Szolnok Megyei Néplap, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-24 / 117. szám
1969. május 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 FCV TŰZ FÉKVÉNÉL Gábor Pál: Tiltott terület Kunszentmárton megszállása 15 millió tankönyv A nyomdák már javában dolgoznak azon, hogy az oktatási év kezdetére a diákoknak és pedagógusoknak egyaránt rendelkezésére álljanak a szükséges könyvek, A kiadványok • összpéldányszá- ma megközelíti a 15 milliót. Újdonság, hogy az általános iskolák szakosított tantervű osztályaiba járó ötödikeseknek és hatodikosoknak megjelenik az angol, francia és német, a hetedikesek és nyolcadikosoknak pedig az orosz nyelvkönyv. A szakközépiskolák különböző osztályaiban folytatják a reform- tankönyvek bevezetését, amelyekből 35 féle készül. A nemzetiségi iskolák számára szlovák, román, délszláv és német nyelven jelenik meg több mint húszféle reformtankönyv. Felhívás Kérjük, jelentkezzenek azok a vásárlók, akik 1969. április 11-e előtti keletű Centrum Áruházban hagyott árujuk ellenében kapott tulajdonjegyzékkel rendelkeznek, az áruház irodájában. Centrum Aruház, Szolnok, Ságvári körút 33. imponáló szervezettséggel és pontossággal rendezték meg első alkalommal Tiszafüreden május 20 és 22 között a Pedagógiai Napokat. A négy rendező szerv, a járási úttörő elnökség, a pedagógus szakszervezet járási bizottsága, a járási tanács vb művelődésügyi osztály és a járási nőtanács összefogása hasznos és érdekes programot biztosított három napon keresztül a helybeli és a járás minden részéből érkezett pedagógusoknak. Kedden Mándi Sándor,' á járási párt vb első titkára nyitotta meg a rendezvények sorát, majd Szabó Ferenc, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára, „Feladataink^ az 1969^70-es tanév úttörő munkájában” címmel tartott előadást Délelőtt még egy előadás hangzott el, Bede Lászlóné a KISZ megyei bizottságának titkára tartotta „Gondolatok az úttörők nyári foglalkoztatásának megszervezéséhez” címmel. Délután mindhárom iskolában nyilvános úttörő és szakkört foglalkozásokat tartottak, amelyeknek a tapasztalatait rögtön meg is vitatták az érdeklődők. Ä második nap délelőtt a nevelők előadásokat hallgattak. délután gyakorlati foglalkozáson vettek részt Mindkét napon sok szülő volt ott a rendezvényeken s ez növelte a Pedagógiai Napok sikerét. Délelőtt az első előadást Nagy Gyuláné, az Országos Úttörő Elnökség Kisdobos Szakbizottságának vezetője tartotta „Feladataink a kisdobos munkában” címmel. Utána Ortutai Zsuzsa, a Magyar Nők Országos Tanácsának titkára lépett a közönség elé. Előadásának címe: „A szülői ház és az iskola kapcsolata tanévben és a szünidőben.” Délután a kisdobosoknak tartottak foglalkozásokat, melyeket az előző napiakhoz hasonlóan vita követett. Az utolsó napon dr. Rad- nai Béla, az Eötvös Lerázd Tudományegyetem docense Első filmes rendező alkotását, Gábor Pál; Tiltott terület című filmjét láthatjuk filmszínházainkban. Filmjét valóságos eseményre építette, forgatókönyvét Vészi Endrével — az alapnovella írójával — készítette. Ismert, hogy néhány évvel ezelőtt tűz ütött ki az egyik nagy budapesti gyárban. A vizsgálat megállapította, hogy a katasztrófa emberáldozatot nem követelt. Hetekkel később viszont, a romok eltakarításakor, egy holttestet találtak. Az üzem egyik munkása volt, akit senki sem keresett, akinek arcára sem emlékezett senki... Milyen gondolatokat váltott ki ez a nagyon szomorú tény Gábor Pál rendezőből? Hogyan érvényesül a fájdalmas valóság a filmbéli megfogalmazásban ? Nem az esetben rejlő krimi izgalma fogta meg a rendezőt, hanem az igazságtalanság A vizsgálat kiderítette, hogy a tüzet két munkás gondatlansága, mulasztása okozta. El is ítélték őket. A tételes jog szerint igazságosan: nem tartották be a biztonsági előírásokat. A valóságban azonban sokkal bonyolultabb volt a helyzet, több dolog befolyásolta a találkozott a járás pedagógusaival. Igen nagy tetszéssel fogadott s nem egyszer tapssal félbeszakított előadásában a kisdobosok és úttörők közösségi nevelésének sajátosságairól beszélt. Az előadás után Nemes Lajos a járási tanács vb művelődésügyi osztály vezetőjén nek zárszava után arany, ezüst, bronz törzsgárdajel- vénnyel és pénzjutalommal tüntették ki azokat a pedagógusokat, akik 25, 20, illetve 15 éve tanítanak a járás területén. Heten kaptak arany törzsgárdajelvényt: Saághy Ferenc tiszaburai, Návai István tiszaőrsi, Jubalesetet, például az, hogy a munkások már évek óta szabálytalanul dolgoztak a gépen, mert ha betartják az utasításokat, kevesebbet keresnek... A filmbéli, tűzveszélyes, külföldi műanyag-keverőgéphez nem vásárolták meg az automatikus szellőztető berendezést, mert elfogyott a deviza. A gép, a kiegészítő automatika nélkül, tűzveszélyesen működött. Erről a gyárban mindenki tudott, így szólt az utasítás: ha kigyullad a piros vészjelző lámpa, le kell állni a géppel. Az állásidőt viszont a munkások bérébe nem számították be. Ezért a munkások nem várták meg amíg az anyag kihűl, hanem megpróbálták „átpiszkálni” a keverőgépen a tűzveszélyes anyagot. Így keletkezett a filmbéli tűz, s fényénél nagyon jó lehetősége van a rendezőnek emberi kapcsolataink vizsgálatára. Hogyan is élünk egymás mellett, mennyit tudunk egymásról, azt tudjuk-e, ami az egyén és a közösség számára hasznos? A filmből kiderül, hogy olykor csak egymás mellett élünk, de nem együtt. Minden tanú erről vall a filmben. Az idős lifthász István tiszaszőllősi, Sípos Ferenc tiszaszentimrei, Gál Ferencné tiszafüredi, Ágoston Imréné kunmadara- si, Derzsi Endréné tiszader- zsi pedagógusok. A törzsgárda jelvény eket ezután minden évben a pedagógusnapon kapják meg a megfelelő szolgálati időt elért tanítók, tanárok. A Pedagógiai Napok idején modem tanszerekből, szemléltető eszközökből és az oktató-nevelőmunkában szükséges egyéb tárgyakból kiállítást rendezett az Országos Tanszergyártó és Értékesítő Vállalat. B. A. kezelő asszony, akit ott felejtenek a két emelet között álló liftben, aki csak csodával határos módon menekül meg. „Nem veszik észre az embert, de még ennél is rosszabb, azt sem veszik észre, ha hiányzik. A kórházban sem látogattak meg.” Jellemző képsor: amíg a liftes néni már-már megadta magát a tűzhalálnak, a főmérnök a munkásokat a nyersanyag mentésére sürgeti. Mit mond a főmérnök, amikor az ügyész felelősségre vonja. „Kérem, én egy háromezer emberrel dolgozó gyár műszaki munkájának akadálytalan működéséért vagyok felelős! Van itt nekünk nagy, az emberekkel foglalkozó organizációnk. Köztudott kérem, hogy nálunk minden harmadik-negyedik munkásra jut egy adminisztrátor.” Amikor a tűzesetért felelőssé tett Hoff er művezetőt letartóztatják, ezt mondja: „Miért én? Miért éppen én?” Ha nem tételesen nézzük az igazságot, akkor jogos a kérdése. Miért éppen ő a felelős? Miért csak ő és Kis Benedek, a gépkezelő? Kis azonban nem replikázik, pedig éppen ő volt az, akit korábban meghurcoltak és leváltottak, mert bírálta a tűzesetet előidéző korábbi intézkedéseket. Kis Benedek érzi, hogy valaki „bent maradt”. Nyomoz utána. A nyomozás, amit a munkás és az ügyész párhuzamosan végez, nagyon jó alkalmat ad a rendezőnek és az operatőrnek arra, hogy bemutassa, mennyire közömbösek egymás iránt az emberek. A munkásszállásor nem tudják, hová tűnt a munkatársuk, a művezető nem ismeri meg halott munkását Közben — félelmetes képsorai vannak Zsombolyai János operatőrnek — gépkocsi költemények suhannak, nagyteljesítményű markológépek, billenő tehergépkocsik dolgoznak, a technika minden csodája felvonul, de az emberek magányos szigetként állnak. A művezető ki is mondja, hogy jönnek- mennek a munkások, ki emlékszik mindre. Azért nem vettem észre, hogy ez aa anyagbehordó ott maradt a gév alatt, mert volt bent elég anyag, nem kellett odafigyelnem.” Nagy vizsgálat ez a film. Őszinte, az igazságot tárja fel. Vádlottak padjára ülteti a régi mechanizmus, de az emberi kapcsolatokban még élő, szavakban már oly annyiszor elítélt de még ma is elevenen ható ridg, termeléskoncentrikus szemléletet. — az elembertelenedést Gábor Pál rendező nem toborzott „bomba-stábot’' munkájához, szerényebb ne* vű vidéki színészekkel dolgozik. Kis Benedek gépmestert Bánffy György éli, a főmérnök embertelenül pontos önmagát papírokkal lefedező alakját Némethy Ferenctől kaptuk, Hoffer művezető önmaga által meg nem értet* tragédiáját Vadász Zoltán rajzolja meg. Büros Gyöngyi csupaszív, de az állandó szürkeségben besavanyodott munkásasszony. Az ügyész Avar István, a társadalom őre és lelkiismerete. Letartóztatja a művezetőt és s gépmestert, de a színészi játék érezteti; jogos Hoffer művezető kérdése, hogy miért éppen ő... Avar tépelődik ezen, nagyon nehéz feladató' old meg, kitűnően. Kisebb szerepeiben Dajka Margit Mezei Mária és Novák István remekeltek. Zsombolyád János operatőri munkája a dokumentumfilm eszközeit közelíti, ezáltal is többet fel tud tárni az ábrázolni szándékozott hideg emberi világról. A mondanivaló tisztasága és annak mély művészi kifejtése miatt joggal úgy véljük, új, nagy magyar film született. Tiszai Lajos n. A jászkunok folytonos panaszaira az 1715. évi országgyűlés a német lovagrend örök vételi jogát zálogra változtatta, miután arról a rend lemondani késznek nyilatkozott, csak pénzét visszakapja. 1731-ben gazdát cserét a Pesten építendő invalidus Jászkunság, amennyiben a kórház már eddig összegyűlt tőkéjéből a lovagrend ötszázezer rhénus forintját kifizették, a Jászkunság minden haszonvételével a kórház- alap tulajdona lett. A bécsi udvar a német lovagrend által kivetett adót majdnem kétszeresére emelte, ezenkívül természetbeni szolgáltatásokkal is terhelte a jász- kunoVat. akiket jobbágyok gyanánt kezelt. A sok vészt, vihart látott település históriája majdnem teljesen azonos vonásokat mutat az egész Jászkunság történetével. A vérrel szerzett ősi kiváltságok el- tiprása, a szolgasorba süly- lyesztés szomorú akkordként zárja le Kunszentmárton régmúltjának történetét' Az új élet sarjadása 1717-től kezdődően indult meg a pusztasággá vált tájon. Lassan, bátortalankodva érkeztek elszórt csoportok távoli vidékekről a német lovagrend által birtokolt végtelen síkságra. Biztatólag hatott Orczy István jászkun adminisztrátor 1717. május 24-éri Gyöngyösön kelt pecsétes levele, melyben engedélyt adott „az Nemes Nagy Kunságban levő Szent Mártony nevű Puszta” megszállására, aránylag kedvező feltételű árenda mellett A megszállás tehát 1717-ben vette kezdetét, erősödve folytatódott 1718-ban 1719-ben fejeződött be. Számos levéltári adat 1718- ra teszi a megszállás időpontját, ami igaz is annyiban, hogy e nagy jelentőségű folyamat nem ment máról holnapra. Jászapáti lakóiból verődtek össze azok, akik vállalták az otthonkeresés, a fészekrakás gondját és áldozatát. Magát az új „honfoglalás” izgalmas históriáját a nagy- tekintélyű Radics István kis- bírónak, a megszállás vezérének 94 éves korában tollbamondott és tanácsjegyzőkönyvbe foglalt elbeszéléséből ismerjük. Számos másolat készült erről, s ma is több család kedves ereklyeként őrzi a megszálló levelet. Ebben Radics István elmondja, hogy mivel Jászapáti helység lakossága erősen megszaporodott „és némely mostoha időkben a nép csaknem erején felül ter- heltetnék”, látva az elöljárók, hogy a megkívánt ösz- szeget (adó, szolgáltatások) a szegények képtelenek leróni, olyan rendelést tettek, hogy a tehetősebb gazdák a szegény nép terheinek könnyítésére biztosítsanak annyit, amiből a megkívánt összeg kitelik, s utána lassan majd behajtják a szegényeken. A gazdag tanácsnokok azonban ezt nem vállalták, mire Radics István azt ajánlotta, hogy a nép elsokasulása és a termőföld szűk volta miatt válasszanak maguknak és a szegényeknek új lakóhelyül egy távolabbi pusztát. Ügy is történt. Radics István hatodmagával lóra kapott, s eljutott a tiszasülyi pusztára, de az nem nyerte meg tetszésüket. Roffnál átkeltek a Tiszán. Az éjszakai szállást adó ottani becsületes ember javaslatára a tiszabői pusztát tekintették meg. Azt megfelelőnek találták, s a Tisza melletti részen karókat vertek le, mint a földfoglalás jeleit. Csakhogy ez földesúri birtok volt, s egy öregember azt tanácsolta, hogy mint Jászságból érkezők inkább kun pusztát keressenek. — Mindjárt ajánlotta is a nem túlságosan távoli Csorba pusztát, mert annak „bőv Határja és jó földje vagyon”. Megfogadták a tanácsot, s hamarosan már a csorbái kun puszta tágas határain verték le a mezsgyekarókat. A vízben szegény területet azonban ott kellett hagyniuk^ A mesterszállási puszta felé jövet, a túri Kalapos halomnál egy méhésztől érdeklődtek, aki arról tájékoztatta őket, hogy a mesterszállási pusztának jó földje, bővizű folyója van, de a környező szomszédok úgy elcsipkedték, hogy már csak fél pusztának mondható, a megmaradt föld lapos, szikes, gödrös. Minderről saját szemükkel akartak meggyőződni. A Körös mellett öcsödi halászok igazították őket útba, s maguk is megtapasztalták a csekély puszta hiányosságait. Másnap visszaindultak Szolnok felé, ahol Radicsnak egy jó Ismerőse azt tanácsolta, hogy ha lakóhelyet keresnek, a Tiszán túlj Jenő pusztán próbálkozzanak, mert a fehér barátok szívesén oda engedik őket. Valóban megfelelőnek találták a helyet, s kikarózták a leendő telkeket. Szőlőföldeket is osztottak maguknak. Közben megtudták, hogy a tiszttartó Alattyánban lakik. Felkeresték. s előadták szándékukat a földfoglalásra vonatkozóan* A szerződés megkötésére hamar sor került, amelynek értelmében minden pár jár- mos ökörtől egy tallért, minden tehéntől két icce vajat, a juhoktól 3 icce vajat, a lakosok összesen tizenkét szekér szénát, három akó sózott halat, tizenkét pozsár friss halat fizetnek. Radics István pálinkát hozatott az áldomás örömére, s közben a nótáriusnak diktálni kezdte az egyezség szövegét: „ezen alkunk és egyezségünk megmásolhatatlanu] örökösen, még a maradékunknál is állandó lészen”. Ezt a cikkelyt hallva, a tiszttartó felugrott és kijelentette, hogy ő nem örökösen gondolta a szerződést, csak három évre. Radics István azt felelte; „Ha csak három esztendeig adod, tartsd magadnak, édes tiszttartó úr!” Hosszas fáradozás után dolgukvégezetlen visszatértek Jászapátiba. Három esztendő múlva Radics István Jászmihálytelkén járt a vízimalomban, ahol szóbake- rült a lakóhelykeresés gondja. Hallotta ezt egy öreg koldús, aki így szólt hozzájuk: megöregedtem, sok helyeket ifjúságomtól folyvást öszve jártam, de megvallom, édes fiaim, sehol jobb lakóhelynek való pusztát nem láttam, mint túl a Körös vizén Szent Márton nevezetű Kun Puszta légyen, ha valahova akartok lakni menni, azon pusztát el ne hagyjátok!" Az öreg ember bíztatására az elszánt jászapátiak — megint csak Radics István vezetésével — elindultak Kun Szent Márton pusztájának megszemlélésére. Mindent úgy találtak, ahogy a mihálytelki koldús mondotta. Leverték mezsgyekaróikat a szentmárton* pusztán, és megnyugodva tértek haza Jászapátiba, hogy előkészítsék a végleges távozást és búcsút vegyenek a jászok ősi földjétől. A megszálló levél felsorolja a kirajzó családfőket, mintegy tizenhármat, hozzátéve, hogy nemcsak ezek indultak útnak, hanem „más szegény sorsú emberek” is, akik a határok kikeresésében és az új község megalapításában „szorosan és hathatósan éjjel-nappal dolgoztak”. A nagyértékű okmány a következő szavakkal végződik: „Az meg Szállás volt az 1719. Pünkösd Szom- battyán”. 'Folytatása következik) ■lózsa László tanár Kunszentmárton Az Alföldi Szilikátipari Vállalat törökszentmiklósi üveg- technikai üzeme az Orvosi Műszerkereskedelmi Vállalat részére gyárt különböző üvegtechnikai műszereket. Képünkön: Papp Anna üvegtechnikus mérő lombikot készít — nzs »as Találkoztak egy járás pedagógusai Pedagógiai Napok Tiszafüreden
