Szolnok Megyei Néplap, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-19 / 15. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. január 19. Ügyrendi kérdések D ék­ei párizsi első tárgyaláson zavargások eey M a világpolitikában Szojuz! Szojuz! — Végre: négyes tárgyalás Párizsban Johnson búcsúja — Nixon és a Közel-Kelet — Faji viták Londonban Három hete, hogy az ame­rikai űrhajósok befejezték karácsonyi Hold-körüli uta­zásukat, most pedig a nagy­szerű szovjet űrnégyes — Vlagyimir Satalov, Borisz Vo- linov, Alekszej Jeliszejev és Jevgenyij Hrunov — nevé­től visszhangzik a világ. A Szojuz—4 és Szojuz—5 űrkí­sérlet jelentőségéről máris rengeteg tudományos kom­mentár látott napvilágot, amelyek azonban még távol­ról sem tárták föl mindazo­kat a lehetőségeket, amelye­ket a két, emberekkel hala­idé űrhajó összekapcsolása és az jelentett, hogy. egyszerre két űrhajós Is tartózkodott űrhajón kívül a világűrben, sőt átszállt egyik űrhajóról a másikba. Amerikai tudo­mányos körök megítélése szerint a Szovjetunió mód­szeresen halad előre űrkuta­tási programja végrehajtá­sában. A kommentárok meg­állapítják, hogy e program állomása lehet a Holdra-szál- Iás, de a mesterséges űrál­lomás létrehozása arra enged következtetni, hogy a szov­jet tudósok már más bolygók felé indítandó lakott űrha­jókat is terveznek, s bár a világűrkutatásban nem lehet kifejezetten versenyről be­szélni, kétségtelen, hogy a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok között van ilyen vetélkedés. Nos, ezzel kapcsolatban az űrkutatás egyik legismertebb szakértő­je, Sír Bemard Lovell, az angliai Jordell bank csilla­gászai! megfigyelőállomás igazgatója megállapította, a két szovjet űrhajó összekap­csolása arra mutat, hogy a Szovjetunió az orbitális pá­lyán keringő űrberendezések összeszerelésének techniká­jában négy évvel megelőzte az Egyesült Államokat Á világűrben elért sikerek mellett az elmúlt hét megnö­velte az emberiség remény­ségét az egvik legégetőbb és legfájóbb földi probléma, a vietnami háború megszünte­tésének lehetőségére. Meg­oldódott az immár hetven­hét napja tartó és sokszor már komikusnak ható „asz­talvita” a párizsi béketár­gyalásokon. Ez a hét vége meghozta a megegyezést Vi­etnammal és az amerikai tárgyalófelek között a béke­tárgyalások ügyrendiében. Az asztal formáiét illetően olyan megoldást találtak, amely minden fél számára kielégí­tő. Nyilvánvaló, hogy az úgynevezett „asztalvita” mö­gött az amerikai, de különö­sen a saigoni félnek az a kísérlete húzódott, hogy a tárgyalásokat szabotália, és né kelljen elismernie a Dél-Vietnami Nemzeti Fel­szabadítás! frontot Ez a helvzet most megváltozott Saigon — ha' fogcsikorgatva is — kénytelen egyenrangú tárgvalónartnemek tekinteni a DNFF-et. Kétségtelenül fő- szerenet játszanak ebben a politikai s nem utolsó sor­ban a harctéri realitások. Máskülönben nem lehetne megmagyarázni azt a ténvt, hogy az első négyoldalú tár­gyalásra Párizsban éppen két nanoal a Johnson-kormány- zat távozása és a N'xon ad­minisztráció hivatalbal épése előtt került sor. A Párizsi tárgyalások foly­tatásától. illetve a négves tárgyalások megkezdésitől nem leh°t azt várni, hogy a megbeszélések most már za­vartalanok lesznek és rövid időn belül eljuthatunk a vietnami békéhez. Hosszú és kemény tárgyalásokra szá­míthatunk, de joggal remél­hető, hogy a realitások ked­vezően befolyásolják az ese­mények menetét és elvezet­nek az annyira várt meg­nyugtató rendezéshez. A világpolitikára egyéb­ként az elmúlt héten sok tekintetben rányomta bé­lyegét az amerikai elnökvál­tozás. A lelépő Johnson el­nök elbúcsúzott a kong­resszustól. Zárójelentésében természetesen igyekezett kor­mányzatának éveit kedvező színben feltüntetni. A gaz­dasági hel”zetet elemezve azonban kénytelen volt el­ismerni, hogy Amerikában inflációs veszély van, a viet­nami háború következtében a gazdaságra súlyos terhek nehezednek, az ország nem­zetközi fizetési mérlege ki­egyensúlyozatlan és még sok millió amerikai él nyomor­ban. Nyugati politikai szemle­írók szerint a hétfőn hivatal- balépő Nixon kormányzat magatartásától nem kis rész­ben függ a közel-keleti vál­ság alakulása. A helyzet egyik jellemvonása, hogy Li­banonban tovább tart a kor­mányválság, a pártok közötti ellentéteket Karaimnak, a kijelölt miniszterelnöknek egyelőre nem sikerült áthi­dalnia. Rusk amerikai külügymi­niszter ezen a héten vála­szolt a Szovjetuniónak a kö­zel-keleti béke megteremté­sét célzó javaslatára. A vá­lasz — elodázó. Rusk nyil­vánvalóan arra törekedett, hogy az érdemi tárgyalások fonalát utódjának, Rogers- nak adja át Ugyancsak nagy figyelmet keltett az a fran­cia javaslat, amely szerint a négy nagyhatalom ENSZ- képviselői üljenek össze elő- tárgyalásra a közel-keleti vál­ság megoldásának elősegíté­sére. Vannak jelenségek, amelyek arra utalnak, hogy Izrael a jövőben esetleg ke­vésbé lesz merev az elfog­lalt területek kérdésében. Abba Eban külügyminiszter egy televíziós interjúban leg­alábbis azt állította, hogy az izraeli kormány tagjainak többsége híve annak, hogy a béke érdekében feladjanak elfoglalt területeket Az arab közvélemény azonban, ta­pasztalatai alapján, nem bí­zik Izrael e szándékaiban. Az A1 Ahram című kairói lap például így ír: „Izrael politi­kája továbbra is arra irá­nyul, hogy rákényszerítse a .békét’ az arabokra — foly­tassa a területi expanziót, mindezt pedig a megrémítés és a terror eszközeivel érje el... Tel Aviv magatartását megerősítette az, hogy az Egyesült Államok politikájá­ból ösztönzést meríthetett” — állapítja meg az egyipto­mi lap. El Szerdán befejeződött Lon­donban a brit nemzetközös­ség értekezlete. A nemzetkö­zösségi kormányfők tanács­kozása arra mutet, hogy Bri­tannia ma már egyre kevés­bé jelent összetartó erőt volt gyarmatai számára. Különö­sen megmutatkozott ez a rhodesiai vitánál, amely szin­te összebékíthetetlen ellen­tétre utalt a nemzetközösség néhány fehér tagja és a szi- nesbőrű afrikai, ázsiai * és nyugat-indiai többség között. A vita megmutatta, hogy a brit miniszterelnök tovább­ra sem hajlandó erélyesen fellépni a fajüldöző Smith törvénytelen telepes kormá­nyával szemben. Ugyancsak a faji kérdés okozott válasz­tóvonalat a kormányfők kö zött a színesbőrűek angliai bevándorlása és állampolgár­sága kérdésében. Az egykori brit világbirodalom utódja­ként létrejött nemzetközös­ség ma már — egyes gazda­sági jellegű együttműködé­sen kívül — mint politikai szerv nem sokat jelent. s egyetérthetünk azokkal a lap­véleményekkel, amelyek a szervezetet a legiobb eset­ben hasznos vitafórumnak tekintik. Gáti István Szombaton reggelre minden készen állott a párizsi Ma­jestic Szállodában a vietnami probléma békés politikai ren­dezésére összehívott négyes értekezlet délelőtt 10 óra 30 percre kitűzött megnyitásához A VDK és az Egyesült Álla­mok kormányának képviselői között csütörtökön létrejött megállapodásnak megfelelő­en, a francia külügyminiszté­rium által megbízott asztalo­sok gyors munkával elkészí­tették az osztatlan, nagymé­retű kerékasztalt és a tőle 45—45 centiméter távolságra felállított, 90x165 centimeter méretű két kis titkársági asztalt. A Majestic Szálló épülete körül újból felállítot­ták a járókelőket távoltartó vaskorlátokat és lefektették az autóktól a bejárathoz ve­zető piros szőnyegeket. Cyrus B. Vance és Ha Van Lau nagykövetek pénteken este külön-külön még megte­kintették az értekezleti ter­met, és mindketten megálla­pították, hogy annak beren­dezése teljesen megfelel a létrejött megállapodásnak. A termet a megnyitás előtt nem mutatták meg a sajtónak. A szombat délelőtti meg­nyitó ülés elsősorban proto­kolláris jellegű, s az a fő fel­adata hogy jóváhagyja az el­járási kérdésekben az észak­vietnami és az amerikai kül­döttség között létrejött meg­állapodást. Érdemi tárgyalá­sokra minden valószínűség szerint azonban csak Nixon amerikai elnök hétfői hivatal­ba lépése és az amerikai kül­döttség új vezetőjének, Henry Cabot Lodge nagykö­vetnek Párizsba érkezése után kerül sor. Magyar idő szerint 10 óra 30 perckor a párizsi Hotel Majestic-ben, ä nemzetközi tárgyalások színhelyén meg­kezdődött a négyes tárgyalás első ülése. A kerekasztal mellett helyet foglaltak a VDK, a DNFF, az Egyesült Államok ég a saigoni kor­mányzat küldöttségei Az első ülésen ügyrendi kérdéseket vitatnak meg. BARCELONA Ismét fellángoltak a diák­megmozdulások a világ há­rom különböző pontján. A spanyolországi Barcelona egyetemét péntek este a rek­tori hivatal bizonytalan idő­re bezárta, hogy megakadá-v lyozza a nap folyamán le­zajlott incidensek ismétlődé­sét. Délben, mintegy 500 diák vett részt az egyete­men megtartott gyűlésen, majd közülük ötvenen beha­toltak a rektori hivatalba és csak négy tanár gyors segítsége mentette meg - a rektort attól, hogy a diákok kidobják az ablakon. A diá­kok összetörték Franco tá­bornok mellszobrát és az ablakba egy sarlót és kala­pácsot ábrázoló vörös zseb­kendőt tűztek ki. A diákok tiltakozása a korábbi ha­sonló akciókkalj függ össze: a rektor alig nehány naopal ezelőtt függesztette fel a karácsony előtti megmozdu­lásokban részt vett diákok és professzorok elleni szank­ciókat. Á CSKP KB plénumának határozata A Csehszlovák Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának véget ért plénuma a párt helyzetéről szóló ha­tározatában hangsúlyozza: a párt és az egész társadalom erejét továbbra is a novem­beri és decemberi pljénumon hozott határozatokból fakadó feladatok gyakorlati megol­dására kell összpontosítani. Ezek a határozatok kijelöl­ték a párt konkrét lépéseit a legközelebbi időszakra, s széleskörű támogatásra ta­láltak a közvéleményben. — Ennek ellenére sokhelyütt újra törekvések mutatkoz­nak e határozatok kötelező erejének lebecsülésére. Ezért a plénum újból megerősítet­te a novemberi és decem- . béri plénum határazatait, helyesli a CSKP KB elnök­ségének idén január 3-i nyi­latkozatát a jelenlegi poli­tikai helyzetről. A határozat hangsúlyozza, hogy a Központi Bizottság mindent megtesz említett határozatainak következetes megvalósításért és levonja a kellő következtetéseket a ha­tározatok megsértéséből. A Központi Bizottság különö­KAIRÖ Nyerere tanzániai eJnölc pénteken este Párizsból Kai­róba érkezett, hogy tárgyal­jon a közel-keleti helyzet­ről, a tanzániai vezető még pénteken este találkozott az egyiptomi elnökkel. Nyere­re ismerteti Nasszerrel a Londonban szerdán véget ért nemzetközösségi értekez­let közel-keleti vitáját és beszámol majd párizsi meg­beszéléseiről. LONDON Az angol állami szénbá­nyák közül idén további 40 beszünteti működését. Az intézkedés következtében a szénbányákban foglalkozta­tottak száma 25 000—30 000- re csökken. Tavaly 70 bánya bezárására került sor. g/k»TTT/vGO Megkezdődött Chilében a március 2-án sorra kerülő kongresszusi választások kampánya. Chile 3 250 000 választásra jogosult állam­polgára 150 új képviselőhá­zi és 35 új szenátusi tagot választ A választásoknak különös jelentőséget ad. hogy 1970 szeptemberében új el­nököt is választ Chile, aki­nek a személye egyúttal a kormányfő is. Azok a reak­ciós erők, nagybirtokosok és nagyiparosok, akik elégedet- • lenek Frei elnök és keresz­ténydemokrata pártiának a kormányzásával, márciusban elszánt rohamra készülnek a hatalom átvétele érdekében. A Chilei Kommunista Párt a veszélyes irányzatra való tekintettel valamennyi anti­Jmperialista és antioligar­chista erő összefogására szó­lít fel. KAIRÓ Hasszán Abbasz Zaki az EAiv gazdasági és kül­kereskedelmi miniszterének nyilatkozata szerint az el­múlt három év folyamán az EAK-ban levő és az államo­sítások által érintett francia tulajdonnal összefüggő kér­dések mind elintézendők. A két ország közötti diplomá­Ml INDENFELÖL ciai kapcsolatok 1967-ben történő helyreállításával a kölcsönös megbecsülés és bi­zalom új korszaka kezdődött. Amelyet a kereskedelmi kaocsolatok fejlődése jellem­zett. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a két ország között lebonyolódott keres­kedelem értéke az 1964 évi 11000 000 egyiptomi fontról 1967-ben 35 000 000 fontra emelkedett, 1968 első kilenc hónapjában pedig elérte a 39 500 000 fontot. BOGOTA Kolumbia • fővárosában és két tartományi székhelyen péntek este nagyszabású tün­tetések voltak az autóbusz- jegyek és az elektromos áramszolgáltatós díjának fel­emelése miatt. Az inciden­sek során két személy éle­tét vesztette, többen — köz­tük 12 rendőr — megsebe­sültek és mintegy 100 tün­tetőt letartóztattak. WASHINGTON Az amerikai szenátus pén­teki ülésén két és fél órán át méltatták a demokrata és republikánus szenátorok a távozó elnök, Lyndon B. Johnson tevékenységét. A vita érdekessége az volt, hogy felszólalt Edward Ken­nedy szenátor is. Kennedy ki ieien tette, hogy „megbe­csüléssel viseltetik Johnson iránt” és a Kennedy család közismert ellentétei az el­nökkel „sohasem személyi természetűek voltak, hanem elvi politikai kérdések kö­rül jöttek hjtre”, VARSÓ Csütörtökön Varsóban megkezdődött Adam Mich- nik, Heinryk Szlajfer, Bar­bara Torunczky és Wiktor Górecki volt varsói egyete­mi hallgatók pere. Vala­mennyiük ellen az a vád, hogy hosszabb-rövidebb időn át 1968. március 8-ig, ille­gális szervezkedésben vettek részt, azzal a céllal, hogy nyilvános államellenes meg­nyilatkozásokká] a népi Len­gyelország érdekeit sértő po- l't'ksi programot valósíta­nak meg. Michnik és Szlaj­fer ellen vádat emeltek azért is, mert 1966 őszétől 1968 februárjáig a népi Lengvel- ország ellen irányuló fel- használás végett az ország­ban fennálló politikai-tár­sadalmi helyzetről tenden­ciózus értesüléseket juttat­tak el külföldre. sen erélyesen lép fel az olyan törekvések ellen, ame­lyeknek célja a párthatáro­zatok jelentőségének csök­kentése, kampányok rende­zése és a párt tevékenysé­gével, a párt szervezeti sza­bályzatának elveivel ellen­kező sajtóanyagok megje­lentetése. A Központi Bi­zottság különösen ártalmas­nak tartja, ha kommunisták a párt keretein kívül olyan nézetekkel lépnek fel és olyan akciókat hajtanak végre, amelyek ellenkeznek a párt politikájával. Hason­ló jiatározottsággal utasítja el a Központi Bizottság azo­kat a támadásokat, amelyek párt-álláspontjuk miatt egyes elvtársakat érnek, továbbá azt a törekvést, hogy a demagógia módszerét hasz­nálják fel a nézetek érdemi kicserélése és megvitatása helyett. A Központi Bizottság fel­szólítja a munkásokat, a pa­rasztokat, az értelmiséget és az ifjúságot, hogy nagy fe­lelősségérzettel mérlegeljék lépéseiket és azt a formát, ] amelyet álláspontjuk és ja­vaslataik kifejezésére válasz­tanak. Kerüljék a szélsősé­ges megnyilatkozásokat, a sztrájkokat, ne kerüljenek a radikálisok, vagy. olyan sze­mélyek uszályába, akiknek nem céljuk a január utáni politika tervszerű és átgon­dolt megvalósításához szük­séges feltételek megterem­tése.' A spanyol rendőrség idő­közben megkezdte megtorló akcióit az 1500 értelmiségi által aláírt petíció szerkesz­tői ellen. Mint emlékezetes, a petíció vizsgálatot követelt a politikai foglyokkal szem­beni bánásmód, a kínzások és vallatások ügyében. TOKIÓ Valóságos csata színhelye volt szombaton hajnalban a tokiói egyetem. — Csaknem 9000 állig felfegyverzett rendőr vette körül a 20 épü­letből álló egyetemet és indított ostromot az épüle­teket megszálló diákok el­len. A diákok nagyobb bele­szólási jogot követelnek az,*; egyetemi irányítás rendsze­rébe. A mindenre elszánt rendőrök helikopterről kö­zelítették meg az épületeket és a legdrasztikusabb eszkö­zöket vetették be, könnyfa­kasztó gázbombákkal, gumi­botokkal kényszerítették a diákokat a barrikádjaik el­hagyására. LOS ANGELES Lövöldözéssel végződött a Los Angeles-i egyetem egyik előadói termében a néger diákok szervezetének és a fekete párduc elnevezésű szervezet tagjainak ülése. Is­meretlen személyek az ülé­sen résztvevők közül két színesbőrű diákot agyonlőt­tek. A rendőrség 9 személyt vett őrizetbe és remélik, hogy a letartóztatottak fel­világosítást tudnak adni az incidens okáról és a kettős gyilkosság elkövetőjének sze­mélyéről. Hétfőn iktatják be Nixont Hétfőn ünnepélyes kere­tek között iktatják be hiva­talába Richard Milhouse Nixont, az Egyesült Álla­mok új elnökét. Nixon lesz a 37. elnök, bár személy szerint csak a 36. — a múlt században a demokrata pár­ti Cleveland két alkalommal került a Fehér Házba, kü­lönböző időpontban. Az 56 éves Nixon nyolc év óta az első republikánus •elnök lesz Amerikában­A beiktatási ünnepségre hétfőn délben, magyarorszá­gi időszámítás szerint este 18 órakor kerül sor, a ha­gyományoknak megfelelően az amerikai törvényhozás épülete, a Capitol előtt. — Nixon Earl Warren főbíró kezébe teszi le a hivatali esküt. Hétfőn délelőtt Nixon és családja megválasztott alel- nökével, Spiro T. Agnew volt marylandi kormányzó­val együtt rövid látogatást tesz a Fehér Házban a tá­vozó elnöknél, Lyndon B. Johnsonnál. A régi és az új elnök a Fehér Házból együtt teszi meg az utat a kong­resszus épületéhez, ahol előbb a törvényhozás két házának vezetőivel találkoz­nak. majd az épület előtt felállított díszemelvényen foglalnak helyet. — Nixon Johnson jelenlétében teszi le a hivatali esküt, előtte az alelnököt esketik fel. Az új elnök ezután részt vesz a kongre=szusi vezetők által adott villásreggelin, majd visszatér a Fehér Házhoz, ahol megszemléli a beikta­tás tiszteletére rendezett katonai és polgári díszfelvo­nulást. Este Washingtonban bált rendeznek az új elnök és a meghívott vendégak tiszteletérei i.,

Next

/
Thumbnails
Contents