Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-07 / 287. szám
HOT. december 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Közös dolgunk a jelen Az újsághír ermyi lehetne: A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Vasútüzemi Bizottsága Szolnokon, a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére december 4-én „Forradalmi Nemzedékek Találkozóját” rendezett a vasutas dolgozók klubjában. A készülődés: Szépen ' terített asztalok. Ünneplőruhás fiatalok, a házigazdák. Utolsó javítások az ünnepi beszédben. Valaki kiszalad megnézni, hogy nem a vendégek érkeztek-e? A legfiatalabb vendégek a Bajcsy-Zsilinszky úti általános iskola úttörői, rövid műsorral készültek a találkozóra. Aztán érkeznek a meghívottak. Veteránok: Bozsó Imre, Orosz István, Szedő Sándor, Szekeres Sándor és Varga Ferenc Érkeznek a vasútüzem 1945-ös párttagjai, s a KISZ alapító tagok. Tarkó Gyula KISZ-titkár, a „legfőbb házigazda” csoporttól csoportig siet, A hangulat még merev és „túlün- népelyes”. Szerencsére találkoznak itt régi kollegák, régi barátok is. „Sugdosós” beszélgetés: — Azt a fehérhajú bácsit látod? Azt ismerem. Itt harcolt Szolnok alatt és híres futballista is volt.., A nagyranyílt gyermekszemekben kíváncsiság és csodálkozás váltakozik. Nekik ez a találkozó izgalmas történelem óra. Egy kor elevenedik meg, amelyről tanulnak. Ünnepi beszédek: Farkas Sándor, a megyei pártbizottság munkatársa üdvözli a vendégeket. Pár mondat, egyszerű, közvetlen. A gyerekek maguk között sugdosnak. A verset mondogatják. Készülnek! Ünnepi beszédet Tarkó Gyula mond. A történelmet idézi, ahogyan tudjuk, ahogyan tanultuk. De akik hallgatják azok között vannak, akiknek ez a történelem személyes emlék. S talán ezért van wi iátos melegisége a szilváknak; Az asztalnál egymás mellett ül két veterán. Már mindenki tudja, hogy Bozsó Imre és Varga Ferenc bácsi 49 éve egymás mellett harcoltak. S most közel fél évszázad után itt találkoztak. Kora reggel óta járják együtt a várost. Imre bácsi mondta még ünnepély előtt erről a sétáról: amit megmutathatott, amivel büszkélkedhetett az is történelem. Csak ezt már munkával írják. Az énülő tizennyolcemeletes, a Tisza-liget, az új városnegyed... A veteránok nevében Bozsó Imre bácsi beszél. Szavait a torlódó emlékek tördelik. „A szolnoki csata előtti napon kaptuk a parancsot... Már nemcsak a gyerekszemek csodálkozóak. A tizennyolcéveseknek éppenúgy tanult történelmet idéz a személyes emlék, mint az idősebbeknek. A teremben talán mindenki a saját harcára, a maga emlékeire is gondol. A 45-ös párttagok, a KISZ alapító tagjai. A program utolsó pontja: A meghívó csak ennyit jelez: baráti beszélgetés. Az asztalokon sör és szendvicsek. Szabó Julianna és Vas János tizennyolcévesek. Megkérdezem: mit adott nekik a találkozó? — Talán azt — mondja Vas József — hogy az ember valahogyan érzi, minden szó, minden mondat igaz. Ahogy Bozsó Imre bácsi beszél. Papír nélkül. Olyan más ez mint az ünnepségeken... Szabó Julianna rábólint: — Én úgy érzem, hogy napokig elhallgatnám Imre bácsit. Mert halljuk mi gyakran, hogy az a világ más volt, hogy nekünk könnyebb. De így itt magunk érezzük, hogy mit köszönhet a mi nemzedékünk az előttünk élőknek. Az asztalok körül beszélgető csoportok alakulnak: — Emlékeztek még? Hogy örültünk az első mozdonyoknak? — És az első sínpárnak negyvenöt után? Körbejár egy régi érem. Az évszám: 1922. Orosz István, az MTE labdarúgója kapta a 100. bajnoki mérkőzésén. Sportkedvelők gyűlnek köré. — Az MTE? Ha tehették volna megfojtanak minket. A sport is harc volt. Katonabakancsokból csináltunk fut- ballcipőket és úgy utaztunk, hogy összeadtuk a pénzt. Körbejár egy régi csoportkép: kereszt jelöli rajta azokat, akik meghaltak a fehér terror éveiben. Bozsó Imre bácsi arról beszél, hogy amikor ő gyerek volt még ismerte a negyven- nyolcas honvédeket. És az ilyen találkozókon mindig eszébe jut, hogy ők annak idején ugyanígy, ugyanilyen kíváncsisággal faggatták őket, mint a mai fiatalok a Tanácsköztársaság katonáit. És ehhez fűzi hozzá: — Dehát kell is, hiszen a történelmet ők folytatják. A történelmet, amit délelőtt csodáltunk... Sokáig égtek a villanyok ezen az estén a nagyteremben. Sokáig beszélgettek a vendégek. Mert ilyenek ezek a találkozók. Bartha Gábor 410 vájjon fémzárolt vetőmag Az ország legnagyobb kukoricatermesztő gazdasága, a Lajta-hansági Állami Gazdaság hibridüzemében néhány nap múlva befejezik a vetőmagnak termesztett kukorica feldolgozását. Mivel a mostoha időjárás ellenére is a tervezettnél valamivel magasabb termésátlagot értek el a nagy gonddal ápolt táblákon, így a tervezett négyszáz vagon helyett 410 va- mm vetőmagot fémzárolhatnak. öt magyar kukoricafajta került a zsákokba, legtöbb az MV 40-es fajtából, de jelentős mennyiséget dolgoznak fel a Szegedi 71-es és a Georgikon 250-es korai fajtákból is. A gazdaság termesztett vetőmagöt az NSZK, illetve Ausztria számára is. A német Prior-, illetve az osztrák Harrach-fajtából. A magyar fajtákból jut Lengyel- ország- és az NDK részére is. Batet«A ttfS wrsas® VÖI * 28. L Molvaa. 7. nm. Vtf4».pn«*flrfct ogratiictcrftl RÖS ÚJSÁG KOMMUNISTA LAP. ám io nur. Sxcrketztócéf f kladlklrahl: ' ,1 Budapest V., Visegrádi-utca IS. uán. filiurisl | E gész nemzetünk újkori történelmét meghatározó évfordulók jegyében élünk. Alig néhány nappal ezelőtt a párt megalakulásának ötven esztendős jubileumát tartottuk. Ma a pártsajtóról emlékezünk. A párt megalakulása, s a pártlap első számának megjelenése nem véletlenül esik időben oly közel egymáshoz. A történész így ír: „... november 24-én, Kelen Józsefék Városmajor utcai lakásán jött létre a megállapodás a baloldali csoportok többségével. Ezt tekintjük a pártalakítás dátumának... A november 24-i értekezletet néhány nap múlva követte a Visegrádi utcai 80—100 ember, jórészt vasas bizalmiak részvételével tartott szélesebb körű gyűlés, a párt megalakulásának folyamata azonban csak a Vörös Üjság december 7-i megjelenésével zárult le... ezt számíthatjuk a párt nyilvános fellépése dátumának.” Vágó Béla, a párt egyik alapítója, az első központi bizottság tagja — aki a Vörös Üjság technikai szerkesztője volt — így ír visszaemlékezésében; «... A Vörös Űjságra emlékezem, a mi felejthetetlen, hasznos és vezérlő újságunkra... Kun Béla megérkezése után már sokat beszélgettünk róla. — Hát lapot csinálunk! — mondta Kun Béla... A szerkesztőségben, amely először az Ügynök utcában, majd a Fáik Miksa utcában volt. súlyos viták egyengették az első szerkesztőségi tagok (Rudas László, László Jenő, Boros László, Hajdú Pál, Révai József és mások) földúlt és megtépázott marxizmusát ... Általában mindannyiunknál Kun Béla tanításai, s kritikai megjegyzései varázsvesszőként váltották ki a mindinkább tudatosabbá váló forra- dalmiságot, ami mereven ellenkezett mindazzal, amit eddig mint kautskys- ták és egyéb isták vallottak. ... Végre a kéziratok leszállítva, kiszedve, tördelve, összeállítva ... Öriási izgalom uralkodott közöttünk. Egy új lap, új párt ki alkothatott fogalmat arról, mit jelentett ez azoknak, akik a régi szociáldemokrácia fejlődését végigcsinálták... 1918 december 7-én került az utcára a Vörös Üjság első száma, s egyszerre meghódította a munkásságot.” „A kapitalizmus megérett a bukásra.’’ Ezzel a mondattal kezdődik a pártlap első számának vezércikke. Majd így folytatódik: „Megérett nemcsak erkölcsileg, de megérett gazdaságilag is; az imperializmus azt jelenti éppen, hogy a kapitalizmus a termelés menetét már .gazdasági eszközökkel nem képes fenntartani..; Elérkezett tehát az ideje a szocializmus megvalósításának. És a proletáriátus érzi az erőt. s az akaratot is magában a megvalósításért síkra szállni.” A vezércikk idézett sorai hűen fejezik ki azt a hatalmas történelmi feladatot, amely a magyar munkásosztályra várt. S azt a helyzetet is, amelyben a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása első perceiben a munkásosztály harcainak élére kellett állni. A nagy és szent cél: a proletáriátus élén szocialista forradalommá fejleszteni a néhány hetes polgári forradalmat. Ehhez lenini típusú, forradalmi párt kellett és — Lenin szavaival élve — a kollektív szervezés, propagandista és agitátor szerepét betöltő pártsajtó. Ezért határozta el a párt vezetősége a Vörös Üjság megjelentetését. A párt központi lapia — megjelenése első pillanatától kezdve — megfelelt a bizalomnak. Hatásosan képviselte és hirdette' a párt igazságát, messzire vitte szavát, hűséges képet festve történelmünk egyik legdicsőbb feiezetéről — az ötven esztendővel' ezelőtti napok, hetek eseményeiről. A Vörös Üjság nem derült égből Villámként, elődök nélkül lépett a közvélemény elé. A magyar forradalmi mozgalmak sajtójának legjobb hagvo- mánvait követhette Táncsics. Aranv Trombitájától Frankel Leó lapjain át a munkásság és parasztság szocialista mozgalmait támogató századeleji lapokig. A Szovjet-Oröszországból hazatérő kommunista, vezetők is szereztek tapasztalatokat, Kun Béla és társai már a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előkészítése idején, a tomszki hadifogolytáborban forradalmi, kommunista lapot jelentettek meg. Kun Béla később, miután Petrográdba került, a magyar hadifogoly forradalmárok lapját, a Nemzetközi Szocialistát szerkesztette, majd a Pravda szerkesztőségében dolgozott. Az Oroszországi Kommuríista (bolsevik) Párt keretén belül Kun Béla vezetésével 1918. március 24-én alakult meg a magyar szekció. Április 3-án már megjelent a lapjuk is, a Szociális Forradalom. Tulajdonképpen ez volt az első magyar nyelvű kommunista újság. Példa tehát volt — de a Vörös Üjság mégis új helyzetben, a párt szócsöveként a nagy történelmi küldetés súlyát vállalva, jelent meg. a munkástömegek nagy örömmel fogadták. Ez sem véletlen, hiszen az első lap volt Magyarországon, amely teljesen megszabadult a tőke befolyásától, amelyet nem befolyásoltak az opportunizmus „megfontolásai”, s amelynek oldalairól nem húzhatta ki többé a legfontosabb mondanivalót a cenzorok piros ceruzája. Hangja a forradalom hangja volt. Hasábjain a forradalmi tömegek vágyait fogalmazta meg. Nem csoda tehát, hogy oly gyorsan szívükbe zárták, megszerették az emberek. Székely Lajos; Vörös rikkancs dala (Részlet) Ott voltam, mikor égett a világ... Vérem most is felforr, ha rágondolok, ha látom Budapest cs Magyarország forradalmas arcát. Az utcákon át hideg szél fújt. Papírcipőmből lábam kibújt. De én széles jókedvvel galoppoltam végig a várost. S mint egy fellázadt ördög-fattyú zengő hangon dalolva kiabáltam: Vörös Üjság! Vörös Üjság! Vörös Üjság! Vörös Üjság! És kapkodták az emberek, mintha ingyen adtam volna. És én repültem, mint. kilőtt golyó uccákon keresztül, körutakon át. És daloltam és zengett a hangom; Vörös Üjság! Vörös Üjság! Ä Vörös Újság tonnákban kifejezhető súlya elmaradt a Népszavától, s a polgári lapoktól. De a gondolatokat nem lehet tonnákban mérni. Politikai erejének, hatékonyságának súlya hamarosan túlnőtt minden sajtó orgánumot. A párttal együtt fejlődött, s maga is részese volt a párt szervezésének. A lap, amely alcímében büszkén hirdette kommunista mivoltát, kézről kézre járt. Több ezer példánya eljutott rendszeresen a vidéki városokba is. Szolnokon és a többi alföldi városokban sokat segítettek az odakerülő példányszámok a helyi pártszervezetek megalakításán fáradozó agitátoroknak. A Vörös Üjság példát mutatott vidéken is. Rövidesen több helyen megjelentek a kommunista heti, vagy napilapok. Szolnok megyében elsőként 1919. március 16-án jelent meg a Szolnoki Munkás című napilap, amely néhány tétovázó lépés után fennállásáig — az ellenforradalom győzelméig — szilárd és következetes marxista alapon, az osztályharc útján járt. „Csalódna, aki azt hinné, hogy a negyvennyolcas forradalom március tizenötödikén kezdődött; úgyszintén az is, aki azt hiszi, hogy az októberi forradalom november harmadikén bevégződött ... Amíg a földi élet terhei és jogai, örömei és szenvedései nem egyformán oszlanak meg az emberek között amíg a materiális erő és hatalom képezendi a jog alapját, amíg a gazdasági berendezkedésnek csak szélsőségei dominálnak gazdagok és szegények személyében, addig mindiglesz forradalom.’’ — írja a Szolnoki Munkás első vezércikkében. Majd ugyanebben a cikkben, annak befejező soraiként gyönyörűen fogalmazza meg azt a gondolatot, amely nemcsak a magyar nép eszéhez és értelméhez, de szívéhez is oly gyorsan köze! hozta a kommunista párt eszméit; „Ezen a nagy és szent ünnepen (március 15-én — a szerk.) tehát, amelyen kizarándokolunk az ősök moha és időlepte sírjaihoz, két koszorút viszünk magunkkal; egyet azoknak a nagylelkű magyaroknak, %kik feláldoztak mindent a népért, akik meg tudtak halni a szabadságért, egyenlőségért. és testvériségért, a másikat pedig annak a férfiúnak, aki nem is tudott magvarul soha életében; nem *is ismerte talán Magyarországot, mégis győzelemre vitte annak forradalmi munkásságát, s mint hatalmas védő terjeszti ki fölé a bánthatatlanság ércpajzsát ama egyetlen mondatával: Világ proletárjai, egyesüljetek!’ A Tanácsköztársaság leverése után a szabadsággal együtt a kommunista sajtó szabad bátorító hangját is elfojtotta az ellenforradalmi fehérterror. A kommunista sajtó a föld alá szorult; röplapok, brosúrák útján terjedt a forradalom gondolata. Mégis, ezekben a nehéz időkben is nagy erkölcsi erőt, bátorítást nyújtott, ha valahol az elszántan küzdők kis csoportjaihoz eljutott az 1928-ban megjelent Kommunista, vagy az 1937-ben Prágában megjelenő Dolgozók Lapja egy-egy példánya. 1942 februárjában pedig valóságos harci riadóként szólalt meg a párt hangja a Vörös Üjság utódaként megjelenő illegális Szabad Nép hasábjain. M a a párt napilapjai elérik a másfélmilliós példányszámot. A többi szocialista szellemű napi- és hetilappal. folyóirattal együtt felszabadult népünk mindennapi szellemi kenyerét jelentik. Ügy él közöttünk a kommunista sajtó, mint a jóbarát, a családtag a mindennapok örömeinek és gondjainak -neg- osztója; az élet szépségeinek, mindannak, amit a szocializmus szent jelszava alatt hiszünk, szervezője, propagandistája és agitátora. A mai magyar sajtó büszkén vallja magát az ötven esztendővel ezelőtt megjelent Vörös Üjság utódjának. Szeretnénk méltók maradni elődeinkhez, mert igaz szívvel valljuk, nincs szebb dolog, mint. a szocializmus igaz ügyét szolgálni, az elődeink által lerakott alapokhoz egy-egy téglát hozzátenni.
