Szolnok Megyei Néplap, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-09 / 79. szám

1969. április 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Budapest hullámhosszán ÉJFÉLI RANDEVÚ Premier a Szigligeti Színházban Az apró novellákból, kar­colatokból dramatizált, el­gondolkodtatva szórakoztató, péntek délelőtti műsor csip- kelődően szellemes. Krimi és politikai szatíra, vicchez kö­zel álló egy-poénű anekdota és a már-már abszurd jele­net jól váltakozva fémek meg egymás mellett. Robert Benchley zeneszer­zője — akit őrültnek néznek a bank tisztviselői, mert egy szimfónia kéziratára akar kölcsönt felvenni — a nagy­tőke képviselőin keresztül egy egész társadalom em­bertelen racionalizmusával kerül szembe. A novella-csokor legérté­kesebb darabja Aisenreich: Egy Dosztojevszkijhez méltó élmény című játéka, mely szinte cselekménvtelen tör­ténetével. a belső és külső monológok mesteri összefo­nódásával teremt hatásos pillanatokat. Gobbi Hilda, az önmaga — kispolgári módon vélt — nyugalmát kereső, jó­tékonykodó asszony alakjá­ban e néhány perc alatt is teljes értékű jellemábrázo­lást nyújt. Cami; A zöldbőrű gyermek — az abszurd és a groteszk házassága. De — ha óvato­san is — a szatírához is van köze. Szellemes az alapötlet: egy jómódú, ám viharos éle­tű asszony zöldbőrű gyerme­kének attyait — a színke­verés törvényeibe hivatkoz­va — a házidetektív egy kí­„Felkeresem Hiteles erő. Tehetség és ösztönös kifejezni vágyás. A bennük munkáló, felgyülem­lett fájdalom kifejezésére. A petróleum, a gyertya mellett írt sorok, két nehézéletű pa­raszti sors. Kovács Júlia és Tomkai Judit dokumentum-műsoruk­ban olyan írogató paraszt­asszonyokat fedeznek fel mindnyájunknak, akikből őserővel tör fel visszaperge­tett életük megannyi egy­szer^ de nagyon emberi öröm- és bánatvalósága. Művészi érzékenységű em­berek ők. akik saját fájdal­muk mellé másokét, a többi sorsverte paraszt nyomorú­ságát is érzik. Kénytelenek, alkatuknál, tehetségüknél fogva. Döbbenetes és víg, keserű és édesvegyes epizó­naiban és egy kékvérű arisz­tokratában fedezi fel, mond­ván kettőjük közös műve a gyermek. Donald Honig krimije hal­ványabb szín, kevés ötlet. A kriminél elengedhetetlen meglepődtetés itt annyira előkészített, logikusan, kikö­vetkeztethető, hogy már nem is lep meg az első hullát követő — gyilkosság-kaval- kád. A lopott félmillió dol­lár miatt halomra élt bank­rablók teteme fölött örven­dező panzió-tulnidonos öreg­hölgy eredeti figurája sem pótolja az igazi krimi iz­galmát. Art Buchwald kegyetlenül szellemes karcolatából ké­szült Az ember, aki az ál­lam biztonságára veszélyes. Merész őszinteséggel, kérlel­hetetlen logikával figurázza ki az amerikai államellenes tevékenységet vizsgáló hiva­talnok-apparátus barbárbuta jogtipró embertelenségét. Buchwald írásait ismerik és méltán szeretik világszerte. Jó szerkesztői válogatásra vall e kis írás mesteri fel­dolgozása. A figvelmet kötő forma, a belső és külső gon­dolati és érzelmi motívu­mok hnngilag jól kevert megoldása elősegíti a vég­következtetés megértését: „Legelsősorban nem az ilyen mindennapos, kegyetlenné formálódott gyakorlat veszé­lyes-e igazán az állam biz­tonságára?” a hegyeket" dókból rakódik elénk életük. Gyermekéi mén vele, szerelem és robot, nehéz munka és kevés remény egy jobb élet felé. A különös hangulatú — szomorúságában is meganv- nyi bájt hordozó — műsor őszintesége fog meg a leg­jobban. A szerkesztés a hangulati elemeket hangsú­lyozza. Talán egyedül a pa­rasztasszony natúr szövegét, a színésznővel mondatott ré­szekké! váltakoztató megol­dás kevésbé szerencsés, in­dokolatlan, csupán külső for­mafellazítás hatását kelti. Marton Frigyes egyébként rangos rendezéssel állít pár­huzamokat, jelez apró fi­nomságokat, jó érzékkel, együttérzéssel. *— trömböczky — Oiven éve hali meg Eötvös i Lóránd ötven éve, 1919. április 8-án hunyt el báró Eötvös Loránd, a nagy magyar fizi­kus, pedagógus és kultúrpo- litikus. Életművének jelen­tőségét Nagy Károly pro­fesszor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, az elméleti fizikai tanszék vezetője méltatta: — Eötvös Loránd a ma­gyar tudományos élet ki­emelkedő egyéniségé volt. A legmagasabb szinten sajátí­totta el kara matematikáját, kémiáját és fizikáját. 1871- ben a Pesti Tudományegye­tem fizika magántanára lett, egy évvel később pedig ugyanitt az „elméleti, vagy­is felsőbb természettan” nyil­vános rendes tanára volt már. , Kultuszminiszterségé­nek rövid néhány hónapjá­tól eltekintve, ezen a posz­ton élete végéig kitartott. — 1873-ban a Magyar Tudomá­nyos Akadémia levelező, két évvel később pedig rendes tagja lett. 1889-től 16 éven át az Akadémia elnöki tisz­tét töltötte be. A krakkói és az oslói egyetem díszdokto­ra, s a francia becsületrend lovagja volt. Amikor 1919- ben elhunyt, személyében — Einstein szavaival — a fi­zika egyik „fejedelme” szállt sírba. A Tanácsköztársaság kormányának intézkedésére a Nemzet; Múzeum oszlop­csarnokából, a tudomány és az egész magyar nép halott­jának kijáró tiszteletadással kísérték utolsó útjára. Megígértük kedves olvasó­inknak, hogy ellenőrizzük Szolnok ünnepi ellátását. — Mint ez várható volt, igen vegyesek voltak tapasztala­taink. A? igények pontos felmérése néhol még mindig túl megerőltető feladatot je­lent a kereskedelemnek. — A vevők is hibásak, Nem jelezték előre igényei­ket. Pestről tudtunk volna utánpótlást biztosítani, de mostmár nem kapunk szállí­tóeszközt, — hallottuk ötö­dikén, szombaton a 134. szá­mú csemegebolt vezetőjétől. A városban azonban már harmadikán reggel sem volt sonka. Az utánpótlásra te­hát lett volna idő. Az is el­gondolkoztató. vajon miért volt olyan nagy meglepetés, hogy a sonka rohamos vá­sárlása a másodikai, harma- dikai fizetésekkel indult meg. Valóban minden egyes szolnokinak „jelezni” kel­Szombaton este Halász Ru­dolf átdolgozásában mutatta be a Szigligeti Színház tár­sulata Behár György—Szedő Lajos Éjféli randevú című revüoperettjét. A darabot, néhány évvel ezelőtt, a debreceni közönség láthatta először. Öriási ho­zsanna fogadta: „itt a ma­gyar musical!” — míg más lapokban alaposan elmarasz­talták. Az utóbbi véleménnyel ér­tünk egyet; régen nem lát­tunk ilyen gyenge, különbö­ző műfajú és stílusú zenés színpadokról összefabrikált két és fél órát A szöveg­könyv — egy revüoperett storyjától ugyan nem várunk szinte semmit — nem érde­mel sok szót: lapos, unal­mas, ultrabanális... .Marad a zene. a tánc, vég­tére is a műfajnak ez az oszlopa, —. marad is, de ez sem az igazi Behár muzsika, néhány melódiagazdag rész kivételével inkább csak a tánckamak szól... Bor József rendező meg­próbált minden lehetségesét, hogy elfogadható előadásban hozza színre a darabot. Sok ió rendezői -ötlet dicséri munkáját, de hiába minden fáradozás, meggyőződhet­tünk arról, hogy csak ked­ves színházi szólás-mondás. ..a telefonkönyvet is el lehet játszani”. Az előadás főhőse a tánc­kar volt Nagyon nagy mun­kát végeztek a táncosok, öt— tíz percenként más- és más lene igényeit? Ez lenne a korszerű kereskedelem leg­jobb ajánlata? Az iparnál is előfordultak az ünnep előtt kisebb aka­dozások, — a vágóhíd pél­dául másodikán és harmadi­kán néhány hentesüzletbe megkésve szállított, — de legalább mennyiségben ele­gendőt. Hogy tudták most ezt biztosítani? Nem való­színű, hogy kevesebb húst ettünk volna, mint máskor. Igaz, csirkét is vásároltunk — volt, aki 200 forintot is megadott a piacon egy pár tyúkért —, de semmiesetre sem annyit, hogy ne érez­tük volna, ha kevés hús lett volna a boltokban. Az is feltétlenül eszünk­be jut, hogy sikerült most a kenyérellátás állandó zűrös gondiait megoldani. Nem készült el a sütőipari válla­lat átépítés alatt álló üze­me, nincs több szakembe­jelmezben léptek színpadra és táncolták végig a hosszú két és fél órát. S kisebb hi­báktól eltekintve milyen jól tolmácsolták Szirmai Béla látványos koreográfiáját Bókái Mária Stellája ked­ves, természetes, kár, hogy néha megcsúszott a hangja. Ifi- Űjlaki Lászlónak, Molto, a revümenedzser, alig jutott valami, hogy a tőle megszo­kott módon brillírozzon. Bambina, a félszeg kis ko­médiáslány, Krasznói Klári volt, mindent megpróbált; szívesebben emlékezünk ed­digi alakításaira. Francesco, Rózsa Sándor volt, szerepe szerint csak egy rossz, lapos operettfiguráig jutott. Mit is kezdhetett volna ezzel a sze­reppel? Szombathy Gyula Peppinóként komédiázott, sokszor megnevettette a kö­zönséget, s ebben a darab­ban már ez is nagy szó. Ti­Ezerkilencszázhatvankilenc nyarán üzembe helyezik azt a többcsatornás telefonvona­lat, amely Ázsiát összeköti majd Európával. A Nagy Északi Telefontár­saság (Dánia) és a KDB Társaság (Japán) szakembe­rei a Honshu sziget és a Nahotka szovjet kikötő kö­zött a Japán-tengerben rö­videsen új kábelt fektetnek rük és mégis még szombat reggel is — igaz, hogy más­fél órás sorban áll ássál — forró kenyeret kaphattunk a piaci pavilonban. Az üz-> letekben is jól átsült, friss­nek látszó kenyereket láttunk ezen a napon a vásárlók ko­sarában. Hetedikén és nyol­cadikén pedig a vendéglátó­ipari vállalat négy üzlete vette át a kenyér és a pa­lackozott tej árusítását. Nem sokan vették igénybe ezt az új figyelmességet, összesen 128 kilogramm kenyér és 297 liter tej fogyott el a két nap alatt. A tejipari vállalat kezdeményezése sem járt túl nagy eredménnyel, a Mártírok útján nem egészen 10 liter tejet vásároltak. — Mindez talán azt is mutat­ja, hogy a lakosság igyek­szik élelmiszer szükségleteit még ilyen hosszú, ünnep­re is idejében beszerezni. P. J. nó és Linó Benyovszky Béla és ifi. Tatár Endre néhány mondatos szerepeikben mu­latságosak voltak. Vaszy Bo­ri, Baranyi László, Kürtös István, Czibulás Péter, Ju­hász János, Berta András és Galambos Rika voltak még az Éjféli randevú szereplői. Török Iván szép, prakti­kus díszleteket tervezett a revühöz, Jánoskúti Mária pedig mutatós jelmezeket. (Nem hisszük viszont, hogy a Night Bar revükara any- nyira szétszakadt harisnyák­ban táncolna. Nem János­kúti rovására írjuk...) A karmester, Nádor Lász­ló, nagy munkát végzett, a zenekar szinte végigjátszotta az előadást. A premier nagyon mérsé­kelt sikert hozott. Nem cso­dáljuk ... le a már százéves régi he­lyett. A Szovjetunió saját terü­letén telefonkábeleket bizto­sít a két társaság részére, hogy Japán közvetlen tele­fonkapcsolatot tarthasson fenn Észak- és Közép-Euró- pa országaival és viszont. Az új telefonvonal hossza meg­haladja a 12 000 kilométert. Nonstop házasságkötés — Tizenhármas névadóünnepség Tizennyolc ifjú pár eskü­dött egymásnak örök hűsé­get április ötödikén a szol­noki városi tanács házasság- kötő termében. A legfiata­labb vőlegény tizennyolc éves, a legifjabb meny­asszony tizenhét éves volt. Az ünnepi aktusok új színnel gazdagodtak: — most szerepelt először a vá­rosi tanács tizenegy tagú kamara-kórusa. Külön érde­kessége az eseménynek, hogy az énekegyüttes egyik tagja is ekkor kötött házasságot Rövidesen gazdagodni fog műsoruk: a csengő hangok mellé orgona társul. Tizenhárom névadószülő fogadalma hangzott el a nap folyamán. Az ünnepeltek között ikerpár is volt ők a Péter és Klára nevet kapták. Ünnepek után az ünnepi ellátásról Tiszai Lajos uj interkontinentális telefonösszeköttetés MOLK'k KAROLY: A LÁTHATÓ LÉGIÓ 15. Történelmi méretű tömeggyilkosság Pontosan három órakor megindultak a vietnamiak az 507-es állás ellen. Okádták a tüzet az ágyúk, majd ro­hamra indult a gyalogság A franciák már nem védekez­tek megfontoltan, hanem csak úgy ötletszerűen. A folyótól keletre, az 509-es, és 510-es állások életben- maradt katonái menekülni kezdtek Muong Thanh felé. A 207-es állás védői is el­hagyták fedezékeiket és meg­próbáltak a gyűrűből kitör­ni. Két vietnami szakasz fel­tartóztathatatlanul tört előre. Az állás fölött imbolyogva megjelent az első fehér zászló. Feltartott kézzel jöt­tek kifelé a védők. Egy vietnami szakasz kö­rülvette Castries tábornok főhadiszállását. A parancs­nok a legmélyebb vasbeton­állásban húzódott meg. Vé­kony, alig nyolcvan centimé­teres folyosó vezetett hozzá. Ez alatt aknák. Castries ek­kor még rádiótelefon kap- , csolatot tartott fenn Cogny ' tábornokkal. — Már csak néhány mé- ? térré vannak tőlem . -t. min­denhova benyomulnak.:. — ez volt az utolsó üzenet a parancsnoki bunkerból. • Castriest elfogták. Vietna­mi tiszlek és katonák össze­ölelkeztek, táncoltak örö­mükben. Géppisztoly-soroza­tokat lőttek ki a levegőbe. 1500 légiós halt meg és 4000 sebesült meg az erőd- rendszer vasbeton falainál, a hivatalos veszteségiista sze­rint. Fennállása óta egységeit olyan megsemmisítő vereség sehol sem érte, mint Viet­namban, mert Dien Bien Phu csak egy volt, a légiót felőrlő küzdelmek sorozatá­ban. 1914 és 1918 között, az el­ső világháborúban az alaku­lat 4000 embert vesztett. — 1939 és 1945 között, a máso­dik világháborúban 9000 fe­hér kepis katona halt meg. 1946 és 1954 között a viet­nami háborúban 10 382 lé­gionárius esett el. Május 8-án, amikor Dien Bien Phu erődrendszerének romjai fölött már a vietna­mi szabadságharcosok vörös zászlói lengtek, Genfben megkezdték az indokínai bé­ke tárgyalását. A franciákat kijózanította a nyolceszten­dős háború legnagyobb üt­közetének elvesztése. Igye­keztek levonni a fájdalmas vereség következményét, fo­kozatosan kivonták csapatai­kat Vietnamból, a légiós egy­ségeket is hajókra rakták. Az irány: Észak-Afrika. A megtépi'ott alakulatokat Algír es Oran kikötőjéből tették partra, innen Szidi bel Abbesz-ba szállították őket, hogy a halottak, a se­besültek és a fogságba eset­tek helyére friss erőket szál­lítsanak. Megint csak az történt, mint korábban, annyiszor, oda vezényelték a légiósokat, alíol a legforróbb volt a helyzet. Hűen a hagyomá­nyokhoz, Négrier tábornok mondásához: „Az a hivatá­sotok és én odavezényellek benneteket, ahol meghalhat­tok”. 1954 november első nap­jának éjszakáján plakátok és röplapok jelentek meg Al­géria városaiban és falvai­ban. Közölték a „Front de la Libération National” az FLN, vagyis a Nemzeti _ Föl- szabadulás Frontja kiáltvá­nyát, amelyben ezt követel­ték a franciáktól: „1. Hivatalos nyilatkozat­ban ismerjék el az algériai nemzetet, érvénytelenítsék mindazt a törvényt, rendele­tet, dekrétumot, amely fran­cia területté változtatja Al­gériát és tagadja az algériai nép történetét, nyelvét, val­lását és szokásait. 2. Folytassanak tárgyalá­sokat a nép meghatalmazott képviselőivel, de még előtte ismerjék el Algéria szuvere­nitását és területi egységét. 3. Állítsák helyre a bizal­mat azzal, hogy szabadon- bocsátanak minden politikai foglyot, érvénytelenítenek minden kivételes rendsza­bályt és megszüntetik az algériai hazafiak üldözését.” A drámai hangú nyilatko­zat így fejeződött be: „Súlyos feladatokat kell megoldanunk, ez megköve­teli a nép minden erejének és tartalékának mozgósítá­sát. A küzdelem hosszú lesz, de az eredmény nem két­séges!” Erre a jeladásra kirobbant a háború. Támadások érték a francia csapatokat, a harc óráról-órára szélesedett. Algéria népe, amely már többször, nagy áldozatok árán próbálta meg vissza­szerezni szabadságát, úgy érezte, elérkezett a régóta várt lehetőség. 1945. május 8-án, amikora hitleri Németország össze­omlott, a „Győzelem nap­ján” többezer ember gyűlt össze Constantine-ben, Szé- tif-ben. Ünnepelték a győ­zelmet, emélkeztek azokra az algériai katonákra, akika szövetségesek oldalán har­coltak, és egyúttal követel­ték azokat a jogokat, ame­lyeket a franciák ígértek ne­kik a háború alatt Sortűz dörrent az algériai városokban és falvakban. Egy francia cirkáló paran­csot kapott, hogy ágyúzza a partmenti vidékeket Tűzpa- rancsot kaptak az Idegenlé­gió egységei, rendfenntartó alakulatai: lőttek minden eleven célpontra, férfire ép­pen úgy, mint gyerekre, nőre éppen úgy, mint öreg­re. Kímélet nélkül. Negyvenötezer algériai halt meg. Történelmi méretű tö­meggyilkosság! Felzúdult a világ. Az egy­mást követő francia kormá­nyok látszatengedményekkel akarták csökkenteni a nem­zetközi felháborodást, de igazi szabadságot nem ad­tak Algériának. 1954 végén megkezdődött Algériában a szervezett fegy­veres harc. Cherriere tá­bornok, a francia csapatok parancsnoka nehéz helyzetbe került. Erősítést kért Párizs­tól. A franciák helikoptereket és páncélos alakulatokat ve­tettek be az algériaiak el­len. Cherriere csapatait vi­szont nagy kiterjedésű terü­leten, s a legváratlanabb he­lyeken érte támadás. A pa­rancsnoksága alatt álló egy­ségeknek mindössze egy há­nyada volt légiós, ám mint­hogy ők szerezték a legtöbb tapasztalatot a gyarmati há­borúkban, s értük v»4t a „legkevésbé kár”, őket vezé­nyelték a legkényesebb pon­tokra. Űjabb érzékeny vesz­teségek érték az alakulatot. Ezért az újoncok toborzása 1954 végén és 1955 elején fo­kozódó erővel folytatódott. Az ügynökök egyre több közép- és nyugateurópai vá­rosban jelentek meg. 1955 tavaszán Svájc megelégelte, hogy polgárait ismeretlen személyek arra biztatják} lépjenek be a francia idegen légióba. A Manchester Guar­dian genfi levelezője május 6-án ezt írta: „A svájci hadügyminisz­térium április 26-án propa- gandahadjáratba kezdett a francia idegenlégió ellen. Azt mondiák hogy körülbe­lül kétezer svájci állampol­gár szolgál a légióban ég mintegy háromszáz férfi tá­vozik el évente Svájcból, hogy belépien az alakulate ba.” (Folytatjuk) Ez is, az is 120 percben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents