Szolnok Megyei Néplap, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-05 / 3. szám

1909. Január 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP II A szocialista * gazdasági együttműködés új lehetőségei A jelenkori tőkés gazdasági növekedés néhány ellentmondása A kö'csönös Gazda­sági Segítség Tanácsának tag­államai között kialakult gaz­dasági együttműködés immár két évtizedes fejlődés ered­ménye. s ha időnként szó­ba kerül — akárcsak napja­inkban — az együttműködés továbbfejlesztésének szüksé­gessége, az a természetes fej­lődés következménye. Időn­ként kialakulnak a fejlődés­nek olyan szakaszai, amikor a régi módszerek nem bizo­nyulnak elég hatékonynak, elavulnak, s új'akat kell ke­resni. fgy volt ez legutóbb 1962-ben, amikor a KGST szervezetén változtattak — pl: létrehozták operatív ve­zetőszervét, a Végrehajtó Bi­zottságot; a tervek egyezteté­sének központját, a Terv- bürot — ennek megfelelően módosítva a szervezet alap­okmányát A hivatalos személyiségek és szakemberek körében most ismét szóbakerül a to­vábbi módosítás lehetősége. Az új gondolatokat több té­nyező eredményezte, ame­lyek közül két igen lényege­set emelünk ki. Az egyik a napjainkban lezajló tudomá­nyos-technikai forradalom, amelyet a példátlanul gyors technikai fejlődés, a tömeg- termelés általánossá válása jellemez. Ennek szembetűnő Velejárója, hogy egyes ipar­ágakban a gazdaságos ter­meléshez, a legkorszerűbb technika alkalmazásához óriási vállalatok szükségesek. Ezek már nem egy ország — különösen ha az közepes, vagy kis ország — piacára termelnek, illetve a vállalat tervezésekor a gazdaságosság követelményének eleget té­ve eleve nem gondolhatnak csak a belső piacra, hanem csakis a széles nemzetközi piacra. Általában a nagy or­szágok képesek ilyen kor­vállalatokat önállóan létesí­teni, — hiszen csillagászati összegű beruházásokról van sző — a többi ország csak együttes erőfeszítéssel, ösz- szefogással képes rá. S itt máris jelentkezik a haté­konyabb és tudományosabb együttműködési módszerek kifejlesztésének egyre szorí- tóbb gazdasági kényszere. A másik körülmény a szocialista országok viszony­latában sajátosabb. Neveze­tesen: több országban, szá­mos rokonvonást mutató gazdaságirányítási rendszert vezettek be. Ennek során — a gazdasági hatékonyság ál­talános növelése érdekében — erőteljesebben alkalmaz­zák a népgazdaság központi irányításának közvetett, gaz­daságpolitikai eszközeit, szé­lesítik a vállalatok mozgási, döntési lehetőségeit, nagyobb szerepet adnak a gazdasági ösztönzésnek, érdekeltségnek. Vagyis növelik a vállalatok önállóságát. Nyilvánvaló, hogy ez kisugárzik a nem­zetközi együttműködésre is, hiszen ott többnyire még a régi gazdasági mechanizmu­soknak megfelelő keretek, módszerek érvényesek. Most, az új feltételek és követel­mények színrelépése — a változatlan főcélkitűzések eredményesebb megvalósí­tása érdekében — bizonyos módosításokat kíván a szo­cialista nemzetközi gazdasági együttműködés formáin, módszerein is. Mindkét fontos körülmény egyaránt felveti a kérdést: hogyan tovább? Milyen új lépések szükségesek a KGST-be tömörült szocia­lista országok gazdasági együttműködésének tovább­fejlesztéséhez? Az együttműködés tovább­fejlesztésének néhány fontos területén már kialakultak megfelelő atapelvek. Ezek között a főbb elképzelések között egyiknek az a kiin­dulópontja, hogy az elmúlt évtizedek során a szocialista országok között, a mind szo­rosabb együttműködés követ­keztében, gazdasági függőség •fakult ki. Ez lényegében azt jelenti, hogy bármely szo­cialista országban hozott fon­tosabb gazdasági intézkedés, döntés elkerülhetetlenül ki­hat a többi ország gazdasági életére is. Nyilvánvaló, hogy ezért jobban kell egyeztet­ni a gazdaságpolitika főterü­leteit még a döntés megho­zatala előtt. Hasonló súlyú alapelv az is, hogy az együtt­működés. szüntelenül széle­sedő területét felső állami szinten mindenre kiterjedő­en átfogni és irányítani ma már nem lehet. Nemcsak az új gazdaságirányítási rend­szer bevezetése miatt, ha­nem a gazdasági élet egyre bonyolultabbá válása miatt is. Ezért a nemzetközi együttműködésben lényege­sen nagyobb önállóságot szükséges biztosítani a vál­lalatoknak. Az a apelvek figye­lembevételével az együttmű­ködés egyik legfontosabb kulcsterülete a külkereskede­lem. Az eddigi gyakorlat az volt, s még ma is az, hogy a szocialista országok kö­zött állami szerződésben biz­tosított kontingens rendszert alkalmaznak. Azaz államilag szentesítve, tételesen — mennyiségben vagy értékben — meghatározzák a kölcsö­nösen szállításra kerülő áru­kat. Ezt lebontják a vállala­tokra, amelyeknek csak az a feladatuk, hogy az államilag vállalt kötelezettséget meg­felelően teljesítsék. E gya­korlat a vállalati önállósá­got minimálisra korlátozza. S ha igaz az, hogy a gazdasági élet bonyolulttá vált és min­denre kiterjedő, részletes tervet központilag nem lehet készíteni, úgy igaz ez nem­zetközi méretekben is. Reá­lis gondolat, hogy a külke­reskedelemben is nagyobb önállóság adható a vállala­toknak. Természetesen több év szükséges,, .amíg minden országban felkészülnek erre az érintett vállalatok. Éppen ezért a KGST keretében is csak fokozatosan lehet új módszert alkalmazni a köl­csönös áruforgalomban. Az­az évről évre fokozatosan bővíthető azon áruk köre, amelyeket az egyes országok vállalatai állami előírás nél­kül képesek és akarnak szál­lítani, illetve megvásárolni. S ehhez a szakemberek véle­ménye szerint meg kell ta­lálni a megfelelő szervezeti keretet is, amely esetleg le­het vámuniós forma, vagyis közös vámhatárok létrehozá­sa. Ez azt jelentené, hogy az együttműködő szocialista or­szágok — közösen kialakí­tott szabályok szerint — megnyitnák egymás előtt nemzeti piacaikat. Szintén kulcsterület . a pénzügyi front Itt is sok probléma vetődik fel. Talán a legfontosabb a konvertál­ható — más ország pénzére átváltható — valuta megte­remtése. Első lépcsőben csak a KGST tagállamaira kor­látozva, később a nyugati valutákra is kiterjesztve. Na­gyon sok pénzügyi nehézség megoldódna ezzel. A többi között a vállalatok kölcsönös nemzetközi elszámolása, kö­zös nemzetközi vállalatok lé­tesítése alaptőke befizetésé­vel, egymásnak nyújtott be­ruházási és más hitelek, köl­csönök megfelelő gazdaságos­sággal és így tovább. Mon­dani sem kell, hogy hosszú évek kellenek, míg kellő elő­készítéssel az átválthatóság megteremthető. Kétségtelen tény azonban, hogy a kulcsprob­lémák megoldása, alapos el­vi kimunkálása, megfelelő ütemterv készítése a megva­lósításhoz — megkezdődött, ha hosszú időt is vesz igény­be véglegesítése. Gondol­junk csak rá, hogy nyolc or­szág elgondolásainak, vagy méginkább gazdasági érde­keinek összehangolását kell elvégezni, s végül meg kell találni a mindenki számára elfogadható, a különböző ér­dekeket ésszerűen egyeztető megoldást. Gyulai István A polgári közgazdászoknak és történetbölcselőknek újabb illúziói váltak semmi­vé. A 60-as évek elején élt még a hiedelem, s majdnem kötelező volt a benne való hit egyes iskolák követői számára; a fejlett tőkés or­szágok termelésének növeke­dése állandósul, a tőkés vi­lág az állammonopolista ka­pitalizmus viszonyai között megszabadul belső ellent­mondásaitól, s az egyenlőt­len fejlődés törvényei is egyre kevésbé hatnak nap­jainkban már. De sem az állammonopol- kapitalizmusra jellemző új vonások, sem a tudományos­technikai forradalom, sem az automatizálás nem szün­Egy gramm kalifor- nium - egy milliárd dollár Az amerikai Atomenergia Bizottság elnöke bejelentet­te, hogy hozzákezdenek a rendkívül ritka mesterséges izotóp, a kalifornium 252 előállításához. A gyógyá-, szatban, bányászatban és az ipar számos területén kitű­nően használható izotóp elő­állítása grammonként egy milliárd dollárba kerül, úgy, hogy egyelőre csak kölcsön- képpen fogják egyes kutató- intézetek rendelkezésére bo­csátani, de nem is grammon­ként, hanem tízmilliomod grammnyi mennyiségben. A tudós, aki maga is résztvett a kalifornium 252 előállítá­sában. elmondta, hogy még csak évek múltán válik le­hetővé évi egy gramm kali­fornium 252 előállítása, ami­kor is majd egy tizedmillio- mod gramm 100 dollárért lesz kapható. A kalifornium 252-őt egy ugyancsak mes­terséges elemből atomreak­torból állítják elő tette meg a tőkés világ bel­ső ellentmondását. Hiába fejlődött a tőkés üzemeken belüli munkaszervezés, vált általánossá az üzemekben a vezetéstudománynak, mun­ka- s a társadalomlélektan, a mikroszociológiának al­kalmazása a szervezésben és az irányításban. Hiába ala­kultak ki a tőkés országok munkamegosztásának, koo- perálásának nemzetközi for­mái. A kapitalista viszonyok alapvető ellentmondásainak talaján újabb ellentmondás­szövevény sarjadt. A munka és a tőke, a mind teljeseb­ben társadalmivá váló ter­melés és a tőkés kisajátítás újabb ellentmondás-szöve­vényt szült. már csak 0,7 százalékkal tudta emelni ipari termelé­sét Ugyanakkor Angliában és a Német Szövetségi Köz­társaságban 0,2, illetve .2,5 százalékkal vissza is esett az ipar termelése. A magasra csapó konjunk­túra hulláma tehát törést szenvedett a legtöbb fejlett tőkés országban A „nyugat­német gazdasági csoda” is már csak a visszaemlékezé­sekben szerepel. böző szolgáltatások iránti kereslet megnövekedése, a híradástechnikai s más elektromos gépek, számító­gépek gyártásának felfutása megy végbe. Miközben az Egyesült Államok Vietnam­ban hadakozik abban a re­ményben, hogy vesztett presztízséből valamit vissza­nyerjen, olyan tőkés ver­senytársat szült s nevelt fel egyben akaratlanul a japán ipar több ágában, aminek távlati hatását az amerikai közgazdászok még fel sem mérték teljességgel. A ja­pán kormány pedig a ma­ga módján valósággal „vé­dekezni” igyekszik e je­lentkező konjunktúra ellen. Közgazdászaink attól tarta­nak ugyanis, ha ez a „fel­szított” gazdasági állapot, e hadikonjunktúra hirtelen alábbhagy, a rendkívül ala­csony életszínvonalon élő japán tömegek körében „nagy robbanást” idézhet elő. Nem lehet tudni, — érvelnek — meddig tart a vietnami há­ború, mikor ér véget esetleg valamiféle politikai megol­dással egyik napról a má­sikra. A konjunktúra lehe­Az 1969-es szovjet költség- vetés tervezet, amelyet a Szovjetunió Legfelső Taná­csa elfogadott, 134 milliárd rubeles bevételt és 133,8 mil­liárd rubel költségvetési ki­adást irányoz elő. A költségvetés alapját — a bevételek több mint 90 százalékát — a szocialista népgazdaság bevételei teszik ki 121,5 milliárd rubel ösz- szegben. A lakosság adója és befizetései a bevételeknek csupán 9,3 százalékát szol­gáltatják. A felhalmozás zö­mét a népgazdaság nyeresé­ge adja, amely 1969-ben el­éri a 74,7 milliárd rubelt, 13,7 százalékkal magasabb, mint az 1968-as évben volt. A nyereség ilyen tekinté­lyes növekedése összefügg a gazdasági réformmal, amely az ipar mellett egy sor más népgazdasági ágra is kiter­jed. a reform bővíti a költ­ségvetés és a vállalatok kö­zötti nyereségelosztás új rendjének alkalmazási terü­letét. így a nyereség mind nagyobb részét maguk a vál­lalatok használják fel az új­ratermelés bővítésére és a gazdasági ösztönzésre. Ezzel tőségeit, csábításait tehát nem szabad maximálisan ki­használni, — érvelnek. így kísérlik meg „türtőztetni” a japán tőkés érdekeltségeket­A konjunktúra növeli a űj vonásnak tűnik az is, hogy a munkanélküliség, vagy esetleg annak növeke­dése js krónikussá válhat a fejlett tőkés országokban. Az Egyesült Államokban 1967-ben 2 millió 975 ezer, Angliában 599 ezer, a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban félmillió a munkát nél­külözők száma. De a kon­junktúrát élvező Olaszor­szágban is 689 ezer, Japán­ban is 471 ezer. A fejlett tőkés országokban számuk együttesen 6—7 millióra te­hető. Nyugat-Németország- ban például egy év alatt 185 százalékkal nőtt a munka- nélküliek száma. S az új magyarázható, hogy az új költségvetésben az állami befizetések szintje csaknem azonos az 1968. évivel, vi­szont jelentősen bővül, a ta­valyinak több mint 46 száza­lékával növekszik az az ösz- szeg, amit a vállalatok be­ruházásokra, saját forgóesz­közeik növelésére és más terv-kiadások finanszírozá­sára használnak. A népgazdaságirányítási reform feltételei között év­ről évre növekszenek a nép­gazdaság fejlesztésére for­dított saját eszközök. 1969- ben a gazdasági kiadások 116,5 milliárd rubelt tesznek ki, az 1968. évinél 11 száza­lékkal többet. Ebből a vál­lalati beruházások elérik az 58,2 milliárdot. Az ipari beruházások csak­nem 60 milliárddal, a tava­lyinál 14,2 százalékkal lesz­nek nagyobbak. Jelentős eszközök jutnak a nehézipar fejlesztésére. mindenekelőtt azokra az ágazatokra, ame­lyek meghatározzák a mű­szaki haladást. Ezek az ága­zatok 13,4 százalékkal többet kapnak, mint a tavalyi. A közszükségleti cikkek Állami beavatkozással is ne­hezítik a kölcsönök felvéte­lét, kétszer emelték már a kamatlábat. Adót vetnek ki a beruházásokra, lassítanák mesterségesen a felfutást. munkanélküliséget ? iparágak jelentkezése, meg­honosodása következtében a részleges munkanélküliség szinte általánossá, leküzdhe­tetlenné válik. Egyetlen iparágban dolgozó sem tud­ja, mikor szűnik meg an­nak az iparágnak „stabili­tása”, amelyben dolgozik. Egy-egy munkás életében pedig ma már többször is bekövetkezhet ez, konjunk­túra esetén is sok bizony­talansági tényező fenyeget, így az időszakos munkanél­küliség állandóan jelenlévő állapot egy-egy fejlett tőkés országban, még konjunktu­rális viszonyok között is. termelésének növelése érde- ' kében a könnyű-, az élelmi­szer- és a helyiipar fejlesz­tésére a korábbinál 20 szá­zalékkal többet fordítanak. A költségvetésből 9,2 mil­liárdot irányoznak elő a mezőgazdaság gyorsabb üte­mű fejlesztésére. Ha tekin­tetbe vesszük a szovhozok és más mezőgazdasági vállala­tok saját beruházásait is, ez az összeg 17,2 milliárd ru­belt tesz ki, 1.2 milliárddal többet, mint 1968-ban. Nagy összegeket fordíta­nak a lakás és a kommuná­lis építkezésre. A költségve­tés előirányozza az építőipar­ban és az építőanyágiparban dolgozók bérének emelését. Ez hozzájárul maid, hogy rendeződjék az iparág ká­derhelyzete és emelkedjék az építkezések üteme. A közoktatás, a tudomány, a kultúra. az egészségügy, valamint a társadalombizto­sítás és ellátás rendszerének javítására az 1969-es költség- vetés 51 milliárd rubelt irá­nyoz elő, 2—3 milliárddal többet, mint 1968-ban. M. Makszimov Úgy tűnik, végét járja „a nagy konjunktúra" Európában, Amerikában... Az a fellendülés, mely a termelés növekedésében is szemmel láthatóvá vált né­hány éven át Európában s Amerikában, egyre inkább a múlté már. Míg 1961-től-— 1965- ig a fejlett tőkés orszá­gok évente átlagosan 6,1, 1966- ban is még 6,9 száza­lékkal tudták növelni ipari termelésüket, ez az arány 1967- re hirtelen 2,5 százalék­ra csökkent. Az Egyesült Államok 1967-ben például Új tőkés versenytársak is jelentkeztek A tőkés fejlődés egyenlőt­lenségét sem sikerült kikü­szöbölni. Semmiféle gazda­sági, politikai szerződéssel, szövetségrendszerrel, piaci intézkedéssel nem lehetett „beszabályozni” az egyenlőt­len fejlődés folyamatát s e fejlődés olykor egészen várat­lan következményeit. Né­hány fejlett tőkés országban ugyanis éppen most gyor­sul meg az ipari termelés növekedése, mutatkoznak sa­játos konjunktúrájának je­lei. amikor a többi tőkés országban ez az időszak vé­géhez ér. Mint azt a Szov­jetunió Külkereskedelmi Mi­nisztériumának Konjunktu- ra-kutató Intézetében ké­szült tanulmányok kimutat­ják, Olaszországban az utób­bi két évben jelentősen, 1967-ben például 8,4 száza­lékkal, Japánban pedig en­nél is jóval nagyobb arány­ban s ütemben nőtt az ipa­ri termelés. Japánban a vietnami há­ború, az amerikai katonai rendelések, a szállítások szer­vezése, lebonyolítása, szállí­tótechnikai gépek, közte ha­jók építése, javítása, külön­Császtvai István Az új szovjet költségvetés Mivé lett „a Nagy Társadalom" s a „Háború a szegénység ellen" illúziója? Ez a kérdés vetődik fel egyre többször az Egyesült Államokban. Johnson elnök 1968 februárjában így jelle­mezte az amerikai gazdasá­got; „a bizonytalanság és a nehézségek időszaka ez bel­ső gazdasági viszonyaink s gazdasági kapcsolataink te­rén egyaránt”. Növekednek a katonai kiadások. Ennek következtében némely ipar­ban; a hadiiparban, repülő- gépiparban, hajógyártásban nagy megredelő a hadsereg, az állam, a „civil” iparágak­ban azonban növekszenek a nehézségek, a termelés visz- szaesése. De magában az Egyesült Államok gazdasági életében is hat az egyenlőtlen fejlő­dés törvénye. Űj monopolis­ta körök, érdekeltségek je­lentek meg, s követelik ré­szüket kíméletlen éhséggel, hevességgel a tőkés-zsák­mányból. Valójában nem a Demokrata Párt és a Köz- társasági Párt egymásközti Merre visz a lökés fejlődés útja? A 60-as évek elején fel­állított polgári tudományos hipotéziseket, melyek a fej­lett tőkés országok harmo­nikus fejlődését hirdették, megcáfolta az élet. S az is bizonyos, hogy az egyenlőt­len fejlődés ma is érvénye­sülő. ható törvény a tőkés országok és viszonyok kö­pött. A tőkés társadalom alapvető s a tőkés viszonyok lényegéhez tartozó belső el­lentmondásai — ha új és új harcában zajlik az igazi, nagy belpolitikai küzdelem, hanem e két párton, e két párt vezetésén belül. Politi­kai gyilkosságok, a bandi- tizmusnak természetes politi­kai eszközzé való előlépése jelzi a vad, reakciós erők jelenlétét, erősödését az Egyesült Államokban. A dé­li és nyugati vidékeken vad- anti-demokratikus erők nőt­tek fel az elmúlt évtized alatt. Egyre több helyen kell különféle szükségintézkedé­sekkel „egyensúlyt” terem­teni a tőkés pénzügyi világ­ban. Ennek ellenére meg­figyelhető, hogy mégis csök­ken az egy-egy tőkés valu­tába vetett hit. A dollárban „megtestesülő bizalom” is apad szüntelen. A tőkés fej­lődés belső ellentmondásai újabb s újabb valutagon­dokban, konfliktusokban je­lentkeznek. Éppen az 1968-as év során voltunk többször ilyen folyamatoknak tanúi. formák között is — állan­dóan hatnak. A kapitaliz­mus kapitalizmus, az impe­rializmus imperializmus ma­radt, nem „szelídült meg” az állammonopolkapitaliz- mus viszonyai között sem. A tőkés világ belső ellent­mondásai érlelődnek új for­mák. viszonyok közepette is. A történelem malmai pedig őrölnek..

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents