Szolnok Megyei Néplap, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-18 / 14. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NfiPLAP 1969. Január 18. Jászkisér a fiatalok csapata A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság egyik újonca a jászkiséri Tsz SIC labdarúgó csapata. Már két évvel ezelőtt is kacérkodtak a feljutással, de akkor 3Z volt a vezetés véleménye, hogy várni kell még, fiatal, a gárda. Szerezzenek több ta­pasztalatot, szokjanak össze jobban, aztán meg lehet pró­bálkozni a felkerüléssel. Iga­zuk lett. Jászkisér tavaly magabiztosan kezdett, egyre jobban elhúzott, s volt idő, amikor 10 pont előnnyel is vezetett a megyei IL osz­tályban. A sikerről, a feljutásról beszélgettünk Agóes Imré­vel, a labdarúgó szakosztály vezetőjével. — Valóban Így non. Két évvel ezelőtt IS év volt az átlag életkor, de a tavalyi sem érte el a húszat. — Minek tulajdonítják a bajnokságot? — A kétéves jó neveld és szakmai munkának. A meg­levő játékosok 95 százaléka az ifjúsági csapatban nevel­kedett. Ismerik egymás gon­dolatát és megértik egymást. Fodor Rezső edző megtalál­ta valamennyi játékos he­lyét, képességeiknek megfe­lelően alakította ki a csa­pat stílusát. A 3—3—4, vagy a 4—3—3 variációt játszot­ták, az öt csatáros rendszert nem alkalmaztuk. Két elő­retolt ék volt: a gyors Bo­kor és a betyárból lett pan­dúr, a volt bálhátvéd és a most balösszekötőt játszó, kapura rendkívül veszélyes Makai, a gólkirály. Aztán őt jóképességü középpályásunk van. — A negyedik forduló után élre állt a csapat és már 10 pont előnye is volt. Később ebből sokat leadott. Mi történt? — Jött a csábitgatás. Hív­ták Gerhátot, Bokort, Ma­kai t, Nagy Jóskát s mint az Martfűi Az egyesület elnöksége pontot tett a férfi kézilab­da szakosztálynál a bajnok­ság befejezése óta tartó va­júdásra és „új” embereket bízott meg a szakosztály ügyeinek intézésével, — Az első csapat körüli intézői teendőket Varga Mihály, a volt NB I-es kapus fogja el­látni. A szakmai Irányítást az első csapatnál Gálik Já­nosra, a tartalék együt­tesnél pedig Csabai Já­nosra bízták, akik mint já­tékosok szintén sok részt vallhatnak magukénak a csapat korábbi sikereiből. A második csapat Intézői tisztségét Fekete Lajos fog­ja betölteni, aki korábban ebben a minőségben már éveken át tevékenykedett. Hiánvzik a csapatból a volt kapitány, a sokszoros válo­gatott Kesjár. aki a szom­szédos Tiszaföldváron, mint edző dolgozik. A 18 főnyi iátékoskeret, amelyben már benne van a leszerelt Ke­nyeres. valamint a Kun- szentmártonból átigazolt l-ovas és Mészáros is, 21-én kezdi a felkészülést a baj­noki idényre. ■S’ A női együttes legjobb játékosai az átigazolási idő­szak alatt több magasabb osztályú egyesület csábításá­nak voltak kitéve, de mind­annyian ellenálltak és ma­radtak. Ha a szakvezetésnek sikerül az átigazolt jóképes­ségű játékosokat az együttes hadrendjébe rövid idő alatt beMleszteni, akkor az elkö­vetkezendő Idényben a csa­pat játékerőiének jelentős javulásával lehet számolni. Abonvból: G. Juhász Kata­lin, Sulyok Margit és Tóth Ágnes. Törö’<-szentmiv1ósról Kriston Erzsébet., mfg Tisza- fölrtvárrói fi«rta Ilona hiva­tott arra. hogv a csanatba bpiUeszkedvp segítsenek a kitűzött célt elérni. Az MNK miatt ho*'zűra nvilit idénv köi>eMre7t*hen, vala­mint néhány játékos eyen- r-'q-u a felkészü­lést gyorsított ütemben, csak ilyenkor lenni szokott, meg­billent az egyensúly. De né­mi önteltséget okozott a nagy előny is és akadt né­hány sérülés, a legszebb mérkőzést viszont Jászapá­tival vívtuk mintegy lSOO nézd előtt. Sorsdöntő mér­kőzésen, nagyon sportszerű küzdelemben nyertünk. A legtöbbször szerepelt 11: Gerhát — Nagypál, Hajdú I., Hajdú II., Antal I., Me-, zei, Korsós, Kovács M., Bo­kor; Nagy Makai. Többször játszott még Antal H-, Kön- tés, Hajdú IIL, Major I„ Ma­jor II. Eltávozott Gerhát, Haj­dú I., Hajdú II. és Nagy. Le­szerelt Hajdú III., most vár­ják haza Bendét és Kisérre jön Bagi kapus a Jászberé­nyi Vasasból, aki különben a községben dolgozik. — Mit várnak a megyei első osztályban? — Tisztes szereplést. El­képzelésünk, hogy a 10. hely körül végezzünk. Meg kell szokni a magasabb osztály légkörét, hiszen Nagypál ki­vételével még senki sem ját­szott ott. Remélem, tervünk valósnak bizonyul, mert tu­dásban azonos szinten ma­rad a csapat és abban is bi­zakodom, hogy igényes kö­zönségünk jobban mellénk áll, még nagyobb biztatást kapunk. Tavaly 4—S00 volt az átlagos nézőszám, jó lenne, ha ez évben még töb­ben látogatnák mérkőzésein­ket. Nemcsak erkölcsileg, ha­nem anyagilag is sokat je­lentene, mert úgy tervezzük, hogy a költségvetés felét tagdíj és mérkőzésbevétel­ből biztosítjuk. Jászkiséren nagy az öröm, de tudják, hogy a neheze most következik. Megfontol­tan, saját erejükhöz mérten, idegen játékosok nélkül ké­szülnek és tervezgetnek. Be­csülettel akarnak helytállni az első osztályban is. — pataki — MOZAIK február 4-én kezdi el a csa­pat V A kieséstől csak nagy ne­hezen megmenekült röplab­da csapat háza táján nem egészen reménytkeltő a helyzet A gyér létszámú együttesből eltávozott Daj­ka és az Orosz fivérek játé­kára sém lehet pillanatnyi­lag 100 százalékosan számí­tani. A szakosztály vezető­sége, amelyben egyébként nincs változás, három fiata­labb, de még kezdő játékos csatasorba állításával pró­bál majd a gondokon eny­híteni. A felkészülést a jö­vő héten kezdi el az együt­tes —rk— Hétvégi műsor SZOMBAT Asztalitenisz: Karcag ser­dülő bajnoksága. Arany Já­nos úti iskola, 16. VASÁRNAP Asztalitenisz: Szolnok me­gye felnőtt egyéni férfi és női bajnoksága, Szolnok, Ságvári krt iskola, 9. Kézilabda: Megyei téli te­rembajnokság, Szolnok, Közgazdasági Szakközépis­kola. 8. Vívás: Városi középisko­lás egyéni bajnokság, há­rom fegyvernemben, Szol­nok, Bajcsy-Zs. u. iskola 9.15. Röviden Az eredeti tervektől eltérően nem vasárnap, hanem hétfőn este érkeznek haza Balatonke­neséről a Szolnoki MTE NB I B-s labdarúgó csapatának játé­kosai.-9­Tegnap kezdődött Jászberény város sakkbajnoksága 12 meg­hívott versenyző részvételével ☆ A Jászberényi "ESE NB n-es női röplabda csapatának edzé­seit a jövőben Zircber Tibor vezeT DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Szolnok» Vöröshad- sereg útja 33. felvételre ke­res esztergályos, marós, auto­gén, villanyhegesztő, vala­mint motorszerelő szakmun­kásokat teljesítménybérezés­sel. Továbbá könyvelőt, bel­ső ellenőrt, férfi technikust és gyors-gépírót. Kétheten­ként szabadszombattal. Je­lentkezés a fenti címen. Szolnok és Vidéke Fogyasz­tási Szövetkezet felvesz gya­korlattal rendelkező képesí­tett könyvelőt. Fizetés meg­egyezés szerint. Szolnok, Be­loiannisz u. 34. A Törökszentmiklósi Járási Építő és Szerelőipari Ktsz tagként felvesz kőműveseket és kőművesek mellé férfi, segédmunkásokat. Jelenetke- zés a szövetkezet központ­jában, — Törökszent mikiós, Malinovszki u. 8. Termelőszövetkezet gazdasá­gába főagronómust keres — hosszabb gyakorlattal, egye­temi vagy főiskolai végzett­séggel. Jelentkezést kérjük „Több termés” jeligére a Néplap kiadóba küldeni. Szolnok megyei Viz- és Csa­tornamű Vállalat — felvesz szolnoki munkahellyel érett­ségizett férfit hálózati ellen­őri teendők ellátására és egy nagy gyakorlattal ren­delkező villanyszerelőt belső karbantartói munkakörbe, valamint külső vízhálózati munkákhoz vizvezetékszerc- lőket és segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen a Szolnok városi üzemvezető­ségnél a Tisza Szálló épüle­tében. Termelőszövetkezetünk autó­villamossági szerelőt vesz fel azonnal! belépéssel. Fi­zetés megegyezés szerint. — Jelentkezés: örményes. Üj Elet Termelőszövetkezet. Azonnal felveszünk kőmű­ves, lakatos és ács szakmun­kásokat. valamint segédmun­kásokat. — Étkezést, szál­lást, szabad szombatot biz­tosítunk. Jelentkezés: Szol. noki Állami Gazdaság, IV. sz. üzemegysége (Cukorgyár melletti hizlaló telep.) Állandó szolnoki munka­hellyel felvesz 3—10 fős ku­bikos BRIGÁDOT A VTVB Szolnoki Útfenntartó Üzeme. Fizetés teljesítménybérben. Felveszünk mélyépítési mun­kában gyakorlattal rendelke­ző egységár elemzőt, csak szolnoki munkahellyel. Fize­tés megegyezés szerint. — VTVb Szolnoki Útfenntartó Üzeme. — Szolnok, Kossuth tér 9. A Túrkevei Vegyesipari Ktsz felvételre keres önállóan dolgozó kárpitos és önállóan dolgozó fűtésszerelő szak­munkást. Jelentkezés sze­mélyesen vagy írásban. Felveszünk szállítási vizsgá­val és gyakorlattal rendel­kező férfit azonnali belépés­sel. Címünk: Szolnok—Bé­kés megyei ÉVNV. Szolnok, Rékasi úti Irodaház. (Sze­mélyzeti vezető). Szakmával rendelkező mű­helygépkocsi vezetőket keres felvételre az ÁFOR Tiszán­túli Karbantartó Műhely, — SzajoL Felveszünk azonnali belépés­sel gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót, szolnoki cs karcagi munkahellyel. — Jelentkezni lehet: Szolnok— Békés megyei EVNV Köz­pont Szolnok, Rékasl úti Irodaház, valamint Karcag, Vásártér. FŰSZERT fiók. Pénzintézet keres adminiszt­ratív munkakörbe érettségi­vel rendelkező dolgozót meg­határozott időre. — Szolnok, Postafiók: 109. ÁHatforgalml és Húsipari Vállalat felvételre keres: — egy férfi munkaerőt hűsrak- tárosnak, egy férfi munka­erőt anyagbeszerzőnek, egy férfi munkaerőt áruforgalmi előadónak és egy férfi mun­kaerőt normatechnológus­nak, valamint gyors- és gép­írót és egy takarítónőt. Je­lentkezés: Allatforgalmi és Húsipari Vállalat Szolnok, Beloiannisz u. 82. Szakképesítéssel és gyakor­lattal rendelkező munkaügyi előadót veszünk fel azonna­li belépéssel. Jelentkezés: MÉH Vállalat, Szolnok» Már­tírok útja 9. KERESÜNK SZOLNOKON, főleg irodai célra külön bejáratú lakásrészt, mellékhelyiség szükséges, esetleg melléképület Is számításba jöhet Telefon, központi fekvés előnyben. TEMPO KSZ Szolnok, Jászkürt eu 17. Telefon: 13—00. A Ganz Villamossági Hűvek Hegesztett Gépszerke­zetek Gyára Szolnok, — 1969/70-es iskolai évben vtzvezetéfcsz erelő, festő, emeltszintű géplakatos, emeltszintű vasszerkezet] lakatos, villanyszerei ő, villanyhegesztő, autogénhegesztő, esztergályos, szerszámkészítő szakmákban tanulókat szerződtet Jelentkezhetnek személyesen vagy levélben jelen­leg 8. osztályba járó tanulók a gyár munkaügyi osz­tályán, Kőrös! út 34/c szám alatt. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS: GYAKORLATTAL rendelkező villany- szerelő elhelyezked­ne tsz-ben karban­tartónak. — Lakás szükséges. Cím: a kiadóban. GONDNOKI teendő­ket vállal műszaki és adminisztratív ké­pességekkel bíró férfi, ahol jól főzni tudó feleségem a konyha vezetését vállalná. Szolnokon lakás nem szüksé­ges. Vidéken lakás kell. — „Megbízható 905” jeligére a szol­noki hirdetőbe ké­rek ajánlatot. ADAS-VÉTEL: FEKETE bécsi zon­gora páncéltőkés, kereszthúros, eladó. Szolnok, Úttörő u- 51. Kocsisceik. KOMBINÁLT szek­rény olcsón eladó. Szolnok, vosztok u. 5. B. lépcsőház, H. em. 5. 600 kéve nád eladó. Rákóczifalva, Lenin u. 65. Kiss Károly. KARIKA HAJOS Sin­ger varrógép és 300 kg-ig mérő tizedes mérleg eladó. Szol­nok, Április 4. utca 4. sz. (Tüdőkórházr nál). FOGORVOSI rende­ld berendezés eladó. Karcag. Rákóczi út 13. szám. KÁRPITOS bú­torok részletfizetés­re. Rekamiék, gar­nitúrák, fotelágyak. Kérjen képes árjegy­zéket. Román kárpi­tos Budapest, Nagy­mező utca 66. TISZABTJRAN a Bí­bic tanyán lebontás­ra 132 000 Ft-ért el­adó 35 éves tégla, palatetős, 1511 m* térfogatú kastély. — Érdeklődni lehet a tiszaburai tanácsnál, telefon: 1. JÁSZBERÉNY, Lenin üt 13. szám alatti lakóház beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni a helyszínen. KIS családi ház el­adó. Szolnok, Nyúl u. mellékköz (az is­kolánál) Tóth. HÁZRÉSZ sürgősen eladó. Szolnok. Tol­di út 5. KISKÖRE Szolnok közötti Tisza menti községben Jiorgász- lehetőség) jó álla­potban lévő kis mé­retű házat villany­nyal vennék 40 000- ig. Nagy Dezső Bu­dapest, Vin., Salét­rom u- 10. íooo négyszögöl sző­lő 30 termő gyü­mölcsfával eladó. — Trabantot megegye­zéssel átveszek. Ti- szaföldvár, Kossuth u. 120 sz. SZÖVETKEZETI la­kást vennék. Cím a kiadóban. LAKÁSCSERE: SZOLNOK, Ság­vári körút 4. szára alatti 1 szobás össz­komfortos gázos la­kásomat elcserélném belterületi két há­rom szobás lakásért megegyezésseL — „Sürgős” jeligére a szolnoki hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ: SKODA Octávia Combi eladó. Szol­nok, Sarló u. 9. INGATLAN : KOCSOROSON 300 négyszögöl telek el­adó. ■ Szolnok, Ság­vári E. u, 28. On­dók. KÉTSZOBÁS ház be­költözhetően eladó. Szolnoké Sirály u. 19. Papírgyár. KISHOLD szőlő tJj Bőgőn gyümölcsös­sel eladó. Szolnok. Úttörő u. fii, Ko- csiscsik. SKODA Octávia prí­ma állapotban — és Opel Kádett műsza­kilag vizsgázott el­adó. Szandaszöllős, Damjanich u. 2. Pó­lyák. (Szabó meg­álló.) 403-as Moszkvics, új­szerű állapotban sür­gősen eladó, ÖÖÖ km-reL Heves, tele­fon: 204. Menyhárt. MÉH telep. WARTBURG de Lu-ce eladó. Homok, Döb- rei út 38. Kulik. HAZASSAG: 50 ÉVES MÁV fel­vigyázó 2300.-— í t fizetéssel házassal céljából megismer­kedne kórban hoz­záillő dolgozó nővel. „Hóvirág” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ^"^^EGYÉB: A TÖRÖKSZENT' MIKLÓSI járási Épí­tő- és Szerelőipari Ktsz rövid határidő­re vállal mozaik és normál parkettázást, gumipadló, magne­zitpadló, PVC padló és szőnyegpadló ké­szítést. Az általunk készített PVC pad­ló megtekinthető a szolnoki Béke étte­remben és a török­szentmiklósi földmű­vesszövetkezeti áru­ház emeletén. KÜLÖNB EJ ARATÓ bútorozott szoba — férfi részére kiadó. Szolnok, Bacskay út 12. szám. EGY vagy két ga­rázs kiadó. Szolnok, Batthyány u. 36. ALTALANOS iskolai tanulók korrepetálá­sát, valamint né­met-, hegedűoktatást lakásnál is vállalok. Rozsinszky Ferenc ny. ped. Szolnok, Kassai út 10/1. GARÁZS, betonozott bejáratú, szerelő ak­nával bérbe adó. — Szolnok, Mártírok útja 45/a. Darida. AUTÖSOK figyelem! Jászberény, Kossuth Lajos u. 118. alatt garázs eladó. Érdek­lődni : Jászberény* Faiskola u. 1. Tóth, Sándor. IGÉNYES fiatal pár-, nak bútorozott szo­ba február 1-től ki­adó. Érdeklődők le­velét — „Családias'* jeligére a szolnoki hirdetőbe kérem. SZÉPSÉGÁPOLÁS, szőrszálak végl^g^d^. eltávolítása, zsíros, páttáfi'ákósi' " ke- ~ zelése, kvarc 'kt&fep' lés. Gyárfáené, Szol­nok, Táncsics u. 7. DOLGOZTASSON KISIPAROSSAL” „Kisiparosok a lakosság szolgálatában” mozgalom keretében a lakosság részére minden ipari javító Átalakító munkát elvál­lalunk. Bővebb felvilágosítást a KIOSZ helyi szervei adnak: Jászberény» Fürdő u. 16. szám. Telefon: 103. Karcag, Baross utca 23. szám. Telefon: 382. Kunszentmárton, Kossuth Lajos u. 18. Tel.: 74. Szolnok, Ságvári Endre u. 5. Telefon: 20—37. Mezőtúr, Petőfi út 5. szám: Telefon: 81. _ Tőrökszentmiklós, Felszabadulás út 43. szám. Forduljon bizalommal a KIOSZ helyi szerveihez. Hirdessen a Néplapban! A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres építőiparban jártas teljesítmény elszámolót, autószerelőket, valamint asztalos szakmunkásokat Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Szolnok, Ady E. u. 117/c. Olcsóbb lett a baromfi hús! Fogyasztása egészséges és tápláló! Régi ár: Űj ár: Csirke fagyasztott belezett I. o. poly tasakban 33.— 32.— Csirke fagyasztott grill fej-láb, nyak, belsőség nélkül 41.— 38.— Csirke mell poly tasakban 45.— 41.— Csirkecomb poly tasakban 50.— 48.— Kapható minden szaküzletben és B O V Törökszent­miklósi Gyáregység Baromfi-szaküzletében. Szol­nok, Beloiannisz u. 21.

Next

/
Thumbnails
Contents