagyobb volt a kínálatnál. tőségek egybevetése után az derült ki, hogy a kínálat­kereslet aránya kedvezőbb lesz, mint volt. Annak elle­nére, hogy a vállalati fej­lesztési források az 1968. évi 528-ról 706 millió forintra növekedtek, a saját erőből finanszírozott beruházások volumene csak lényegtelen mértékben nőtt. (Tizenhárom millió forinttal.) Ugyanis, amíg a megyei vállalatok hiteltörlesztési kö­telezettsége tavalv 18. addig az idén már 168 millió fo­rint, 1970-ben 155 millió fo­rint lesz. Evidens, hogy a vállalatok „eladósodása” a fizetőképes keresletet nega­tívan érinti, tehát az építő­ipari piacon a kereslet-kíná­lat egyensúlyát javítja. Ez a tünet valamelyest felismerhető például a Szol­nok megyei ÁÉV idei prog­ramján is. Amíg 1968-ban za építmény összetételben 25— 30, addig ebben az évben már 40 százalékot képvisel a lakásépítés. Világos, hogy az ipari, mezőgazdasági építési igények csökkenésének va­gyunk a tanúi. Fentebb azt írtuk, hogy a megye építőipari termelése várhatóan 7—8 százalékkal lesz nagyobb a tavalyinál. Legalább is ennyit terveztek a vállalatok. (A szövetkezeti iparban 15 százalékos terme­lés felfutással számolnak.) Ezt is figyelembe véve jó okunk van feltételezni, hogy a 7—8 százalék nem teljes egészében naturális többlet teljesítményt takar, hanem jókora árszint növekedést is. Honnan vesszük ezt? A nép- gazdasági terv 1969-re az építőipari árszint 2 százalé­kos emelkedését feltételezi. A megoldás: a piaci mechanizmus jobb érvé­nyesülése Az. árszínvonal emelkedé­sének ellenére sem tartható indokoltnak valamiféle je­lentősebb kihatású központi beavatkozás. A már jelzett keresleti tendenciák arra engednek következtetni, hogy a feszültség levezetését ma­ga a piaci mechanizmus is elősegíti. Ugyanakkor a szocialista vállalatoktól joggal elvárha­tó, hogy kínálat oldalról szol­tó, hogy kínálati oldalról szol­gálják a piaci egyensúly megteremtését. Azaz, hogy műszaki, szervezési intézke­désekkel bővítve kapacitásu­kat, elébe menjenek a keres­letnek. Másfelől az irányító szervekkel szemben az a kö­vetelmény támasztható, hogy vizsgálják meg: a közgazda- sági szabályzók eléggé ösz- tönzik-e a vállalatokat kíná­latuk bővítésére, vagy sem? Miért tartjuk mindezt fon­tosnak? Azért, mert már most egyértelműen lemérhető, hogy a vállalatoknál 1971— 72-ben jelentős fejlesztési alap halmozódik fel. Várha­tóan tehát — akárcsak 1967-ben, de más okból — újból ugrásszerűen növeked­ni fog az építés-szerelés irán­ti kereslet. Ha addigra nem bővül a kivitelezői és építő­anyagipari kapacitás, ismét felerősödik a feszültség á beruházási piacon. A már többé-kevésbé lecsillapított konfliktusok kiéleződnek. A beruházási piac elemzé­se során feltárt jelenségek semmiképp nem mondanak ellent a tervszerűségről val­lott új felfogásunknak. Tény­kérdés, hogy a problémák ellenére (amelyek döntően nem spontán, hanem a terv- szerűség keretein belül jöt­tek létre) a népgazdasági terv fő célkitűzésein nem esett csorba. Országosan sem, megyénkben sem. (Pl. lakás­építés.) ■ír Belátjuk, cikkünk legalább annyi bizonytalansági té­nyezőt tartalmaz, mint amennyi bizonytalanság á'- talában tapasztalható a be ruházási piac megítélésében. Megyénk negvedik ötéves tervének kialakításánál azon­ban a beruházási piac való­ságos ismerete elengedhetet­len. Ezért indokoltnak tartjuk, hogy az építőipari piacun­kon fellépő fizetőképes ke­resletet és az optimális ánf- tőipari kapacitást az illeté­kes szervek idejében felmér­jék. Fábián Péter Honnan származik az építőipar nagyobb nyeresége? A feszültség egyelőre marad

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents