Szolnok Megyei Néplap, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-14 / 10. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. Január IC Kezdenek a megyei I. o. labdarúgó csapatok is KÖZ ÉPTISZAI MEDOSZ A kenderesi labdarúgók január 8-án kezdték meg a felkészülést a bajnokságra. Az edzéseket továbbra is Tátrai József vezeti. Elmon­dotta: több helyi fiatalt iga­zolnak, mert a vezetés elve az, hogy saját nevelésű játé­kosokból kerüljön ki az után­pótlás. A tartalékok foglal­koztatása érdekében a má­sodik csapatuk részt vesz, a járási bajnokságban. —n, TÓSZEG A Tószegi Dózsa Tsz SK labdarúgó szakosztálya ja­nuár 5-én tartotta játékos értek' .letét. Szabó Ferenc intéző sikerekben gazdag új évet kívánt a megjelent 35 labdarúgónak. Mérlegelve a tavalyi szereplést megállapí­totta, hogy tavasszal jobban, ősszel gyengébben szerepelt a csapat. A kiegyenlítődés érdekében ebben az évben komoly és szorgalmas alapo­zásra lesz szükség. öröm, hogy a játékosok valamennyien vállalták a munkát. Az első csapat kere­te húsz játékosból áll. Az edzést január 14-én kezdik, heti három alkalommal. — Tornaterem hiánya miatt csak szabadban dolgoznak. A csapatból Szabó László a Szolnoki Olajbányászhoz tá­vozott. Leszerelt Vincze I,ászló, Nagy Sándor és Kiss Vencel. Leigazolták Mocsári Kálmánt, Vaskeba Györgyei és K. Szabó Ferencet Ve- zsenyből. Figyelemre méltó, hogy az ifjúsági csapatba ti­zenöt fiatalt igazoltak a köz­ségből, s ezzel biztosítottnak látszik az utánpótlás. A felnőtt csapaJ edzője Do­bos László azt szeretné, hogv két-három hellyel előbb vé­gezzen az együttes, mint ta­valy. Spányik Pál DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Junior vívó ba.nokság A megyei vívó szövetség vasárnap Szolnokon rendezte a megyei junior egyéni ví­vó bajnokságokat.. A Szol­noki MÁV 31 versenyzővel indult. Férfi női tőr, vala­mint kard szám került lebo­nyolításra­A férfi tőrt 15-en vívták 3 csoportban, 3—3 tovább­jutóval. A versenyzők egy­más elleni eredményeiket to­vább vitték a döntőbe. Fej­fej melletti küzdelemben a számot Patkós nyerte megér­demelten. Gyors visszaszúrá- sai voltak eredményesek. Szántó, Török, Dávid ég Ka-* locsai vívott még jól. Tímár fejlődik. Leány tőrben 11-en indul­tak. A versenyt energikus ví­vásával Németh II, nyerte. Lapis támadásai, Raöácsi tempó szúrásai voltak jók. Jól fejlődik a kis Szent- istvány. Kardban 5 induló volt. A várakozásnak megfelelően Er­dei nyert Nagy Gábor és Maglódi előtt. Eredeményefc, férfi tőr: 1. Patkós, 7, 2. Szántó 6, 3. Török 5, gy. 9 kapott találat, 4. Dávid, 5 15 kt 5. Kalocsai 4 gy.Leány tőr: 1. Németi II. 7, 2. Radácsi 6. 9. Lapis 5, 4. Szentistvány 3 gy. Kard: 1. Erdei 4, 2. Nagy 3, 3. Mag­lódi 2 gy. — g. kis* — Varga Zolién a jálékospiacon A Tastsachen című nyugat­német lap közölte az alábbi cikket, amely az egykori fe­rencvárosi- játékos, Varga Zoltán esetét hozta nyilvá­nosságra. „Varga Zoltán nevét ná­lunk, az NSZK-ban egy kis újsághír tette ismertté. Eszerint még az első össze­csapás előtt elhagyta Mexi­kóban a magyar olimpiai lab­darúgó tizenegyet. Állítólag a szabadságot kereste. Egykori barátai, ferencváro­si csapattársai dicsérték a 23 éves fiatalember labdarúgó­művészetét. Vérbeli csa­tár, aki tökéletesen bánik a labdával, mindkét lábával ragyogóan lő kapura. Dettmar Cramer szerint egyike a világ legjobb támadó játékosainak, összehasonlítható a portugálok sztárjával, a nagy Eusebió- Val. Varga tehát elhagyta a magyar csapatot, amely két héttel később olimpiai győz­tes lett. A csápat nélküle is futószalagon lőtte a gólokat. Mit tud egy 23 éves fiatal­ember a ,,szabadságról”? Vagy pontosabban fogalmaz­va: a nyugati szabadságról. Mindaddig vágyakozhat utá­na, amíg az élet a megfe­lelő leckét meg nem adja szá­mára. Varga Zoltán néhány hét alatt megfelelő oktatást kapott belőle. Amerikán és Kanadán ke­A siker érdekében Csikós László, a Török­szentmiklósi Vasas labdarú­gó csapatának egyik szakve­zetője újságolta, hogy a ta­valy jól bevált gyakorlatnak megfelelően ezúttal is a kör­nyékbeli fiatalokkal szeret­nének erősíteni, no meg a bajnokságot nyert ifjúsági csapat tagjai közüL 1968-ban Ipacs és Csontos is erőssége volt az együttes­nek- Továbbra is az szeret­nék, hogy ilyen fiatalok ke­rüljenek az első csapatba. Annál inkább, mert e két játékos példája is azt bizo­nyítja, hogy érdemes fiatalí­tani, de természetesen csak megfelelő játékosokkal és nem mindenáron. Elmondotta, hogy Vasas kapust kiadták a Jászberényi Lehelnek, Frikkert pedig az Oroszlányi Bányásznak, ör­vendetes viszont, hogy Lő- rtnezi, aki bevonulása előtt igen jól védte a csapat ka­puját, leszerelt Cj, friss erőkkel egészítet­ték ki a szakosztály vezető­ségét is. Remélhető, hogy az új vezetőség visszaadja az önbizalmat a játékosoknak és a szurkolóknak egyaránt, s ha ez így lesz, akkor min­den bizonnyal többször hang­zik majd fel a mérkőzése­ken, hogy hajrá Vasas! — n — resztül először egy belga pro­ficsapatnál, a Standard Idege­néi kötött ki- Ennek pénzes elnöke, Roger Petit késznek mutatkozott minden ellenszol­gáltatás nélkül egy éven át ellátást és lakást adni Var­gának. A Magyar Labdarúgó Szövetség ugyanis egykori csatárát, aki a válogatottat ily csúnyán cserbenhagyta egész életére eltiltotta a já­téktól. De Petit, a belga csa­pat '■ vezetőségével együtt re­mélte, hogy a FIFA, a Nem­zetközi' Labdarúgó Szövetség az eltiltást egy évre szállít­ja le. Közben azonban Nyugat- Berlinbesn, a ..szabadság szi­getén” ugyancsak felfigyel­tek Vargára. Wolfgang Hoist- nak a Hertha SC elnöksége tagjának nagy tapasztalata volt már a játékosvásárlás­ban és pénze is van erre, hiszen szállodáiból, játékauto­matáiból nem kevés a haszna. Holst tehát a Hertha elnök­ségének beleegyezésével eluta­zott Liége-be, hogy felvegye a kapcsolatot Vargával. A ravasz üzletember mindjárt egy lépéssel topább ment: Vargát feleségestül Nyugat- Berlinbe hozta, és nem mesz- sze a Kurfürstendammtól, egy előkelő szállodában szállásolta el. Játszani azonban Varga nem játszhat,, mert a FIFA csak 1969. őszén hoz döntést az eltiltásról. ' És ráadásul: a Herthápál 'tag sem lehet, mert már két külföldi — s többet az NSZK Labdarúgó Szövetsége nem engedélyez —, a kapus Fraydi és Sangulin már tagja a csa­patnak. De a hétpróbás Holst- nak erre az esetre Is van öt­lete. Varga egy évig a terü­leti bajnokságban szereplő Wacker 04-nél lesz bejelentve és egy évig ott fog edzeni. Holst — mint ez nyilvánosság, ra került — az egyesületnek ezért 20 000 márkát kínált fel. A Wacker vezetősége azonban elutasította az ajánlatot. Közben azonban Holst egy három éves, közjegyzőileg hi­telesített szerződéssel magá­hoz kötötte a szabadságszerető Vargát. A szálloda- és auto­matatulajdonost az sem tán­torította el, hogy közben a Wacker visszalépett ég a Hertha is lemondott Vargá­ról, mert tartott a bonyodal­maktól, például a harctól a Standard Liége elnökével, Petit-vei. aki természetesen nem szívesen hagyta volna leemelni horgáról a fáradsá­gos munkával kifogott halat. Ha már a Herthát nem is ! érdekli Varga, lesz majd más ! profiklub, amely igényt tart rá — kalkulált Holst, a biztos ! haszonban reménykedve. Egyes nyugat-berlini új­ságírók szerint mindezek a fejlemények nem nagyon tet­szenek Varga Zoltánnak. És ez el is képzelhető. Egy 23 éves fiatalembernek azonban bizonyos élettapasztalatokat kell szereznie. Főlég akkor, ha belekerült a kapitalista profisport világába. Egyike ezeknek a tapasztalatoknak, hogy ha valaki szabadságról beszél, ez nem feltétlen je­lenti ’ azt, hogy más ember. szabadságát is szem előtt tartja.” Értesítés A Szolnok megyei Építő- j ipari és Javító Vállalat a szolnoki Vöröscsillag úti 60 íh-ee bölcsőde építkezésénél lefektetett erősáramú föld­kábel vonalat feszültség alá helyezi. 1 Járási Tanács V. B. Költség- vetési Üzeme Fegyvernek gyakorlattal rendelkező épí­tőipari technikust keres épí­tésvezetői munkakörbe, to­vábbá közgazdasági techni­kummal rendelkező anyag­könyvelőt és gyors-gépírót keres azonnali belépésre. Je­lentkezni lehet: Fegyvernek, tanácsháza. A városi tanács vb útfenn­tartó üzeme Szolnok, Bán út, azonnali belépéssel al­kalmaz hálózati villanysze­relőt és két lakatost. Jelent­kezés a fenti címen. Szolnok megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat — felvesz szolnoki munkahellyel érett­ségizett férfit hálózati ellen­őri teendők ellátására és egy nagy gyakorlattal ren­delkező villanyszerelőt belső karbantartói munkakörbe, valamint külső vízhálózati munkákhoz vizvezetékszere- lőket és segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen a Szolnok városi üzemvezető­ségnél a Tisza Szálló épüle­tében. Az Abádszalók és Vidéke Fmsz gép- és gyorsírókat vesz fel. A GELKA szolnoki szervi­ze felvesz TV ég tranzisztor technikában jól képzett mű­szerészeket. GELKA Szol­nok, Beloiannisz u. 8. Termelőszövetkezet gazdasá­gába főagronómust keres — hosszabb gyakorlattal, egye­temi vagy főiskolai végzett­séggel. Jelentkezést kérjük „Több termés” jeligére a Néplap kiadóba küldeni. Traktorosokat keres felvé­telre a törökszentmiklósi Aranykalász Tsz. Jelentkez­ni: Karancsi Imrénél lehet. Felveszünk szállítási vizsgá­val és gyakorlattal rendel­kező férfit azonnali belépés­sel. Címünk: Szolnok—Bé­kés megyei EVNV. Szolnok, Rékasi úti Irodaház. (Sze­mélyzeti vezetők Azonnali belépéssel egy vil­lanyszerelőt alkalmazunk, egy lakatost, egy kazánfű­tőt. továbbá gépkocsi rako­dókat és segédmunkásokat. Február 1-tftl munkásszál­lást biztosítunk. — 40 órás munkahét. Kereseti lehető­ség 1800—2300 Ft-ig. Jelent­kezés személyesen: Állati- fehérje Takarmányokat? Elő­állító Vállalat Szolnok, Tó­szegi út. Felveszünk azonnali belépés­sel gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót, szolnoki és karcagi munkahellyel. — Jelentkezni lehet: Szolnok— Békés megyei EVNV Köz­pont Szolnok, Rékasi úti Irodaház, valamint Karcag, Vásártér, FÜSZÉRT fiók. Kőműveseket, villanyszere­lőket, segédmunkásokat fel­veszünk. Jó kereseti lehető­ség! 44 órás. szabadszomba­tos munkaidő! Kőművesek­nek, — segédmunkásoknak munkásszállást biztosítunk. Próbaidő elteltével az uta­zási költséget megtérítjük. Jelentkezés: Vendéglátóipari Berendezés és Felszerelés Javító és Gyártó Vállalat Budapest, XIV., Bosnyák té­ri csarnok épület. APRÓHIRDETÉSEK ALLA8 TÖBB éves gyakor­lattal vállalnék 10—15 kh földet. (Dinnye vagy vegyes kerté­szet Is lehet.) Palánta neveléshez íivegrá- mám, deszkám van. Levelet a jászberényi hirdetőbe. INGATLAN i SZOLNOK, Pipacs u. 0. sz. alatti szo­ba-kon y has, mellék­helyiséges ház be­költözhetően 42 000.-^ Ft-ért -f 130 n-öles telek beépíthetően eladó. Kiss József. 500 négyszögöl telek eladó. SzándaszÖl-r lös, Kossuth Lajos út 47. szám. Érdek­lődni vasárnap. KETTÖSZOBAS ház eladó. Szolnok, Jó­zsef Attila u. 6. — Érdeklődni: Divat­áru üzletben a hely­színen. Ugyancsak eladó 4 saoba ös»- komfortoß ház rész­ben beköltözhető. (A Sütő utcában.) gépjAbmO: o km-rel Renault 4 személygépkocsi sür­gősen eladó. Megte­kinthető 1* h-tól tt Szilágyi, Mezőtúr, Górkij út ‘0/á. TÜNDE 175-öe robo­gó és Pannónia mo­tor eladó. Jászbe­rény Szélmalom u, 14, szám. EGYÉB: A MEGYÉI Tanács Kórháza Szolnok el­fekvő készletéből — könyvjóváírással, —■ illetve térítés elle­nében felajánl 180 db kórházi ágyat — hozzátartozó matra­cokkal együtt. t ÉRTESÍTJÜK a (3 mm) vállalatokat, gépállomásokat, tsz-eket, hogy i érintésvédelmi berendezések általános ellenőrző felülvizsgálatát I j y I vállalja a megye területén is az ÉPÍTŐIPARI ÉS JAVÍTÓ VALLALAT Szolnok, 1. sz. Irodaház. 20 százalék engedménnyel fényezett hálószobabűtor vásárt rendez a Szolnok megye pare kk Kiskereskedelmi Válla at Szolnokon, Jászberényben, Török szentmi k lóson január 10-től 31-ig Régi ár: Új ár: Szikra háló 11 700 Ft 9 360 Ft Kecskemét háló 11 000 Ft 8 800 Ft Szen’es háló 10 800 Ft 8 640 Ft fi © 7> u >0 > © s m o B o ■© u *© a © s aarflft MIIÍIIÜ! TOTÓ eredmények | 1. Atalanta—Verona 1 5:2 2. Cagliari—Napoli x 0:0 3. inter—Juventus 2 1:2 4. Lanerosfft—Sampdoria 1 3:0 5. Pisa—Fiorentina 2 5:1 6. Roma—Palermo 1 2:1 j 7. Torino—Bologna 1 2:0 i ^ 8. Varese—Milan x 0:0 9. Catania—Brescia 1 1:0 10. Cesena—Leeeo 1 1:1 11. Mantova—Bart x 0:0 12. AS Reggina—Lazio x 0.0 13. Ternana—Como 1 10 +1 14. Perugia—Reggiana x 1:1 u

Next

/
Thumbnails
Contents