Szolnok Megyei Néplap, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-13 / 83. szám
1969. április 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP *? r GhRO JADIOS t Kereskedés Debrecenben jártam kereskedelmi iskolában. ott érettségiztem. Mondhatni, tanultam a szakmát. Talán épp ezért nyertem bátorítást 1945 tavaszán, hogy a debreceni zsibongón cipőket áruljak. Abban az időben mi igen nehezen éltünk. Apám hadifogságban, otthon négy gyerek. Segíteni akartam az anyámnak. mindenképpen, még cipőeladással is, amihez pedig nem éreztem se kedvet, se tehetséget. A cipőket egy falurnbeli mester készítette. Tíz párat raktam egy bőröndbe és bevittem a zsibongóra, ahol ócska bölcsőtől lyukas kály- hacsöig mindent lehetett kapni. A bőrönd tetejére szép sorjában kiraktam a cipőket, minek utána kifizettem húsz fillér helypénzt. Arra hivatott rongydarabbal minden egyes cipőt lelkiismeretesen megtörölgettem. Ragyogott is valamennyi, mint a Salamon orcája, komoly vevő mégse akadt. Ha kimondtam a hat pengő árat, az érdeklődők gyorsan letették a cipőt s ott hagytak. Órák teltek el, míg végre egyetlen ember öt pengőt ígért, de annyiért nem adhattam oda. hiszen a mester ennyit kért tőlem is. Egész délelőtt ott dideregtem a csípős márciusi szélben. eredmény mégsem született. Mindössze egy vevő mutatkozott komolyabbnak. Negyven év körüli asszony volt, az az asszony háromszor jött vissza a lányával, mindketten forgatták, néze. gették az egyetlen fekete női cipőt. A lány olyan idős lehetett, mint én, tizennyolc éves. A lábán kálapposztóból készült mamusz volt, mondanom se kell. sokkai jobban mutatott a próba miatt felvett fekete cipőben, mint ebben az ócska lábbeliben. — Hogy adja, kedves? — kérdezte az asszony, pedig már háromszor megfeleltem: — hat pengő az utolsó ára. Otthagytak, hon, ö pre rt.úlva megin, visszajöjjenek. Nem vitás. ezek vásárom: akartak. — Adja ide négy pengőért! .. .Nem lehet. A végső árat már megmondtam. A lány újra felpróbálta. Nagyon tetszett neki. 'megette manót ez új cip nézte áhítattal, még a szoknyáját is felhúzta köz^,,, hogy a lába jobban mutasson. Az asszony összeszedte a pénzét, számolgatott. Sokáig sugdostak egymás közt, aztán a lány elfordult. Amikor kicsit felém tartotta az arcát láttam, sír. Nem zokogott. nem rázkódott, csak végiggördült az arcán két nagy könnycsepp. — Fiatalúr! — fogta meg a karom az asszony. — Négy pengő hatvan fillérünk van. Adja ide! — Nem lehet. Nekem is többe van — vágtam rá majdnem ijedten. A lány nem szólt. Levetette a cipőt, visszahúzta a mamuszt. Nem nézett rám. Kellemetlenül éreztem magam, Megpróbáltam vigasztalni az asszonyt. — Mához egy hétre újra itt leszek. Öt és fél pengőért odaadom. Ennyibe kerül nekem is. — A lakodalomra kellett volna. Holnapután lesz — mondta szomorúan az asz- szony. Most a lány is rámnézett. Olyan kék szeme volt, mint annak a lánynak, akinek én udvaroltam. Némán könyör- gött. szó nélkül, mégis megértettem mindent. Abban <t pillanatban fel is fogtam, hogy soha nem leszek kereskedő. Negyven fillér ráfizetéssel adtam oda a cipőt. Csak még azt nem tudtam, honnan pótolom az árát, amikor még a vasúti jegyre is kölcsön kértem. Fiatalodik a világ Földünk minden száz ínkosa közöl 54 huszonöt esztendősnél fiatalabb. Az emberiség e nagyobbik felének helyzete azonban távolról sem kielégítő, — állapította meg az ifjúságnak a nemzeti fejlődésben való részvételéről szóló jelentés, amelyet az ENSZ titkársága állított össze. E jelentés harmadik fejezete a serdülő nemzedék nehéz helyzetével foglalkozik. Viliágviszonylatban a gyermekeknek körülbelül a fele nem jár iskolába. Különösen tűrhetetlen a helyzet a fejlődő országokban, ahol — az ENSZ adatai szerint — a gyermekeknek 50 százaléka 11—12 éves korában kénytelen abbahagyni a tanulást. Ratkó József: ■ Szerelem Először egyik ujjadat, aztán a másikat. Szép tenyeredből nem marad nekem csak áhítat. A markos munka elveszi tőlem karod, szemed. Ujjad bögyével bútorok fényét kényezteted. Guggolsz kis gondjaid között; söpörsz, padlót sikálsz, vasalsz, gyerekkel bíbelődsz — egy percre meg nem állsz. Dolgozol, szüntelen mosol, s ha rádszólok, puha szádon meglibben egy mosoly, mint terített ruha. Pöröllek; nincs ehhez jogod! Törvény van rá, tudom; napi nyolc óra munka és nyolc óra nyugalom! Mi űz, miféle ösztön ez, hogy mindennap akképp s olyan erővel és dühvei igyekszel, mint a gép? Először egyik ujjadat, aztán egész karod. A markos munka elveszi fénylő homlokod. Egyszer egészen eltűnsz, dologgá változol, s majd sírhatunk utánad, ha nem leszel sehol — Ratkó József költőt nemrég József Attila-díjjal tüntették ki. Meggyes László: MERENGŐ Józan varázslat Néha eszembe jut: nvért nem írtam én soha verset? Nincs hozzá tehetségem? Valószínű, hogy innes —, de a tehetség hiánya még soha vissza nem riasztott senkit a versírástól. Különösen nálunk, Magyarországon, , ? r.ol a tréfás hiedelem szerint tízmillió költő serénykedik. Hiányzott hozzá a bátorságom? Igen. Valószínű, hogy ez hiányzott. Olyan környezetben nőttem fel, ahol csak a vaskos, kézzelfogható cselekvésnek vsolt becsülete; aki verset írt, menthetetlenül a kelekótyaság gyanújába került. Nem szerettem vofna ilyen gyanúba kerülni. Jogos lett volna ez a gyanú? Természetesen nem. Annyi jogosság azonban van mögötte, hogy verset írni; semmiképp se természetes állapota az embernek. Különös, kivételezett, rendkívül! állapot. Azért vállalkozik rá a költő, mert valami többletet remél, valami különös hasznot. Mi ez a haszon? Valaha azt hittem, hogy ez a haszon: gyakorlati, közvetlen, azonnal aprópénzre váltható. Valaha ragaszkodtam hozzá, hogy a vers értékét praktikus hasznosságán mérjem. Azon a varázserőn, amely a költőt a versformálás cselekvő indulatáig, a közönségét pedig a vítágfor- málás cselekvő elszánásáig ragadja. Gondolat, érzelem, ritmus és rím a cselekvés szolgálatában — ide egyszerűsítettem a verset, é^ örömmel fogadtam a magyarázatot, amely a munkában jelölte meg a költészet ősindítékát, s a munkadalban a költészet ősformáját. „Őrölj, malom, őrölj, mert maga Pittakosz őröl, pedig ő Myti- léna királya.” Varázslat a vers, ezt tudtam. De józan varázslat, mert ritmust, tehát rendet visz a gabonaőrlők, a fadöngetők, a hajóvontatók, a cölöpverők, a fa- döngölők, a fegyverforgatók és a gyermekringatók teremtő mozdulataiba. Vágyakat fogalmaz: „Föl kéne szabadulni már!” Követelése két: „Adj emberséget az embernek.” Parancsot: „Hazád- naK rendületlenül légy híve ó magyar.” És cselekvésre szólít: „Döntsd a tőkét, ne siránkozz!” A gyakorlat hasznosság-felfogás olykor profán következtetésekig is elvitt, egy bölcsészkari Bóka-szemináriumon azt bizonygattam, hogy a villa- moskalauz ősi nyolcasban fogalmazza kérdő-felszólító mondatát, mert így köny- nyebb újból és újból ismételnie: „Jegy ahol még/nincg kezelve!” Leegyszerűsítő iskola volt ez? Igen. De jó iskola. Egy életre belémoltotta a gyanakvást minden öncélú szé- pelgés, álzseniális ösztönkö- dés és szóbravúros szélhámoskodás iránt. ☆ S ha több engedménnyel a költészet természetéből következő értékei iránt, ha az áttétele«, szépségek finomul- tabb megérzésével, ha differenciáltabb hasznosságigénnyel, akkor is, ma is úgy gondolom, csak annak a költészetnek van értelme, amely az ember alkotó cselekvését szolgálja. A vers, számomra, váltig józan varázslat marad, élni és cselekedni segítő mágikus ének, amelyet az értelem emel szárnyára, hogy zengő-tiszta magasságokba röpítse. Intellektuális költészet? Igen, ez méltó a századhoz, amelyben emberiségnyi gonddá nőtt, hogy tisztán csillogó, pengeéles eszméket szögezzünk a sötétség ordas eszméi ellen. Az áprilisi seregszemle már évek óta bizonyítja, hogy a mái magyar költészet java e százados feladat magaslatán áll. Es hogy ez a költészet méltó ahhoz, akinek születésnapjával önmagát is évről évre megünnepli: József Attilához. Faragó Vilmos iia.'it.iiiüiftMaiiiiiiiiiiiiiír ■ ti • Bárány Tamás: PRÉMIUM (Szatíra) A füst, mint értekezletek elején általában, vékony, áttetsző csíkokban úszott a hosszú, zöld asztal fölött. Az igazgató rendezgette az előtte fekvő dosszié papírjait, majd körülnézett, s ettől a pilla- tástól olyan csend lett, mint jelentékenyebb büntetőpereknél, az ítélethozatal előtt. — Az értekezletet megnyitom — mondta és halkan kö- hintett Üdvözlöm a kedves kartársakat. Mai megbeszélésünk tárgya a Veder utca három számú ház építkezése. Finom, nem túl lelkes, de érdeklődő taps csattant. — Kedves kartársak — folytatta az igazgató — először történik vállalatunk életében. hogy a tervező és a kivitelező vállalat együttesen ünnepli a sikeres, eredményekben gazdag munkát, amelynek jutalmát most, a ház átadása után, a végzett munka aránvában, igazságosan felosztjuk. A taps, amely szaval nyomán felzúgott most már lényegesen lelkesebb volt, mint az imént. A próféták szavát hallgathatják így a megiga- zulni vágyó lelkek, ahogy most minden tekintet az igazgató száját figyelte. Folytatta: — Felkérem Paposlaky főmérnököt, ismertesse a határozatot. — Az igazgató előtt megszólalt a telefon, felemelte. — Halló... igen. Ugyan! Értem... Majd később kedvesem, most ne zavarjanak! Bizalmas értekezlet! — Letette a telefont, udvariasan intett. — Nos, tehát: halljuk Paposlaky kollégát! A főmérnök felállt, kis papírlapot emelt rövidlátó szeméhez. onnét olvasta: — A Veder utca három számú házzal kapcsolatos premizálás. — Halljuk, halljuk! — Az épület távlati terve nek kidolgozásáért, valamint a városképbe való beillesztés eszmei, esztétikai és pszichológiai tervének kimunkálásáért Dobsa főmérnöknek, az Építéstudományi Iroda munkatársának, háromezer forint. Halk, udvariassági taps. — A távlati kimunkálás közeli bemunkálása, részletrajzok tusozása, gyakori ra- dirhasználattal, Geller főosztályvezető mérnök, munkája, szintén az Építéstudományi Irodától, kétezerhatszáz forint. Taps. — Az épület szakipari, valamint belső szerelőmunkáinak külső bevitelezése s ugyanakkor belső kivitelezése: Koráll osztályvezető, Építéstudományi Iroda, kétezerkétszáz forint. A gyöngéd taps még el sem ült, amikor kinyílt az ajtó, s egy feldúlt arcú nő lépett be a tárgyalóterembe. Az igazgatóhoz hajolt. — Talabér elvtárs, az Ingatlankezelőtől vannak itt... Az igazgató felnézett rá. arcán a rosszallás fanyar re- dői. — Értekezem. Aranka! — A Veder utca hárombő' is vannak itt... Az igazgató türelmetlenü' ntett — Dolgom van! Paposlak' kartárs, kérlek, folytasd! Aranka az igazgató füléhez hajolt, súgott valamit. A férfi bólintott. — Majd bejelentik a minőségi kötbérigényt! Ilyenekkel most ne zaklassanak! Aranka kiment; a főmérnök alig várta, hogy becsukódjék mögötte az ajtó. — Most rátérnék kivitelező vállalatunk dolgozóinak prémiumaira. Az épület kivitelezésének megszervezéséért, valamint a munkák kiváló lebonyolításáért Gondos főmérnök, főépítésvezetőnek háromezer forint. Vad, lelkes taps. — A központi fűtési bérén- - dezés kiváló megtervezéséért, valamint kivitelezésének ellenőrzéséért Lepényi csoport- vezető mérnöknek kettőezerkétszáz forint. Az ajtót most feltépték kívülről, s szinte az értekezlet lába elé zuhant Aranka. _ Reped az oromfal p Ve der utca háromban, igazgató úr! Talabér ráemelte rezzenéstelen pillantását. — Fantasztikus! — Ujját szájára tette, jeléül, hogy itt most fontosabb dolgokról van szó, s szemével intet* Paposlak v főmérnök felé, aki már foh tatta is: — A panelfödémek illesztéséért és szereléséért, Gerin- czes főmérnöknek kettőezef- hatszáz forint. Aranka elhaló hangja alig hallattszott a most felzúduló tapsban: — De igazgató úr!.., — s a kezét tördelte. Kint már ölik egymást, — Nyugi, Aranka! Mindjárt végzünk! — A belső munkák ellenőrzéséért — folytatta Paposlaky — Paposlaky főmérnöknek háromezerhatszáz forint. A taps, amely kitört, leírhatatlan. Alig hallották, ahogy az ajtó most megint kivágódott; csak a hörgésre figyeltek oda. Egy lakó tá- molygott be, vérbenforgó szemmel, a Veder utca háromból. A legfelső emelet inog! Azonnal intézkedni! — A Veder utca hármas számú ház építkezésének statikai számításaiért — hangzott a főmérnök nyugodt hangja. — Kontra csoportvezető mérnöknek ezerötszáz forint. — A kazán... — hörögte a lakó — szétment a kazán, azzal kezdődött! Az igazgató érdeklődő pi! - tatást vetett rá. — Próbafűtés? — kérdezte barátságosan. A legelső próbafűtés! Addig nem volt semmi baj! Ma délután befűtöttünk és félóra múlva inogni kezdett a ház! Egy másik lakó zuhant be most az ajtón. — A földszintig leomlott a jobbszárny! — üvöltötte re.- kedten. Az első lakó rámeredt. — Őrület! A jobbszámyon lakom! Az igazgató kissé feszélye- zetten körülnézett. — Kedves kartársak, az értekezletet bezárom. Aranka kedves, szóljon le a kocsimért, mégis csak illik kimenni a helyszíni szemlére. Bár, ez már tulajdonképpen az Ingatlankezelő gondja, hiszen az épületet átvették... A társaság felállt, cihelő- dött: a vendégek az Építéstudományi Irodától az iránt 0 deklődtek, nyitva-e meg ilyenkor a vállalati pénztár. Az ajtón kilépve. Kontra csoportvezető odafordult Dobsa főmérnökhöz. Gyors pillantást vetett az igazgatóra, s hangját lehalkította. — Fantasztikus, te kérlek, az öreg hogv pikkel rám! Csak azt tudnám, miért kapott Lepényi hétszázzal többet. amikor a statikai számításokat én csináltam?!
