Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-13 / 266. szám
1M. november 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 // ' IL.VASÖINK Ifjúsági klub Kunmadarason Alig egy hónapja alakult meg községünkben az ifjúsági klub. A fiatalok örömmel jönnek a művelődési otthon kistermébe, amelve' Tóth Sándor, az otthon igazgatója rendelkezésükre bocsátott. A klub tagjai között találhatók tsz-tagok, tanácsi dolgozók, pedagógusok, akik lelkesen fogtak hozzá a klub programjának tervezéséhez. A klub vezetője Domokos Gizella, a községi tanács előadója, Amikor megkérdeztem tőle, hogy mik a terveik, készséggel sorolta rlképzelé- seiket. Említette többek között, hogy decemberben író- olvasó találkozót rendeznek. Megalakulóban van az irodalmi színpad. Szóba került felnőtt kórus létrehozása. Most kezdtek hozzá a község hely- történetének feldolgozásához, s ebben számítanak a pedagógusok segítségére is. Czuczu Tibor Kunmadaras kardigánt, a nagyobb — már ő is pénzkereső — szilon munkaköpenyt. A családi tanács anyukának télikabátot szavazott meg, mert hát a régi... régi már. Mint ahogy elsoroltam, mindenki kapott valamit, mindenki mást. Egyben mégis hasonlítottak. Minden ruhadarabon voltak gombok, méghozzá csodagombok. S ez az esti ,,divatbemutatón” derült ki, Egyöntetűen megáiEl ■ / lapítottuk: olyan csodálatos, csalafinta módon varrták fel azokat rendeltetési helyikre, hogy csak otthon potyogjanak le. Nem tudom, aki az időzített gombvarrást kiötlötte, kapott-e Kossuth-díjat? Komolyan mondom, megérdemelné! Én soha nem tudnék a nyitjára rájönni, má? csak azért sem, mert utálok gombot felvarrni. H. J. Szolnok EPzznsz?$l^ Elnézést kérünk az iskolától A tiszasasi „lucaszéke” Több mint egy éve építi — inkább csak építgeti — községünk leendő iparcikkboltját a kunszentmártoni Építőipari Ktsz. Az épület átadását 1968. július 30-ra vállalta a ktsz. Ennek megfelelően rendeltük meg a bolt berendezését, s ezt a fegyvemeki ktsz pontosan el is készítette. Csakhogy nem lehetett beépíteni mert nem volt hová. Mindez a kunszentmártoni ktsz-t láthatóan nem zavarja. Tietek óta egy ember dolgozik az épületen. Ahogy elmondta, ígértek neki segítséget, de az* nem érkezett meg Bizony, ez nem dicséri a ktsz vezetőit. Ilyen jól áll a kasszájuk, hogy a több százezer Ft bevétel nem hiányzik? Az esetleg fizetendő kötbér sem számít nekik? Mohácsi László ig. elnök Tiszasas Ez becstelenség November 4-én a szolnoki tüdőgondozóban valaki ellopta egy iskolás kisfiú orkánkabátját. Nagyon sajnáltam a kétségbeesett gyermeket, s hiszem, hogy azóta talán a tolvajnak is megszólalt a lelkiismerete, s vissza akarja szolgáltatni gazdájának az orkánkabátot. Megkönnyítem a dolgát, a kisfiú a Ságvári körúti iskolába jár. Oda elküldhetik a kabátot. Egy szülő November 7-i ünnepségek A megye több községéből kaptunk levelet, amelyeknek írói az általános iskolások november 7-i ünnepségeiről. megemlékezéseiről számolnak be. Természetesen minden egyes levélírónk azt kéri, sorait közöljük az újságban. Sajnáljuk, hogy mindegyik kérés teljesítésére hely hiányában nem vállalkozhatunk. Ettől függetlenül szívesen olvastuk azokat, s a jövőben is várjuk a munkánkat segítő beszámolókat. Grendorf Gáborné tiszaszentimrei olvasónk a kunma- darasi 2. sz. óvoda és a szovjet óvoda kedves ünnepségéről számolt be. A kölcsönös ajándékozás után műsorral szórakoztatták egymást a kicsinyek. A magyar és szovjet gyermekek megismerték és megszerették egymást. Vass Albert berekfürdői olvasónk az általános iskola ünnepségeit fényképfelvételek segítségével illusztrálta. A beküldött hat felvétel közül egyet átnyújtunk olvasóinknak: az ünnepi megemlékezés után a most elkészült szabadtéri „sakkpálya” izgalmait kapta lencsevégre olvasónk. Időzített csodagombok Ügy alakult valahogy — talán nem is véletlenül —, hogy férjem üzemében „csillaghullás” volt nemrégiben, vagyis kaptak egy kis premcsit. Magam is takarékoskodtam a konyhapénzzel. így a család apraja-nagyja kapott valami új holmit a napokban. A családfő nylon-inget, a Kisleány A Néplap október 25-i számában ,,MÉH-csípés” címmel glossza jelent meg, amelyben szóvátettük, hogy előzetes megállapodás ellenére sem jelent meg október 24-én 8 órára a Kassai úti iskolában a hulladékgyűjtő vállalat átvevője. Ezzel felborította az iskola napirendjét, bosszúságot okozott a várakozó szülőknek, sokszáz gyereknek, a nevelőknek. Hermann István, a Szolnok—Heves megyei Melléktermék és Hulladék- gyűjtő Vállalat igazgatója válaszolt cikkünkre^ Idézünk belőle: S,E1 kell ismernünk, az iskola igen jól szervezett hulladékgyűjtésben vett részt. Felvásárlónk motorkerékpárjával sajnálatos műszaki hiba történt Tószeg és Szolnok között. Emiatt mintegy másfél órás késéssel tudott csak az iskolában megjelenni, ahová ugyanekkorra érkeze kollegája is. Megértjük a szolnoki Kassai úti iskola tanári testű1 te, a szorgalmas kis úttörők és a szülők méltatlankodását, s ezennel szíves elnézést kérünk tőlük. S köszönetünket is kifejezzük, hiszen az iskola úttörői 2476 kg vasat, 55 kg öntvényt, 2155 kg lemezhulladékot, 641 kg újság makulatúrát, 1768 kg vegyes papírt, 286 kg nyomtatvány papírt, 617 kg háztartási rongyot gyűjtöttek össze nagy szorgalommal; Ez nagyon szép eredmény.. .*■ Nincs kézbesítő Október 23-i számunkban a szolnoki I. kerületben, a volt Alcsi állomás környékén lakók és dolgozók panaszát tettük szóvá. Informátorunk szerintünk is jogosan kifogásolta, hogy a postai küldeményeket — leveleket, újságokat — kétnaponként kapják csak kézhez. Olvasónk a ,,fantasztikus” jelzővel illette ezt a helyzetet; A Debreceni Postaigazgatóság a következőket válaszolta erre: i;. s .A cikkben leírtak a valóságnak megfelelnek. Az érintett külterületi lakott helyen a korábban történt naponkénti posta, és hírlapkézbesítést sajnos, másodnaposra kellett szerveznünk. Ugyanis a Szolnok 1. sz. postahivatal kézbesítéssel foglalkozó dolgozói közül az utóbbi időben saját elhatározásukból többen kiváltak a posta kötelékéből. A kivált munkaerők pótlása a városi tanács munkaközvetítő szerve útján ezideig nem volt biztosítható. Az említett hivataltól a munkaerők pótlására még biztatást sem kaptunk. Mindezek ellenére a posta- hivatal további erőfeszítéseket tesz új dolgozók munká- baállítására, s amennyiben munkára jelentkezők lesznek, az említett területrészen a naponkénti kézbesítést ismételten bevezettetjük;. ,3 E2«*K6szjgUeh T. J.-né, Szolnok: A közterületek tisztántartásáról és a háziszemét gyűjtéséről rendelkező tanácsrendelet a szemétfuvarozási díj fizetését az alábbiak szerint szabályozza: ,,A szemétfuvarozási dijat az ingatlan birtokosa köteles megfizetni. Magántulajdonban lévő lakóházak esetében, amikor a háztulajdonos nem lakik az ingatlanban, akkor a háziszemét fuvarozási díját a bérlő fizeti és jogosult azt a bérből levonni.” Figyelemmel a fenti jogszabályi rendelkezésre, ha a bérlője ki is fizetné a szemétfuvarozási díjat, jogosult annak ösz- szegét a lakbérből levonni. Abban az esetben tehát, ha Ön, mint háztulajdonos kifizeti, a bérlőtől ezt az összeget jogosan nem követelheti. Levelében sérelmezi azt is. hogy bérlője a járdát a hótól, jégtől nem takarítja meg. Az említett tanácsrendelet szerint az ingatlan tulajdonosa köteles a járdáról a havat eltakarítani, hótól, jégtől síkossá vált gyaiogutat megfelelő anyaggal — szükség esetén naponta többször is — fel- szómi. H. I.-né, Kunszentmárton: Az illetményföld használatáról szóló 12/1968. an. 16.) MÉM számú rendelet 1; §-a szerint az erdőgazdaságok határozatlan időre alkalmazott családos dolgozói illetmény- földre jogosultak. Az illetményföld használat akkor szűnik meg, ha a jogosult munkaviszonya megszűnik. A gyermekgondozási szabadság ideje alatt a dolgozó munka- viszonyban áll. tehát az egyéb feltételek fennálása esetén illetményföldre jogosult. Másik kérdésére válaszunk: a természetbeni járandóság lényegében a munkabér természetben kifizetett része Illetmény nélküli szabadságon lévő dolgozó pedig munkabért nem kaphat. A fentiektől függetlenül, ha úgy érzi, hogy sérelem érte, panaszával forduljon a gazdaság munkaügyi döntőbizottságá- hozj A továbbtanuló dolgozók kedvezményei A munkája mellett tovább tanuló dolgozót munkaidő kedvezmény és utazási költségtérítés illeti meg. Ahhoz is joga van, hogy a maga részére kedvező munkaidő beosztást kérjen. Tanulmányi munkaidő kedvezmény címen a dolgozó kaphat: tanulmányi szabadságot, meghatározott esetekben munkaidő kedvezményt, vizsga szabadidőt, szabadnapot, külön tanulmányi szabadságot, és munka gyakorlati időt Az adható kedvezmények s azok mértéke szempontjából jelentősége van annak, hogy esti tagozaton vagy levelező tagozaton tanulókról van-e szó, általános műveltséget adó, vagy szakképzettséget biztosító oktatási intézményben tanul-e a dolgozó, mert a kedvezmények nem azonosak. Általános műveltséget adó oktatási intézmény: az általános iskola és gimnázium. A többi középfokú és felsőfokú tanintézet, szakképzettséget biztosító oktatási intézmény. Az általános iskola és gimnázium esti, valamint az általános iskola levelező tagozatán "tanulókat 3, a gimnázium levelező tagozatán tanulókat 6 munkanap tanulmányi szabadság illeti meg tanévenként. A tanulmányi szabadság tartamára a dolgozónak átlagkeresete jár. Az itt felsoroltak egyéb tanulmányi kedvezményre nem jogosultak. A vállalat azonban — szükség esetén — munkaidő kedvezményt biztosíthat a dolgozónak, de a dolgozó erre az időre munkabértérítést nem követelhet. Szaképzettséget biztosító oktatási intézmény esti tagozatán tanulókat tanulmányi szabadság, ezenfelül a felsőfokú oktatási intézmény tanulóit munkaidő kedvezmény illeti meg. A felsőfokú oktatási intézmény esti tagozatán tanulók számára olyan munkaidő beosztást kell biztosítani, amely az előadások látogatását lehetővé teszi. — Ha ez nem biztosítható, engedélyezni kell, hogy a munkát a napi munkaidő befejezése előtt olyan időpontban abbahagyhassa, hogy az előadások kezdetére beérkez- x hessen. E címen azonban tanítási naponként 2 óránál több munkaidő kedvezmény nem adható. A tanulmányi szabadság 6 munkanaptól 21 munkanap lehet. A levelező tagozaton tanulókat tanulmányi szabadság, ezen felül a felsőfokú oktatási intézmény hallgatóit szabadnap illeti meg. A szabad nap a levelező tagozaton tanulók számára — az oktatási intézmény, felsőfokú oktatási intézmény által előírt kötelező foglalkozáson való részvételre jár. Ennek mértéke tanévenként 15—30 nap. A tanulmányi szabadság mértéke 15—27 munkanap. Mind az esti, — mind a levelező tagozaton tanulókat a vizsgákon való részvétel érdekében olvan mértékű szabadidő illeti meg, hogy a vizsga időpontjára az oktatási intézményhez beérkezhessenek és a vizsgán részt vehessenek. A felsőfokú oktatási intézményben folytatott tanulmányok esetén mind az esti, mind a levelező tagozaton tanulókat a szakdolgozat, vagy diplomaterv elkészítéséhez, valamint az államvizsgára való felkészüléshez megilleti 15—33 munkanap külön tanulmányi szabadság. Ez a külön tanulmányi szabadság nem évenként, hanem a teljes tanulmányi időre összesen jár. Az új szabályozás szerint a tanulmányi szabadság a dolgozónak az őt megillető rendes alap- és pótszaabdsá- gon felül jár. A tanulmányi szabadság azon része, melyet a dolgozó vizsgái sikeres letételéhez nem vett igénybe, utólag nem adható ki. Tan- évismétlés esetén tanulmányi szabadság nem jár. Ha azonban a dolgozó az előző tanévre járó teljes tanulmányi szabadságát nem vette igénybe — kérésére — a fennmaradó részt tanévismétlés esetén ki kell adni. A tanulmányi szabadság, a munkaidő kedvezmény, a szabadnap, a vizsga szabadidő és a külön tanulmányi szabadság teljes tartamára a dolgozót akkor illeti meg átlagkeresete, ha a munkakörére jogszabály vagy kollektív szerződés által előírt szakképzettséget szerzi meg, vagy a nappali tagozatos képzés befejezéseként előírt esti, vagy levelező tagozatos képzésben vesz részt, vagy a vállalattal tanulmányi szerződést kötött. Egyéb esetekben a dolgozó a kedvezmények teljes tartamára nem követelheti átlagkeresetének megtérítését, de megilleti esti tagozaton tanulás esetén ugyanolyan mértékű kedvezmény,-'mintha a gimnázium esti, illetve levelező tagozatán tanulna. A vállalat rendkívüli esetben egyéni elbírálás alapján az átlagkeresettérítést részben vagy egészben akkor is megadhatja a dolgozónak, ha az előbbi felsorolásban ismertetett feltételeiknek a dolgozó nem felel meg. Dr. Cs. I. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás* párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 93—20, 20—69 Kiadóhivatal i 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, I. sz. Irodaház Index-szám: 25 068 Szolnok megyei Nyomdaiban Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor Hirdessen aNépIap-ban! Hirdetési díjak: Kőzületeknek: Kisiparosoknak: Magánosoknak: APRÓHIRDETÉS szavanként: hétköznap vasárnap hétköznap vasárnap simán: 2 — 4.— 1 — 2.— fett b.: 4.— 8.— KERETESHIRDETÉS mm-ként: 2.— 4.— 3.— 4.50 ' SOROS soronként: 2.50 3.— 12 — 24.— 6 — 12.—