Szolnok Megyei Néplap, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-16 / 39. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. február 18. Az elmúlt bét nemzetközi eseményeiről szóló összefog­lalónkat jogos magyar vonat­kozású eseményekkel kell kezdeni: Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának moszkvai út­ja nagy figyelmet keltett vi­lágszerte. Az érdeklődést tükrözte, hogy a világsajtó a moszkvai eszmecseréről sok tudósítást, kommentárt közölt, számos lap idézte Ká­dár Jánosnak Budapesten a magyar sajtó képviselői előtt tett nyilatkozatát Különö­sen a szocialista országok, valamint a kommunista vi­lágmozgalom egységéről, az egység megerősítésének szük­ségességéről, a szovjet# és magyar törekvések és néze­tek azonosságáról elhangzott mondatait idézték sokhe­lyütt Ha már a nemzetközi kom­munista. és munkásmozga­lom eseményeinél tartunk, említést kell tennünk arról, bogy ezen a héten ért véget az Olasz Kommunista Párt kongresszusa, Bolognában, ebben a kommunista város- vezetés alatt álló nagyváros- ban. Az 'OKP feladatainak meghatározásán túl, a párt- kongresszus azzal is magára vonta a közfigyelmet, hogy szónoki emelvényén az egyes testvérpártok küldöttei ki­fejezésre juttathatták néze­teiket a kommunista világ­mozgalom előtt álló teendők­ről. A felszólalók nagytöbb­sége főként az antiimperia- lísta akcióegység és a béke­harc szükségességét hangoz­tatta. A magyar pártküldött­ség vezetője, Nyers Rezső ugyancsak azt emelte ki, hogy a kommunisták első­rendű feladata ma az anti- lmperialista egységfront meg­teremtései---- 2. Az európai szocialista or­szágok közösségének nyuga­ti védőbástyája, a Német Demokratikus Köztársaság. Ezért méltán minősíthetjük az egész szocialista tábor elleni kihívásnak azt a bon­ni elhatározást, hogy a Né­met Szövetségi Köztársaság elnökének megválasztását Nyugat-Berlinben bonyolít­ják le. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaor­szág mindeddig hivatalosan és jogilag nem fogadta el azt a nyugatnémet állítást, hogy Nyugat-Berlin a Né­met Szövetségi Köztársaság­hoz tartoznék. Az NDK kor­mánya a potsdami szerző­désből folyó kötelezettségei­re hivatkozva most a há­rom nyugati nagyhatalom­hoz fordult, hogy akadá­lyozzák meg a március 5-re kitűzött aktust A Német Demokratikus Köztársaság jegyzéke leszögezte, hogy a Nyugat-Berlint megszállva tartó hatalmaknak kell vi­selniük a felelősséget a jog­ellenes aktus eltűréséért vagy éppenséggel támogatá­sáért. Azonban Nagy-Britannia kormányfője. Wilson, a hé­ten Bonnban tett hivatalos látogatása során gyakorlati­lag támogatta a nyugatné­met provokációt. A labou- rista miniszterelnököt termé­szetesen saját szempontjai vezették: az angol nagyha­talmi helyzeten a korábbi csorbák mellett újat üthet az a lehetőség, hogy az új amerikai kormányzat a jelek szerint már nem sokat ad az USA és Anglia korábbi „különleges” szövetségére, Talán fölösleges is emlékez­tetni a londoni kormány évek óta meg-megismétlődő panaszára: De Gaulle tábor­nok zárva tartja a Közös Piac kaouját a bebnosá+tatást hiába kérő angolok előtt. — Wilson mostani bonni (és nyugat-berlini!) látogatása arra a következtetésre jut­tatta a külpolitikai megfi­gyelőket, hogy Londonban a nyugatnémetekkel való szö­vetségi viszony szorosabbra fűzését szeretnék elérni, — főleg Franciaországgal szem­ben.------ 3. A nyugat-európai diplo­máciai sakktáblán új hely­zetet idézhet elő Nixon ame­rikai elnök küszöbön álló körútja, amely mint Ismere­tes, február 23-án Brüsszel­ben, a NATO központjában teendő látogatással kezdődik, de amelynek a legfontosabb és legérdekesebb állomása Párizs lesz. Az amerikai diplomáciai gépezet most lá­zas tevékenységgel készíti elő az új elnök első, látvá­nyos látogatás-sorozatát A héten egész sor jelentés szolgált jelzéssel arra, hogy De Gaulle tábornok Nixon- nal szemben korántsem kí­ván olyan módon fellépni, ahogyan annak elődjével, Johnsonnal tette, ugyanak­kor mind az amerikai, mind a francia fővárosban sokan bocsátkoznak olyan jóslások­ba, hogy a két elnök kölcsö­nös engedményeket tesz majd egymásnak.,. Nixon nyugat-európai uta­zásának előkészületei hát­térbe szorítják azokat a spekulációkat amelyeket az előző hetekben a hírmagya­rázók arról szőttek, hogy az új elnök módosítani fogja, vagy kívánja, elődjének kö­zel-keleti politikáját. Ugyan­akkor a forrongó és válto­zatlan feszültségben lévő kö­zel-keleti térségben két, vi­szonylag új jelenség tapasz­talható. Egyre nagyobb és az események alakulására ható súllyal. Az egyik az izraeli vezető körök állás- foglalásainak megkeménye- dése A héten Eskol minisz­terelnök az amerikai News­week efmű hetilapnak adott nyilatkozatában — mintegy a hetilap hasábjain egy hét­tel azelőtt megjelent Nasz- szer-nyilatkozatra válasz­ként — Izrael területi köve­teléseinek adott hangot Es­kol szavai az egyiptomi el­nök békülékeny kijelentései­vel szembeállítva világosan mutatják, hogy Tel Avivban és Jeruzsálemben e pilla­natban a hajthatatlanság po­litika iát tették magukévá a vezetők. Ugyanakkor a közel-ke­leti problémák másik új elemeként határozták meg a külpolitikai megfigyelők, hogy a Palesztinái arab fel­szabadító mozgalmak szem­mel láthatóan erősödnek és a gerilla-háború módszereit alkalmazzák. Az ellen pedig a bármily modem amerikai fegyverekkel felszerelt iz­raeli hadsereg is hatástalan­nak bizonyulhat A terror csupán terrort szülhet a megfigyelők máris az erő­szak eszkalációjáról beszél­nek és bizonyítékként arra utalnak, hogy az Iraki ki­végzések után — Izraelben — a bagdadi rádió jelenté­se szerint — hasonló számú arab kivégzésre kerül sor... Az eszkaláció kifejezés említése természetesen gon­dolattársítással emlékeztet minden újságolvasót Viet­namra. A párizsi kerékasz­tal mellett az amerikai kül­döttség katonai részletprob­lémáknak a napirendre erő­szakolásával próbálkozik, holott a vietnami probléma jellegzetesen politikai prob­léma s a párizsi egykori Ma- jestic-szálló szalonjában a tárgyalásokon a politikai kérdésekre kell majd felele­tet találni. Az amerikai idő­húzás a visszájára fordul­hat, mert mint ez napjaink­ban is történik, a dél-viet­nami belső erjedés — a Thieu—Ky rendszer további teldntélyvesztése, egy béke­kormány megalakításának igénye — ellenük dolgozik. Pálfy József MONTE CARLO Az AFP francia hírügy­nökség jelentése szerint a kelet-európai országok nagy sikert arattak a Monte Car- lo-i IX. televíziós fesztivá­lon. A nagydíjat egy cseh­szlovák film nyerte el (A hét akasztott balladája), a leg­jobb rendezői díjat egy szovjet film, amely Gogol­nak Egy őrült naplója című alkotása nyomán készült, a legjobb női szereplő díját a jugoszláv Neda Szpaszoje- vics és a legjobb férfi alko­tás díját az angol Freddy Jones kapta. VARSÓ Az idei esztendőt a népi Lengyelország negyedszáza­dos létrejöttének évfordulója ünnepségei keretében a len­gyel kultúra jubileumi éve­ként ünnep’ik. Az ország különböző városaiban és fal­vaiban számos nagyszabású kulturális eseményre, 16 nemzetközi rendezvényre, többszáz külföldi műyész és együttes fellépésére kerül sor. • Varsóban évenként hagyo­mányosan megrendezik az előző esztendő legjobb kül­földi filmjeinek fesztiválját. A bemutató műsorát rende­zőkből. művészekből és kri­tikusokból álló zsűri állítja össze. Az idei fesztivál a .Csend és kiáltás” rímű ma­gyar film bemutatójával kezdődött. • Három lengyel kajakozó egyedülálló vállalkozásba kezdett; a chilei Natales vá­roskából elindulva útjuk megszakítása nélkül végig­eveznek a Magellan-szoro- son. A három bátor ver­senyző Neptun típusú len­gyel kajakon teszi meg a Csendes-óceánról az Atlanti­óceánra vezető 900 kilomé­teres utat Bronislaw Sadek, Janusz Bakowski és Tadeusz Andrusiewicz előzőleg két hetet akklimatizálódás vé­gett Chilében töltött INDENFELÖL MOSZKVA Az SZKP Központi Bizott­sága üdvözölte a nyugat­berlini német szocialista egységnárt rendkívüli kong­resszusának küldötteit és si­kereket kívánt a kongresz- szus munkájához. • A Krasznaja Zvezda című szoviet katonai lap szombati számában Denis Healev brit hadügyminiszter nemrégiben a Spiegel című nyugatnémet folyóiratban megjelent nyi­latkozatát kommentálja. A Földközi-tengeren tartózkodó szovjet hajók — állapítja meg a lap — a nének bé­kéiének és biztonságának té- nvezéíeVént vannak jelen ebben a térségben, s meg­szüntetik a büntetlen kalóz­kodás korábban , érvénvbep volt feltételeit és lehetősé­geit. Ez az. ami annyira ki­hozta sodrából aa angol had­ügyminisztert Nixon a nemzetközi valuta- reform-ról Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke pénteken be­szédet mondott a pénzügymi­nisztérium magasrangú funk­cionáriusainak gyűlésén. Be­szédében hangoztatta, hogy megítélése szerint eljött az idő, amikor felül kell vizsgál­ni a nemzetközi valuta rend­szer működését. Mint mon­dotta, ez lesz két hét múlva kezdődő európai tárgyalásai­nak fő témája. Az új amerikai államfő szerint a nemzetközi pénz­ügyi rendszer reformja mel­lett az amerikai adózási rend­szert is felül kell vizsgálni, mert az egész adózási rend­szert a szükségletek feje tete­jére állították. ■ár Az Egyesült Államok és Európa, közelebbről Francia- ország viszonyának megi a vi­tását sürgette Paul Findley republikánus képviselő egy pénteki nyilatkozatában. A képviselő, aki a közelmúltban tért vissza a Német Szövet­ségi Köztársaságból, kifejtet­te, hogy az elnök helyesen tenné, ha felajánlaná De Ga­ulle francia köztársasági el­nöknek az Egyesült Államok segítségét Franciaország ön­álló atomerejének kifejleszté­séhez. Findley szerint ezt az elképzelést a bonni kormány is támogatná. Á DNFF harci mérlege Mint már jelentettük, a DNFF Központi Bizottsága a ..Hazáért érdemrendet”, a leg­magasabb kitüntetést adomá­nyozta a félszabadítási népi fegyveres erőknek győzelmei­kért, melyeket múlt évben a nagy offenzíva sikerével arat­tak. A közlemény szerint ebben az időben a népi fel­szabadító erők harcképtelen­né tettek 630 ezer ellenséges katonát köztük 230 ezer ame­rikait. felszámoltak vagy sú­lyosan megtizedeltek egy dan­dárt, hét ezredet, száznyolc­vanhét zászlóaljat, hétszázöt­ven századot. Lelőttek vagy megrongáltak hatezer ellen­séges repülőgépet. 13 500 ka­tonai járművet. Köztük hét­ezer harckocsit, stb. WASHINGTON Nixon elnök új hivatal lé­tesítését határozta el és jelentette be. A „kormány­közi kapcsolatok hivatalá­nak” feladata lesz az Egye- sült Államok szövetségi, ál­lami és helyi szervei kapcso­latainak szorosabbra fűzése. Ellenőrzésével Nixon elnök Spiro Agnew alelnököt bíz­ta meg. Róma Willy Brandt nyugatnémet külügyminiszter rövid római látogatása után pénteken Ná- polyból hajóval New York­ba utazott. WASHINGTON Az amerikai földművelés- ügyi minisztérium jelenleg tanulmányozza azt a javas­latot, amelynek értelmében lehetővé válik az Egyesült Államok és Kína korlátozott kereskedelmi kapcsolatainak újrafelvétele. BORREGO SPRINGS A Los Angeíes-i múzeum archeológusa pénteken kö­zölte, hogy egy több mint egymillió éves őskori kon­dorkeselyű megkövesedett le­letére akadtak. Az őskori ma­dár számvfelülete öt méter, vagyis lényegesen nagvobb, mint az eddig talált legna­gyobb madárős. PÁRIZS Franciaország az idén jú­lius 1-én kezdődő 1969— 1970-es gazdasági év folya­mán 75 000 000 frank össze­gű kölcsönt nyújt Pakisz­tánnak. Áz Olasz KP üdvözlete a vietnami néphez BOLOGNA (TASZSZ) „Az Olasz Kommunista Párt XII. kongresszusa szívé­lyes, testvéri üdvözletét kül­dött a vietnami népnek, a vietnami dolgozók pártjának, a VDK kormányának, a Dél- Vietnami Nemzeti Felszaba- dítási Frontnak, amelyek az amerikai imperialista agresz- szió ellen, a nemzeti felszaba­dításért folytatott harcukkal hatalmas mértékben járultak hozzá a népek békéjének és függetlenségének védelméhez — állapítja meg az Olasz KP kongresszusának pénteki ülé­sén elfogadott felhívása.” A kongresszus felszólítja Olasz­ország össze* demokratikus és békeszerető erőit, indítsa­nak tömegmozgalmat a viet­nami nép támogatására, az amerikai agresszorok elítélé­sére. Az Olasz KP kongresszusa egyébként tegnap befejezte munkáját. Heves tüntetés Törökországban ISZTANBUL (MTI) Péntek éjjel a kisázsla! Eregli városában heves tűnte, tés zajlott le az amerikai flotta törökországi látogatása miatt. A rendőrség tüzet nyi­tott a kétezer főnyi tömegre, amely kőzáporral felelt és megpróbálta felgyújtani a ka­tonai főhadiszállást. A rend­őrségi sortűz következtében két tüntető meghalt és négyet kórházba szállítottak. A kor­mány csapatokat küldött a városba, miután a rendőrség nem tudta a tüntetőket meg­fékezni A nyugalom csak a katonaság megérkezése után állt helyre. Á cseh kormány ülése PRÄGA (MTI) A Cseh Szocialista Köztár­saság kormánya pénteki ülé­sén megvitatta a szocialista vállalatról szóló törvény ter­vezetét. Ezenkívül foglal kor zott a cseh kormány a belső piac helyzetével, az árak és a munkabérek alakulásával. Stanislav Vrazl cseh kor­mányfő később két helyettese, résztvett a cseh vasipari szak. szervezet központi bizottságá­nak ülésén. Felszólalásában méltatta a . dolgozók tanácsá­nak szerepét. A cseh kormányfő a továb­biakban kijelentette, hogy az ország gazdasági helyzete Igen súlyos, a szakszervezetek kongresszusain — mondotta — többízben is elhangzottak a munkabérek emelésére vo­natkozó követelések. Ha eze­ket a követeléseket telje* mértékben teljesítenénk, ez körülbelül húsz milliárd ko­ronával terhelné meg az ál­lamháztartást Ez viszont ® gazdasági élet aláaknázásáhoa vezetne. Husalc beszéde Gustav Husak, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára pénteken részt vett a pozso­nyi Komensky Egyetem filor zófiai karának pártgyűlésén. Felszólalásában a Szlovák Kommunista Párt első titká­ra nagy jelentőségűnek ne­vezte a CSKP Központi Bi­zottságának novemberi plénu­mán elfogadott határozatot, amely nemcsak elemezte a január utáni viharos fejlő- ,»'; dést, hanem a pártegység alapját is megteremtette. Hu­sak biztosította a filozófiai kar kommunistáit arról, hogy a párt és az állam vezetői ké­szek együttműködni az értel­miség különböző csoportjai­val Egyiptomi figyelmeztetés Nagy-Britanniához Kairó (MTI) Az Al Ahram szombati száma közli, hogy az Egye­sült Arab Köztársaság fi­gyelmeztette Nagy-Britan- niát: „Az arab államok el­len irányuló agresszív lépés­nek” tekinti, ha Nagy-Bri­tannia fegyvereket ad el Iz­raelnek. A napokban a nemzetközi sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, hogy egy izraeli katonai küldöttség, élén Cur hadügyminiszterhelyettessel fegyverek, köztük nehéz tankok és légelhárító ágyúk, vásárlásáról tárgyal a brit fővárosban. Mahmud Riad, az EAK külügyminisztere a napok­ban nyújtotta át kormánya nevében a figyelmeztetést Sir Harold Bééley-nek, a kai­rói brit nagykövetnek. Az Al Ahram hozzáfűzi még, hogy az arab bojkott-iroda is kilátásba helvezte, mind­azok a brit cégek fekete listára kerülnek az arab ál­lamokban, amelyek részt vesznek az izraeli fegyver- szállításokban. Tel Aviv Az izraeli katonai szóvivő bejelentette, hogy péntek este ismét tüzérségi megtor­ló támadást intéztek a Jor­dán folyó nyugati partján, feltételezett arai) partizán­állások ellen. A szóvivő sze­rint az arab ellenállók tá­madást intéztek Tibérias-tó partján fekvő három izraeli falu ellen és az izraeliek e támadást viszonozták. New York New York-i tájékozott források jelentése szerint Gunnar Jarring, az ENSZ közel-keleti megbízottja, is­mét közvetítő tevékenységé­nek megszakítását tervezi. A svéd diplomata kijelentette: nem sokat tehet az arab— izraeli kérdés rendezéséért, amíg a négy nagvhatalom nem jut megegyezésre, leg­alábbis a Biztonsági Tanács 1967. novemberi határozata végrehajtásának kérdésében. Jarring valószínűleg a jövő héten visszatér állomáshe­lyére, Moszkvába Nyugati források hozzáfűzik, hoev a négyhatalmi tárgyalások előkészítése még hosszú heteket vesz igénybe. A négy nagvhatalom már ma is egvetért abban, hogy: — Az ENSZ keretén be­lül bonyolítják le a találko­zókat; — a megegyezés alapja a BT 1967. novemberi határo­zata; — Jarringnak továbbra is főszerepet kell vállalnia; — a négy nagyhatalomnak elő kell segíteni a megegye* zést H«rom Hét mú’va béUetfö’csőn sorso’és Az országos takaréknénz- tár három hét múlva, már­cius 10-én és 11-én rendezi meg Budcipeston az idei első állam kölcsön sorsai ásókat, az 1., az 5. és a 6. békekölcsön 1969. első félévi húzását. A kétnapos húzáson a három kölcsönből összesen több mint 1 millió kötvény számát sorsolják ki 158 mil­lió forint nyereménnyel és törlesztéssel. (MTI) « T a világpolitikában I ......................................................................................h.f.l A k ommunista vitágmozgalom fontos eseményei Az MDK jegyzéke a nyugati hatalmakhoz — Wilson próbálkozása Bonnban — Nixon úti előkészületei Új jelenségek a Közel-Keleten — Diplomáciai és katonai küzdelem Vietnamban

Next

/
Thumbnails
Contents