Szolnok Megyei Néplap, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-23 / 45. szám

G. Gorin: Harc só Egy pincér elbeszélése Előzéken; kiszolgálás — (A Paris Match karikatúrája) Vacsora színházjeggyel p...A mi szakmánkban ál­talában az a. legkellemetle­nebb dolog, amikor egy úgy­nevezett nehézfelfogású ven­dég tér be hozzánk. Mondjuk Külföldi... Vagy oroszul alig- allg beszélő, al!g-al!g értő hazánkfia. Bejön például minap a vendéglőnkbe egy öreg, Isme­retlen bácsika. Lehetett olyan 90 év körüli, vagy ta­lán még több Is... Helyet foglalt az asztalnál, forgatta az étlapot, majd így szólt: „Kérek egy harcsát!’ „Nincs harcsó” — mondtam udvariasan. Elmosolyodott, bólogatott, mint aid mindent ért, majd Ismét megszólalt: „Egy harcsót kérek!” „Nincs harcsó — kezdtem neki újra magyarázni. Az étlapon Ugyan szerepel harcsó, de ez nem jelenti azt, hogy van is... Ez az étlap már régit... Még tavalyi! Az újabb még nem Jött vissza a nyomdá­ból... Valami papírhiány, vagy mi az ördög miatt... Ezért van itt még mindig a tavalyi étlap, amelyen van ugyan harcsó, a valóságban azonban nincs!...” Mondogattam, bizonygat­tam neki, hogy: „Nincs har­csó, nincsen, bátyuska!... A harcsót Juhhúsból készítik, de ml ma nem vágtunk bir­kát... Nem küldtek csak marhahúst... Jobban mond­va sertést... Így hát bárány­hús nélkül maradtunk. És anélkül nem lehet harcsót készíteni!...” De mondhattam én a ked­ves vendégnek akármit, ki­beszélhettem a lelkemet, nem mentem vele semmire. Csak bámult rám azzal a mongo- losan szűk szemeivel és fúj­ta a magáét; „Harcsót ké­rek I” Már majdnem szétrobban­tam az idegességtől, de azért próbáltam tovább magyaráz­ni: „Milyen harcsót kérsz, öreg?!! Annak érteni kell ám a készítését! Nálunk külön specialista csinálja, de ő most éppen szabadnapos. Nincs bent. Ma Kljágin a sza­kács, nem Cügulkovi És Kljágin nem ért a harcsó- készítéshez. 0 még amolyan tanuló-féle... És csupán rán­tottál tud sütni... Cugulkov- nak ma szül a felesége és azért»vett ki szabadnapot. És ha Cugulkov nincs itt, akkor harcsó sincs!... Nincs bi­zony!...” Az öreg bólogatott, mintha mindent értene, Klájgint is. Cugulkovot is. a szülést is — ahogyan kéz el-lábbal pró­báltam szemléltetni a dől-. • Gulyásleveshez hasonló orosz étel. gokat — majd megszorította a kezemet és azt mondta: „Harcsót kérek!’’ Szinte megrázkódtam a «zavaira, de összekulcsoltam a kezemet és nyugalmat eről­tetve magamra, kiáltottam a fülébe; „Nincs harcsó! Nincs! Nem tudunk főzni. Kiégett a tűzhely!... Eldugult benne valami... Elvitték javítani. S talán csak holnap hozzák vissza, ha visszahozzák...” Szinte ordítottam a fülébe, miközben Igyekeztem nyu­godt lenni- S megfogadtam magamban, ha mégegyszer azt meri mondani mindezek • után, hogy „Harcsót kérek!” — hát én agyonütöm. S már mondta is: „Harcsót kérek!’’ Ügy éreztem, mintha el­pattant volna valami a fe­jemben, és sírvafakadtam. — Drága bátyám — mond­tam rimánkolva — kíméljen engem! Én beteges ember vagyok... Vérnyomásos!... És ha rámjön a roham... Szóval nincs harcsó!!! Keservesen sírtam, sírt az öreg is. majd letörölte a könnyeimet és így szólt: „Harcsót kérek!’’ Erre megroggyantak a tér­deim és összecsuklottam. Még jó, hogy gyorsan odafu­tottak a kollégáim és fel­emeltek, talpraállítottak. — Ne törődj vele, Sztye- panov — mondták — ne Iz­gasd magad. Látod, hogy egy árva mukkot sem ért mind­abból, amit magyarázói ne­ki! Hagyd a csodába!... Mit csináljak? Hogyan tu­dassam vele, hogy...? Nem magyaráztam sehogy, hanem dühösen faképnél hagytam és — hoztam neki harcsót. Egy másik étterem­ből... S miután jóízűen elfogyasz­totta, egy félóráig csak há­lálkodott, áradozott, magasz­talt bennünket, hogy milyen remek Itt a kiszolgálás, hogy milyen udvariasak itt a pincérek stb- — olyan tisz­tán, hibátlanul, szépen be­szélt oroszul, mint egy rádió- bemondó...-’ Kreesmáry László ford. Fejedelmi ajándék Egy fiatal perzsa herceg 100 lányt kapott születésnap­jára ajándékba az apjától. Az apa jóindulatúan megje­gyezte: — Látod fiam. azt sem tudod, hogy mit kezdj ve­lük ,.. — Azt tudom. apám. csak azt nem. hogy honnan kezd­jem. Olvasom az újságokban, hogy az egyik újonnan nyílt bu­dapesti étterem minden ven­dégének, aki száz forinton felül fogyaszt, Ingyen ad két jegyet a szomszéd színházba. Nem tudom, hogy miért te­szik ezt. Vagy az étterem konyhája olyan pocsék, hogy a színházjegy a kárpótlás, vagy a színház megy olyan rosszul, hogy így próbálja megtölteni nézőterét. Min­denesetre az ötletet szenzá­ciósnak tartom. Át lehetne ültetni Szolnokra is. Sőt to­vább lehetne finomítani. A megrendelt ételfajtákhoz a megfelelő színdarabot tálal­nák. Ha például a Tisza ét­teremben valami angolos bifszteket rendel, ahhoz an­gol királydrámához szóló jegy jár, például Shakespeare darabjaihoz. A halászcsár­dában a kért lazacfiléhez az Osztrigás Micihez biztosíta­nak jegyet. A Nemzeti büfé­jében a borácsgulyás mellé két jegyet adnak A vén ba­kancsos és fia a huszár cí­mű népszínműhöz. Kacsasült és kelkáposztafőzelék feltét nélkül — egyenlő két jegy a Kaviár és lencse című darab­hoz. Aki hideg tálat rendel az stílszerűen Brecht szín­műhöz kapja a jegyet, az előfizetéses menü ellenében egy musicalra szóló jegyet adnak. (Egyikben sem lehet tartalmat találni.) Egyébként egyes gebines üzletvezetőknek tiszteletje­gyet biztositana a színház a Vén gazember cimű darab­hoz. ' — egy — FELESÉG A KÓRHÁZBAN — Valóban nem értem, miért nem íratod ki magad otthoni ápolásra? (A Weltwoche karikatúrája) Női kifogás Vasárnap délelőtt a Kert­város utcáján szinte lépés­ben haladok gépkocsimmal, hogy a fehérre díszített fák közt megbújó házacskák sze­met gyönyörködtető látvá­nyával üdítsem lelkem. A remek hangulatból ha­talmas puffanás zökkent ki. Nagyobb az ijedelem, mint a hógolyó, mely a kocsim­hoz repült. Hirtelen fékezek és dühö­sen ugrok ki a kocsiból. Haragomból egy nagy adag elszáll, amikor látom, hogy a „tettes” egy kislány — aki nem szalad el, hanem „vál­lalja” a következményeket Kissé azért még ingerülten teszem fel a kérdést: — Miért dobálod a kocsi­mat?! Félszegen megszólal a kis­lány: — Nem gondoltam, hogy eltalálom... Kezdek kiengesztelődni, de azért kioktatom a pajkos ' kislányt. Lesütött szemmel végighallgatja, amig kiadom maradék mérgemet, — majd megszólal: — Bácsi kérem, ne tessék haragudni, de én pesti kis­lány vagyok és otthon nem mernék 'ilyet csinálni. Hát lehet Ilyenkor hara­gudni?! (Reskó Sándor) Döntés előtt — Előbb ki kell kérnem a feleségem véleményét Is... (Zsoldos Sándor rajza) Baba mamák Két kislány beszélget ba­ba-gyermekeikről. „Időnként megszoptatja a babát?”, kérdezi az egyik kislány a felnőttek negédes nyelvén. „Ó, persze!” válaszol a másik kislány. „Csak ha na­gyon sietős a dolgom, ak­kor a férjem veszi át ezt a munkát”. ÜREG ELMÉLET Á tanító (aki tanítványai­nak a vérkeringésről tart előadást): „Ugyebár, ha a fejemre állok, nagy mennyiségű vér ömlik a fejembe?” „Igenis, tanító úr!” „De mi történik akkor, hogyha a két lábamon állok? Miért ömlik akkor kevesebb vér a lábamba?” „Mert a tanító úr lába nem üres!” Felvilágosítás A fiatalasszony a mézes­hetek után lelkendezve új­ságolja az anyjának: — Mama, olyan nagyszerű férjem van! Minden kíván­ságomat teljesíti. A mama szkeptikusan meg­jegyzi : — Drága lányom, még ta­pasztalatlan vagy! Nem tu- doQ, hogy mit kell kívánni. Á zöld dosszié titka Este kilenc óra lehetett, amikor Kása Ede a zöld dossziét fekete aktatáskájá­ba tette és készülni kezdett. Az asztali lámpát eloltotta, a nagykabátját már sötét­ben vette fel. Kalapját Jól a szemébe húzta, fekete szemüveget tett fel s nagy­kabátja gallérját Is feltűrte. Óvatosán kitekintett a fo­lyosóra. Egy teremtett lelket sem látott Hirtelen kilépett a szobából, az ajtót kulcsra zárta és a kulcsot zseb- retette. Nem a lépcsőház fe­lé ment, hanem a mellék- lépcsőn osont le nesztelen léptekkel az udvarra. A ke­rítésig már futva tette meg az utat. A portásfülke előtt egy pillanatra megállt — szíve a torkában dobogott —, de amikor látta, hogy a portás már alszik, akta­táskáját lóbálva, halkan fü- työrészve lépett ki az üzem­ből. Az utcán Ismét meg­gyorsította lépteit és megin­dult a villamosmegálló felé. A fekete Volga a sarki KÖZÉRT-tői követte, és ak­kor is a nyomában volt, amikor felszállt a villamos­ra. Kása az ötödik megálló­nál szállt le, gyalog Indult a grund felé. Ekkor fékezett mellette a fekete Volga, és két álarcos férfi ugrott ki a kocsiból. Az egyik a karját csavarta hátra, a másik pedig belök­te a hátsó ülésre, ahol har­madik társuk várta. A gépkocsi megindult a sötét éjszakában. Kása sze­mét fekete kendővel kötöt­ték be, az egyik álarcos ki­tépte kezéből az aktatás­kát Amikor meglátta benne a zöld dossziét suttogva meg­jegyezte: — Oké, fiúk, minden rend­ben! — Hová visznek? — kér­dezte Kása. — Sok a szöveg, majd megtudod — felelte a mel­lette ülő álarcos, és attól kezdve egy szó sem esett kö­zöttük. Negyedórás szágul­dás után a kocsi lassított, majd megállt — Kiszállni! — parancsol­ták Kásának. Jobbról balról közrevették • és bekötött szemmel kísérték fel a má­sodik emeletre. Kulcs csi­korgást hallott, majd vala­hova beléptek. Amikor a kendőt a sze­méről levették, egy szobá­ban találta magát Vele szemben a félhomályban a három álarcos állt és egyi­kük, egy tagbaszakadt való­színűleg a vezér, megszó­lalt. — Beszélni fogsz? — Miről? — érdeklődött Kása. — Arról, ami a zöld dosz- szíéban van. — Nézzék meg! — Néztem már a kocsi­ban — mondta az álarcos —, de ezen sajnos, csak te Is­mered ki magad. — És ha nem beszélek? — Beszélni fogszl — mondt* a másik álarcos, mi­közben egy hatalmas hara­pófogót vett elő, és megin­dult Kása felé. — Mit akarnak tudni? — kérdezte Kása Ijedtem — A zöld dosszié titkát — mondta a vezér. — A végső számokra vagyunk kí­váncsiak. — Jó — mondta Kása el­torzult arccal. — A három végső szám 27, 17 és 5 szá­zalék. — Biztos ez? — hördült fel a vezér, miközben a számokat noteszába felje­gyezte. — Egészen biztos, hacsak a minisztérium nem korri­gálja. — Te csacsi — mondta a vezér mosolyogva és a többiekkel együtt levette az álarcát Kása Ede, az Egyesült Művek főkönyvelője meg­döbbenve Ismerte fel a há­rom álarcosban kollégáit. Kovács vezérigazgatót, Lo­vas főmérnököt és Hudák művezetőt. — örültek vagytok! — dadogta. — Miért csináltá­tok ezt? — Azért — mondta a tag­baszakadt Kovács, a vezér —, mert csak így, harapófo­góval lehetett belőled ki­szedni azt hogy az egyes, a kettes és a hármas kategó­riában mennyi lesz az idén s nyereségrészesedés. Miklósi Ottó

Next

/
Thumbnails
Contents