Szolnok Megyei Néplap, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-20 / 113. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. májos 20. Klesinger Tokióban — Strauss Londonban Gomulka beszéde - Brandt nyilatkozata Tegnap esti helyzetkép Kurt Georg Kiesinger nyugatnémet kancellár Japánba utazott, s ama milliók számára, akik még nem felejtették el a fasizmust és a második világháborút, önkéntelenül is felidéződik az egykori hírhedt „Berlin—Tokió tengely”. Saj­nos, bizonyos analógiákat ma is találunk, az átkos múlt ki- sérteteitől -még nem egészen szabadultunk meg. Mint a Pravda hírmagyarázója rámutat: azért helyénvaló a vissza­emlékezés, mert „jelenleg mind az NSZK-ban, mind Japán­ban létrejöttek az amerikai imperializmus agresszív erőinek előretolt hadállásai. Ez feltétlenül arra inti a világközvéle­ményt, hogy figyelemmel kövesse a tokiói tárgyalásokat”. Nem vitás, hogy Bonn meg akarja vetni lábát Ázsiában és miközben — mint ismeretes — egyre nagyobb arányú gazdasági kapcsolatokat épít ki a Mao-klikkel, s nyilván­valóan e gazdasági kapcsolatok mögött politikai partnert is keres Pekingben, ugyanakkor Tokió felé is nyit. Most, hogy Kambodzsa elismerte az NDK-t és ezt az NSZK önmagára és Hallstein doktrínájára mért csapásnak érzi, Bonn arra törekszik, hogy megakadályozzon más ázsiai országokat a kambodzsai példa követésében. Feltehető, hogy ehhez kíván­ja megnyerni szövetségesül japánt is, Kiesinger személyes látogatása révén. Ugyanakkor Európában is felgyorsult és megélénkült a nyugatnémet politika. Mint ismeretes, Schiller gazdaság­ügyi miniszter, ki fel akarta értékelni a márkát, alulmaradt Kiesinger kancellárral és Strauss pénzügyminiszterrel szem­ben, de a nyugati pénzügyi csatának ismét csupán egyik — ám nem az utolsó — felvonására hullt le ezzel a függöny. Az újabb felvonás talán már itt is van, nyitójelenete meg­lehet az a tény, hogy Strauss most Londonban folytat hiva­talos tárgyalásokat Jenkins angol pénzügyminiszterrel, s hogy — ha már ott van — nemcsak a nyugati világ akut pénzügyi válságának további problémáit vitatja meg, ha­nem politikai kérdéseket is, azt valószínűsíti, hogy Stewart külügyminiszterrel, sőt Wilson miniszterelnökkel is folytat tanácskozásokat. Miközben tehát Bonn újra nyit nyugat (London) és a Távol-Kelet (Tokió) felé, a kelet (a szocialista államok) felé való nyitás csak nem akar sikerülni. Az is nyilvánvaló, miért nem: mert hiányzik még mindig a kellő őszinteség, a helyzet reális felmérése Bonn részéről. Éppen erre muta­tott rá most nagy érdeklődéssel fogadott varsói választási beszédében Wladislaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt első titkára. „Bonn egész eddigi keleti politikája semmibe veszi a valóságot. Az NSZK következetesen megakadályozza az európai feszültség csökkentését célzó minden kezdemé­nyezést. Brandt hétfőn sajtóértekezleten reagált Gomulka beszé­dére, kijelentve, hogy azt figyelemre méltónak tartja. Ám, miközben hangoztatta készségét arra, hogy az NSZK kibé­küljön Lengyelországgal, miként Franciaországgal is ki­békült, elfelejtette hozzátenni, hogy nyugaton a két ország között nem voltak határviták. (KS) Az Apollo—10 a Hold felé halad A floridai Cape Kennedy­ről három űrhajóssal fedél­zetén vasárnap indult el út­jára az Apollo—10 űrhajó, amely elvégzi az Egyesült Államok holdprogramjának utolsó „főpróbáját”. A nyolc és fél napra tervezett űr­utazás során az Apollo—10 eljut a Hold közvetlen kö­zelébe s az égitest felszíné­től alig tizenöt kilométeres magasságban próbálja ki a Hold-kompot; Ez a Hold­komp, hivatalos néven a Lu­nar Module szállítja le a Holdra ez év júliusában az első amerikai űrhajósokat. Az űrhajó személyzete a Hold közelébe jutva kísérle­tezi ki az űrkabin és a Lu­nar Module szét- és össze­kapcsolását, a Hold-komp manőverezését és hajtómű­veinek működését, az űrka­bin és a Hold-komp közötti összeköttetést. Ezen túlme­nően a személyzet feladatai közé tartozik az is, hogy közvetlenül közelről szemre­vételezzék a szóbajöhető jú­liusi leszállóhelyeket. Ennek megfelelően, sokszáz fény- képfelvételt, nagy mennyisé­gű filmet készítenek és az útról, illetve a Hold köze­léből a terv szerint tizen­egy alkalommal adnak tv közvetítést, ezúttal első íz­ben színes kamerák révén. Az Apollo—10 parancsno­ka Thomas P. Stafford, az amerikai űrprogram egyik veteránja, aki eddig két Ge­mini utazáson vett részt s összesen több mint kilenc­ven órát töltött a világűr­ben. Veterán űrhajós a má­sik két pilóta isi John Young, aki az űrkabin és Eugene Cérnán, aki a Hold-komp pilótája lesz az úton, Stafford és Cérnán próbálja majd ki a Lunar Module működését a Hold közelében, Young pedig az űrkabinban marad; A vasárnapi indítás után az Apollo—10 még „szétsze- nelt” állapotban mintegy másfél órán át maradt Föld-körüli pályán Az űrhajó szerdán, ma­gyar idő szerint este fél tíz­kor áll rá holdkerülő pályá­jára. Csütörtökön délután kezdi meg a manőverezési próbákat a Hold-komppal. A kísérlet magyar idő szerint pénteken hajnalban ér vé­get. Szombaton indul el az Apollo—10 űrkabinja a Föld felé és a terv szerint május 26-án, magyar idő szerint este nyolc óra előtt száll le a Csendes-óceánra, Az Apollo—10 amerikai űrhajó vasárnap este ma- gyp idő szerint 20.26 órakor ráállt a Hold felé vezető pá­lyára. Ezt megelőzően 20.23 órakor gyújtották be a hor­dozórakéta harmadik fokoza­tát, hogy az űrhajó megsze­rezze azt az óránkénti közel negyven ezer kilométeres Sebességet (második koz­mikus sebesség), amely ah­hoz szükséges, hogy a földi nehézségi erőt leküzdve Föld-körüli pályáról a Hold felé vezető pályára térjen át. ' Az Apollo—10-ről az in- íhiiás után 2 perc 40 másod­perccel vált le a hordozóra­kéta első fokozata. Ezt kö­vetően a második és a har­madik fokozat a megfelelő időpontban kezdett működni, s az űrhajó 11 perc 43 má­sodperccel a start után állt Föld-körüli úgynevezett par­koló pályára, Az Apollo—10 nem egé­szen két kört tett meg a Föld körül, mielőtt rátért volna a Hold felé vezető útra. Az Apollo—10 nyolc perccel a start után már 172 kilomé­ter magasságban repült. Hétfő és kedd viszonylagos könnyű nap az Apollo—10 űrhajó három utasa számá­ra. A két nap alatt az űrha­jósok fő feladata a szüksé­ges pályakorrekciók végre­hajtása, a berendezések és műszerek ellenőrzése, vala­mint a televíziós közvetíté­sek lebonyolítása. Stafford, Soung és Ceman vasárnap több kellemes meglepetéssel szolgált a földi tv-nézőlcnek: a tervezett közvetítéseken A Rudé Právó hétfői szá­ma közzétette a CSKP észak- morvaországi területi bizott­ságának ülésén elfogadott határozatot. Eszerint a bi­zottság felfedte „tevékenysé­gének bizonyos politikai hi­báit és fogyatékosságait”, s hangsúlyozta azt az elvet, hogy „meg fogja akadályozni a jobboldali opportunista és a szektás-dogmatista veszély lebecsülését a pártban, ha­tározottan fog fellépni egyes tagjainak jobboldali oppor­kívül is bekapcsolták a tv kamerákat. Előbb az űrka­bin és a Hold-komp, a Lu­nar Module összekapcsolá­sát mutattak/ be, majd léleg­zetelállító „helyszíni közve­títést” adtak a világűrből, bemutatva a Földet. A feke­te háttéren fényesen kiraj­zolódó Földön jól látszott a tengerek kékje, a szárazföld vörösesbarna színe. A fel­hőkkel borított részek. A harmadik tv-közvetítés té­májául az űrhajón belüli életet választották. Az eddigi legnagyobb kel­lemetlenséget a három űrha­jónak az jelentette, hogy el­ső éjszakai nyugalmuk nem volt zavartalan: az űrhajó vibrációja miatt többször is felébredtek. A kabint ugyan­is tengelye körül forgó moz­gásban kell tartani, nehogy az állandó erős napsugárzás­tól egyik oldala túlságosan felmelegedjék. tunista állásfoglalásával szemben”. A határozat nyomán a CSKP területi bizottságából hét kommunistát, saját kéré­sére felmentettek a pártbi- zotsági tagság alól. L. Bub- likot, a „Nova Svoboda” cí­mű területi lap főszerkesztő­jét pedig viszahívták a terü­leti bizottság titkárságából. Négy kommunista területi bizottsági tagságát a határo­zat értelmében felfüggesztet­ték és pártfegyelmi eljárást indítottak ellenük. Kekkonen Leningrédban Urho Kekkemen finn köz- társasági elnök hétfőn Hel­sinkiből elutazott Leningrád- ba, ahol találkozik Alekszej Koszigin szovjet miniszter­elnökkel. Az elnököt elkísérte Ko- valjov. a Szovjetunió finn­országi nagykövete is. Ceausescu Varsóban Wladyslaw Gomulkának, a Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottsága el­ső titkárának a meghívására hétfőn reggel baráti látoga­tásra Varsóba érkezett Nico- lae Ceausescu. a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, az Államtanács elnöke. A kül­döttség tagja Ion Gheorghe Maurer, a Román KP KB ál­landó elnökségének tagja, miniszterelnök és több veze­tő párt és állami személyi­ség. A Caeusescu vezette román delegáció kétnapos varsói tartózkodásának ideje alatt tárgyalásokat folytat a len­gyel vezetőkkel Kiesinger Tokiéban Kiesinger nyugatnémet kancellár hétfőn reggel To­kióba érkezett, hogy meg­kezdje hivatalos tárgyalásait a japán vezetőkkel. A kan­cellár szombaton érkezett Japánba Oszakában és Kyo- tóban töltötte a hét végétj De Gaulle üdül De Gaulle, volt francia államelnök Írországba utazott, négyheti üdülésre. Nyilván ezzel kívánta kifejezni, hogy érdektelen a sorrakerülő elnökválasztáson: egyik jelöl­tet sem támogatja. A Sneem nevű kis falucska „Gém menedéke” nevű szállodáját bérelte ki és senkit nem engednek a közelébe. A képen: a kies fekvésű „Gém mene­déke”. — (TeLefoto ==» AF—MTI — KS) Az Eszak-morvaorszógi partbizottság határozata Á szovjet bolygókutatás fölényéről Wernher von Braun, a né­met származású amerikai rakéta-szakember, aki részt vett az Apollo—10 felbocsá­tása alkalmából rendezett sajtóértekezleten, egy kér­désre válaszolva, rendkívül meggyőző teljesítménynek” nevezte a Vénusz—5 és Vé-1 nusz—6 szovjet bolygóközi űrállomások célbajutását. Von Braun, aki jelenleg az Alabama állambeli Hunt- shville űrkutatási központjá­nak igazgatója és a Staaturn rakéták főtervezője, hangsú­lyozta, hogy a Szovjetunió világosan vezet az Egyesült Államokkal szemben a boly­gókutatás területén. Ez a tel­jesítmény is azt mutatja, hogy semmiképpen sem nyu­godhatunk babérainkon — mondotta az amerikai szak­ember. A világsajtó továbbra is részletesen foglalkozik a Vé­nusz—5 és Vénusz—6 szov­jet űrállomás tudományos szempontból rendkívül jelen­tős kísérletével. A lengyel lapok közül a nyűgöző a kísérlet gyakorlati Trybuna Ludu kiemeli: le- lebonyolításának rendkívül nagy pontossága, noha az eredményhez vezető út igen hosszú és bonyolult volt. A Zycie Warszawy rámutat, hogy az űrállomások által a földre bocsátott adatok és felvételek tudományos szem­pontból ugyanolyan jelentő­sek, mint annakidején ame- rika felfedezése volt A torinói Stampa megál­lapítja, hogy a két szovjet automata űrállomás 350 mil­lió kilométeres útját a leg­csekélyebb műszaki hiba, a legkisebb üzemzavar nélkül tette meg. A Paese Sera sze­rint híd épült a Föld és a Vénusz között. Az Unitá az automata vezérlés tökéletes­ségét domborítja ki, s meg­jegyzi, hogy a szovjet kísér­let féírebillentette a leplet a Vénusz titkairól. Az Asazhi című japán lap azt írja, hogy a Vénusz—5 és a Vénusz—6 sikeres útja ismételten igazolta a szov­jet technika magas színvo­nalát. A Patriot című indiai lap megállapítja: a sikeres szov­jet kísérlet választ ad a bolygó számos, eddig fel nem derített titkára. A Scinteia írja: a szovjet Vénusz-kísérlet a végrehaj­tott feladatok pontossága, a tudományos értesülések fon­tossága tekintetében a szov­jet tudomány és technika újabb jelentős sikerét bizo­nyítja, még szélesebbre tár­ja a világmindenség titkai­nak kapuját az ember előtt. Sztrájkhullám Spanyolországban Az Humanlté spanyolor­szági tudósítása szerint az egész astúriai iparvidékre ki­terjedt az a sztrájk, amelyet május 16-án néhányszáz bá­nyász indított. Jelen pilla­natban ezen a vidéken 5000 dolgozó sztrájkol. Pamplonában, ahol a he­lyi hűtőkombinátból az el­múlt héten 850 munkást bo­csátottak el, amiért sztrájk­harcot folytattak, most újabb 1200 dolgozó szüntette be a munkát, hogy kifejezze szo­lidaritását a többiekkel. A sevillai hajóépítő üzemek többszáz munkása tünteté­sen követelte a szakszerveze­ti jogok biztosítását. Madridban, Valenciában. Bilbaoban és más spanyol városokban a munkásság sztrájkokkal, tüntetésekkel, felvonulásokkal harcol a ma­gasabb bérekért és a jobb munkakörülményekért. Parancsnoki-törzsvezetési gyakorlat Csehszlovákiában A csehszlovák nemzetvé­delmi minisztérium szóvivője hétfőn közölte a CTK mun­katársával, hogy május 19- től 26-ig. a Varsói Szerződés, hez tartozó országok hadse­regei közös kiképzési tervé­vel összhangban a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság területén párán e&noki - törzs­vezetési gyakorlatot tartanak a csehszlovák néphadsereg és a szovjet hadsereg törzseinek ég csapatainak részvételéveL A hadgyakorlat vezetője Alexander Mucha altábor­nagy, a csehszlovák nemzet- védelmi miniszter helyettese. Á Közel-Kelet hírei Egyiptomi katonai szóvivő közlése szerint vasárnap négy órás összecsapás volt a Szuezi-csatorpa északi ré­szén El Kantara város tér­ségében egyiptomi és izraeli erők között. A harcban „kü­lönböző kaliberű fegyvere­ket” vetettek be. Az egyip­tomi erők elhallgattatták és megsemmisítették az izraeli tüzelőállásokat mondotta a szóvivő. Az Egyesült Arab Köztár­saság kormánya, Nasszer el­nök vezetésével, vasárnap az esti órákban összeült, hogy megvitassa a legfrissebb kö­zel-keleti politikai fejlemé­nyeket és a közelmúlt diplo­máciai érintkezéseinek ered­ményeit. TEL AVÍV Az izraeli—jordániai tűz- szüneti vonalon a Jordán fo­lyó völgyében is egy órás tűzharc volt vasárnap este. Egy jordániai szóvivő úgy nyilatkozott, hogy a jordá­niai erők megsemmisítettek egy izraeli tankot és felgyúj­tottak egy megfigyelő állo­mást, válaszul az izraeli könnyűfegyverek által * pro­vokált összecsapásra. Egy másik jordániai köz­lemény szerint az izraeli előretolt állások ellen inté­zett szombati nagyszabású támadások — amelyekben tizenegy palesztinai gerisfa életét vesztette — nagy veszteségeket okoztak az el­lenségnek emberben és hadi­anyagban egyaránt. AMMAN Egy jordániai katonai szó­vivő közlése szerint hétfőn a kora délelőtti órákban iz­raeli vadászgépek rakétákkal és géppuskákkal támadták a Jordán folyó völgyét, meg­ölve egy polgári személyt és megsebesítve másik ötöt. Az izraeli támadás, amely kife­jezetten polgári célpontok ellen irányult, 4u percig tar­tott TEL AVÍV Izraeli részről ugyancsak megemlítették az incidenst, helyszínként az Adullah-híd környékét jelölve meg. Az izraeli szóvivő szerint tüzér­ségi párbaj volt izraeli és jordániai erők között. KAIRO "Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság külügy­minisztere hétfőn fogadta Szergej Vinogradovot, a Szovjetunió kairói nagykö­vetét. A találkozó a nagy­követ kérésére jött létre. WASHINGTON Amerikai . lapjelentések szerint Golda Meir izraeli miniszterelnök jövő hónap­ban esedékes 'washingtoni látogatása során figyelmez­tetni akarja az Egyesült Ál­lamokat, hogy nem fogadja el a négyhatalmi megbeszé­lések esetleges eredménye­ként létreiövő i a vasi a tokát.

Next

/
Thumbnails
Contents