Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

1*68. december 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Pista bácsi, a csontkovács A esehszJováJdal Szelőeén fi az ötven esztendős Ku- bicska István. Messze vidék­ről járnak hozzá, öregek, fia­talok, mert kezétől gyógyu­lást remélnek, öt nevezik a híres szélőcei csomtkovács­A tanú Ez az Mőb sssaony most másodszor utazik Szeiőcére. A hírre, hogy már járt Pista bácsinál, megrohamozzák a többiek kérdéseikkel: — „Igaz, hogy mindenkit meg­gyógyít? Igaz, hogy olyan csodálatos keze van? Igaz, hogy csak egyet roppant a csigolyákon?” A néni szapo­rán bólogat — GerincferdOlésem volt, nem tudtam se járni, se ölni, se feküdni, csak nagy fáj­dalmak közepette. Hallottam a gyógyító emberről. Bérel­tünk egy autót a párommal és elmentünk Pista bácsihoz. Meggyógyított Az isten áldja meg érte. Most miért utazflc a csont­kovácshoz? Megbotlott, el­esett, fájlalj* a derekát. Hite szerint csak az öreg tud rajta segíteni. Rajongással ejt minden szót. Az autóbusz utasai elámuiva hallgatják. Senki sem mosolyog, amikor ez öregasszony, mint féltett ereklyét, előveszi m szelőcd házról készített fényképeik — Irt a Képes ÜJság Pista bácsiról. Közölte a fényképét is. Én kivágtam a képet az újságból, berámáztattam és ki akasztottam a szoba falára, hogy mindig lássam, ö az én megmentőm! Fanatizmusa megdöbbent A gyógyító ember ötvenéves, Jó humorú, ma­gát fennhangon magyarnak valló és csak magyarul tudó parasztember. Sötétkék kord­bársony kabátban, kockás ingben, sapkában. Éppen a tehénistállóból jön. amikor megérkezünk. Mikor meg­hallja, autóbusszal érkeztek hozzá betegek Magyarország­ról, összecsapja a kezét: — Jaj, drága anyukák! Az éjjel is három óráig gyógyí­tottam. Mondom, újságíró vagyok, beszélni szeretnék vele. — Ha ír rólam, még híre­sebb leszek, még többen jön­nek hozzám, pedig már így is alig bírom. Én értek hozzá egyedül, segítség nincsen. — Olyan sok a betege? — Több száz naponta. Jön­nek énhozzám Jugoszláviából, Németországból, Magyaror­szágról. A múltkor még Gö­rögországból is jött egy férfi autóval, a lányát hozta hoz­zám, — Mindenkit sikerül meg­gyógyítania? — Dehogy. Isten én sem vagyok. — Mikor jött rá, hogy ilyen gyógyító tehetsége van? — Semmikor, A nőnemnél tanultunk nyolcán, de csak én tudtam Igazán eltanulni tőle a tudományát. Tizen­hat éves korom óta csiná­lom. Eleinte állatokat gyó­gyítottam, később szívesség­ből embereket — Igaz, hogy több orvos fírt már magánál? — Jött**: Prágából, Po­asonyból, a múlt vasárnap tíz magyar orvos volt nálam Mind arra kíváncsi, bogy csinálom. Nem tudom én azt megmagyarázni. Éreani kell, hol vannak a dudorok, hol vannak elcsúszva a csontok. Érezni kell a bajt I Sajnálom a marháimat — Hallottam, hogy hívták magát, menjen a pozsonyi kórházba masszőrnek. — El így igaz. — £t síiért nem ment? — Sajnáltam volna itt- hagyní a teheneknek. Hét szép marhám van, meg disanim, malacaim. Azokat nem vi hetem magammal. — Meg azután most építek 6J házak — Aet mondják, mx embe­rek. nem kér semmit a gyó­gyításért, — Persze, hogy nem De ha ■dnafc, elfogadom Kell a pénz a házépítésre. Nincs én­nekem ®emmi vagyonom, csak a két kezem, meg a tehetségem — Mennyi iskolát fárt? — Hat elemit. Többet nem tehetett, dolgozni kellett — Van engedélye « gyógyí­tásra? — Egyszer fel jelentett va­laki kuruzsl ősért. De mivel meggyógyítottam a bíró fiá­nak a lábát — sántított, a orvosak nem tudtak rajta meg. Azóta senki nem szólt hozzám. A .rendelőben' — No anyukák, hát lássuk, mi a baj? — lép be az ala­csony ajtón a rendelőnek ki­nevezett szobába. Fehérre meszelt, alul zöld olajfestékkel körülhúzott he­lyiség ez, benne meleget árasztó kályhával. körben barna székekkel, egy ócska rugós dívánnyal, azon tarka pokróc és az egyik sarokban fehér abrosszal letakart asz­tal. Gyér fényt adó villany- körte mellett tapogatja, nyo­mogatja bütykös ujjaival a beteg gerinceket, csípőket. — Ehol van ni, anyuka, látja-e, hát ez a csigolya nincs a helyén. Persze, hogy fáj... No, mi a baja a kis­lánynak? — kérdezi egy iz­guló mamától, aki tizennyolc éves lányát hozta él. — A háta, drága Pista bá­csi. meg a csípője... Néhány gyors mozdulat és sikolt az asszony: „Édes istenem, drága fiam! A hátad sima, egyenes!”... és könnyek és sikolyok: ,,Egy­Pista bácsi, a csontkovács forma a csípőm... Jaj, nem sántítok!.» Óh létezik? Tu­dom mozgatni a karom...” Az öregről csurog a víz, a szobában harminc asszony tolong. Egy csípőficamos kis­lány, rám borul zokogva: — „Tessék mondani, meggyó­gyulok én még valaha?” ön­kéntelen mozdulattal magam la tolom a gyermeket az öreg elé, de eszem sugallatára azt mondom: „Csodák nincse­nek-..” Olyan az egész mént egy pogány szertartás, ahol a résztvevők vad extázisbán ég­nek. Csókolják az öregnek az arcáit, a bütykös ujjait Megdöbbenve állok... Irtó­zom». Csodálkozom.» Sírhat­nék. nevethetnék egyszerre... Megbabonázva nézem az őrömtől síró asszonyokat — No anyukák végeztünk, Jöhetnek a férfiak — mondja a csontkováosj Oszlik a varázs. Látom a n esztendős két botra tá­maszkodó öregasszonyt, amint csöndes sírással motyogja: „Rajtam nem tudott segí­teni.” Ég látom az én kis pártfogoltamat is, akin nem látszik változás a kezelés után. Ilyenek vannak több­ségiben. Mert nincsenek cso­dák! És látom az asztalon sorakozó ajándékokat: pénzt, pálinkát, szalámit cigarettát és még ki tudja mi minden vám a csomagokban. Égy óra sem telik el, s a harmincöt ember túljutott a kezelésen. Kilencven másod­perc jutott egy emberre. Túl kevés ez az idő ahhoz, hogy már higgyek a gyógyításban. Sietni kell! Űjabb csoport vár az öregre: érsekújvá­riak, nyitraiak, prágaiak, bu­dapestiek* Gondolatok Ki ez az ember? Kuruzsló, felcser, mágus, csodadoktor? Egyik sem! Mi is történt tulajdoniképpen? — Láttam, hogy volt, akin segített, s mégsem hiszek a saját sze­memnek. Mi a titka ennek az embernek? Nem titok, amit csinál. Egy ember, aki kifinomult tapin­tással, érzékkel, rátermettség­gel rendelkezik. Egy nagyon jó kezű masszőr. Nem ő az első, és nem is az utolsó olyan. — aki bár nem ren­delkezik orvosi diplomával, — segít a betegeken. Tulaj­donképpen az orvostudo­mányban nem ismeretlen az. amit csinál. Nyugaton eléggé elterjedt a chiropractika. Or­vosok és laikusok egyaránt művelik. Az ilyen gyógyítók felfogása szerint a legtöbb betegség abból ered, hogy a gerincoszlopon elmozdulások jönnek létre, ami nem is mu­tatható ki mindig röntgen­nel. azonban az idegrendszer­re, az idegszálakra befolyást gyakorolnak — például nyo­mást — és ezek váltják ki azután távolhatásként a kü­lönböző betegségeket A gyó­gyítás elve az, hogy „helyre kell tenni a gerincelmozdu­lásokat”. Lényegében ez a csontko­vács eredményeinek is a tit­ka. Ezt csinálja ösztönös ala­pon. Hozzájárul egyéni szug- gesztív ereje, hírneve, jóinduj lata. az emberekkel . való szívélyes bánásmódja, ame­lyek mindenfajta gyógyulás nélkülözhetetlen előfeltételei. Varga Viktória nett tani — nem büntettek Mennek a betegek a szelőcei házba gyógyulást remélve A vágy pálinkája Fogadásnak nagyon hideg volt A bemutatkozás azon­ban remekül sikerült Pista bácsi a „Tolbuchin” idős kocsisa a könnyű , hintával végigvitt a jásztelki határ­ban és sorra bemutatta a decemberi ködös szélben be­húzott nyakkal elénk járuló tanyákat — Ott Jobbra — mutatta ostorral az irányt, — abban a tanyában már csak öreg­asszony lakik. Sokszor arat­tam náluk. A Kónya Márton hozzám mindig rendes volt De a felesége;.. a Marti néni.. i ötven métert hallgatott az öreg. Figyelte a hár­tya jéggel hímzett kocsikere­kek által felvágott utat — Mint jövendőmondó az üveg­gömböt olyan merően néz­te a lovakról felszálló pá­rafelhőt Talán abból idézte a múltat. — Tizenöt hold saját föld­jük volt egy csomót bérét tek hozzá, meg felesbe is vállaltak. Soha sem felej­tem, egy nyáron tizenhárom mázsa búzát kaptam az ara­tásért meg két mázsa ár­pát Márti néni elszömyedt amikor megtudta, hogy mennyit viszek. — Mártom hol van kend? — kiáltott a férjének. — A Pistának tizenhárom mázsa búza jár, nekünk meg alig termett egy vagon­nal... !? Mosolygott a bajsza alatt és kicsit fordult a bakon, de csak annyira, bogy fél szemmel lásson. Elégedetten nyugtázta, hogy megnevettetett. — Hallja-e, ennek az öregasszonynak a padlásán még most is van tizenöt éves sonka meg szalonna. Pálinkája is van bőven, ö dicsekedett fi vele. A ma­jorban elmeséltem a trak­torosoknak. Rá is fizetett a Márti néni. — Miért, Pista bácsi? — Ingereltem a mesére; — Nem mondom a nevét a két csibésznek, akik a bo­londját járatták az öregas­szonnyal Legyen «gyük Jóska, a másik Ferkéi. Ta­lán bárom hete, hogy itt szántottak Márti néni ta­nyája körül Hideg novemberi nap volt. A két Sz—íOO-as kora reg­gel óta hasította a fekete földet. Dübörgésük végtelen, de egyszer gyengülő, majd újra erősödő hangjával ét meg átburkolták, szinte gúzsba kötötték a tanyát. Az öregasszony ettől olyan ideges volt, hogy a reggeli imát is hangos káromkodás­sal fejezte be. — Hogy az a.«; Ferkó kacsintott és Inte­getett társának, hogy állja­nak le. — Te, majd megvesz az isten hidege. Nem fázol? — Dehogynem komám. Jó lenne egy kis lélekmelegítő, Szalonnáztak. Vágtak, rágtak, nyeltek. Ha nem üres a bendő, az agy Is job­ban fog. — Márti néni — mondta Jóska. — Ml ven vele? — Nem emlékszel mit me­sélt Pista bácsi a múltkor? «— Az öregasszony dicseke­dett, hogy mennyi pálinká­ja van. — Van, van, de te egy kupicával sem kapsz ab­ból, nyugodt lehetsz; Ha itt fordulsz fel, akkor se. — Nem biztos az komám. Minden lakatot ld lehet nyitni a megfelelő kulccsal. Tovább beszélgettek. — Azt hiszem, meg Is ta­láltam a kulcsocskát — rik­kantott Jóska. — Csak jöj­jön ki az öregasszony, a többit bízd rám. Felugrottak az ülésbe, de a fél szemük a tanyán volt. Mind közelebb kerültek a portához. Egyszer csak Fer­kó integetett, leálltak. — Ott matat az udvaron. — Gyere gyorsan — mond­ta Jóska, — de egy szót se szólj és nehogy elröhögd magad, — Adjon Isten Márti néni — köszönt Jóska. — Meddig esz még Itt a lossz nyavalya benneteket? He? Jóska nagyon kétségbe­esett képet vágott •— Ha iga;:, amit a regge­li hírekbeij mondott a rá­dió, akkor nem sokáig. — Azért jöttünk, hogy meg­kérdezzük. hallgatta-e a 10 órás híreket? — Nincs nekem rádióm. Bűből lenne? Aztán mit mondott a hírekben? Jóska akkorát sóhajtott, hogy az öregasszony ijedten összehúzta magán a meleg kendőt, — Nagy baj van Márti néni Azt mondta a rádió, hogy január 1-től mindenki visszakapja a földjét. Nem akartam hinni a fülemnek. Hát mehetünk újra cseléd­nek, mint azelőtt az öre­gek? . — Nem baj az fiam, nem baj az. Megéltek nefél­jetek, úgyis. Majd csak meg­éltek; A földet, a földecs- két... Ejnye, leikecskéim, nem fáztok azon a frá­nya masinán reggel óta? Ilyen lelketlenséget a tsz- tffl.,. No megálltatok, majd én... Majd adok én nek­tek egy kis melegítőt. Fél­retettem egy kicsit; Perdült az öregasszony reumás lábaival, szinte fu­tott, ők meg összekacsin­tottak, beharapták a száju­kat, nehogy kirobbanjon be­lőlük a nevetés. — Itt van fiaim. Igyátok meg az egész üveggel. Ezt a kis sonkát egyétek meg rá. Na fogjátok, vigyétek. Várjatok! Nem tudjátok, le­het a faluban telepes rá­diót kapni? Nagyon hiány­zik már, az ember olyan sü­ket nélküle. — Bizony, bizony —. bó­logattak ők szaporán, azután eliramodtak a gépek felé. Bognár János Rom \fodaim A levél és én? A lányom és a levelek? A lányom és én? Képtelen voltam válsz- tani e kínálkozó címek közül, ezért írtam címként, hogy „Bonyodalmak!’. Mert megszólalt nálunk tegnap a csengő. — Én éppen egy kis pénzt vártam. Gondoltam, jobb ha én nyi­tok ajtót, miért fárassza az ember a feleségét, ha úgyis otthon van... De ő is tudta, hogy én pénzt várok. Kép­zeljék hozzá, a többit. Egy­szóval addigra már ketten álltunk az előszobában, A levélszekrény megzör- rent, ezután csend lett. A pénzt bizony nem így hoz­zák. Bennem lehűlt, de fel is lobogott az öröm. Hiszen nem pénzt hoztak, de ketten álltunk az előszobában. Illet­ve addigra már hárman. Ott ágaskodott közöttünk a 10 éves lányom. A férfiember ugyebár tud reprezentálni. És nekem nem volt miért sietnem. Azt a kis húszást ebből „ boltból, vám dugom él... — Parancsoljatok — mond­tam, hogy legalább az erköl­csi fölény legyen az enyém. Nézd csak meg — mondta a feleségem, hogy legalább az erkölcsi fölény legyen az övé. A legközelebbi csenge­téskor majd úgyis futunk. Hanem a lányom! A csa­ládi egyenletek e kedves is­meretlenje átfurakodott kö­zöttünk és kivett egy iszonyú nagy borítékot. Nyúl­tam érte én, nyúlt érte a fe­leségem. — Nekem szól — mondta a lányom és (micsoda felnőtt lesz belőle) eltűnt a fürdő­szobában. Mi csak néztünk egymásra az előszobában. A levélhez talán annyi távoli közünk volt. ltogy a lány a miénk. A feleségem tudta az én kis tervezett 20 forintomat, és én is tudtam, hogy tudja ezt a drága. És most jöttek a bonyodalmak. A csodálatos gyorsaság, ahogyan a lányom eltűnt a mellékhelyiségben az jelzi, hogyha első is ez a levél, semmiképpen sem az utolsó. Dehát a pénzes pos­tás sem először csenget be hozzánk... Ebből következik: szólni kell a lányomnak, hogy én odaadom neki a levelet, ha ö szól nekem, ha nem leve­let hoznak, ha... Elkéstem- Az anyja ak­kor már ott pusmogott vele a fürdőszoba ajtajában. Ké­sőbb a kislányom elfecsegte, hagy a levélben ennyi ál­lott: „Végig mögöted jöt­tem!” (Egy t betű híján ez kész vallomás). S az aláírás: Jóska. S lázasan keresem a Jós­kát. Hátha létrejön közöt­tünk valamiféle férfiszövet­ség. B. G. HIRDETMÉNY Fegyvernek Község Taná­csa 1968. szeptember 12-i ülésén a 14/1968. (IX. 12.) sz. határozatával megalkotta az ,1968. évi 1. sz., 2. sz., 3. sz. és a 4. sz. tanácsrendeletét. Ezen rendeletek a hangos­híradó használatáról, a föld és agyag kitermelőhely hasz­nálatáról. a háziszemét gyűj­tőhely kijelöléséről, szemét- szállításról és a helyi építési előírásokról szóló tanácsren­deletek módosítását tartal­mazzák. A végrehajtó bizottság ez­úttal hívja fel a község la­kosságának figyelmét, hogy a tanácsrendeletek reggel 8 órától 12 óráig a végrehajtó bizottság titkárának hivatali helyiségében megtekinthetők, s tanulmányozhatók. Községi Tanács V. B. Fegyvernek Pályázati felhívás katonai főiskolákra A Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere min­den évben pályázatot hir­det a katonaj főiskolákra és tiszthelyettes iskolákra. Je­lentkezhetnek mindazok, a 21 évnél fiatalabb férfiak, akik 1968—69. évben érett-' ségiznek, vagy korábban érettségiztek. Feltétele je­lentkezésüknek a politikai megbízhatóság, az erkölcsi, fizikai alkalmasság és nőt­len családi állapot. A tanu­lók jelentkezési lapot az is­kola igazgatójától, a koráb­ban érettségizettek az illeté­kes kiegészítő parancsnok­ságtól kérhetnek. Ahhoz mellékelni kell részletes ön­életrajzot, születési anya­könyvi kivonatot, erkölcsi és érettségi bizonyítványt. A jelentkezők pályázhat­nak: a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola légvédelmi tüzér, vegyvédelmi, híradó, járműtechnikus, hadtáp, wy lokátoros szakára. A Kossuch Lajos Katonai Főiskola gép­kocsizólövész, páncélos, tü­zér, karhatalmi, vagy határ­őr szakára, illetve a Kilián György Repülő Műszaki Fő­iskola repülőműszaki és re­pülőhajózó szakára. A repü­lőhajózó szakra csak azok, akik az MHSZ-ben már motoros repülő kiképzésben részesültek. A pályázók ma­tematika és fizika írásbeli vizsgáját 1969 februárjában tartják megyénként. A már­cius, illetve április hónap­ban sorra kerülő további vizsgák színhelye a buda­pesti Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola lesz. A tanulmányi idő négy év, amelynek elvégzése után a tiszti rendfokozat mellett a kapott oklevél — a végzet szaktól függően — a polgá­ri életben általános iskolai tanári, vagy felsőfokú szak - technikusi munkakörök be­töltésére jogosít.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents