Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-18 / 64. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP JLírtiy. iii.aicius Ili. Kevés gól—védekező játék'— rajtoltak az alsóbb osztályban Vasárnap hűvös, esős idő köszöntött ránk. Csúszós, nehéz talajon játszották a labdarúgó-mérkőzéseket, ennek, vala­mint a továbbra is uralkodó védekező játéknak tulajdonítható, hogy változatlanul kevés gól esett. Kivétel ez alól az NB I- ben a Vasas és a Ferencváros gólzáporos győzelme. Az NB I B-ben figyelemreméltó a két újonc, a Zalaegerszeg és a Bé­késcsaba újabb sikere, a Szolnoki MTE támadósora még min­dig nem a régi. Megyénk csapatai jól kezdtek az NB II-ben: a Lehel nagy küzdelem után győzött, értékes a MÁV kecs­keméti pontszerzése. Jól rajtoltak NB III-as csapataink is. Törökszentmiklós balszerencsével vesztette el az egyik pon­tot, az újonc Tiszaföldvár pedig minimális arányú vereséget szenvedett, a 80 percen át támadó Szabó SE megérdemelten nyerte az első megyei rangadót. ökölvívásban a Szolnoki MÁV tartja jó formáját, megyénk ifjúsági birkózói sok szép helyezéssel tértek haza Ceglédről. S onalas mérkőzéseket hozott a falusi dolgozók téli spar- takiádjának megyei döntője, népes mezőnyök indultak a tö­rökszentmiklósi járás mezei futóbajnokságán, a Szolnok vá­rosi viszont a rossz idő miatt elmaradt. Labdarúgó NB L B Szolnoki MTE—Bp. Spartacus 1:1 (1:0). MTE pálya, 1800 néző, v.: Csemefalvi. SZMTE: Nagy P. — Heidrich, Árvái (Balogh 60. p.), Molnár, Papp I., Papp II., Sebők, Himer II., Imri, Nagy F„ Pallai (Kolláth 60. p.). Edző: Cigony István. — Bp. Spartacus: Virágh — Szűcs, Mezei, Fábián, Nagy L (Idei 83. p.), Kácsor, Gábor, Juhász, Streniczer, Olasz, Si­mon. Edző: Hidegkúti Nán­dor. Csúszós játéktér fogadta a pályára lépő csapatokat, s jó negyedóra kellett ahhoz, míg valamelyest alkalmazkodni tudtak a kellemetlen talajhoz a játékosok. Az első lövés a 12. percben szállt kapura. Streinczer 20 m-es, léc alá tartó lövését öklözte szöglet­re Nagy P. Ezután élénkült az iram, de egyik fél sem tu­dott tartósan fölénybe kerül­ni. Nagyobbrészt a két 16-os között folyt a játék a 28. per­cig, amikoris vezetéshez ju­tott az MTE. Jobb oldalról rúgtak szögletet a hazaiak, kapu előtti kavarodás után Nagy F. elé pattant a labda, s a csatár 10 m-ről kapásból a kapu közepébe továbbított, 1:0. A gól után váltakozó já­tékkal teltek a percek, a szol­noki támadások gyakoribbak és valamivel veszélyesebbek voltak, míg a vendégek játé­ka átgondoltabb, tervszerűbb volt. A félidő végéig komo­lyabb gólhelyzet Pallai előtt adódott, amikor a 35. percben egy kapu elé belőtt labdát ra­gyogóan kezelt le a balszélső, de a kifutó kapus feje fölött átemelt lövés a felső léc fe­lett hagyta el a játékteret. Szünet után a vendégek kezdtek jobban, néhány per­cig az MTE térfelén pattogott a labda. Az 53. percben újra Pallait találta jó helyzetben Sebők pontos leadása, de ő ezúttal is hibázott. A kiha­gyott gólhelyzet megbosszul­ta magát, mert a 61.percben kiegyenlítettek a vendégek. Egy szögletből belőtt labda az ötösön tisztán álló Olasz elé került, aki nem hibázott. 1:1. Nagyot javult a játék, s mint­egy tíz perces kiegyenlített küzdelem után óriási hajrába kezdett az MTE. Teljesen be­szorultak a vendégek, a leve­gőben lógott a győztes gól. Ez azonban nem sikerült, mert — bár helyzeteik voltak a hazaiaknak — Virágh bra­vúrjai, illetve a szerencse megmentette a fővárosi kaput a góltól. Végig jóiramú, közepes színvonalú mérkőzésen, igaz­ságos eredmény született. A hajrában mutatott játékok alapján a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Jó: Ár­vái, Papp II., Sebők, Himer II„ Nagy F., ill. Virágh, Me­zei, Nagy ., Streniczer. Czigony István: Üjabb bal- szerencsés gólt kaptunk, mely ezúttal is egy pontunkba ke­rült. Kampier Ervin További eredmények: Kecs­keméti Dózsa—Győri Dózsa 1:0, Ganz MÁVAG—Orosz­lány 1:1, Várpalota—Miskolc 2:1, Szállítók — Nagybátony 2:0, Pécsi Bányász—BKV Elő­re 1:0. 7'ilaegerszeg—Ózd 4:3 Békése -Szegedi EOL 2:0. Videoton — Székesfehérvári MÁV 3:2. A bajnokság állása 1. Kecskemét 3 3 — — 4:0 6 2. Szállítók 3 2 1— 5:2 5 3. ZTE 3 2—18:54 4. G.-MAVAG 3 1 2 — 3: 2 4 5. Videoton 3 2—1 7:5 4 6. Várpalota 3 2—13:34 7. Békéscsaba 3 2—13:44 8. Bp. Spart. 3 1 1 1 4: 2 3 9. Oroszlány 3 1114:33 10. BKV Előre 3 1113:33 Szó. MTE 3 1 1 1 2: 2 3 12. SZEOL, 3 1 1 1 2: 3 3 13. P. Bányász 3 1 1 1 1: 3 3 14. ózd 3 1—26:52 15. Szív. MÁV 3—123:51 16. MVSC 3—1 2 2:4 1 17. Gy. Dózsa 3— 1 2 1:5 1 18. Nagybátony 3 — ^ 3 1:6 — Labdarúgó NB II. Jászberényi Lehel—Szegedi Dózsa 1 :f> (0:0). Jászberény, 500 n. V.: Dr. Demeter. Jászberény: Vasas — Fekete II., Benke, Tóth, Oláh, Szonda, Fekete I. (Ambrus), Bányai, Sárközi, Bathó, Fülöp. Edző: Biró Ist­ván. — Sz. Dózsa: Bánfi — Portörő, Pataki, Madarász, Csanádi, Reményik dr., Csor­dás dr., Szekeres (Kovács), Balogh (Bóka), Veres, Héger dr. Edző: Veres László. Sze­merkélő esőben, de tűrhető talajú pályán a hazai csapat nagy akarattal vetette magát a küzdelembe. Már a 2. perc­ben nagy helyzet maradt ki­kihasználatlanul. Bathó, a jobbösszekötő helyéről ponto­san ívelt a baloldalon felfutó Oláh fejére, a labda a kapus kezébe szállt. Nem sokkal ké­sőbb gyors szegedi ellentáma­dás végén Vasas a kapujából kifutva, merész elvetődéssel hárított. A 29. percben Fe­kete I. megsérült és helyére Ambrus állt be. Szünet után a nagy iramot diktáló hazai csapat fölénybe került. Az 58. percben Bányai lövését védte a kapus, majd a 76. percben megszületett a győzelmet jelentő gól. Jobb­oldali támadás után a labda levágódott a védőkről és Oláh védhetetlenül lőtt a jobbsa­rokba. 1:0. Az utolsó percek­ben a Dózsa rohamozott, de a Lehel biztosan hárított. Kiegyenlített első félidő után a második félidőben a Lehel nagy iramot diktálva, megérdemelten győzött a technikailag jó erőkből álló szegedi csapat ellen. Jó: Ben­ke, Oláh, Szonda, Sárközi, ill. Pataki, Szekeres, Reményik dr. — László — Szolnoki MÁV—Kecskeméti TE 1:1 (1:0). Kecskemét, 1500 n. v.: Czir- ják. Szolnoki MÁV: Donka — Sülé, Abonyi, Varga, B. Nagy, Földesi — Urbán, Szolnoki, Pintér I., Tóth II., Dobos II. Edző: Horváth János. KTE: Molnár — Gudricza, Fekete I.,Suhajda — Franckó Pavlo- vics — Dinnyés, Gogolák, Be­regi, Szőczei, Parádi. Edző: Lyka Antal. Kezdés után a rendkívül rossztalajú pályán a MÁV azonnal támadásba lendült és fokozatosan erősít­ve, fölénybe került. Szemre is formás támadások során az első nagy helyzet Urbán előtt adódott, de a szélső a döntő pillanatban elcsúszott. A ha­zaiak védekezésre kénysze­rültek, csak elvétve vezettek néhány támadást. A 20. perc­ben góllá érett a MÁV nyo mása: Földesi szabadrúgása után Szolnokihoz került a labda és hatalmas lövése a jobb alsó sarokba vágódott, 1:0. A hátralevő időszakot meddő MÁV-fölény és mind­két részről távoli lövések jel­lemezték. Szünet után a hazai együt­tes nagyon rákapcsolt, me­zőnyfölényét néhány veszé­lyes szögletrúgás és gólhely­zet is bizonyította. Az 55. percben a 16-os oldalvonalá­ról szabadot rúgott Szőczei, az élesen lőtt labdába a szem­füles Parádi tette bele a fejét és védhetetlen fejessel kie­gyenlített. 1:1. A győztes gó­lért nagy harc indult meg és jónéhány kemény összecsapás is akadt, de a hajrában mu­tatott MÁV-ostrom sem ho­zott újabb eredményt, és ma­radt az 1:1. A MÁV az első félidőben és a hajrában mutatott jő ira­mú és tetszetős játékával kö­zelebb állt a győzelemhez. A hazaiak lelkes játékukkal időnként ellensúlyozni tudták a MÁV nagyobb tudását. Czirják játékvezető és társai jól kézben tartották a talál­kozót. H. Gy. További eredmények: KIS- TEXT—K. Lombik 1:0, Ceg­léd—Mezőkovácsháza 4:0, Bu­dafok—Gyula 2:0, DVSC— Kiskunfélegyháza 3:0, Szege­di VSE — Bocskay SE 3:1, Pénzügyőr—MGM Debrecen 0:0. A bajnokság állása Keleti csoport í. Cegléd 1 1 — — 4-, 4 2 2. DVSC 1 1-------3:0 2 3. B udafok 11 — —2:02 4. Jászberény 1 1 — — 1:0 2 KISTE XT 1 1 — — 1:0 2 «. SZVSE 1 1-------s:l 2 T. MGM Debr. 1— 1— 0:0 1 Pénzügyőr 1 — 1 — 0: 0 1 KTE 1 — 1 — l: 1 1 Szó. MÁV 1 — 1 — 1:1 1 11. Bocskai SE 1------- 1 1:3 — 12 . K. Tűzálló 1------- 1 0:1 — SZ . Dózsa 1-------1 0: 1 — 1« . Gyula 1 — — 1 0: 2 —t 15. Klsíkunf. 1--------i 1 0:3 — 16 . M-kovácsh. 1------1 0:4-* iV B III. Északkeleti csoport Szabó Lajos SE—Szolnoki Vegyiművek 1:0 (0:0). Mezőtúr, 400 n, tv.: Papp. Szabó SE: Berendi — Pin- dák, Egei, Jancsa, Szűcs I., Bánhidi, Pagonyi, Bodzsár, Nagy, Sánta, Szűcs II. Edző: Perlaki Pál. — Sz. Vegyimű­vek: Szőke — Szabó, Kövér, Németh, Orszáczky, Germán, Nyikos, Váraljai, Palla, Kol- láth, Hernádi (Ecseki). Edző: Somogyvári József. A Szabó SE mindkét félidő­ben bátran támadott, de nagy súlyt fektetett a biztonságos védekezésre is. Az eredmény nem tükrözi híven a mérkő­zésen látottakat, a hazaiak győzelme teljesen megérde­melt. G. Szűcs II. Jó: Bod­zsár, Nagy, Szűcs II., Pago­nyi, ill. Szőke, Kövér, Szabó. — Sindel — Szombaton: Kilián FSE—Hajdúszoboszló 1:0. Tuzsér—Törökszentmiklósi) Vasas 2:2 (2:0). Törökszentmiklós, 250 n, v.: Pencz. Tm Vasas: Lőrincz — Öllé, Mátai, Csontos, Szedlák, Orbán, Antal, Szőke (Hámo­ri), Ipacs, Annus, Juhász. Ed­ző: Buczkó Ferenc. Kilencven percen keresztül a hazai csapat játszott fölény­ben, azonban az 5. percben kapott öngól megzavarta a védelmet, ami újabb gólt eredményezett, a hazaiak csak a második félidőben ját­szottak megfelelően a helyen­ként veszélyesen támadó ven­dégekkel szemben. G.: Mátai (öngól), Mártha, ill. Juhász, Hámori. Jó: Tóth I., Révész, ilL Orbán, Juhász. —n. Esxakkoxép csoport Martfűi—Budapesti Gumi­ipari SC 1:0 (0:0.) Martfű, 300 n., v.: Bánhidi. Martfű: Lengyel — Sz. Kiss, Sütő, Nagy II., Mester, Kon­tár, Katona, Triz, Nagy I., Komláti, Kovács (Molnár I.), Edző: Mikus Ernő. Idényeleji játék és sok szabálytalanság jellemezte a találkozót. A mérkőzés egyetlen gólja a 77. percben esett: szép támadás befejezéseként Nagy I. labdá­ját Komláti mintegy 15 m-ről a bal alsó sarokba lőtte. — Martfű csapatából Lengyel, Sütő és Kontér játéka emel­kedett az átlag fölé. — Verbók — Délkeleti csoport Szarvas—Tiszaföldvár 1:0 (1:0). Szarvas, 500 n, v.: Oravecz. Tiszaföldvár: Németh — Po- lyóka, Seres, Kávási, Bállá, Horváth, Molnár, Pádár (Mi­hályi), Borza, Makai, Rékasi (Aszódi). Edző: Fazekas L. Szarvas nagy erőbedobással kezdett, Tiszaföldvár fokoza­tosan jött fel és így kiegyen­lített volt az első félidő játé­ka. A 40. percben erősen vi­tatható 11-est ítélt a játék­vezető, amelyet Nagy I. érté­kesített. A második félidő vé­gig tiszaföldvári támadások­kal telt el, de gólt nem sike­rült elérni. A játék alapján Tiszaföldvár legalább egy pontot megérdemelt volna. Jó: Nagy II., Mihály, Brak- szatovics I., Nagy I., ill. Né­meth, Seres, Borza, Molnár. F. L. Meglepetések a labdarúgó MNK-ban Eredmények: Jászladány— Rákóczifalva 1:1 (továbbjutott Jászladány), Kisújszállás — Sz. Olajbányász 1:0, Abádsza- lók—Sz. Cukorgyár 1:3, Fegy­vernek—Mezőtúri AFC 0:0, (Fegyvernek jutott tovább), Tiszaroff—Túrkeve 3:3 (Túr- keve kiesett), Rózsa SE,—Sz. Gépjavító 0:2, Alattyán — Zagyvarékas 1:2, Tiszabura— Kenderes 0:7, Rákócziújfalu— Jászalsószentgyörgy 0:2, Ti- szasüly—Jb. Vasas 1:4, Jász- fényszaru — Jászárokszállás 1:2. Szép játék, nagy küzdelem a Falusi Dolgozók XVIII. Spariakiác megyei döntőjén Leütéshez készü­lődik Andrási Jó­zsef, az egyéni verseny győzte­se, aki párjával Kékivei a páros mérkőzéseit is mind megnyerte Az egyéni versenyben nem kisérte szerencse Simonné szerep­lését, de a csapatversenyben már igen és fő része volt a ken- deresi csapat első helyének megszerzésében. Szolnokon vasárnap délelőtt rendezték meg a falusi dolgo­zók téli spartakiádjának me­gyei döntőjét. A közgazdasági szakközépiskolában mintegy száz asztaliteniszező és sakkozó gyűlt össze, hogy eldöntsék a helyezéseket. A döntőt Rátfai József, a megyei TS főelőadója nyitotta meg. Méltatta a sparta- kiád Jelentőségét, majd jó ver­senyzést kívánt a résztvevők­nek. A megyei döntő érdekes, iz­galmas mérkőzéseket hozott. A szakemberek megállapítása sze­rint lényeges fejlődés volt ta­pasztalható az elmúlt évi verse­nyekhez viszonyítva. Elsősorban asztaliteniszben lehetett látni szín­vonalas, Igen Jó játékot. — A győzteseknek járó díjakat a ver­seny végén sárkány Géza, a megyei TS elnöke adta át. Eredmények: asztalitenisz, női egyéni: 1. Forgó (szolnoki J.), 2. Tóth (jáseberényl j.), 3. Kovács (törökszentmiklósi j.). Páros: 1. Forgó—Szvetlik, 2. Kovács— Pásztorné, 3. Lázár—Lászók (jászberényi j.). Csapat: 1. Szol­noki j., 2. Jászberényi j., 3. Kunszentmártoni j. Férfi egyé­ni: 1. Andrási (jászberényi j.), 2. Kalla (szolnoki j.), 3. Major (Mezőtúr). Páros 1. Andrási— Kéki, 2. Kalla—Gailai, 3. Kolláth —Cinege (Karcag). Csapat: 1. Szolnoki j. 2. Jászberényi j. 3. Tiszafüredi j. Vegyespáros: 1. Birka»—'Tóth (jászberényi j.). 2. Forgó testvérek (szolnoki j.), 3. Fegyvernek!—Amblánckl (ti­szafüredi j.). Sakk női egyéni: 1. Nagy Mihályné (Tiszaföld- vár), 2. Horváth Gábomé (jász­berényi j.), 3. Papp Zsigmondné (kunszentmártoni j). Csapat: 1. Kenderes, 2. Kunszentmártoni járás. Férfi egyéni: 1. Kosaras (szolnoki j.), 2. Kiszely (török­szentmiklósi j.), 3. Dósa (Mező­túr). Csapat 1. Szolnoki Gépja­vító, 2. Fegyvernek, 3. Cibak­háza. — vincze — Labdarúgó NB I. Üjpesti Dózsa—Dunaújvá­ros 3:1, MTK—Egyetértés 2:1, Vasas—Tatabánya 7:0, Bp. Honvéd—Rába ETO 1:0, Komló—Csepel 1:0, Salgótar­ján—Pécs 1:0, Diósgyőr— Eger 2:0, Ferencváros—Szom­bathely 6:1. A bajnokság állása 1. Vasas 3 3-----11: 0 6 2. Ü. Dózsa 3 3-----------7:1 6 3. Ferencváros 3 3----------11:3 6 4. Rába ETO 3 ß — 1 10: 2 4 5. Salgótarján 3 2 — 1 2: 1 4 6. Bp. Honvéd 3 2 — 1 5: 3 4 7. MTK 3 2—14:34 8. Pécsi Dózsa 3 1112:23 9. Komló 3 1111:23 10. Csepel 3 1 — 2 2: 4 2 Diósgyőr 3 1 — 2 2:4 2 12 Szombathely 3 1 — 2 3:8 2 13. Egri Dózsa 3 — 2 1 1:3 2 14. Dunaújváros 3-----3 2: 8 —> 15 . Egyetértés 3 — — 3 1:10 -ü 16. Tatabánya 3 — — 3 1:U =4 Kavarodás a Spartacus kapuja előtt a Szolnoki MTE—Bp Spartacus NB I. B-s labda­rúgó-mérkőzésen. A kép sarkában Nagy F., a szolnoki gól szerző'je. i

Next

/
Thumbnails
Contents