Szolnok Megyei Néplap, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-01 / 75. szám

Száz százalék r Felavatták a szó noki közgazdasági szakközépiskola kollégiumát Fodor Mihály, a megyei Mától kezdve minden nap nyolc oldalon jelenik meg a Néplap. Jelentős dátum, örö­met okozó esemény ez szer­kesztőségünk életében, örü­lünk, hogy ezt a lépést vég­re megtehettük, hisz régi vá­gyunk, olvasóink régi óhaja a nagyobb, tartalmasabb új­ság Néhány alkalommal az el­múlt hetekben készítettünk egy-egy mutatványszámot, hogy olvasóink is lássák, ime, ilyen lesz a nyolc olda­las Néplap. A beérkező le­velek tartalma, a személye­sen meghallgatott sok-sok vélemény egybehangzóan az volt, hogy olvasóink helyes­lik a terjedelmében bővülő és ezért tartalmában is né­mileg megújhodó lap szer­kesztésére kialakított elkép­zeléseinket. S ami talán a bi­zalom legkézenfoghatóbb je­le: az áremelkedés mellett is az áprilisi előfizetés száz szá­zalékos volt, egyetlen eggyel sem csökkent olvasóink szá­ma. Mitöbb, még nincsenek erről potos adataink, de tud­juk már, hogy sokan úgy döntöttek, ez alkalommal be­állnak a Néplap előfizetői, vagy példányonkénti vásár­lóinak sorába. Hónapok óta készülünk e nagyobb feladat megoldására. Mint arról már beszámoltunk olvasóinknak szerkesztősé­günk létszáma növekedett, új munkatársakkal egészült ki újságíróink sora. Gyarapítot­Tegnap küldöttgyűlést tar­tott Karcagon a Nagykun­sági Mezőgazdasági Terme- őszövetkezetek Területi Szö­vetsége. Az öt város és két járás közös gazdaságait gyesftő szövetség küldöttei- lek tanácskozásán résztvett ’'>árj Mihály, a megyei párt- bizottság közgazdasági osz- ályvezetője. Nyíri Béla, a megyei tanács vb elnöke, a járási és városi pártbizott­ságok titkárai. Első napiren­di pontként Suba István, a szövetség titkára, az önálló, vállalatszerű gazdálkodás és i szövetkezeti demokrácia kérdéseiről tartott előadást, melyet vita követett. A küldöttgyűlés megtár­gyalta és jóváhagyta a szö- etség múlt évi gazdálkodá­séi szóló jelentést, az idei :öltségvetést és a szövetség vagyoni helyzetének alaku­lását. Ezután tájékoztató hangzott el a tsz elnökök anyagi, erkölcsi helyzetéről, megbecsüléséről. E kérdést korábban a Minisztertanács ;s megtárgyalta és határoza- ot hozott. Készülődés Túrkevén április 3-án koszorúzással ezdődik a program, 18 óra- .or a tanácsháza nagvter- nében dr. Nagy Károly, a árosi tanács vb titkára tart "innepi megemlékezést. — Ezen az ünnepségen nyolc termelőszövetkezeti tag kap­ja meg a „Mezőgazdaság Ki- Váló Dolgozója” kitünte­tést tűk tudósítói hálózatunkat. Nyomdász barátaink is meg­tették a szükséges előkészü­leteket, ezért bizton reméljük, hogy a nyolc oldalas lap tech­nikai előállítása is zökkenő- mentes lesz. Ami pedig a legfontosabb, hosszú ideje készülünk arra. hogy a terjedelem növekedés adta lehetőséget a leggazda­ságosabban, a leghasznosab­ban, olvasóirtk igényeinek megfelelően használjuk fel. Üjra tanulmányoztuk az el­múlt évi közvélemény kuta­tás anyagát, hogy jól felmér­jük olvasóink igényeit. Sok tanácskozást tartottunk az elmúlt hónapokban megye­szert e, ahol terveinkről; el­képzeléseinkről beszélgettünk olvasóinkkal, párt és társa­dalmi szervek funkcionáriu­saival, postásokkal. így ala­kult ki az az elgondolás, szerkesztési struktúra, amely szerint lapunk a mai naptól készül. Reméljük megnyeri olvasóink tetszését. Abban a reményben kezd­jük a mai nappal á Szolnok megyei Néplap eme új kor­szakát, hogy mint mindig, ezután is olvasóink bizalmát élvezve friss, érdekes, közér­deklődésre számottartó újsá­got kézbesítenek majd a la­pot terjesztő postások. Ehhez várjuk olvasóink további se­gítségét, kérjük — mint eddig is tették — írják meg a lap­ról alkotott véleményüket, s juttassák el hozzánk kívánsá­gaikat, javaslataikat Végül személyi ügyekben döntöttek. Kundra Józsefet, a karcagi November 7. Tsz elnökét, a területi szövetség eddigi elnökét, korábban már megválasztották a kar­cagi városi tanács vb elnö­kévé. Kundra József lemon­dott a szövetségben viselt tisztségéről. A küldöttgyűlés résztvevői nevében Szurcsik István elnökhelyettes meleg hangon mondott köszönetét a távozó elnöknek, a szö­vetség élén és a szövetkezeti mozgalomban kifejtett ered­ményes munkájáért. Kund­ra elvtársnak dr. K. Nagy Sándor, a TOT • főtitkára írásban mondott köszönetét jó munkájáért A küldöttek titkos szava­zással a szövetség elnökévé Varjú Sándort, az abádsza- lóki Lenin Tsz elnökét, égjük elnökhelyettesévé Czimmer Józsefet, a fegyverneki Vö­rös Csiílhg Tsz elnökét, el­nökségi taggá Fábián Már­tont. a karcagi Május 1. Tsz elnökét egyhangúlag meg­választották. It i sűj szálláson április 3-án délután 5 óra­kor koszorúzzák meg a szov­jet hősi emlékművet. Ez­után kerül sor a KISZ-fia- talok fogadalomtételére, — 18 órakor a művelődési ház­ban nagygyűlést tartanak, amelynek előadója Egyed Pál, az MSZMP városi vég­rehajtó bizgttságánajt tagja, Á szolnoki Köztársaság ut­cában impozáns. modern épület Fehér, meggyszínű és fekete felfelületek ritmikusan ismétlődő Kzinha:á‘.i. a kora­tavaszi fényben csillogó nagy üvegablakok- Bent mozaik es zöld műamyagborítású padló, fehér falak. A falakon linó- leumimetsaeteik, színes grafi­kák. Vasárnap délelőtt ünneplő­be öltözött fiatalok, szülők és vendégeik gyűltek egybe az. új épület dísztermében. E napon vették áit a nevelőik s az oktatók ünnepélyes ke­retek között, szocialista meg­őrzésre e nyolc és félmillió forintos beruházással s csak­nem egy millió forint értékű felszereléssel ellátott új kol­légiumi épületet Az avató ünnepségen Fo­dor Mihály, a megyei tanács vb-elnöke mondott beszédet ..Örömei jöttem ez új intézel falai közé. hogy átadjam Panelüzem helyett házgyár A lakásépítés nagyüzemi- leg iparosított módszereivel kapcsolatban az utóbbi idő­ben fellángolt a vita, hogy a továbbiakban is új házgyá­rakkal vagy a kevesebb be­ruházást igénylő kisebb pa­nelüzemekkel hozzák-e létre a lakásépítő bázisokat. Rész­letes felmérések, gazdasági számítások és elemző mun­kák alapján az építésügyi és városfejlesztési minisztérium javaslatára a gazdasági bi­zottság továbbra is a házgyá­rak mellett foglalt állást. A házgyárban előirányzott 350—100 helyett már 300 munkaóra alatt készül el egy- egy lakás összes faleleme. A házgyári komplett falelemek­kel 15—20 százalékkal terme­lékenyebb a munka, mint a kisebb panelüzemek egysze­rűbb termékeivel. A kis pa­nelüzemek évente 200—400 lakáshoz gyártanak faleleme­ket, de termelésük idényjel­legű, télen nem dolgoznak. A gazdaságosságnak pedig fon­tos feltétele a folyamatos ter­melés, s ha a kis panelüze­met téli munkára is berendez tanács vb elnöke avatóbeszédét rendeltetésének ezt a korsze­rű épületet. Átadjam, hogy az egész község őrizze, s te­kintse második otthonának. E kollégium jogelődje a Ta­kács Éva népi kollégium Vtfűt, fhely 1951-ben diákott­honná alakult, majd 1960-ban elnyerte a szocialista kollégi­um kitüntető címet. A leány­tanulók fokozott érdeklődése a közgazdasági pálya iránt változásokat hozott, bővíteni kellett a kollégiumi férőhe­lyek számát. Helyes iskola- politikánk eredménye, hogy a 152 kollégista közül több mint százhúszon fizikai dol­gozóknak gyermekei” — hangsúlyozta a megyei tanács elnöke. A fiatalok nevében Sza­bón Teréz és Fekete Mária köszönte meg az új diákjólé­ti intézménjü. A színvonalas és minden mozzanatában a szocialista kollégium szellemi légkörét reprezentáló, bensőséges ham­zik, akkor a lakásonkénti faj­lagos beruházási költség már kedvezőtlenebb lenne, mint a házgyár esetében. Ülésezett a TOT elnöksége A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának Elnök­sége Szabó István elnökleté­vel hétfőn ülést tartott. A* ülésen megjelent dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterhelyettes. Az elnökség megtárgyalta az országos tanács április 9—10-i teljes ülése elé terjesztendő anyagot: az 1968. évi terme­lőszövetkezeti zárszámadások és az 1969. évi tervkészítések, valamint a területi szövetsé­gek működésének tapasztala­tait. Az elnökség megállapí­totta a tsz-ek elmúlt évi gaz­dálkodási versenyének sor­rendjét és úgy határozott, hogy a kategória győzteseket a tanács jóváhagyása után a vándorzászló kitüntetésre és pénzjutalomra terjeszti fel a kormányhoz. tartja gulatú műsort követően a vendégek megtekintették az új épületet. Vasárnap a rádió 6-os stú­diójában „Hajrá postások” címmel tartották a postásve­télkedőt. A nagy versenyen tizenegy csapat vett részt. A Debreceni Postaigazgatóság­hoz tartozó Szolnok megyét Hajnal Júlia, a tiszafüredi postahivatal — Papp Béláné, a mezőtúri I. sz. postahiva­tal — és Megyeri Márton, a szolnoki I. sz. postahivatal dolgozója képviselte. A vetél­kedő nyolc óraikor kezdődött, játékvezető Szepesi György volt. Örömünkre szolgál, hogy Megindult a balatoni személyhajó-forgalom Ünnepélyesen megindítot­ták vasárnap a személyhajó forgalmat a Balatonon. Az egyik legrégibb tavi hajó, a Jókai motoros futott ki első­nek vasárnap reggel a sió­foki kikötőből. Az ünnepi díszt öltött balatonfüredi mó­lón, mint minden évben, most is a várakozók népes csoportja fogadta az első ha­jót, amely egyben a tavaszi idegenforgalom kezdetét is jelenti. A balatoni hajózás Idény­nyitó ünnepsége a MAHART ingyenes sétajáratával ért vé­get. A Siófok—Balatonfüred —Tihany járattal egyidőben vasárnap megindult a sze­mélyhajózás a Fonyód—Ba­dacsony közötti útvonalon is. A koratavaszi menetrend május 4-ig lesz érvényben. Tíz éves a Konsumex A Konsumexct 1959. ápri­lis 1-én a gazdasági bizottság határozata alapján hozták Ma: A LOTTÓ JUTALOMSORSOLÁS GYORSLISTÁJA A 2. OLDALON VASÁRNAPI SPORTEREDMÉNYEK A 6-7. OLDALON A LÁTHATÓ LÉGIÓ Folytatásos regényünk az 5. oldalon SZIGETI VESZEDELEM Képregényünk a 8. oldalon Holnap: Ml LESZ A MÉG MEGLEVŐ BÉKEKÖLCSÖN KÖTVÉNYEKKEL? címmel interjút közlünk az OTP megyei igazgatójával első helyre a Debreceni Pos­taigazgatóság — Ezolnok me­gyéi — csapata került Meg­nyerték az első helyezettnek járó kilencezer forintort, a kétheti« NDK-beli jutalom- üdülést, valamint Állami Biztosító Hajdú-Bihar megyei Igazgatósága által felajánlott kéthetes abbáziai üdülést. A postaigazgatóság vezetősége és a postás szakszervezet te­rületi bizottsága a verseny­zőknek kimagasló eredmé­nyeikért naóg további díja­kat ad. létre, bogy elősegítse a lakos­ság jobb ellátását. Az elmúlt évtizedben az importcikkek számottevően növelték a belkereskedelem árukészletét, s amíg a kiskereskedelmi for­galom nem egészen kétszere­sére emelkedett, addig a Konsumex forgalma megöt­szöröződött. A vállalat impor­tálja a fogyasztási iparcikkek túlnyomó részét több mint 10 000 féle cikket szerez be, ezek értéke tavaly fogyasztói áron számítva 4 milliárd fo­rint körül volt. Megalakulá­sa óta a vállalat a fontosabb cikkek közül három és fél- milliárd forint értékű bútort, 4,2 millió órát, 100 ezer hűtő- szekrényt, 170 ezer porszívót, 10 millió darab kötött árut, 10 millió pár nylonharisnyái, 6 millió négyzetméter gyapjú és öt millió négyzetméter pa­mutszövetet, 2,5 millió négy­zetméter szőnyeget, 1,1 millió csillárt importált. Az utóbbi öt évben 260 ezer gáztűzhe­lyet és 50 ezer gázkálvhát ho­zott be. 1965. óta 10 millió 0 pár lábbelit adott át a bel­kereskedelemnek. A vállalat bonyolítja le az úgynevezett határmentl for* s almai is. Új elnököt választottak a nagykunsági tsz szövetség élére Küldöttgyűlés Karcagon az ünnepre — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÖSHASOK — HÍREK — | Hajrá postások Első: megyénk csapata • ' • / * fr G*\ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! \ I Ara: 80 fillér xx éri. 75. 1969. április A MEGYEI PÁRT BIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA

Next

/
Thumbnails
Contents