Szolnok Megyei Néplap, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-25 / 20. szám

►. Január 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 f . ‘ -V­Árapály-erőmű Bretagneban (Pórisai levelezőnktől) A fez-elnökök politikai, erkölcsi és anyagi megbecsüléséről A Minisztertanács foglalkozott e témával —Sajtótájékoztató a TOT székházban A fehér műszőrme — avagy miért nem kapható lábzsák ? A szolnoki Hófehérke gyermekruházati boltban nem kapható gyermekláb­zsák. A kisgyermekek leg­praktikusabb ruházata a téli hidegben. Eladtak ugyan ezen a télen is négyszázti- zennégyet, vagyis a teljes készletet, amihez hozzáju­tottak. Ennél többet szeret­tek volna beszerezni, ök is, meg a vásárlók is. T. Nagy Lászlóné üzletvezető meg­ítélése szerint, legalább két­száz elkelt volna még. De nincs. S alighanem az egész or­szágban is hiánycikk a gyer­meklábzsák. A rádió is fog­lalkozott vele, bekukkantva több budapesti szaküzletbe. Az adást — Debrecenből hazatértében a vonaton — hallotta Garamvölgyi Mi­hály, a szolnoki Vörös Csil­lag Ruházati Ktsz elnöke is. És úgy indult az ügy, hogy Szolnokon — talán or­szágos kivételként — nem kell üres kézzel kijönni az üzletből a lábzsákot kereső szülőknek Az elnök eszébe jutott, hogy a ktsz raktá­rában van olyan piros bal­lon anyag, amiből legalább félezer gyermeklábzsák ki­szabható. El is ment a Hó­fehérke boltba egyezkedni. Mondták: kell, persze, hogy kell, legalább háromszáz be­lőle. De fehér műszőrme bé­léssel kérik. A ktsz-beliek megígérték: szereznek mű­szőrmét. Január elején tör­tént ez. Garamvölgyi Mihály ktsz elnök: — Nem kaptunk műszőr­mét. Kaptunk viszont más megrendelést, van munkánk bőven. Meg már a szezon vége is járja, ősszel vissza­térhetünk rá. T. Nagy Lászlóné, a Hó­fehérke üzletvezetője: — Nem lett a dologból semmi. Lassan már kifelé megyünk a télből, még vagy ötvenet átvettünk volna be­lőle. Az újságíró megjegyzése: — Több esztendei meg­figyelés igazolja, a tél hide­gebb része, a február még hátra van. És lábzsák nincs. Milyen kár, hogy a város ellátását szolgáló lelemé­nyes nekibuzdulás, ilyen könnyedén elsikkadhat. b. L Franciaország nyugati ré­szén, Bretagneban St. Malo- tól Dinard felé haladva a tájékozatlan utas észre sem veszi, hogy az autó 100 km-es sebességgel átfutott a világ első árapály-erőműve felett. Az erőmű egy széles folyót átszelő híd benyomá­sát kelti. Annyiban persze lényegesen eltér a szokásos hidaktól, hogy nincsenek tartópillérei és hajók sem úszkálnak alatta, legfeljebb mellette, a zsilipeken keresz­tül. Inkább autóúttal kombi­nált gátnak tűnik a Ráncé folyó torkolatát a tengertől elzáró magas vasbeton fal. Az is, de amiért a „világ első” jelzőt megkapta, az a betonfalak közé zárt 24 kü­lönleges vízturbina, mind­egyikőjük egy-egy 10 ezer kW-os generátorral, amelye­ket az apály és a dagály miatt bekövetkező vízszint változásból nyert energia hoz működésbe. A mintegy 400 méter hosz- szú gátba beépített függő turbinák lapátjait a dagály érkezésekor a Ráncé folyó­ba áramló tengervíz hajtja meg A turbinákon áthaladó, vagyis a már megdolgozta­tott víz a Ráncé folyó mint­egy 20 km-es tároló me­dencéjébe folyik. Amikor a dagály a csúcspontjához kö­zeledik, az áramló víz ereje csökken s vele együtt az energiatermelés is. Ekkor következik be az erőmű egyik leglényegesebb jellem­zőjét adó mozzanat: meg­szüntetik az áram elvezeté­sét, sőt más erőművektől áramot kölcsönöznek. A füg­gő turbinákat megfordítják és szivattyúként, a generá­torokat pedig motorként mű­ködtetve folytatják a víz­gyűjtő medence feltöltését. Mikor elkezdődik az apály, a tárolóban összegyűlt víz kezd visszafolyni a függő turbinákkal felszerelt alag­utakon át a tengerbe és ter­mészetesen ismét működésbe hozza az erőművet, újra ára­mot termel, amit az orszá­gos hálózatba továbbít. Az első árapály-erőmű 240 MW-os. Tekintettel az energiaforrás egyenetlensé­gére, azaz a dagály és az apály nagyságának ingado­zására, az erőmű teljesítmé­nye is tág határok között mozog. Az ár és az apály közötti vízszint különbség az erőműnél, a La Manche csa­torna francia partjainál gyakran meghaladja a 13 métert. Az ár gyorsan és rendkívül nagy erővel érke­zik. Ebben a periódusban a legnagyobb az erőmű hoza­ma. Kisebb szintkülönbségű dagály és apály idején — s ez évszakonként más és más — sok energiát kell kölcsönözni a víztároló feltöltéséhez. Ez néha eléri az erőmű által termelt energia 80 százalé­kát is. Általában ennél jó­val alacsonyabb a kölcsön­zött mennyiség — 5 és 60 százalék között ingadozik. Az erőmű azonban még a 80 százalékos kölcsönvétel ese­tében is jövedelmező, mert az energiát holt idényben igényli, azaz mikor a köl­csönző erőmű nincs leter­helve. A világ első árapály-erő­műve második éves műkö­dése alapján a szakértők egyértelmű elismerését vív­ta ki a jövedelmezőségével, de természetesen elsősorban azzal, hogy vele megvaló­sult a sok évszázados álom, a tengerszint ingadozásában rejlő kimeríthetetlen ener­giaforrás kihasználása. Az erőmű krónikája megemlí­ti, hogy a bretagnei parasz­tok ezen a helyen már a XII. században felépítették az első „tengeri malmokat”. Közülük 2—3 még néhány évtizede is működött a Ráncé folyó partján. Ezek azonban csak az ár érkezésekor működtek, ellentétben a mai modem utódukkal, amely rövid meg­szakításokkal lényegében egyenletes termelést biztosit. A tsz-elnökök politikai, anya­gi és erkölcsi megbecsülésé­ről szóló témát a megyei pártbizottságok, a tanácsok és a tsz területi szövetségek felmérése alapján a Terme­lőszövetkezetek Országos Ta­nácsa, majd csütörtökön a Minisztertanács tárgyalta. E kérdésről tegnap délután Budapesten, a TOT szék­házában Simka István, a TOT titkára tartott sajtótá­jékoztatót. Az ország mintegy három­ezer termelőszövetkezetének elnökei a népgazdaság fon­tos ágazatának parancsnoki kulcspozícióiban vannak, te­vékenységükkel igen nagy hatást gyakorolnak a szövetkezetek és a dolgozó parasztság fejlődésére. Kü­lönösen az utóbbi tíz év alatt sokat dolgoztak. Meg- barátkoztatták a magyar pa­rasztságot a szövetkezetek­kel, s ezzel egy időben nagy gazdasági és szervező mun­kát végeztek. A szövetkezetek elnökeit társadalmi megbecsülés övezi. Ám a köztudatban e téren még nincs minden rend­ben. Egyes állami vállalatok ve­zetői nem tekintik még őket egyenrangúaknak. A felmérés során kitűnt, hogy a közös gazdaságok vezetőinek 74 százaléka párttag. Az új szövetkezeti törvény szerint az elnököket titkosan válasszák. Harminc­öt százalékuk pártiskolát, 12 százalékuk egyetemet vagy főiskolát, 45 százalékuk pe­dig felső- vagy középfokú technikumot végzett. Egyre aktívabb társadalmi vezetők­ké váltak, a falu közvéle­ménye előtt megbecsülésnek örvendenek. Viszonylag kicsi azoknak a száma, akiket er­kölcsi okok miatt le kellett váltani tisztségükből. Négy év alatt mintegy 350 tsz-elnök kapott kormány­kitüntetést. A Miniszterta­nács megállapította, hogy ez viszonylag kevés és na­gyobb gondot kell fordíta­ni a szövetkezeti vezetők erkölcsi megbecsülésére. A kormány a tsz-elnökök anyagi helyzetéről is tájéko­zódott. Megállapította, hogy jövedelmük nem magasabb az egyéb társadalmi, gazda­sági kategóriák vezetőinek jövedelménél. Simka elvtárs elmondotta, hogy az elnökök jövedelmét a termelőszövet­kezetek közgyűlésein állapít­ják meg figyelembe véve a TOT ezzel kapcsolatos irány­elveit. A jövedelmet a tsz bruttó termelési értékétől és a tsz-tagok jövedelmétől te­szik függővé. A TOT javas­lata szerint ez havi 3000— 6000 ezer forint között le­het. A felmérés szerint az elnökök 70 százalékának jövedelme az említett érték­határ között van, 25 százalékának 3000 forint alatt, mindössze 5 százalé­kok jövedelme maga­sabb 6000 forintnál. A vizsgálat során kitűnt, hogy a szövetkezetek veze­tőit a munkájuk annyira le­köti, hogy üdülni alig me­hettek el. Miközben a Mi­nisztertanács elismerte a szövetkezeti vezetők jó mun­káját, felkérte a szakminisz­tériumokat, az országos fő hatóságokat, hogy segítsék a TOT ezirányú tevékenységét, a szövetkezeti vezetők foko­zottabb erkölcsi megbecsü­lését. Állást foglalt abban is, hogy intézményesen meg kell oldani a tsz-elnökök üdültetését és rendszeres egészségügyi ellátását. — m. 1. — A legtöbb forgalomban lévő zsebnaptárban található egy kis táblázat — un. öröknaptár —., melynek segítségével 150—200 éves időhatáron belül egy adott dátumról meg lehet mondani, hogy milyen napra esett. Nos, ugyanen­nek jóval tökéletesebb gépi változatát láthatjuk a ké­pen. Prágai kutatók készítették ezt a gépi kalendáriu­mot, amely gombnyomásra négyszáz évre visszamenő­leg és négy évszázaddal előre minden dátumot pillana­tok alatt kiszámít. A Julián- és a Gergely-naptárakon kívül az ENSZ által javasolt egységes világnaptár sze­rint is működik. A tudományos világ és a mindennapi élet sok szakemberének munkáját jelentősen meg fogja könnyíteni ez a hasznos és egyben tetszetős kis gép Irány: az intecrráció V. A modem kor szintjén Két évtized alatt a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Ta­nácsa — amint azt soroza­tunk korábbi négy részében igyekeztünk dokumentálni — beváltotta az 1949 január­jában hozzáfűzött reménye­ket. Olyan tekintélyes és ha­tékony nemzetközi szervezet lett, amely előrelendítette a tagállamok gazdasági fejlődé­sét, s ezen keresztül a szo­cializmus érdekében befo­lyásolta a két világrendszer versenvét. A KGST a szocialista or­szágok összefogását s gazdál­kodás mind szélesebb terüle­tére terjesztette ki, a közös munka egyszerű formáit fo­kozatosan fejlettebb for­mákkal gazdagította, elősegí­tette a két- és többoldalú eevüttműködés kibontakozá­sit, a máról a holnapra, a távlati lehetőségekre, a ter­vek, a kutatások összehango­lására emelte a szoros kap­csolatokra törekvő baráti or- szágok tekintetét. S mindezt úgy végezte el, hogy nem vált kormányok feletti szer­vezetté, maradéktalanul meg­őrizte szocialista jellegét. Űt- >án sok nehézséggel, objek­tív és szubjektív forrásokból lárilálkozó akadályokkal ta­lálkozott, előnyei sokszor nem domborodtak ki úgy, ahogy azt a szakemberek gár­dája és a közvélemény vár­ta, de a problémák végső so­ron nem állták és nem áll­ják útját az összefogásnak. így fogalmazhatnánk meg a KGST húszéves tevékeny­ségének bizonyítványát, hoz­zátéve; magasabb osztályba léphet. Ezt indokolják az igé­nyek, a szükségletek, a lehe­tőségek is. Űj igényeket támaszt a szocialista fejlődés. Mind több termelőberendezésre és közszükségleti cikkre van szükség, több nyersanyagot igénvelnek a gyárak. Ma már nem kielégítők azok az egvüttműködési for­mák, amelyek tegnap még talán friss erővel hatottak. A technikai forradalom, amelynek üteme évről évre gyorsul, szükségessé teszi az erőfeszítések koncentrálását és összefogását a tudományos és kutatómunkák maximális hatékonvsága érdekében. A KGST országokban az utóbbi években kibontako­zott gazdasági reformok je­lentős hatást gyakoroltak és gyakorolnak a nemzetközi együttműködés formáira, módszereire, a tervek koor­dinálására. Ez is megköve­teli a KGST-n belüli kap­csolatok korszerűsítését. Ma. a 20. évfordulón a tagállamok — értékelve a múltat, formálva a jelent — a KGST jövőién gondolkod­nak. Az említett indokok ösz­tönzik őket erre. S minthogy a követelmények azzal a szakasszal függnek össze, amelybe a KGST-tagállamok gazdasága napjainkban elér­kezett. a további megoldá­sokat is a modern kor szint­jén kell keresni és megvaló­sítani. Az ilyen irányú törek­vések közös célja pedig a KGST-országok gazdasági in­tegrációjának létrehozása. Az integrációs tendenciák jelenleg, ilyen vagy olyan formában az egész világon megnyilvánulnak. Keresik az integrálás lehetőségeit — rendszerint fejlett tőkés or­szággal — a gazdaságilag gyengén fejlett tőkés álla­mok, példa rá a közép-ame­rikai országok kapcsolata az Egyesült Államokkal. Talál­kozhatunk a fejlett országok integrációjával (Európai Gaz­dasági Közösség) a fejlődő ország integrációjával (a ke­let-afrikai országok közös piaca). Mindezektől gyökeré­ben különbözne a szocialis­ta országok újtípusú integ­rációja. elsősorban abban, hogy a teljes egyenjogúság, a kölcsönös előnyök és segít­ségnyújtás, a tervszerűség és a stabilitás elveire épül. A tagállamok gazdaságának kö­zeledését segíti elő. Az integ­ráció nem jelent lemondást az ország szuverénitásáról. Problémái a KGST kereté­ben oldódnak majd meg, nem zárva ki annak lehető­ségét, hogy bizonyos kérdé­sek e szervezeten kívül. de annak elveivel összhangban rendeződnek. Az integráció nem vezet majd elkülönülés­hez a világ nem szocialista részétől. A szocialista integráció fe­lé vezető úton fontos tenni­való a népgazdasági tervek koordinálása, megfelelő gaz­daságpolitikai egyeztetés alapján. A figyelmet a leg­fontosabb, közös érdekű kér­désekre kell fordítani, ezek sorában is a nyersanyagellá­tására. Elengedhetetlen az ipari termelés széles körű szakosítása és kooperációja. Nagyobb erőfeszítések szük­ségesek a műszaki-tudomá­nyos együttműködés fejlesz­tésére. Mindez fokozatosan együtt jár majd a pénzügyi együttműködés kiszélesítésé­vel. Erről szólva, a legtöbb­ször a valuta átválthatósága kerül előtérbe. Ez valóban reményteljes eszköz, amely elősegítheti a kereskedelmi forgalom növelését, a műsza­ki fejlődést, s jobban ösztön­zi az ipart a piac új szük­ségletének figyelembevételé­re. Erre ösztönözne a világ­piachoz igazodó árak kiala­kítása is. A szakemberek elképzelé­seiből így áll össze a terve­zett integráció mozaikképe. Nagy, de elkerülhetetlen ma­gaslatok előtt áll a KGST, úgy hívják; a modern kor szintje. Ahhoz, hogy 1970 után túl lássunk rajta, már most kell kezdeni az előké­születeket. A tagállamok többsége készen áll az integ­ráció magaslatainak meghó­dítására, egyetért az „expedí­ció” célkitűzéseivel. így vá­lik a KGST 20. évfordulója újabb fejlődési szakasz kiin­dulópontjává. Bár a problé­mák minden bizonnyal hal­latnak még magukról, biza­kodva nézhetünk a követke­ző évtizedek elé. Pálos Tamás Vége A KGST moszkvai palotája

Next

/
Thumbnails
Contents