Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-12 / 59. szám
XX, évfolyam, 59. szám. Áré: 70 fillér 1969. március 12.. szerda. Közös feladat a honvédelmi nevelés Az MHSZ tevékenysége a megyei tanács vb napirendjén Emlékműavatás, kitüntetések, filmbemutató Ünnepségek a Tanácsköztársaság kikiáltásának SO évfordulóján A Magyar Honvédelmi Szövetség megyei titkára — Vass Lajos őrnagy — tájékoztatta tegnap délelőtt a üzolnok megyei tanács végre, hajtó bizottságának tagjait ülésükön a szövetség tévé. kény stégéről, anyagi, technikai ellátottságáról. A vb Ülé- stein résztvett Úszta Gyula altábornagy. a honvédelmi miniszter helyettese, a Ma. gyár Honvédelmi Szövetség főtitkára és Csáki István, az MSZMP K. B- tagja, a megyei pártbizottság első titkára isVass Lajos jelentésében foglalkozott azzal a hatékony segítséggel, melyet a különböző szintű tanácsok nyújtottak a szövetség szervezeti átállásához. A szövetség feladatainak végrehajtása érdekében az idevonatkozó párt- és kormányhatározatok, együttműködési tervek alapján alakították ki a tanácsok és az MHSZ szervek együttműködését megyénkben is. A szövetség taElkészült az idei termelési- és pénzügyi terv a fagy verneki Vörös Csillag Tsz-ben. A szövetkezet közgyűlése is megtárgyalta és jóváhagyta azt. Az utóbbi években kialakult a közös gazdaság termelési szerkezete, profilja, ezen most sem változtattak. A Vörös Csillag jelentős gyümölcstermelő gazdaság, 300 hold gyümölcsöse van, melyből 320 hold már termőre fordult. 1963-tól folyamatosan telepítettek gyümölcsöst a szövetkezetben. — Őszi- és kajszi barackot, körtét, cseresznyét és meggyet Figyelembe vették a Piaci igényeket az export lehetőséget, s nem utolsó sorban a tg gok folyamatos foglalkoztatásának lehetőségét, — A szüret ugyanis arra az Időpontra esik, amikor nincs egyéb mezőgazdasági munka. A gyümölcsös az előző évihez viszonyítva hat millió forinttal több termelési értéket produkál, a költségek viszont csak egymillió forinttal emelkednek. A folyamatos értékesítés gondot okozott a szövetkezetnek. A kereskedelem nem a kívánt mennyiségben vette át a gyorsan romló árut, tárolni pedig nem lehetett Ez vezette a szövetkezet vezetőségét egy új, 100 vagonos, korszerű hűtő- ház építésére. Az építést tavaly megkezdték, s az idén már a gyümölcsszezon kezdetére üzemelni fog. A beruházás költsége —. a szociális létesítményekkel együtt | — több mint 5 millió fo- | rint. A szövetkezet a termelő jellegű beruházá-okat szorgalmazza. Erre távlati tervet dolgozott ki. Tavaly megkezdte a szarvasmarha tenyészet fejlesztését. Számítva a Tisza kettő öntöző vizére, a nagyobb trágyaszükségletre. évenként 17— 18 százalékkal növeli az állományt. Felépült a 108 férőhelyes tehénistálló, a borjünevelő, s tanácsadó testületedben a tanácsok is képviselve vannak. Az MHSZ megyei vezetése, valamint a megyei tanács művelődésügyi osztálya közösen oldja meg as iskolai honvédelmi oktatást. S hogy az MHSZ bázisfejlesztéséhez jelentős segítséget adnak a tanácsok. Ugyanakkor kérte a végrehajtó bizottságot: fejezzék ki elismerésüket a szolnoki és a jászberényi járási. valamint a «szolnoki, karcígi, túrkevej, és kisújszállási városi tanácsok végrehajtó bizottságainak, azok vezetőinek, amiért a honvédelmi szövetség feladatainak végrehajtását több év óta eredményesen segítik. A vitában felszólalók hangsúlyozták: a lakosság honvédelmi nevelése az állami vezetés tevékenységének is elsőrendű feladata. Amióta a honvédelmi szövetség átszervezése megtörtént « tanácsok és az MHSZ kapcsolat,, szorosabb, rendszer evábbi 200 férőhelyes tehén- istállót építenek. Az idén 7,7 millió forintot fordítanak építés jellegű beruházásokra. Ebből három millió forint az állami támogatás. — Többek között 600-as sertéshizlalda, takarmányelőkészítő, ceíretároló és bekötőút épül. A jelenlegi sertéstelep épületei szerfásak, elavultak, így nagy szükségük van az új létesítményre. A Vörös Csillag Tsz-ben évente több mint kétmillió tojást termelnek. A tízezres tojóház előnevelőjében 25 ezer húscsirkét tartanak. Űj KISZ akció A KISZ Intéző Bizottsága megtárgyalta és elfogadta a felszabadulásunk 25. évfordulójának megünneplésére kidolgozott javaslatot Országszerte augusztus 20-ig tart a Magyar Tanácsköztársaság 133 napos történetéhez fűződő ünnepségsorozat, majd szeptemberben meghirdetik a KISZ új akcióját, amelynek címe és jelszava: „A felszabadult nemzetek tetteivel üzen”. — Ennek keretében arra hívják fel a KISZ-istákat és az úttörőket, hogy a felszabadulás 25. évfordulójához méltó tettekkel köszöntsék 1970, április 4-éti Tavaszi szünet a rádió mellett Az ifjúsági és gyermek- rádió a tavaszi szünet idejé- i re gazdag programot állított sebb lett. Úszta Gyula felszólalásában azt is elmondta: Szolnok megyében ez az együttműködés példamutató, ennek is köszönhető, hogy az MHSZ feladatát megyénkben eredményesen váltja valóra. A végrehajtó bizottság a napirend megtárgyalása végén határozatot hozott, mely többek között tartalmazza, hogy a megye 13 helységében — Szolnok. Jászberény, Karcag, Mezőtúr. Törokszentmik- lós, Kisújszállás. Túrkeve, Tiszaföldvár, Tiszafüred, Kunszentmárton. Kunhegyes, Jászapáti. Jászárokszállás — a már korábban meghatározott bázisfejlesztési feladatokat a tanácsoknak és az MHSZ-nek határidőre, de legkésőbb 1971. december Síig végre kell hajtsatok. A határozat tartalmazza azt is. hogy az MHSE megyei titkára a későbbiekben is tájéjroz, tassa a megyei tanács végrehajtó bizottságát az MHSZ tevékenységéről, a fejlesztési feladatok végrehajtásáról. As idén áj elárusító helyeket nyitnak örményesen, Kuncsorbán és Fegy- verneben, A szövetkezetben a tagjövedelem is folyamatosan emelkedik. Az egy dolgozó tagra jutó jövedelem 18 ezer forintról tavaly 24 ezerre emelkedett Erre az évre 26 ezret terveztek. Forgóhitelt már 1964 óta nem vettek igénybe. A fejlesztési és biztonsági alapot rendszeresen növelik. 1968-ban 2,7 milliót tettek e két alapra. — m. L — össze. Naponta több műsor is szórakoztatja a vakációzó diákokat; mesejátékok, rádiójátékok, s összetett szórakoztató programok között válogathatnak az ifjú l»U- gatók. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 58. évfordulója tiszteletére nemzetközi rádiófesztivált rendeznek a gyermekek részére. A tavaszi szünet Idején naponta jelentkező fesztiválmúso- rokat a baráti országok rádiónak anyagaiból válogatták. Az Ifjúsági rádió vidám színpada „Segítség! Választok!” címmel Novobáczky Sándor tollából ad szórakoztató pályaválasztási tanácsokat. Mareo Pólónak, a nagy világutazónak ázsiai kalandjait tárja a hallgatóság elé Donászy Kálmán „A nagy kán kegyenee” című esemény játéka* Megyeszerte, minden városban és községben ünnepségen emlékeznek meg a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulójáról. A megyei djszünnepséget március 19-én, este 18 órakor rendezik meg Szolnokon a Szigligeti Színházban, ahol Csáki István, a? MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei bizottság első titkára mond megnyitó beszédet. Az ünnepély szónoka Fodor Mihály, a megyei tanács vb elnöke lesz. Március 20-án délelőtt 8.45 h-kor koszorút helyeznek el a megyei tanács épületében lévő emléktáblánál, majd a megy ej tanács épületéből kitüntetéseket adnak át olyan veteránoknak, akik már a felszabadulás előtt résztvettek a munkásmozgalomban, $ azok közül néhánynak, fkik immár több mint két évtizede munkálkodnak szocialista hazánk felvirágoztatásáért Délelőtt I0.30-kor a Kossuth tér 3. számú ház bejáratánál leleplezik a „Szolnoki Munkás” című újság megjelenése 50. évfordulója tiszteletére elhelyezett emléktáblát Az emléktábla avatásán Zagyi János, a megyei pártbizottság titkára mond beszédet, — majd « Szolnok megyei Néplap munkatársai, a Szolnoki Munkás örökösei, megkoszorúzzák az emléktáblát Ugyanezen a napon nyílik meg a Damjanich Múzeumban megyénk munkásmozgalmi múltját dokumentáló kiállítás, melyet Sipos Károly. a szolnoki városi párt- bizottság első titkára nyit meg. Az első magyar proletár állam félévszázadik évfordulójának reggelén Szolnokon A fiatalok szórakoztató programjában a táskarádió népszerű zenés, ifjúsági műsora a vakáció idején két alkalommal jelentkezik aktualitásokkal a Huszas stúdió »Nevetni jó’* címmel ad az életből ellesett vidám ősz, szenilitást A növényvédelmi kódex hatására A nemrégen megjelent rendelkezések nyomán megnőtt az érdeklődés a mezőgazdasági növényvédő tanfolyamok iránt; a Hallgatók létszáma megkétszereződött. Mindez azzal magyarázható, hogy a nemrégen megjelent növényvédelmi kódex már szigorú feltételekhez köti a különféle kémiai anyagok felhasználását. A felsőoktatási intfeménytkben is megkezdődtek a különféle nö; a KISZ fiatalok virágokat helyeznek el a Lenin-szo- bornál és a Munkásmozgalmi emlékműnél. Ezután koszorúzás« ünnepségeket rendeznek a város különböző pontjain. Koszorút és virágokat helyeznek a Tisza Antal, a Szamuely Tibor szobornál, a Famunkás emlékműnél, *z F- Bede László, a Hoksári János, valamint a Beloiannisz Út 2. számú ház falán lévő emléktábláknál. A koszorúzás időtartama alatt munkásőrök és ifjúgárdisták állnak díszőrséget. A központi koszorúzás! ünnepség a Nemzeti Szálloda falán elhelyezett emléktáblánál les?, ahol Szigeti László, a városi tanács vb elnökhelyettese méltatja az évforduló jelentőségét. A honvédség és a munkásőrség egy-egy századának díszelgése teszi még ünnepélyesebbé az eseményt, Ezután délelőtt 11 órakor a Vörös Csillag Filmszínházban bemutatják az A Szolnok megyei TÜZEP Vállalat áruforgalmi osztályán felvilágosítást kaptunk arról, hogyan alakul az idén megyénkben a lakosság építőanyagellátása. E szerint jelenleg Szolnokon minden építőanyag kapható, olyan anyagok Is, amelyek a múlt évben hiánycikkek voltak, így például: most harminc vagon cement, —- jelentős mennyiségű tégla, cserép és vényvédelmi továbbképzések. A gödöllői Agrártudományi Egyetemen 40 fővel egy éves szakmérnökképzés indult. A mérnöktovábbképző intézet rendezésében 7 megyében 2—3 hetes szak- tanfolyamokat tartanak, — amelyeken a me.zőgazdasági nagyüzemek növényvédelmi szakvezetőit képzik ki. Magyar sportfilmek sikere A Cortina d’ ampezzói 25, nemzetközi sportfilm fesztiválon a Mexikó 68 című magyar színesfilm elnyerte az olasz olimpiai bizottság serlegét. A filmet Tímár István rendezte, az operatőr Széplaki Gyula volt. A kajakosok című magyar filmet az olasz olimpiai bizottság érmével tüntették ki. Ezt a művet Csőke József rendez- J te és Horváth Lajos forgatta, „Utolsó hídfő” című új dokumentumfilmet. Hasonló ünnepségre kerül sor megyénk városaiban és községeiben is. Március 21-én Fegyverneken és Tiszafüreden emlékmű avatásával teszik még emlékezetesebbé a napot. E két helyen délelőtt 11 órakor a párt és a Tanácsköztársaság Szolnok megyei harcosainak és- mártírjainak tiszteletére eme't emlékművet leplezik le. Fegyverneken Tóth János, a megyei pártbizottság titkára és Fodor Mihály, a megyei tanács vb elnöke, Tiszafüreden pedig Zagyi János a megyei pártbizottság titkára és Bárdi Imre. a megyei ta- náes vb elnökhelyettese vesznek részt az ünnepélyen. Az említetteken kívül különböző vetélkedőket, baráti találkozókat, kiállításokat rendeznek megyeszerte, hogy méltóképpen emlékezzünk meg a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulójáról. ' nyílászáró áll a vásárlók rendelkezésére. Ennek ellenére szinte biztosra vehető, hogy a főépítkezési szezonban —- nyáron —- nem lesz zökkenőmentes az ellátás. A gondok elsősorban a szállításból adódnak. Cementet a Szovjetunióból, palát, azbesztcementlefolyót és nyomócsöveket az NDK-bóJ és Csehszlovákiából importálnak, s az anyagok nem a megfelelő ütemben érkeznek az országba. A TÜZÉP az igények felmérésére és folyamatos kielégítésére szerződést köt más vállalatokkal. Ezek a szerződések nem kényszerítik a feleket az anyag megvásárlására, de annyiban fontosak, hogy átfogó képet adnak a piaci keresletről. Másfél hónapon belül Szolnok belvárosában, valószínűleg a Mártírok útján, egy speciális lakásfelszerelési bolt megnyitásával bővülnek a vállalat szolglátatásai. A hagyományos lakás és fürdőszobafelszerelési cikkek mellett; öt kilogrammos fóliákba csomagolt porított meszet, cementet, gipszet, szöget, festéket, kerítéskötöződrótot, horganyzott lemez- csatornát, barkáesanyagokat lehet majd ott vásárolni. Igaz, most már a fűtési idény végéhez közeledünk, mégis meg kell említeni a TÜZÉP Vállalat új kezdeményezését, amely az őszi csúcsforgalmat akarja kiküszöbölni és elsősorban a vidéken élők jobb tüzelőanyag- ellátását segíti elő. Tsz-ta- gok részére hatszáz, illetve kilencszáz forintos tüzelővásárlási utalványt bocsátanak ki. Ez az akció áprilistól június elejéig tart Ebbgn az időszakban az. utalvánnyal rendelkezők részére minden megrendelt anyagot biztosítanak a telepeken. H. M. Tervkészítés a fegyvernek! Vörös Csillag Tsz-ben Beruházásokra 7,7 millió forint — Új HütSháo épül | - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - ] Újdonságok a TÜZÉP-nél Lakásfelszerelési bolt nyílik Szolnokon - Tüzelőanyag utalvány a tsz tagoknak VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK SZOLNOK MEGYEI | A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA