Szolnok Megyei Néplap, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-13 / 36. szám
VILÁG fltOLETÁftíAI, ECffSL/LffffWi XX. évfolyam, 36. szám. Ára: 70 fillér 1969. február 13., csütörtök. Kádár János nyilatkozata moszkvai útjáról Kádár János Moszkvából való megérkezése után nyilatkozott látogatásáról az MTI, valamint a Magyar Rádió és Televízió munkatársainak. — Egyes külföldi sajtókommentátorok részéről sok misztifikáció volt utazásom körül. Titokról azonban szó sincs. Aki ismeri a magyar— szovjet viszonyt, s egyáltalán államközi kapcsolatainkat, nagyon jól tudja, hogy azoknak nagyon sokféle formájuk van. A találkozók különböző módokon — ahogy mondani szokták; különböző szinteken — és különböző célzattal bonyolódnak le. Gyakorlatunkban bevált és ismétlődő módszer, hogy időszakonként ilyen nem hivatalos. baráti látogatásra is sor kerül, ahogy én sem először utaztam a Szovjetunióba ily- módon, ugyanúgy korábban Magyarországon is üdvözölhettük Brezsnyev elvtársat és más szovjet vezetőket. Most a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, személy szerint Brezsnyev élvtárs hívott meg rövid baráti látogatásra. A meghívásért köszönetét mondtam és fitem is az alkalommal Az ilyen látogatás —> a meghívás szerint — rövid pihenőre szól. Mi azonban, ha már együtt vagyunk — olyan a beosztásunk és a munkakörünk — bizony komoly dolgokról is szót ejtünk. Röviden szólva: ahogy a hivatalos közleményben is említettük, érintettük a két ország helyzetét Jómagam nagyon rövid voltam, elmondtam a szovjet elvtársaknak, hogy Magyarországon az Ismert módon élünk, dolgozunk, s rendben folytatjuk szocialista építőmunkánkat — Mi viszont tájékoztatást kaptunk a Szovjetunió jelenlegi belső kérdéseiről. Ennek lényege az volt — s engem legjobban ez ragadott meg—, hogy a seovjet társadalom most nagyon komolyan törekszik arra. hogy e£z ötéves tervet határidő előtt teljesítse s ilymódon ünnepelje meg Lenin születésének 100. évfordulóját. Már útközben is nagyon sok szép felajánlásról hallottam, s a szovjet vezetők tájékoztattak e mozgalom jelentősebb mozzanatairól. Mindez lelkesedéssel és örömmel tölt el. Szívből minden jót, fejlődést kívánunk a szovjet népnek, mert tudjuk, hogy a Szovjetunió erőteljes, lendületes fejlődése nemzetközileg is óriási jelentőségű. — Aránylag röviden, de foglalkoztunk kétoldalú kapcsolataink kérdéseivel is. Részletesen azért nem kellett foglalkoznunk velük, mert kapcsolataink — a párt és állami kapcsolatokban, a gazdasági és kulturális együttműködésben a lakosság turistautazásai, a barátsági vonatok és testvérvárosok mozgalma révén — egészségesen fejlődnek, s ezt ezúttal is örömmel állapítottuk meg. Mindkét részről ezúttal is kifeiezésre juttattuk azt a törekvést és óhajt, hogy kapcsolatainkat továbbfejlesszük és bővítsük. — Senki sem csodálkozhat azon, hogy a jelenlegi viszonyok között beszélgetéseink nagyobb részét azoknak a nemzetközi kérdéseknek szenteltük, amelyek jelenleg mind a Szovjetunió Kommunista pártját és kormányát, mind a mi pártunkat és kormányunkat foglalkoztatják. Azzal sem árulok el titkot, hogy ezek sorában elsősorban a szocialista országok, a kommunista és munkáspártok egységtörekvéseire vonatkozó kérdéseket érintettük. Így foglalkoztunk a Varsói Szerződés szervezete jelenleg időszerű fejlesztésének, erősítésének kérdésével, a KGST-országok gazdasági együttműködésének aktuális kérdéseivel, valamint a kommunista és munkáspártok lehetséges és szükségszerű kapcsolatainak kérdéseivel. — Mindhárom nagyfontosságú kérdés kapcsán megállapítottuk, hogy az egység erősítése szükséges, az nagy nemzetközi céljainkat szolgálja és lehetséges is, mert a jelenlegi körülmények erre viszonylag kedvezőek. Megállapítottuk azt is, hogy az óhaj és a törekvés e területen szovjet részről és a mi részünkről teljesen találkozik, s összehangoltan és egységes alapon tudunk fellépni és munkálkodni ezekért a célokért. — Természetesen azokat a nemzetközi kérdéseket is érintettük, amelyek ezen túlmenően jelenleg minden szocialista országot, valójában minden felelős kormányt foglalkoztatnak. Így tárgyaltunk a vietnami háború, a közel- keleti feszültség, s nem utolsó sorban az európai biztonság kérdéséről. Ügy ítéltük meg: lehetséges, szükséges és helyes a szocialista és békeszerető erők még fokozottabban összehangolt fellépését szorgalmazni azzal a céllal, hogy a feszültségek csökkenjenek, a konfliktusok megoldást nyerjenek, még pedig a mi értelmezésünk szerinti Igazság követelményeinek megfelelően, tehát a népek önrendelkezési jogának, szabadságtörekvéseinek megfelelően. Mindez nemcsak a kommunista mozgalom és a szocialista országok népeinek érdekét, hanem az egész emberiség érdekét is szolgálja. Ma: Milliók a iöld alatt Csodacipők Különleges berendezés Üjabb különleges berendezést tervezett és készített dr. Mészáros Lajos, a Szegedi József Attila Tudományegyetem alkalmazott kémiai intézetének adjunktusa, — aranyjelvényes feltaláló, Schőbel György adjunktus és Dobó Ferenc technikus közreműködésével. Az újtípusú készülék dr. Mészáros Lajos világsikert aratott és számos nyugati országban is szabadalmazott komplett katalitikus laboratóriumának miniatürizált és tökéletesített változata. A nagyméretű „elődökből" már százötven millió forint értékűt készített exportra a laboratóriumi felszerelések gyára. Mezőtúri ruha, bécsi vevő 1968-ban minimális nyereség — Kisebb szubvenció, alacsonyabb árak Ami gátat emel Képesség, hajlam, alkalmasság \ Fejlődik a pályaválasztási tanácsadás Szolnok megyében már régebben működik a Pályaválasztási Tanács. Elsősorban az volt a célja, hogy az ifjúság számára ismertetést adjon a továbbtanulás és elhelyezkedés lehetőségeiről. Evenként tájékoztató füzetet ad ki a választható munkahelyekről. Az idej év a tanács munkájában nagy változást hozott. A megyei tanács munkaügyi osztálya laboratóriumot hozott létre az alkalmassági és képességvizsgálatok elvégzéséhez, A laboratórium lehetővé teszi, hogy szaktanácsadással segítsék a pályát választó fiatalokat Társadalmi összefogással, vállalatok, intézmények, különösen a 605. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet segítségével lehetővé vált, hogy február 17-én megkezdődjék a munka a Ságvári úti új helyiségekben. ről jöttek érdeklődő szakemberek, de más városokból is jelezték már, hogy szí-, vesen megismerkednének a szolnoki laboratórium műn- kajával. Bístey András Tavaly ilyenkor kritikus helyzetben volt a mezőtúri ruházati szövetkezet. Az export megrendelések váratlan elmaradása, valamint a belföldi kereslet csökkenése miatt az első negyedévben alig volt munkája. Mindez meg is látszott a szövetkezet gazdasági eredményein. A ■ tervezett 3.5—4 százalékos nyereséggel szemben a tényleges haszon alatta maradt az egy százaléknak. Vajon 1969 is nehéz esztendőnek ígérkezik? Nem. A szövetkezet 33 millió forint árbevételre számít az idén, és változatlanul 3.5—4 százalékos nyereséget tervezett. A szerződések júliusig bebiztosították a ktsz-t, de a tárgyalások jó üzleti eredményekkel kecsegtetnek a második félévre is. A megrendelések 80—90 százalékát a külkereskedelem adta, tehát az export ismét fellendült. A szövetkezet Ausztriába, Szovjetunióba szállít konfekció öltönyöket és nadrágokat — Újabb kilátások szerint rövidesen holland vevőjük is lesz. A csökkentett export támogatás következtében a külkereskedelmi cég a tavalyinál alacsonyabb (16—17 százalékkal) arakon hajlandó vásárolni. Alku ide, alku oda, a szövetkezet ilyen alapon is üzletet kötött. Belföldi megrendelés ugyanis nincs. Az export szerződések viszont biztosítják a folyamatos termelést. Okultak a tavalyi leckéből, amikor a piaci telítettség miatt belföldön óriási, nem ritkán ötven százalékos árengedménnyel tudtak túladni termékeiken. A kialakult új piaci helyzetben nincs más választásuk, mint a termelékeny, ség növelése. Csak ezen az úton érhetik el az alacsonyabb árak mellett is a tervezett nyereséget. Verseny, ame’yben mindenki nyert A KISZ KB kollégiumi vándorzászlajáért Majdqem egy év telt el azóta, hogy a KISZ Megyei Bizottsága meghirdette a kollégiumok versenyét A megyében levő 15 kollégium közül 13, a 4 diákottA második gépóriás Kétféle vizsgálat A laboratóriumban alapvetően kétféle vizsgálatot végeznek. Az egyikkel arra keresik a választ hogy a jelentkezők mely pályára a legalkalmasabbak. Vizsgálnak például átlagon felülj képességű gyerekeket akiknek több pályához is van tehetségük, de olyanokat is, akik semmihez sem éreznek kedvet hajlamot azért nem tudnak választani. — Foglalkoznak olyanokkal, akik a számukra nyilvánvalóan nem megfelelő pályára készülnek s olyanokkal is, akiknél betegség, vagy testi hiba korlátozza a választható pályák körét A vizsgálatok másik formája, az úgynevezett alkalmassági vizsgálat egyszerűbb. Itt csak egy pálya követelményeinek szempontjából vizsgálják a jelentkezőket A laboratórium elsősorban a fiatalok gondjain kíván enyhíteni, de bizonyos esetekben felnőttek is igénybe vehetik. Például betegségből, balesetből felépültek, akiknek új munka után kell nézniük és pályatévesztettek, akik nem érzik jól magukat a választott pályán. Pályaválasztási felelősök A szaktanácsadás bővülését eredményezi az iskolai pályaválasztási felelősök munkája. Ebben a tanévben csak Szolnokon, jövőre az egész megyében megszervezik ezt a hálózatot A pályaválasztási felelősök a pedagógusok közül kerülnek . ki, számukra negyedévenként továbbképzést tartanak, hogy az egyszerűbb esetekben ők masuk tudjanak tanácsot adni. A gyakorlati vizsgálatok mellett elméleti munka is folyik a laboratóriumban. Ennek egyik eredménye egy tanulmány, Verők István munkája, amelynek címe „Pályaválasztási motívumok vizsgálata egy általános iskola VIII. osztályában”. Van egy különösen megdöbbentő megállapítása, — amely egyúttal arra is bizonyíték. hogy mennyire fontos szerep hárul a pályaválasztási tanácsadásra. Megállapítja, hogy a vizsgált osztály tanulóinak 22 százaléka semmit sem tudott arról a pályáról, amelyre készült, 45 százalék csak lényegtelen dolgokat ismert s csupán 33 százalék rendelkezett elfogadható ismeretekkel. Vidéken először Szolnok az első vidéki város, ahol ilyen laboratóriumot hoztak létre. így modellé válik az ezután alapí- tandók számára. Eddig Nyíregyházáról és Zalaegerszegy-xx*6»»iiLoúAxLí2aiií8 A Mátra aljában Gyöngyösvisontán találhatók az ország leghatalmasabb gépóriásai. A Gagarin Hőerőmű fűtő- anyagcllátását biztosítják majd ezek az óriási gépek, melyek a Thorez külszíni fejtésen d-lgoznak. A szerelőtéren már kezd kialakulni a második SRs—1200-as marótárcsás kotrógép, amellyel óránként 1800 köbméter földet, illetve a későbbiek folyamán lignitet termeinek majd ki. Képünkön: épül a marótárcsás kotrógép. (MTI foto •—; Bakos Ágnes felvétele) hon közül pedig 2 nevezett be. Nem a jutalomért A győztes és a helyezettek összesen 10 ezer forint értékű jutalmat kapnak. A verseny fő vonzóereje tehát nem az esetleg megnyert jutalom, sokkal inkább a kollégiumi életben a verseny hatására bekövetkező kedvező változások. Az értékelést háromtagú bizottság végezte, s az első öt helyre a következő kollégiumokat sorolta: Szolnoki Szamuely Tibor Gépipari Technikum kollégiuma, törökszentmiklósi Bercsényi Gimnázium fiúkollégiuma, kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium kollégiuma, törökszentmiklósi Bercsényi Gimnázium leánykollégiuma. mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium kollégiuma. A díjakat a Tanácsköztársaság 50. évfordulójának jubileumi ünnepségein adják át. Külön említést érdemel a martfűi Cipőioari Technikum leány diákotthona, amely a verseny Ideje alatt jelentős fejlődést ért el. Rövidesen a kollégiumi címet is megkapja — várhatóan. Az országos verseny előtt A megyei versenyben győztes kollégium indul az országos versenyben, amelvbea összesen huszonötén vesznek részt. A helytállás nem lesz könnvű ebben a' mezőnvben, mivel a gépipari technikum kollégiumában a körülmények és a tárgyi feltételek nem felelnek meg teljesen a korszerű igénveknek. Az eszmei-politikai nevelőmunka a kollégiumokban jobb. mint az iskolák többi tanulójának körében. Politikailag tájékozottabb, aktívabb diákok nevelkednek a közösségekben. E A,