Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-14 / 267. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MEGYEI I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TAKÁCS LAPJA XIX. évfolyam, 267. szám. Ára 70 fillér 1968. november 14., csütörtök. Piramis és kunhalom... Van értelme összehason- ennek ellenére is nevetséges lítani az egyiptomi piramist a tudományos célból a kettőt kunhalommal? Nem hinném. összehasonlítani. Bár ha egybe is vetnénk a Bizonyos értelemben a „bá- kettőt, aligha mondhatnánk ®*s” a ”ielen” ^ét eS7‘ valami újat, érdemlegeset ró- mástól merőben eltérő gaz­luk. Ismeretekben tehát nem dasági közeg egyszerű „in­Tovább erősödtek, szilárdultak megyénk közös gazdaságai Az évközi mérleg tapasztalatai gazdagodnánk. őszintén szólva amikor a különböző gazdasági statisz­tikákat böngészem, nem ritkán az az érzésem támad, azok­ban a piramisokhoz hason­lítják a kunhalmokat. Mire gondolok? Arra, hogy az új gazdasá­gi mechanizmusban elért ter­melési eredményeket és mi­nőségi mutatókat mérik ösz- sze a bázis-szinttel. Ebből aztán kihoznak egy bizonyos indexet. Csakhogy időközben megváltoztak a gazdasági konstrukciók. Igaz például, hogy a nettó árbevétel az ó és az új me­chanizmusban is nettó árbe­vétel. De az, hogy a török­szentmiklósi gépgyártó szö­vetkezetnél 1968 első kilenc hónapjában két százalékkal volt nagyobb a nettó árbe­vétel, mint 1967 azonos idő­szakában: ez bizony nem so­kat mond. Pusztán azért sem, mert az egyik adat a régi árakat, a másik már az úja­kat tükrözi. Következteté­sekbe nincs értelme bocsát­kozni, hiszen azok bizonyára meglehetősen torzak, irracio­nálisak lesznek. A „nyereség preparátu­moktól” meg egyenesen bor­sódzik a hátam. A kisúj­szállási faipari vállalat 285,6 százalékkal produkált több nyereséget az idei első fél­évben, mint 1967 január— június között. A szolnoki TEMPÖ szövetkezet idei ki­lenc havi nyeresége 24, a, jászárokszállási Vas- és Fém­ipari Ktsz-é többszáz száza­lékkal haladja meg a bázis­ban elértet. És még sorol­hatnék hasonló példákat. A statisztika hivatása, hogy a valóságot tükrözze. Nem vitatható, hogy a fenti adatok igazak. Am a piramis is igaz, a kunhalom szintén: dexelését” sem tartom más­nak. Ki tudja megmondani ugyanis, hogy a kapott ér­ték milyen mértékben hami­sítja meg a valóságot. Ennél fogva mond-e vala­mi újat, érdemlegeset, hasz- nosíthatót az adott gazdasá­gi egység működéséről? Ügy tudjuk a KSH-ban kísérleti jelleggel bizonyos népgazda­sági árindexeket használnak azért, hogy a bázishoz való mérés torzításait kiszűrjék, csillapítsák. A bázist tehát többé-kevésbé megfosztják a trónjától. Hasonló módszerekkel dol­gozni, bajlódni vállalatoknál, szövetkezeteknél nem sok értelme volna, aligha térülne meg a befektetett munka. Annál inkább célszerű a gazdasági egység idei hely­zetének reális felmérése, elemzése. Érdemleges dolog azt megtudni, hogy például a tervezeteiéi lényegesen magasabb nyereség milyen forrásokból képződött? — Mennyiben köszönhető az a vállalati hatékonyságnak, — mennyiben az értékesítési szférában keletkezett? Ho­gyan hatottak a vállalatra, a szövetkezetre, az új gazda­sági szabályozók, ösztönzők? Ezekből már hasznosítható következtetések vonhatók le a jövőre nézve. Különösen az 1969. évi vállalati, szövetke­zeti tervek készítésekor. A ma alapjaira rakják le a holnapot és ne a tegnapéra, a „bázisra”. A valóságban az új gazdasági mechanizmus be­vezetésével járó egyik átme­neti problémával állunk szemben. A jövő év mérleg­időszakaiban már racionális összehasonlításokra, vissza­pillantásra nyílik lehetőség. Fábián Péter Az idén első ízben, évközi mérleget készítettek me­gyénk termelőszövetkezetei­ben. Szeptember 30-i állapot­nak megfelelően felmérték az első háromnegyedév majd a hátralevő időszak gazda­sági eredményeit. A megyei tanács vb. pénz­ügyi osztálya most összegez­te az évközi mérleg fonto­sabb adatait, tanulságait. Az előző évek eredményei nyo­mán a tsz-ek nagytöbbsége kedvező helyzetben kezdte az 1968. évi gazdálkodást. Ta­valy jelentősen növekedett a biztonsági ég egyéb tartalék a szövetkezetekben. A tsz-ek jól kihasználták az új gazda, ságirányítás által nyújtott le­hetőségeket. Az önálló el­képzelések összhangba ke­rültek a népgazdasági terv céljaival. Megyénkben 125 mezőgaz­dasági — egy halászati tsz és 6 tsz közös társulás működik ég készített évközi mérleget A szövetkezetek előrelát­hatólag 3,8 milliárd forint halmozott termelési érté­ket produkálnak az idén, mely 8,5 százalékkal maga­sabb a tavalyinál. Figyelem­be kell venni, hogy az elszá­moló árak is emelkedtek a gazdaságokban, mely növelte a halmozott termelési érté­ket. A gazdaságok idei eredmé­nyeit igen jelentősen csök­kentették az aszálykárok. Jó néhány gazdaságban emiatt romlik az eredmény. Főként azokban a szövetkezetekben, amelyek kedvező adottságú- ak, nagy befektetéssel ter­melnek, s az előző évet ki­magasló eredménnyel zárták. Az aszály miatt a nagy rá­fordítások — műtrágya stb. — nem realizálódhattak meg­felelően. A felmérés szerint a tsz- ek — szeptember 30-i 2 — két milliárd forint árbevé­telt értek el. mely év végé­ig előreláthatóan 3,1 milli- árdra növekszik. Ez magasabb a tavalyinál és a tervezettnél is. Az évközi mérleg adatai arról tanúskodnak, hogy a felhasználható bruttó jöve­delem a tavalyihoz képest csökken. Ugyanígy a fejlesz­tési és a biztonsági alap­ra, valamint a felhalmozásra szánt összeg is. A besenyszögi komp'ex terv... Agrárszakemberek vitája a szövetkezetben (Tudósítónktól) A tudomány, a gyakorlat szakemberei vitatták teg­nap Besenyszögön, a Kossuth Tgz_ térinklésfejlesztésl_ ter­véi. Mi abból Thdurtuhk 'ki — mondotta Horváth János, a tsz elnöke —, hogy Be­senyszögön olyan termelés- szerkezetet kell kialakítani, ami a mostoha körülmények között a lehető legjövedel­mezőbb. Ennek megvalósítása érde­kében a termelőszövetkezet vezetősége komnlex termelé­si tervet dolgozott ET A célkitűzések között két igen fontos és elsődleges téma a lucernatermelés és a korsze­ré legjlőgazdálkodás. A terv SBegvitäfäSSra és helyszíni szemlére hívták meg a Me­zőgazdasági- és Élelmezés- ügyi Minisztérium Termelés­fejlesztési Főosztályának, a martonvásári, a délalföldi, a nagykunsági mezőgazda­sági kísérleti intézetek, a Magyar Tudományos Akadé­mia Agrárgazdasági Kutató Intézete és egyéb szervek munkatársait. A szövetkezet lucernaterü­letét a jelenlegi 1000 hold­ról 1970-ig 3000 holdra kí­vánják növelni. Ebből 1000 hold a takarmányozást. 1000 hold az értékestendő lucer­naliszt készítését. 1000 hold pedig részben takarmány, döntően pedig talajerővissza­pótlás célját szolgálja. A legelőgazdálkodásban elsődleges feladat a jelenle­gi 1150 holdas legelő re­konstrukciója. majd új tele­pítéssel 2000 holdra való nö­velése. Ezzel összefüggően kidolgozta a termelőszövet­kezet a szarvasmarha- és juhállomány növelésének szakosított telepek kialakítá­sának. a gépesítés és az ön­tözés tervét. A vita és a helyszíni szem­le alapján egyöntetű volt a vélemény: ha a termelő­szövetkezet betartja az elő­írt technológiát, biztosítja a szükséges személyi és tárgyi feltételeket: reális a tsz­vezetők elképzelése komp­lex terve — vágási —• A garantált munkadíjazás rendszeresítése után sok al­kalmazott tagként lépett be a szövetkezetekbe. Ezért a részesedési alapból a mun­kabér aránya a tavalyi 17-ről 12 %-ra csökken az idén. A részesedési alap összege megyei szinten kevesebb a tavalyinál. Számos tsz-ben a személyes jövedelem csökke­nésével is számolni kell. A megyei tanács végrehaj­tó bizottsága — a miniszteri rendeletnek megfelelően — 17 tsz-t sorolt be a kedve­zőtlen adottságú gazdaságok sorába. Ezek jelentős, vissza nem térítendő állami támo­gatást kaptak. Az intézkedé­sek nyomán ezekben a sz3vetkezetek- s ben javult a gazdálkodás * színvonala, eredményes­sége. A gazdaságilag gyenge tsz- ekben a felhalmozás aránya magasabb lesz a megyei át­lagnál. Igyekeznek az eszköz­ellátottság színvonalát is nö­velni, tehát tovább erősöd­nek. A rendszeres előlegfize­tés javította a tagok munka­fegyelmét. s több családtag kapcsolódott be a közös mun­kába. A gyenge tsz-ek közül mindössze egy szövetkezet­ben várható mérleghiány. A hosszantartó aszály kö­vetkeztében hét közepesen gazdálkodó tsz-ben olyan nagy volt a terméskiesés, hogy fizetésképtelenné vál­tak. Ezek a tsz-ek a legszük­ségesebb anyagi kiadásokat és a munkadíjakat sem tud­ták fedezni. Az ilyen tsz-ek pénzügyi problémáinak meg­oldásáról az 52 242/1968. MÉM—PM rendelet intézke­dik. Ha a tsz-ek a vesztesé­get 12 hónap alatt kigazdál­kodni nem tudják, a legszük­ségesebb anyagi kiadásokra, valamint munkadíjra csak költségvetési óvadék mellett kaphatnak hitelt. A tsz-ek kérelmét az illetékesek elbí­rálták, s 12,4 millió forint óvadék hitelt engedélyeztek részükre. A hosszantartó aszály 11 közös gazdaságot súlyosab­ban érintett, ezekben mér­leghiányt .okoz. Erre mutatnak az évközi mérleg adatai. összességében: megyénk közös gazdaságainak többsé­ge — az aszály ellenére — sikerrel zárja az idei évet. Az évközi mérleg, a külön­böző gazdasági mutatók is­meretében a tsz-ek vezetősé­gei a zárszámadás elkészíté­séig megfelelő intézkedéseket tehetnek. 1— m. 1. — Színházi esték Szolnokon és Budaoesten Sikeres KISZ akció A falusi fiatalok körében igen nagy népszerűségnek ör­vend a KISZ-Express „Tölt­sön egy estét Szolnokon” program. A termelőszövetkezeti fia­talok igen kedvező feltételek­kel bérelt 8utébi'«^<^V‘kal utaznak be a megyeszékhely­re, megnézik a színház elő­adását és egyéb kulturális rendezvényeken vesznek részt. Az akció keretében minden hónapban csaknem nyolcszáz falusi fiatal érke­zik így Szolnokra, évenként tíz színházi előadáson vesz­nek részt. a besenyszögi Kossuth Termelőszövetkezet­ből például száz parasztfia­tal jár rendszeresen szín­házba. Tiszasasról és Cibak­házáról pedig ötvem-ötven. A budapesti színházi es­tékre, az „Egy hét Budapes­ten”, akció keretében kerül sor. A szervezés a napokban kezdődik Csörlőseke bemutató Palotáson Tegnap a Palotásd Állami Gazdaságban csaknem há­romszáz szakember előtt mu­tatták be a csörlősekét. A bemutató után vitára került sor. A s-'J»k»inber«»k véleménvp szerint a látottnál több mű­velet elvégzésére kell alkal­massá tenni a csörlősekét. Ezek között szerepeljen a szántás, vetés, műtrágyázás, kultivátorozás és vegyszere­zés. V Hiány mozdonnyal a Nyugatiba A Nyugati pályaudvarról szinte egész Pesten át ka­nyarog a ceglédi vasútvonal A pálya mellett most már piros színű oszlopok sorakoz- i nak (a miniumra zöldes- ! szürke festék kerül majd). ' mintegy hirdetve: jól halad . a villamosítás. A Budapest —Cegléd közötti vasúti pá­lya villamosításának finisé­hez érkeztek. A vonalon már mindenütt elhelyezték a fel­sővezetékeket tartó oszlopo­kat. A Nyugati pályaudvar és Cegléd között a felsővezeték december közepére készül el, akkor adiák át a pest­lőrinci transzformátor alállo- mást is. s megkezdik a fe­szültségpróbát. A Nyugati pályaudvar csarnokába futó néhány vágány fölé is ki­húzzák a rézhuzalt, s decem­ber végén befut a Nyugatiba az első villany-mozdony. Ma: Van? Nincs? Van9 de milyen ? ☆ Napi postánkból Régiből újat ☆ Örvényben Események sorokban Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnök­helyettese szerdán délelőtt fogadta ían Patan román belkereskedelmi minisztert, a hazánkban tartózkodó ro­mán belkereskedelmi dele­gáció vezetőjét. -£■ November 19-én és 20-án közgyűlést tart a, Magyar Képzőművészek Szövetsége. A tél küszö­bén ismét másodvirágzásban gyönyörködhetnek a Mecsek- vidékiek: nyár közepe óta Immár negyedik „másod vi­rághullás” köszöntött a sajá­tos éghajlatú tájra. A házgyárak korszerű termékei- vei már általában egy-más- fél hónap alatt tető alá ke­rülnek „ 180 lakásos épüle­tek. az alapok építése azon­ban lassú, ezért az Építés­ügyi és Városfejlesztési Mi­nisztérium intézkedésére szé­leskörű fejlesztési munkák kezdődtek n gépesített alapo­zás módszereinek kidolgozá­sára. A világ zenekedvelő ifjúsága novembfer 20-án ün­nepli első ízben az ifjú ze­nebarátok napját. •& Hozzá­fogtak a Tihanyi félsziget ál­talános rendezési tervének elkészítéséhez; az egyik ér­dekes javaslat a hajdani kül­ső tó helyreállítását sürgeti, &• Tizenhat országból 20 millió forint értékű export megrendelésit kapott ez év­ben a Kalocsai Népművé­szeti Háziipari Szövetkezet ☆ David Ojsztrah a világ­hírű szovjet hegedűművész kedden a késő esti órákban Budapestre érkezett és ezút­tal két koncerten vendégsze­repei „ magyar fővárosban, iz Jövő év áprilisában Fran­ciaországban — Nancyban — rendezik meg az egyetemi és főiskolai színjátszók világ- fesztiválját. -fa A szatymazi Béke Tsz. amely korábban kísérletként) laboratórium­ban paprikából kapszaicint állított elő, most rátért a fontos gyógyszeripari alap­anyag folyamatos üzemi ter­melésére.

Next

/
Thumbnails
Contents