Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! I a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja XIX. évfolyam, 282. szám. Ára: 1 forint IMS. december L, vasárnap. Ma: Tisztelik a vállalati alkotmányt A jövőben is alkatmasak... — Túlzott óvatosság és bőkezűség Csak apró szabálytalanságok Cserfalvi Gyulát, a megyei tanács vb munkaügyi osztá­lyának vezetőjét arra kértük, tájékoztassa olvasóinkat az idén lejáró kollektív szerző­dések alkalmazása során összegyűjtött tapasztalatok­ról. Természetesein a tanácsi vállalatokra szorítkozva. — A tanácsi vállalatoknál érvényben levő kollektív szerződések rendelkezései ál­talában törvényesek, kellően kifejezik a vállalatok és a , dolgozók érdekeit. Mindenütt helyesein szabályozták a mun­kaviszonnyal, az elosztással és az egyéb szociális, kultu­rális juttatásokkal a munka, valamint pihenőidővel, a sza­badsággal kapcsolatos jogo­kat. kötelezettségeket. Meg­győződésünk. hogy 1968. évi kollektív szerződések előké­szítésével és megkötésével fejlesztették a vezetés és a jogalkotás demokratizmusát. Megállapítható továbbá, hogy a szerződések — kisebb hi­báiktól eltekintve — alkal­masaik a vállalati hatáskörbe utalt munkaügyi kérdések jövőbeni szabályozására is. A vállalatok gazdasági vezetői, társadalmi szervei és dolgo­zói tiszteletben tartják a vál­lalati alkotmányt. I — ütött arra. hogy hi­báit 1« előfordultak. — A tanácsi vállalatoknak mintegy 63 százaléka kény­telen volt kisebb-nagyoibb mértékben módosítani, illet­ve kiegészíteni az eredetileg Jóváhagyott kollektív szerző­dését. Egyes helyi szabályo­zások ugyanis nem állták M a gyakorlat próbáját, meg­buktak. Egyébiránt úgy vé­lem, jól tették, hogy nem ra­gaszkodtak görcsösen a hi­básnak bizonyult szabályo­zókhoz, és bátran korrigálták őket — A tanácsi vállalatok­nál is megkezdték már az 1969—70-re kötendő kollektív szerződések elő­készítését. Nyilván vi­gyáznak majd arra. hogy a hibák ne ismétlődhes­senek meg. Megismerked­hetünk az idei negatív tapasztalataikkal is? — Természetesen. A leg­lényegesebb. hogy az új kol­lektív szerződésekbe indoko­latlanul ne építsék be a Munka Törvénykönyve ren­delkezéseit. Főleg úgy ne, hogy azokat ne lehessen vilá­gosan megkülönböztetni a he­lyileg kidolgozott szabályok­tól. Néhány vállalatunknál ugyanis emiatt túlságosan terjedelmesek, nehezein átte­kinthetők. és nem ritkán meg­tévesztők a szerződés egyes fejezetei. Másfelől az országos érvényű rendelkezéseket úgy tüntették fel, mintha azok is az igazgató és a dolgozó megállapodásából születtek volna. Tapasztaltuk, több vál­lalatnál túlzott óvatossággal, illetve túlzott bőkezűséggel határozták meg a dolgozók járandóságait. — Mindkettő helytelen. Példaként megem­lítem, hogy a jutalom-sza­badságot általában a lehető­ségek alsó határa körül álla­pították meg, tehát gyakor­latilag szűkmarkúak voltak. Konfliktusok adódtak abból is. hogy a szerződések egy- egy pontját pontatlanul, fél- reérth értőén fogalmazták meg. így az egyik vagy másik fél jogtalan előnyhöz juthatott Nem engedhető meg a jövő­ben az sem, ami az idén elő­fordult; tudniillik, hogy a munkavédelmi és újítási sza- báyzatot a szerződés aláírá­sa után készítsék eL Talál­koztunk azzal is, hogy a túl­óra-korlátozásra vonatkozó rendelkezéseket helyileg fel­lazították. Másutt nem hasz­nálták ki a felmondási és felmentési idő maximális ki­szélesítésében rejlő kétoldalú előnyöket — Előfordultak-e sza­bálytalanságok? — Mint mondottam már, általános tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a kollektív szerződés mindenütt jól egészítette ki a Munka Tör­vénykönyvét. Csak kisebb je­lentőségű szabálytalanságok­ra bukkantunk. Megtörténi például, hogy néhány dolgo­zónak egyoldalúan módosítot­ták a bérét, változtatták meg a munkakörét Az ívhegesz­tőknek a megállapodás elle­nére gumitalpú bakancs he­lyett bőrtalpút adtak ki. A szabálytalanságok ezekhez ha­sonló jellegűek voltak, ame­lyeket azonban — főként a szakszervezeti bizottságok kezdeményezésére — gyorsan korrigáltak. összegezésként azt mondhatjuk, hogy az idei kollektív szerződések bevál­tották a hozzájuk fűzött re­ményeket. közelebb hoztíEk egymáshoz a vállalati és az egyéni érdekeket Ennélfogva az 1969—70-re készülő szer­ződések kidolgozásához sok­kal kedvezőbb körülményeik között láthattak hozzá az ér­dekeltek a tanácsi vállalatok­nál is — fejezte be nyilat­kozatát Cserfalvi Gyula. — f - P Ünnepi közgyűlés Tiszaszentimrén Megemlékezés a névadó mártír emlékéről (Tudósítónktól.) Szombaton, a tiszaszentim- rei Aranykalász Termelőszö­vetkezetben jubileumi köz­gyűlést tartottak, amelyet Németh Pál főagronómus nyitott meg. Húsz esztendő­vel ezelőtt huszonkét pa­rasztember alakította itt meg a község első közös gazdasá­gát. Érdemeikről, s az azóta eltelt időszak küzdelmeiről dr. Kasza Béla, a megyei ta­nács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának ve­zetője szólt ünnepi beszédé­ben. Többek között megem­lékezett a közös gazdaság el­ső névadójáról, Fehér Imré­ről, Tiszaszentimre szülötté­ről, a Tanácsköztársaság mártírjáról, akinek 1919-ben az ellenforradalmárok kiol­tották életét Elmondta az ünnepi szó­nok, hogy a Fehér Imre Tsz 19*8 november 1-én tartotta alapító közgyűlését 1951-ben már négyszáznyolcvanan gaz­dálkodtak 380o hold földön. Az 1956-os ellenforradalom azonban szétverte a szövet­kezetét S az ellenforradalom után 3 évvel alakult újjá, a ma Aranykalász nevet vise­lő közös gazdaság. Az ünneplő gazdákat kö­szöntötte Csáki István, az MSZMP vb tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Üdvözlő sorait Németh Pál főagronómus olvasta fel. Szólt az ünnepeitekhez a ti­szafüredi járási pártbizott­ság és a nagykunsági tsz szö­vetség képviselője, s köszön­tötték a gazdákat a község úttörői. Majd Seres Géza, a tsz elnöke tekintett vissza a küzdelmes esztendőkre, s osztott ki oklevelet és pénz­jutalmat a szövetkezet hűsé­ges tagjainak. Özv. Fábián Gábómé, s a 73 éves Orosz János, valamint Székely Gyu­la, Székely Sándor, Imre Sándor, ifj. Takács Antal, Sóskúti Gábor, ifj Fózer Já­nos, Balázs János és Fekécs Mihály alapító tagok része­sültek a közösség elismerésé­ben. Nevükben idős Orosz János és Fózer János mon­dott köszönetét. — kasuba — Tizennégy IKARUSZ Jobb lesz a közlekedés Jászberényben — Karcagnak is jutott Események sorokban Losoncai Pál, 0 Elnöki Tande» elnöke táviratban üdvözölte Jean Be dél Bokassa köztársasági elnököt. a Kö­zép-Afrikai Köztársaság Nem­zeti ünnepe alkalmával. A Mezőkövesd és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet kezdeményezésé- pb újra fellendül az ősi fa­ragó mesterség a Bükk déli lejtőin az erdők szomszéd­ságában települt Cserépfalu községben. A hajdan híres faragók utódai újra meg­kezdték a szerszámnyelek, díszdobozok és egyéb faáruk készítését, -tr A hegy gyom­rába vágott alagúttal kötik össze a Miskolc-Tapolcán épülő új távfürdőt a már meglévő barlangfürdővel. A sziklafolyosót készítő miskol­ci bányaüzem vájárai munka közben váratlanul három, csaknem embermagasságú és 15—18 méter hosszú „mini"- cseppkőbarlangrn bukkantak. A vidéki városok utasai Is panaszkodnak: zsúfoltak a helyi autóbuszok. Panasz­kodnak még ott is, ahol he­lyi közlekedésnek másfél— két évtizede még híre-hamva sem volt. Túlterheltek a vi­déki nagyvárosok környékén, s a falvak között közlekedő járatok la. Az autóközleke­dési tröszt az idén összesen 580 különböző típusú IKA­RUS-autóbuszt kap, ebből 400-at már le is szállított a gyár. A napokban fut ki a gyár­ból 80 IKARUS—66-os típus, nagy befogadóképességű ko­csi, ezek már könnyttenek a forgalmi nehézségeken. Ezek­kel ugyanis a vidéki városok­ban a járatok számát sűrítik. T6bb vidéki város kap egy-két kocsit, különösen javul a helyi for­galom Kecskeméten, Székes- fehérváron, Veszprémben, Tatabányán, Szegeden és Szekszárdon, valamint Szol­nok megyében. A 7. sz. AKÖV személy­forgalmi osztályvezetőjének információja szerint a válla­lat 10 IKARUS—66 típusú autóbuszt kapott. Ebből 9 már korábban, a tizedik ép­pen pénteken érkezett meg. A 630-asokból négyet „utalt" Küldöttség utazik T allinnba Váezi Sándornak, a megyei pártbizottság titkárának ve­zetésével holnap öttagú dele­gáció utazik megyénkből Tal- Qnnba, hogy tovább mélyítse a testvéri barátságot, a mun­kakapcsolatot Szolnok me­gye és Tallinn között ki a tröszt a 7. sz. AKÖV- nekí Az új autóbuszokat már elosztották az üzemegységek és kirendeltségek között A Jászberényi üzemegység öt Szolnok négy IKARUS —66-oshoz jutott, — míg egyet a Karcag—Kisújszál­lás—Túrkeve—Mezőtúr vo­nalon közlekedtetnek. A 630-osok közül kettőt Tö- rökszentmiklósra, egyet Jász­berénybe vezényeltek. A ne­gyedik busz — amelynek ér­kezését december 15-re vár­ják — majd Karcagon telje­sít szolgálatot Tovább tart a köd Szombaton is vastag köd­réteg feküdt az ország felett. Csupán a Szombathely—Sió­fok—Budapest vonaltól északra fekvő terület maradt ködmentes, de ott is erősen párás volt a levegő. Csapadék legfeljebb sze­merkélő eső, ködszitálás, esetleg zúzmaraképződés for­májában jelentkezett, ahol viszont a ködszitálás fagyott talajra hullott ott vékony, de rendkívül síkos jég bevo­nat alakult ki. A hőmérséklet Európa- szerte legfeljebb egy-két fok­kal tért el az évszaknak meg­felelő átlagtól. Az Ural nyu­gati lejtőjével határos terü­leten azonban hajnalban rendkívül erős lehűlés követ­kezett be; a hőmérő higany­szála többfelé mínusz 37. sőt volt ahol mínusz 43 fokig süllyedt Ezzel szemben ná­lunk a fagypont körül volt a hőmérséklet. Emberi jogok napja A Magyar ENSZ Társaság idei tevékenységében közpon­ti helyet foglalt el, hogy az Egyesült Nemzetek szerveze­tének közgyűlése húsz évvel ezelőtt fogadta el az emberi jogok egyetemes nyilatkoza­tát e 1968-at — az ENSZ javaslatára — az emberi jo­gok évének nyilvánították. A beszámoló hangsúlyozta, hogy az emberi jogok évének céljai a társadalmi és tömeg­szervezetek munkájában, ak­cióiban is kifejezésre jutot­tak. Egy hél a világpolitikában Összefoglaló a 2. oldalon I Bézi doktor és az „írott molaszt" Furcsa beszámoló furcsa dolgokról a 3. oldalon I Milyen lesz a 22 emeletes ház? Tudósítás a 3. oldalon I Bajnokcsapatot ünnepelnek Tiszaföldváron Sportriport a 4. oldalon I Érdemes-e Szelekére utazni? Riport a esontkovácsró! az 5. oldaton I A vágy pálinkája Riport az 5. oldalon I Milyen lesz a holnap mozija? Beszámoló a 1#. oldalon I Mao elnök, a Közös Piac és Nixon A külpolitikai maga­zinban I Majdnem jeles Tárcák, elbeszélések a A és 9. oldalon I Ezüstbánya Hírösszeállítás a 12. ol­dalon K r j 1 a a n a I i Fizessen elő etszer kettőt nyerhet NCPLAP-ra Január 1-től hetenként kétszer két o:datlal bővül a Néplap — változatlan előfizetési díj mellett

Next

/
Thumbnails
Contents