Szolnok Megyei Néplap, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-30 / 122. szám

1969. május 30,

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

7

AJÁNLOTT

Színházi levél Debrecenből

Hát nem sikerült... Megint csak eredménytelen maradt a „házasságközvetítés” a londoni és a moszkvai panda mackó, Csi Csi és An An között. An An ismét feladata elvégzése nélkül tér vissza a londoni állatkertben tett kirándulásáról moszkvai lakóhelyére (Telefoto — AP—MTI—KS)

Tanács nélkül

Mj’xpressz levél sajnos már nem lesz debreceni színházi beszámolómból, hiszen szombaton befejeződött a harmadik Debreceni Színházi Napok utolsó eseménye is. Ezért hát, utólagos enge- delmükkel az ajánlott levél formát választom. Levelemet a színház iránt érdeklődő olvasó szíves figyelmébe ajánlom — mert ugyan kit ne érdekelne a színház, a jó színház? És ebben bőven volt része az elmúlt egy hét alatt a debreceni közönségnek. És ami külön figyelemreméltó, nemcsak a jól megválogatott „import”, a vendégegyüttesek jóvoltából (a szolnoki együttes ezúttal nem volt a meghívottak között).

A színházi napok egyik legsikeresebb produkciója, éppen hazai termés volt: Barbara Garson híres és egyszersmind hírhedt darabja a Macbird, a Csokonai Színház Kis Színpadának előadásában. Hirtelenében nehéz eldönteni, hogy ez az idézőjelbe tett dráma (az idézőjelet maga a szerző használja darabja műfaji megjelölésében), vajon vagabund diáktréfa csupán (szerzője amikor a darabot írta, diáklány volt) vagy a fiatal írót az amerikai társadalom kivételes ismerete az önvizsgálat, a nemzeti bűntudat inspirálta, hogy tollat ragadjon. A darab Shakespeare híres tragédiájának a Machbetnek a parafrázisa. Témája azonban szókimondó egyértelmesség- gel a Kennedy-gyilkosság. A debreceni előadást a történelem egy kicsit átírta és a produkciónak ez az egyik legnagyobb érdeme: rugalmasan alkalmazkodott a történelmi aktualitásokhoz,

anélkül, hogy meghamisította volna az eredeti darabot.

másik külföldi darabot, a budapesti Nemzeti Színház [ Kamara Színházának (a Ka- i tona József Színháznak) je- i len esetben kéttagú együttese i mutatta be. Leonid Zorin, i Varsói melódia című kedves j színpadi játékának ugyanis, I csupán két szereplője van, a I kitűnő Törőcsik Mari és ! Sztankay István. Nem akarom most elismételni a budapesti bemutatóról megjelent kritikák jelzőit, elég annyi, hogy túlnyomó többségük nagy elismeréssel emlékezett meg a két színész alakításáról és a rendező Ig- iódi István munkájáról. Ez az előadás arra is kitűnően alkalmas, hogy újra megszerettesse a közönséggel a színházat. Egyébként a szolnoki

közönség közelebbről is megismerkedhet a produkcióval, hiszen a tervek szerint bemutatják majd — Törőcsik Mari és Sztankay István közreműködésével — a szolnoki Premier Színpadon is.

E két külföldi bemutató ellenére, a Debreceni Színházi Napok jellegét, az új magyar dráma határozta meg ebben az évben. Hiszen több résztvevő színház, idei magyar produkciójával jelent meg Debrecenben.

Az első este a budapesti Nemzeti Színház előadásában Dobozy Imre Eljött a tavasz

című drámáját láthattuk. A darab különös önvizsgálat, egy nemzedék emberi helytállásának, felelősségének kérdéseit kutatja. A 25 évvel ezelőtti eseményeket a mából visszafelé nézve jeleníti meg a szerző és a jelen a múlt eseményeinek különös akusztikát kölcsönöz. A szereplők nem annyira azt játszák el, hogyan történtek az események annakidején inkább azt akarják bemutatni, hogy semmisem úgy történt, ahogy annakidején a másik gondolta, hanem úgy ahogy 25 év elmúltával egy-egy életsorsai a hátuk mögött most megelevenítik. Az előadást Major Tamás rendezte, s a rendezőnek múlhatatlan érdemei vannak abban is, hogy Dobozy Imre darabja valóban színpadi játék és elevenen hatni képes a , .világot jelentő deszkákról”.

És hogy most már továbbra is kövessem a kronológiai sorrendet, hogy folytassam a beszámolót a Mikroszkóp Színpad új műsorának, a Tessék tovább menninek a debreceni sikerével. Ennek a színházi estének az élményét úgy summázhatom; szókimondó és őszinte politikai kabaré, „politikus” közönség előtt. A debreceniek különben a következő estén is bizonyságát adták annak, hogy nem a „problémamentes” színházat, hanem az olyan színházat* szeretik, amelyik közbeszól, eligazítást ad saját életük mindennapi gondjaiban, problémáiban is. A miskolci Nemzeti Színház Darvas József A térképen nem található című riportdrámáját mutatta be Debrecenben. A szinte szociológiai pontossággal megírt darab témája a szó legszorosabb értelmében „húsbavágó”. Darvas József művében olyan kérdések hangzanak el a színpad „szószékéről”, amelyek újra visszhangzanak a nézőkben és személy szerint, egyénenként is kikényszeríVisszavár a család*

Hej, amikor még tanácsunk volt — így sóhajtoznak a kungyaluiak. Pedig erre nincs ok. Igaz a községi tanácsot megszüntették és az ügyintézést egy kirendeltségvezető látja el, azonban a kunszentmártoni községi tanács — amelyhez kungyalu közigazgatásilag tartozik, — már eddig is bebizonyította, hogy segíti a kis község fejlődését és nem visszafejlődését, ahogyan ezt sokan gondolják. Tíz kilométerrel odébb került a községi tanács. A nagyobb problémával most már ide kell, hogy utazzanak az emberek, ez igaz, azonban a buszközlekedés jó. — És a probléma is kevés, amit a kirendeltségvezető ne tudna elintézni. Miért hát a sóhaj- tozás a hajdani tanács után?

Fekete Györgyné, a Zöldmező termelőszövetkezet könyvelője. Járási tanácstag, ö így vélekedik:

— Részünkre nem lett előnyös az egyesítés —mondja.

— Igaz megkaptuk a vízhálózatot, amit saját erőnkből három-négy év múlva tudtunk volna csak megépíteni. A községben ma már higanygőz lámpák világítanak. Ezt is az egyesítés óta kaptuk. Ezek az előnyök. Nincs azonban a községben adófőkönyv, nincs anyakönyvvezető. Igaz 1966-ban az egyesítéskor azt ígérték, hogy

— kérésre — a községbe helybe jön az anyakönyvvezető, így az esketéseket és a

G

yakorlottan cselez; azt várja, hogy kifakadjak —, kis szörnyetegként mutassam be a gyereket, kezelhetetlen kis állatként, akivel szemben csak egyetlen eszköz van. Bólogatna, alám játszana, aztán mellékesen megkérdezné: „Másképp, mint veréssel, ugye, nem boldogulsz?” Butább ügyfelekből magam is így húzom ki a beismerést.

— Feljelentés érkezett hozzád?

— Nem hozzám, a kormánytitkárság panaszirodájához. Kellemetlen hangú levél kíséretében elküldték az elnökhöz, most a főnök fiókjában van.

— Az öregek írták, a

szomszéd szobából?

— Nem tudom, ki fogalmazta, többen aláírták a házból.

— Mit mondanak?

— Hogy ott folytatod, ahol Bandula abbahagyta. Te, aki hivatalból védted a gyereket. Ügy tartod, mintha nem is lenne ember. Ketrecbe zárod, vered, órák hosszat hagyod bőgni, senkivel szóba nem állsz, elhagytad magad, csak egy süketnéma cigánylány jár hozzád, és a gyerek szeme láttára .közösültök. Csak azt mondtam, ami- „ levélben áll. Kellemetlen. Nem akarják, hogy itt maradjál. Nem értik az egészet. A kormánytitkárság sem érti. Magyará- jsatot kér tőlünk.

névadókat ttt == Kungyalun tarthatják, A valóság azonban az, hogy ezért is Kun- szentmártonba kell bemenni. Az adó üggyel kapcsolatos kérdéseinkre is csak ott ka- frunk választ. Es sorolja tovább az apróbb panaszokat.

— Mi a véleménye erről Kasza Pálnak, a kunszentmártoni tanács titkárának?

— Mi úgy látjuk, nagyon kevés az olyan ügy, amit a kirendeltségvgzető ne tudna elintézni. Ami mégis összegyűlik, azt havonta az igazgatási napon intézzük. Ilyenkor felkeressük a kirendeltséget és a helyszínen orvosoljuk a bajokát. A község gondját, baját szívügyünknek tekintjük. Ideiglenes bizottság alakult, amely felmérte Kunszentmártoni Kungyalu, valamint a külterületen élő lakosság életkörülményeinek alakulását. Erről a bizottság jelentést készített, amelyet 1969. április

9-i tanácsülésünkön ismertettünk a tanácstagokkal. A tanács vezetésébe kungyaluinkat is bevontunk. A végrehajtó bizottság tagjai között megtaláljuk Kungyalu képviselőjét isi. A tanácstagok közül négy a kungyalui.

Sok emberrel beszélgettünk a községben. Bebizonyosodott, hogy a község lakói jó sáfárként mérlegre rakják az egyesítésből származó előnyöket és hátrányokat. Gyakran azonban elfelejtik megnézni a mérleg

Konrád György:

— Te érted?

— Én sem értem.

— Te is ugyanezt tennéd.

— Lehet, csakhogy én nem jöttem volna ide.

— Ügy adódottt, hogy ide kellett jönnöm.

— Senki nem kért rá.

— Őrültségnek tartod?

— Ebben a szakmában, te magyaráztad régen, az ember sok mindent elfogad.

— Amióta a helyemen vagy. még sosem sikerült megértened, hogy miért jöttem ide?

— El tudtam képzelni. Ez minden. Nem vehetsz a nyakadba mindenkit, aki segítségre szorul. Ha egynek mindent odaadsz, a többinek semmi sem jut.

— Az már az én dolgom, én megtettem a magamét.

— Ez neked elég?

— Elég Másra nem telik. Van, amit nem lehet adagolni. A kurva is abbahagyja néha.

— Gyengeségében. Azért kurva, hogy adagoljon.

— Ha ezt megérted, csalsz, ha nem gondolod tovább.

— És mondd, ki ítélhet el ezért engem, átlaghivatalnokot. A sok széltoló, aki negyedannyi munkával kétszer

nyelvét. Igaz az ügyintézés nem lehet könnyebb. Mondjuk ki, helyenként nehezebb lett. Azonban ezek a nehézségek — úgy gondoljuk — eltörpülnek az előnyök mellett, amit a kis község az egyesítés óta élvezA kirendeltségvezető nyugdíj előtt álló idős ember. Ahhoz, hogy a község vezetését maradéktalanul ellássa, a társadalmi szervek vezetőinek támogatására lenne szüksége. Megkapja?

A hazafias népfront titkárát keresem. Borsos Andráshoz küldenek. A sportkör elnöke is ő és az önkéntes rendőri szervezet vezetője is. A bátyja Borsos Sándor, a tsz párttitkára. Sokat segíthetnének a község vezetésében. Sajnos azonban a viszony köztük és a kirendeltségvezető között az utóbbi időben megromlott. Jelenleg a község vezetése így nem megoldott. Elgondolkodtató az is, hogy miként tud egy ember ennji társadalmi tisztségnek eleget tenni, mint Borsos András.

Miután a kirendeltségvezető három hónap múlva nyugdíjba megy, már utódra lenne szükség. És arra is, hogy a társadalmi funkciókba minél több arra alkalmas embert jelöljenek.

Igaz a tanács odébb került mintegy 10 kilométerrel. Ennek ellenére Kungyalu a jövőben tovább lépheti

annyit keres, mint én? Vagy te, akj bohócot csináltál magadból, megléptél hazulról, megléptél tőlünk, s ráadásul a gyermekkel is megbuktál? Mondd, ki szólhat nekem egyetlen rossz szót is? Mikor a főnök megkérdezett, miért csináltad ezt, azt mondtam, hogy elment az eszed, de majd megjön, és visszaülsz közénk a helyedre.

— Itt maradok;

— Te? Nem tudom. A gyerek biztos, hogy nem marad itt. Szereztünk neki helyet, holnap be kell vinned az intézetbe.

— Tudod, hogy nem viszem be.

— Akkor eljövök érte.

— Nem adom

— Ne tréfálj, hozzak magammal rendőrt?

Feláll, körüljárja a szobát, szemügyre veszi a gyereket, a dróton az elhúzható lepedőt, az edényeket a polcon, ingemet a szegen, az ételt a fazékban Megpaskolja a gyerek fejét, játszik vele. megkönnyebbült Túl van a nehezén, otthonosan mozog, én már csak vendég vagyok itt; ha állnék, esetleg hely- lyel kínálna. Fölemel egy

csatot, egy majmot, visszaejti a zsákba.

— Kerestél ezzel?

— Valami keveset, megéltünk belőle.

— A főnök intézte el, hogy munkát kapjál. Ha ő nem szól, a felét sem kaptad volna.

— Kedves a főnöktől;

— Ugyan, csak időt akart hagyni neked.

— Mire?

— Hogy magadtól abbahagyd ezt a históriát. Idegesíti, hogy egy jó szakember hónapokat vesztegelt egy szenteskedő rögeszmével. Dühöng is néha. „Megbecsült állása volt, szerettük, lakást ka- oott, ő meg beveszi magát egy disznóólba, és egy idióta kölyök fenekét törölgeti.” Néha hallani sem akar rólad, de aztán újra kezdi. A napokban végre döntött az ügyedben.

Behúzódom a sarokba;

— A te főnököd ne döntsön énrólam.

— Csendesebben. A tied is. Mind a mai napig fenntartotta az állásodat. Fizetés nélküli szabadságon vagy. A főnök nem túlságosan okos, de azért helyetted is gondolkozott.

— Nem megyek vissza;

— Hova mész?

■— Maradok.

— Nem maradhatsz. A gyereket holnap elvisszük, a lakásból ki kell költöznöd, majmot és cintányért többet nem kapsz, kell a rokkon- taknak. Ezj a történetet befejezted, a folytatása egyszerűen ostobaság lenne.

— Ezt jól kigondolta a főnök.

— Szerintem is; Visszavár a szobád, az asztalod, az ügyfeleid. És visszavár a családod is. A főnök beszélt a feleségeddel.

— Mondd, és mi történik, ha mégsem megyek?

— Jól van. Ismered a főnököt. Ez igazán furcsa lenne. Mindenki annak tartaná. A hatósági főorvosnak az a véleménye, hogy rászorulsz egy alapos kivizsgálásra. — Idegosztályon;

— Mennyi ideig tartana a kivizsgálás?

— Ez attól függ Néhány hét, kezeléssel együtt több is lehet.

— Nyilt osztályon?

— Nem hinném, hogy a te esetedben ezt célirányosnak tartanák

— És ha nem akarok bemenni a hivatalba, az any- nyit jelent, hogy még kezelésre szorulok?

— Tudod magad is, hogy idegbetegségek esetében a normális és a patologikus határa nem állapítható meg egyértelműen.

tik belőlük a válaszokat. Nem hibátlan Darvas műve és a miskolciak előadása egy kicsit a darab ellen is „játszott’, de feltétlenül jelentős hatású dráma.

T T gyancsak izgalmas tár- sadalmi kérdéseket feszeget a kecskeméti Katona József Színház előadásában bemutatott új Raffai Sarolta dráma, a Diplomások. A darabot Pethes György rendezte és a rendezésen kívül a színház dramaturgjával, Osz- tovics Leventével együtt oroszlánrésze volt magának a drámának megszületésében is. Az íróiyS kifejezési eszközei helyenként ugyan még csiszolatlanok, de ha egy kicsit dadogva is, őszintén szól a színpadról közönségéhez. Ez az életszagúság, ez a nagy művészi hitel, a darab legfőbb értéke. Minden bizonnyal a szolnoki közönség is szívesen fogadná a Diplomások bemutatóját, hiszen a falusi értelmiségnek a darabban felvetett problémái nemcsak Bács-Kiskun megyében érvényesek.

Az utolsó estén, ugyancsak a hazaiaké volt a színpad, s bár Illyés Gyula Kegyenc

című drámájának Csokonai színházi előadása nem „übe- rolt” minden addig látottat, Bízó Gyula, a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztályának vezetője mégis egy sikeres színházi produkció előtt mondhatta el a színházi napok zárszavát. Giricz Mátyás rendezése sok tekintetben ellentmondásra inger- li a nézőt, sikere azonban talán éppen ebben rejlik, hogy ez a Kegyenc vitára készteti az embert és még az előadás vége után is sokáig foglalkoztatja.

A harmadik Debreceni Színházi Napok záróaktusa az idén nélkülözte a jelképes díjak kiosztását, ezzel szétfoszlott a fesztiváljelleg utolsó illúziója is. Célját, hogy egy hétre legalább pezsgőbbé, elevenebbé tegye a debreceni színházi életet, hogy a debreceni közönséggel megszeretesse a színházat, mindenesetre elérte. Nemcsak az előadások, hanem az egyes produkciókat követő közönség—művész találkozók sikere is ezt bizonyítja. Hasznos volt ez a találkozó a közönségnek és a résztvevő színházaknak egyaránt, mert alkalmat adott nekik is, hogy kicseréljék tapasztalataikat és ha esetlegesen is, de egymáshoz mérhessék magukat.

Rideg Gábor

— Tehát?

— Mint kollégád és barátod ti sídelet tel azt javaslom, vidd be holnap a gyereket, eredj vissza a családodhoz, és ha kipihented magad, néhány nap múlva jelentkezz a főnöknél. Eltettük még a névtábládat is Mire visszajössz, rákerül ismét az ajtódra.

Kezében kalapjával, csípőficamos lábát vontatottan húzva csúszik ki vendégem a szobából, mintha elalvó beteg mellől osonna, zsi fakasztó, elnyújtott locsogás után. Hirtelen megfordul, mint aki orvtámadástól tart, s bal kezét kabátjának ferde zsebébe süllyesztve keresztülhúzza tekintetével a gyereket, a ládákat, majd engem, bocsánatkérően elmosolyodik, kis szikrafelhőt fúj marokra fogott, nyálas pipájából, s még egy darabig lenyomva tartja az ajtókilincset, mint aki mondani készül valamit. Intek neki, jól van, ugyan már, ki így, ki úgy, ostobaság az egész, de legalább elmúlik. Két szikrafelhő közt elkeskenyedő arc, ormyeregig ereszkedő nyúlszőr kalap, aztán csak az ajtó, a selejtes ingóságok meg a gyerek meg én, mi is már csak holnap délelőttig.

• Részlet a szerző A látogató

című kön.vvheti kötetéből.