Szolnok Megyei Néplap, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-10 / 80. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. április 10. NATO-tanácskozás Washingtonban Nyugatnémet miniszter cikke a bonni magatartásról és a budapesti felhívásról tegnap esti A Washingtonból érkezett jelentések szerint az ameri­kai fővárosba egymás után érkeznek a NATO-országok külpolitikájának közvetlen irányítói: eddig Willy Brandt nyugatnémet, Nogueira portugál, Debré francia, Nenni olasz és Stewart brit külügyminiszter Amerikába érkezésé­ről számoltak be a hírügynökségek. Az alkalom: a NATO Jubileumi ülése. Kerek húsz esztendeje, 1949-ben alakult meg washing­toni bábáskodással — és tegyük hozzá: washingtoni nyo­másra — a szovjetellenes hisztéria jegyében fogant agresz- szív katonai-politikai tömb, az Észak-atlanti Szövetség. A tagországok vezető politikusainak programja persze aligha merül ki a két évtizedes jubileumra való emlékezésben: máris sorra találkoznak Rogers amerikai külügyminiszter­rel ég Nixon legfontosabb külpolitikai és katonai tanács­adójával, Kissinger professzorral — valamint egymással. A tanácskozásról természetesen nem ismeretesek pon­tos részletek, de — kiszivárgott hírek szerint — a Varsói Szerződés tagállamainak budapesti felhívása lesz az egyik főtémája a jubileumi atlanti tárgyalásoknak. Mint ismere­tes, a budapesti felhívás kelet—nyugati értekezletet java­solt az európai biztonságról és ennek a javaslatnak olyan pozitív visszhangja volt a nyugati közvéleményben is, hogy & NATO-országok vezetői egyszerűen nem hagyhatják figyelmen kívül. helyzetkép Ez a legfőbb tanulsága annak a ténynek, hogy a buda­pesti felhívást az atlantiak reprezentatív washingtoni fóru­mán ilyen hangsúlyosan vitatják meg. Az már kevésbé valószínű, hogy a mostani tárgyalásokon a NATO-áilamok olyan határozatot hoznának, amely nagy lépéssel vinné közelebb a világot egy össz-európai biztonsági konferencia közeli lehetősége felé. Máris hallatszanak olyan hírek, hogy néhány külügyminiszter — nem utolsósorban az angol Stewart — arról igyekszik majd meggyőzni, ilyen konferen­cia „még korai lenne”. Jósolni nehéz, de az előzmények fényében nagy a valószínűsége egy olyan NATO-állásfoglalásnak, amely hangsúlyozza majd az európai biztonság fontosságát, hogy ezzel gesztust tegyen a világ közvéleménye felé —, de ennek deklarálásával, legalábbis egyelőre, elintézettnek is tekinti ezt a kulcsfontosságú indítványt. Arra, hogy a közvélemény nyugaton milyen fontossá­got tulajdonít a budapesti felhívásnak, az is jellemző, hogy Wehner nyugatnémet miniszter újságcikkben tartotta szük­ségesnek követelni: Bonn tisztázza, tegye egyértelművé álláspontját a Varsói Szerződé, tagállamainak kezdemé­nyezésével kapcsolatban. A Német Szövetségi Köztársaság­ban ugyanis eddig a legkülönbözőbb hivatalos és félhiva­talos nyilatkozatok; majd nem egy esetben ellennyilatkoza­tok kötötték egymást Az is előfordult ezzel a témával kapcsolatban, hogy Diehl, a bonni kormány szóvivője meg­cáfolta Brandt külügyminiszter megnyilatkozását (KS) Éjszakai tűzharc a Szuezi csatornánál HANNOVER Szerdán Hannoverben meg­kezdődött a tárgyalás Fried­rich Wirth 66 éves nyom­dász volt SS-tiszt ügyében, aki beismerő vallomása sze­rint, a második .világháború idején oroszországi falvak­ban a zsidó lakosság kivég­zését szervezte meg. A vád­lott legalább 40 zsidó agyon- lövéséért felelős. A per, amelyben 28 tanút idéztek meg, előreláthatólag júniu­sig tart. JOHANNESBURG Johannesburgban kedd este több egyetem előtt diák- tüntetés volt A felvonuló diákok követelték, hogy a dél-afrikai egyetemeken a szinesbőrű hallgatóknak is ugyanolyan jogokat biztosít­sanak mint a fehéreknek. MOSZKVA A Krasznaja Zvezda je­lentése szerint Andrej Grecs- ko marsall, a szovjet hon­védelmi miniszter megérke­zett á Németországban ál­lomásozó szovjet csapatok­hoz. Az erről kiadott köz­lemény megállapítja, hogy a pperenbergi repülőtéren a szovjet honvédelmi minisz­tert Kosevoj marsall, a Né­metországban állomásozó szovjet csapatok főparancs­noka. és más katonai veze­tők fogadták. A repülőtér­ről Grecsko marsall a szov­jet csapatok törzskarához utazott. LIMA A perui fővárosból érke­zett jelentések szerint ked­den reggel két fiatalember benzines palackot dobott az Amerikai Tájékoztatási Szol­gálat limai központjának épületére. Korábban a fia* talok kövekkel beverték az épület több ablakát. Nem sokkal az amerikai tájékoz­tatási központ ellen végre­hajtott támadás előtt három álarcos és fegyveres személy behatolt az Expreso rádió­állomás épületébe, s fegyve­rét a bemondókra szögezve Amerika-ellenes jelszavak su­gárzását követelte. — Az Expreso adását az egész or­szágban hallani lehetett. HANOI A Vietnam hangja rádió­állomás kedden jelentette, hogy John F. Lowney ame­rikai tengerészgyalogos meg­tagadta a további szolgála­tot és átállt a dél-vietnami felszabadító népi fegyveres erők oldalára. A közlés szerint Lowney írásos nyilatkozatban indo­kolta meg tettét. A hanoii rádió hullámhosszán ismer­teteti nvilatkozat tanúsága szerint Lowney kijelentet­te. hogy .megundorodott a háborútól megundorodott at­tól. hogy azt tegye, amit a nácik Hitler idejében: va­kon eneede'meskedjen ke­gyetlen parancsoknak” A izraeli és egyiptomi erők kedden a későésti órákban — a nap folyamán másod­szor — elkeseredett tüzérsé­gi párbajt vívtak. Az éjsza­kai tűzharc több mint más­fél órán át tartott és magyar idő szerint 23.15 órakor ért véget. Egyiptomi közlemény szerint az EAK tüzérsége több izraeli üteget elhallgat­tatott a Szuezi-csatorna má­sik partján. A keddi összecsapásoknak összesen 40 izraeli katona, sok ellenséges tank és tü­zérségi löveg esett áldozatul, öt egyiptomi katona sebesült meg — közli a továbbiak­ban az egyiptomi szóvivő. Az A1 Ahram szerdai szá­mában figyelmeztet arra, hogy az egyiptomi és jor- dániai tűzszüneti vonalak mentén kedden lezajlott újabb harcok után a közel- keleti válság ismét forduló­ponthoz érkezett. Vagy Iz­rael feladja folytatódó és egyre átfogóbb agresszív tö­rekvéseit, vagy olyan robba­nás következik be, amelynek következményeit senki sem jósolhatja meg — írja a fél- hivatalos kairói lap. Az UPI közlése szerint Izrael figyelmeztette Jordá­Fokozatosan végleg átte­lepül Ausztriába, s innen folytatja majd politikai, köz­írói és előadói tevékenysé­gét — jelentette ki az MTI tudósítójának kérdésére Habsburg Ottó szerdán első bécsi sajtókonferenciáján. Az utolsó osztrák császár és ma- g^ir király fia, aki csak az elmúlt években kapott enge­délyt az Ausztriába való visszatérésre, úgy véli, hogy Ausztriának „több kezdemé­nyezéssel kellene szolgálnia az európai egységet”. Ottó e vonatkozásban lát szerepet a maga számára az osztrák köztársaságban. A császár fia ä második világháború óta Nyugat-Né- metországban él, s ausztriai visszatérése ellen a balol­dal, s ezen belül a szociál­demokraták is a 60-as évek közepéig a legélesebben til­takoztak. Ottó visszatérésé­re csak 1966-ban a néppárt választási győzelme és kor­mányalakítása után kerülhe­tett sor. A szocialisták már feladták a Habsburg család feie elleni harcukat, de a üolgári kormánypárt sem örül a (rései hazatérőnek. Ottó kitűnő nemzetközi kap­csolataival — elsősorban az Egyesült Államokban. a' '’-iiillpisMkuál. valamint a r,mmsn lubhszárnvénái — bár segítheti. de könnven keres-i^zh^ti is a bé^si po­litikai plkéo7c!ós“'-et. Az osztrák kormánvoárt ismé­telten hangot adott nyugta­lanságának: milyen vissz­hangot válthat ki a Habs­niát, hogy a Vörös-tenger mellett fekvő Eilat izraeli város ellen intézett rakéta- támadás megtorlásaként le­zárhatja az Akabai-öblöt jordániai hajók elől. Minit ismeretes, Eillat ikervárosa Akab, Jordánia egyetlen ki­kötője és az egyedüli tenge­ri összeköttetés Jordánia szá­mára a külvilággal. Izrael és Jordánia ebben a térségben az 1948. évi Pa­lesztinái háború óta hallga­tólagos tűzszünetet tartott fenn, annyira hogy az 1967. évi júniusi háború idején sem voltak harci cselekmé­nyek a két város körül. Jordániai részről egyéb­ként indokolatlannak és alaptalannak tartják a kedd hajnalban Akaba ellen vég­rehajtott izraeli légitáma­dást. Eilatot ugyanis nem Akabából támadták, és szem­tanúk szerint Eilatban 13 se­besülést okozó rakótalövedé- keket valahonnan a két vá­rostól északra fekvő hegyek­ből lőtték ki. A támadás te­hát feltehetőleg palesztínai gerillák akciója volt és sem­miképpen sem lehet a jor­dániai hivatalos hatóságokat felelőssé tenni érte. burg sarj megjelenése és közéleti tevékenysége Auszt­ria kelet-európai szomszé­dainál. Ottó egyébként — feltehetően a fenti meggon­dolásokból — rendkívül tar­tózkodóan nyilatkozott első fővárosi sajtókonferenciá­ján, amelyen végül kijelen­tette: „bár nem kívánja senki helyét elvenni, igen sok fantáziát lát Ausztria nemzetközi kezdeményezé­seiben, már csak az ország gazdaságföldrajzi helyzete miatt is”. , FIGYELEM! Anyagbeszerzés céljára alkalmas 07 tonnás IFA nyitott tgk-t igen jó állapotban — azonnal átadnánk. Ar: megegyezés szerint. Érdeklődni: Lenin Tsz Abádszalók. Telefon: 14. Sáfár. Európai dip'omatálc Washington­ban A NATO miniszteri taná­csának washingtoni üléssza­kára sorra érkeznek a kato­nai szövetséghez tartozó or­szágok külügyminiszterei az Egyesült Államokba. Az amerikai fővárosban élénk diplomáciai aktivitás kezdő­dött. A vendégek egymás után találkoznak Roegers amerikai külügyminiszterrel, illetve Kissingerrel, Nixon elnök különtanácsadójával, ezenkívül megbeszéléseket folytatnak egymással is. Szer­dán este az amerikai, angol, francia és nyugatnémet kül­ügyminiszter hagyományos négyes vacsoráján a nyugat­berlini és a német kérdésről lesz szó. Ezenkívül össze­hangolják a négy nyugati hatalom álláspontját más kérdésekben is. A kelet—nyugati kapcso­latokat szélesebb perspektí­vában vizsgálja majd meg a csütörtökön és pénteken ülé­sező NATO-tanács. A külügy és hadügyminiszterek sze­rint hárompontos programot tanulmányoznak: 1. a NATO katonai erejének fokozása, 2. hogyan lehet előmozdítani a Szovjetunióval és a kelet- euróoai országokkal való vi­szonyban az enyhülést anél­kül. hogy meggyen gitenék a Nyugat ..elrettentő’* ereiét. 3. hozván lehet megjavítani a NATO-n belül a konzultá­ció rendszerét. A washingtoni tanácskozás úgy ül össze, hogy nincs előtérben nagyobb akut konfliktus a NATO berkei­ben. Debré francia külügy­miniszter kedd esti érkezé­sekor kijelentette, hogy a Er-anciaorsTág és az Feveseit Államok közötti kapcsolatok kitűnőek., I Felveszünk j kiemelt budapesti munkára J ’ kőműveseket, kub kosokat, segéo munkásokat,« i komp éti * brigádokat j! Kiemelt teljesítménybér. ^ !> Szállás, étkezés munka- i i' ruha. szabad szombat,? < utazási légy. f » Jelentkezet az # i ÁPRILIS 4 KTSZ ( { munkaügyi osztályán i \ Bp Vili Auróra u # * 23—25. 4 Habsburg Ottó sajtókonferenciája Becsben Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök szerdán a Kremlben fogadta Corneliu Manescut, a Román Szocialista Köztársaság külügyminiszterét és beszélgetést folytatott vele. Mancscu a szovjet kormány vendégeként hivatalos látogatáson tartózkodik Moszkvában. A beszélgetésen részt vett Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és Marinescn moszkvai román nagykövet is. A baráti beszélgetés folyamán Koszigin és Mancsén véleményt cserélt a Szovjetunió és Románia közötti sok­oldalú együttműködés továbbfejlesztéséről és a szovjet- román barátság megszilárdításáról. Nagy figyelmet szen­teltek a szocialista közösség országai közötti egység és összeforrottság megszilárdításának a békéért és szocializ­musért vívott harcban. ; Képünkön a román külügyminiszter Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel Svoboda látogatása a hadseregnél Ludvik Svoboda köztársa­sági elnök, a csehszlovák fegyvere,, erők főparancsno­ka szerdán rövid látogatást tett a nyugat-szlovákiai Pöstyénben a keleti hadse­reg-csoportnál. Az elnököt elkísérte Peter Colotka, a szövetségi gyűlés elnöke, Gustáv Husak, a szlovák KP központi bizottságának első titkára, Sadovsky szlovák miniszterelnök. Dzur tábor­nok nemzetvédelmi minisz­ter és Milan Bencik, a CSKP központi bizottsága hadügyi és biztonsági osz­tályának vezetője. Az elnök és kísérete Pös- tyénből tovább utazott Tren- csén félé. Áz új ghanai államfő első nyilatkozata Afrifa dandártábornok, a múlt héten megválasztott új ghanai államfő kedden este elsőízben mondott rádió- és televíziós beszédet és ismer­tette politikai elképzeléseit. Afrifa, aki a korrupcióval vádolt és lemondott Ankrah tábornok helyét foglalta el az úgynevezett nemzeti fel- szabadítási tanác* elnöki tisztségében, kijelentette, hogy a katonai vezetőség változatlanul céljának te­kinti a polgári kormányzat­hoz való visszatérést Ghá­nában, Első lépésként május 1-től engedélyezik a politikai pár­tok működését az országban. A katonai vezetők azonban „szigorúan pártonkívüliek” maradnak. — Nyilvánvalóan elődjének lemondására céloz­va Afrifa hangsúlyozta, hogy a tanács, az ország vezető hatalmi szerve könyörtelenül fellép a korrupció és a ha­talmi visszaélések bármiféle megnyilvánulásaival szem­ben. Kijelentette az új kato­nai vezető, hogy a bekövet­kezett személyi változás el­lenére nem módosul Ghana bel- és külpolitikája. Á Mariner—7 a Mars felé halad Az irányító központból kedden módosították a Mars felé tartó Mariner—7 ame­rikai űrállomás haladási irá­nyát és sebességét. A 383 ki­logramm súlyú Mariner—7, amely útjának 12. napján több mint 4 025 000 kilomé­terrel szakadt el a Földtől, földi parancsra 7,7 másod­perces időtartamra begyúj­totta rakétahajtóműveit. Ez­zel sikerül elérni, hogy az űrállomás augusztus 5-én 26 000 kilométer helyett 3200 kilométer távoságban halad el a rejtélyes bolygó mellett. A Mariner—7. a hasonló felszerelést hordozó Mariner —6 űrállomás azzal a ren­deltetéssel száguld a világ­űrben. hogy átfogóbb és pon­tosabb tudományos adatokat szolgáltasson az emberi meg­ismerés elől majdnem telje­sen elzárt titokzatos bolygó­ról. FIGYELEM! GAZ 51-es. GAZ 63-as típusú elhasználódott teher­gépkocsit felújítottal 35 000—38 000 Ft-ért azonnal kicseréljük GAZ fődarabok javítását (motor stb.) csere alapon vállaljuk. Külön kívánságra a gépkocsit új gumiab­roncsokkal. és új akkumulátorral látjuk el. GAZ 51-es és GAZ 63-as tehergépkocsi típusban II. szemlék középiavítást vállalunk. Mezőgazdasági üzemek részére a 20%-os kedvez­ményt biztrvsitiuk. Karambolos személygépkocsik iavitását. személygép­kocsik Középjavítását vallattuk. Kárpitos munkákat o'"dögén i avitást vállalunk. Cím: AFIT XI. sz. Autójavító Vállalat. — Szeged. Tolbuchin sgt. 9—11. Telefon: 15—491. MES3ÜE3S3

Next

/
Thumbnails
Contents