Szolnok Megyei Néplap, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-16 / 12. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. január 16. N&sxImi A könnyelműség ára — Hol az új kesztyűm? — kérdezte leányom, a félévi blzonyítványosztást követő napon. — Megígérted, hogy azt kapok — mondta szemrehányóan —» a jó bizonyítványért. Próbáltam neki megmagyarázni, hogy legyen egy Ida türelemmel és belátással, hiszen mindent megtettem, amit az ígéret beváltásáért tehettem. A Centrum Áruháztól a Hófehérkéig minden szolnoki boltot bejártam. De az elegáns Pávából éppen úgy csalódottan jöttem ki többedmagammal, mint a közkedvelt 33-asból. Sehol nem találtam kötött kesztyűt. — Akkor add nekem a tiedet! — mondta követelőzve. — De hát én újat szerettem volna venni neked — mentegetőztem. — Nekem a tied is új lesz — mondta ismét határozottan Nem volt mit tennem, odaadtam. Most én járok kesztyű nélkül. így flzltek a könnyelműségemért, amiért előzetes tájékozódás nélkül kesztyűvételt ígértem télnek idején. ■— borsi — Január 16., csütörtök, Gusztáv napja A Nap kél: 7.28, nyugszik: 16.21 órakor. A Hold kél: 8.20, nyugszik: 13.44 órákon Várható időjárás: jobbára felhős, enyhe idő, sok felé esővel, egy-két helyen ónos- esővel. A reggeli órákban helyenként párásság, köd- időnként élénk, a Dunántúlon helyenként erős déli, délnyugati szél. Várható hőmérséklet plusz 2—7 fok között. — KEDDEN megkezdődött Jászberényben a Magyar Agrártudományi Egyesület jászsági csoportja és a Déryné Művelődési Ház rendezvénysorozata, a „Jászsági agrámapok”. A kéthetes program keretében neves kutatók tartanak előadásokat — ERDEKES régészeti leletekre bukkantak Várna közelében. Bulgáriában, Várna közelében a Gebedzse tóban nemrégen történelem előtti cölöpépítmények maradványaira bukkantak. A leletek . hozzávetőlegesen 4500 évesek. A régészek eredeti formájukban helyreállítják a cölöpházakat, reprodukálják belső kiképzésűket, sőt összeköttetést létesítenek az épületek és a part között. A turisták így majd megtekinthetik ezeket a különleges épületeket, még éjszakázhatnak is bennük. — NÉGY helyen az fmsz, két helyen a MÉK létesít megyénkben növényvédelmi előrejelző állomást, amelyek jelentősen segítik a védekezést a növényi kártevők ellen. — COUSTEAU, a magasságok és mélységek kutatója december elején tért visz- sza a legutóbbi expedíciójáról, amelynek során hat hetet töltött Peruban a Titicaca tó környékén. A tó mélyén ugyan nem sikerült a legenda szerinti vízalatti várost és a spanyol hódítás idején elsüllyesztett hajót megtalálnia, de azt az érdekes megfigyelést tehette, hogy a tó halai lassanként kivesznek, mert az óriásira megnövő pisztrángok minden kisebb halat felfalnak. — Amellett megállapíthatta, hogy a Korzika nagyságú tóban több milliárd béka lakik a telmatobius fajtából. Ez az átalakulóban lévő békefajta már csak a vízben él és a bőrön keresztül lélegzik. Három embert ölt meg Karcagon a szenmonoxld Súlyos családi tragédia történt vasárnap Karcagon Federics Mihály mint böllér volt hivatalos egyik ismerőséhez. Felesége viszont a kórházban feküdt s így nem volt kire hagvni a gyerekeket. Ezért elhívta lakására házastársa szüleit. Orosz Sándort és feleségét. A két idős ember és a két gyerek szombaton este lefekvéshez készülődött. Közülük valaki elzárta a hordozható csemoe- kályha csövénél levő nvflás-. szabályozót, és becsukta a kályha aitaját is. Bizonyára a kálvhában levő szén még nem égett el teljesen és a szénmonoxid a repedéseken át a s-oháha áramlott Federics Mihály amikor vasárnap délután hazatért, hiába kopogtatott nem nyitott senki ajtót Ezért betörte azt s benn szomorú kép tárult elé. Orosz Sán- domé és naevobbik gyereke, a tízéves Mihály már halott volt. Apósát és a kilencéves Istvánt súlyos állapotban szállították kórházba, ahol a 71 éves Orosz Sándor kedden meghalt A kisfiú lobban érzi masát és az orvosok szerint túl van az életveszélyen. I — A GYÉMÁNT és a la- sersugár. A roszlavf gyé- mántsrerszámgvárban felállították az első kvantumgenerátort, amely a drágakövek megmunkálására szolgál. A lasersugár a másodperc tört része alatt néhánv mikron átmérőid csatornát fúr a gyémántkristályba. __ El ektromos fúrásnál ezen a műveleten tizenhárom ember több órán át dolgozott — A TAVALYINÁL egy millió forinttal több, kilenc millió forint az éves terve a tiszafüredi háziipari szövetkezetnek. Hét millió forint értékű terméket gyártanak exportra; fonott bútorgarnitúrákat, fotelokat és sok gyermek fotelt. A szövetkezet termékei iránt nagv az érdeklődés Svédországban, Franciaországban, a Szovjetunióban és más államokban is. József Jolán 70 éve, 1899 január 16-án született József Jolán Írónő, a nagy proletárköltő József Attila nővére és életrajzírója. Anyjuk halála után, 1919- től évekig nevelte Attilát, maid később továbbtanulásában segítette, trói mdn- kássánának leanaayobb részét öccse emlékének szentelte. Első könyve: ,.József Attila élete” nem sokkal a költő halála után jelent meg. A rendkívüli erőt sugárzó életrajzot hetek alatt, éjszakánként írta meg. Eny évtized múlva — már a fel- szabadulás után — jelent meg „A város peremén” című újabb müve. Mint testvére gyermekkorának legjobb. későbbi élete eseményeinek pedig, jó ismerőié, mindkét müve forrásértékű, komoly viliére és álavia József Attila irodalmunknak, egyúttal kitűnő, olvasmányos irodalmi alkotások. József Jolán első könyvének megírása számottevő íróvá és kiváló úisáoiróvá érlelte. Az Est-lavnknak lett munkatársa, tárcái, elbeszélései a Hid című befilanban jelentek meg. Tevékenyen vett részt a német megszállókkal és a nyilasokkal szembeni eilená1lósban A felszabadulás után iii*ó alvóként dolgozott, min 1950-ben. alig 51 éves korában elhunyt. — FOLYTATÓDIK a vízmű építése Tlszabőn. Tavaly alakult meg a vízmű társulat, amelynek ebben a kis községben ötszázharminchá- rom tagja van. Eredményes működését bizonyítja, hogy terven felül tavaly 2 kilométer vízvezetéket építettek. Az idei programban szerepel 8 kilométer vízvezeték építése, az 50 köbméter hid- roglóbus és a földbe épített ugyanilyen nagyságú víztároló, valamint a gépház elkészítése. — HOGYAN alakul az időjárás a Marson és a Vénuszon? „Az időjárás a Marson naponta egyszer, a Vénuszon pedig havonta egyszer változik. A szél sebessége a Marson másodpercenként 40 méter, a Vénuszon másodpercenként 3—5 méter között Ingadozik’* — jelentette ki egy szovjet matematikus egy tbiliszi tudományos konferencián. A (udós hozzátette, hogy a légköri jelenségekre vonatkozó számításainak eredményeit úgy kanta meg, hogy ismerte a két szóban forgó bolygóra érkező napenergia mennyiségét, valamint a bolygók tömegét és a legforróbb, illetve a leghidegebb övezetekben uralkodó hőmérsékletet. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondánk hálós köszönetét rokonainknak, ismerőseinknek és mindazoknak, akik drága édesanyánk özv. Hártyán! Jözsefné temetésén résztvettek. koszorúikkal. virágaikkal fáldalmun- kát enyhíteni igyekeztek. Gyászoló családi Szolnok — KEDDEN délután SzoV- Szolnokon, a Tisza Antal úttörőházban az ifjúvezetók klubja rendezvényén Benke 9 Arpádné, a városi úttörőtitkár tartott tájékoztatót a forradalom lángjai mozgalom aktuális feladatairól. A résztvevők ezután megtekintették a Koppányi aga testamentuma című filmet; — ELEGE van, a művirágból! Az Idao állambeli Bői- seben élő 16 éves Janet Young öt éven át köhögött, zilálva lélegzett. Az orvosok asztma ellen kezelték. A közelmúltban a Colorado állambeli Denver kórházában megműtötték és a gégéjében egy műanyag gyöngyvirágot találtak, amelyet eltávolítottak. A lány asztmás tünetei teljesen megszűntek. — AZ UTÓBBI három évben mintegy 20 ezer kötettel gyarapodott a szolnoki járás 18 önálló és 20 fiókkönyvtárának állománya. Jelenleg ezer lakosra 1863 könyv jut. — ÜJ SZOVJET tetőfedőanyag gyár ápül. Ismét gyarapodik az Irtis vidéki ipar- vállalatok száma, — hamarosan elkészül az omszki karton — és rnberoid gyár. Ez lesz a Szovjetunió egyik legnagyobb tetőfedő anyag gyára. Az üzem tervezett kapacitása: 125 millió négyzetméter rnberoid. vagyis különleges bitumenes fedéllemez. 38 000 tonna tetőfedő karton. 37 000 tonna bitumenes gumi-masztix évente. Most folyik az üzemépületek fedélzetének készítése. A gyár területe olyan nagy, hogy a tetőfedőknek kes- kenyvágánvú vasutat kellett lefektetniük a főénület átjárói felett. A síneken futó kis kocsikban szállítják a hőszigetelő anyagokat, a forró bí turné*#, Halálra ítélték a tomajmonostorai gyilkost Annak idején megírtuk, lapunkban, hogy 1968. szeptember 16-án reggel Takács Margit, tomajmonostorai lakos brutális gyilkosság áldozata lett. A tettes: Tóth Imre, 28 éves tiszaszentlmrei . lakos, az áldozat különváltan élő férje, akit a rendőrség azonnal letartóztatott. Az ügyben a megyei bíróság dr. Mile Imre tanácsa több napos tárgyalás és számos tanú, illetve szakértő meghallgatása után tegnap délután hirdetett ítéletet Egész élele durvaság, brutalitás A bizonyítási eljárás során a megyei bíróság megállapította, hogy nevezett rendezetlen családi körülmények között nevelkedett fel. Qzti!ei különváltak s hol egyiknél hol másiknál tartózkodott. Makacs, konok jelleme már ekkor kifejlődött benne. S ahogyan nőtt, úgy erősödött a magaszabta életvezetéshez mindenáron való ragaszkodás. Ha a szükség úgy kívánta, brutális módon szerzett érvényt akaratának. A csavargásról felnőtt korában sem mondott le. 1960- tól mintegy tíz munkahelyen dolgozott. Több helyről ösz- szeférhetetlen magatartása miatt küldték el. A nyolc év alatt többek között volt bá-' nyász, tsz-tag, állami gazdasági dolgozó, csikós, tehenész, gépkezelő De nemcsak munkatársaival és vezetőivel volt összeférhetetlen, hanem élettársaival is. Húsz éves korában nősült meg. de alig néhány hónapos együttélés után elvált. Ezután évenként váltogatta élettársait. Két felesége és három élettársa volt A negyediktől éppen a tragikus eseményt megelőző este vett búcsút. Bosszú egy levélért Takács Margittal 1963-ban ismerkedett meg. Hamarosan feleségül is vette. A házasságból 1966-ban gyermeke született. Mint családapa sem tudott addigi életén . változtatni. Bár nem volt italos természetű, de durva, olykor a tettlegességig fajuló goromba magatartása a* családi élet felbomlásához vezetett. Tavaly Kunmadarason újabb menyasszony jelölttel, Balogh Erzsébettel ismerkedett meg. Annak őszintén elmondta addigi életét. A lány hajlandó lett volna azokután is házasságot kötni Tóth Imrével. A lakodalomra készültek, amikor Balogh Erzsébet egy levelet kapott a vádlott volt feleségétől, Takács Margittól. A levélben Tóth Imre életét írta le. A menyasz- szony megmutatta a levelet vőlegényének, bár sem ő, sem pedig szülei nem tulajdonítottak annak különösebb jelentőséget. Különben is tudták mindazt, ami abban volt Tóth Imrét ettől függetlenül bosszantotta az eset és bosszút forralt Takács Margit ellen. Ezt közölte menyasszonyával is, majd amikor szeptember 15-én este kikísérte őt a vasútállomásra — Balogh Erzsébet ugyanis Budapesten dolgozott — úgy búcsúzott el, valószínű, hogy többet nem lát- , ják egymást, mert ő megöli Margitot. A vasútállomásról tisza- szentimrei lakására ment. Éjszaka nem tudott aludni. Gondolkodott hogyan állhatna bosszút. Végülis az esti elhatározásánál maradt. Korán reggel felkelt, motorkerékpárra ült és elindult To- majmonostorára. Útközben vette észre, hogy nincs nála kés. Visszament és egy zsebkést vett magához. Tomaj- monostorára érve betért az italboltba és ott megivott háromdeci pálinkát Mint ahogyan később vallotta: bátorításként Felelősségre vonás a szobában A Petőfi út 9. számú házhoz közeledve kivette a nadrágja zsebében lévő bicskát, kinyitotta és a kabátja külső zsebébe tette. Ügy tért be Takács Margit lakásának udvarára. Volt felesége észrevette őt és bezárta előtte az ajtót Csak édesanyja — aki közben odaérkezett és a vádlott közös kérésére nyitotta ki. Alig hogy belépett az ajtót bezárta maga után és 2 éves gyermeke előtt nyomban megtámadta az asszonyt A földre teperte, fo'toga'nt kezdte és felelősségre vonta a levél miatt. Amikor az asszony előbb tagadni próbálta tettét elővette a zsebkést és az oldalába szúrt. Takács Margit segítségért kiáltott és könyörgött hogy ne bántsa. Tóth erre többször beleszúrt a nyaká- ' ba, majd kinyitotta az ajtót és szólt a közelben ott beszélgető két asszonynak, hogy hívjanak rendőrt. Közben Takács Margit is kitán- ’ forgott az utcára, ahol összeesett és néhány perc múlva meghalt, A büntetési halál A megyei bíróság Tóth Imrét előre kitervelt és aljas indokból elkövetett emberölésért mondta ki bűnösnek. A bíróság tekintettel arra, hogy a vádlott tudatosan fogyasztott italt cselekménye előtt; hogy élettárs ellen és kiskorú gyermeke előtt követte el tettét; továbbá figyelemmel brutalitásra, a bűncselekmény társadalmi veszélyességére, a vádlott addigi életvezetésére, mérlegelve valamennyi súlyosbító és enyhítő körül, ményt Tóth Imrét halálra Ítélte. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a védő és vádlott enyhítésért fellebbezett,— m j — —F---------1 MO ZI ~ L J Szolnok: Vörös Csillag: Holdudvar, Tisza: Hófehérke és a hét vagány, Vegyiművek: Eltávozott nap. Jászberény: Lehel: Milliárdokat érő ember. Kisújszállás: Ady: Minden évben újra. Kunhegyes: Szabadság: Az ellopott léghajó. Kunszentmár- ton: Körös: A „Saturnus” nem válaszol. Mezőtúr: Béke: Szünnap, Dózsa: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, — Szabadság: Egri csillagok I—TL rész. Tiszafüred: Tisza: Fejlövés. Török- szentmiklós: Dózsa: Az utolsó betyár. Türkeve: Vörös Csillag: Déltől hajnalig... ______________________ RÁ DIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Pár pere jazz. — Hólabda... — Cigánynóták. — Sport. — Sláger leltár. KOSSUTH RADIO: 8,IS: Schumann: IL szimfónia. 8.S1: Emberi gyöngeségek. Karinthy Frigyes: Irigység (ism.) 10.10: Könnyűzene. 10.33: Rádióegyetem. Balassi Bálint. 11,04: Mindent a hallgatóérti (ism.) — 12,15: Színes népi muzsika. — 13j00: A világgazdaság hírei. — 13.06: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 13.21: Banda Ede gordonkázik. 13.55: Könnyűzene Kazimfr Kálmán szerzeményeiből. 14.14:’ Rádióreklám. 19.19: A zenekar története. Ravel L rész. 15.15: Zengjen dalunkl A Magyár Rádió énekkari híradója. 15.49: Németh Rudolf nótákat énekel, a Növi Sad-i Rádió tam- bura-zenekara játszik. — 15.59: Kari Richter vezényel. — 16.32: Landler Jenő. Dokumentumműsor. 17.15- Operabarátoknak. — 17.55: Mlkrofórum. 18.13: Magnósok. figyelem (ism.) — 19.30: Lengyel-est. Közben: Kb 20.10: Czine Mihály könyvszemléje. — Kb. 20.20: A hangversenyköz- vetítés folytatása. Kj3. 21.00- A Johnson-örökség. Dokumentumműsor. Kb. 21.30: A Magyar Rádlő és Televízió népi zenekara játszik, Kozák Gábor JóA fv mai műsorából a’ánlíak FORUM. Gazdasági életünk aktuális, a közvéleményt foglalkoztató kérdéseire válaszol: Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja; Beckl Sándor, a SZOT titkára, Csikós Nagy Béla, az Országos Árhivatal elnöke, Erdei Ferenc akadémikus, Rév Lajos, az OKISZ elnöke, Vályi Péter, pénzügyminiszter. A kérdéseket a budapesti 24 vonalas telefonközpont, valamint a miskolci, pécsi és szolnoki rádió ügyeleti szolgálata továbbítja a stúdióba. A műsort 19.25 órakor sugározza a tv. zsef vezetésével. Kemény Kilő és Palló Imre énekel. 22.20: Történetek egy régi zongoráról. — 23,00: Studium. 23.10: Gül baba. Részletek Huszka—Martos operettjéből. 0.10: Az Állami Orosz Énekkar műsorából. PETŐFI RADIO: 10.00: Bellini: Norma. Kétíel- vonásos opera. Közben: 11,35: Szép magyar vers. 11,45: Az operaközvetítés folytatása. — I3j00: Az elmúlt év letjobb tánczenei felvételeiből, m. rész (ism.) 13.30: Horváth Lajos népi zenekara játszik. 14.00: Ifjúsági randevú — kettőtől—hatig... 18,10: Két romantikus nyitány. — 18.30: Rádióegyetem. Balassi Bálint (ism.) 19.00: Hangverseny a stúdióban. 19.30: Nóták. 20.30: tlj könyvek (Ism.) 20.33: Rádió- színház. A bálvány. Tragédia rádióra íism.) 22.06: Operettdalok. 22.20: Lehet-e talaj nélkül növényeket . felnevelni. 22,30: Tánczene. BUDAPEST) 8.10: IskoU-tv. Földrajz (Alt. isk. 5. oszt.) 9.00: Olvasás (Alt. isk. 3. oszt.) 9.55: Magyar nyelvtan (Alt. isk. 5. oszt.) — 11.99: Kémia (Alt. Isk. 8. oszt.) 13.10: Földrajz (ism.) 14.00: Olvasás dsm.) 14 55: Magyar nyelvtan (Ism.) 15.50 Kémia (Ism.) 17.58: Hírek. 18 05: Reklámműsor. — 18.10: Ezüstérmesek H. Mexico. 68 18.45; Nótaszó. — 19.05: Estit mese. — 19.15: ...és milliók leszünk. Klsftim. 19.25: Fórum.— 20.00- Tv-hiradó. 20.20: Fórum. (A műsor folytatása). 21.20: J. Hallyday — s. Vartan show. — 22,05: Tv-hiradó — 2, kiadás. POZSONY) 16.40: Tv-hlradó. 16.45: Kémia 14. 17,20: Közgazdasági fórum. 17,50: Ifjú szemmel. 18.40: Esti mese. 19,00: Tv-híradó. — 19.50: Két űlmnovella. 21,45: Tv-hlradó. BECS: 10,00: Iskola televízió 8. osztályosoknak. 10.30: 10. osztályosok műsora. 18.00: Olasz nyelvlecke kezdőknek. 18,20: Jó éjszakát, gyerekek I 18.25: Sportmozaik. — 15.50: Rendőrségi tudósítás (2). 19,30: Tv-hiradó. 20.06: Sport. — 20.15: Komédia. 21.40: Tv-híradó. a.40: Tv-híradó. 21.50: Éjszakai stúdió. Irodalmi szalon. BELGRAD: 17.45: Ttk-tak 13.00: Énekeljen velünk. 18J5: Szórakoztató műsor. 20,35: Időszerű beszélgetések. 21,45: Vodzek. \ BUKAREST: 10.09: Német nyelvlecke. — 17.05: Orosz nyelvlecke. n.SO: Pionírok stúdiója. 19.00: Forsyte Saga. Folytatásos film. — 20.00: Néprajzi album. 20.30: Irodalmi műsor. 20.«: Premier plánban. 21,35: Képzőművészeti műsor. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatót Vlrágb Iván Telefon Szerkesztflségl 20-93. 23—20, ÍO—«» Kiadóhivatal: 20—84 Szerkesztőség és ttíadóblvataSB Szolnok t «a Trodahá* Index-szám- 26 068 1,-- -----------------: - ------ ' Sz olnoki Nyomda Vámjai Felelős vezetőt Mészáron S&ndea