Szolnok Megyei Néplap, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-26 / 47. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. február 26. Száz év® született Krupszkaja Mixon Wilsonnal tárgyalt — Tetőpontján a brit francia krízis — DN£T-oI£ensíva Tegnap e*ti helyzetkép Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke nyugat- európai körútja soréin. Londonban tárgyal. Két és fél órán át tanácskozott Wilson brit kormányfővel, többek között a ke­let—nyugati kapcsolatokról és a nyugateurópai integrációról. Ez az utóbbi téma valósággal tragikomikus helyzetbe hozta a nyugati szövetséget megerősíteni akaró Nixont, hiszen ép­pen londoni tartózkodása alatt érte el tetőpontját az angol— francia válság. Ez önmagában is nagy csapas Nixon ambí­cióira — ezt azonban tovább fokozza a7 a tény, hogy Párizs és London között éppen a NATO és a nyugat-európai szövet­ségi rendszer körül kristályosodott ki a szinte példátlan vastagságú diplomáciai jégtakaró. A krízis lényege röviden a következő: De Gaulle elnök február 4-én fogadta Soames brit nagykövetet és olyan kon­cepciót fejtett ki előtte, amely szerin Nyugat-Európának ösz- sze kellene fognia. — de Washingtontól független erőként. Ebben az esetben természetes Anglia bebocsáttatnék a Közös Piacba, így a lépés Párizs számára is értelmet nyerne. A négy- szemközti titkos tárgyalás anyaga hogy. hogy nem kiszivárgott es a londoni sajtó közlései óriási vihart kavartak Párizsban. Debré külügyminiszter rádióbeszédében cáfolta meg Soames állításait és az elkeseredett, mind élesebb hangú dialógus azóta is főijük. A hangzavar akkora, hogy Nixon szinte nem hallja a saját hangját, amikor a nyugat-európai szövetség megerősítésén fáradozik. Az amerikai elnök egyébkant hazulról hozott Cadillacon jár — állítólag azért, hogy állandóan összeköttetésben legyen a washingtoni Fehér Házzal. Erre az elnöknek nemcsak a nyugat-európai helyzet, a Nyugat-Berlin körüli, bár halvá­nyuló találgatások, hanem a távol- és a közel-keleti helyzet miatt is minden oka megvan. Vietnamban mind nagyobb erővel bontakozik ki a DNFF támadása. Most már az események közvetlenül idézik a ta­valy ilyenkor végrehajtott, emlékezetes TET-ofíenzíva em­lékét. Az akció méreteire jellemző, hogy Dél-Vietnamban a szabadságharcosok egyszerre mintegy ötven nagyobb ellen­séges célpontot támadnak, komoly gyalogsági, illetve tüzér­ségi erókkéL A legutóbbi órák eseményei nyomán a Közel-Keleten még tovább növekedett a feszültség. A szíriai fővárosban hi­vatalosan közölték hogy az izraeli légitámadás halálos ál­dozatainak száma kilencre emelkedett: a romok alatt két újabb holttestet találtak, a kórházban pedig az egyik súlyos sérült életét vesztette. A damaszkuszi rádió drámai hangú bejelentése szerint Atasszi elnök vezetése alatt összeült a szíriai kormány, hogy megtárgyalja a helyzetet. Jordánia fővárosából. Aromanból ugyancsak támadáso­kat jelentettek; a Tiberias-tótól délre két izraeli bombázó támadta Al Mansia térségét, s mindez újabb adalék ahhoz a megállapításhoz, hogy a jelenlegi helyzet hosszabb távon tarthatatlan és hogy milyen sürgős szükség van a szovjet kormány által javasolt négyhatalmi közbenjárásra. (KS) Á Mariner é a Mars felé halad f 8 Útra kési ai ÁpoSla 9 Magyar idő szerint kedden hajnalban 2.29 órakor a Ken­nedy fokról felbocsátották a Mariner—6 amerikai bolygó­közi űrállomást a Mars felé. A 400 kilogrammos, két tele­víziós adókészülékkel és több mérőeszközzel felsze­relt űrlaboratóriumot egy Atlas—Centaur rakéta segít­ségével vezérelték pályájá­ra. A hordozórakéta levált a Mariner—6-ról, amely meg- kezdte a Mars felé vezető útját. A NASA tájékoztatása sze­rint a Mariner—6 július 31- én éri el a Marshoz legköze­lebbi — 3200 kilométeres — távolságot, miután 361 millió kilometer utat tesz meg. A két televíziós adóberendezés közül az egyik már két nap­pal a Marshoz legközelebbi pont elérése előtt megkezdi a működését és a tervek sze­rint 50 felvételt készít a Marsról. Á másik tv-állomás a legközelebbi pont. elérése­kor lép működésbe és 24 fel­vételt készít. Ezek a felvéte­Az Al Ahram című félhi­vatalos kairói lap keddi szá­mában közli, hogy Mohamed Asur helyi közigazgatási mi­niszter rendeletére az Egye­sült Arab Köztársaságban hétfő óta teljes készültség van. A parancs értelmében mozgósították a népi milí­ciát és a pelgári védelmi szervezeteket, a kórházak és a tűzoltóság teljes készült­ségben várja az esetleges fej­leményeket. A lap közlése szerint az intézkedést az in­dokolja, hogy hivatalos egvip- • tömi helyen tartanak a Szí­ria elleni hétfő reggeli izra­eli megtorló támadás megis­métlésétől. Különös jelentő­sége van a rendeletnek a szerdán kezdődő ötnapos Fal-’ lási ünnep miatt — a tarto­mányok kormányzói így az ünnep alatt is helyükön ma­radnak. A hadsereg egyéb­ként az 1697 júniusi hatna­pos háború óta gyakorlati­lag mozgósítva van. Hétfő este Kairóban közle­ményben jelentették be. hogy helyi idő szerint 19 óra kö­rül izraeli és egyiptomi erők Szueztől északra tűzharcot vívtak, a tüzet az izraeliek kezdeményezték. Egyiptomi részről veszteség nem volt. Damaszkuszban hivatalo­san közölték, hogy a hétfő reggeli izraeli légitámadás halálos áldozatainak száma 9-re emelkedett. Kedden a romok alatt ismét két holt­testet találtak; a kórházban nedig. ahol a sebesülteket ónolják. az egyik súlvos sé­rült életét vesztette. Hivata­los körök nevetségesnek ne­vezték azokat a korábbi ta- ln’eatásokat. amelyek szerint a támadás következtében 150 szíriéi vesztette életét. Helyt­álló viszont az a héttői hiva­talos bejelentés, hogy húsz lek a Mars felületének hoz­závetőleg 10 százalékát mu­tatják majd be és elsőrendű feladatuk, hogy segítségük­kel megállapíthassák, vajon az emberek számára eddig legizgatóbbnak tűnő feltevés, amely szerint az élet lehet­séges ezen a bolygón, ada­taikkal alátámaszthatók-e vagy sem: Mint ismeretes, a NASA Mariner-program ja • kereté­ben a Mariner—4 1865-ben már megközelítette a Mar­sét, de sokkal nagyobb tá­volságra haladt el tőle és így a felvételeiből csupán annyit sikerült megállapítani, hogy viszonylag igen ritka légré­teg borítja a bolygót. Ennek alapján a tudósok arra a kö­vetkeztetésre jutottak, hogy a Marson legfeljebb egész kezdetleges élet feltételezhe­tő, legfeljebb primitív növé­nyi formákban. A hét közepén, szerdán akarják útjára indítani a legújabb „Essa" típusú ame­rikai meteorológiai mester­séges holdat, a hét végének személy megsebesült — kö­zülük hat hétfőn, egy személy pedig kedden belehalt sérü­léseibe. Atasszi államfő elnökleté­vel kedden összeült a szíriai minisztertanács. Hafez Asz- szad hadügyminiszter tájé­koztatta a minisztereket a hétfői izraeli támadásról. A hadsereg szóvivője beszá­molt. hogy megtekintették a filmeket, amelyeket a szíriai légvédelem pilótái a légicsa­táról készítettek. A felvéte­lekből világosan kiderült, hogy a szíriai légvédelem négy izraeli reoülőgépet sem­misített meg. A gépek közül kettő szíriai, kettő pedig iz­raeli területen zuhant le. Ammanban. a hadsereg szóvivője bejelentette, hogy kedden reggel két izraeli bombázó kétizben támadta Ál-Mansia térségét (mintegy 10 kilométerre a Tiberias-tó­tól délre). Az első támadás során a gép félórán keresztül gépfegyverezte a vidéket, majd a második bevetésen alig egy órával később na­palmbombákat szórt le. Je­lentősebb veszteségek jordá- niai részről nem voltak, de a támadás kárt tett a vetésben. A február 24-én Szíria el­len intézett izraeli légitáma­dás a damaszkusz—bejrúti úton érte a szíriai magyar nagykövet,ség gépkocsiját. A gépkocsit — amelyet Má­nyik Pál, a Magyar Nép Köz­társaság szíriai nagykövete idejében elhagyott, — repe- szek és leomló épületek ösz­nagy eseménye pedig az Apollo—9 űrhajó íelboácsá- tása lesz. Az űrhajó három utasa James McDivitt, David Scott és Russel Schweickart lesz. McDivitt és Scott a lé­gierő tisztjei, harmadik tár­suk „elvű” űrhajós, a kísér­let során a holdraszállító egységet szétkapcsolják az űrhajótól. Kipróbálják ma­nőverezési képességét és is­mét összekapcsolják azt az Apollo—9-cel. Ez lesz a „Lu­nar module” első „üzemi próbája” a világűrben. r Ái Észak» írországi választások eredményei Kedd délig csaknem min­denhonnan beérkeztek az Észak-lrországban hétfőn megtartott országos választá­sok eredményei. A vallásháborúkra em­lékeztető jelenetekben bővelkedő választási harc végén O’Neill minisz­terelnök pártja pirr- husi győzelmet aratott. A párt megtartotta ugyan a parlamenti többséget, de né­hány mandátumot kénytelén volt átengedni a szélsősége­seknek. Maga O’Neill kishí- ján megbukott- Csak ki­sebbségi szavazattal került vissza a parlamentbe. Vá­lasztókerületében 7700-an szavaztak rá, 6300-an a fél­fasiszta Paisley lelkészre. — míg a „népi demokrácia” ne­vű katolikus ellenzéki párt jelöltje 2300 szavazatot ka­pott. Londoni politikai körök­ben nem tartják kizártnak, hogy O’Neill lemond a mi­niszterelnöki tisztségről. Ä választás határozatlan kime­netele azt mutatja, hogy a mérsékelteknek nem sikerült egyértelműen felülkereked­niük, tehát további zavargá­sok és összetűzések várha­tók. Számszerű eredmények: az unionisták 36, a többi párt összesen 16 mandátumot ka­pott. szezúzták. A nagykövet és gépkocsivezetője sértetlen maradt. A magyar Külügyminiszté­rium diplomáciai úton tilta­kozik az izraeli kormánynál a nemzetközi jogot durván sértő támadás ellen és köve teli az okozott kár megtérí­tését. INDENFELOL GENF Az ENSZ mellett működő Egészségügyi Világszervezet végrehajtó tanácsa, amely Genfben ülésezik, hétfőn 67 millió dollárral növelt kóH- ségvetési javaslatot terjesz­tett elő 1970-re, ami 8 szá­zalékos emelkedést jelent az 1969-es költségvetéssel szem­ben. A javaslat végleges el­fogadásáról az Egészségügyi Világszervezet közgy ülése dönt júliusban Bostonban. BILBAO Néhány hónapos viszony­lagos nyugalom után Eszak- Spanyoiorszagból újabb nagy­szabású sztrájkmozgalomról érkezett jelentés. 12 500 mun­kás hagyta abba a munkát, nagyobb béreket, jobb mun­kafeltételeket és a kormány által bevezetett rendkívüli állapot megszüntetését kö­vetelve. BELGRAD Milentije Popovics, a Jugo­szláv Szövetségi Szkupstina elnöke április 13-ra és 23-ra írta ki a jugoszláviai álta­lános választásokat a szövet­ségi parlament tagjainak megválasztására. A jugo­szláv szövetségi parlament­nek az uj választások után 620 képviselője lesz. Ápri­lis 13-ra és 23-ra írták ki a szerbiai, szlovéniai és ma­cedóniai köztársasági válasz­tásokat is. A köztársasági parlamentben összesen 2159 képviselőt választanak ugyancsak részben közvetle­nül, részben közvetett úton, a helyi szkupstináknak pe­dig több mint 40 ezer tag- j uk lesz. NEW YORK Tomorowicz, a Lengyel Népköztársaság állandó ENSZ-képviselője hétfőn le­vélben közölte U Thant fő­titkárral, hogy országa le­mond az ENSZ fejlesztési programjának második évti­zedét előkészítő bizottság munkájában való részvétel­ről. Ennek a döntésnek az oka az, hogy a nyugati ha­talmak nyomására a bizott­ságba felvették az NSZK-t, amely nem tagja a világ- szervezetnek, ugyanakkor az NDK-tól megtagadtak a bizottság munkájában való részvétel jogát. MOSZKVA Kedden a Szovjetunióban földkörüli pályára juttatták a Kozmosz—266 jelzésű mes­terséges holdat Műszerei se­gítségével folytatják a ko­rábban bejelentett szovjet űrkutatási program teljesíté­sét A szputnyik rátért pályá­jára. Berendezése kifogásta­lanul működik. — A földi koordinációs-számitó köz­pontban folyik a beerkező adatok feldolgozása. VARSÓ Mint a varsói lapok jelen­téseiből kitűnik, Stefan Jed- rycnowski külügyminiszter legutóbbi csehszlovákiai tar­tózkodásakor lengyelországi látogatásra szóló meghívást nyújtott át Ludvik Svoboda köztársasági elnöknek. Svo- boda a meghívást elfogadta. Svoboda elnök látogatását megelőzően tervezik Marko csehszlovák külügyminiszter varsói útját N. K. Krupszkaja 1920-ban 1869. február 26-án szüle­kos antikommunista szerve­zetről — jelentette ki Peter- lunger, az állambiztonsági rendőrség főnöke kedden, Oláh volt osztrák belügymi­niszter bécsi perében. Ügy­védi kérdésre egyébként azonnal kiderült: OÍah már 1948-ban hamis igazolványt kapott a bécsi rendőrségtől, hogy Holzer álnéven feltű­nés nélkül léphesse át a négyhatalmi megszállás ide­jén az övezethatárokat. Pe- terlinger vallomásából ki­tűnt, hogy a rendőrség 1953- ban nyomára bukkant az szágban”-t, Nagyezsda Kansr- tantyinova pedig a száműzött munkások képzésével foglal- kozott, a marxizmus megala­pítóinak munkáit tanulmá­nyozták, s megírta első köny­vét, „A nőinunkás”-t. Egy­szerűen, érthetően beszélt eb­ben a könyvben arról, hogy miért élnek nehezen a dol­gozó nők, s mit kell tenniük, hogy életük könnyebb le­gyen. A könyvet 1901-ben külföldön adták ki, illegáli­san; titokban vitték Oroszor­szágba, s ott igen gyorsan el­terjedt 1901 márciusában Krupsz­kaja Münchenbe utazik Le­ninhez és ott, az emigráció­ban az „Iszkra” szerkesztő­ségének titkáraként dolgozik, s Leninnel együtt harcol. A párt Központi Bizottságának határozata alapján Lenin 1907 végén kénytelen volt több rádió adó- és vevőbe­rendezést találtak. Helmer akkori beliiavminiszter utasí­tására azonban (aki nyilván tudott az akcióról) az eljá­rást beszüntették. A magasrangú rendőrtiszt­viselő arra sem emlé­kezett, kapott-e pénzt Oláh a CIA-tól. A keddi tárgyalá­son egyébként felolvasták egy zürichi ügyvéd levelét arról, hogy okmányok vaui nak birtokában Oláhnak titkos akcióra kapott péa~. zeire vonatkozóan. IS Készültség az EÁK-ban Á külügyminisztérium sajtófőosztálya közli tett N. K. Krupszkaja, aki­nek egész fáradhatatlan és sokoldalú tevékenysége elvá­laszthatatlanul összekapcso­lódott a munkásosztály har­cával a régi világ átalakí­tásáért, a szocializmus és a kommunizmus győzelméért. Krupszkaja a forradalmá­rok azon nemzedékéhez tar­tozik, akik harcukkal előké­szítették az emberiség törté­netének útját a tudatos tör­ténelmi fejlődés korszakába. Ezekről az emberekről írta Lenin még 1902-ben, a „Mi a teendő?” című könyvében: „...Minden oldalról ellenség vesz körül bennünket, s ne­künk szinte állandóan tűz alatt kell haladnunk. Sza­bad elhatározásunkból egye­sültünk éppen azért, hogy az ellenséggel harcoljunk.” A lenini párt létrejötte pillanatától 1917-ig illegális volt. De a kommunisták így is megerősítették kapcsola­taikat a néppel és Lenin ve­zetésével harcot folytattak a szocializmus ügyéért. Nagyezsda Konsztantyino- va élete és munkája elvá­laszthatatlan Lenin életétől, elválaszthatatlan a kommu­nista párt fejlődésétől és erősödésétől. Sokoldalú tehetség volt, egyike azoknak a kiváló asz- szonyoknak, akik egész éle­tüket a munkásosztály, a párt ügyének szentelték. Fia­tal korától kezdve forradalmi légkörben nevelkedett, is­merte a munkások és pa­rasztok nehéz életét, s látta a cári kormány rendőri ön­kényét. a marxista körben, ahol Marx és Engels műveit tanulmányozta, magáévá tet­te azt a nagv eszmét, hogy a munkásosztály felszabadítása a munkásosztály ügye, s hogy a munkásosztály csak úgy tudja felszabadítani ma­gát. ha minden dolgozót fel­szabadít Nagyezsda. Konsztantyino- va nagyon művelt ember volt Aranyéremmel végezte el a gimnáziumot, majd a pétervári felsőfokú leányis­kolában a matematikai tago­zaton tanult, öt évig tanított az esti-vasárnapi munkás-is­kolában. Közismert hogy Vlagyimir Iljics a szibériai susenszkojei száműzetés évei alatt fejezte be híres munkáját, „A kapi­talizmus fejlődése Oroszor­elhagyni Oroszországot, s Krupszkaja is utána utazott A „Proletarij’’ című bolsevik újság szerkesztője lesz. Lenin kezdeményezésére 1914-ben kezdik kiadni a „Munkásnő” című folyóira­tot. S annak ellenére, hogy Krupszkaja külföldön élt, egyik szervezője és munka­társa volt a lapnak. Bern­ben. a nemzetközi nőkong­resszuson 1915-ben mint az orosz küldöttség tagja, a há­ború kérdésében határozot­tan védelmezte a bolsevik ál­láspontot. A februári burzsoá-demok- ratíkus forradalom után, 1917. április 3-án Nagyezs­da Konsztantyinovna Lenin­nel együtt hazatér, s részt vesz az OSZDP áprilisi kon­ferenciáján és a párt új programjának előkészítésé“ ben. Ebben az időben egy sor cikket közöl a „Prav­dában” a népművelés kér­déseiről és a nők és a fiatal­ság között végzett munkáról. S amikor a júliusi esemé­nyek után Lenin; az Ideigle­nes Kormány üldöztetése elől kénytelen volt illegalitásba vonulni, Krupszkaja életét kockára téve utána ment Finnországba, hogy átvegye tőle az útmutatásokat a Köz­ponti Bizottság számára. Ok­tóberben Lenin a Központi Bizottság határozata alapján illegálisan visszatér Péter- várra. és Nagyezsda Konsz­tantyinovna a legnehezebb, legveszélyesebb percekben mellette van, teljesíti megbí­zásait. A szovjethatalom első nap­jaitól kezdve a párt Na­gyezsda Konsztantyinovnát bízza meg a népművelés irá­nyításával. Nagyezsda Konsz­tantyinovna tagja volt a párt Központi Bizottságának, a XV. partkongresszus után pedig a Központi Végrehajtó bizottságnak is, s életének utolsó éveiben beválasztot- 1 ták a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttei közé, majd annak elnökségébe: A történelem sok kiváló asszony nevét fel j egvezte. kö­zöttük Nagyezsda Konsztan­tyinovna Krupszkaja egyike azoknak, aki nemcsak a Szovjetunió néneinek, de á világ minden haladó érhbé- rének szemében kiemelkedő egyéniség. Mihail Bclov Rendőrfőnök vallomása az Ofah-perben Az osztrák hatóságok mit- sem tudtak az Oláh-féle tit— Olah-féle titkos akció egy részletének: Stájerországban

Next

/
Thumbnails
Contents