Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-22 / 300. szám

1968. december 22.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

s

Egy csendes centenárium

Ipaiunk második évszázada

Lőwy Sándor harcostársa

Gaál Gyula, a KIMSZ szolnoki megalapítója

Bármerre járunk is

mostanában, legyen az nyomda, gyár, város, vagy kereskedelmi vállalkozás, sokhelyütt ott a bűvös szám: 100-as. Százéves az Atheneum nyomda, a Láng Gépgyár, a Goli, a MÁV, a Posta. Valóságos történelem határolja ezt a csendes centennáris évforduló-sorozatot. Ez a „százas” nagy időnek látszik, bár nem ritka, hogy egy-egy ember is megéri ezt a kort, s amikor az ország „szeme előtt” kérdezte a minap a televízió riportere az egyik századik születésnapját tartó hajdúsági anyókát: hosz- szú volt-e ez az idő, az csak legyintett, mondván: bizony nagyon hamar elmúlt

Nemzeti életünk tudatában legalább ilyen gyorsan múlott az idő, hiszen a szó valódi értelmében vett magyar gyáripar alig száz éve született. Az 1867-es kiegyezés, egy bukott forradalom késői kompromisszuma nyitott utat a hazai kapitalizmus és gyáripar megszületéséhez. Üzemek alakultak sorra, s ezek közül soknak ma már nevét — mint az óbudai Filatóriumnak a Fi- latorigát — csak egy-egy dűlő, vagy utcanév jelzi. — Tragikus és sikeres sorsú gyáralapítók neve és emléke fűződik a magyar ipar hőskorához. Kuny Domonkos, kinek nevét szintén csak egy kis utca őrzi a budai Vár tövén, ahol az első porcelángyárat megalapította, nem érhette meg második vállalkozása, Herend világhírét. Láng László, Ganz Ábrahám, a két Goldberger, Weiss Manfréd, Csonka, Rökk viszont a szerencsések közé tartozott, hisz nevüket ma is őrzi az általuk alapított gyárak márkája.

Á, száz év előtti iparosodás} láz szinte egyik pillanatról a másikra söpört végig azon a földön, ahöl a középkorban fejlettebb ipar virágzott, mint a korabeli Számos nyugat-európai fejedelemségben. A Duna és a Maros-völgye, a Garam felső folyása, a hegyi hámorok, bányák, ércöntők híre már akkor ismert volt Európában, amikor a Ruhr- ról még nagyon kevesen tudták, hogy vajon merre is folyik. Azután jószerével minden elpusztult Mohács után. És évszázadok múltak el, mire e gazdag ipari hagyományokkal rendelkező tájon újra feltámadhatott az ipar.

Többnyire cseh és német munkások kezdtek el százesztendővel ezelőtt a magyar gyárakban dolgozni és egy emberöltő múltán, a MÁVAG gyár munkáskóru- eából a „Stahltonból” már Acélhang lesz. Egy nemzedék során a „pusztai magyarok” megtanulták a modem ipar ezer új mesterségét és a századforduló táján, még a németül beszélő ipari központokat is elárasztotta az olcsó, de az új iránt fogékony magyar munkaerő.

S hogy milyen fogékony volt ez a nép az újra, a korszerűre, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy tanító mesterei vele együtt 1905-ben- az elnyomóival vívott első véres összeütközésekor jogot, kenyeret, emberséget, maevarul követelt És ez a proletárszolidarítás,

amely nem a nemzetiségi hovatartozás szerint ítélte meg az embert, 1919-ben már egyakarattal teremtette meg a világ második munkásállamát, a Magyar Tanács- köztársaságot.

Egyedi és tömeges sorstragédiák tömkelegé jellemzi a magyar ipar fejlődését. Idegen tőkével kezdődött, s gyarmati méretű kizsákmányolással folytatódott ennek az iparnak félévszázada. — 1924-ben, amikor nyugaton már réges-rég 8 órás munkaidőben dolgoztak, nálunk a herbergről-herbergre (korabeli munkásszállások) vándorló iparossegédek még így köszöntek: „Háromszor

nyolc az huszonnégy”. A 8 órás munkanap több évtizedes követelése volt e köszönés, hogy ne felejtsék: a Tanácsköztársaság elbukott ugyan, de a harc folyik tovább.

A 30-as években újra jelentkezett a gyarmatosító német tőke. Balás Jenő geológus professzor Gánton — bauxitot talált Az új erőre kapott és közben fasizálódott német tőke azonban nemcsak Balást fojtotta meg, de elfojtotta a magyar ipar nemzeti önállóságra való törekvését is. Igaz, új gyárak sorát építi ez a tőke és Péten megveti alapját a hazai nehéz vegyiparnak. A háborús konjunktúra idejen fellendíti a gépgyártást, de a fejlődés hasznát nem az látja, aki az értéket megtermelte, hanem a magyar munkásosztály kétszeres kizsákmányolásából hasznot húzó hazai és német burzsoázia.

Ellentmondásoktól terhes, háborútól tépázott gyáripart örökölt a felszabadulás után a magyar nép. Elavult gépek, a nemzetközi versenyből kiöregedett üzemek, ez volt a kép, az 1948-as államosításkor. A háborús károkat ugyan hamar kijavították az üzemek uj tulajdonosai — a munkások, ám a nehezebbje csak ezután következett Üj ipart, korszerűen termelő gyárakat kellett — csaknem a semmiből — máról-holnapra teremteni, és a régiekből a szocialista fejlődés követelményeinek megfelelőeket kiépíteni. Az államosítás pillanatában 80 esztendős volt ez az ipar. Azóta 20 év telt el és ez a két évtized any- nyit épített, mint ameny- nyit az ezt megelőző nyolcvan.

Mindenből volt itt valami, ám ebből a valamiből a szocialista Magyarországnak kell „igazit” csinálni. Ez a folyamat napjainkban is tart, s hogy a késésért, a korábbi évtizedek gyarmati sorsáért, az elszalasztott lehetőségekért mennyit kell egy tízmilliós népnek ..fizetnie”, küszködnie, hogy önálló — ám a nemzetközi munkamegosztásba eredményesen kapcsolódó, — az ország gazdasági virágzásának alaoiát jelentő nemzeti gyáriparát megteremtse, azt a mi nemzedékünk még nagyon is érzi. hiszen immár milliók ..filléres” tőkéiéből alapozzuk meg inarunk most kezdődő második évszázadát.

Sok nagy öregünk elment már. Sok itt járt közöttünk. szinte észrevétlenül. A kis Gúll is. Így hívták a mozgalomban. Most csoszog csak inkább, lassan húzza maga után engedet- lenkedő két lábát. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt hallottam először róla. Veteránok mondták:

— A kis Gaált is majd agyonverték a csendőrök.

De^csak most tudtam meg miért A KIMSZ-ért. Felkapaszkodott a szerkesztőségi lépcsőkön, szabadkozott.

— Tulajdonképpen én

csak városi titkár voltam Szolnokon. De mivel a megyében nem volt máshol KIMSZ szervezet, így számítottam megyei titkárnak is.

Kék szemű, törtarcú, alacsony ember. Nem tudom milyen volt fiatalon. Nem tudom milyen volt azon a vasárnap délutánon, mikor Tisza Antal a szolnoki munkásotthonban félrehívta, a még csak 16 esztendős fatelepi mindenesfiút.

— öcsém — mondta neki — gyere el csütörtökön este Somogyi Miska bátyá- dékhoz.

A munkásotthonban — a mai Övoda utcában — akkor, 1924-ben odajártak a munkások. Az ifjúmunkások szavaltak, énekeltek, az idősebbek ' politizálgattak, sakkoztak, kártyáztak. A munkásotthonnak Tisza Antal volt a gondnoka. Ö is ott várta Gaál Gyulát, So- mogyiéknál. Meg Ragó Antal, Urbán Sándor, Zaka Huszár Mátyás és Gaál János fodrász. Gyula bácsi bátyja. Ö hordta haza már korábban a családba az Ifjú Proletár című illegális újságot. Azt olvasgatták.

A találkozón Tisza Antal osztotta ki, ki-mit csináljon.

— Te öcsém, — mutatott a kis Gaálra — röpcédulákat viszel a járműjavítóba. Vigyázz öcskös, ha elkapnak se mondhatsz semmit.

Az öcskös régen Gyula bácsi már. Hat éve nyugdíjas. De még ma is kigyúl pillantása, ha arról az első akcióról beszél.

— Sikerült, örám volt. Pontosan félnégykor fújt a gyári duda. Ott sétálgattam. A sorompónál rendőrőrs volt. A sorompó és a gyárkapu között lődörögtem. — Jöttek a munkások. „Mit hoztál öcskös?” „Tessék elolvasni.” Gyűrűbe fogtak, hogy senki ne lásson. Aztán gyorsan inóc, át a Csisz- likóba. Ki a Téglaházhoz. Bence Emőék ott laktak a Hullám utcában. Egyik kapujuk az utcára nyílott, másik a Tisza partra. Itt vágtam át, 'aztán ráérősen sétálgattam a folyóparton.

Megdicsérték. Beosztották szemináriumra Urbán Sándorhoz járt a Madách utcába illegális iratokat, sajtót olvasni, beszélgetni. Egyszer azt mondta neki Tisza Antal:

— Vasárnap maradj otthon. Egy elvtárs megy hozzád. Üdvözlőlapot visz magával, vattát mártsál ebbe a folyadékba, végighúzod a lapon, előjön a szöveg.

A bikaakoli iskolában laktak szükséglakásban Gaál Gyuláék. Odament az összekötő.

— Wfeg kell szervezni az ifjúmunkások szervezetét, — mondta;

Gaál Gyula lassan, óvatosan kezdett Molnár Miklós fiatal alkalmi munkást. Farkas Gvörgy ácssegédet. Molnár Mihály néksegédet. Fein Berta varrólányt vonta be először. Volt a mai Ady Endre utcán a Fodor Rózsi varroda. Hat-hét lány dolgozott ott. A legtöbbie csatlakozott Volt egv kis varrólány. Cibakházára ment férjhez — a nevére nem emlékszik már — nagyon hűségesen iárt a szervezetbe. Már harminchatan voltak. Mindig a Tisza-parti ordőVben találkoztak. Hét közben indult a jelszólánc.

— Vasárnap a kettes vas- hídnál. Vasárnap a Móricz ligetben.

Már 1926-ban volt ez.

— Rostás István és Házi Ferenc keresett meg. Azt mondták, a szolnoki ifjúmunkás csoport megért arra, hogy a KIMSZ szervezete legyen. Engem jelöltek titkárnak. Társaim helyeselték. Így történt a választás.

Rendszeresen találkoztak a szervezett ifik. — Vagy együtt az egész csoport, — vagy külön kisebb csoportosulásokban. Olvastak, tanultak, röplapokat, újságokat továbbítottak, elmondták az igazságot a Szovjetunióról, a Tanácsköztársaságról. Gaál Gyula többször feljárt Budapestre. Ott ismerte meg Lőwy Sándort, a KIMSZ titkárát. Sokat beszélgettek. Mindig intette Gaál Gyulát:

— A mozgalomnak nem halott hősökre, élő, jól konspiráló ifjúkommunistákra van szüksége.

Gaál Gyula kék szemén szomorúság fut át.

— Aztán mégis szegény Lőwybőllett halott hős 1929- ben. Huszonhétben bukott le.

Az 1925-ben megalakult Magyarországi Szocialista munkáspárt, a féllegális kommunista párt képviselőnek jelölte Tisza Antalt, a földmunkásmozgalom szolnoki ismert vezetőjét. Ajánlási listát kellett gyűjteni. A szolnoki KIMSZ-esek is ezt csinálták. Gaál Gyula negyven aláírást gyűjtött. Tisza Antalt mégsem engedte indulni a rendőrség. Huszonhét elején lefogták őket. Pestről indult á letartózta- tási hullám. A párt, a KIMSZ vezetőit,^ aktíváit

Színhely: bármelyik étterem az országban. Az egyszerűség kedvéért kössünk ki a szolnoki Múzeum mellett. A vendég jő, leveti a téli- kabátját. Leül, s elkezdi böngészni az étlapot Fejben kasszát csinál, majd eldönti, mit fog rendelni. Aztán elkezdődik az a kétszereplős jelenet, amely nap mint nap ezerszer és ezerszer lejátszódik közöttük.

Pincér: Parancsol uram?

Vendég: Hozzon egy meggylevest és rántott sertésszeletet.

Pincér: Igen is! (el)

A vendég még egyszer átfutja az étlapot, s jól az eszébe vési, hogy összesen 20.20 forintot kell majd fizetnie. Talán még sokallja is. És még fel sem villant benne, hogy a meggylevest és a rántott szeletet csak kifizeti, de nem fizeti meg.

□

Hogyan?! Kapja fel a fejét az olvasó. Mi az, hogy nem fizetem meg, amit az étteremben elfogyasztok? Pedig ez az igazság. A Szolnok megyei Vállalati és Szövetkezeti Adóhivatal két csoportvezetője Ulveczki Tibor és Gsala Sándor fehéren-fe- ketén bebizonyította, hogy az állam óriási összegeket áldoz az ételforgalom dotációjára.

Megyénkben az ételforgalom .bruttó értéke után az állami vendéglátóiparnak 4.6.

míg a szövetkezetinek 6.8 millió forintot folyósítottak fogyasztói árkiegészítés cí mén 1968 január-november között. Miért volt erre szük- ség?

Azért, mert az ételek önköltsége bőven meghaladja

börtönbe hurcolták. Szolnokról Tisza Antalt, Ragó Antalt és Gaál Gyulát. A Szántó Zoltán perben indult ellenük eljárás. Gyula bácsi a Pestvidékiben raboskodott.

— Mindig mondtam itthon az ifiknek, ha én lebukok, engem nem követ senki. Nem is tudtak kihúzni egy szót sem belőlem. Két hónap után szabadlábra helyeztek a tárgyalásig. Akkor kaptam a megbízatást, sürgősen meg kell röpcédulázni Szolnokot, hogy eltereljük a gyanút a börtönben lévőkről. Május 1-e előtt házkutatást tartott nálam a rendőrség.

— A beledet kitapossuk, ha egy röpcédulát megtalálunk a városban — mondta a nyomozó.

— Arról én nem tehetek, ha mások szórják.

— Például kik azok?

— Azt én nem tudhatom.

Egész éjjel nyomozó ólálkodott a bikaakoli iskola előtt. Gaál Gyula a kerítésen szökött ki hátul. Riasztotta az ifiket. Reggelre tele lett Szolnok röpcsikkel, jelszavakkal. Még a rendőrség udvarára is dobtak belőle.

Mesél, mesél Gyula bácsi. A tárgyalásról, a Szemák tanácsról. Elérzékenyül. Mikor Szántó Zoltán védte magát, a Szovjetuniót védte. Éljen a tíz éves Szovjet- oroszország!

— Mi rabok felálltunk. A hallgatóság is, még a meglepett börtönőrök is. Szemá- kék kékültek-zöldültek.

Szabadulása után meg kellett válnia a KIMSZ-től. Szemmeltartották. Veszélyt

a fogyasztói árakat. A kormány álláspontja az új gazdasági mechanizmus bevezetésekor egyértelmű az volt: hogy a reformok alkalmazása nem járhat az életszínvonal csökkenésével, sőt annak tervezett növekedési ütemét tartani kell.

Az étel élet. A két szó szoros kapcsolódásából is következik, hogy az ételforgalom dotációja a Párt és az állam életszínvonal politikájával függ össze. Nem árt tehát, ha az olvasó megismerkedik a fogyasztói árkiegészítés ételforgalomra vonatkozó kulcsaival.

A Tisza Szállóban — mely első osztályú üzeni — ha étlapról rendelünk, minden kifizetett egy forintunkat 45 fillérrel toldja meg az állam. A Halászcsárdában — másodosztály — forintonként 40, az Alföldi Étteremben — harmad osztály — 30 fillért, a meleg ételt árusító neeved osztályú üzletekben 12 fillért kapunk az államtól. Sokan fizetnek elő vacsorára is. míg ezrével étkeznek az üzemekben. Az előbbiek minden befizetett forintjukra 10, az utóbbiak 15 fillért „emelnek el” az államkasszából,

0

Ezekből a fillérekből rakódott össze az a 11.4 millió forint, amit az adóhivatal fogyasztói árkiegészítés címén a központi alapból utalványozott a megyei vendéglátóipart vállalatnak, illetve a szövetkezeteknek.

Hangsúlyoznunk kell, hogy nem „ megyei költségvetés, hanem az állampénztár terhére.

hozhatott volna a mozgalomra. .A Vörös Segélyhez irányították. Ott is lefogták. 1930-ban elhurcolták a tószegi csendőrőrs pincéjébe. Arra nem szeret visszagondolni.

— A két kezemet a két bokámhoz kötötték. A lábam és a kezem közé rudat dugtak. Azt két székre felakasztották, ott csüngtem fejjel lefelé. Verték a fejemet, a talpamat, mindenemet. Nem vertek agyon, csak agyonra. Négykézláb tudtam mászni.

Egy szót ki nem mondott. Akkor szerzett gyógyíthatatlan idegbajt, s más betegségeket. 1945-ben összetörtén, már nem tudott tanuláshoz, önképzéshez kezdeni. Segédmunkásként dolgozott a cukorgyárban, hivatalsegédként a megyei pártbizottságon. Testvérei, rokonai elhaltak. Magánosán él. De nem egyedül. Sokszor elhívják úttörők, KISZ-esek, beszéljen a szolnoki ifjúmunkásmozgalomról. ' Szereti, ha hívják. Sok mondanivalója van a történelemről. A kommunista ifjúsági mozgalom történetéről.

Nem könyvből tanulta.

Borzák Lajos

Természetesen nem hallgathatjuk el olvasóink előtt azt sem. hogy az italokra viszont nagyon magas forgalmi adót vetettek H. Például minden pálinkára költött egy forintból 70—8o fillér a forgalmi adó. Minthogy e tekintetben csak az első fél év re vonatkozó adatokkal rendelkezünk. nem összehasonlítás céljából említjük megv a szövetkezeti és az állami vendéglátóipar 5,8 millió fo rint adót fizetett italforgal- ma után.

Reméljük, eloszlatjuk azt « tévhitet, miszerint a vendég látóipart elsősorban az ital- forgalom növelésére ösztöna az állam. A közgazdasági szabályozók, például a fogyasz tói árkiegészítés, éppen azoknak a cégeknek kedveznek, amelyek ételforgalmukat bővítik.

Naponta hangzik el az üzletekben :

— Kérek egy kiló kenyeret.

— Egy liter tejet kérek.

— Adjon egy csomag vajat.

És így tovább és így tovább. A kedves vevő — akárcsak a Múzeum Étterem vendége — bizonyos abban, hogy a 3,60-jával kifizette azt az egy kilogramm kenyeret... Ki igen. De meg nem.

Csak megemlítjük, hogy az idén a megyei kenyérfogyasztáshoz 38 millió forint dotációval járul hozzá az állam, hogy minden egy liter tejre költött forintunkhoz 61. minden vajra kiadott egy forintunkhoz 50 fillért ad nekünk közvetve a népgazdaság.

Ezek a tények.

Váhián

Szamos Rudolf

A Ceglédi Dózsa Népe Mg. Termelőszövetkezet

pincészetében kiváló minőségű és aromájú borok és kisüsti pálinkák kaphatók. A bor ára 15.— Ft literenként, a kisüsti pálinka ára S0.— Ft literenként.

A pincészet 1968. december 31-ig reggel 7 órától délután 17 óráig nyitva van. A pince Cegléd. Reggel u. 2—4 szám alatt található meg. a Keltető Állomás mellett, a vasútállomástól 5 percre. Karácsonyra, szilveszterre vásároljon minőségi termelői bort és pálinkát szövetkezetünk pincészetében.

Kifizet és megfizet...