Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-14 / 293. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. december 14. A jó munkaterv — biztos alap A sportegyesületek szervezett, folyamatos munkájához ma már elengedhetetlen a feladatok gondos megtervezése és azok következetes végrehajtása. — Aligha akad, aki vitatná a körültekintő tervezés szükségességét, mégsem mondható el, hogy a sportegyesületek mindegyikében megtalálható a rendszerességre való törekvés. Több sportegyesületben igénytelen munkaterveket készítenek, a feladatok tervezése és összefoglalása hiányos. A tapasztalatok szerint a sportegyesületek tervezésében kétségtelen fejlődés észlelhető, de ennek üteme, különösen a kisebb sportegyesületeknél még lassú. A sportegyesületi munkatervek szerepének, .jelentőségének hangsúlyozása mellett célszerű tehát minden lehetőséget felhasználni a tervező munka elkészítésében, a munkaterv készítés menetében megismert leghasznosabb módszerek szélesebb körű megismertetésére és elterjesztésére. A munkatervek kidolgozásának módja természetesen még formai vonatkozásában sem uniformizálható, hanem a sportegyesületek sokszínűségével, jellegével, nagyságával, célkitűzéseivel, feltételeivel együtt változó. A munkaterv készítése körültekintő, kollektív munkát igényel, összeállításánál ' vegyék figyelembe, hogy az nemcsak az elnökség, hanem az egész sportegye- «ilet tevékenységét magába foglaló dokumentum. Ezért az előkészítés során széleskörűen vizsgálják meg a következő tervidőszak várható lényegesebb tenniva- lóit A munkaterv fő feladatai, egyrészt az MTS országos és területi vezető szervei, másrészt a sportegyesület közgyűlési határozataiból fakadnak. Nagyobb sportegyes illetékben az éves program, a feladatterv is irányelvül szolgál a munkatervi feladatok rögzítéséhez. Ezek figyelembevétele alapvetően indokolt és szükséges, ele nem elegendő, A sportegyesületi munkaterveket, — mint ahogyan ez a testnevelési és sport- mozgalom egyéb szerveinél is bebizonyosodott — legcélszerűbb féléves időszakra • készíteni. Néhány helyen — bár nem helyes — az egész évi munkára vonatkozó program, illetve feladatterv helyett készítenek éves munkatervet is. A sportegyesületi munkatervek szerkezeti felépítésénél hasznos a bevezető Hétvégi SZOMBAT Birkózás: Szolnokon a MÁV sporttelepen 9 órától. Szolnoki MÁV. Szamuelly SK, Kaposvári Dózsa és a Budapesti MTK csapatai között NB II-es mérkőzések. Kosárlabda: Osztályozó az NB II-be jutásért 8,30-tól Szolnokon a Közg. Techm tornatermében. Résztvevők: férfiak: Szolnoki Olajbányász, Szegedi Felsőfokú Eleim. Techn. Gyulai SP, Bp. MTK. Nők: Szolnoki Olajb. Hódmezővásárhelyi MEDOSZ, Gyulai SP, Belker. Mim Kézilabda: Terembajnokság Törökszenlmiklóson 8-tól. VASÁRNAP , Ökölvívás: Magyarország — Lengyelország ifjúsági válogatott mérkőzés Szolnokon a részben röviden értékelni, összefoglalni a korábbi időszak figyelemre méltó mozzanatait. Jelentősebb ennél — és jelenleg már gyakoribb is — e részben utalni a következő időszak feladataira, tömören összefoglalni a sportegyesület előtt álló célkitűzéseket. A munka- terv további részei — ilyen szerkesztést alkalmazva — jobban kapcsolódnak a bevezető részhez, tükrözik az alapvető feladatok megvalósításának részleteit. A munkatervek összeállításának ■ módszereire vonatkozóan nem lehet egységes sémát ajánlani. Az elnökségen belüli munkamegosztás alapján azonban célravezető, ha a szükséges információk és adatok alapján a tervezetet az elnökség egy tagja készíti el és terjeszti megvitatásra a eportegye- sület elnöksége elé. Az MTS II. Kongresszusán elfogadott sportegyesületi mintaalapszabály szerint, a sportegyesülecek munkaterveinek jóváhagyása a közgyűlés hatáskörébe tartozik. Gyakorlati megvalósításának nehézségeit már a kongresszuson is felvetették. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a sportegyesület tevékenységének legfőbb területein — a fejlesztési terv, feladatterv, munkaterv, versenynaptár és költségvetés jóváhagyása terén — a közgyűlés hatáskörének érvényesülését biztosítani kell. Mindezen dokumentumok közgyűlésre való előkészítése és azon történő megtárgyalása, valamint jóváhagyása alapos munkát igények A demokratizmus érvényesítése azonban megköveteli, hogy a sportegyesület legfontosabb kérdéseiben az egyesület legmagasabb vezető fóruma foglaljon állást Az elmúlt hónapokban lezajlott sportegyesületi közgyűlések során már sok helyen megvitatták és jóváhagyták az adott sportegyesületek jövő évi programját, versenynaptárát egyes helyeken azok munkatervét is. Helyes módszert választottak azok a sportegyesületek, amelyek közgyűlésein az idei munka értékelése mellett meghatározták a jövő évi fő feladatokat is és ennek alapján felhatalmazták az elnökséget a sportegyesület munkatervének részletes elkészítésére. A munkaterv a sportegyesületek egyik legfontosabb dokumentuma. Körültekintő összeállítása, a tervezett feladatok felelősségteljes végrehajtása biztosítja a sportegyesület tervszerű, folyamatos működését. műsor Ságvári Endre művelődési házban 11 órakor. Kosárlabda: Osztályozó az. NB II-be jutásért 8,30-tól Szolnokon a Közgazd. Tech. tornatermében. Résztvevők: férfiak: Szolnoki Olajb., Szegedi Felsőfokú Éleim, Techn. Gyulai SP, Bp. MTK. Nők: Szolnoki Olajb.. Hódmezővásárhelyi MEDOSZ, Gyulai SP. Belker. Mim Kézilabda: Terembajnokság Törökszentmiklóson 8 órától. Asztalitenisz: Járási Tizek bajnoksága Tiszafüreden. Sakk: Villám-sakkbajnokság Jászberényben a Lehel étteremben 8,30-tól. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki Kilián SE sportolói a tollaslabda Tizek bajnokságán Budapesten. Tóth Mihály SZMTE súlyemelője Budapesten az országos serdülő súlyemelő bajnokságon. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS: ÉRETTTSÉGIZETT. gépírni tudó, több éves gyakorlattal rendelkező női munkaerő állást vállal Szolnok belterületén „vidéki’* jeligére a szolnoki hirdetőbe. HÁZTARTÁSBA alkalmazottat feäve- szesk. Szolnok, József A. u. 30. GÉPKOCSI stzerelő és villanyszerelő — szakmunkásokat keres felvételre az ÉRDÉRT Vállalat telepe. Szolnok, Kőröst út. A SZOLNOK Megyei Főügyészség — napi 4 (négy) órás munkára gépírónőt alkalmaz, fizetés a 6763. kulcsszám szerint. Érdeklődni lehet: Szolnok, Kossuth Lajos út 1. sz. IL em. 15. ajtó. SZAJOLI Vörös Csepel Tsz juhászokat vesz fel. Jelentkezés személyesen a tsz központjában. KERESKEDELMI technikumi érettségivel könyvelési gyakorlattal számla ellenőrt felveszünk. — Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Jelentkezés a személyzeti osztályon. AFOR Szajoli Gk. Kirendeltsége azonnali belépéssel legalább 5 éves gépkocsivezetői gyakorlattal gépkocsivezetőt felvesz. Szajoli lakosok előnyben. SZTK ügyintézői állást vállalnék .Január l vagy február 1-től** jeligére a szolnoki hirdetőbe. FÉRFI vagy női munkaerőt, fűtő és csomagoló munkára fix időre keresünk. Jelentkezés: MOKÉP Vállalat, — Szolnok, Ady Endre u. U7. A KONFEKCIÓ üzemünkbe gyakorlattal rendelkező varrónőket felveszünk. Szakmunkások és nagyüzemi gyakorlattal rendelkezők előnyben. Szolnoki Ruházati V. Rékáid úti n. sz. Irodaház. Jelentkezés a személyzeti osztályon. GYORS- és gépírókat azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés megegyezés ■szerint. — Továbbá Utókalkulátort keresünk egy éves helyettesítési időre. — -Jelentkezés: Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg u. 33. INGATLAN: BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. —• Jászberény, Báthori utca 1«. sz. Érdeklődni: Báthori u. 16. szám alatt. TÖRÖKSZENTMIKLÖS központjában lévő, kétszobás összkomfortos állami lakásomat budapesti vagy környéki bármilyen lakásra elcserélném. Török- szentmiklós. Felszabadulás u. 4. Bott- lik. DEBRECENBEN — nagyerdei villanegyedben kétszobás, földgázfűtéses, étke- zőkonyhás, loggiás öröklakás OTP átvállalással azonnal beköltözéssel készpénzért eladó. Érdeklődni levélben. Dr. Kovács Attila# Debrecen, Csanak u. 10. SZÁND ASZÖLLÖS központjában egy szoba-konyhás közös lakás és 500 n-öl gyümölcsös azonnali beköltözhetőséggel eladó,— Érdeklődni: Szandaszöllős, Vörösmező út 85/a. TAPIOSZELÉN dr. Jelsoviczky ügyved lakóháza — szemben az épülő tanácsházával — eladó. ELADÓ CserkeszöDő belterületén a fürdő mellett Beton u. 7. sz.. alatt 124 m* alapú lakóház, azonnal beköltözhető 1074 n- öl termőszőlővel. — Érdeklődni: Cserkeszöllő. Kuna dűlő 2. ÜJBÖGÖN 795 n-öl szőlő eladó. Érdeklődni Szolnok, Bajnok u. 5. Keskeny. AZONNAL beköltözhető 2 szoba mellékhelyiségekből álló családi ház eladó. Szolnok, Berzsenyi Dániel u. 40. Szeberényi. gépjármű : STEYER Puck 55-Ös üzemképes állapota bán rendszám nélkül alkalmi áron pótalkatrészekkel eladó. —t érdeklődni: Szöllősi műszerész. Száj ód. VEGYES: OLAJKALYHA eladó. Szolnok, Ságvári E. 9. II. 3, du. 4 óra után. HÁLÓSZOBA bútor ló£<zőr matraccal, kombinált szobabútor eladó. Szolnok, Rozsa u. 8. GARÁZS kiadó. — Szolnok, József Attila u. 5. szám. DÍSZHALAT, saját ' tenyésztésűt, vásároljon MihályitóL — Szolnok, Abonyi u. 38. szám. _____ S AJÄT termésű fehér boromat 16 Ftért, kadarka piros boromat 14.— Ft-ért literenként kölcsön- hordóban utánvéttel szállítom. — Hízót, terményt beszámítok. — Szabó Imre Abasár# Rákóczi u. 6. szám. RÖVID páncéltőkés kereszthúrosi márkás zongora és egy vizsgázott Trabant eladó. — Kisújszállás. Caonkáné. RÉKA MIÉK. garnitúrák. fotelágyak — részletfizetésre. Kép* len képes árjegyzéket. Román kárpitos. Budapest. Nagymező u 66. 120-as harmonika eladó. Szolnok, Gutenberg tér 1/b. DUNNA, párna tollát tisztfttassa nagy- takarítás és lakás- változtatás előtt — szakszerűen géppel. Előjegyzést telefonon* 23—54. megvárható. Szolnok, Beloiannisz u. 27. ÜJ gáztűzhely palackkal együtt eladó. Szolnok, Kertr város. Napsugár u. 49. szám. Elcserélném a közgazd. szakközépiskolában lévő l szobás szolgálati lakásomat állással együtt hasonlóra. HÁZASSÁG ÜJ 1000-es MB eladó. Lénáit, Öcsöd, Rákóczi u. 26. OPEL Cadett műszaki vizsgával — 12 000-ért eladó. Üj- szász, Erkel Ferenc u. 10/b. Veres. PANNÓNIA motor- kerékpár eladó. Tl- szaföldvár. Virághegy 18. Kurucz János. MŰSZAKI vizsgázott Topolinó eladó. Ti- ezapUspöld# Sáli ai u. 5, szám. 601-es Trabant 24 000 km-rel sürgősen eladó. Szolnok, Pogácsa U. 32. 35 éves 175 cm magas barna, önhibáján kívül elvált dolgozó férfi 2 gyermekének anyát, korban hozzáillőt, ma-, gának jó feleséget keres. — „Gyermek nem akadály** jeligére a jászberényi hirdetőbe. BALESETBŐL eredő hibás járású férfi, társaság hiányában megismerkedne 30- tól 35 éves korig hazias, gyermeksze* rető nővel házasság céljából. Csak pontos címmel ellátott leveleket kérek. — „Otthont biztosítok’* jeligére a szolnoki hirdetőbe. SOKSZOROSÍTÓ és könyvkötő üzemünkbe irányító gyakorlattal rendelkező nyomdaipari szakmunkást felveszünk. TEMPÓ Ksz. Szolnok, Jászkürt a. 17. — Telefon: 13—00. Q& kai, yá eqjfojtLŰq ! Ne kísérletezzen ön sem! Elégítse ki ünnepi BORSZÜKSÉGLETÉT a borkóstolóból Szolnok Kossuth L. u. IV. osztályú áron vásárolható, kiváló hordós és palackozott borok, valamint pezsgők. Ingyenes tanfolyam indul 1969. január 15—30 között! MÜ VEZETŐKÉPZŐ: (kőműves és ács szakmunkások részére) Kecskeméten és Cegléden. KŐMŰVES szakmunkásképző: Kecskeméten. Cegléden, Baján, Kalocsán és Kiskunhalason. ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ szakmunkásképző- Kecskeméten. ÉPÍTŐIPARI GÉPKEZEI ö: Kecskeméten, Cegléden és Baján. LOKOMOBIL KAZANFÜTÖKÉPZÖ: Kecskeméten és Baián. A tanfolyam ideje alatt kereseti lehetőséget, szállást, ebédet munkaruhát biztosítunk. Szabad szombat rendszeresítve van. Érdeklődők levelezőlapon kérjenek tájékoztatót. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka u. 34. A DOROGI SZÉNBÁNYÁK IGAZGATÓSÁGA keres földa’atti bányamunkára csillés munkakörbe 18—45 év közötti férfiakat Kereseti lehetőség havi 2000—2200 Ft lg Szezonális munkarend. Ingyenes munkaruha és lábbeli. Családfenntartónak havi 5 q szén. 164.— Ft értékben Hűségjutalom és nyereségrészesedés az előirt feltételek teljesítése esetén. — Munkásszállás és étkezés térítés ellenében. Jelentkezés, Illetve bővebb felvilágosítás Szolnok megyében a járási, városi és község) tanácsok munkaügyi osztályán a fogadó napokon és Dorogon a Dorogi Szénbányák munkaügyi osztályán szóban vagy Írásban. DOROGI SZÉNBÁNYÁK IGAZGATÓSÁGA v*’1 ... ."i"—j ."j'..i _.. — A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres szolnoki munkahelyre lpkomobil kazánfűtői vizsgával rendelkező kazánfűtőt CMAV nyugdíjas mozdonyvezetőt, vagy fűtőt is alkalmazunk). Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Gépészeti Osztályán Szolnok, Ady E. u. 117/c, Hirdessen a NÉPLAP-ban! Olcsó karácsonyfa vásár ! Friss vágású, formás * karácsony iák 3* kaphatók a Keletmagyarországi * Állami Erdő-fc gazdaságok árusító helyein: December 7-től hétköznap és vasárnap 8 h-tól 20 h- ig Szolnokon Magyar utca 11. szám. Kisújszálláson Ságvári Endre u. 21. szám alatt. Karcagon Piactéren. Törökszentmiklóson, Vöröshadsereg u. 85. sz. alatt,