Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-12 / 59. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. március 12. Középiskolások sakkversenye Nyolcórás „műszakot” is kitevő, végig izgalmas, sportszerű légkörű versenyen vett részt megyénk 83 legjobb középiskolás sakkozója. Általánosságban is megállapítható, hogy elméletileg képzett, taktikailag évről évre érettebb fiatalok reprezentálják a „tizenévesek” bajnokságát. Leányoknál 6 csapat indult s az egymás elleni körmérkőzésen, végig veretlenül, igen imponáló, 70 százalék feletti eredménnyel a Kunszentmártoni József Attila Gimnázium megérdemelten szerezte meg az első helyet, s ezzel megvédték egy évvel korábbi bajnoki címüket. Azonos pontszámot ért el Kunmadaras és Karcag csapata, végül is a 2. helyet a madarasiak szerezték . meg több csapat győzelmükkel. Mezőtúr csapatat a jobb helyezéstől 4. táblás játékosuk távolmaradása ütötte el. Fiúknál 15! együttes rajtolt (1968-ban csak 13) s 4 elődöntő csoportból kerültek a nyolcas döntőbe a csapatok. A döntőben igen szoros eredmények születtek s az izgalmat fokozta, hogy minden pontnak, félpontnak külön értéke volt. Végül is a közei azonos képességű 5 legerősebb csapat küzdelméből a Tiszaparti Gimnázium „legénysége” került ki győztesen s ezzel megtörte a kisújszállásiak évek óta tartó hegemóniáját. A gépipari technikum csapata félponttal szorult a második helyre, míg a vegyipariak és a kisújszállásiak azonos pontot értek el. A Verseghy Gimnázium csak 1,5 ponttal maradt le a bajnoktól. A csapateredményeken túlmenően egészen kiváló egyéni teljesítményeket nyújtottak a résztvevők. — Leányoknál Szabados Katalin, Kiss Éva és Antal Viktória (Karcag), míg a fiúknál csak a kisújszállási Bar- ta ért el 100 százalékos eredményt. Szolnok megye 1969. évi leány középiskolás sakkcsapatbajnoka: Kunszentmárton (Kakuk Ilona, Szabados Katalin, Kiss Éva, Szabó Katalin), 2. Kunmadaras, 3. Karcag, 4. Mezőtúr, 5. Tiszaparti Gimnázium, 6. Jászberény. Szolnok megye 1969. évi fiú középiskolás sakkcsapatbajnoka: Tiszaparti Gimnázium (Daku Lajos, Nagy László, Szűcs Gábor, Krem- zer István), 2 Gépipari Technikum, 3. Vegyipari Szolnok, 4. Kisújszállás, 5. Verseghy Gimnázium. A legjobb egyéni teljesítményt nyújtó 8 leány és 12 fiú versenyző meghívást kap a május 11-én sorrakerülő megyei ifjúsági egyéni bajnokságra. — B. S. — Halmai válogatottakat győzött le Szép napsütéses időben, a Ti$za gát mellett rendezte meg a Szegedi Spartacus országos mezei futóversenyét, amelyen Bács, Békés, Csongrádi Hajdú, Pest és Szolnok megyék ..több száz atíétája indult. Főverseny a férfi 5000 méter volt, amelyen több válogatott indult. Szegedről Huszár, Nyíregyházáról Kiss István, kívülük több élversenyző, a Szolnoki MÁV-ot Halmai és Szántó képviselte. 1000 méterig Kiss és Huszár irányított, 2000-nél már Halmai vette át a vezetést. Hihetetlen akarterővel diktálta az Iramot, 3000 méternél már 20 m előnye volt, végül 40 m előnnyel nyerte a versenyt. A nap másik- nagy versenyét a két szolnoki lány, Bata és Pász-' tor párharca hozta. Fej-fej melletti küzdelemben kitűnő időt értek eL A Szolnoki MÁV versenyzőinek eredményei. Férfi felnőtt 5000 m: 1. Halmai 15:34.6. 8. Szántó, 25. Ora- vecz. Csapatban 4. SZMÁV 34 ponttal. Ifjúsági 3000 m: 5. Ecsédi, 6. Vincze, 16. Pintér, 21. Mészáros. Cs.: 4. SZMAV 27 p. 1500 me 3. Sóki 4:33.9, 6. Molnár 4:36.6, 14. Hagyák, 16. Molnár, 20. Papp. Cs.: 2. SZMAV I. 23, 5. SZMAV II. 57 ponttal. — 1000 m: 11. Széplaki. Nők, 1500 m: 2 Munkácsi 5:18.6. 1000 m: 1. Pásztor 3:02.1, 2 Bata 3:03.4. Kitűnő idő! 800 m: 8. Pompor, 12. Csapó, 14. Lehelvári, 15. Szűcs, 16. Szabó. Cs.: 3. SZMÁV 34 ponttal. Barna István Mai műsor Labdarúgás. — Barátságos mérkőzések: Jászberényi Lehel—Szolnoki MTE, Jászberény, 15. Szolnoki Gépjavító—Tiszaföldvár, Cukorgyári pálya, 14. Martfű— Szarvas, Martfű, 15. Szolnoki Vegyiművek—SZMÁV II, MAV-pálya, 15. Szabó L. SE —Túrkeve, Mezőtúr, 15. Kilián FSE—Sz. Olajbányász, Szandaszőllős, 14.30. — A Szolnoki MÁV NB II-es csapata Budapesten, az MTK ellen játszik. A Mecseki Szénbányák felvesz vájártanulókat Jelentkezni lehet az általános iskola VIIL osztályát végzett 14—17 éves fiataloknak az 501. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetnél: Komló, Ság- vári E. u. 9. Tanulmányi eredménytől függően havonta 60—540 Ft-ig ösztöndíjat kapnak, ezenkívül -szerződéskötés esetén L évben havi 200 Ft, II. évben havi 300 Ft tanulmányi segélyt fizetünk. A III. évesek teljesítménybérezésben dolgoznak. Kollégiumi bentlakásos ellátást biztosítunk. RÖVIDEN A Megyei Természetbarát Szövetség március 31-én, a Tanács- köztársaság kikiáltásának ünnepén emíékturát szervez Hódmezővásárhelyre, ahol megkoszorúzzák Szántó Kovács János szobrát» majd ezt követően múzeum látogatás, kiállítás meg- tekintése és városnézés lesz. — Jelentkezni március 13-án délig lehet a szövetségnél. it Kolláth Ferenc szakoktató, a Szolnoki Cukorgyár labdarúgó csapatának edzője sikeres vakbélműtéten esett át. Felgyógyulásáig Kiss József, a csapat volt játékosa irányítja az edzéseket. it Megalakult az országos tollaslabda edzobizottság. Vezetője Englert István, a Kilián FSE NB I-es csapatának az edzője lett. it • Nagy érdeklődés nyilvánul meg Törökszentmiklóson a 16-án megrendezésre kerülő ünnepi mezei futóverseny iránt, amelyet az MTS járást! tanácsa és a KISZ járási vb közösen rendez a vágóhíd mögötti réten délelőtt 10 órai kezdettel. ir Jászberényben készülnek a tavaszra. A járási asztalitenisz szövetség kiírta a járási és városi asztalitenisz bajnokságot, amelyben szövetségi igazolás nélkül is lehet játszani. A sportegyesületeken kívül részt vehetnek gazdasági é* társadalmi szervek, KISZ alapszervek, iskolák csapatai. A járási sakk- szövetség hasonló jelleggel írta ki a városi bajnokságot. Mindkét szövetséghez március 20-lg kell a nevezéseket elküldeni, — cím: Jászberény, Pf. 46. iftr A labdarúgó NB I vasárnapi fordulójában a szolnoki Almás! János volt a hét legjobb játékvezető j e. Gratulálunk! fr A Jászberényi Tanítóképző férfi röplabda csapata vendégül látta a Szolnoki Dózsát. A nagyobb tapasztalattal rendelkező volt NB n-es csapat 3:2 arányban győzött. * „MSt tud a «portmozgalomról” címmel vetélkedő kezdődött a törökszentmiklósi járásban. — Mar több helyen megtartották a házi versenyeket is, a Járási- városi döntőre március 59-én kérdi sor. * Elkészült a Jászberényi ESE NB n-es női röplabda csapatának tavaszi sorsolása. L forduló, április 20: Gyomai TK—JESE. n. forduló, április 27: VTSK— JESE. HL forduló, május «: JES&—Bp. Közgazd. IV. forduló, május 1#: Nyíregyházi Spartacus—JESE. V. forduló, május 11: DEAC—JESE. VL forduló, május 1«: JESE—Egyetértés, vn. forduló, május 23: JESE—Beloiannisz. vm. forduló, június 1: Ferróglőbus-dESE. IX. forduló, Június 7: JESE—Nyíregyházi VSC. X. forduló, június 2: JESE—Diósgyőr. XL forduló. Június 15: Bp. Külker—JESE. XIX. forduló. Június 22: JESE— Szarvasi Óvónőképző. XHL forduló, Június 23: Békéscsaba— JESE. fr Vasárnap a körzeti versenyeken kiesett tornászcsapatok megyei bajnokságait rendezték meg. A Jászberényt Lehel Ve. zér Gimnázium Jó erűkből álló együttese biztosan lett bajnok. Valamennyi tornaszeren átlagon felüli teljesítményt nyújtott. — Különösen a korlátgyakorlat sikerült jól. A szolnoki Verseghy Glmn. n. csapata talajon rontott, s ezzel behozhatatlan hátrányba került. A Jászberényi 606. ITSK nagy pontszámú szekrényugrásával tűnt ki. — A sportolók fegyelmezett magatartásukkal járultak hozzá a rendezés sikeréhez. Eredményeik: L Jáseberényl Lehel V. Glmn. 260.1 (testnevelő: Szántai József), 2. Szolnoki Verseghy F. Gimn. n. 257.3 (testnevelő: Biber Pál). 2. Jászberényi 606. ITSK 252.9 (testnevelő: Pápai István), 4. Jászberényi Kállai É. Gimn. 251.4 (testnevelő: Andrássy György). 5. Karcagi Gábor A. Gimn. 247.8 .testnevelő : Szepesvárt Gábor). 6. Jászapáti Mészáros L. Gimn. 246.1 (testnevelő: Fejér Sándor). ☆ Erős mezőnyök, jó eredmények, igen gyenge mérkőzésvezetések — így jellemezhetnénk a Győrben rendezett országos vidéki ifjúsági cselgáncíbajnok- ságot. A Szolnoki MTE versenyzői jól helytálltak, mind az öten az országos döntőbe jutottak, név szerint: Tóth Sándor, Stork Sándor, Zöld István, Budai Kálmán és Pályl István. ☆ Egerben rendezték meg az országos vidéki m. osztályú felnőtt súlyemelő bajnokságot. — összesen 58 induló volt, közöttük, Takács a TörökSKentmik- lóst Fáklyából, a Szolnoki MTE- ből pedig hárman. Takács váltósúlyban már nyomásnál 5 kg előnyt szerzett, ezt végig tartani tudta és 17 induló közül az erős mezőnyben megszerezte a vidéki bajnoki elmet. Eredménye 335 kg (105, 95, 135). másodosztályú szint. Ezzel jogot szerzett az országos bajnokságon való Indulásra, ahol szintén győzelmi esélyei vannak. Ebben a súlycsoportban Farkas (MTE) 277.5 kg (87.5, 82.5, 107.5) eredménnyel a 7. lett. Dániel (MTE) elmaradt az utóbbi két hétben nyújtott eredményeitől, amelyekkel dobogóra kerülhetett volna. Dánielt meghívták a március 30-án sorrakerülő országos bajnokságra. fr Kosárlabda NB H. Szolnoki Vörös Meteor—Kiskunfélegyházi Vasas 39:28 .13:18) Kiskunfélegyháza. Vörös Meteor: Molnár (4), Horváthné (6) — Csabai (8) — Jándl (8), Cßeb E. (4), Csere: Falusi (B), Harkai (5)', Falla, Kovács (2). Az egyoldalú Játékvezetés és a hazaiak kíméletlen Játékmódja kizökkentette a Meteort a megseokott stílusából. Szünet után higgadt játékkal megfordították az eredményt és biztosan nyerték a végig dulakodásokkal tarkított találkozót. — Kiskunfélegyháza legjobb dobói: Vígh (8), Kovács (8). fr Szép sikereket értek eä a Törökszentmiklósi Vasas birkózói a Budapesten megrendezett 14— 15—16 evesek kiválasztó versenyén. A területi versenyen elért eredmények alapján 10 Vasas birkózó jutott az országos döntőbe, ahol heten értek el helyezést, ebből hárman országosan elsők lettek. Eredmények: 14 évesek. S3 kg: 1. Nádas, 45 kg: 2. Seres 49 kg: 3. Virág, 1% évesek 42 kg: L Tóth A. 53 kg: 1. Szikszál, 3. Földes. IS évesek, 53 kg: 3. All. A Vasas Ifjúsági birkózói Jászberényben országos versenyen indultak, ahol a következő helyezéseket érték el. 48 kg: 2. Tóth J. 58 kg: 3. Vasas. 65 kg: 2. Vígh. — n — Pályaválasztók figyelem! A Szolnok megyei Építőipari és Javító Vállalat ipari tanulókat vesz fel 1969—70, évre az alábbi szakmákban: kőműves, vasbetonszerelő, vízvezetékszerelő, bádogos, villanyszerelő, épületlakatos, asztalos. üveges, kályhás. Kollégiumi ellátást biztosítani nem tudunk. Az ipán tanulói szerződésről ős egyed tájékoztatást a vállalat központjában, Szolnok. Kossuth tér. Iroda- ház, 1. em. 12. szobában lehet kapni. } DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A tápiógyörgyei Zöldmező Mg.' Tsz a 7600 kh területű gazdaságába, egyetemi végzettségű és legalább 5 éves nagyüzemi gyakorlattal rendelkező: főmezőgazdászt keres. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen 1969. március 22-ig, a termelőszövetkezet elnökénél. Űtikölt- séget csak felvétel esetén térítünk. A jászkiséri Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Igazgatósága köz- gazdasági technikumi végzettségű pénzügyi szakismeretben jártas pénzügyi csoportvezetőt vesz fel. Fizetés megegyezés szerint. 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkezők- előnyben. Otiköltséget felvétel esetén térítünk, jelentkezés írásban vagy személyesen. A Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat kedvező fizetési feltételek mellett felvesz: kirakat- rendező részlegéhez: egy betűírót, egy grafikust. Felvesz továbbá lehetőleg képesítéssel rendelkező rendész- tűzrendészeti előadót. Jelentkezni lehet: ÉKV Szolnok, Beloiannisz u. 6. Személyzeti osztály. A TGSZV Szolnoki Földgázszolgáltató Üzemegysége felvételre keres vasipari képesítéssel rendelkező szakmunkásokat — Kunszentmárton, Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Karcag. Tiszafüred, — Kunhegyes .Jászberény, Jászapáti helységekből. A jelentkezőket pb. gázszerelőnek kívánjuk átképezni. A kunszentmártoni, karcagi, — jászberényi lakosú jelentkezőknél kisteher-gépkocsive- •zetői jogosítvány, a többi helyekről jelentkezőknél motorkerékpár vezetői jogosítvány szükséges. Jelentkezés: Szolnok, Thököly u. 55. sz. Vegyiműveket Szerelő Vállalat szolnoki kirendeltsége (Tiszamenti Vegyiművek területén) felvételt hirdet ívhegesztők részére. Fizetés megegyezés szerint, 8- tól 11,— Ft-os órabér-l-100/o- os egészségügyi pótlékot fizetünk. 44 órás munkahétben dolgozunk. Felvétel esetén vidékieknek munkásszállást és üzemi étkezést biztosítunk. Megfelelő próba- hegesztéy után azonnali belépést biztosítunk. Jelentkezés a fenti címen. Gyakorlott varrómunkásokat villanyvarrógépre, kétmúsza- kos termelésre felvesz a szolnoki Vöröscsillag Ruházati Ktsz. Szolnok, Verseghy o. 3. szám. , Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat felvételre keres esztergályos, hegesztőket és férfi segédmunkásokat Jelentkezni: Szolnok, Vöröshadsereg u. 33. Azonnali belépéssel felveszünk szakképzetlen fiatalokat, akiket rövid idő alatt átképezünk betanított esz- csztergályosnak. Lehetőség van arra, hogy a szakmunkás bizonyítványt megszerezzék. — Jelentkezés: Gépgyártó és Javító Ktsz Török- szentmiklós, Kossuth L. u. 144 szám. A Szolnoki M.4V Járműjavító Üzem lakatos, hegesztő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat keres (elvételre. Jelentkezni lehet as üzem munkaügyi osztályán. VTVB Szolnoki Ütfenntartó Üzeme Szolnok, Kossuth tér 9. felvesz állandó szolnoki munkahellyel segédmunkásokat, motorszerelőket, lakatosokat, gépjárművezetőket — dömperre és vontatóra —, 1 anyagkiadót. A Szolnoki Sütőipari Vállalat felvesz anyagügyi előadót és építő vagy gépipari technikumi végzettségű dolgozót. beruházási előadói munkakörbe. — Jelentkezés: Pólya Tibor n. 5. szám alatt, A Karcagi Állami Gazdaság felvesz középfokú gépész- technikust kombájnos gépszerelőt, traktorosokat, öntözési gyakorlattal rendelkező agronómust. Országos Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat felvételre keres lánctalpas erőgép vezetőket — külszolgálatot: munkahelyre, képesítés nélküliek is jelentkezhetnék. Felvétel: Kunhegyes, Kossuth u. 4. Jászkarajenől Lenin Tsz felvételre keres villanyszerelő, lakatos, hegesztő, kőműves, vízvezetékszerelő szakmunkásokat. — Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Jászka- rajenő, Lenin Tsz központi irodában. APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN: SZAJOL, Szél út 3. számú ház eladó, — sürgősen. A VAROS központjában különbej áratú bútorozott szoba értelmiségi férfi részére apr. 1-re kiadó. Cím a kiadóban. FÖLDET bérelnék. „Bért előre fizetek” jeligére a szolnoki hirdetőbe kérek — ajánlatokat. KOCSOROSON 300 n-öl telek olcsón eladó. Szolnok, Ság- vári Endre körút 1L Ondóit. 1360 n-öl szőllő, gyümölcsfákkal, betegség miatt eladó. — Egyszoba konyhának átalakítható épülettel. Szolnok, Üttörő u. 51. GÉPJÁRMŰ! 500-as Trabant Ll- musin eladó. — Érdeklődni: Kötelek, gyógyszertár. 407-es négy sebességű Moszkvics olcsón eladó. Jászapáti, Lenin u. 16. JÖ állapotban lévő nyugatnémet DKW gépkocsi pótalkatrészekkel eladó. Futott 79 ezer kra-t 980 m>i-es. — Ara: 50 000.— Ft. Cím: Dr. Török Tibor orvos, Budapest, II.. Vöröshadsereg u. 183. ADAS- VEltL: ELADÓ egy jó állapotban lévő kombinált szekrény. Tóth Ferenc, Szandaszőllős, Repülőtér, 5. épület. Érdeklődni du. négytől. VENNÉK két és négyszemélyes használt camping sátrakat. Szolnok, Beloiannisz u. 76. Ajánlatokat délelőtt. Telefon: 15-95. AUTOGÉN hegesztő felszerelés, üllő, ka- lapácsok, villanyköszörűk és szerszámok eladók. Szolnok, Tompa u. 7. Lázár. íooo kéve nád eladó. , Tiszasüly, Félszoba« dulás u. 43. TASKA lemezjátszó olcsón eladó. Szolnok, 26-os húsbolt —• (piacnál). NAPOSCSIBE kapható. Szolnok, Kertváros, Szellő ú. 35/a. ELADÓ 6 db 8 hónapos süldő. Lávái Ferenc Szolnok, Álcát 10/6. Rádió állomás. Tanácsok ég parkosítok részére! DÍSZCSERJE nagy választékban kapható. Részletes tájékoztatót küldünk. ZALKA MÁTÉ Mg. Tsz KUNSZENTMÁRTON. Telefon: 32. í A Dózsa Mg. Termeiő1 * szövetkezet Verpelét— tarnaszentmáriai kőbányájában kiváló minőt segü I ÉPÍTÉSI KO kapható bármilyen meny- nyisegben, azonnali ki* f szolgalás megrendelő ♦ nélkül. Saját gépjármű- j vei is szállítunk. ....................