Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-12 / 291. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. december 12. Pályázat olaszországi ösztöndíjas tanulmányútra December 12., csütörtök, Gabriella napja. A Nap kél: 7.22, nyugszik: 15.52 órakor. A Hold kél: 23.19, nyugszik: 11.58 órakor. Várható időjárás: időnként megnövekvő felhőzet, főként a délnyugati, nyugati rne- gtgékben havazással. Mérsé­kelt északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz egy—mí­nusz hat fok között. A LAKÁSÉPÍTÉSI na­pok keretében Szolnokon december 14-én, 15 órakor kiállítás nyílik a városi ta­nács nagytermében, A kiállí­tást, amely Szolnok város lakásépítését dokumentálja — múltat, jelent, jövőt — Kozák János vb elnökhe­lyettes nyitja meg. Ez al­kalommal a TÜZÉR is be­mutatja korszerű, lakásépí­tő-anyag ajánlatait. — A VESZÉLYES afrikai „királynők”. 1958-ban Jose Gonzales, egy brazíliai ku­tató intézet laboratóriumá­nak alkalmazottja, elfelej­tette becsukni egy helyiség ablakát és ezzel hetőségct adott arra, hogy 17 afrikai méh-királynő kiszökjön és több embert és sokezer házi­állatot megöljön. Nemrég egy méhraj iskolában tanuló brazil gyerekeket támadott meg. A földművelésügyi mi­niszter elrendelte, hogy az „afrikaiakat” .meg kell sem­misíteni és engedelmesebb, szelídebb „európai király­nőkkel” kell pótolni, — TŰRKEVÉN a nőtanács és a szülői munkaközösség előadássorozatot szervezett, amelynek érdekessége, hogy csak az első előadás témá­ja kötött. Tegnap tartották meg a szülői munkaközös­ség és az iskola kapcsolatá­ról szóló előadást, ugyan­akkor a mintegy hatvan résztvevő megállapodott a sóronkövetkező előadások témájában. — A TISZAMENTI Ve­gyiművek szocialista bri­gádjai újabb versenyfel­ajánlást tettek a Tanácsköz­társaság kikiáltásának év­fordulójára. Már számot ad­hatunk az első nagyszerű eredményről. Az Április 4. szocialista brigád tizenhárom tagja, a napokban nyolc órás műszak alatt harminc vasúti kocsit, mintegy 800 tonna nyers foszfátot rakott ki. Szemcsézett szunerfosz- fát műtrágyából pedig 22 vasúti kocsiba, 433 tonnát raktak be. KS*zönetnynvánftls Kő-zönetünket fejezzük lel mindazoknak, akik édesapánk, ill. nagyapánk Pozsonyi János temetésén megjelentek, részvé­tükkel, virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló családja \ Szolnok — HONVÉDELMI kiállí­tás nyílik ma este hat órai kezdettel a kenderest mű­velődési ház földszintjén; Az anyagot honvédségi ala­kulatok gyűjtötték, állítot­ták össze. — A LEZER távolságot mér. A Harkov melletti iz- jutni műszergyár szakembe­rei moszkvai tudósokkal együttműködve lézer távol­ságmérőt szerkesztettek, amelynek sgítségével a tá­volságot 1 kilométerre szá­mítva négy milliméteres pon­tossággal lehet mérni. Az optikai kvantum-generátor tűvékonyságú veszélytelen sugarakat bocsát ki, amely a távolban felállított speciá­lis fénytükörre esik, majd onnan a nagyítóra. A közben lejátszódó fényváltozásokat automata követőrendszer és számító-berendezés segítsé­gével meghatározzák. A szá­mokban kifejezett eredmény nyomban megjelenik a tab­lón. A készülék viszonylag nem nehéz, egy ember kéz­ben is könnyen elviheti. — A NORVÉGIA! Lille- hamtnerben egyedülálló mú­zeum van: kiállítási tárgyai egytől egyig hamisítványok. Láthatók itt postabélyegek, pénzek és ismert festők mű­veinek másolatai. Csapán az épület valódi. — KORSZERŰ árvfzjelzéa a Dunán és a Tiszán. A Vízgiazdálkodási Tudomá­nyos Kutató Intézet kor­szerű szovjet elektronikus analóg számító géppel jelzi a jövőben az árhullámokat. A készüléket decemberben próbálják ki és januártól kezdik a gépesített árvíz­előrejelzést. A korszerű fel­szerelést később a Tisza árhullámának jelzésére is felhasználják. — NINCS más dolguk! A New York-i tűzoltóságot az idén kétszázezer esetben ria­dóztatták. Ebből 52 931 alka­lommal beugratásról volt szó. — A KUNMADARASI fmsz baromfitenyésztő szak­csoportja 600 Sex-Sal-Sink fajta tojóhibridet szerzett be a Móri Állami Gazda­ságból. A szakcsoport tagok régi vágya teljesült ezzel. A hibridek kihelyezése meg­történt. — ŰJ gyom irtószer. A* „Afolon” nevű lengyel her- biefd lehetővé teszi a bur­gonya és • répatáblákon a munkaigényes mechanikai művelés mellőzését. Ez az anyag négy-öt hónapon ét hat és nemcsak az összes gyomnövényeket semmisiti meg, hanem a növények fejlődését is jelentősen ösz­tönzi, s növeli a termésho­zamot Az Áfolonnak sem­S iféle káros mellékhatása ncs. Megkezdődött a gyermekgyilkos bűnügyének tárgyalása A Fővárosi Bíróság szerdán megkezdte Bodgái Zoltán 41 éves foglalkozás nélküli, többszörösen büntetett előéle­tű személy bűnügyének tár­gyalását. Amint arról a sajtó annak­idején hírt adott, a homo­szexuális hajlamú Bodgái jú­nius 16-án megismerkedett a 12 esztendős Blázsik István­nal, akit később megölt és elhantolt. Szeptember 10-én a csepeli bisztróban Nagy József 13 éves fiúval kötött ismeretséget, akit elcsalt, majd később megölt, s ko­rábbi áldozata közelében el­temetett. A fővárosi főügyész­ség aljas indokból több em­berein elkövetett emberölés miatt emelt vádat Bodgái el­len. A tárgyalás több napig tart — MENTŐ fafaj-öltöny. A felfújható mentőöv legkor­szerűbb, tökéletesített válto­zata a tutaj-öltöny. Ez a „tutaj” egy villámzárral meg­bízhatóan hermetizálható. A tutaj-öltönyt az Egyesült Államokban tervezték. Széchenyi Béla, 50 éve, 1918. december 12- én halt meg Széchenyi Béla utazó, Széchenyi István fia. Itthon és külföldön végzett jogi és államtudományi ta­nulmányokat. IS—20 évesen beutazta Európa nagyrészét, majd a Balkánt járta be. 1860-ban megalapította a Pesti Hajósegyletet. Két év múlva tett utazásáról irta első munkáját „Amerikai utam” címmel. A hatvanas években négy izben volt Algériában oroszlánvadásza­ton. Élményeiről sorozatosan a Vadász- és Versenylapban számolt be. A Nemzeti Mú­zeum számára, saját költsé­gén felásatta a Fertő-tómen. H híres őskori települést. — 1877 végén Lóczy Lajos geo­lógus, Kreitner Gusztáv tér­kévése és tolmács és Bálint Gábor nyelvész társaságában indult el nevezetes harmad­féléves kelet-ázsiai expedí­ciójára. Bejárták Indiát. Já­vát, Borneót, Japánt, Kínát, Hátsó-Indiát. Hét q termé­szetrajzi anyagot gyűjtöttek. Az útról három hatalmas kötetben •— németül és an­golul is kiadták — számol­tak be. A térképmellékletek elkészítésén kívül az utazás történetét is Kreitner írta meg. A tudományos eredmé­nyek Lóczy feldolgozása ré­vén váltak értékessé, aki alapvető megállapításokkal gyarapította az ismereteket. Ehhez az úthoz fűződik kor­szakos felfedezése a lősz ke­letkezéséről is. Az Építésügyi- és Város- fejlesztési Minisztérium az építőipar nemzetközi műsza­ki-fejlesztési eredményei, a tudományos és technikai vi­lágszínvonal megismerése és hasznosítása érdekében olasz- országi ösztöndíjas tanul­mányutat szervez, s az ösztön­díjasok kiválasztására most pályázatot hirdetett. Jövő év tavaszától őszig hat-nyolc szakember vehet részt egy-két hónapos olasz- országi tanulmányúton. Az ösztöndíjasok elsősorban a műemlékvédelem, a közmű­építés, a könnyűfémből készí­tett épületszerkezetek és a befejező szakipari munkák fejlesztésének kérdéseit ta­_____eStÉMmr S ZÍNHÁZ Á szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 órakor és este 7 órakor: II. Edwárd, To- rökszentmiklóson este 7 óra­kor: Mona rokolya. — MOZI 1 1 1 Szolnok: Vörös Csillag: Tte kicsi indián, Tisza: Folytassa Jackl, Vegyiművek: A 4-es la­bor őrültje- Jászberény: Lehel: Az utolsó kör. — , Kisújszállás: Ady: Hét kívánság. Kunhegyes: Szabadság: Mi lesz veled, Esz­terbe? Kunszentmárton: Körös: A magányos villa titka. Mező­túr: Béke: szünnap, Dózsa: Mé­hek völgye. Szabadság: Ne in­gereljétek a mamát. Tiszafüred: Tisza: A családapa. Törökszent- miklós: Dózsa: Az apáca. Tür­ke ve: Vörös Csillag: Az utolsó betyár. SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. Pár perc jazz. — Számadás előtt. — Csárdások. — Sporthíradó. — Az Omega együttes játszik. — A Magyar Hirdető műsora. KOSSUTH RADIO: ?.»: Kedvelt régi melódiák. —* *.55: A Nagy Október. A petro- grádi felkelés. Történelmi műsor a középiskolák IV. osztályosai­nak. 9.20: Zenekari muzsika. — 10.10: A Lórántffy Zsuzsanna utcai zenei általános iskola énekkara énekek 10.20: Händel- müvek. — 11.00: Családi1 körben. ,.öregek kertje” (ism.) 12.15: La­katos Sándor népi zenekara ját­szik, Buesy Sarolta énekel. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.06: Gaa- daszerame! a nagyvilág mezőgaz­daságáról. 13.31: Zenekari mu­zsika. 14.16: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 14.31: Mai témák — mai dalok. 14.39: Szép ez is! Koszorú és kalpag. Adám Jenő írása 15.15: Az államappa­rátus hétköznapjai... Fejér me­gye. 16.18: Hangfelvételi érde­kességek. 16.42: Földindulás. Bí­ró Lajos publicisztikai írásaiból. 17.05: Időszerű nemzetközi kér­dések. 17.15.: Mozart: Kis éji ze­ne. 17.30: Arcok munka közben. A karácsonyfa-vágók. Riport. — 17.46: Operettdalok. 18.00: Mikro- fórum. KISZ lakásépítkezések. — 18.15* Az Omega együttes nyil­vános tánczenei hangversenye a stúdióban. 19.30: Máthé Jo’án és Varga András énekel. Balogh Elemér cimbalmozik. 20.04: Ma 50 éve történt... Tüntet a hely­őrség. 20.09: Rosrini-ciklus. A sevillai borbély. Háromfelvoná­nulmányozzák. Elhelyezésük­ről a római Magyar Akadé­mia gondoskodik és az olasz- országi vasútvonalakra érvé­nyes szabadjegyet kapnak. A tanulmányútra azok az építé­szek, mérnökök és főiskolai képesítéssel i-endelkező szak­emberek pályázhatnak, akik a város- és a községrendezés­ben, a műemlékvédelemben, valamint az épületek és a mérnöki létesítmények kuta­tásában, tervezésében és ki­vitelezésében már eddig is eredményes munkát végeztek. A pályázóknak' meg kell jelölni ok * azt a témakört, amelyből előadást tartanának Olaszországban. Természete­sen a tanulmányút befejez­sos vígopera. Közben. 20.51: Czi- ne Mihály könyvseemléje. 21.06: Az operaközvetítés folytatása. 23.06: Könnyűzene. — 0.10: Éji zene. PETŐFI RADIO: 10.00: Sztambul rózsája. Leo Fall operettjének rádióváltozata (ism.) 11.24: Reform és gyakor­lat. 11.34: A Magyar Rádió- és Televízió énekkara énekel. 11.59: Deseő Csaba együttese jászik, —• Nagy Éva énekel. 12.14: A kabi­nos. Dévényi Róbert jelenete (Ism.) 12.29: A New York-i Fil­harmonikus zenekar lemezeiből. 33.00: Bicebóca hová lettél? A Gyermekrádió műsora. — 13.11: Muzsikáló fiatalok. Pápai zene­iskolások műsora. 13.33: Pálya- választás. 14.00: Hírek. Időj. 14.08: Edith Piaf és Jan Peerce énekel. 14.28: A Kereskedelem regényes története. A vásárlást meghatá­rozó tényezők. Dr. Forgács Ti­bor egyetemi tanár előadása V. 14.38: Czifra György 'zongorázik. 14.50: Egyetemisták a főváro­sért, a fővárös az egyetemis­tákért. 13.00: Csak fiatal oknak! Komjáthy György tánczenemű- sora. 15.45: Orvosi tanácsok. A gyermekkori vérátömlesztésről. 15.50: Fúvósindulók. 16.00: Hí­rek. Időjárás. 16.05: Szlmfónikus táncok (Grieg, Dvorzsák). 16.20: Olaszországi útiképek. Hegedűs Géza versciklusa (Bánki Zsuzsa és Gábor Miklós). 16.35: Matus Imre énekel, a Zsoldos együttes játszik. .16.50: Hirdetőműsor. — 17.00: Gounod-áriák. 17.15: Miről ir a Társadalmi Szemle legújabb száma) 17.25: Délutáni frissítő. — 18.10: Országúton. Részletek Chabrier Rota filmzenéjéből. — 18.17: Emberélet. Rádiómonológ, lá.no* Berki Géza Tánedalaiból. 19.10: Hangverseny a stúdióban. 20.30: Az Ifjúsági Rádtőszínnad bemutatója: Egy fiú bőrönddel. Módos Péter hangjátéka. 21.27: Üj könyvek. 21.30 i Közvetítés a Citadella étteremből. 22.00: Ady és a galileisták. V. rész (ism.) BUDAPEST: 8.10: lskola-tv. Földrajz <Alt­iak. V. oszt.) 9.00 : Környezetis­meret (Alt. isik. i—IL oszt.) — 11.05: Kémia (Alt. isk. VHI.) — 11.55: Világnézetünk alapiai Kö- zéplsk. IV. oszt.) 13.10: Földrajz (ism.) — 14.00* Környezetismeret (ism.) 15.50: Kémia (ism.) 17.58: Hírek. 18.05* Kuckó. 18 25: Rek­lámműsor. 18.30: Telesport. — 18.55: Esü mese. 19.05; Nők fél­tével a tapasztalatokról és a. fejlesztési javaslatokról rész­letes beszámolót kell majd készíteniük. A jelentkezőknek csatolniok kell a pályázathoz a munkaadó javaslatát, s a tanulmányút munkaprogram­jának tervezetét. Előnyben részesítik azokat a jelentke­zőket. akik olasz, francia, Esetleg angol nyelvből álla­mi vizsgát tettek. A pályá­zati anyagot jövő év január 15-ig kell elküldeni az Épí­tésügyi és Városfejlesztési Minisztérium nemzetközi kapcsolatok főosztályára. A bíráló bizottság 1969. február 28-ig hirdeti ki a pályázat eredményéit. órája... Ünnepek előtt. — 10.35: Ebédszünet. Riportműsor. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Halló, fiuk! Halló, lányok! — 21.20: A nagy „M” Angol bűnügyi film II. r. (14 éven felülieknek!) 22.00: Tv- híradó — 2. kiadás. POZSONY: 17.20: Műszaki fórum. 1700: If- • júsági bűnügyi tv-játék. 18.4«: Esti mese. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Feltámadás. Tolsztoj regényének szovjet filmváltozata L rése. — 22.50: Tv-hiradó. BECS: 10.00: Iskolatelevízió VTTI. osz­tályosoknak. 10.30: Tárlat-láto­gatás. Toulouse-Lautrec. 11.30: Amerikai élet és költéseet. — 123)0: Műsor rx. osztályosok­nak. — 18.00: Olasz nyelvlecke kezdőknek. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek. 18.25: Rövid hírek, k 18.30: Sportkaleidoszkóp. 19.001 Dezernat M (15.) 19.45: Tv-já­ték. 22.15: Tv-hiradó. 22.25: Éj­szakai stúdió. 23.25: Parlamenti tudósítás. BELGRAD: 17.16: Tik-tak. 18.20; Vers, le­genda, dal. 19.15: Riport. 20.30: A Crna Gora-i Kommunisták Szövetségének kongresszusa. 31.5»: Tv-dráma. BUKAREST: 10.00: Német nyelvlecke. -3 10.30: Mezőgazdasági műsor. —i 11.00: Az orvostudományról, -s 17.05: Orosz nyelvlecke. — 19.00: Forsyte Saga. Folytatásos film. 19.50: Ép testben ép lélek. 20.351 Költészet. *1.20: Románc est. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottság* éa a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megye* Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: Szerkesztőség: 30—£3. 23—20. 20—69 Kiadóhivatal 20—04 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok. 1. sz. Irodaház Index-szám: 35 06* A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei posta­hivatalok és fiókposták terjesz­tik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési ár 1 hónapra: 17 Ft. Szolnok Megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor A ív mai műsorából ajánljak Nők félórája Mostanában mindenki ajándékozni, ünnepelni, szó­rakozni és pihenni készül, kivéve a háziasszonyt, akire a kellemes otthoni környezet megteremtése, az ünnepek alatti házimunkák szinte észrevétlen elvégzése hárul. A műsor az ő gondjain próbál enyhíteni. A műsort 19.05-kor sugározza a tv. A nagy ,JVÍ” című magyarul beszélő angol bűnügyi filmsorozat II. részét 21.20 órakor láthatják a tv-nézök. Az utalványok 100-tól 500 Ft összegű névértékben kerülnek forgalomba a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vá(!afat ajándék­utalvány! 33 és 15 számú PÁVA Szolnok 112 sz. divatáru Jászberény 336 sz. divatáru Törökszentmiklós r Sztár áruház Kisújszállás 602 sz. ruházati Martfű boltjaiban Beváltható határidő né!! ül valamennyi szaküz’.etben 1 Ezúton szeretnénk megkönnyíteni kedves vásárlóink ajándékozási problémáit,!

Next

/
Thumbnails
Contents