Szolnok Megyei Néplap, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-05 / 127. szám

A nagy tanácskozás Újabb pártküldöttségek érkeztek Moszkvába A nemzetközi kommu­nista mozgalom fontos esemény elé érkezett: az a nagy munka, amelyet a kü­lönböző pártok tavaly feb­ruárjában fővárosunkban kezdtek el, elvezetett a kom­munista- és munkáspártok nagy nemzetközi tanácsko­zásához. Ennek az értekezletnek a legfőbb célja valamennyi kommunista párt és minden haladó erő érdekében össze­hangolni az imperializmus elleni harcot. — Kétségtelen, hogy a nemzetközi munkás- mozgalomban keletkezett né­zeteltérések ezt megnehezí­tik. Az is kétségtelen azon­ban, hogy valamennyi kom­munista párt legfontosabb érdeke az antiimperialista akcióegység. Ilyenformán a nagy tanácskozáson együtt jelentkeznek megosztó és egyesítő tényezők. Az a kö­rülmény, hogy a tanácsko­zásra egyáltalán sor került, hogy mintegy hetven párt képviselői együtt ülnek, azt mutatja, hogy eleve az egye­sítő tényező az erősebb. Természetesen illúzió lenne olyan feladatot állítani az ér­tekezlet elé, hogy előbb kü­szöbölje ki a pártok közti valamennyi nézeteltérést, s csak azután, az így létrejött alapon hozza létre az impe­rialistaellenes akcióegységet Az előkészítő periódusból már nyilvánvaló, hogy itt másik folyamatról van szó: az imperialistaellenes akció­egységre való törekvés ked­vező atmoszférát teremt a pártok közötti nézeteltérések kiküszöböléséhez is. A kommunista mozgalom sorait megosztó elvi problé­mákat nem elvtelen komp­romisszumok, hanem türel­mes vita alapján kell meg­oldani. Ennek a vitának min­denképpen csak a javára válik, ha a kommunista- és munkáspártok össze tudják hangolni a tőkés országok­ban a kizsákmányolás ellen, a munkásság jogaiért, a nemzetközi tőkés monopóliu­mok ellen vívott küzdelmet. Csak hasznára válik ügyünk­nek, ha egységes akciók jön­nek létre a neokolonializmus ellen, a volt gyarmati orszá­gok teljes politikai és gaz­dasági függetlenségének, — anyagi és társadalmi fel­Üjra a becsei „vulkán” A jugoszláviai Becse hatá­rában immár két hónapja dühöngő földgázkitörés újabb meglepetéssel szolgált. Fél­órára úgy tűnt, mintha meg­szűnt volna a 150 méter át­mérőjű „vulkán” működése, ezután váratlanul kisebb épület nagyságú földdarab repült magasba a kráterből. A földdarab „körülsétálta” a vulkánt, végül pedig lehul­lott középen. Azóta újból dü­börgésszerű morajt hallatt a kitörés és híg sarat lövell 30—25 méter magasba. A vajdasági tartományi kormány újból megtárgyalta a becsei földgázkatasztrófa körülményeit. Megállapította, hogy a földgázkutatásokat végző Naftagas Vállalat kül­földről is segítséget kért — így többek között a Szovjet­uniótól Franciaországtól, Ma­gyarországtól, az Egyesült Nemzetek Szervezetétől. A vállalat minden új fúrásánál leállították a munkát, hogy elegendő szakember, anyagi pszköz és felszerelés álljon emelkedésének, haladásának biztosításáért. Az akcióegységre való tö­rekvés természetesen kiter­jed majd a nemzetközi élet­nek olyan súlyos problémái­ra is, mint a vietnami hábo­rú, a Közel-Kelet, vagy pél­dául az európai biztonság porblémái. Kétségtelen, hogy a vietnami nép végső győ­zelmében döntő szerepe lesz annak a támogatásnak, ame­lyet ez a szabadságharc a nemzetközi kommunista mozgalomtól, a világ haladó erőitől kapott. A Közel-Ke­let tartós békéjét is csak olyan alapon lehet biztosí­tani, hogy az a térség prog­resszív erőinek egyetértésén és összefogásán nyugszik. A nemzetközi kommunista mozgalom ellenségei régóta azt _ jósolták, hogy a nagy tanácskozásra egyáltalán nem kerül sor. Később már változtattak álláspontjukon és azt hangoztatták, hogy a pártok csak kis számban küldik el képviselőiket Moszkvába. Nos, a nagy ta­nácskozás 70 párt részvéte­lével ma kezdetét veszi. A tények tehát újra arról ta­núskodnak, hogy ismét rossz jósoknak bizonyultak A mi pártunk évtizedek történelmi leckéiből tudja, hogy a haladás, a ha- zafiság, a nemzeti felemel­kedés érdekei elválaszthatat­lanok a proletár internacio­nalizmustól, a Szovjetunió­hoz és többi testvérországhoz fűződő megbonthatatlan .ba­rátságtól. Ezeknek az esz­méknek a jegyében vállal­kozott a Magyar Szocialista Munkáspárt csaknem másfél esztendővel ezelőtt az előké­szítő konzultatív találkozó házigazdájának szerepére, s tett erőfeszítéséket azóta is szüntelen a mostani nagy tanácskozás létrejöttéért. — Méltán vagyunk büszkék ar­ra, hogy ezeket az erőfeszí­téseket a testvérpártok nagy­ra értékelik. Pártunk képvi­selői a most kezdődő moszk­vai tanácskozáson ugyan­olyan elvi szilárdsággal, s az egység kikovácsolása érdeké­ben végzett fáradhatatlan munkával vesznek majd részt, mint amilyen elviséget és szilárdságot az előkészü­letek során tanúsítottak. rendelkezésre kitörés t el­fojtásához. A nehézségek azonban így is felmérhetet- lenek. Június 11.: lányok napja Az idén a szokásosnál is gazdagabb program várja a fiatalokat. Június 8-a és 13-a között Tatán megrendezik az országjáró diákok IV. orszá­gos találkozóját. A középis­kolás diákok túra- és ver­senyrendszerének kialakításá­ban négy év tapasztalatai szolgáltak jó alapul: az idén minden korábbit meghaladó számban jelentkeztek a diá­kok a helyi, környezetisme­reti versenyekre, a megyei, illetve a budapesti vetélke­dőkre. A hat napos tatai tá­bor programja színes, válto­zatos. Június 9-én országos városismereti versenyt ren­deznek, a Fényes tavon könnyűbúvár bemutatót tar­tanak. Másnap a tájékozódá­si futás országos döntőjében Ma: FELLEBBEZÉS HELYETT ELÍTÉLTÉK A RÁKÓCZIFALVAI MÉRGEZÉS FELELŐSEIT VERSENYBEN A KISIPAR A TERMELŐSZÖVET­KEZETI TÖRVÉNY SZELLEMÉBEN . .. ILYEN EZ A KRÓNIKA ... Szerdán délelőtt a prágai várban Ludvik Svoboda köz- társasági elnök fogadta Fock Jenőt, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnökét. A csehszlovák köztársasági el­nökkel folytatott szívélyes hangú megbeszélés után a magyar miniszterelnökkel a csehszlovák televízió munka­társai készítettek interjút. A szerda reggeli prágai lapok vezető helyen ismer­tetik Fock Jenő és kíséreté­nek látogatásáról szóló híre­ket, valamint közük a keddi nap további eseményeit: is­mertetik a tárgyalások meg­kezdéséről kiadott hivatalos kommünikét. E szerint a tár­gyalások szívélyes, őszinte légkörben zajlottak. Cemik miniszterelnök tájékoztatta a magyar vendégeit a cseh­szlovákiai helyzetről és az utóbbi időben hozott intézke­désekről. A két kormányel- liök tárgyalt a legfontosabb nemzetközi kérdésekről, kü­lönösen ami az európai biz­tonság problematikáját illeti. Hangsúlyozták a szocialista vívmányok feletti közös őr­ködés szükségességét és az együttműködés fontosságát a két ország között minden — elsősorban — gazdasági terü­leten. A magyar vendégek szál­láshelyén ezután Fock Jenő k ül orv-külön nyilatkozott a mérik össze erejüket a tu- ristasport legjobbjai. Június 11-ét a lányok napjává nyil­vánították, lesz jelmezver­seny és szépségkirálynö vá­lasztás is. 400 egyetemistát, üzemi és falusi fiatalt várnak július 10—13. között Harkányba, az első ifjúsági kempingtalálko­zóra. Vegyiművek-bravúr az MNK-ban Szolnoki Vegyiművek—Bé­késcsabai Előre 2:0 (2:0). Vegyiművek pálya, 800 n. V.: Soós G. Vegyiművek: Szőke — Czetényi, Németh D., Kövér, Gőgány — Falla Germán — Nyíkos (Szabó), Váraljai, Kolláth, Lévai. Edző: Somogyvári József. Békéscsaba: Kovács — Kvasz, Lázár, Szűcs, Len­gyel, (Varga), Ambrus, Dobó (Kiss), Moós, Száraz, Németh, Schneider. Edző: Pillér Sán­dor. A kommunista és munkás­pártok június 5-én kezdődő nemzetközi tanácskozására szerdán a következő pártok küldöttségei érkeztek Moszk­vába: Nagy-Britannia Kommunis­ta Pártja, Nyugat-berlini Szo­cialista Egységpárt, Észak- Irország Kommunista Párt­ja, Spanyol Kommunista Párt, Olasz Kommunista Párt, Ka­nadai Kommunista Párt, Cip­rusi Dolgozó Nép Haladó Pártja, Costa-ricai Népi Él­csapat Párt, Lesothói Kom­munista Párt, Marokkói Fel­csehszlovák televízió, a csehszlovák rádió, a Rudé Právo és az Űj Szó munka­társának. Csehszlovákiai látogatásá­nak céljáról elmondotta: kí­séretében lévő magyar sze­mélyiségekkel együtt öröm­mel tett eleget a csehszlovák kormányelnök meghívásának, — majd a csehszlovák állam­férfiakkal folytatott tár­gyalásairól szólt. Ezek a két ország kapcsolatainak vala­mennyi területét felölelik és céljuk olyan megállapodások előkészítése, amelyek hatha­tósan elősegíthetik. az együtt­működés elmélyítését, széle­sítését. Az idén május 1-re ki­lencedszer kapta meg az él­üzem címet a Tiszántúli A Vegyiművek végig ke­zében tartotta a játék irá­nyítását, mindkét gólja kor­szerű támadásból esett A 20. percben Váraljai, a 35- ben Kolláth volt eredményes. Szünet után az NB I B-s Bé­késcsaba lassítani igyekezett a játékot — kevés sikerrel. A frissebben, tervszerűbben játszó NB m-as csapat győ­zelme teljesen megérdemelt. Kiállítva: Varga. Jó: Kövér, Gógány, Nyíkos, Váraljai, Kolláth, ill. Láza, Ambrus, Moós. Szolnoki MÄV—Kilián FSE 3:1 (2:1). MTE sporttelep, 400 n. V.: Hoffer. A MÁV Szolnoki fejesgóljával már az első percekben vezetést szerzett. Ezután kiegyenlítő­dött a játék, a Kilián me­zőnyben egyenrangú ellenfél volt, sőt, időnként fölényben is játszott. A MÄV csak a hajrában javult fel. Kiállít­va: Bodnár (K.) G.: Szolnoki 2, Kelemen, ill. Patai szabadulás- és Szocializmus Pártja, Norvég Kommunista Párt, San Marinoi Kommu­nista Párt, Szudáni Kommu­nista Párt, Ceyloni Kommu­nista Párt, Egyesült Államok Kommunista Pártja, Francia Kommunista Párt, Svéd Bal­oldali Kommunista Párt — (megfigyelőként) A repülőtéren a küldöttsé­geket Leonyid Brezsnyev, Andrej Kirilenko, Kirill Ma­zurov, Nyikolaj Podgomij, Mihail Szuszlov és más szov­jet párt- és állami vezetők fogadták. A magyar kormányfő és kísérete ezután a déli órák­ban autóba szállt és a Ká- roly-egyetem központi épüle­tébe — a Carolinumba — hajtatott, ahol az egyetem vezetőivel együtt megtekin­tették a történelmi neveze­tességű épület legérdekesebb részeit. Ezután gyalog végig­sétáltak az óvárosi téren, megnézték a világhírű Or- lojt, a Károly hidat, majd autón Prága többi szép ré­szeit. Délután a Prága közelében lévő Kolodej kastélyban foly­tatódtak a csehszlovák—ma­gyar megbeszélések. Áramszolgáltató Vállalat szolnoki üzletigazgatósága , A megtisztelő címért igazán meg is küzdöttek. A tavalyi tiszta nyereségük több mint 45 millió forint volt, és egy év alatt csaknem 246 millió kilowattóra áramot juttattak el a fogyasztókhoz. A háló­zatgondozási tevékenységüket dicséri, hogy energia veszte­ségük a tervezettnél is ki­sebb volt Hálózatfenntartási előirányzatukat pontosan be­tartották és mintegy 18 mil­lió forintot fordítottak erre a célra. Negyven helyett tizenöt kirendeltség A jó eredményeket az is segítette, hogy szervezeti vál­toztatásokat alkalmaztak. — Negyven kis körzeti szerelő- ség helyett, tizenöt jól fel­szerelt, gépkocsikkal ellátott kirendeltségeit alakítottak, amelyek az eddigieknél sok­kal közvetlenebbül és gyor­sabban tudnak kapcsolatot teremteni a fogyasztókkal. Az idén pedig tovább egy­szerűsödik az ügyvitel, július 1-ével két üzemi igazgatóság kezdi meg próbaműködését, — az egyik Szolnokon, a má­sik Karcagon. így a 130 ki­lométerre lévő tiszafüredi ügyek intézéséért nem kell Szerdán megérkezett Moszk­vába a Kubai Kommunista Párt küldöttsége, amely meg­figyelőként vesz részt a kom­munista és munkáspártok jú­nius 5-én kezdődő nemzetkö­zi tanácskozásán. A küldött­séget Carlos Rafael Rodri­guez, a Központi Bizottság titkárságának tagja vezeti. A moszkvai tanácskozás küszöbén MOSZKVA, Pirityi .Sán­dor és Hável József, az MTI tudósítói jelentik: A szovjet főváros a kom­munista és munkáspártok ma nyíló harmadik nagy nemzetközi találkozójának légkörében él. Kedd dél­után óta egymást követően érkeztek a szocialista orszá­gok legmagasabb szintű pártküldöttségei, illetve a többi testvérpártok delegá­ciói, hogy az elkövetkező napokban együtt megvitassák az imperialistaellenes harc feladatait a testvérpártok, az összes antiimperialista erők akcióegységének elvi és gyakorlati kérdéseit. A nemzetközi tanácskozás áll hetek óta a szovjet sajtó, a szovjet közvélemény ér­deklődésének középpontjá­ban. Ez természetes, hiszen 9 évé nem volt a nemzet­közi kommunista mozgalom­nak ilyen nagyszabású ösz- szejövetele. Moszkvai politikai körök méltán látják a kommunista (Folytatás a 2. oldalon.) majd a megyeszékhelyre jár­ni, vagy telefonálni. 1970. ja­nuár 1-ével pedig a nagy vállalat keretén belül egy­mástól teljesen önállóan dol­gozik a két üzemigazgatóság. Évente sok új fogyasztó Az ügyintézés egyszerűsíté­sét, gyorsítását a fogyasztók számának állandó növekedé­se is szükségessé teszi. Éven­te mintegy 10—12 százalékkal növekszik a villamosenergia­fogyasztás mennyisége. Ez részben annak tudható be, hogy egyre több háztartás­ban működtetnek villamos- energiával üzemelő felszere­léseket, s a mezőgazdasági üzemekben is egyre nagyobb az ilyen vonatkozású Igény. Évente öt-hatezer az új fo­gyasztó, köztük kisebb na­gyobb ipari és mezőgazdasá­gi üzemek. Kisfogyasztóknak az idén is mintegy 37 km vezetéket építenek. Az igények pontos kielégí­tésére az 1970-es évek ele­jén az új nagy kapacitású el­osztó üzem lép működésbe Szolnok déli részén, az elő­munkálatokat már megkezd­ték, s amint azok befejeződ­nek az építkezést meg is kezdik. B. E. [ — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — .HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — "] Svoboda elnök fogadta Fock Jenőt Folytatódnak a tárgyalások Egy év alatt 246 millió kilowattóra áramot fogyasztottunk A 70-es évek elején új nagykapacitású üzem kezdi meg működését ^ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I 80

Next

/
Thumbnails
Contents