Szolnok Megyei Néplap, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-26 / 94. szám

1969. április 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Horgolt kabát Anyaga 55 deka kártolt fonál. Munkánkat az oldal­varrástól befelé haladva, te­hát hosszában készítjük. A szabásmintának megfelelő láncszemsorra 3 sor rövid­pálcát horgolunk. Ez titán következik a mintás rész. 1. sor: A szélső egyráhaj- tásos pálca után a harmadik pálcára leöltünk egy kétrá- hajtásos pálcát, majd az el­hagyott rövidpálcákra, egy­más után visszafelé 1—1 egyráhajtásos pálcát öltünk az előbbi kétráhajtásos pál­ca mögött Ismét kimarad két pálca, a harmadikra egy kétráhajtásos pálca, 2 egy­ráhajtásos visszaöltés stb. Ezt ismételjük a sor végéig. 2. sor: A szélszem után ki­hagyunk egy szemet, majd 2 egyráhajtásos pálca után egy kétráhajtásos pálcával visz- szaöltünk az előbbi pálcák előtt a kihagyott szemre és ezt ismételjük a sor végéig. A munkát ez után mindig 4 sor rövidpálcával és 2 min­tasorral váltakozva fejez­zük be. A kabát jobb elején a be­fejező 4 rövidpálca sor má­sodik soránál a gomblyukak helyén 4 rövidpálca fölött 4 láncszemmel megyünk át, a következő soron a láncsze­mekbe rövidpálcákat horgo­lunk. összeállítás után a kabát alját és az uiiakat egy min­tasorral kÖtiilhor«oli'ilr. Szegedy Béláné «jWpWM- Mg'tn?' - f- 'g Mit főzzünk? Zöldborsó levet (Hveget borsóból) csirkeaprólékkal Töltött csirke, bő zsírban Sütött burgonyával, gyümölcs befőtt . Csokoládés pite Csokoládés pite: 20 deka margarint összegyúrunk 20 deka liszttel, 2 tojás sárgá­jával, 1 evőkanál vízzel, és csipet sóval. Egy órát pi­hentetjük, majd két lapba kinyújtva, az egyikkel kibé­lelünk egy közepes tepsit, 4 tojás sárgáját habosra keve­rünk 20 deka porcukorral, hozzáadunk 3 evőkanálnyi kakaót, 8 deka darált diót, és a 6 tojás kemény habbá vert fehérjét. Ezt a diós töl­teléket ráöntjük a tésztalap­ra, befedjük a másik lap­pal, tetejét villával kissé megszurkáljuk és lassú tűz­nél világosra megsütjük, akár a piskótát. Azon mele­gen meghintjük vaníliás por­cukorral a tetejét és hidegen kockákra vágjuk fel. A konyha forradalmasítása mikrohullámokkal Nem boszorkányság többé percek alatt főzni Békepipát a magyarnak! A közelmúltban lezajlott Kölni Nemzetközi Háztartá­si és Vasáru Vásár szakem­bereinek véleménye szerint a modern mikrohullám- „tűzhely” legkésőbb tíz éven belül a konyhák nor­mális felszerelési tárgya lesz. A háziasszonyok számára valóban meggyőzően hang­zanak a mikrohullám-tűz­helye előnyeiről szóló érve­lések. Aligha akad ma a háztartásban egy olyan kor­szerű segítség, legyen az akár készétel vagy gőznyo­másos edény, ami akkora időmegtakarítással járna, mint a mikrohullámmal va­ló főzés: 8 perc alatt készül el egy két kilogrammos sült, 15 perc alatt egy egész ürü- comb. Mélyen behűtött élelmiszereket, így például főzelékféleségeket és szár­nyasokat 2—3 percen belül, a hűtőszekrényből kivett előre elkészített ételeket pe­dig 1—2 percen belül lehet feltálalni. A gyorsaságon kívül azon­ban még egyéb eJőrmyél is járnak a mikrohullámok: a húsok zaftosak maradnak, mivel a főzés, illetve sütés alkalmával nem vonják el tőlük a nedvességet. Semmi sem ég le többé. A lábosok, tálak, sütők nem piszkolód­nak be és a konyhában nem terjeng többé ételszag. S bár mennyire is csodálatosnak hangzik, ez a „csodatűzhely” nem boszorkányság! A tudo­mány már régóta ismeri a mikrohullámokat és már hu­zamosabb idő óta folynak vele a kísérletek. A mikro­hullámú tűzhelyek gyártó vállalatai most olyan isme­retterjesztő nyomtatványok kiadását határozták el, amin vei mindenki számára ért­hető nyelven világosítják fel a háziasszonyokat ennek az új konyhai segédeszköznek az előnyeiről. A mikrohullámok nagyon hasonlítanak a rádióhullá­mokhoz, rezgésükre azonban egy másik frekvencián kerül sor. Feltartóztatás nélkül ha­tolnak át a legtöbb szervet­len anyagon, így például az üvegen, porcelánon,, mű­anyagokon és papíron. Még itt semmit sem melegítenek fel. illetve égetnek el az organikus anyagokba beha­tolva — ide tartoznak az élelmiszerek — abszorbálnak és a molekulák felgyorsítása által gyors hőmérsékletemel­kedéshez vezetnek. Amíg te­hát a hagyományos főzési és sütési módszereknél az éte­leket kívülről melegítik fel, addig a mikrohullámok be­lülről készítik el az ételeket, éspedig egyformán minden oldalról. Február 19-én 15 óra 15 perckor, meghalt egy New York-i kórház 57 éves pá­ciense. A halál oka: agy­tumor. A beteg ágyánál a halál pillanatában a kórház orvosain kívül jelen volt há­ziorvosa és két testvére is. A két testvér beleegyezésével megkezdődött a drámai harc, amelyben a páciense­ken kívül tizenkét sebész­csoport vett részt Az orvosok rögtön értesí­tették s szomszédságban levő kórházat, ahol néhány beteg várt már erre a meg­váltó pillanatra Ezután, a sejbészcsoportok állandóan váltva egymást kioperálták az elhunyt sztvéf, mindkét vese» jét, máját és mindkét szaruhártyáját A szomszéd kórházban ad­dig a sebészek előkészítet­ték a pácienseket, akiknek élete e műtéttől függött. A kioperált szerveket üveg edénybe tették és sürgősen átvitték a másik kórházba. Mivel az idő túlságosan rö­vid volt ahhoz, hogy meg­szervezzék a műtéteket, az orvosok lóhalálában szalad­gáltak fel s le a lépcsőkön, lifteken, s még azt a régen elhagyott és félig betemetett alagutat is igénybe vették, A legújabb újdonságról olvastam az Esti Hírlap nevű, delente megjelenő új­ságban. Aszongya, hogy: A vendéglátóipar idén meg­lepetéseket készít elő a BNV látogatói számára. A városligeti tó partján máris épül az indián falu, ahol nyersfa rönkökből nyolc kisebb épületet emelnek. A XIII. kerületi Vendéglátó­ipari Vállalat a nádtetős kunyhókban farönk aszta­lokat és székeket állíttat fel és borozót, grillsütődét és több presszórészleget rendez be. Nagyon megörültem en­nek a hírnek. Éppen ide­je, hogy hazánkban is he­lyére tegyük az indián-kér­dést. A hozzánk eljutó szak- és ponyvairodalom egy­amely valamikor a két épü­letet kötötte össze. Nem is csoda, hiszen versenyt kel­lett futniuk az idővel. A kioperált szív például az egyik kórház hatodik eme­letéről a másik épület ti­zedik emeletére húsz 1 perc alatt ért fel. Végül elmond­hatjuk, hogy az egyedülálló többszörös műtét sikeresen végződött. James Hansel 36 éves mun­kás új szívet kapott, s már egy hét múlva fel is kelt ágyából. A 27 éves Lynne Verny súlyos rákos máj be­tegségben szenvedett. — Az átültetés után az új máj normálisan működik, s a jelek szerint a páciens nem­sokára teljesen felépül. A 19 éves néger fiatalember és a 38 éves asszony, akiknek egy- egy vesét ültettek át, jól ér­zik magukat, s mindkét s zaruh árty a- átültetés is si­keres volt. Még hosszú idő­nek kell azonban elmúlnia, hogy a műtétek teljes sike­re bebizonyosodjon. Egy ember, akinek neve örökre titok marad, négy beteg életét mentette meg, s kettőnek visszaada látását. A sebészek úgy vélekednek, hogy egyetlen ember szervei tizenhét be­teg életét menthetik meg. aránt afféle vademberek­nek titulálta szegény indiá­nokat. Egy May Károly ne­vű német ember pedig több könyvében is jólelkű, de primtiív lényeknek írja meg őket. De a többi in­diáníró sem volt különb. Kenneth Rogers az Észak- nyugati átjáróban, Heming­way több novellájában egé­szen furcsa környezetet fest az indiánoknak. Egyönte­tűen vallották, hogy az in­diánok wigwamban, vagy­is egy jellegzetes, csúcsos sátorban laktak. Szó sem volt nyersfa rönkökből épí­tett házakról. Sőt azt is ki­találták, hogy a rézbőrű harcosok nem csirkét, ha­nem sózott, szárított húst, halat ettek. Micsoda kép­telenségek! Szerencsére Bu­dapesten is élnek indián szakértők. Most aztán egy­szer s mindenkorra helyére tették az indián legendát és illúziót. A vendéglátóipar indián­felelőse — aki Old Satter- landdal, a Sápadt.arcú Nagy Fehér Vadásszal együtt volt vendégségben Winnettonnál, az indián nagyfőnöknél — saját ta­pasztalatai alapján rendez- tett be a városligeti tó partján az ipari indián fa­lut. Ebből világosan kide­rül, hogy Észak-Amerika őslakói nyersfából épített faházakban laktak, munka után borozóba jártak egy­két deci amerikai-dörgicsei rizlingre és ha megéheztek, elektromos grillsütőn ké­szített friss, porhanyós bö­lényszeleteket rágtak. Sőt. Szórakozni presszókba ül­tek be nyersfarönk székek­re, whiskyt ittak és ideges­ségük csillapítására fekete­kávét. Nahát! Egyet azonban kifelejtett a mi magyar szakértőnk is. A békepipát. Köztudott, hogy ez volt az indiánok legjelentősebb békés cere­móniája. Jó lenne ezt a ha-< gyományt is feleleveníteni. Valamelyik ktsz biztosan tudna korhű békepinákat készíteni és azt a vendégek körbeadnák, hogy minden­ki szívjon egyet a magyar —indián barátságra. A pipába a dohányt a vendéglátóivar indián szak­értője adná. Neki biztosan sok van, hiszen ilyen fan­tasztikus ötletekért sok do­hányt szoktak adni. — egy — A halál az élet szolgálatában Leonyfd Lenest Rejtélyes angyalok A mindenható elektronika, á bölcs kibernetika és a für­ge önkiszolgálás századában szomorú, sőt talán szánalmas látvány, amikor egy éltes, sőt inkább öregnek mondha­tó intelligens, aranykeretes szemüveget viselő férfi nem éppen friss pizsamával fedett professzori pocakját kacér pöttyös kötény mögé bújtat­va sajátkezűleg takarítja két­szobás lakását. Amíg a padlókefélővei ügyetlenkedik, bele-bele üt­közve a bútorokba és köz­ben kék foltokat szerezve, hadd mutassuk be őt: Vale­rian Szemjonovics Okunkov- nak hívják. A múltban mű­vészeti és irodalmi lektorként tevékenykedett, a világkölté­szet kiváló ismerője, kedves, szellemes csevegő, és a tár­saság lelke, a jubileumok és ünnepi estek pótolhatatlan méltató ja, jelenleg azonban magányos özvegy, aki béké­sen tengeti életét a régi Ar- bat eddig még érintetlenül hagyott egyik utcácskájában. A minap nagy baj érte: háztartási alkalmazottja Glasa, aki az Okunov csa­ládnál kishijján 14 évet töl­tött, most elhatározta, hogy örökre megválik a háztól, fa­lura költözik, unokákat daj­kálni, és a háztájiban fogla­latoskodni. " Amikor Glasa, szemét le^ sütve, nehogy elpityeregje magát, bejelentette távozá­sát, Valerian Szemjonovics ezt az új sorscsapást kemé­nyen és méltósággal fogadta. Glasa elutazott. Okunkov öt napon át a sors akaratában megnyugodva hagyta, hogy „ellepje a szemét”, ám a ha­todik napon nem állhatta meg, fogta a kefét, felkötötte Glasa öreg kötényét és hoz­zálátott, hogy kitakarítsa a lakást. Hirtelen megszólal a csen­gő. Valerian Szemjonovics kefével a kezében, a derekát övező nevetséges kötényben elindul, hogy ajtót nyisson. Kinyitja, s két csinosan öltö­zött gyönyörű lányt, egy sző­két és egy barnát — talál a küszöbön. A lányok belépnek az elő­szobába, s a dús lófark fri- zurájú szőke bájosan mo­solyogva közli Okunkowal, hogy Ljuszának hívják, ba­rátnőjét pedig, akinek fekete loknis haja csaknem a vállá- ig ér, Tányának. Mindketten tizedikes tanulók, itt laknak a szomszédban, de egyáltalán nem fontos, hogy Valerian Szemjonovics ismerje a csa­ládi nevüket. Véletlenül tud­ták meg, a tiszteletreméltó Glasától, hogy Okunkov mi­lyen nyomorúságos helyzetbe került, s elhatározták, hogy segítenek rajta. Hetenként kétszer eljönnek, s kitaka­rítják a lakást. Természete­sen ingyen, hiszen kötelez a humanizmus, a tyimuri ha­gyományok. .. a szőke lány itt belezavarodott mondóká­jába és elpirult, a barna pe­dig nevetve folytatta: — Szerintem minden vilá­gos. Kezdhetjük a takarítást? A könnyekig meghatódott Valerian Szemjonovics még válaszolni sem tudott a lá­nyoknak (gondolatban őran­gyalainak nevezte őket), akik máris ledobták kabátkáikat. A kabát alatt mindketten azonos szabású sportmellényt és csinos kék munkaköpenyt viseltek. — Vesse le azt a fényűző kötényt! — vezényelt Ljusza. — Adja ide azt a remek kefét! — csicseregte Tánya. A lányok munkához láttak. Valerian Szemjonovics a ka­rosszékben ülve elérzékenyül- ten nézte őket, gyönyörkö­dött bennük. Szerette volna valahogy meghálálni a dol­got. De hogyan?! S mivel? Beszélt nekik az irodalom­ról, a művészetről, a költé­szetről, s amíg a lányok a la­kásban röpdösve letörölget- ték a felgyülemlett port, ő addig valóságos előadást tar­tott nekik Shakespeareről és szonettjeiről. A lányok örömmel hallgat­ták őt és sokatmondó pillan­tásokat váltottak egymással. A takarítás befejeztével igen elégedetten váltak el egymástól. Így tartott ez csaknem két hónapig. Ljusza és Tánya el­jöttek és takartottak, Vale­rian Szemjonovics pedig rög­tönzött előadásokat tartott nekik. A témát mindig a pil­lanatnyi ötlet adta. Egyszer azonban a barna Tánya, tör­lőronggyal a kezében, meg­szólalt: — Valerian Szemjonovics! Mit gondol, hogyan lehetne Jevgenyij Anyegin alakját mai álláspontról megközelí­teni? Valerian Szemjonovics gon­dolkozott egy keveset, s azt válaszolta, hogy Jevgenyij Anyegin alakját úgy lehet megközelíteni, ha a társa­dalmi élősködés problémáját teljes jelenkori mélységben szemléljük. Ezután hozzálá­tott a gondolat kifejtéséhez, s annyira belemerült, hogy legalább 40 perces előadást tartott. Észre sem vette, hogy csak a barna Tánya hallgatja őt. A szőke Ljusza pedig eközben a szomszéd szooa- ban egy karosszékben félre­húzódva, hogy a házigazda ne láthassa, gyorsírással fel­jegyezte egy füzetbe mind­azt, amit Valerian Szemjo­novics Jevgenyij Anyeginról mondott a barna Tányának. Ezek után Ljusza és Tá­nya már nem jelent meg Okunkov lakásán a soron következő takarításra. El­tűntek! Mintha elnyelte vol­na őket a föld. Valerian Szemjonovics egy­szerűen képtelen volt felfog­ni, hogy mi történhetett. Igen elkeseredett volt és bosszús. Néhány nap alatt ismét el­borította a lakását a szemét. Amikor azonban egyszer ép­pen arra készülődött, hogy a már ismert pettyes kötényt derekára illessze, s újból fel­fegyverezze magát a padló­kefével, megszólalt a csengő. Valerian Szemjonovics aj­tót nyitott. Két gyönyörű leány lépett az előszobába: egy gesztenye­barna, „tulipán” frizurával és egy vörös „szénaboglya” frizurával. A gesztenyebarna elbájoló mosollyal közölte Okunkowal, hogy Állának hívják, vöröshajú barátnőjé­nek pedig Szima a neve, s hogy Ljusza és Tánya irányí­totta őket ide, akik egyéb­ként szívélyes üdvözletüket küldik. Mindketten leérettsé­giztek és délre utaztak, hogy a főiskola megkezdése előtt kipihenjék fáradalmaikat. Okunkov lakását ugyanazon pusztán humanista alapon most ők — Álla és Szima — fogják takarítani, ha ugyan Okunkovnak nincs ellene ki­fogása. Mindketten ugyanab­ba az iskolába járnak, mind­ketten „újdonsült” tizedikes tanulók. Szóról-szóra megismétlő­dött mindaz, ami a. két elő­ző lánnyal történt. Álla és Szima ügyesen rendbetették a lakást, miköz­ben Valerian Szemjonovics elérzékenyült lélekkel rög­tönzött irodalmi előadásokat tartott nekik. Egyszer aztán a vöröshajú Szima megkérdezte; — Valerian Szemjonovics, miért éppen Majakovszkijt tartják a jelenkor legkivá­lóbb költőjének? Okunkov, lévén nagy tisz­telője _ Majakovszkijnak, csaknem egyórás ragyogó monológot tartott. Ámde most sem figyelt fel rá, hogy csak a vöröshajú Szima hall­gatja őt, a gesztenyebarna Álla pedig a szomszéd szobá­ban ülve a térdére fektetett füzetbe szorgalmasan jegyez- getett. .. .Most már a negyedik pár takarítja Okunkov laká­sát. Okunkovnak sejtelme sincs arról, hogy mi rejlik a véka mögött. Vagy talán úgy tesz, mintha nem venné ész­re? Végeredményben többet kap a gimnazista lányoktól, mint amennyit ő nyújt nekik. Okunkov könnyen kirázza ezeket az előadásokat, s nagy öröme telik bennük. Tehet­ségét csillogtatva úgy bra- vúroskodijj a lányok előtt, mint valaha régen a szónoki emelvényeken! Nem fog gyanút annak az iskolának az irodalomtanár­nője sem, ahol ezek a lányok tanulnak, vagy tanultak. Va­jon mi az oka, hogy tanítvá­nyainak vizsgadolgozatain az utóbbi időben csupán jó je­gyek szerepelnek. Hiszen olyan lányok írják ezeket a dolgozatokat, akiktől nem várhatott ilyen óriási javu­lást. Honnan adódik ez a szárnyalás?! Tény, ami tény, a tanárnőt az iskolában elismerésben részesítették, az irodalom ta­nítása terén a felső osztá­lyokban elért sikerekért. J

Next

/
Thumbnails
Contents